Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)

1935-05-19 / 116. (3668.) szám

1RL AP fete - údkk Á^oMm miéke Irta: TOST BARNA prelátus-kanonok, kassai plébános Az isteni Bölcsesség végtelen szent, elhatáro­zásaiban úgy volt megállapítva, hogy a mi jóságos főpásztorunk, dr. Fischer-Colbrie Ágos­ton kassai püspöknek élete 1925. május hó 17- én megszakadjon, éppen akkor, amikor a to­vábbi életére, tanácsaira, vezetésére mindnyá­junknak a legnagyobb szüksége; lett volna,. Ha­lála. gyászba borította nemcsak Kassát és a, kassai egyházmegyét, de messze annak hatá­rain túl az egész katolikus kulfcurvilágot. Dr. Fischer-Colbrie Ágoston egyénisége messze kimagaslott, a hétköznapi emberek so­rából, mert nagy tudása, mélységes hite, határ­talan alázatossága felemelte őt az apostolok, hitvallók, mártírok és tisztalelkü szentek élet­színvonalára. Fájdalmas szivü jó anyja mesélte, hogy már kis fiú korában egészen elütött kortársaitól, azok szokásaitól Már kis korában a papi pá­lyára készült és amikor elvégezte a gimnázium IV. osztályát, szülei nem tudták visszatartani, hogy be ne lépjen az esztergomi kis szeminá­riumba. Itt érezte magát igazán boldognak. Kitűnő tehetsége mindig az elsők sorába emel­te és lankadatlan szorgalma azt eredményezte, hogy tanulmányai végeztével az a ritka ki­tüntetés érte, hogy doktorrá „tsub auspicius re- gis“ avatták. Szemináriumi elöljárói nem ajánlották az ak­kori primásnak pappá szentelését, mert oly tö­rékeny szervezete volt s nyilván a sok tanu­lástól a gyöngeség és vérhányás annyiszor erőt vett rajta, hogy az volt a véleményük: mun­kaképes ember soha sem lesz balőle és igy mint állandóan betegeskedő, csak terhére lesz az egyházmegyének, S íme beteljesedett rajta a Szentirás szava: „Az Ur a gyengéket választja ki, hogy megszégyenítse általuk az erőseket." Már mint fiatal pap tüneményes karriért fu­tott be. Rövid pár napi budapesti káplánkodás után Simor prímás udvari papjává nevezi ki és itt tanulja meg az egyházkormányzás legnehe­zebb munkáját. Majd a bécsi legfelsőbb papne- velöintézet elöljárója lesz, ahol udvari kápíáni méltóságot nyer és Rudolf trónörökös leányá­nak, Erzsébetnek hitoktatásával bízzák meg. Mindenki értékelte nagy tudását és valóságos versengés támadt az egyetemeik között, hogy katedrájukra megnyerhessék, mert ideális tanár is volt, aki nagy tudását közvetlen könnyed módszerrel, valósággal átöntötte tanítványai leikébe Bár ez lett volna legideálisabb élet­célja, hogy egyetemi tanár lehessen, amit azt maga sokszor emlegette, az Ur mégis úgy ren­delte, hogy ne egy katedrán töltse életét, ne csupán egy stúdiumnak tanítványai hallgassák szavát, hanem nevelje' az Ur nagy nyájának pásztorait olyanokká, amilyen az Ő szive volt é6 hallassa majdan szavát az egész hivő sereg előtt. Mihamar mint esztergomi prelátus kano­nokot a bécsi Pázmáneum-papnevelőintézet élén látjuk, de innen is rövidesen elrendeli az is­teni Gondviselés s 41 éves korában már a kas­sai püspöki székre emelkedik mint apostoli ad­minisztrátor. „Evangelizare pauperibus misit me.“ Hir­detni az evangéliumot szegénynek, gazdagnak, elhagyottnak, gyámolitásra szorulónak: ez volt életének mindig főtörekvése. S emellett, az ifjúságért élni és dolgozni, ez volt életének leg­nemesebb célja. Ezt látjuk végigvonulni egész főpapi működésén egészen azokig az elhagya­tott diákokig, akikkel élete utolsó napjaiban a legnagyobb szeretettel foglalkozott egészen halálos betegségének beálltáig, tanítván őket hittanra, latinra, görögre, németre és a közép­iskola minden tantárgyaira. Egymásután szer- veztette az egyházmegye nagyobb plébániáin a Máriakongregációkat, fiuk és leányok számára. Minden meghivásra a legnagyobb szeretettel maga ment el. betétette az ifjúsággal a fogadal­mat arra, hogy szeszes italt egyáltalában, vagy legalább 18 éves koráig a szájába venni nem fog. Támogatta, segítette a Sz. Anntal árvahá­zat és Sz. József otthont, ahol személyesen is igen gyakran megfordult. Egész országra ki­terjedő működést kezdett a. Katolikus Patro- nage-egyesület létesítésével és a fiatalkorú bű­nösök javítására, különösen a leányok részé­re. Kassán a Sz. Zita-otthont és Szikszón a Missziós Nővérek bámulatos intézményét lé­tesítette. Saját pénzén vásárolt házban és tel­ken helyezte el őket Kassán s ezekhez is. va­lamint az állami javító intézetben lévőkhöz is elment a javító nevelésben lévő ifjúságot meg­gyóntatni. Lélekemelő beszédeket tartott ne­kik, amelyeknek se szeri, se száma! Gondja volt a gyógyíthatatlan betegekre, a fogházban sinylődőkre, a. cselédlányokra, az iparos mun­kásságra, tanoncokra és nem kerülte el figyel­mét a jövő nemzedék fejlődő intelligenciája •sem. Fejedelmi bőkezűséggel megalapította, a. háború legnehezebb éveiben a „Regina P~cis" szegény tanulók internátusát, ahol 1917-ben 20 diák, 1919-ben már 50 diák nyert elhelyezést csekély pár korona havi ellátási díjért. A jo­gász és a gazdász ifjúság részére Szent Imre kört, illetve Szent Imre kollégiumot létesített. Saját püspöki házát, annak több helyiségét, át­adta a Sz. Imre kör céljaira. A püspöki kertet berendezte tennisszel, kuglizóval, nyári szóra­kozó helyiséggel. Saját pénzvén megfelelő helyi­séget bérelt a városban, amely állandó talál­kozó helye volt az intelligens ifjúságnak. Végtelenül érdekes az a diszkötéses album, melyet Kassa katolikus intézményei 1917. ja­nuár 28-án nyújtottak át hódolatuk zálogául püspöküknek. Ebben a pompásan illusztrált és nagyértékü kézi festményekkel ékesített em­lékkönyvben szólal meg a háború előtti ka­tolikus Kassa. Fischer-Colbrie alkotásai leg­nagyobbrészt, számszerűit 27 katolikus intéz­mény és egyesület, valamennyi szellemi vezé­rét, irányítóját, fenntartóját tisztelte püspöké­ben és rajongó szeretettel hódolt előtte. Bérmakörutjain, amelyeket úgy osztott be, hogy minden plébániát ötödik évenként meg­látogasson, személyesen prédikált, mindenütt a nép nyelvén. Minden panaszt meghallgatott és orvosolni igyekezett. Papjait nagyon szerette. A legjóságosabb atyai elnézéssel figyelmeztette hibáikra. Részükre évenkint lelkigyakorlatokat Kassa, május 18. Tegnap tízéves évfor­dulója volt annak, hogy a vallás- és nem­zetiségi különbség nélkül általánosan nagyrabecsült, tudományos és apostoli mun­kájáról a külföldön is ismert dr. Fischer- Colbrie Ágoston kassai püspök meghalt. A nagy főpap emléke az eltelt évtized alatt sem halványodott el hívei és tisztelői kö­rében. Az évforduló alkalmából dr. Pfeiffer Miklós kanonok, pápai kamarást, aki hosszú éveken át mint könyvtáros, majd mint oldal­kanonok működött a nagy főpap mellett — kerestem fel azért, hogy tőle az elhunyt püspökkel kapcsolatos emlékeiből a nagy-i közönséget érdeklő dolgokat halljak. Dr. Pfeiffer Miklós sokoldalú elfoglaltsága mellett sem zárkózott el kérésem teljesítése elől. — A megboldogult, felejthetetlen püspö­künkkel összefüggő emlékeim felújítása — úgymond — kegyeletes kötelességem. —■ Fischer-Colbrie hatalmas emberbaráti, apostoli és tudományos munkáiról annyit írtak annakidején, hogy azoknak részletes ismertetésére nem térek ki. Tizenkét évet töltöttem oldalán, igy alkalmam volt egyé­niségét megismerni. Fischer-Colbrie főjel­lemvonása a kötelességtudás, az állandó, lankadatlan munkakedv volt. Még sétáit is lelkipásztori teendők elvégzésével kötötte össze. •— A tudományos élet terén két ember­típust szokás megkülönböztetni. A szintéti- kus, nagyvonalúan összefogó, széles per- spektiváju az egyik típus. Az analitikus, a részletekbe mélyedő, a másik. E kettőnek összekapcsolása az életben elég ritka. Pe­dig ez adja a valóban értékes szellemeket. Ugyanis a szintétikus gondolkodás kellő analízis nélkül könnyen elvesziti kapcsola­tát a tudomány és az élet részleteivel. Mintegy a levegőben marad. Az analízis, a részletezés pedig, ha nélkülözi az össze­fogó erőt, oda vezet, hogy a fától nem lát­juk az erdőt — Fischer-Colbrienál e kettő: a részle­tekbe való alapos belerr.élyedés és a nagy­vonalú, összefogó erő, pompás harmóniába tartatott, melyeken ő maga mindig példás buz­galommal réfízt vett. Hirdetni az evangéliumot! Ez volt minden öröme, minden boldogsága. Ezt tanúsítja az a 600-nál több megirott szentbeszéd és szent el­mélkedés, amelyek nagyértékü hagyatékul ránk maradtak. Ha az Ur Jézus életében élt volna, talán ö pihent volna az utolsó vacsoránál az Ur keblén mint legkedvesebb tanítványa, mert valódi apostoli lélek volt. És ahova a hangja el nem hallatszott, oda ragyogó tollával igyekezett eljutni. Mély tudá­sában belátta, hogy ma mindennél fontosabb a sajtó, mert azt az ellenség is elolvassa, amely nem lép be Isten házába, hogy az élő igével táplálkozzék Ezért mindjárt püspöki intronizációja után tárgyalni kezd arról, hogy egy erős katolikus nyomdával és napilappal megkezdhesse hit­vallói működését. Semmi áldozatot nem ki­méit, sőt csaknem erejét felülmúló áldozat- készséggel megalapítja egyházmegyéje legki­válóbbjainak segítségével a „Szent Erzsébet nyomdát", részvénytársasági alapon, csak azért, hogy minél többeknek érdeklődését fel­ébressze a nagyfontosságu ügy iránt, maga jár­ván jé példával elől és a költségek legnagyobb hányadát magára vállalván. Ismét a saját ké­nyelmét áldozza fel. Rezidenciájának földszin­ti részéből nagy területet enged át a katolikus sajtó állandó zakatolásának. A legnagyobb örömmel telik el lelke, amikor a későbbi „Esti Ujság“-nak a katolikus szellemben vezetett na­pilapnak első számát meglátja. Mennyi anyagi áldozatába került, hogy gyönyörű vezércikkei­ből, amelyek hetekint 4-szer, 5-ször láttáik nap­olvadtak. Ez teszi gondolkodó géniuszának nagyságát! — Kiváló volt gondolatbeli fegyelme és precizitása. Külföldi tudósok és főpapok, akik kongresszusok alkalmával hallgatták előadásait, ma is csodálattal nyilatkoznak képességeiről. <— A munkátlan pihenést sem ismerte, még a pihenésre előirt szabad idejében is tudományos munkáin elmélkedett. Fiatalos lendületét és minden nemesért, szépért és igazért lelkesedő idealizmusát pedig egé­szen haláláig megőrizte. Ez tette életét a sok viszontagsága mellett is örömtelivé, i — Mindenkivel szemben szeretetreméltó és nyájas volt. Ha az ember a közelében volt, mindig tudatában volt annak, hogy elöljárójával van dolga, és mégis' e tudat sohasem volt feszélyező. — Jelmondatául a szentirásnak ezt a mondatát választotta : „Arra küldött az Ur, hogy a szegényeknek hirdessem az evangé­liumot !‘‘ . „ . Püspöki küldetése főcéljai közé a szegénygondozást, a gyermekgondo­zást és általában a népjóléti intézmények pártolását és fejlesztését tűzte ki. Elve volt, hogy az igazi lelkipásztornak minden tár­sadalmi osztály szükségleteit fel kell ka­rolni és nem szabad magát egyik társa­dalmi osztállyal sem egyoldalúan azonosí­tani —- és e szerint is cselekedett. — Kikristályosodott jóságára vezethető vissza, hogy nemzetiségre való tekintet nél­kül gondozó szeretete mindig a gyengéb- beké volt. • Életének utolsó és egyik legnemesebb mozzanata volt a következő: Halálos ágyához hivatott és meggyónt. A gyónás befejezése után —- ezért beszélhetek erről a gyónási titok megszegése nélkül —■ arra a kérdésemre, megbocsát-e ellenfeleinek, felegyenesedett fekvő helyzetéből és két kezével intve mondta : „Omnino et. ex toto corde !“ (Teljesen és egész szivemből!) — E szavak vannak belevésve a kassai dómban lévő sírkövére is. hirdetve örök időkre és mindenkinek, hogy a sírkő alatt egy igaz pap és tökéletes ember nyugszik. Radványi Magda* 1935 május 19, vasárnap. világot, mi, akik ez ere tettel és lelkesedéssel ol­vastuk, tanulhassunk, — annak csak a jó Is­ten a megmondhatója. Névtelen vezércikkeinek száma a 800-at meghaladja! De itt nem merült ki irodalmi munkássága. Megjelent könyvei­nek és füzeteinek száma kilenc. Mindennek fe- lette áll két óriási jelentőségű nagy munkája, amelyket az egész világ számára latinul irt meg: az egyiket „De cult-ura chrístiana" „Ke­resztény Kultúra" címen, a másik pedig Szent Tamás utolérhetetlen müvének a „Summa theologicának" syllogismusokba. szedett kivo­nata, amely ugyancsak minden korok teológu­sainak épülésére fog szolgálni. Ezen mérhetetlen irodalmi munkásság mel­lett, nem volt senki, aki hozzá bármily irányú kérelminél írásban fordult, hogy arra írásban ne kapott volna választ. Védte, védelmezte mindazokat, akik igazi sérelemről panaszkod­tak és mindig a gyengébbnek védelmére állott. De ha az egyháznak, a hitnek igazát kellett védenie, ott nem ismert erős ellenfelet, de szembe szállott a pokol kapuival is, mert át és át volt hatva attól a 6zent hittől és tudattól, hogy az Egyháznak a hit é6 erkölcs tanait illetőleg mindig é6 mindenkivel szemben igaza van. Erősebb hitvallója nem volt korunknak, aki bátrabban védte volna az Anyaszentegyház érdekeit, mint ő, még saját jól felfogott érde­keinek feláldozásával is. Odadobta nyugalmát, békéjét, oda a felkínált gondnélküli fényes po­zíciókat, de az Egyház igazából nem engedett. És ezért kell őt mártírnak is tekintenünk, mert valósággal mártiromság volt életének utolsó szakasza. Nem volt pap, hogy ellenfelei vérző sebeket ne ejtettek volnak amúgy is ér­zékeny szivén. A legkíméletlenebb támadások­ban, a legminősithetetlenebb rágalmazásokban volt része azért, mert védte a kisebbségi jogo­kat, védte a gyengébbet akkor, amikor annak igaza volt, és jogsérelem érte. De ezt is nagy lelkének méltóságával tűrte és örökké mosoly­gó arcának egy vonása se torzult el attól, hogy durva ökölcsapások érték hótiszta jellemének arculatját. Élete szent volt. Soha nem ismerte a kényei- met, önmagát, éjjeli nyugalmát, mindig alá­rendelte az Isten szent akaratának. Bármilyen körülmények között volt, soha szentmiséjét el nem mulasztotta, és ha utazásai közben három órakor kellett felkelnie, hogy szent miséjét el­végezhesse, az sem volt neki kényelmetlen. So­ha senki kedvéért imádságát el nem mulasz­totta.. Soha a böjtöt meg nem szegte, bár má­sokat sokszor dispenzált annak megtartásától. Másokra szólt a dispenzáció, de önmagára soha! Egész életén át nem sokat törődött saját egészségének ápolásával Két alkalommal for­gott halálos veszedelemben. Először 1906-ban Űrnap előtti szerdán, amikor négyesfogaton jött Kassára megszakított bérmautjáról, hogy az urnapi körmenetet ő végezhesse. A négyes egy autótól megriadt és a zárt üvegbatár, melyben ültünk, lefordult a magas töltésről, úgy hogy mind a négy kereke az égnek állott. Nagy bajjal tudtunk a zárt kocsi szilánkokra törött üvegei közül kikászálódni és akkor is vérző fejjel először az öreg Jakab kocsis men­tésére sietett, kire ráborult a nehéz kocsi eleje és eltörte csontjait. Másodszor 1909 szeptem­ber 13-án, amikor a katolikus nagygyűlésre mentünk Budapestre és gyorsvonatunk teljes sebességgel beleszaladt egy üres személyvonat­ba. Borzasztó érzés volt. Az iszonyú csatto­gásban mindnyájunkat halálfélelem tartott fog­va és mikor az összezúzott, kisiklott kocsik között, átvergődtünk, első gondolata volt elő­resietni, hogy az összeroncsolt mozdonyveze­tőt és vonatvezetőt abszolváljuk. Amikor a gyilkos kór az utolsó négy hét alatt ágyhoz szögezte, akkor is mint egy szent viselte el a nagy fájdalmakat. Éjféltől soha sem nyelt egy csöpp orvosságot sem, a hajnali órá­ig, mikor is egész betegsége alatt nap-nap után megáldozott. Elköltözködése pedig valósággal nyugodt dicsőséges felszállás volt az örök bol­dogságba. Megáldotta jóságos édesanyját, test­véreit, mindnyájunkat, akik ágya körül imád­koztunk, azután nyugodt, lehunyt szemekkel várta a halált. Kis szent Teréz szenttéavatás* napján halt meg. A katolikus egyház eme leg­újabb szentjét nagyon szerette és tisztelte. Ké­pét ágyára tétette s betegsége egész tartama alatt látomásaiban a türelemnek vörös rózsáit kapta Tőle. Este fél tizenegy órakor egyszer csak kinyitotta órákon át lehunyt, ragyogó tiszta szemeit. Az Ur Jézus nagy keresztjére tekintett hosszasan, bizalomtelten, minthacsak mondta volna: „Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet!" Azután egyet sóhajtott és nemes lelke elszállt az örök Biró igazságos itélőszéko elé, hogy elvegye jutalmát hűséges sáfárko­dásáért. * Amily nagy volt. a mi felejthetetlen FŐpász- torunk életében, oly szép és követésre méltó volt halálában! ,Omnino ef ex tofo corde!1 Pfeiffer Miklós visszaemlékezése Kassa nagy püspökére % u

Next

/
Thumbnails
Contents