Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)
1935-08-25 / 194. (3746.) szám
0 ^RKGAl/V\AfitARHIRLaB BKa'.'iüu;.. ^sim rr Onagysága színpadra lép falára egy országos siker káprázatát. varázsolta oda. Becsületes keresztneve Mariska volt, a.z urát1 kérte meg, hogy hivja őt ezután Caesirá-nak. A Borgiák történetének elolvasása után történt ez. Egyenesen a Lucretia nevet akarta fölvenni, de ettől az utánzattól visszaborzadt, bár a tükör előtt ülve többször elmondta, hogy menynyi hasonló vonás van az arcában. A bőre csontsárga volt, haja hollófekete, szája ingerlőén piros. Szeme sötét, nagy és szabályos. Barátnői előtt nem is titkolta, hogy lelki rokonságot érez a nevezetes hölggyel. Az ura azt hitte, hogy a Caesira név házi használatra lesz, a beoézésbe gyanútlanul egyezett bele. Nem sejtette, hogy mi alakul ki ebből az irodalmi hajlamból. Mint színházi primhegedüs, már rendelkezett. néhány sebbel, amelyet becsvágyán ejtettek az évek, ezeket a csapásokat és szórásokat mindig elmondta Marieka-Caesirának s a felesége haraggal és gyűlölettel fordult szembe a karmesterekkel, színigazgatókkal és az egész komédiás világgal. Gyűlölte az egész hazug színpadi világot, amelyik annyiszor és olyan mélyen sértegette meg az ő urát, aki nem a süllyesztett zenekarba való volt, hanem hangversenydobogókra, mert Mariska szemében ez a férfi zseni volt, egy uj Paganini, akit a nyomorult kenyér és a robot odaláncolta a színházi orchester pincéihez. — Eljön a te időd is, Miklóskám. — mondta az urának. — Ne félj, a neved felszárnyal egyszer, kitörsz abból a karámból. Tűrj még egy kicsit, szivem. Dolgozni addig is muszáj, vállald a különórákat, kell a pénz most is, jó finom befőtteket teszek el neked belőle télire. Menj csak el, robotolj, ne félj: nem tart már sokáig. Miklós ment külön korrepetálásokra, Mariska- C-aesira pedig rohant a Mesterhez. Titokban járt. el a Mester sziniiskolájába. ügy képzelte, hogy nagyszerű színésznő lesz s az urát majd ö emeli fel. Vannak még ilyen regényes lázak Budapesten. Önfeláldozó öröméhez szó sem férhetett, korrektsége vitán felül állt. A mester iskolája lent volt a Csikágólan s a sötét tanintézetben Caesirát. úgy kezelték, mint a társaságbeli hölgyet. Az iskola disze volt, a Mestert pénzelte s a Mester nem is köszöntötte őt másképpen, mint úgy, hogy „a mi nagy Ígéretünk". Sűrűn emlegette a növendékek előtt, hogy Caesiráé a jövő. Azt is mondta, hogy „fellépése nagy esemény lesz" s hogy nevére felfigyel majd az egész színpadi irodalom. Az órák alatt megkülönböztetett tisztelete jeléül sokszor átölelte Caesirát és nyilvánosan megcsókolta, mintegy elragadtatásában. E méte- lyezés hatása alatt született meg Mariska lelkében a veszélyes forrás, amelyik önteni kezdte magából a csalfa képzeleteket, hogy ő valóban elhivatott s ami benne megmozdult, az színtiszta tehetség, Gyűlölete 3, színház iránt az ura elnyomása miatt ugyan mit sem enyhült, de egy uj érzéssel ismerkedett meg: a nyilvános karrier szédületével, amelyet a mester és utána az egész iskola hevesen táplált. Egyenesen be- letanitották abba a. hallucinációba, hogy őt odakint a. taps vihara várja. Az ura egyszer télen fájlalta a gyomrát, bement a kamrába és enni akart abból a jó finom befőttből, amelyet az ő robotos különóráiból felesége készített el neki. Elhülve látta, hogy a kamra üres Egyetlen üveg gyümölcsöt se talált. Tudomása szerint több száz üvegnek kellet volna ott sorakoznia. Mariska, aki akkor már Caesira volt, ezt a katasztrófát még leplezni tudta azzal, hogy rossz volt a szalicil s a dunsztolás se sekirült. Ki kellet dobni az egész készletet. Másodszor már nem sikerült a takargatás, az ura zsebkendőért turkált a fiókban és a keze színpadi kosztümökbe akadt. Caesira vette meg őket, a házi színpadon Desdemonát alakította bennük. A megmagyarázás sokáig tartott, Caesira fölfedte az egész ragyogó tervet. A férfi lehajtotta a fejét. Annyi ereje még volt, hogy kidobálja a rongyokat a fiókból és számonkérje az elsikkasztott befőttpénzeket, de egy hét múlva beletörődött abba, hogy a felesége tehetség. Puha jellem volt és Caesira szuggesztiv. A jelenet közben kigyult az asszony, a lakás rideg Ettől kezdve Miklós kötelességének tartotta, hogy a nyilvánosság előtt is felesége jövője mellé álljon és a megszokott kávéházban maga kezdte el terjeszteni a hirt, hogy Caesirával kapcsolatban minő megújhodás vár a 6zinpad- müvészetre. Barátai, a hasonló szürke hegedűsök és cellásták gratulációkkal árasztották el. A legitimált Caesira viselkedésében csudálatos változások következtek be. A szerény asszony kivirult. Az első szereptől bizonytalan idő választotta el, a felléptetés ügyében hatan is tárgyaltak különböző színigazgatókkal. A társaság hajnalig rágódott el egy-egy színigazgató homályos és bizonytalan válaszán. Caesira oda kapcsolta társaságukhoz dr. Gázol Istvánt, a rettegett főrendezőt, aki egyébként magánórákat adott Gaesirának. A főrendező ur hetenként leereszkedett Caesiráék asztalához a kávéházban, egy feketére. Eljövendő dicsőségét a sajtó utján is ügyesen szervezte s lakásukra többször meghívta Tőr Mihályt, a kritikusok fenegyerekét. Az ura kétszeres erővel dolgozott és havas estéken gyalog kutyagolt a feleségéért, aki a Belvárosban próbált, egy ötödik emeleti műteremlakásban, amelyet a divatos iró bérelt s ott fogadta hódolóit. A romokat, amelyeket Caesira készülődései idéztek elő a régi lakásban, különböző tekintélyek udvarias kijelentéseivel takarták be. Méz Matyi, a nagyszerű kémikus például azt mondta, hogy Caesira mosolya fájdalmas és ellenállhatatlan. Szerinte ennek a mosolynak fiirgősen nagy színpadot kell adni, ha neki pénze volna, külön kőszinházat építtetne Caesirának. Egy zuglapban cikk jelent meg Caesiráról, a cikk könnyelműen tüneménynek állította őt be. Az ura a cikket arany rámába foglaltatta és elhelyezte az íróasztalán. Barátai kieszközölték, hogy Caesirát vendégszereplésre hivja meg egy polgári klub, amelyik kártyajátékból élt és úgy áldozott a művészetekért, hogy ingyen léptette fel őket, de a lapoknak jól megfizette a kommünikéket. Caesira az estély előtt egy órával szívdobogást kapott, elájult, az urának egy csomó pénzébe került az első kísérlet s mialatt a műsor ment, Caesira otthon lámpalázban feküdt, jégtömlők között. Miután másnap kutyabaja sem volt, szenvelgő arccal jelent meg hívei környezetében. Ideg- összeroppanásról panaszkodott, a lámpalázt letagadta és örömmel hallgatta, hogy a szóban- forgó estély milyen szürke volt. a műsor csapnivaló és a szereplők semmit sem tudtak. Caesira az asztalfőn ült, élvezte, hogy dédelgetik. Hallgatta Méz Matyinak azt a javaslatát, hogy fogadja el az egyik vidéki direktor ajánlatát, ez A K0DHA1ÁSZ ALEX iliE^P iy^ÜSY! RE6CNYB 68 alkalmat akarok adni arra, hogy Londonban találkozzunk. Hangsúlyozni kivánom azonban, hogy ha nem csökkenti oktalan kívánságainak mértékét, akkor nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni ezzel a kérésével és utolsó alak lennék, ha megengedném, hogy ilyen jogosulatlan követelésekkel kizsaroljanak. Kiváló tisztelettel, igaz hive, Matthew Rem- pington.“ — A második levél Southamptonból van keltezve s igy szólt: „Uram! Vonatkozással a pár hét előtt irt levelemben foglaltakra, van szerencsém tudomására hozni, hogy a Csarszkoje Szelő jövő kedden Tilburybe érkezik. Ott partra szállók és az első vonattal Londonba utazom. Ha van rá kedve, várjon meg tizedikén, alkonyattájban, a Fen- church-uccai állomás elsőosztályu várótermében. Valószínű, hogy ilyen hosszú távoliét, után nem fog megismerni — nagyon megváltozott a külsőm — éppen ezért jónak látom értesíteni önt, hogy nehéz astrakhan bundát és ugyanolyan sapkát hordok és erről könnyen felismerhet. Mindenesetre mutatkozzék be és akkor majd személyesen fogom meghallgatni, hogy mi mondanivalója lehet számomra. A viszontlátásra: Matthew Rempington/' — E levél miatt volt'Creeck annyira izgatott és ez ejtette kétségbe az asszonyt is. A német előadása szerint Creeck olyan dühösen járkált fel és alá a piszkos kis szobában, mint egy vadállat, dörmögve, értelmetlenül hadarva és hadonászva. Mr. Creeck folyton szemrehányásokkal illette. Az asszony nem bizott az idegen emberben, akinek szintén lehetett a füle mögött, mint az ő urának s attól tartott, hogy a messziről ér% ke:. Hegen nem riad vissza egy újabb bűncselekmény elkövetésétől sem, csakhogy megszabadulhasson egy veszedelmes és kellemetlen ellenféltől. Asszonyi önérzetével megérezte, hogy valami tisztességtelen dolog van készülőben s azt is tudta, hogy a zsarolást nagyon szigorúan bünteti a törvény. — A találkozás mindenesetre nagyon ravaszul volt kieszelve és érdekes is lehetett, — ámde ha Rempington minden áron találkozni akar az urával — érvelt az asszony,,— akkor miért nem hivja másnapra a szállodába, ahol meg fog szál- lani? Ezer miért és miképpen ötlött az asszony agyába, de aztán a német — a remélt aranyakat emlegetve — elűzte az asszony rémlátásait. Készségesen odakölcsönözte azt a két fontot, amire Creecknek feltétlenül szüksége volt, hogy valamennyire rendbeszedhesse magát, mielőtt a milliomos baráttal való találkozásra menne. Félórával később Creeck eltávozott hazulról s a felesége meg a német barát ekkor látta őt utoljára. — Mrs. Creeck türelmetlenül várta az urát egész éjjel, de csak nem jött haza. Másnapra már kétségbeeséssé fokozódott izgalma s lemondóan, reménytelenül kérdezgette a Fenchurch-uccad szomszédoktól, nem látták-e az urát, de senki sem tudott semmit. Végre tizenkettedikén elment a Yardra, részletesen elmondta a történteket. Az ügyet Alfréd Dinningham főfelügyelőnek osztották ki. Alfréd Dinningham első dolga volt, hogy elment a Fun church-uccai lakásba és házkutatást tartott. Megtalálta Matthew Rempington két levelét. Ott vannak most is az elsárgult papírok között, a Yard tiszt ’etreméltó irat- gyűjteményében. XXXVI. FEJEZET. t Milliomos a vádlottak padján. — December harmincegyedikén aztán két szerelő egy használatból kivont bárkán a felismer- hetetlenségig bomlásnak indult hullára talált. A bárka megsérült egy olyan lépcsőzet mellett, amely London keleti részén, a nagy. áruházak alatt vezet a folyóhoz. A hely igen alkalmas az olyan ember számára, aki kénylemesen és a leleplezés veszélye nélkül akarja átmetszeni áldozatának a torkát. A hulla, — amint már mondottam — a felismerhetetlenségig oszlásnak indult, amikor rátaláltak. Körülbelül tizenegy napja lehetett már ott, de azért pár apróságból, mint például egy ezüstgyürü, nyakkendőtű s más egyebekből meg lehetett állapitani a személy- azonosságát és Mrs. Creeck felismerte ezekben az ura tulajdonát. — Az asszony ugyancsak sokat emlegette Rempingtont, a rendőrség nagy eréllyel vetette magát utána s két napra rá, hogy a hullát felfedezték, a szibériai milliomost letartóztatták Ce- cil-szállóbeli, igen elegáns lakosztályában. Súlyos gyanú volt ellene. A rendőrség szerint a gyilkosságot csakis Rempington követhette el. Az volt az általános vélemény, hogy meg akart szabadulni egy veszedelmes zsarolótól és ez vitte rá, hogy végezzen vele. Bírósági tárgyalásra került a sor. Ott ült a milliomos a vádlottak padján. A fényképe is megvan a Scotland Yard albumában. Nagyon érdekes arc. Bürke elővett egy fényképet és végigjáratta a társaság kezén. — Ami először föltűnik, az a hűvös, csodálkozó kifejezés, a szemöldök teljes hiánya és a haj nevetséges és idegenszerü nyirási módja. Majdnem olyan, mintha le lenne borotválva. Tökéletesen. Úgy írják le, hogy magas, egyenes tartásu és katonás megjelenésű ember volt, az arca egész bronzszinüre sülve. Nem volt se bajusza, se szakálla, a haja is egész franciásra volt lenyirva. Az volt a legjellegzetesebb rajta, hogy szemöldöke, de még szempillája sem volt, s ez okozta azt, hogy olyan kifejezés volt az álcán, mintha örökké csodálkozna. 1935 augusztus 25> vasárnap. a direktor júniusban Soltvadkerten kezdi meg a szezont. — Drágám, iítinden csillag vidéken kezdi meg igazán az életét, érvelt Méz Matyi 6 az asz- ezony szive összeszorult, sírni szeretett volna, látta magát a soltvadkerti színpadon, amelyet a nagy vendéglő fedett helyiségében ácsoltak’ össze, az alja söröshordókból való volt, kulisz- szája az e,perfa lombja. — Ja, — felelte Méz Matyinak, könnyeit visszatartva, — oda nern enged el az uram. — Hát válj el tőle! Kell neked egy ilyen kölönc a nyakadon, mint ez a kis muzsikus? Rázd le magadról, ha egyáltalán akarsz valamit. Egyelőre külön költözött az urától, egy barátnője adott neki 6zobát és mint teljesen szabad é6 független nő, ma pusztán annak él, hogy legközelebb színpadra lép. Egy éjjeli mulató 'megkínálta vamp-szerződéssel, amelyet felháborodva utasított vissza. Híres mosolya egyre fájdalmasabb és egyre kevésbé ellenállhatatlan. De már oly vak és annyira öntelt, hogy ő ezt fordítva érzi. Szállását meg kellett, hogy változtassa, mert a barátnőjének férje van s az asszony nyugtalanságot vett észre a férjén, mióta ő náluk lakik. Megkérte, hogy költözzék el tőlük, kell a szoba, jön a vidékről az édesanyja. Caesira hálából széltében-hosszában hi- reszteli, hogy az asszony féltékeny volt reá, ezért hagyta ott őket. Egy színházi riporternek oda nyilatkozott, hogy a nyarat Normandiában tölti, miután egy filmgyár Párisba hívta. Szó van arról is, hogy a jövő szezonban a Nemzeti Színház szeretné megnyerni őt magának, de ő még nem döntött, mert esetleg a hollywoodi meghívást fogadja el. Barátai minden egyes újabb ilyen hirt külön megünnepelnek és társaságában törvény, hogy ezeket a kombinációkat mind úgy kell elhinni, ahogy ő mondja. A híreket senki se cáfolja meg, csak maga az élet, de ezzel senki se törődik. A szinpadralépés még mindig ott ragyog a dolgok mögött, mint egy váratlan és csodás lehetőség. S ha Caesira jövőre kalapszalónt nyit, véletlenül, vagy szeszélyből, ez a bosszús lépése már mit se változtat az ő sorsán, amelyik az ő szemében elválaszthatatlanul összenőtt a színpaddal. Mindnyájan tudják, hogy Caesira megbukott, anélkül, hogy fellépett volna, de ezt tapintatból nem közük vele. Caesira is tudja, de nem engedi, hogy belenézzenek a belső világába, ahol minden össze van törve. A látszatból és a jövőből él. Nem fényesen, de valahogy. HnBnBBBBnBBBBanaaiMnMnnB — A tárgyaláson meglepően nyugodt volt, mint az már egy milliomoshoz illik. Kényelmesen elhelyezkedett egy karosszékben, a vádlottaknak elkerített helyen és fesztelenül csevegett védőjével, Sir Arthur Ingledow-val, azokban a rövid szünetekben, mig a vádképviselet részéről felsorakoztatott tanukat egyenként beszólitot- ták. Amig a tanuk kihallgatása folyt, nyugodtan ült a helyén, homlokát a tenyerébe hajtva. — Mrs. Creeck és Mr. Müller megismételte a rendőrségen tett vallomását. Ott ült a szegény asszony valami fátylakkal díszített ruhában, fején sapkával, amelyen valamikor színes rózsák diszlettek, amiknek már csak kopott és kifakult szirmai lógtak rajta, reménytelenül, szemétdombra szántan. Rá se akart nézni a vádlottra és tüntetőén a bíróság felé fordította a fejét. Talán még mindig nagy odaadással szerette gézengúz férjét, éktelen jegygyűrűt viselt és még a gyűrűje is fekete fátyollal volt bevonva. Pillanatig sem kételkedett benne, hogy a férje gyilkosa ül a vádlottak padján és ez a tudat megsokszorozta iránta érzett végtelen gyűlöletét. Ami Müllert illeti, ez a kövér, zsíros alak tetszelgett magának abban a fontosnak vélt szerepben, hogy tanúként hallgatják ki. Vaskos, gyűrűkkel borított ujjaival fontoskodva markolta meg a két levelet, amiknek azonosságát ő állapította meg. Ezek lettek volna ugyanis azok az útlevelek, amelyekkel bevonulhatott volna a gazdagság meseországába. Nagyképii fontoskodása meglehetősen lehűlt, amikor Sir Arthur Inglewood kijelentette, hogy semmit sem óhajt kérdezni tőle. Pedig milyen sok feleletet akart volna mondani, amiket már otthon kidolgozott magában arra, hogy miként vádolja meg majd azt az elvetemült milliomost, aki gonoszul és ravasz fondorlattal tőrbecsalta legkedvesebb barátját, Creecket, s aztán London keleti részén, valamely elhagyott helyen kegyetlenül meggyilkolta. A jó Isten tudja, hogy hol. — Ezek után a tárgyaláson egyre fokozódott az izgalom. Müllert elbocsátották és együtt ment el Mrs Creeckel, a mélyen letört özveggyel, kit udvariasan karonfogva vezetett ki a teremből. Folytatása következik. Irta: Pap p Jenó
