Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-16 / 138. (3690.) szám
1935 fnntoa ló, vasárnap. n Pozsony nem lelejti el a zsigárdi Ősszel a pozsonyi Városi Színházban megismétlik a „János Vitéz“-t a gyermekmüvészek Emlékezés a „János vitéz* diadalutjára ■ Muzsikát tanultak a növendékek Kacsok Pongrác számtantanár úrtól A zsigárdiak álméthodása a „nagyvárosban44 Pozsony, junius 15- (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Most már túl vagyunk rajta, kipihentük a nagy fáradtságot, a „János vitéz" zsigárdi kis magyarjai hazatértek falujukba és néhány napja bizonyára az iskolapadokban drukkolnak a számtan- meg a földrajz-óra alatt. Ámbár nem valószinü, hogy egy olyan tanitónő előtt, mint amilyen az „Ilonka néni" — Munka Jenőné Do- bossy Ilonka — drukkolni kellene csak egynek is, különösen nem kell drukkolnia nála a jő diáknak, már pedig a pünkösd-hétfői pozsonyi előadás beigazolta, hogy Ilonka néninek csak — jó diákjai vannak ... Valószínűleg egész Zsigárd e héten másról sem beszélt, mint a nagy pozsonyi kirándulásról és a nagy-nagy sikerről, amit boldogan könyvelnek el. — Ha anyagilag nem is sikerült volna, ha egy fillér sem jutott volna a tejakciónkra, r— mondotta Munka Jenőné az előadást követő társasebéden, — akkor is meg kellene elégednünk azzal a nem éppen várt, nagyszerű erkölcsi sikerrel, amit nekünk a pozsonyi előadás jelent Igazán mindenkinek, aki a Vigadó művész- szobájában az előadás alatt fölkeresett gratulációval, nem is tudom hamarjában, hogyan viszonozzam a sok jókívánságot. így, a P. M. H. nyilvánossága utján köszönöm azt meg ... Szívesen tolmácsoljuk ennek a végtelenül szerény, nagyszerű asszonynak a köszönetét mindazoknak, akiket Ölet Eláruljuk, hogy nemcsak Zsigáidon, hanem Pozsonyban is — korzón, kávéházban, társaságban — mindenki teljesen a zsigárdiak szereplésének lenyűgöző hatása alatt áll. Ez az általános beszédtéma két nap óta. Hogy a „János vitéz" milyen „öntudatosan" pattogtatta az ostorát és a kisöreg Bagó milyen kész színész,, meg a szerény Huska milyen áldott jó lélek. És á táncok, a díszletek, a zene, ntfnd-mind együtt és külön milyen ennivalóan elbájolóak voltak. A nézőtéren bizony az egyes érzékeny jeleneteknél sokan sírtak. .Egyszerre csak azon vettük észre magunkat, hogy — sir az egész nézőtér... öreg, kérgesszivünek ismert emberek zsebkendővel törülgették a szemüket.,* * Mennyire igaza van Fedák házinak, az első [ános vitéznek, aki „Útközben" rimü könyvéjen a következőket írja: „Mert nagyon jól esik némelykor a Rózsaszál muzsikája mellett jól kibőgni magát az embernek. Ebben mindnyájan egyformák vagyunk. Mindenkinek van az életben valami, ami a János vitézzel kapcsolatban van.,,4* Hát igen, erről akarok elmondani egy apró- ágot, amit a kávéházi törzsasztalnál hallottam gy tekintélyes pozsonyi ügyvéd szájából: — Ebben igaza van Fedáknak. Talán minden mbemek van valami emléke „János vitézzel" apcsolatban. Nekem te. Fiatal jogász voltam ’esten, a Fodor-féle vivóiskolába jártam és íegismerkedtem ott a Tavaszmezői gímnáginm yolcadikos diákjaival. Igen jónevü emberek írtak ám oda: Szép Ernő, Jacobi Viktor, a zibill későbbi szerzője. És mit gondol, ki volt tanárjuk? — Kacsóh Pongrác, a „János vi- iz" szerzője. Számtan- és fizikatanár volt, de tantárgyával nem sokat törődött Csak a ze- ével. A diákjai a számtant nem igen tudták, r annál jobban ismerték a másikat 1905-ben adták elő a „János vitéz“-t a Ki- ilyszinházban először. Eleinte azt hittük, hogy aiami gyenge népszínmű lesz ez a Kacsóh-da- ib. A bemutató és az utána következő néhány ház nem is volt olyan telt, „vattázni" te kellett a házat — később arattak aztán csak nagy sikert. Szegény Kacsóh Pongrác, már régen halott fia Vácott él, tanárember és a budapesti peraház „János vitéz"-előadására meg te hiv- k, jelen is volt egy páholyban. Halott márja- >bi Viktor te, a Szihill zseniális szerzője, Ka- öh tanítványa. *’ Érdekes volt a pünkösdhétfői elő adáson h izönség megoszlása. Olyan közönség volt ailyen még talán egy magyar előadáson sem. harmadik sorban például egész nagy társa- gokat figyeltünk meg, amelyeknek tagjai ér- tték az előadást, jól te szórakoztak és maguk között — németül beszéltek. Szőlőműves családok voltak ezek, akik egész sorokat foglaltak le már napok előtt a zsigárdiak előadására. Mert hát azt bizony minden „pressburgernek" meg kellett néznie. Sőt nagyon sokan nem is tudtak jegyhez jutni. Majd őszre a városi színházban nézhetik már csak meg, mert a vasárnapra tervbevett előadás elé akadályok gördültek. * A „hatvan gyermek, harminc felnőtt" (ennyiből állt a „társulat") — mint már jelentettük — a Stubnya-féle Mihálykapu-uccai vendéglőben volt elszállásolva. Itt volt a „főhadiszállás". Itt rakták le a gyerekek csomagjaikat, megreggeliztek, aztán siettek az előadásra. Délben itt volt az ebéd. A joviális Stubnya Ferenc — aki{A Prágai Magyar Hírlap kiküldött munkatársától.) Alsómecenzéf Kassától délnyugatra, a régi Abauj- és Szepes-megyék határán, a szepsi járásban fekszik. Abauj- megyéhez tartozott azelőtt, de ennek ellenére egészen külön világ volt mindig és lelkileg, néprajzilag sokkal több közössége volt a Szepességgel, mint Abaujjal. A mániák kis országát, melyet ugyanúgy a hallatlan szorgalom, józanság és takarékosság jellemzett, a régi megyehatárok ellenére sokkal több szál fűzte a Szepességhez s nem tehetek róla, valahányszor Mecenzéfről s a mántákról hallottam beszélni, mindig a ,Zips" jutott eszembe. Szinte „geografica licentiát" teremtettem a magam részére ebben a dologban, már csak azért is, mert hiszen a mecenzéfi vidéket alig néhány kilométer választotta el csupán a Szepesség földrajzi határától s hogy annakidején, amikor a régi megyehatárokat meghúzták, a mániákat is nem a Szepességhez csatolták, annak bizonyára csak közigazgatási okai lehettek. A híres mecenzéfi kisipar azelőtt és most Természetesen eszembe jut egyéb is, amikor Mecenzéfről és a mecenzéfi mántákról hallok beszélni. Eszembe jut a híres kapa- és ásóipar, melyben a mecenzéfiek szinte világspecialitássá növekedtek és hámoraikból a tengerentúli piacokat is ellátták ásóval, kapával, ekevassal, olyan kapával és olyan ásóval, melynél különbet még ma sem tudnak gyártani sehol. Ez a kis völgykatlan, melyet védelmező szeretettel fognak körül a magas hegyek, éjjelnappal a hámorok tompa dübörgésétől volt hangos és kenyeret adott az egész vidéknek. A két Mecenzéf lakossága úgyszólván teljes egészében csak hámortulajdonosokra és hámormunkásokra oszlott, akik patriarchális szeretetben éltek egymással: egymásnak és a munkának éltek. A nyolc mecenzéfi völgyben, amiket az alsó és a felső Súgó-völgy dominált, százotvennégy hámor dolgozott azelőtt kétszáznyolcvan tűzhellyel és hatszáztizennégy munkással. Ezek a hámorok a háború előtt évenként három-négyszáz vagon kapát, ásót, ekevasat. fejéré', csákányt termeltek, munkásaik pedig öt k'vio.uát, a hábora alatt pedig már nek egy kiváló magyar politikusunkhoz való hasonlatossága ugyancsak szembeszökő — olyan jól érezte magát a gyerek-sereg körében, hogy rágyujtatott velük egy nótára. És a gyerekek elfujták a „János vitéz" összes dalait A gyerekek jó étvággyal ettek, csak— levest nem akartak. Stubnya vendéglős kétségbeesetten látta, hogy a jó, ízes gombalevese mind megmarad. Csak a János vitéz evett „illendőségbül“ egy keveset De annál jobban Ízlett nekik a sült hús, meg este a friss virsli. Délután — mint röviden jelentettük — a Ligetet tekintették meg. Sok gyerek még életében soha sem látott villamost, propellert, Dunát. Ez tehát szenzáció volt számukra. És a vurstli! Bagó — Szőgs Karcsi — ugyancsak kapaszkodott ám a legnagyobb ringispil-lóra és „János harminc koronát te kerestek naponta, A főpiacuk természetea^p a ré^fi Magyarország volt, de^z'állam'a,kereskedelmi szerződéseiben külön biztosította részükre a román, bolgár, szerb és török piacokat, egyszóval: az egész Balkánt. És szállítottak jelentékeny mennyiségben a tengerentúli piacokra is. A piacok biztosításán kivül a magyar kormányok szubvencióval is támogatták a mecenzéfi kapaipart, főként azt a szövetkezetét, amely az anyágilag gyöngébb hámorokat csoportosította egységes üzemmé. Ez a szövetkezet százezer korona kamatmentes kölcsönt kapott az államtól, azonkívül gépeket, az egész gyárberendezést* A szövetkezet csak az épületet állította fel a saját költségén. A szövetkezetbe tömörült kisebb hámortulajdonosók mellett huszonöt-harminc tőkeerősebb hámor élt Me- cenzéfen, ezek teljesen önállóan dolgoztak. A háború természetesen még nagyobb konjunktúrát hozott s még jobban felvirágoztatta a hámorokat, melyek a hadsereg ásó- és csákányszükségleténék jelentékeny részét szállították. A háborút követő idők egyszeribe véget vetettek nemcsak ennek a konjunktúrának, hanem lassanként az egész mecen- zéfi kapaiparnak. A határok elzárták a piacokat, nem volt kinek és nem volt hova szállítani, mert a mai értelemben vett belföldi szükséglet alig egy- tizedrészét képezi csak az azelőtti évi termelésnek és a hámorok ma már alig termelnek harminc vagon árut évente. Novak miniszter kitérő válasza A mánták természetesen nem nyugodtak bele a változásba és már 1921-ben deputá- cióval fordultak a csehszlovák kereskedelemügyi minisztériumhoz, ,hogy kieszközöljék a szükséges orvoslást és segítséget kérjenek. Novák, az akkori cseh nemzeti demokrata kereskedelmi miniszter az első alkalommal arra kérte a mecenzéfi küldöttséget, hogy panaszaikat, kéréseiket foglalják memorandumba és akkor majd érdemileg fog velük tárgyalni az ügyről. A küldöttség tagjai reményekkel eltelve tértek haza és rövid időn belül készen volt a memorandum, melyet ismét küldöttség vitt fel Prágába. Csakhogy Novák kereskedelmi. vitéz" — Kovács Pisti — meg a piros autóba ült, miután előzőleg a lábhajtány gyönyöreit is kiélvezte újonnan szerzett kis városi pajtásai jóvoltából. A vurstliból visszajövet a városban megbámulták a „tizenegyömeletes házat" — a pozsonyi felhőkarcolót, csak nem tudták, miért hívják ezt karcolónak. Mit karcol az, amikor a felhők olyan magasan vannak fölötte! Egy késes kirakatában Bagó hatalmas biesa- kot figyelt meg. •— Aztán valódi lehet az? — kérdezte. — Már hogyne! — mondottuk. — De egy ember el se bírná! — De jól lehetne vele verekedni — jegyezte •meg csöndben egy harmadik kis zsigárdi, aki már hallhatott valamit a falusi virtusról. A Hummel-ucca sarkán az 1850-es árvíz tábláját csodálták meg. — De nagy viz lehetett! — csodálkozott az egyik. — Ekkor született az öregapáip! — jegyezte meg a másik. — És még ma is él! — tette hozzá büszkén. Zsigárdi gyerekek! Kék búzavirágot hoztatok magatokkal a kékegü, buzavirágos zsigárdi rónáról. Magatokkal hoztátok a jóizü magyar, olyan félig-meddig már palócos, drága káejtés- tekkel a kicsiny sziveteket, tudástokat, vágyaitokat. A pozsonyi magyar társadalom egyszers- mindenkorra a szivébe zárt benneteket. A viszontlátásra, ősszel! REHOROVSZKY JENŐ. miniszter akkor már egészen más hangolt beszélt velük. A cseh nemzeti demokrata politikus visz- szautasitó álláspontjának hátterében a cseh- és morvaországi nagyipar érdekvédelme állott. A történelmi országrészek ipara ugyanis valószínűleg ekkor tért át nagyobb mértékben a kapa- és ásógyártásra. Azóta a mecenzéfi kapaipar elhagyatva vergődik, senkitől nem kapott egyetlen fillérnyi segítséget s másfél évtized óta teljesen a tönk szélére került. Régi hírnevének lassan már csak a foszlányai maradnak meg az utódok emlékezetében. A szövetkezeti gyárat ez a szomorú munkátlanság a csődbe kergette, berendezését, gépeit, még a villanytelepét is elárverezték s az épületében a szlovák polgári iskolának adtak helyet. A régi százötvennégy hámorból ma már alig néhány van csak üzemképes állapotban, azonban ezek sem dolgoznak rendszeresen. A munka most olyan alapon folyik, ha folyik, hogy néhány munkás, ásó- és kapakovács, összeáll, nyersanyagként megvásárolnak néhány ócska vasúti sint, s ezt dolgozzák föl. Azután az asszonyaik vagy ők maguk batyuba rakják a híres kapát és házalnak vele. Sokan közülük a határontulra is ellátogatnak s nem pénzt, de lisztet s más élelmiszert hoznak onnan a kapákért, mert Me- cenzéfen ma már odáig romlott a helyzet, hogy a hámormunkások nagyrészének nincs mit ennie. És a hámortulajdonosok ? Azok sincsenek jobb helyzetben. Az egyik elmesélte nekem, hogy még a jobb világ emlékeként egy nagy gyümölcsöskertje maradt, abból tartja fenn a családját. Kapa helyett alma- és ribizke- bort csinál, gyümölcsöt árul, zöldséget termel. A Súgó-völgyben minden csöndes Autónk nagy feladatra vállakozott, amikor Mecenzéf szélén nekivágott az irdatlanul rossz sugóvölgyi útnak. Azelőtt ez az ut is jobb karban volt, a hámorokkal együtt azonban szintén tönkrement, s most már merészség autóval indulni neki. A község szélén rögtön találunk egy leállított hámort. fedele bcomlóféíben, a bejárata bedeas* i A Súgó-völgy sorsa A változott idők pusztulásra Ítélték a hires, évszázados mecenzéfi kapaipart A 154 hámorból alig egy-kettő dolgozik néha, a többi düledezik, pusztul ■ A hámormunkások nagyrészének nincseti betevő falatja Sürgős segítséget a nehéz sorsba jutott mecenzéiiehnek!
