Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-25 / 194. (3746.) szám

1935 augusztus 25, vasárnap. T^<3ű-Mag$^-HTRIiX? Tizenöt évvel ezelőtt kapott Varsó alatt halálos csapást Trockij világforradalmi hadserege A varsói csata tizenötéves évfordulója • Ki nyerte meg a csatát: Weygand vagy Pil* sudski ? ■ Három napig tartott a sorsdöntő ütközet, amely gátat vetett a vörös áradatnak (*) Prága, augusztus 24. Néhány nappal ezelőtt csöndesen, jeltelenül siklottunk át a modern Európa egyik legfontosabb törté­nelmi évfordulóján. Tizenöt éve múlott ugyanis annak, hogy az előrenyomuló vö­rös hadsereg elérte azt a határvonalat, amely mögött háború és forradalmak meg­rázkódtatásaiból éppen akkor készült támo­lyogva és hideglelősen uj életet kezdeni egy agyonsanyargatott polgári világrész. A vö­rös hadsereg majdnem negyedmillió rosszul felszerelt, de mindenre elszánt, partizán­harcokban megedzett katonából állott, mig a vele szemben álló lengyel haderők mind­össze százezer katonát számoltak. A lengyel hadsereg felszerelése hiányos volt. katonái pedig sebtében összeterelt, gyengén képzett önkéntesek, akik sokkal több lelkesedéssel, mint puskaporral voltak ellátva. Az oro­szok előrenyomulását kitünően működő és főleg nemzetközi szakkatonákból és tisztek­ből álló tüzérség fedezte. Ha az orosz gőzhengert akkor nem sike­rül feltartóztatni, uj mohácsi vészt jegyez­hetett volna be lapjaira az európai törté­nelem. A vörös áradat menthetetlenül el­öntötte volna Középeurópát, melynek egyes pontjain még mindig füstölögtek a bolseviki zendülés üszkös romjai s kike- rüiheíetlenné vált volna a német biroda­lom bolsevizálása is, ami pedig Leninék számítása szerint egyet jelentett a világ­forradalom kezdetével. A lengyel hadsereg kénytelen volt Vilnától egészen Varsóig visszavonulni és ott Pil- sudszki vette át a lengyel hadsereg parancs­nokságát. Hozzátartozik az ügyhöz, hogy Magyarország Lengyelországnak segítsé­gére akart sietni és már többizben ajánlott fel fegyvert az oroszok elleni küzdelem cél­jaira- A varsói ütközet történetírója, Louis Willat külön fejezetet szentel könyvében a magyar fegyverszállitási kísérletek történe­tének. A magyarok nyolcvan vágón hadianya­got, lőszert, negyvennyolc millió Mauser- és tizenhárom millió Manlicher-töltényt és más értékes hadifelszerelést bocsátot­tak, összesen harminc millió frank érték­ben a lengyel hadsereg rendelkezésére. E segítség nélkül, állapítja meg Louis Willat az orosz—lengyel háborúról szóló könyvé­ben. a lengyel hadsereg nem tudott volna Varsó mellett eredményesen szembefordulni az orosz hadsereggel. Kié a dicsőség? A varsói csata változatlanul legnagyobb eseménye nemcsak a modern Lengyelor­szág, hanem a mai Európa történetének. Vannak azonban, különösen lengyel szem­pontból fájdalmas mozzanatai is. A lengye­leknek ugyanis még ma is elszántan kell viaskodniok • azért, hogy a maguk javára vívják ki a sorsdöntő csata dicsőségét. A francia történetírók véleménye szerint ugyanis a lengyel hadsereg soha nem lett volna képes szembeszállni az oroszokkal, ha nem siet kellő időben Weygand há­romszáz kitűnő francia tiszttel a lengye­lek segítségére és meg nem ismétli Varsó alatt a világháború egyik legnagyobb üt­közetét — a marnei csatát. A varsói ütközet ugyanis francia hadtörté­nészek szerint pontos mása volt a marnei csatának s Weygandé az érdem, hogy ak­kor az orosz forradalmi tank megtorpant a lengyel határon s nem gördült rá Európára. Sőt Lenin kénytelen volt belátni, hogy a vi­lágforradalmi kísérlet továbbfolytatásával veszélybe sodorhatja Oroszországot s el­fordította a szovjet figyelmét Trockij vak­merő forradalmi álmaitól s inkább az orosz szocialista rend megalapozására igyekezett összefogni az erőket. A varsói csatában te­hát két évtizedre eldőlt az a kérdés, hogy forradalomba rohan-e a világ, vagy pedig időt nyer a polgárosodásra a forradalmi vi­lágrész is ? Nem csoda tehát, ha a fran­ciák erről a dicsőségről nem szívesen mond­tak le, már csak azért sem, mert hiszen a francia haderőknek volt felejteni valójuk is az oroszokkal szemben. Az odesszai csata emlékét jóvá kellett tenni s úgy látszott, a varsói diadalmas ütközet alkalmas lesz arra, hogy az odesszai vereség emlékét elfelej­tesse Európával. Csakhogy a lengyelek sem szívesen mondtak le a di­csőségről és váltig hangoztatták, hogy a varsói ütközet egyedül Pilsudszki ér­deme. Négy évvel ezelőtt jelent meg Lord d’Aber- non könyve háborús emlékeiről és ebben a könyvben néhány érdekes megjegyzés ol­vasható a varsói csata hőséről. A lord ugyanis az orosz betörés idején a francia- angol katonai bizottság tagja volt Lengyel- országban, tehát tanúvallomását autentikus­nak kell elfogadni. A lord véleménye szerint a varsói csata egyike volt a világháború tizennyolc leg­nagyobb ütközetének és jelentőségben ta­lán csak a marnei csatával hasonlítható össze. Annak ellenére, hogy a lord könyvében őszinte lengyel-barátságról tesz tanúságot, aligha vállalkoznék arra, hogy az objektív igazság rovására merő rokonérzésből ten­denciózusan állítson be sorsdöntő ténye­ket — tehát nem vonható kétségbe, ha ő írja, hogy a nagy csata tervét Pilsudszki készítette el és nem Weygand. Közvetlen Pilsudszki halála után pedig meg­jelent egy könyv, amely nincs átitatva any- nyira lengyelbarátságtól, mint lord d’Aber- non könyve, sőt nem egy kérdésben élesen kritizálja a lengyel katonai felkészültséget, mégis, kétségbevonhatatlanul leszögezi a tényt, hogy a varsói csatát lengyel tervek alapján vívták meg. Ezt a könyvet Mordacq francia tábornok irta, Clemenceau bizalmi embere és volt munkatársa, akiről feltehető, szívesebben korrigálta volna meg a tényeket úgy, hogy a francia gloire kapjon még egy erős fény­sugarat. A csata előestéién Pilsudszki katonai zsenije ebben az ütkö­zetben bontakozik ki legélesebben és meg lehet állapítani, hogy ez a volt „szocialista újságíró", akit soha nem számítottak a hi­vatásos katonák sorába, a világháború egyik legkiemelkedőbb katonai lángelméje volt s az igazat megvallva, ebben a tizenöt év előtti küzdelemben jutott el Pilsudszki államférfim nagyságának küszöbére is, mert ha nem kerül ilyen élet-halál probléma elé a fiatal Lengyelország, talán, ki tudja, Pil­sudszki se jutott volna soha olyan hely­zetbe, hogy nemzetének sorsát a legkritiku­sabb évtizedben kezébe ragadja. Pilsudszki sajátságos módon mindig ka­tonai problémának tekintette a lengyel kérdést és a háború első percétől kezdve az volt minden gondolata, hogyan szervezhetne önálló, erős lengyel hadsereget. Tervének megvalósításához csak akkor láthatott hozzá, amikor 1918-ban, úgyszólván a legutolsó pillanatban, kiszabadult a német fogságból és kezdetét vette a független Lengyelország felépítése. 1919 áprilisában Henry tábornok vezetése alatt francia ka­tonai misszió jött Lengyelországba, hogy a lengyel hadsereg megszervezésében közre­működjön — helyesebben, hogy megszer­vezze a lengyel hadsereget. A francia ka­tonai missziónak az volt a feladata, hogy vazallus-hadsereget szervezzen a francia érdekek számára e kritikus és veszélyes ponton s hogy felügyeletet gyakoroljon a lengyel haderők fölött. Egy évvel később azonban, amikor az oroszok északról betörtek Lengyelor­szágba és úgyszólván feltartóztatás nél­kül elérték a vilnai mocsarakat, Párisból parancs érkezett, hogy az összes francia tisztek hagyják el a lengyel frontot és térjenek vissza haladéktalanul Varsóba. Vese-, hólyag-, epebajosok specifikus gyógyvize a FORRÁS Az orosz hadsereg rövidesen annyira előre­nyomult, hogy julius második felében már Varsó falai alá érkeztek a vörös járőrök. Henry lesújtó jelentést küldött Párisba a lengyel haderőkről és sürgős segítséget kért. Franciaország tudta, mi forog koc­kán, tehát a legkiválóbb katonai szakértő­jét, Weygand tábornokot indította útnak, aki julius 25-én meg is érkezett Varsóba ■—■ hogy tanácsokkal lássa el a lengyel hadve­zetőséget. De hogy mennyire szkeptikusan Ítélte meg a helyzetet, az is bizonyítja, hogy Pilsudszkinak azt az ajánlatát, hogy ossza meg vele a parancsnokságot, kereken elutasí­totta. A „tanácsadás" is meglehetősen bizonytalan és ingadozó volt, Weygand nem ismerte a tere­pet és Henrytől rossz információkat kapott. Úgyszólván teljesen sorsára hagyták Pilsud- szkit, aki azonban a majdnem megoldhatatlan katonai feladat előtt nem riadt vissza és a dia­dalmas francia hadsereg egyik ünnepelt bálvá­nyával szemben magára vette a felelősséget egy csatáért, amelyet a franciák reménytelennek tartottak. Piísudski bravúrja Augusztus 5-ről 6-ra virradó éjszaka dolgoz­ta ki az ellentámadás tervét Pilsudszki teljesen egyedül. Mig Weygand azt ajánlotta, hogy a lengyel haderők indítsanak rohamot az orosz hadsereg balszárnyára és igyekezzenek az oro­szokat a Visztula és a San közé beszorítani, Pilsudszki elhatározta, hogy a jobb szárnyat támadja meg, átkel a Wiperz-folyón és hátá­ba kerül az ellenségnek. A tervet a franciák megmosolyogták, elavultnak ^ BERLINI GÖRING-STRASSEN nehezen halori»i•• k eiöre a beomlott alagút mentési munkálatai. és irodalmiasnak tartották, melyet Pilsudszki valószínűleg olvasmányai nyomán eszkábált ösz- sze. Tény, hogy a Pilsudszki-terv sokban emlékeztet Napokon egyik ismert hadmozdulaíára, de a francia szakértők ebben az esetben téved­tek és az események a lengyel újságíró elgon­dolásait igazolták. Pilsudszki tervei döntő győ­zelmet hoztak a lengyeleknek. Sikerült az orosz hadsereg jobbszárnyát három nap alatt, augusz­tus 16-tól 19-ig teljesen felgöngyöliteniök és a két orosz hadoszlop között az összeköttetést teljesen elszakítani. A vörös hadsereg fejveszetten menekült Lit­vánia és Poroszország felé, fegyvereit elszór­ta és még sebesültek megmentésére se gon­dolt. • Sokezer foglyot és rengeteg fegyvert zsákmá­nyoltak a lengyelek. Az ütközet után azonnal elterjedt az a hir, hogy Európát megint egyszer megmentette a francia katonai zseni. A katonák becsületére le­gyen mondva, a legendát soha nem támasztot­ták alá. Maga Weygand az egyik újságírónak arra a kérdésére, hogy a győzelem dicsősége kit illet meg, kereken kijelentette, hogy nem öt, hanem a lengyeleket. ,,— Ez a győzelem száz- százalékos lengyel győzelem volt, mondta Wey­gand az újságírónak — és kérem Írja meg lap­jának, hogy a diadalmas hadműveleteket len­gyel tábornokok lengyel terv szerint folytatták le.“ A lengyeleknek nagyon jól esett ez a nyi­latkozat, mert Weygand elismerése erkölcsi támaszt adott a lengyel hadsereg számára, de maga a francia közvélemény soha nem akart belenyugodni ebbe a ténybe s legutóbb is, ami­kor Pilsudszki halála alkalmával a francia la­pok egyrésze megemlékezett a nagy lengyel államférfiuról, ha a sorok között is, de felemle­gették Weygand varsói győzelmét. A valót azonban Európa higgadtabb és elfogulatlanabb közvéleményének meg kell ismerni, mert törté­nelmi jelentősége van, hiszen ha Pilsudszki szá­mításába akkor hiba csúszik, nemcsak Lenqvel- ország, de egész Európa „varsói vésznek" ke­resztelte volna el azt a csatát, mely igy raás irányba terelte a történelem erőit és megmen­tette, ha nem is a végpusztulástól, de egy sú­lyos megpróbáltatástól — a polgári Európát.

Next

/
Thumbnails
Contents