Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)

1935-05-26 / 122. (3674.) szám

t935 május 26, vasárnap.

——3—————MM—BW——i————IP 3———l^—W——■BMBWÜJMWUIMegKlMKía.iaaMli

Egy polgár vallomásai

írja: Márai Sándor

Balatoni Gyer mek* és Diákiidülö

Balatonlellén 4—16 éves leányok és fiuk részére. Saját strand, német társalgás. Felvilágosítást nyújt : Pásztor nevelőintézet, Budapest, VI, Délibáb-u. 25. Tel.: 19-1-48

'Újestemet is, a fogadó szobaleányának is. Szétszedtem életüket s nem találtam nyitját. Igaz, dolgoztak, mint a megszállottak, nagy, vörös snszíertallérokiban, a sou-ban gondolkoztak, s minden sou-t fogukhoz vertek; de a mi vidékünkön elkeseredett munkával, s még olyan takarékosain sem akadt miiből félretenni kétszázezer frankot. Szemérmetlenül faggattam őket „titkuk" felől; de csak mosolyogtak. Mindegyik bevallotta végül, hogy örökölt; az ország nagy volt és évszázados gazdagság gyűjtötte a strimfliben a garast; a tőkéhez nyúlni ugyan ki mert volna? Mind örököltek, sziwel szerettek, de ésszel házasodtak. A szerelemben eszüket vesztették j néha, gyilkoltak és sikongtak, de nagyritkán I nősültek csak szerényen, hozomány nélkül, i Az mccámbeli pék háromszázezer frank hozo-j mán nyal adta férjhez egy pékhez leányát, a mészáros egymilliót adott leányával. „Fond de commerce" nélkül nem léptek az anya- könyvvezető elé.

Aztán a szerénységük, igénytelenségük olyan más volt, mint ahogy elképzeltük; olyan valóságos, minden következménnyel való, olyan kitanult és módszeres ... Közelhajoltam és jól belenéztem az „európai" életbe; s elvörösödve, zavartan és szégyenkezve vettem észre, hogy fogalmam sincsen az élet felelősségéről, csak úgy élek világba, s életmódom, igényeim egyeznek egy francia milliomos igényeivel. Az autóbuszon évekig a belső padokra telepedtem, a párnázott ülésekre; a franciák néha félórát vártak, amig üres társaskocsi érkezett, melynek második-osztályán, a fa-padokon kaptak helyet... Két, három sou-ért türelmesen vártak az esőben, sárcipő- sen és esernyővel kezükben; ó, nemcsak a szegények, a környék isméid milliomosai is... Ettek, igaz, szívesen és jól ettek; a vasárnapi ürücombot, a „gtigot“-t nem sajnálták maguktól; de hétközben lóhus járta, fehér kenyér, mellyel felpuffasztótták hasukat, olcsó sajttal tömték gyomrukat, s olyan mócsinggal,

vacak, harmadrangú húsokkal, lilára fagyasztott, legolcsóbb fajta baromfival, „solde“-ban, végeladásban vesztegetett, állott halakkal és tized rangú konzervekkel, selejtes főzelékkel, sütőporos tésztákkal, amilyet mi soha nem gyűrtünk volna lé... A nyersanyagot drágán mérték; akkor kezdődött az a különös „con- spiration des intermédlairées", a köz veti tők, a láncolok összeesküvése, ez a leghatalmasabb mozgalom, mely a francia életet láthatatlan fedezékekből bombázta, kémeket, követeket tartott a politikában, s nem bírtak vele ... Az élet technikáját szerettük volna megtanulni; de hiányoztak majmölásukhoz belső feltételeink. Mire is költöttük el azt a pénzt, melyet a franciák félretettek, a vagyonhoz ragasztottak? — nem is tudom. Talán taxira. Oly olcsó volt a taxi, s az élet 'üteme oly sietős ... kezem valahogy beidegzette a mozdulatot, mellyel lépten-nyomon intettem a ciikkázó jármüveknek, ha nem közelgett autóbusz a láthatáron. A borravalót nagyon megnézték, különösen, ha idegentől várták; a francia illedelmes szerénységgel elhelyezte a tányér szélén a maga sou-ját, s a pincér egyetértő biccentéssel nyugtázta ezt a szerény adományt; de az én kezem valahogy nem járt reá erre a krajeáros okosságra; úgy szoktam meg, hogy többet adjak, röstellkedtem. de nem tudtam másként... Persze, mi cselédet is tartottunk, afféle órabéres házi munkást, akinek többet fizettem ki' gyanús és sietős munkájáért, mint amennyit a mi vidékünkön az állam fizetett egy diplomás hivatalnokának; s évekbe te'llet, amig észrevettem, hogy körülöttem csak a leggazdagabb franciák tartanak cselédet, ügyvédek, orvosok, jómódú középosztálybeliek is beérték a fémmé de ménage-al, aki egy-két órára érkezett naponta, besöpörte a szemetet az ágy alá, „kis iménage“-t csapott, s már odébb is állt. Cselédet, szakácsnőt, szobaleányt, inast, már csak az egészen nagyúri házakban tartottak, a dúsgazdag emberek; a középosztály

szerényebben élt, mint nálunk az iparosok. A kerületben nem akadt majsztramné, aki mindenes cselédet tartott.

Nem lehetett „megtanulni a titkot"; a vér titka volt ez, a hagyományok titka; néha szinte azt hittem: a civilizáció titka ... Micsoda odúkban laktak ezek a gazdag franciák; s micsoda kopott, tükrös, fényes ruhákban jártak ezek a mészárosok, pékek, fűszeresek, fogorvosok, milliomos szatócsok; s milyen -bájjal és kedvességgel hordták a nők áruházakban vásárolt, párisi rongyaikat! Bort . ittak az ebédhez, de micsoda hig lőrét! S milyen szerények voltak lelkűkben, szórakozásaikban, milyen áhítattal tudtak hallgatni potya zenét a népkerttben, este, azt a gyanús, párisi, uocai zenét, amelynek ha Illára egy filharmonikus kéjeken finomodott német elfutott volna ... Milyen olcsó bagót szívtak ezek a milliomosok, s miilyen türelmesen tudtak ülni éjfélig a kávéháziban egy csésze fekete mellett! Milyen közel voltak az élethez, -milyen ben-sőségge-1 tudtak figyelni az élet apró, csendes örömeire, mindenre, amit. a nap ad, milyen arányérzékkel tudtak örülni az életnek, -milyen komoly formákkal övezték mlinden cselekedetüket, s milyen természetes könnyűséggel dobták el a formákat, ha a vérük vagy a pillanat erre biztatta őket. Yolt-e „titkuk"? Igen, franciák voltak. Jakoíbinisták voltak és szabadkőművesek, katolikusok ős hugenották, kispolgárok és kommunisták; nem voltak „fajta" sem, a szó vérségi értelmében, de más'ithatatlanul franciák voltak életmódban, magatartásiban és szemléletben. Ahogy a piacon veszekedtek, ahogy Istenre gondoltak, ahogy a valóságot érzékelték, ahogy „rendetlenek" voltak magánéletükben, s ahogy rendbeszédték kritikus pillanatokban gondolataikat, mindebben megközlithetet- lenül franciák voltak. Nyelvüket, modorukat eltanulta az idegen; magatartásuk titkát nem tanulta el soha.

(Jövő vasárnap folytatjuk.)

Augusztus közepén kezdődik Varsóban a nemzetek nagy szellemi csatája: a sakkolimpiász

Idáig tizenhét nemzet jelentkezett s Magyarország háromszor nyerte az aranyserleget

8.

A Mont parii asse mögött derengett valahol Paris, csaknem időtlenül. Néha megláttam egy kivágását, uccuinak valamelyik távlatát,

egy lakást, egy ember arcát, itt-ott beszéltem már egy franciával is, a fogorvossal, a levélhordóval, valamelyik miniszterrel... Talán az államfőhöz is könynyebben jutott be itt a magamfajta idegen, mint egy francia polgári családhoz. Állandóan csak a műsort láttam, Paris nagy ünnepélyének műsorát), mintegy színes vízeséseket és más népmulatságokat; de évek múltak el, s még mindig nem láttam semmit a „vie douce“-ból, a titokzatos, francia életiből. Az idegent úgy kerülte a francia burzsoázia, mintha mindegyikünk pestises vidékről érkezett volna, mintha lepra-baktérium ragadna a poháron, melyből ittunk: az orvos is úgy nyúlt hozzánk, úgy bámult torkunkba, kopogtatta tüdőnket, mintha ronda és titokzatos betegségek csiráit terjesztené minden egyes idegen ... Egyszer megbetegedtem és torokba jómmal feljártam egy neves specialistához; amig ecsetelte torkomat, valóságos dührohamokat kapott, — a háborúban kilőtték egyik szemét s most is látom eltorzult, ellenséges vigyo-rral féléim hajoló, szomorú cyclopsarcát, a fekete kötéssel — bizalmatlanul előre kérte minden alkalommal a kezelés diját és ecsettel a szájamban, izzó szenvedéllyel köpködte felém idegengyűlöletét. Ezt a gyűlöletet nem magyarázta semmi. Franciaországba zsákkal hordták azokban az években az idegenek az aranyat, milliárd okát költöttek el ott égy-egy szezonban, s- cserében nem akartak semmi mást, csak sütkérezni abban a földközi tengeri kékségben, mely a Vogézekfől a Provence-ig eláratfo: az ország felett... Gyűlölték az idegeneket, mikor hajórakománnyal érkeztek, s gyűlölték, mikor később elmaradtak. A nagy jólét esztendeiben úgyszólván elvesztették számérzéküket, valóság-ösztönüket a franciák: -mindenki gazdagodott, s vicsorogva, morcos képpel bámultak reánk, akikből gazdagodtak. A jó vendéglőkben is megesett, hogy úgy bánt velünk, idegenekkel, a mailre dbot-e 1, mint afféle tolerált, gyarmati színesekkel.'A franciák, akik a civilizációt adták a világnak, ebben az időiben, mintha elvégezték volna feladatukat, csodálatosan befelé fordultak. Voltaire és Danton nemzete szőröstül bőröstül megadta ma-gát a pénznek. Olyan éhség csillogott a francia szemeidben, leplezetlen düh és mohóság, mely gyakran megrettentett. Mindent megvetettek, ami másfajta, — s megvetették az idegen fajtát azok is, akik tudták, hogy „-francia faj“-ról alig lehet beszélni. Csak az angolokat vették valamennyire emberszámba; a német még mindig „bo-che" volt, s a többi, a görögtől a magyaron át a yankee-ig, gyanús „meteq-ue", vacak idegen.

Az „elite" persze itt is máskép gondolkozott; de ugyan hol', miikor állt szóba velünk ez az elite? Könyvein, művészetén át üzent a világnak, jel-ét adta elvi szolidaritásának; de a térképet már nem nézte meg. Ebiben az időben küldte León Daudet hírhedt körlevelét a hatszáz francia képviselőnek; e patheti- kus feliratban a nemes, francia nemzet legjobbjainak támogatását kérte az üldözött, elnyomott, nemes szlavón nemzet számára; a „szlavón nemzeti mozgalom" genfi központjának címére kérte a válaszokat, s a képviselők nagyobb zöme felelt is, lelkes együttérzésükről biztosították a nemes szlavón nemzetet, s egyetlenegyenek nem jutott eszébe, felütni a lexikont s megbizonyosodni, van-e ilyen nemzet, s ha igen, hol tengeti nyomorult életét?... Megdöbbentő az anekdotában, hogy igaz. Valamilyen elvadult magányban és számkivetésben él-tünk Parisban, idegenek, s ezt a magányt, ezt a kietlen száműzetést csak a pénz varázsereje enyhíthette.

Lola úgy vélte, el kell tanulni a francia „titkot" — -mert volt valamilyen féltve őrzőit titka, élet-módszere e nagy nemzetnek, szabályok és megegyezések, melyeknek összes-ege a boldogulás titkát jelentette. így hittük. Mindenki gazdag volt: a házmester, a levélhordó, a szeneslegény is. Világhírűén takarékosak voltak, igaz, — de közelről nézve ez a takarékosság is másként festett; lakásra, ruhára, könyvre, színházra, igaz, nem költöttek, de étkezésre és asszonyra igen ... Mintegy górcsővel vizsgáltam a franciák közül a ritka példányokat, kiknek közelébe jutottam. Mindönkinek volt egy kevés félretett pénzecskéje. .... úgy kéíszázj>zer frank körül, — vidéken házacskája, ahová majd visszavonul; a házr

Budapest, május 25. (Budapesti szerkesztősé-’ günktől.) Amint ismeretes, a sakkozók világ- szövetsége, a röviden FIDÉ-nek jelzett szervezet, a két év előtti folkstonei olimpiász és kongresszus alkalmával Lengyelországnak adta meg a következő sakkolimpiász rendezésének a jogát. Lengyelország vezető sakktényezői komoly előkészülettel biztosították -a legnagyobb- szabásu sakkeseménynek, az olimpiásznak és a FIDE kongresszusának létrejöttét, amiben nagy része volt annak, hogy a lengyel sakkszövetség elnöke, a napokban elhunyt Pilsudski marsallnak a testvéröccse és maga a marsall is nagy érdeklődést tanúsított a nemes szellemi küzdelem iránt. így a tavasz folyamán szétment a különböző szövetségekhez a lengyel szövetség meghívása az olimpiászra és a FIDE kongresz- szusára és a legtöbb jelentkezés már be is futott a rendező lengyel szövetséghez.

Az olimpiász közelségére való tekintettel kérdést intéztünk A'oonyi István kormányfőtanácsoshoz, a Magyar Sakkszövetség ügyvezető elnökéhez, aki maga is mestere a sakkjátéknak, hogy mennyire haladtak az olimpiász előkészületei és mik a nemzeti résztvevő csapatok kilátásai. Abonyi István rövid nyilatkozata a következőképpen hangzik:

— A varsói olimpiász a FIDE keretében rendszeresített nemzetek közti küzdelmek során immár a nyolcadik. Most már rendszeresen kialakult formájuk van.

Résztvehet az olimpiászon minden olyan nemzet, amelynek szövetsége tagja a nemzetközi szervezetnek, a FIDÉ-nek.

— Minden nemzet öt játékost nevezhet, mint egységes csapatot, de csak négytagú csapat áll ki a mérkőzésekre. A játékosok sorrendjét megköti az a lista, amelyet a csapatkapitányok az olimpiász kezdetekor benyújtanak. Ezen semminemű változtatás nem történhetik, vagyis

a játékosokat nem lehet csereberélni. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a momentán rossz formában lévő játékos kimarad és akkor a sorban utána következők játszanak.

— Minden nemzet játszik minden nemzettel szemben.

— De nem a csapatok által elért győzelmet, mint egységet számítják be az eredménybe, hanem a csapat tagjai által elért összes pontokat.

így

elméletileg lehetséges, hogy olyan csapat is első lehet, amelyik egy, esetleg több mérkőzést is vesztett, ha a többi mérkőzését magas pontszámmal nyerte.

Viszont lemaradhat az elsőségről olyan csapat, amely minden mérkőzését megnyeri, csakhogy kis arányban.

— Ha az olimpiászok történetén végigtekintünk, azt tapasztaljuk, hogy ez az intézmény egyre népszerűbbé válik. A jelentkező nemzetek száma mindinkább növekszik.

A varsói olimpiászra idáig tizenhét ország nevezése futott be.

— Ezek a következők: Anglia, Argentína, Ausztria, Csehszlovákia, Dánia, Észtország, Finnország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Palesztina, Románia, Svédország, USA. Ez a lista még nem tekinthető véglegesnek és valószínű, hogy egy-két játékerős nemzet nevezése még befut. Különösen sajnálatos lenne, ha elmaradna Jugoszlávia, amelynek dr. Vidmar, Pirc, dr. Asztalos, Kosztics mesterekből álló csapata nagy estélyekkel küzdhetne akár az elsőségért is, sajnálatos lenne Németország elmaradása is, amelynek nemzeti csapatát a német állampolgárságot nyert orosz Bogoljubov vezetné és sok színtől fosztaná meg az olimpiászt Franciaország távolmaradása azért, mert az éltáblán Al- jechin szokott ülni. Hollandia sem nevezett idáig, mert első játékosát, Euwét teljesen lefoglalja a világbajnoki mérkőzésre való készülődés, amely október elején indul meg Maróczy Géza vezetésével Hollandiában.

— A nevezettek is nagy játékerőt képviselnek. Persze, tippelni most még nehéz, mert a sakkban is nagyon változóak és szeszélyesek a formák.

A Hamilton-Russel aranyserleg védője most Amerika, amely Píágában szerezte meg az értékes trófeát 1931-ben és 1933-ban Folkstoncban megvéd címezte azt.

— Játékosgárdája ma is nagyon erős: Kash- dan, Rzsezewszky, aki most Margateban megelőzte Capablancát, Fine, Dake és Horowitz, csupa fiatal, nagymesteri klasszis, rugalmas emberek, nagyon tudnak és igy minden jogcímük megvan ahhoz, hogy favoritnak tekintsék magukat.

Nagyon erősek a svédek, csehszlovákok, sőt

a balti államok is,

elsősorban pedig tekintetbe kell venni Lengyel- országot, amelynek csapata már olimpiai győztes volt 1930-ban Hamburgban, amikor a háromszor serleggyőztes Magyarországtól hódította el a győzelmi trófeát és a második helyre szorította a magyar nemzeti csapatot. Varsóban a genius loci szól mellettük és ez a sakkban is igen nagy előnyt jelent. Egészen „sötét" csapat palesztina, amely elsőizben játszik az olimpiászon.

— A magyar csapatot még nem állítottuk ösz- sze. Csupán a két első játékos kérdése tisztázott. Maróczy Géza nagymesterünk őszinte sajnálatunkra nem mehet ki Varsóba és igy

a két első helyre Ligeti-Lilienthal Andor és

Steiner Lajos mestereinket jelöljük.

Hogy milyen sorrendben, arról még nem kell döntenünk. A három további hely betöltésére e napokban próbaversenyt rendeztet szövetségünk, amelyre dr. Nagy Géza, Kórody. Ke- resztély, Havasi Kornél, Steiner Endre és dr. Vajda Árpád mestereink kaptak meghívást. A három első lesz a magyar csapat tagja.

— Magyarország esélyeiről csak annyit mondhatok, hogy

a magyar csapat most is küzdelemben lesz,

mint mindig.

— Viszont meg kell állapítanunk, hogy eddig Magyarország tartja a rekordot, amikor háromszor egymásután, 1926-ban Budapesten,

1927-ben Londonban és 1928-ban Hágában elsőséget nyert és védője volt az aranyserlegnek. Az USA csapata 1931-ben hódította el a kontinenstől és egyizben megvédelmezte. Ha most is sikerülne az elsőséget megszereznie, akkor is még cr"1' ”fá1é-V, de meg nem haladta a magynr cakkélet rekord tény ét.