Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)

1935-07-31 / 173. (3725.) szám

■■ I

Rövidesen összehívlak a dunai konferenciát?

Iife®pci§lfáSs a kölcsönös megsegítés tervét a javaslatiéi -- Köies olasz-francia akció - Kiindulási pont: az osztrák kérdés

Rómat julius 30. Római politikai körökben úgy tudják, hogy a Duna-terv körül folyó tárgyalások rövidesen befejeződnek és pedig pozitív eredménnyel, amenyiben azt a pontot, amely eddig a legtöbb nehézséget okozta, sikerült kiküszöbölni. Olasz körökben nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a kölcsönös megsegitési egyezmény tervét elejtették, vagy legalább is a Duna-terv koncepciójából egyelőre kikapcsolták* Ha a mostani lázas diplomáciai tárgyalások eredménnyel járnak, számítani lehet arra, hogy a stresai megegyezés értelmében rövidesen ösz- sze lehet hívni a Duna-konferenciát*

Chambrun francia követ szombaton a DunaFrancia kezdeményezés

Budapest, julius 30, A magyar sajtó is I rendkívül élénken foglalkozik a Duna-paktum- ról szóló hírekkel. A „Fester Lloyd“ megállapítja, hogy egyelőre nincs szó a hivatalos olasz javaslatról, de még csak egy olyan végleges tervről sem, amely a január 7-i olasz-francia egyezmény alapján épülne fel. A dunai kérdésben szakadatlanul folynak a tanácskozások. E tanácskozások során Olaszország, Magyarország és Ausztria egységes álláspontot foglalt el a velencei értekezlet alkalmával. A most nyilvánosságra jutott paktumtervezet Franciaország iniciativá- járól tanúskodik. Megjegyzi a lap azonban, hogy a terv semmiesetre sem jelenti mai formájában a dunai probléma végleges megoldását.

tervet illetően beható tanácskozást folytatott az osztrák, a román és a csehszlovák követtel Rómában. Ugyanekkor Jugoszlávia római követe Eledbe utazott, ahol kihallgatáson jelent meg Pál régenshercegnél és informálta őt a készülő Duna-terv részleteiről. A közeli napokban visz- szavárják Rómába és az ő beszámolója nyomán fog a végleges állásfoglalásról dönteni az olasz és a francia kormány. Római körökben egészen bizonyosra veszik, hogy rövidesen sor kerülhet Sztojadinovics miniszterelnök és az olasz kormány megbízottjának találkozására. Ez a találkozás azonban csak akkor fog valószínűleg létrejönni, ha a jugoszláv miniszterelnök már visz- szatért párisi látogatásáról*

Róma, julius 30. A „Giomale dTíelia** fő- szerkesztője, Virgino Gayda feltűnést keltő cikket irt a Duna-tervről és nem lehet vitás, hogy ennek a cikknek adatai és szempontjai maradéktalanul fedik az olasz kormány álláspontját a dunai kérésben.

„Mindenekelőtt — állapítja meg cikkében Virgino Gayda — két pontot kell tisztázni} 1, A Duna-paktum nem fekszik különösképpen Olaszország szivén, vagy legalább semmivel sem jobban, mint amennyire a többi érdekelt államnak. 2. Hogy a Duna-probléma tulajdonképpen nem más, mint az osztrák probléma kiszélesítése és részeirebontása, ami nemzetközi szempontból nézve annyit jelent, hogy az osztrák kérdés gyöFeketék és fehérek

(*) A holnapi nap esetleg nemcsak a népszövetség történetében válik sorsdöntő dátummá, hanem az egész modern civilizáció, sőt talán a fehér faj történetében is. Ha ugyanis a népszövetség tehetetlennek bizonyul az olasz—abesszin konfliktussal szemben és ahogy mondani szokás, „szabad folyást enged az eseményeknek", akkor el lehetünk készülve az utóbbi idők egyik legvadabb gyarmati háborújára. A lavina, amit az olasz—abesszin csetepaté meg fog indítani, végigszáguldhat az egész gyarmatvilágon ás ki tudja, nem dagad-e olyan egyetemes zendüléssé, mely az összes gyarmati népeket csatasorba állítja „elnyomóik" ellen. Az angolok legalább is tartanak tőle. És a franciák, noha százszázalékos diplomáciai támogatást nyújtanak az olaszoknak, nem titkolják aggodalmukat, hogy Mussolini túlságosan erélyes előrelendülése s az olasz nacionalizmus előtérbenyomulása nem vált-e ki majd veszedelmes ellenhatást a feketék között ? Nem érzik-e majd érzékenyen találva magukat saját faji gőgjükben a nem következik-e erre a kemény európai gesztusra egy még keményebb afrikai gesztus, mely ugyanúgy a nacionalizmus jelszavaival fogja felgyújtani a letargikus afrikai, sőt talán ázsiai kedélyeket, mint ahogy az olasz haderők ezeknek a jelszavaknak extázisában dacolnak a trópus és a félvad ellenség ellenállásával. Egy újabb gyarmati háború, mondják a franciák, köny- nyen egyetemes gyarmati háborúskodást eredményezhet — különösen, ha valaki olyan veszélyes oldalról fogja meg a dolgot, mint Mussolini. Az angol és a francia gyarmatpolitika soha nem volt nacionalista, legalább is kifelé nem és jelszavaiban nem. Az angolok általános civilizációs jelszavakkal kendőzték el kereskedelmi érdekeiket gyarmati hadjárataik során, de őszintén szólva, otthon, négy fal között se gondoltak arra, hogy ezekhez a hadjáratokhoz köze van az angol nemzetnek, aminthogy az angol talán legkevésbé nacionalista náció. Nemzet helyett neki a birodalom szentség, amiért meg is tud halni, ha kell, de szerencséjére inkább élni akar, s ami sokkal több : tud érte. A franciák otthon kicsit nacionalista ügynek tekintették a gyarmati terjeszkedést, mert a francia nemzet együtt nőtt fel azzal az osztállyal, melynek érdek- hálózata hozzádrótozza a gyarmati birtokokat az anyaországhoz — nácionalista ügy volt az afrikai terjeszkedés, mert nacionalista ügy volt a franciák szemében a nagytőke terjeszkedése általában. De nem volt nacionalista éle ennek a terjeszkedésnek kifelé. A francia gyarmatok nem a francia emberfelesleg lerakódásához kellettek, mert Franciaországnak már régen nincsen emberfeleslege a szónak abban az értelmében, ahogy például Németország és Olaszország tömegei az indusztrializmus térhódítása óta egyte vastagabb sugárban csorognak le az anyaország határain és szivárognak szét a világ minden részébe — a francia gyarmatokon a banktőke és az ipari tőke keresett és teremtett piacot magának. Az olasz—' francia gyarmati ellentét Északafrikában például abból nőtt ki, hogy az összes francia gyarmatokon olasz munkások dolgoztak és Mussolini nemzeti ügyet csinált magának abból, hogy a francia nagytőke olasz munkásokat alkalmaz, sőt egyenesen nemzeti szocialista, helyesebben fasiszta ügyet, áttelepítve a hazai földről most már Afrikába pzt a mozgalmat, mely az olasz népet egyetlen nagy cél érdekében valóban gyönyörűen összeforrasztotta. Csakhogy itt, a gyarmati világban, ahol még lazábbak a határok, ahol mégsem lehet a szónak európai értelmében nemzeti érdekekről és nemzeti jogcímekről beszélni, elvégre az egyik európai nemzeti csak úgy az afrikai népi őstalajra húzza fel a maga laza alkalmi határvonalait, mint a másik, — ezer akadályba ütközött az olasz előrenyomulás. S most éppen a legkeményebb diónál találja szembe magát a géniusszal, amelyet maga plántált át Európából Afrika földjére : a nacionalizmus géniuszával.

Olaszország volt az első, helyesebben Mussolini, aki gyarmati célkitűzéseinek határozott nemzeti karaktert adott. Az angolok idegen hódítóknak érezték magukat mindig, de utakat építettek és vigyáztak a rendre, természetesen elsősorban azért, hogy az angol kereskedő nyugodtan adhassa el áruját és be tudja hajtani pénzét, azontúl azonban nincs az angol gyarmati világbirodalomban vallási vagy népi árnyalat, amelynek szentségét az angolok kétségbevonnák és ne tisztelegnének előtte. A franciák idegen légióval intézik el a gyarmati ügyeket, igaz ugyan, hogy francia trikolór alatt, de mégis, ebben a gesztusban benne van a teljes desinteressement a dolog nacionalista oldalával szemben. Amit a franciák íesznek, vagy pláne amiért fegyvert fognak, abban Napóleon óta. benne lobog az a nemzeti pátosz, aminek varázslata alól ma sem tud szabadulni Európa — de ez a pátosz Európa határain megtörik. Mihelyt elhagyta Európa partjait a francia hajó, ebből a sokrétű és mélyvizü lélekből kibúvik a másik arc, s nemzeti pátosz helyett a kozmopolita cinizmusával nyúl az elébe botló kérdésekhez. Egy ilyen tipikusan cinikus francia gesztus például az idegen légió. S ez a cinizmus hatja át a franciák egész Afrika-politikáját.

Az olasz azonban egyenesen a fasizmusnak akarja megdolgozni az afrikai talajt. Mussolini messzenéző célokkal lépett Afrika partjára, és talán nem is tehetett másként, hiszen vannak történelmi vonalak, amelyek ma is Rómából kígyóznak át a Földközi tenger túlsó partjára és szinte kikerülhetet- lenné teszik egy olyan államférfin számára, aki kezdettől fogva a nagy latin hagyományok élesztgetésén fáradozik, hogy ne kövesse a történelmi csapást. Csakhogy mi lesz akkor, kérdik például a franciák, ha a fasizmus magvetése megérik vagy talán máris megérett az afrikai talajban, ahol — akárhogyan forgatjuk is a dolgot — az olasz csakúgy jövevény, mint az angol vagy a francia, vagy a belga és a hollandus — és mi lesz akkor, ha az európai nacionalizmus agressziójára majd az afrikai nacionalizmus válaszol saját lelki alkata

keres rendezését csak az egész dunai probléma- komplexum felgöngyölítésével lehet elérni.'*

Olaszország

és az osztrák kérdés

„Az osztrák probléma — folytatja cikkét a Giomale d‘Itaiia főszerkesztője — nemzetközi szempontból nézve európai probléma, amellyel szemben Anglia sem maradhat közömbös. Ezt a tényt egyébként a stresai konferencia alkalmából Olaszország, Franciaország és Anglia képviselői közösen megállapították. Ugyancsak hangsúlyozta ezt a szempontot Mussolini miniszterelnök Edén lord római látogatása alkalmával is. Ha Olaszország 1934 júliusában gyorsabban és elhatározóbb módon vállalt aktív részt Ausztria függetlenségének megvédelme- zésében, ugyanakkor, amikor a többi államok is kijelentették, hogy sorskérdésnek tekintik Európa szempontjából Ausztria függetlenségét, de a kisujjukat sem mozdították ineg érte, — akkor ezt csak azért tette, mert el akarta kerülni, hogy közvetlenül a szomszédjában esetleg olyan erőátcsoportosuíások történjenek, amelyekkel szemben semmiképen sem maradhat érdektelen. Tisztában kell lenni ugyanis azzal, hogy az osztrák kérdés Ausztria területi integritásának és politikai függetlenségének a problémája. Ausztria területi épségének megsértése olyan erőeltolódásokat idézhetne elő Európában, amelyek jelentékenyen érintik Olaszország érdekeit. Ugyanekkor azonban érintik a francia és angol érdekeket is, tehát nem lehet azt

szerint valószínűleg nem kisebb agresszióval ? Mi lesz akkor, ha az összes színes fajták között megkezdődik a nacionalista erjedés és ennek legújabb válfaja, vagy ha úgy tetszik felsőbb foka : a fajelmélet is

megkezdi kohéziós munkáját és maholnap olyan tömegbe forrasztja össze a fehér fajtával szembe a sárgákat és feketéket, hogy talán még ahhoz se lesz időnk, hogy sietve szedjük sátorfánkat és hazaiszkoljunk a gyarmatokról Európába. Tehát nem egészen veszélytelen a kísérlet, ha egyszer mérkőzésre kerül a sor — és főleg nem veszélytelen, mert az olaszok, a franciák és angolok szerint túllőttek a célon, amikor túlságosan sokat importáltak a hazai jelszavakból Afrikába. Anglia és Franciaország, de a többi hatalmak is, saját gyarmati érdekeik védelmében fáradoznak a békés megoldáson és nem lehet vitás, hogyha nem sikerül a békés megoldást még Genfben ‘létrehozni, Olaszország nagyon erős ellenfelekkel fogja szembetalálni magát. Mert nem Abesszíniáról van szó, és főleg nem erről a sötét és alattomos afrikai császárságról, aminek létéért valószínűleg nem adna Anglia se egy lyukas garast — de arról, hogy egy olasz—abesszin háború az egész szines világot mozgásba hozhatja. S akkor az angol és francia gyarmati építmények alatt is meglazul a talj.

évf. 173. (3725) szám • SMI*CBa • 1935 július 31

Előfizetési ári évente 300, félévre 150, negyed* Szerkesztőség; Prága II., Panská

évre 76, havonta 26 Ki., külföldre; évente 45Q, A SzloVenSzkÓÍ 6S rUSZÍTlSzkÓi TílCLQVQTSáo *Ilcel2, ü. emelet * Kiadóhivatal:

félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • . ^ ö Prága n„ Panská tflice 12, ÜL emelet

R képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. politikai TlCLpilcipJQ •• TELEFONI 303-11. ••

Cgy«s szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.-KI. IÜRQÖHYCIM HIRUP, PRflHR.