Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-30 / 148. (3700.) szám
t»ra:gai-A^ag%ar-htklap 1935 június 30, vasárnap. BESZÁMOLÓ írja: Sándor Imre Léni, az angyal Remélem, mire e sorok megjelennek, nem lesz olyan borzalmas hőség, mint mikor Írom őket. Minden tapad ebben a fülledt prágai gőzben, még az ember száraz bőre is tapad, amihez hozzáér. Az írógép billentyűi is lustán mozognak, az embernek a legnagyobb hajszával kell ütni, verni őket, hogy valamit kiadnak magukból, valami értelmes sorrendet, amire az emlber agya már nem képes. A következő percben úgy érzem, hogy az írógép billentyűi benn dolgoznak az agyamban és ők verik kj lusta erőszakkal az agyamból a papirosra a mondatokat. Ezt a szót akartam Írni „gondolatokat", de nem, erről szó sem lehet. Léni, az angyal, egy pohár vizet hozott be az imént és közölte velem ismét, hogy holnap kilép és hazautazik a mamájához. Léni, az angyal, minden harmadik nap ezzel riaszt bennünket, szerencsére következmények nélkül, mert igazán nem tudom, miit kezdenénk nélküle, akár a nyári melegben, akár a téli hidegben. — Ő is goromba volt, én is goromba voltam, — mondja Léni, az óriás-bébi. „Ö“, akiről szól, az az ősellenség: a házigazdám, birodalmi német. A tekintély tiszt elet és a kötelességtudás híve. Düsseldorfban üzlete volt, de itt csak teng-leng, pizsamában és fürdő- kabátban közlekedik a fürdőszoba és a hálószoba között, tekintélyt tart és szidja az időjárást. Télen a télit, nyáron a nyárit. A tekintélyt Lenivel szemben tartja, ami elég nehéz dolog, mert Léni, az óriás-bébi, tizennyolc éves és angyal. Az „óriás-bébi“ elnevezést a báróné adta neki, én angyalnak hívom, mert az. A bárómé szintén albérlő, az előbb beszéltem vele a konyhában, ott ittam meg a feketekávémat, mert ott van a leghü- vösebib és hasonló okból ott ült a báróné is csupasz pongyolában és papucsban és Lenivel beszélgetett, aki vasalt is, miközben a feketekávét készítette. A báróné, aki „harminc éves", elmondta, hogy alimentet kap az elvált férjétől, aki Becsben él és tizenegy éves fia van, aki szintén Becsben él. Tehát minden a 'legnagyobb rendben. De, ha már pletykálkodom, akkor igazán csak Leniről érdemes. Leni, az angyal, szu- détanémet. Legszívesebben azt mondanám rá, hogy szent... Leniről kezdetben rossz véleményem dóit és csak későbben tudtam meg, hogy angyal. Mikor beköltöztem a latiéba, vele találkoztam először. A liftből pil- .anatok alatt beszállította a nehéz koffereket és estére, mikor hazajöttem, minden a helyén .olt. Ilyen rendben még nem voltak a dolgaim, amióta albérletben lakom, pedig éle- em nagyobbik felét mégis csak ilyen állapotban töltöttem. Este Léni bejött a szobába azt hiszem, kopogtatás nélkül) azzal, hogy éj a foga. Meghatott ez a bizalom, különösen -ásőbben, mikor megtudtam, hogy teljesen u-dektelen. Nem, Léni nem vesz tudomást rfi-voltómról. Azóta sokszor bejött a szo- ámba, leült és beszélgetett. Ha dolgoztam, ótékony szellemiétől vezéreltetve megakadá- vozott a munkában. Léni mindenkinek csak i.?i mondja: „maga", senkinek sem adja meg h rangbeli megszólítást. Léni, ha éjjel tizen- ettőkor eszembe jut azt mondani neki, hogy zzon cigarettát vagy szódavizet, boldogan a'ad le az ötödik emeletről. Azzal védeke- ■k, hogy lenn, a házban levő büftfében van -y csaposfiu, aki nagyon tetszik neki. Rákiéul, hogy ez nem is igaz. Egy öreg csapos neg egy leány dolgozik ott. Egyszer aztán elszólta magát Léni. Egyszer ■^•egin-t az írógépnél ültem, Léni benyitott, pogtatás nélkül és az ajtóból kiáltotta fe- 'm:- Tudja, hogy én szeretem magát? (Ich -abe Sie gern). — Jó, jó, hagyj dolgozni. Egy perc múlva Léni megint benyitott: — A legkomolyabban, én igazán szeretem nagát. (Ich habé Sie lieb). És jött sebesen, hatalmas Brunhilda-termet, izéles szőke fejével, széles vörös két. kezével is rá támaszkodott az íróasztalra. — Meg akarsz csókolni? — kérdeztem bi- nmytalanui (Bnunhildát csak tegezni lehet. ^ Niebeiungok is tegezik). — Hova gondol! Milyen csúnyákat beszél! mondja széles, szemérmes mosollyal. És .éni, aki már az összes harisnyáimat meg- foppolta, az összes gombjaimat felva-rrta és z összes szakadt zsebeimet, bevarrta, ekkor ellendült teljes lelki magasságába. —-Hát akkor nem vagy szerelmes belém, — mondom puhatolózva és kis Izgalommal, mert már érzem a rendkívüli dolgok jöttét. — Az is más, ez is más. Az a gyermek iránti szeretet, ez meg a felnőttek iránti szeretet. (Csakhogy a németben egy szó van a szeretetre és szerelemre). Ha az emlber gyereket akar, akkor másképpen szeret s az ember másképpen szereti a felnőtteket. Én szeretem a Meyer urat (szintén albérlő), szeretem a bárónét, szeretem a háziasszonyt -és a háziurat. (Őt is, Iha nem goromba). Egy kicsit zavaros, de már kezdem tisztám érteni. Hasonló gondolatokat fedeztem fel Francis Jaimimes verseiben, de hát Leni nem járatos a költészetben, a franciában legkevésbé. Igen, Francis Jamimes mondja egyik szép versében: „Az asszony gyermekéért csókolja meg férjét". De itt a házban van már gyermek is, hároméves, Léni annak a legfőbb gondviselője. Mikor az imént egy gyermeking került vasalásra, azt mondta: „Ez a legfontosabb ruhadarab". De Léni csak tizennyolc éves, egy kisiparos gyermeke, elmondta, hogy otthon is élhetne, már vőlegénye is van. de eljött szolgálatba, mert meg akarja tanulni a háztartást. Léni, aki egyediül csinálja a nagy mosást és a nagytakarítást, nincs rászorulva a keresetre, mindezt állítólag tanulmány céljából végzi. Ezt pedig nem hiszem. Elleniben hiszem, hogy Léni körútra indult, mint angyal. Egy kicsit darabos angyal, de nagyon célszerű. Állandóan közvetdt köztünk és az élet között, nagyon hatásos és teljesen ártalmatlan ideg- csillapdtószer. Megnyugtat néha bizakodóvá, jókedvűvé tesz bennünket, sokszor elhiteti velünk, hogy érdemes emberek között élni, mert az emberek nem hagyják el egymást. De Léni nemcsak narkotikum!, hanem gyógyitószer is. Valami különös rádiumszerü anyag lehet elrejtve benne, ami állandóan sugárzik benne, ami állandóan sugárzik a környezetre és nemcsak az idegeiket gyógyítja az embereknek, hanem a szellemüket is. A büszke cserkesz bánómé a konyhában ül és előadást tart Leninek, miig az vasal, segítene is neki, de Léni nem hagyja. Házigazdám, a zord és gőgös idegen, szintén meggyógyult hirtelen az elmúlt napokban, olyan lett, mint egy előzékeny maitre d'hotel, folyton azt kérdi, hogy miiben lehet szolgálatomra. Nem, le- i hét semmiben sem szolgálatomra, én csak ! Léni számára találok ki megbízatásokat, mert i Lenit csak igy lehet 'boldoggá tenni. Léni | központi tengely, amely körül a négy szoba lakóinak nyugalma forog olajozottan, Léni villámhárító, amely levezeti az egykor gazdag, de most letört házigazda zeuszi hatalmának villámait. Léni az emberi szolidaritás jól megtermett fárosza, nem, több annál: túlméretezett mennyiségű szeretet áramlik e túlméretezett szűzből, időnként annyira túlárad, hogy kénytelen szerelmet vallani nekem, a bárónénak!, a trafikosnak, a házmesternek, különben kicsattanna. Léni kellemes, hűvös fürdőket készít számunkra, Léni..* De nem tudom tovább dicsérni, mert Léni megint itt van a szobában és közli velem, hogy soron kívül kimosta és kivasalta a rövidujjas panamaingeimet, felvehetek egyet és lemehetek a Moldva partjára hüsölni. Nem tűri, hogy ebben a melegben dolgozzam. Nem tehetek egyebet, engelmeskednem kell. Szappan mely nemcsak tisztítja, hanem védi az arcbőrt és szépíti! A Leton szappan gondos tanulmányok eredménye. Krémszerű habja az arcra úgy hat, mint a balzsam. A legkényesebb bőrűek is bátran használhatják, annyira gyengéd. Használati utasítás-. Esténként mossa arcát a Leton szappan krémszerii habjával. E gyengéden ható krémes habot hagyja arcán néhány másodperéig. Utána öblítse te hő melegvízzel, utána közvetlenül hidegvízzel Ez az egész Másnap reggel friss, bársonyosan üde arc fogja a tükörben mosolyogva üdvözölni. Egy érdekes, uj muzeum Pöstyénben ^östyén, Junius végén. A HAGYOMÁNYOS „KURSZALON" előtt ünnepi sokaságban nyüzsög a fürdővendég, a délelőtti zenét hallgatja, egy-egy exotikus vendég ül valamelyik kertiszékben, vagy egy skandináv autóbusz érkezik s azt állják körül a kiváncsiak. Aki azonban nemcsak a mindennapok röpke látnivalóira kiváncsi, hanem valami igen érdekeset akar látni, az felkeresi a pöstyéni múzeumot s ennek hüsében teszi élvezetessé délelőttj ét. Kevés európai fürdőhelynek van ilyen gazdag, gondosan gyűjtött s érdekes múzeuma, mint Pöstyénnek: nem sablonos abban a tekintetben, hogy csak a fürdőre vonatkozó gyűjtemények lennének meg benne s valami enyhe reklámizt adnak, — hiszen ha eldobott mankókat akarunk látni, azt a Ther- mia-szálló „magánmuzeumában" is láthatunk eleget —■, ez a muzeum a helytől s körülményektől független, igazi nagyvonalúsággal berendezett muzeum, Winter Imre igazgatónak lelkes alapítása. RÁKÓCZI ÉS GÖRGEI éppen úgy helyet kapnak itten, —- a kegyelet emlékeitől övezve —- mint a Beethoven- emlékek, Stefánik tábornok hagyatékai, a vágvölgyi fauna kitömött példányai, néprajzi rész és népvándorláskorabeli gyűjtemény. A Winterek fáradhatatlanok az ötletekben, most éppen Mozart-emlékek után kutatnak s ha kell, megveszik a muzeum számára a hatalmas harcsát, amely eltévesztve útját, véletlenül belekeveredett a Vágba — s kitömetik. NÉPRAJZI RÉSZE különösen gazdag. A szlovenszkói néprajzi emlékek egyre fogynak, a néprajzi j e- 1 e n is mindinkább szegényedik. A közép- vágvölgyi nép ruházkodását, házatáját sikerült megőrizni a múzeumnak, igen ötletesen: az egyik terembe épített pöstyénkör- nyéki szlovák ház mintájában, viaszbábokkal, bútorral, szőttesekkel, edényekkel, úgy, ahogyan talán húsz év múlva hiába keressük már. Különösen szép a hímzések s néhány festett cserépedény, az úgynevezett „habán-munka". A legutolsó pöstyéni hid- őr felszerelése is itt van még. Manapság erre nincs szükség, de húsz éve még ala- bárdos öreg ,,őrizte" a hidat, éppen olyan buzgalommal, mint a nemrég lebontott Tabán Kereszt-terén, az Albejdtei-xeildéjglö f lámpásos embere a kanyargós uccákat. Elvitte mindkettőt az elektromosság .. * A VÁGBA FŰLT MAMMUT csontja! is itt vannak — nem igen gondolta, hogy múzeumi nevezetesség lesz belőle, a Vágót sem hívták akkor még sehogy —■, de felsorakozik a szekrényekben az őskor igen sok diluviális emléke, aztán a neolitkor szerszáma, edénye, kő és bronz, amelyeket a méla dombhajlatokból bányásztak elő, kutásás közben, vagy szántásvetéskor. Az egész Mátyusfölde roppant gazdag ősi leletekben, legyen az akár kőkorszak, bronz vagy népvándorlási emlék: népek zúdultak az értékes folyóvölgyre s népek tűntek el benne. Sokezeréves kavarodás megmentett emlékei nyugszanak a szekrények üvegje alatt. De erre jártak később a római seregek is, — alegio adjutrix secunda a mai Komáromból, —■ amelyet ezernyolcszáz esztendőnek előtte még B r i g e t i o- nak hívtak —■, felmasirozott egészen Pös- tyénig, Trencsénig, hogy megütközzék a kvádokkal, markománokkal. Római emlékekben különösen a komáromi Jókai Egyesület múzeuma gazdag, de a pöstyéni is sok szép anyaggal dicsekedhetik. Hun-sir, germán sir, sok honfoglaláskorabeli emlék. TÖRÖK-TATÁR mind járt erre, itthagyta emlékeit, ha máskép nem, keserű történelmi könyvek formájában: minden egyes török betörést szomorú lelkiismeretességgel Írtak meg a környékbeli krónikások. Megirják a régi krónikák, hogy a török az iszapban üldögélő, fájós tagokkal kinlódó gyaurokat sem kímélte s a fürdőkádakból vagy a Vág iszapjából rángatta ki őket s úgy fűzte rabszijjra, ahogy a meleg vízből kihúzta. Küprili Mohammed Galgócról járt szétnézni egy kis adó érdekében s valahányszor felkereste a Vágvöl- gyét, mindig nagy sirás kisérte kirándulásait, irgalmatlanul szerette az adófizetést. A KURUC IDŐK emlékeit különös gondossággal szedte ösz- sze a muzeum: fiók-Rákóczi-kiállitást lehetne csinálni s ez most időszerű is. Különösen az írott anyag igen érdekes. Itt van Forgách Simon gróf levele, amelyben 1706-ban Trencsén lövetését jelenti, mellette Rákóczi vigasztaló levele a nyitraiakhoz, az 1704 december 7-én elvesztett nyitrai csata után akart erős lelket önteni a fejedelem a megijedt nyitrajakba* Osskay László, levele is Ara Ki 6.Föleiakat: D. Engel, Bratislava, Veniurská 12 és Masarykovo 6. látható itt, valamint egy kuruc generális rendelete: trencséni nemeseket s katonákat kért haladéktalanul Banka faluba, 1706-ban. A jó trencséniek együtt harcoltak Rákóczival. 1848—49 emlékei ís megtalálhatók itt, a Vágvölgyébe minden csata eljutott. Igen érdekes a negyvennyolcas szlovák vezetőkről szóló sorozat. Kőbaltákat épp úgy lehet találni a Vág- völgyében, mint kardot a napóleoni időkből, kiegyenesített negyvennyolcas kaszát ogy, mint Wallenstein-fegyvereket. Halált- hoző szerszámok, a gyógyító pöstyéni viz szomszédságában ... Sok, pontosan még át nem vizsgált okirat, könyv van itt felhalmozva, amely a maga megfejtő tudósára vár. Ritka érdekesség Comenius ,,Or'bis p i c t u s a“ s még érdekesebb az 1668-ban, Amsterdamban kiadott Unum necessarium. BEETHOVEN is járt itt, három levelet irt innen „halhatatlan szerelmesének", Brunswick Teréz gróf- kisasszonynak, a közeli Korompára. Beethoven nem nevezi meg, hol tartózkodik, de ennyit ir: ,,K .. .-tói az országút idáig szörnyű volt, a szekér összetört, ugyanaz a sors jutott osztályrészül Esterházynak is, a postakocsi csak minden hétfőn és csütörtökön megy innen, mint fürdővendég sokat kell aludnom" — panaszkodik a végén. Illésházyak és Thurzők, Erdődyek és Ná- dasdyak laktak errefelé s a múzeumnak mindegyikről van valami mondanivalója, de nem hagyja ki a csejtei vérengző várurnőt, Báthory Erzsébetet sem, hogy egy merész ívvel a világháborúra lendüljön át s a legmodernebb öldöklőszerszámokból is bemutasson néhányat. De abban az időben már királyok jártak itt, Vilmos császár, Károly király és Ferdinánd bolgár cár, Ferdinánd kedvéért jöttek, aki sokat üdült itt. vidoran először, szomorúan később s egy téli délután a Thermia-szálló egyik jól elrejtett kü- lönszobájában határozták el, hogy az eddiginél kíméletlenebb buvárhajóharcot indítanak. így került bele a Vágvölgye önkéntelenül ismét a világtörténelem forgatagába, mert a pöstyéni találkozó eredménye volt. Amerika beavatkozása a háborúba. Mondják. hogy Károly király igen szomorú volt s idegesen hárított el magától minden különösebb pompát, amely ellen viszont Vilmosnak nem lett volna bővebb kifogása. Most már „Murány grófja" sem jár erre s minden idők tanúja a muzeum marad, ott, a napfényes park közepén, zeneszó mellett, szinte gondtalanul. SZOMBATHY VIKTOR.
