Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-30 / 148. (3700.) szám
7 A szlovenszkóí magyar irodalom kérdéseiről Irta: Szent-Ivány Józsei 'PÍ^XG^lA^AGfaRFflKLag Szlovertszkó magyar irodalmi problémái és eseményei újabban ismét foglalkoztatják a napisajtót. A felfigyelésre a budapesti könyvnap adta meg az ókot. A közlemények vagy helyeselték, vagy helytelenítették a szlovenszkóí irodalom könyvnapi szereplését és igy fűztek reflexiókat hozzá. Nekünk azonban nem az a legfontosabb, hogy mit írtak a könyvnapról, hanem az a tény, hogy a szlovenszkóí magyar irodalom kérdései foglalkoztatják a nyilvánosságot. A napisajtó úgyis kevés helyet ad magyar életünk kulturkérdéseinek, pedig ezek nemzeti fennmaradásunk és kulturális egységünk szempontjából legalább olyan jelentőséggel bírnak, mint például a kisebbségi kérdés közjogi kiművelése. A szlovenszkóí magyar irodalom és kul- turmunka tizenhat éves múltjából folyik mai helyzete s ez a helyzet — sajnos — nem mutatja a legjobb képet. Különösen kevéssé biztató ez a kisebbségi magyar irodalom szellemi egysége szempontjából. Szloven- szkó magyar szellemi élete széttagoltságának megszüntetésére már több kísérlet történt, de ezeknek egyike sem járt azzal az eredménnyel, amelyet az születésekor elérni remélt s a szlovenszkóí magyar irodalmi életet ezentúl is a tagozódás, a partikulariz- mus jellemezte leginkább. Nézzünk bele egy keveset ebbe a múltba és kíséreljük meg a jövőbe pillantani. Szlovenszkó magyar irodalmáról beszélni uj dolog, mert az államfordulat előtti időben önállóan, az egyetemes magyar irodalmi élettől elkülönülten sohasem jelentkezett. A mai Szlovenszkón nőtt halhatatlanjai a magyar irodalomnak budapesti márkázással érkeztek hozzánk. írásaikból a szükebb haza levegője — a legtöbb esetben — eltűnt s szellemiségüket abszorbeálta és átalakította a nagy szellemi középpont. Ez a központi hatalom hibái mellett azonban egy nagy értéket termelt ki az érem másik oldalán. Magas színvonalat diktált, erős kritikai szellemet honosított meg és ha igaz is az a felfogás, hogy a háboruelőtti budapesti szellemi középpontban való érvényesülés bizonyos világszemléleti kérdésektől és klikkek vagy csoportok kényekedvétől függött, mégis nagy szerepet játszott' ez a középpont abban a valóságban, hogy a magyar szellemi életben a valódi tehetségek jutottak szóhoz és hogy a magyar szellemi életben oly szellemi elitet termelt ki, mely ugyan társadalmi-, osztály - és világszemléleti tagozódása szerint szelektálva mégis felfedezte és meglátta az irodalom valódi értékeit. Közismert a magyar müveit közönség kritikai beállítottsága és szigora. Innen van, hogy ez a szellem a mi kisebbségi társadalmunkban ma is felfedezhető. A szlovenszkóí magyar kulturlélek nem indulhat ki szlovenszkóí tradíciókból, mert ez —- ismétlem <— a történelem során önállóan és az egyetemes magyar kulturlélek- től szeparálva sohasem jelentkezett. A szlo- venszkói magyar kulturélet és igy elsősorban az irodalom a tradíciókban gazdag területekkel szemben ezzel a kezdeti hátránynyal indult el a maga külön és sajátos utján. Ebben az irodalomban felfedezzük a szlo- venszkói típus kitermelésére irányuló törekvést, kísérleteket látunk egy uj, nyugatos szellem kiművelésére, a kisebbségi nemzeti irodalom kultuszának egyes hajtásait láthatjuk, de ezenkívül minden irodalmi irány jelentkezését is megfigyelhetjük. Sok-sok dilettantizmust és kevés valódi irásmüvésze- tet. Érthető és természetes, hogy kisebbségi sorsban gyakorlattá vált a kisebbségi irodalomtermés kritika nélkül való elfogadása, minek következése az irodalom vérszegénysége, alacsony színvonala lett, amely — önmagáért — a kényes magyar kisebbségi társadalomban sem érhette el a sikert. Ennek az eljárásnak még súlyosabb következménye azonban az volt, hogy a szlovenszkóí irodalom fejlődését akasztotta meg, mert Íróink önkritikáját nem fejlesztette ki. Ez magyarázza meg, miért nehezebb, miért küzdelmesebb ennek az irodalomnak a magyar etnikum egyéb területeire való exportálása. Már pedig a szlovenszkóí magyar társadalom ereje nem képes arra, hogy tehetségeink kiemelkedését biztosítsa, még kevésbé arra, hogy íróink gazdasági létét megalapozza. A magyar iró szellemi érvényesülése és gazdasági helyzetének javulása csak akkor következhetik be, ha neve az egész magyar etnikum területén ismertté válik és irói beérkezése nemcsak a kisebbségi horizonton belül történik. Gyakori eset a mi kisebbségi irodalmunkat párhuzamba állítani az erdélyi irodalommal. Az eddig elmondottakból azonban nyilvánvaló, hogy ezt a párhuzamot két olyan fél között akarják megvonni, amelyeket egy és ugyanazon nézőpontból szemlélni lehetetlenség. Erdély történelme kitermelte a transzilvanizmus gondolatát és ez egész Erdély szellemi életére rányomta a bélyegét és oly közösségérzetet teremtett az erdélyi magyarság soraiban, amilyenről Szlovenszkón szó sem lehetett. Az erdélyi ember sorsközösségben élt egy évezreden át. A beregi magyar és a csallóközi magyar semmi közösséget egymással nem érzett. S ahogy mondottuk, a két szellemi élet között a magyar szellemi központ közvetített s ez oly centralisztikus erőket bontott ki, amelyek elhomályosították az írás származásának területi kérdését. Ha még inkább boncoljuk a szlovenszkóí magyar kisebbség irodalmának kérdéseit, akkor figyelembe kell vennünk azt az ideológiai zűrzavart, amelyik az impériumválto- zás után ezen a területen keletkezett. Ha igaz az, hogy a magasabb szellemiség kiválasztása és kialakulása a történelmi események befolyása alatt áll, akkor Szlovenszkó magyar társadalmának magasabb szellemisége nem fejlődhetett ki másképpen, mint ahogy ma előttünk áll. A háború utáni kor olyan társadalmi problémákat vetett felszínre, melyek a háború előtt csak a gyakorlati élettől elfordult tudósok és rajongók szellemét foglalkoztatták s igy valamely elméleti tudományhoz hasonlóan csak bizonyos speciális réteget érdekeltek. Amikor a háború után ezeket az elméleteket a gyakorlati életre alkalmazni akarták, természetes, hogy újszerűségük szenzáció erejével hatott és az irásmesterség az eddigi társadalmi problémáktól elfordulva egy végeredményben értékes irányba terelődött. A népi értékek felkutatása és a népiség gondolatának az irodalomban való elhelyezkedése számtalan értékes szociális problémát vetett fel és ezáltal felkeltette a társadalom érdeklődését az addig kevésbé jelentősnek, kevésbé fontosnak tartott emberi életek iránt. A falukutatás láza ragadta meg az érzékeny lelkületű magyar ifjúságot és a munkásság szociális helyzete uj publicisztikát teremtett. Az irodalom a maga újszerűségével, az emberi problémák nyers és kíméletlen, esetleg túlzott felmutatásával, újszerűségén kívül azzal is jelentős értékeket adott, hogy olyan osztályok felé terelte a figyelmet, amelyek gazdasági és szellemi életében, kultúrájában sok hiányt találunk. Ez az irodalom azonban kizárólag marxista útmutatásra támaszkodott és ennek az útmutatásnak elméletisé- gében és egyoldalúságában sorvad. Számtalan példáját látjuk annak, hogy a nemzeti eszme életrekelése következtében a marxista irók elvesztették lábuk alól a talajt és vagy az elavult liberalizmusban, vagy valamely vallás tanaiban keresték munkájuknak ideológiai alapját és csak ezek után alakulnak át a szociális eszmék nemzeti harcosaivá. Szlovenszkón az államfordulat után ezekkel a világirodalmi tünetekkel fokozott mértékben találkozunk és ugyanígy fejlődtek fel az egymással szembenálló felek s a háború utáni korban szinte egyedül elismert irányirodalom különféle alakjai között óriási ellentétek keletkeztek. De mint ahogy a magyar irodalom egészében, úgy itt is ideológiai kialakulás van folyamatban, amelyik annak felimerése felé halad, hogy a népi és szociális gondolatnak a faji és nemzeti eszme keretén kivid való művelése hiányos megoldásokat hoz és nem elégíti ki az irodalom után kívánkozó széles rétegeket. Valamely nemzeti kisebbségi területen élő irodalom pedig lehet egy darabja valamely világmozgalomnak, lehet a kisebbségi élet geográfiái vagy etnográfiái határai közé szorított tükre, de akár ez, akár amaz hiányos marad, ha nem számol a kisebbségi élet minden alakjában feltétlenül benne gyökerező nemzeti gondolat létezésével. Magyar életünk minden vonalának elhajlásait nemzeti mivoltunk befolyásolja, okozza és nem építhetünk maradandó házat irodalmunknak, kulturéletünknek, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. Ennyit a szlovenszkóí magyar irodalom szellemének alakulásáról. Most kíséreljük meg az irodalomszervezés kérdéseinek kon- krétebb tárgyalását. ¥ Irodalomszervezésünk múltjában nem sok öröm van. Be kell ismernünk, hogy minden jószándék ellenére, azok a kezdeményezések, amelyek irodalmi összefogást, kultur- életünk felélénkitését célozták, vagy elbuktak, vagy kevés életrevaló hajtást neveltek. Ennek sokféle oka van. Azok az ellentétek, amelyek az ellentétes világáramlatok nyomán keletkeztek, a nemzeti kisebbségi élet szemléletében és ennek az életnek céljai és feladatai kijelölésében való különbségek, az öregek elzárkózása a fejlődés elől, a fiataloknak túlzott önérzete, szervezeteink öncé- lusága, partikularizmusa, a politikai párttagozódás, a csehszlovák kormányzatnak a magyar kultúrával való speciális céljai és még sok más. Ilyen körülmények között az irodalmi és kulturális egység teljessége felé való törekvés oly gondolatnak tűnik fel, melynek követése szélmalomharcba vezet és ebben pusztul el. Hangsúlyozom, aZ egység teljességére törekedni nem lehet, de nem is volna helyes, mert a totalitásnak megvalósítása az irodalomban vagy az irodalomszervezésben nem lehet cél éppen önmaga az irodalom miatt. De a célkitűzések közössége felé való utón oly eszmék sodrába került a mi kisebbségi életünk is, mely a mindenáron való tagozódás helyére a nemzeti egységet állítja minden vonatkozásban. Ez a felfogás egyik erőssége a fiatalság mozgalmainak és pedig nemcsak a kisebbségi és nemcsak a magyar fiatalságénak, hanem a szlovákok, csehek, németek fiatalságának is. A fiatalság pedig, különösen a magyar, az adottságokkal számol és — nagyon helyesen — átértékeli a háboruelőtti kor eszméit s ezzel megujhodott alakban vetíti elénk a nemzeti társadalom cél*- jait, feladatait. És éppen a realitásokon való eszmeképzés vezet oda a nemzeti gondolathoz, mert a realitások keresése árán jutunk el mi magyarok például annak meglátásához, hogy a magyar szellemi és fizikai dolgozók munkaterülete mennyire csökkent és úgy jutunk el a sorsközösségből folyó nemzeti egység követeléséhez is. Tehát irodalmunk szervezeti és szellemi egysége felé való haladás nem utópia, csak mellé kell állanunk a fiatalságnak nem azért, hogy bennük 1‘art pour Tart önérzetet neveljünk, de hogy eszméiket és a bennük élő feszitő erőket a nemzetszervezésben rajtuk keresztül, kétségtelen tehetségeiknek felmutatásával értékesítsük. Ez az irodalomszervezési programom és ez vezette azt a munkát is, melyet a Ka- zinczy-kiadó és a Magyar írás is mutat. Mi ez a munka? Felismertük, hogy kisebbségi irodalmunk fejlődésének elengedhetetlen föltétele irodalmi létezésünknek a határokon túl való megismertetése. Igazolása, bizonyítása annak, hogy kisebbségi szellemi életünk az egyetemes magyar szellemi életben való helytkövetelésére érdemes. A régebbi ezirányu kísérletek teljesen eredménytelenek voltak, vagy jelentéktelen, rövidéletü sikert hoztak. Ennek az eredménytelenségnek okai elsősorban a szloven- szkói magyar irodalom fentebb részletesen ismertetett bajai, hibái. Vannak azonban egyéb, rajtunk kívülálló okok is, melyek döntően befolyásolják a magyar könyvpiac FORRÁS lllllllllilllllllllll^ bevételét. Ilyenek az öregek át nem értékelt, régi és fáradt nacionalizmusa és ennek a magyarkodásnak liberális és kozmopolita változatai. A magyar íróknak emberi és érthető féltékenysége az úgyis „túlságosan népszerű kisebbségi (Erdély!) könyv“ terjedése miatt, a nagytőke és a könyvkartell, mely körömszakadtáig védekezik Szloven- szkóból a pesti, debreceni, szegedi stb. piacokra kerülő magyar könyvek konkurenciája ellen. A nem közönséges ellenfelekkel való harcot fölvettük és odamentünk a magyarországi fiatal magasabb szellemiség tagjaihoz, teret adtunk nekik és szellemi erőiket ma ott mérik össze a szlovenszkóí magyar írókkal a Magyar írásban és a Ka- zinczy-könyvekben. Felkínáltuk a feltörő uj magyar Íróknak nyilvánosságunkat és az együttes megjelenésből a mi kisebbségi Íróink szellemi fejlődésére és gazdasági helyzetére származó értékeken túl pozitív ellenszolgáltatást kértünk: a szlovenszkóí magyar irodalomnak terjesztését, a mi könyveinknek, íróinknak nagyobb nyilvánosságot, a magyar müveit közönség megnyerését a szlovenszkóí kisebbségi magyar irás részére. Egyetlen pillanat sem telt el s a magyarországi fiatal tehetségek munkába állottak és munkájuk nyomán száznál több újságcikk, legalább ugyanannyi előadás vagy a nyilvánosság előtt történő megnyilatkozás történt a szlovenszkóí írókért, ,a mi kisebbségi irodalmunkért, a szlovák-magyar kul- turközeledésért és más idevágó bátor és magyar gondolatért. A fiatal magyar nacionalizmus a sok között egyszer például úgy jelent meg előttem, hogy felkeresett egy nagy ifjúsági érdekvédelmi szervezet vezetője, aki szlovenszkóí irodalmunk lelkes támasza és elhozta — azt hiszem —• a Ravasz László egyik előadására a tiszteletjegyet. S midőn én szerény jegymegváltást kínáltam fel, azt mondotta: ,,Nem fogadhatom el, mert a kisebbséghez tartozó testvéremtől vonom el“. A Kazinczy-kiadó könyveit ezrek olvassák mindenfelé, ahol magyarok élnek és igy lett az első szlovenszkóí könyvsátor tavaly és igy történt, hogy a nagytőke is találkozott a szlovenszkóí könyvekkel, meghallotta a hangját mindenütt a magyar közönség soraiban, ahol ügynökei eladni akartak. És a határokon kívül és belül lázasan nyúlnak a mi íróink könyvei után. Az első Kazinczy- sátor a pesti uccán általános, rendkívüli érdeklődést keltett, a szenzáció erejével hatott s akkor fogant meg az eszme, hogy ebben a sikerben részeltetni kell kisebbségi irodalmunknak azokat az iróit is, akik nem a Ka- zinczy-kiadónál adták ki könyveiket. A bizonyos irók mellőzéséről szóló cikkezések talán nem akarnak tudni róla. hogy a szlo- venszkói magyar sajtóban hónapokkal a könyvhét előtt felhívás jelent meg, mely Íróinkat arra szólította fel, hogy küldjék a Kazinczy-sátorba könyveiket. Sokan elküldték s valamennyi helyet talált a sátorban. Én bízom abban, hogy azoknak a meglátásoknak a talaján, melyekről ebben a közleményben beszéltem, el kell jutni a szlo- venszkói magyar irodalom kibontásához és egészséges megszervezéséhez. Minden olyan megmozdulást, mely irodalmunk nemzeti egységére törekszik, támogatok, azzal a szerény erővel, mellyel rendelkezem.
