Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-18 / 188. (3740.) szám

14 1935 augusztus 18, vasárnap Csehszlovákia csak a vigasz­versenyben juihat tovább az evezés Európa-bajnokságban Magyarország is gyöngébben szerepelt a selej­tezőben, de három számban a döntőbe került (*) Kitüntetést kapott a francia film két híressé­ge, Párából jelentik: Louis Lumiéret, a film felta­lálóját, aki már régen a becsületrend tisztje volt, ennek a rendnek egy magasabb fokozatával tüntet­ték ki. Megkapta a becsületrendet Albel Gance, a hires rendező is. (:) A Halló, Budapest és a Nagymama külső fel­vételei. Budapestről jelentik: Szombaton délelőtt kezdték meg a „Halló, Budapest” című rádiófilm külső felvételeit. Először egy ker&elyiséget fény­képeztek Bársony Rózsival és Kabos Gyulával. — Néhány nap múlva a „Nagymama” külső felvételei is befejeződnek. Amint az időjárás megengedi, a Margitszigeten és egy vidéki leánynevelő intézet­ben felvevőgép elé került Gs. Aczél Ilona, a cimeze- replő és az együttese. (*) Történelmi darabok divatja Páriában, Az uj szezonban a történelmi darabok egész sorára ké­szülnek a párisi színházak. Az Amba&sadeura szín­ház bemutatja Edouard Bourdet uj történelmi da­rabját,amelynek „III. Henrik'* a címe. Az utolsó Valois udvarának életét vitte a színpadra a hires drámairó. Margót királynő szerepét Lucienne Bo­gáért játssza. A Nouvelle Comédie bemutatja Fer- dinand Bruckner „Angliai Erzsébet1* cimü színjáté­két; a Champs Elysées-szinház Néró császárról mu­tat be történelmi drámát és nagy érdeklődés várja Louis Vemeuil, a divatos vigjátékiró első történel­mi színdarabját, amelynek „XVIII. Lajos” a cime. Ezt a Theatre de Parisban adják elő. (*) Páris 60 színháza közül csak 12 játszott a nyáron. Parisból jelentik: Párában az utóbbi éve'kben az egykori színházi konjunktúra erősen hanyatlásnak indult. Bizonyítja ezt, hogy a nyá­ron Páris hatvan színháza közül mindössze ti­zenkettő tartotta nyitva kapuit. 1920-ban ötven­öt színház működött Parisban és ezek közül öt­ven megszakítás nélkül játszott és csak öt szín­ház tartott nyári szünetet. Tiz évvel később már csak harmincöt színház volt nyitva nyáron is, .tavaly harminchárom színház tartott nyáron is előadást, az idén pedig a hatvan párisi színház közül már csak tizenkettő. Május közepén az egyik színház a másik után hagyta abba az elő­adásokat. Ennek az ijesztő hanyatlásnak az ide­genforgalom csökkenése az oka. A komoly drá­mai színházaknak alig van közönségük és igy már május közepén kénytelenek bezárni. A hét­végi üres házak is érzékeny veszteséget okoz­nak. Ezenfelül az emberek takarékosabbak lettek. (*) Grace Moore három zenés filmje. Holly­woodból jelentik: A Columbia visszahívta az Európában üdölő Grace Mooret, akinek filmfelvé­telei rövidesen megkezdődnek. A legdivatosabb éneklő sztár ebben a szezónban három filmet készít a Columbia részére. Fizetést nem kap, csak részesedést, amely pesszimista számítás szerint is filmenként 200.000 dollárt tesz ki. (*) Rövid filmhirek. Az első hébernyelvü han­gosfilmet a múlt héten mutatták be Párisban. — Nick Carter, gyermekkorunk kedvenc detektiv- hőse az Universal filmgyár legújabb filmjének fő- alakja. — Merle Oberon és Frederic Marsh fő­szereplésével elkészítik Amerikában a „Fekete angyal” cimü híres némafilm hangos változatát, amelynek főszerepeit annakidején Bánky Vilma és Rónáid Oolmann játszották. — Márkus Emi- lia fogja játszani annak az uj magyar filmnek főszerepét, amelyet szeptemberben kezdenek for­gatni a Hunniában. A filmnek még nincs végle­ges cime. — Shakespeare „Romeo és Júlia”, to­vábbá a „Vizkereszt, vagy amit akartok” cimü darabjainak filmváltozatát most készíti el a Met­ró-gyár. A másodikban Fairbanks -és Ma-ry Pick- ford fognak játszani. A Hamlet megfilmesítéséről most tárgyalnak és ennek címszerepét LesMe Howard játsza, — Marlene Dietrich „Nőstyénör- dög” cimü uj filmjét szombaton mutatják be Newyorkban. A bemutatón a főszereplő és Stern- berg rendező is megjelenik. — Mecséry Ilona, aki Ila Méry név alatt Parisban filmez, most kapott szerződést egy francia-nyelvű színes film főszere­pének eljátszására. A magyar színésznő London­ban is fog szerepelni. — Knut Hamsun „Viktó­ria” cimü világhírű regényéből filmet készítettek Berlinben. — Bemard Shaw maga ir filmszcená- ri-umot „Pygmalion” cimü darabja után és ezt a filmet is hamarosan el fogják készíteni. — Lilian Harvey legújabb filmjének cime „Fekete ró­zsák”. A cselekmény Finnország szabadsághar­cának idején játszódik. Lilian Harvey partnere ismét Willy Fritsch. — 1934-ben Japánban 258 amerikai, 40 német és 4 angol filmet mutattak be a mozgóé zinházak. A KASSAI CAPITOL-MOZGÓ MŰSORA: Szivek melódiája, Eggerth Márta, Luisc Ullrich és Járay Schubert-filmje. A KASSAI TIVOLI-MOZGÓ MŰSORA: Dübörög a föld, A Paramount nagy háborús filmje. AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA: VÁROSI: Péntek, szombat, vasárnap: Dolly Haas, Albrecht Schönhals és Ida Wüafc zenés vigjátéka: MIÉRT HAZUDOTT KATÓKA? BIO RÁDIÓ: "Péntek, szombat, vasárnap: NANA. Anna Stcn nagysikerű vüágfilme. Berlin, augusztus 17. A grünaul uj olimpiai versenypályán folytak le tegnap az ezévi evezős Európa-bajnokság selejtezői. Csehszlovákia köz­vetlenül nem került a döntőbe, csupán a vigasz­versenyben van reménye a továbbjutáshoz. A baj­nokságot kétszer védő Magyarország is kedve­zőtlen rajtot vett, amennyiben csak három szám­ban jutott előre, de — a szkiff kivételével — néki is reménye van a vigaszversenyből való tovább­jutáshoz. A szép időben lefolyt verseny eredmé­nyei voltak: SZKIFF: 1. előfutam: Studach (Svájc) 7:57.1, 2. dr. Butz (német), 3. Saurin-Lagny (francia), 4. Straka (Csehszlovákia). — II. előfutam: Verey (lengyel) 8:25.8, 2. Hasenöhrl (osztrák), 3. A. Tűzi (olasz), 4. Kozma (magyar). KETTES KORMÁNYOS NÉLKÜL: 1. Magyar- ország 8:20.3, 2. Hollandia, 3. Lengyelország, 4. Jugoszlávia. — II. Németország 8:09.2, 2. Ausz­Budapest, augusztus 17. (Szerkesztőségünk jelentése.) Mint már tegnapi számunkban jelen­tettük, a BEAC-pályán megkezdődtek a VI. főis­kolás világbajnokság befejező részének, az atlé­tikának küzdelmei. Szerdán éjszaka még vizten- ger állott az egyetemisták uj standionjában, azon­ban a csatornázási rendszer nagyszerűen bevált, úgyhogy csütörtökre a pálya teljesen rajtképes volt. Tegnapi számunkban a legújabb sportban beszámoltunk a péntek délutáni eredményekről, amelyek legnagyobb versenye a 100 méteres síkfutás volt, ahol a magyar Sir, a japán Suzuki és az angol Scarr 10.8 mp alatt csaknem holtverseny­ben jutott az első helyre. Győzött azonban te­nyérszélességgel a magyar Sir József, aki ez­zel az első magyar atlétikai világbajnokságot szerezte meg. Az 1500 méteren az ujzélandá Lovelock várt győzelmet aratott, azonban a magyar Iglói (Ignátz) második és Rátonyi harmadik helye a japán Panaki előtt meglepetés számba ment. . A péntek délutáni atlétikai verseny egyéb ered­ményei voltak még: A 200 méteres síkfutás elődöntőjébe jutottak: Holmes (angol), Ta/nakusi (japán), Klug (német), Yasava (japán), Sir (magyar) Dondelinger (fran­cia), Zeumer (német), Olark (angol), Vollmer (né­met) és Mecsir (Csehszlovákia). A legjobb időt Holmes 22.1 és Sir 22.4 mp érte el. Olimpiai staféta: Anglia 3:31.2 p, 2. Németor­szág 3:32.2, 3. Csehszlovákia 3:33.8, 4. Japán 3:35.6, 5. Magyarország 3:36 és 6. Franciaország. A csehszlovák staféta Sulz, Engel, Mecsir és Ro- öícky felállításban indult. Női diszkoszdobás: Mauermayer (Németország) 44.93, uj általános világrekord*. 2. Cejziková (len­gyel) 35.47 m, 8. Walasiewicz (lengyel) 34.81 m, 4. Pekarová (Csehszlovákia) 32.49 m, 5. Ro-ttman (Németország) 32.23 és 6. Gervay (magyar) 30.69 m. Az úszásban a nemhivatalos pontversenyt Ma­gyarország nyerte 93 ponttal Németország előtt (70). A kosárlabda világbajnokságot Lettország szerezte meg. A teniszben a férflegyes döntőjébe, mint vár­ható volt, a magyar Gabrovitz és a német Hen­kel került Az előbbi a középdöntőben a belga Geelhandot 6:2, 7:5, 6:3, Henkel pedig Dallost (Drletomszky) 7:5, 6:4, 6:4 arányban csak nehe- , zen győzte le. A verseny meglepetése volt Dalloe tria, 3. Olaszország, 4. Dánia. NÉGYES KORMÁNYOSSAL: I Németország 7:12, 2. Olaszország, 3. Magyarország, 4. Fran­ciaország. — IL Jugoszlávia 7:44.4, 2. Dánia, 3. Csehszlovákia. — Magyarország, Csehszlovákia és Franciaország került a vigasz versenybe. NÉGYES KORMÁNYOS NÉLKÜL: L Svájc 6:58.3, 2. Dánia, 3. Lengyelország, 4. Magyaror­szág, 5. Jugoszlávia. — II. Németország 6:47.8, 2. Olaszország, 3. Ausztria, 4. Belgium. KETTŐS PÁREVEZÖS: L Németország 7:13.4, 2. Franciaország, 3. Jugoszlávia, 4. Olaszország. — II. Lengyelország 7:16.4, 2. Magyarország, 3. Csehszlovákia. NYOLCAS: Németország 6:19.7, 2. Magyaror­szág, 3. Franciaország, 4. Jugoszlávia, 5. Hollan­dia. — II. Svájc 6:24.2, 2. Dánia, 3. Olaszország, 4. Csehszlovákia, 5. Belgium. , szereplése, aki a tavalyi világbajnok francia Trónéin legyőzésével jutót a harmadik helyre. A nemhivatalos pontversenyben a hetedik nap után Magyarország 365 ponttá! vezet, második Németország 314 ponttal, 3. Anglia 94, 4. Csehszlovákia 85, 5. Ausztria 69, 6. Franciaország 63, 7. Japán 45, 8. Len­gyelország 34, 9. Lettország 28, 10. Finnor­szág 19, 11. Írország 8, 12—13. Egyiptom és Dánia 7—7, 14. Ujzéland 6, 15. Észtország 3 és" 16. Spanyolország 2 ponttal. A Gabrovitz-Ferenczy pár világbajnok A férfipáros döntőjében a magyar Gabról— Ferenczy kettős a német Henkel—Denker párt 3:6, 6:3, 6:3, 6:4 arányban legyőzte és ezzel a világbajnokságot nyerte. A férfiegyesben a harmadik helyért vívott küzdelemben a magyar Dallos (Drietomszky) a belga Geelhand ellen győzött 6:4, 6:3, 4:6, 1:6, 6:4 arányban. 5. Denker (német), 6. Pétén (belga). A rögbi-verseny második mérkőzésén Német­ország Franciaországot 5:3 (0:0) arányban győzte le. A döntőmérkőzés vasárnap folyik le. Szombaton délután folyik le a férfiegyes te­niszbajnokság döntője Gabrói és Henkel kö­zött, valamint a magyar—német és a lett—an­gol futballmérkőzés is. Vasárnap a hátralévő atlétikai számokkal és az ünnepélyes díjkiosz­tással befejeződik a VI. főiskolás világbajnok­ság. Szombati eredmények A pentatlon-versenyből szombaton délelőtt a távolugrást, gerelyvetést és 200 méteres síkfu­tást bonyolították le. Vezet a német Stöck 2509 ponttal (távolugrás 7.37 m., gerely 66.66 m., 200 nu 23.5 mp.) Ha Stöck a két utolsó számot is ilyen kitűnő eredménnyel nyeri, úgy a világre­kord el nem marad. 2. Lokajszki (lengyel) 2208, 8. Müller (német) 2198, 4. Plavczyk (lengyel) 2134, 5. Levente (magyar) 2086, 6. Bőfem (német) 2014 és 7. ftipka (csehszlovák) 1871 pont. A kardvívás döntőjébe a magyar Gerevlch, dr.-feiao Megkezdődött a varsói sakkolimpiísz Varsó, augusztus 17. Tegnap délben ünne­pélyes keretek között megkezdődött a varsói sakkolimpiász. Miután Norvégia és Spanyol- ország az utolsó percekben lemondott, a ver­seny húsz nemzet részvételével indult meg. A sorsolás a következő eredményt adta: 1. Lengyelország, 2. Dánia, 3. Ausztria, 4* Finnország, 5. Litvánia, 6. Észtország, 7. Pa­lesztina, 8. Románia, 9. Anglia, 10* Csehszlová­kia, 11. Amerika, 12. Magyarország, 13. Svéd­ország, 14. Olaszország, 15. Írország, 16. Fran­ciaország, 17. Lettország, 18. Svájc, 19. Jugo­szlávia és 20. Argentinia. Rögtön az első fordulóban Csehszlovákia a tavalyi serleggyőztes Amerikával került össze. Csehszlovákiát Flohr, Opocsensky, Rejfif és dr. Treybal képviselték. Az összes játszmák füg­gőben maradtak. Flohr az USA éljátékos Fine­vel szemben jobban áll, ugyancsak nyerési esé­lye van Opocsenskynek Marshall ellen. A má­sik két játszma vesztésre áll, úgyhogy a való­színű eredmény 2.5:1.5 lesz Amerika javára, Magyarország Anglia ellen 1.5:0.5 arányban vezet. Az egyéb eredmények: Jugoszlávia—Dá­nia 2:1, Svédország—Románia 3:0, Észtország —Írország 2:0, Ausztria—Svájc 1.5:0.5, Finn­ország—Lettország 0.5:0.5, Franciaország—Lit­vánia 1:0, Lengyelország—Argentinia 1:0, Pa­lesztina—Olaszország 1:0. — Ma Csehszlovákia Magyarországgal mérkőzik. Rajczy és Barcelly, a csehszlovák Magyar és Skyva, a német Hetner, az osztrák Schritzer és a svéd De Besche kerültek. A tegnapelőtt megsérült csehszlovák Fischer Lászlót ma ismételten megvizsgálták a Verehély- klinikán, megállapították., hogy a balesetnek —• szerencsére — semmi komoly következménye nem lesz. A sérült atlétát csehszlovákiai és magyar kollégái állandóan látogatják. Fischer hétfőn már haza Is utazhat Prágába, ahol csütörtökön már résztvesz a japán—csehszlovák mérkőzésen. Az északi klubok Kassára kérik a kárpátaljai divízió székhelyének áthelyezését Prága, augusztus 17. Mint értesülünk, a kelet- szlovenszkói diviziós klubok (Kassa, Eperjes, Igló) azzal az indítvánnyal fordultak a CsAF-hoz, hogy a kárpátaljai divízió székhelyét Ungvárról Kassára helyezzék át. A CsAF választmánya valószínűleg kérdést intéz ez ügyben az érdekelt egyesületekhez és a beérkezett válaszok alapján dönt az indítvány fölött. Bajnoki nyitány az állami ligában és a nyugat, sztovenszkói divízióban Prága, augusztus 17. A profi futball nem is­mer szüntet. Alig végződtek be a ligabajnoki osz­tályozok és diviziÓ6 selejtezőmérkőzések (azaz, hogy a Kárpátalján még folynak is), máris kezdetét veszi augusztus 18-ával a hivatalos futballévad. Az állami liga H. évjárata Prágában a Slávia— Sparta derbymérkőzéssel nyit. A nagyfontosságu mérkőzést újból a pozsonyi dr. Brüll Gyula MLSz-biró vezeti. A DFC a brünni Moravská Slá- viát látja vendégül. Pilsenben a DSV Saaz mérkő­zik a SK-bal, a Viktória Pilsen pedig az SK Kiad* nóvaL Teplitzben a TFK az SK Náchodot fogad­ja, Prosnitzban az SK az AFK Kolinnal mérkő­zik. Az SK Bratislava első ellenfele Pozsonyban a brünni Zsidenice lesz. Megkezdődnek már a mér­kőzések a cseh vidéki, a középesek- és morvaszi­léziai divízióban is. A nyugatszlovenszkói divízióban Pozsonyban a Ligeti és a VAS már szombaton lejátszották kötelező mérkőzésüket. Pőstyénben a PFK a Zó­lyomi TK-ot, Komáromban a KFC az újonc Zsol­nai SK-ot, Trencsénben a TTS a Ruttkal FC-ot látja vendégül. Az ÉSE — tekintettel az érsek-új­vári jubileumi ünnepségekre — mentésiéit* ma­gát a diviziós mérkőzéstől és a Nyitrai AC-bal ját­szik odahaza barátságos mérkőzést. A kárpátaljai divízióban Ungvárott az UAC a munkácsi Slovannal, Munkácson az MSE aa eperjesi Sláviával mérkőzik. A nemzetközi fronton Németország három or­szágközti mérkőzést bonyolít le. Münchenben az A csapat Finnországgal, Luxembeurgban a B. csapat Luxemburg válogatottjával és Drezdában a szász válogatott az ir nemzeti csapattal mér­kőzik. Több os-ztrák csapat Lengyelországban, a Bocs­kai Lettországban és Kispest Franciaországban Játszik. Bécsben a Hungária—Rapid mérkőzés nyitja meg a nemzetközi szezont. KATTOWITZBAN Lengyelország és Jugoszlávia futiballvólogatottjai találkoznak. Befejezés előtt a fgjsKolás világbainotaaa Magyar győzelem a férfipáros teniszbajnokságban Három magyar és két csehszlovák vivő a kardbajnokság döntőjében Női világrekord a diszkoszban ■ Világrekord készül az öttusában Magyarország nagy fölénnyel vezet a pontversenyben

Next

/
Thumbnails
Contents