Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)

1935-06-09 / 133. (3685.) szám

18

1935 Jaates 9, Taninuy.

<PM<EU-MAGtSRHrRL®Í

Kincskeresők a Pelsőci N agyhegy en

Hogyan lett a labancok hadipéntfára Körösi majszlram végzete

Irta: Nyiresi-Tichy Kálmán

Aki Pelsöc múltjában keresgél, — akár a levéltárban, akár a hagyományokban, — nem fordulhat jobb helyre útbaigazításért, mint Pápezsik Andor bátyánkhoz, Pelsöc volt községbirájához, a magyar nemzeti párt ottani elnökéhez, aki nagyszerű típusa a kemény eszű, éles memóriáju magyarnak. A rövid szivar füstje mögül, szép csendes szóval olyan folyamatosan mondja tollba a legbonyolultabb birtokviszony-részleteket, vagy a legjóizübb szájhagyományokat, hogy csupa gyönyörűség a szavát gyors pennával követni.

Ez sem mindennapi, mulatságos história, amit az imént hallottam tőle. Egy részlet a legendákkal teli „Pelsőci Nagyhegy" múltjából. Régi eset, jó százesztendős. Pápezsik bátyánk is valamikor legényke korában hallotta az édesapja keresztkomájától, akivel a Nagyhegyen járt fenn egy ősszel, vadkörtét keresni s azonközben került szó a nagyhegyi kincskeresőkről, nevezetesen Körösi majsztramról.

Ez a nevezetes férfiú igen derék csizmadia- mester vala Pelsöcön, a vármegyegyülésekre járt urak jeles bagaria csizmáit mind ő remekelte. Talán ezért volt, hogy a politikával is szeretett foglalkozni, — ragadt rá a ,,kuncsaft‘'-dktól. Jólétben élt, volt egy kis földje, tehene, borja. Na meg aztán egy felettébb kardos felesége, Sára asszony, aki hajnaltól sötét estig perelt hites urával. Körösi majsztram azonban áldott nagy türelemmel dicsekedhetvén, a szakadatlan perpatvart jól állotta, legfeljebb ha már kicsit sok volt belőle, megszólalt szelíden:

•— No asszony, csak mondjad tovább, én majd irom!

Amely angyali kijelentése természetesen még jobban feltüzelte az asszonyi sárkányt s ilyenkor vagy kitört a zivatar, vagy szedte magát Sára asszony és otthagyta a házat. Az előbbi eset, — a zivatar, — többnyire egy vödör viz alakjár bán érte el csúcspontját, melyet a harcos asz- szony ura nyaka közé zúdított, de erre is csak azt a választ kapta, hogy a menydőrgéshez-vil- lámláshoz bizonnyal zápor is dukál, tehát igy vagyon jól. A másik eset — a háztól való távozás pedig, — természetesen csak rövid időre szólt, mig Sára asszony dühe lehütőzött odakint egy kissé. Azután ment minden a régiben.

Hát ennél a Körösi majsztramnál egy estén gyönge gyertyafény mellett dolgozgattak, beszélgettek Szűk komával, mikor csak bekopogtat cqy igen megviselt külsejű koldus-féle és éjjeli szállást kér. Adtak neki, meg még vacsorát is, hiszen leritt az istenadtáról az éhség. Mikor jóltartották, leült a boglyakemence mellé a kis székre s hallgatott nagyokat. Hallgatta, hogy Körösi majsztram, meg a koma hogyan beszélgetnek a község dolgáról, helyi politikáról, Pelsöc kisebb-nagyobb ügyeiről. Egyszer csak megszólal a vándor nagy csodálkozással:

— Mondják már kigyelmetek, hát én most Pelsöcön vagyok? Arrul beszétnek-é?

Megnyugtatták, hogy teljesen igy áll a dolog. Dehát miért tudakolja?-— Hej, — sóhajtott nagykeserveset, — mióta keresem én ezt a községet! Azt hittem, már soha cl nem jutok idáig!

Most aztán a majsztram ékon volt a sor a csodálkozásban, hogyhát miért keresheti valaki any- nyira Pelsőcöt, de megtudták szép sorjában. Elbeszélte a különös vándor, hogy az ő nagyapja még a Nagyságos Fejedelemmel, Rákóczi Ferenccel kibujdosott Rodostóba s ott is halt meg, de kibujdosása előtt egy titkot hagyott az édesapjára, hogy bizonyos Pelsöc község mellett, bizonyos Nagyhegyen van elásva a labancok teljes hadipénzíára, ami a kurucok kezére került, mikor a község határában megszorították a labancokat. A Nagyhegyen pedig olyan pontot kell keresni, ahová a nap hajnalban első sugarát veti s ahová ugyancsak a lenyugvó nap utolsó sugara is esik. Azon a ponton egy vadalmafa áll, — ott kell keresni a kincset!

(Az elbeszélés során kívül jegyezzük meg, íogy a pelsőci határban ma is van egy „Német ut“ nevű dűlő, erről azt beszélik még az öregek, hogy itt menekültek a labancok a kurucok elől, mikor két irányból, az alsó és felső Sajó- völgyből is megszorították őket és csak Borzova irányába volt egérutjuk. Meg is menekültek, de a hadipénztáruk hátrahagyásával, ezt aztán a kurucok a Nagyhegyre vitték föl elrejteni.)

Hát ennek a fele se volt tréfa! Utóvégre egy hadipénztárban nem két garas szokott lenni, ennek a felkutatásáért érdemes volna egy kicsit mozogni! Körösi majsztram, meg a koma keveset aludtak az éjjel. A szállásikérő vándornak reggelre nyoma sem volt. Az még este elma- gyaráztatta magának, merre kell a Nagyhegyre felmenni, — az első, már száz év előtt járható útja a vigtelkei volt, — bizonyosan már hajnalban nekivágott, aztán úgy eltűnt, soha nem látták többé. , ,

*

Hanem a felfedett titok ott motoszkált tovább az emberek fejében. Körösi majsztram harmad- magával tervezgetett, Szüík komával, meg Ga- rayval. Valóságos expedíciót szerveztek, aminek már a községben is híre ment, még az elöljáróság is biztatta őket vállalkozásukra, meg az akkori tísz'eletes: Szentpétery, aki arról nevezetes, hogy, hogy előbb három évig tanító volt, aztán kerek hatvan esztendeig a község lelkésze. Az expedíció szerszámokat, köteleket szerzett be, élelmet is kapott s Isten nevében nekivágott a nagy vállalkozásnak. A titokzatos vadalmafát, mely az első hajnali s az utolsó alkonyati napsugarat kapja, hamar megtalálják s alatta ásni-vésni kezdték a Nagyhegyet, valóságos bányát fúrtak belé, — fütötte őket a jóreménység.

De bizony a kincs csak nem mutatkozott. A községbcli támogatások elmaradoztak, az adakozók megunták a dolgot s a három kincskereső egy-egy fia, — aíkik bejártak az élelmiszerekért a községbe, — hovatovább üres kézzel jött ki a Nagyhegyre. Körösi majsztram lévén a legmó- dósabb, a vállalkozás sireke érdekében 6 maga kockáztatott legtöbbet, lassanként az egész „ko- mora“ tartalmát kihurcoláztatta a hegyre.

Meg mindig bíztak, reméltek. — „No még csak egy kő! No még csak ezt az egyet emeljük ki, már biztosan mögötte lesz a kincs! — A Szűk koma legényfia dolgozott a legkeményebben, ő emelte ki a legsúlyosabb kőtömböket, lévén kicsit butácska, de éktelen vaderejü legény. Hanem hát a bikaerő is megfogyatkozott volna élelem hiányában. Újra be kellett menni a községbe, valami kis enni-innivalóért. A fiatal Szűk vállalkozott. Hozott is kevés kenyeret, pálinkát, de mire kiért vele, az éhségtől eláléltan találta az egész kincskereső társaságot. Pálinkával téritget- te őket magukhoz s amint Körösi majsztram fel- cszeledett, azt mondja neki:

— Erigy apádért a bányába, hozd ki, mert tán meg is hóit azóta! Kösd rá a kötelet, majd mi kihúzzuk!

A jó fiú szót is fogadott, az apját csakugyan ájultan találta, a kötelet meg is erősítette s megadta a jelt a felhúzásra. Azonban, — azonban az öreg Szűknek kidagadt a két szeme s kilógott a nyelve, mire felhúzták, mert édes-egy magzata a kötelet nem a derekára vagy hónaaljába, hanem a nyakára kötötte. Node Szűk koma sem olyan ember volt, aki egy kis fojtogatástól menten elhalálozik, némi pálinkára visszahúzta a nyelvét, helyesen pislogatott a szemeivel és szépen feleszeledett ő is.

Ültek most már nagybusan. Mit lehessen még tenni? Semmit. A kincsnek már lőttek, le kell róla mondani. De ilyen válságos pillanatokra tartogatják az olimpusziak a költőt, a bánatba merült ember jótevőjét, aki hangot ád a fájdalomnak. A költő jelen volt Körösi majsztram személyében, s ihletet kapva szomorú sorsukból, igy kezdett szavalni:

— „Hallod-e pajtás!

Hagyjuk itt ezt a helyet,

Ne ássuk tovább ezt a hegyet,

Hisz itt kincs nincs,

Csupa kőszikla, ámbár tekints!"

Társai meghatottál! hallgatták. Engem, késői utódot különösen az utolsó előtti sor: „Hisz itt kincs nincs" hat meg mélyen és a meglepően alkalmazott „ámbár" az utolsó sorban. Gyarló eszemmel „bárhová" értelmet adok neki. Körösi laureatus azonban folytatta:

— „Ha én innen hazamegyek üresen,

Kiver engem a feleségem egyenesen. Elhordtám a sok darab szalonnát,

Üresen hagytam a lisztes tonnát.

Üres a kamra, korog a gyomra,

Sok szegény cselédünk fájdalmára A nagyhegyi kincsásók,

Szűk, Garay és a nászok."

Ebből a strófából már megtudjuk, hogy a raaj- sztramnak komoly aggályai voltak a Sára a®zszony részéről várható fogadtatás iránt. Arra is lehet következtetni, hogy mig a kincskeresés eredménnyel biztatott, Sára asszony engedélyezte a komora igénybevételét. A baj csak a fiaskónál kezdődhetett.

Nemcsak az újságírói diszkréció, de a hagyomány százéves diszkréciója is fátyolt borit arra a részletre, milyen volt a (kincskereső majsztram fogadtatása a sikertelen vállalkozás után, kedves neje részéről. Tegyünk hát ide pár csillagot. (Ezek talán azokból valók, melyeket a majsztram

látott, máikor — mikor hazatért.)

* * * *

A nagy terv tehát balul végződött. De a csiz- madiaság nem ízlett már ezután Körösi barátunknak. Úgy beleélte magát a hadipénztár birtoklásába, hogy a kaptafához láncolt szűk élet nem elégítette ki többé. A véletlen kezére játszott. Egy vásár alkalmával liceietk tértek be hozzá, szó szót ért s végül is meghívták őt a falujakba korcsmárosnak. A majsztram késnek állt. Eladta a földecskéjét; a tehenét s üszőtinóját magával vitte s Licén korcsmát nyitott. A tehénke hamarosan elment a berendezkedésre, de az üsző még megmaradt. A végzett azonban újabb fellegeket tartogatott az újdonsült kotcsmáros egére.

A pelsőci reformtáus kórus — mely ma is egyik élénk kulturszerve a községnek, — már ükkor is működött. Tagjai többnyire jóbarátai voltak a majsztramnak s karácsonykor felkerekedtek, hogy kimennek őt testületileg köszönteni a nevenapján. Szalmával bélelt kasos szánkókra ültek s vígan csilingeltek Lécéig, de jő sötét napszállatkor, a falu elején leszálltak s nagycsendben óvakodtak a korcsmáig, ahol Körösi barátunkkal néhány falusi kvaterkázott a nagyivóban. Jó sötétség volt, sehol egy szál gyertya sem égett még. A kórus beállított a pitvarba, szépen „elmondtak " egy összhangzatos éneket, ami hát olyan gyönyörűségesen hangzott, hogy Körösi megszólalt:

— lm, itt vannak a karácsonyi angyalok!

És vendégei olyan komolyan vették c meglepő kijelentését, hogy letérdelvén, áhitatosan keresztet vetettek s talán épen karácsonyi imádságba fogtak volna, mikor a kórus ismét rázendített, de ezúttal a „Gyere be rózsám gyere be",

Megjelent! Megjelent!

„NEGYEDIK LÉVAI SZAKÁCSKÖNYV*

160 Lnál több uj receptet tartalmaz.

Minden háziasszony meg fogja benne találni azt, amire szüksége van. Egyszerűbb és finomabb ételekből egyaránt nagy választék,

ára 8"- Ki, portóval 9-- Ki.

Rendelések:

RUDNYANSZKY OLGA, Levice, Honvéd u. 57

címen legegyszerűbben postautalványon a 9.- Ke előzetes beküldésével eszközölhetők.

kezdetű világi dalra, — amely, nem tudom, van-e jó száz éves és ennyire hiteles-é a hagyomány? De ha nincsen, úgy bizonnyal volt megfelelő elődje, megfelelő szöveggel, mely mihamar felvilágosíthatta a társaságot tévedéséről, hogy t. i. aligha betlehemi angyalok énekelnek a pitvarban. Hamar gyertyát gyújtottak, ekkor derült iki a huncfufcság, volt nagy öröm, ölelkezés, gratuláció s mindenek örömére levágták az üszőtinót, megkészitették s nagy traktamentumot csaptak belőle. Ami innivaló volt, azt sem kímélték, hajnalban aztán az egész dalárda felpakkolt szánkéira és hazacsilingelt Pelsőcre.

★ * * {

Ez a pár csillag alighanem szintén egy Sára

asszonnyal való konfliktus halvány maradéka

__

Té

ny azonban, hogy Körösi majsztramnak nem volt maradása Licén, minekutána igy becsapta az atyafiakat a betlehemi angyalokkal. Meg aztán a dalárda teljesen kopaszra ette-itta. Haza kellett jönnie Pelsőcre, — szegényembernek. Álmodozhatott tovább a kincsről, mely vesztét okozta. Még csak a „bányát" sem róla nevezték el, amit a kincs után fúrtak s amibe annyi verítékét hullatta, hanem komája nevéről, ma is „Sziik-bányájá"-nak mondja azt a hálátlan utókor.

Ötszázezer magyarországi diák magyar ruhában

A magyaros öltözködési mozgalom újabb sikerei A magyar középosztály érdeklődése mindinkább fokozódik az uj magyar divat iránt

Budapest, juníus € leije. (Budapesti szerkesztőségünktől.) A Prágai Magyar Hiiirlaip olvasód Hízóin yára emlékeznek miéig azokra a beszámol ókra, amelyek a magyaros öltözködési. mozgalmat. ismertették. Nagyoibbsizabásu magyarországi társadalmi megmozdulásról van itt szó, amelynek gyökénél már alaposan szó terülteik a nemzeti élet talajában és életképessége immár vitám felül álL Egy lelkes, fialtál magyar ániteüefctiueH, dr. Femen- czy Ferenc belügyminisztériumi titkár néhány évvel ezelőtt — először szűk baráti körben, aztán a sajtó utján a nagy nyilvánosság ellőtt — propagálni kezelte azt az eszméit, hogy évtizedeik mulasztásai és dekadenciája után a magyarok öltözetükben, külső kábításukban is juttassák kifejezésre a magyaros jeleget, teremtsék meg Magyar- országom a magyar divatot-. A maigyar Ízlés minidig előkelő és művészi értékeket létrehozó volt ég igy a divat terén is volt idő, amiikoir mintául szolgált Európának. A régi idők magyar ura és asszonya maga tervezte ruháját és beszélte meg a mesterrel, aki azután a teremtő gondolatot szabta nemekbe. A magyar népművészét páratlan gazdagsága és művészi értékeli olyan díszítő elemekkel szolgálnak, amelyekért miniden idegen megdrigyel- heiti a magyarokat és ddszdtő moitihiumoikért a magyaroknak ma sem kell idegenbe szaladniuk. A magyar divat ímegteremtéséiniefc előfeltételei tehát adva vannak és dr. Fenemczy azért szállt síkra, Ihogy a magyar közéipostztály széles nétegeiklhajla- rmessiá tegye a magyaros öltözködésre.

A mozgalom eleinte sok gáirucisoskodással, leki- csiiiny léssel, meg-nemHénbéssel taíjálkoizoibt. Hol szIkeptikuB, hol gúnyomon hangok bukkantak fel, de az a kds gárda, amely a mozgalom köTül tömörült, nem tért le az egyenes csapásról. Néhány kiváló müvészeimiber, festő, színész, iparművész magáévá tette az eszmét, egyszerre csak megjelent a. budapesti társaságokban a magyar ruha, nem. mint valami egzotikum, hanem, a modern divat és kényelem követelmiényeinelk megfelelő Ízléses öltözet, egyszerre csak kiderült, hogy olyan imjagyar divattervezők varrnak, ákik szerencsés kézzel tudják megteremteni a magyar divat alapjait.. A múlt éviben két alkalommal, is, tavasszal cs ősszel, színükig megtelt a budapesti Városi Színház hatalma nézőtere érdeklődő közönséggel a, magyaros dlvatbeimiutatókoin és ujjongó tömeg tapsolt a szebibnél-szeibb magyar rubálvnak. Az év végén a magyaros öltözködési mozgalom országos

I bizottsága nagyszabású kiállítást rendezett a bu- dapiesti Iparművészeti Múzeumiban, amely páratlan sikerrel zárult, a tél folyamán pedig a legelőkelőbb budapesti bálokon végigvonult a magyaros öltözet hulláma és teljes diadalt is aratott.

Most azután olyan támasztékot nyert a nrozga- lom, amelynek hatása csak akkor lesz felbecsülhető, iba néhány év eltelte után az egészen fiatal generáció kilép az életbe és a magyarországi társadalomban is épen olyan propagálója lesz a magyaros öltözködésnek, mint a tanulók világában. A magyaros öltözködési mozgalom országos bizottsága beadvánnyal fordult a maigyar kultuszra misztériumhoz, amelyben kérte, hogy nemdelje el a középiskolákban a magyaros formaruhák bevezetésiét-. Egyes intézetekben a magyaros formaruhát már használják is. így Budapesten a Baross- uccaá bencés reálgimnázium volt az első magyar középiskola, amelyben a magyaros formaruhát meghonosították. Azután a budapiesti evangélikus leánygiimnózi'uni csatlakozott telkes örömmel a magyaros öltözködési morálomhoz. Az eszme mindinkább megérett és a szülőköz Örséig, a tanulóifjúság kívánták a sablónos iskolai formaruhák helyébe a magyaros öltözetet. A maigyar kiulitiusz- imiiuisz tórium számolt ezzel az egyre erősödő mozgalommal -és most rendeletét bocsátott ki, amely szerint olyan intézetekben, amelyekben a formaruha kötelezővé van téve, ezt a formaruhát fokozatosan rnagyaT jellegűvé kell átalakítani, a.többi intézetben pedig a szülőket, rá keli bírni arra, ihogy ujiiskiolai ruha beszerzésénél magyaros öltözetet vásároljanak.

Ez a rendelet néhány év alatt az egész magyarországi középiskolai tanulóifjúságot a magyaros öltözködés pnupagátorává avatja. Félmillió magyar, diák fogja ruházatával terjeszteni a. magyaros Ízlést. Az országos mozgalom vezetősége p- diig máris a szülőközönség segítségé re sietek amikor „A magyar ízlés könyved" elmen megy lenő könyvsorozatának első köteteként dr. Ferón - czy Ferencnek a „Magyaros ifjúsági ruhák" duói miunkáját adta ki, amelyhez egy csomó pompás magyar diák öltözet képe van csatolva.

A magyar nuflia tehát 'bevonul a magyarországi iskolába és megkezdi nemzetin eveié munkáját. A magyaros öltözködés polgárjogot szerzőt* az iskolában és most, előhal adóban van, hogy megi n dítsa az egész magyar társadalmak

%