Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)

1935-04-07 / 83. (3635.) szám

1935 április ti vasárnap

^^<mA\ag%arhirlae

Egy polgár vallomásai

De aztán maradtunk. Miért? Nem tudom. •Nem volt semmi „dolgom" Páriában. A Sor- bonne-ra bejártam néha, de már csak nézelődtem és hallgatóztam, egyetemi indexemet nem váltottam ki -többé. Néha elmentem a Nemzeti Könyvtárba, a folyóiratokat olvastam, észrevettem, hogy a napilapok és az újságos bódékban árult folyóiratok mögött ismeretlen, soha nem hallott című revükben keresi a kifejezést egy ismeretlen Francia- ország, amely semmiben nem hasonlit a hivataloshoz. A „pártélet" mögött „mozgalmak" erjedtek e folyóiratokban. Egy katonai szaklapban, a „Francé Militadre"-iben Gide 'könyveit méltatták. A nagy revük, a hivatalosak és félhivatalosak, már csak árulták és demonstrálták a szellemet; a vita máshol zajlott le, a félhomályban, ismeretlen tribünökön. iAz összefüggéseket alig értettem, ösztöuszerüleg tájékozódtam.

Mindenesetre maradtunk. Elmúlt három hét, elmúlt három hónap is, s még mindig ott laktunk a rue Yaugúrardon, a kanális- szágu szobában, szekrény és fürdő nélkül. Pénzünk egyre ritkábban akadt. Lassan eladtuk mindenünket. . Lola összeszedte apró ékszereit, egy gyűrűt, régi látcsövet, elefántcsont legyezőt, s elindult a boulevard Raspail ószereseihez. Hazulról küldtek néha pár frankot, a kassai lap is fizetett, valamit a cikkekért. A németek nyakig úsztak a papír- áradásban, nem küldhettek most egv fillért sem. Ruhadarabokat adtunk el, hogy vacsorázni mehessünk: Mindezt nem tartottuk

„romantikusának, sem mulatságosnak. Páriában kegyetlen szórakozás szegénynek lenni A mi pénztelenségünk tapintható volt, teljesen romantika-mentes.

Bécsiben,' közel'áz otthonhoz, mindenesetre könnyebb lett volna. Mégis 'maradtunk. Én miiedig hajlamos voltam az ilyen’ „céltalan", kívülről és látszólag semmivel nem indokolt tartózkodásokra idegen városokban, — de meglepett, hogy Lola sem beszélt az elutazásról - Azt sem. mondta, hogy |ó lenne „kezdeni valamit".- Parisban ínéin -lehetett:,yke2déh'i“ semmit Mégis, tűrte ezt a lézengést, ezt az átmeneti létezést, ezt a teljesen reménytelen sétálási, utcákon, melyeknek valódi tartalmáról nem tudtunk semmit, emberek között, kiknek igazi életformáit nem ismertük. Egy külföldi turista láthatja azt és annyit, amit mi láttunk e hónapokban, fölszínes odafigyeléssel, Parisban. Lelkesedésünkben, mellyel a várost napról napra igazoltuk egymás előtt, volt valami középeurópai, valami kötelességszerü, irodalmi és sznobos. A valóságban rosszul éreztük, magunkat. Később mindenütt Európában, rögtön az első pillanatban ismerősebbnek és-otthonosabban érez- teonl magam, mint az első időben, Párásban. Valahogy nem tudtam nekikezdeni a városnak. Hiányoztak mértékeim ahhoz, ami előttem tárult. Olyan közöny vett körül, amilyenről azelőtt soha nem álmodtam, nem ás tudtam, hogy emberek között eláradhat ilyen süni, áthatolhatatlan közöny. Addig azt hitiem, van valamilyen családi szolidaritás az emberek között: szeretik egymást, vagy gyűlölik egymást, néha megölik egymást, de mindenestől mégiscsak közük van egymáshoz az embereknek. Párisban, rögtön az első hetekben, megtanultam, hogy elpusztulhatok a franciák szeme előtt, vállat sem vonnak, egy pohár vizet nem nyújtanak felém. Ez a tanulság felfrissített. Komisz közönyükön túlerőt éreztem, latin kegyetlenséget és igazságot. Csaknem tiszteltem őket e közönyös szemléletért. Természetesen nem maradhattunk itt, egy nappal sem tovább, mint „feltétlenül szükséges". Mindennap megállapodtunk e laza határidőben. Mert azt már észrevettem, hogy nem egészen „ok nélkül" vagyok itt, valami doigom van átt, valamilyen feladat vár reám. Lola is így érezte. Csak nem beszéltünk erről. S fogalmunk sem volt, mi dolgunk lehet valaha is Parisban? Az ember sorsát érzi, szüköl és meglapul. Utrakészen éltünk, csak éppen nem csomagoltunk, várakoztunk és maradtunk.

Karácsonyra Lola megbetegedett; ujesztendő éjszakájára meg akart halni. Belső vérzése volt, már agonizált. Senkit nem ismertünk Párisban, pénzünk nem., volt. A fogadós elhivatott Szil-, veszter napjának délutánján egy francia orvost, aki eljött, húsz . frankot kért, vállát vonogatta, adott egy morfium-injekciót, tűnődve nézte a vértelen, halálverejtékes, eltorzult arcot, cigarettázott. hümögött, majd félrehivott a szoba sarkába, s azt mondta, a baj súlyos, a belső vér-1

írja: Mára! Sándor

zés már eláradt a hasüregben, azonnal meg kell operálni, lehetőleg még.ebben az órában. A kétségbeeséstől hülyén bámultam reá; mit tehettem én itt? Idegen voltam, senkit nem ismertem, kihez fordulhattam volna, Szilveszter éjszakáján, Párisban? Az orvos vállat vont; cinikusan mondta, adjak előre háromezer frankot, akkor szerez kórházat és sebészt, máskülönben sajnálja és nem tehet semmit. Dadogva magyaráztam, hogy idegenek vagyunk, útlevelemet mutattam, hazulról biztosan kisegítenek majd, ünnep után elmegyek a követségre, családomat ismerik ott, majd csak jótállnak, táviratoznak... de hogyan, kitől szerezzek ünnep előestéjén, ebben az órában háromezer frankot? Vette a kalapját, körülnézett, a falon lógott néhány ruhadarab, egy-két rozzant bőrönd hevert a sarokban, ugyan mit lehetett itt „keresni"?... Gyakorlott pillantásával rögtön látta .hogy nem sokat; egy „météque", egy idegen halódik a diáknegyed egyik hotelszobájában: mi köze hozzá? Morgott néhány mentegetőző szót és elment.

Lola abban az órában már inkább halott volt, mint élő. Félóra múlva a szoba megtelt magyarokkal. Soha nem értettem meg, hogyan történt ez? — idegenben, veszélyben, az egyfajta emberek valamilyen titokzatos távirószolgálattal értesülnek egymás bajáról. Kínaiakról mesélik, hogy európai nagyvárosokban, rejtélyes módon, iziben összefutnak, ha valamelyiknek baja történik. Az egyik pénzért szaladt, a másik orvosért. Öreg, orosz orvos állított be nemsokára, tájékozatlanul és szomorúan kapkodott, merő részvét volt és odaadás, csak éppen segíteni nem tudott. Ezek az emigráns orosz orvosok nagyrészt titokban gyógyíthattak csak Párisban, a franciák megkövetelték idős, híres, péter- vári és moszkvai belgyógyászoktól, úgynevezett „egyetemi tanároktól" is, hogy nosztrifikáltassák a Sorbonne-on diplomájukat. Estefelé elrohant az orosz orvos és francia sebésszel tért vissza, Paris egyik divatos sebészével, akit Szilveszter-esti mulatságról hivott el a diáknegyedbe, A sebész frakkot viselt, a becsületrend villogott gomblyukában, saját autóján érkezett, franda volt, udvaria? és nagyvilági. Rögtön intézkedett:, egy montmartrei szanatóriumban szobát nyittatott, mentőautót rendelt a szálloda elé és éjfél felé elszállítottuk Lolát Pénzről nem beszélt: az orosz orvos meghatóan érzelgős volt és „emberi", a franda hűvösen udvarias, cselekvő, nagyvilágian szolgálatkész,

Milyen olcsó mesterség, egyének jelleméből fajták jellemvonásaira következtetni! Mindkét orvos, kikkel ezen az emlékezetes párisi napon találkoztam, francia volt, — s milyen köanyen kivághatnám most a magas cé-t, hogy ilyen vagy olyan hát a „francia orvos". A valóság az. hogy ahányan vannak, annyiféle, — amiben egyeznek talán, az iskola, a szemlélet, bizonyos gyakorlati „nagyvonalúság", közvetlenség, amit a mi orvosaink etikája néha talán gonEpe- és májbetegségeknél, elsősorban epehólyagkatarrus, epekőképződés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású „Ferenc József* keserü- viz a hasiszervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra leggyakrabban úgy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. ft Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.

datlanságnak, elövigyázatlansgának minősítene... A szanatóriumban például, ahol e csikorgó éjszakán fölvették Lolát, nem találtunk jeget. Éjféltájban szaladgáltam a Montmartre dá- ridózó, szilveszterező kávéházaiban, taxival jártam mulatók és kabarék között, s könyörögtem, adjanak el drága pénzért egy hűtőre való jeget.... De a jégre szükség volt ez este a Montmartre mulatóiban, s a főpincérek csak vállat vontak... Ó, ez a francia vállvonás! Sokáig tartott, amig elfeledtem, s megengesztelődtem, mert megismertem másféle, gyöngédebb mozdulataikat is. Végül, borsos áron és kegyesen, eladott a „Rat Mórt" főpincérc egy vödör jeget, a szanatóriumban felkeltettek egy ápolónőt, üggyel-bajjal rendbeszedték. a műtőt, s a francia orvos reggel felé megoperálta Lolát. Nem

kérdezte, kik vagyunk, honnan jövünk, az intellektuális ember nagyúri szolidaritásával állott rendelkezésünkre, megszerzett mindent, amire a betegnek szüksége lehetett, jótállt érettünk a szanatóriumban, s mindezt kérdés és kérés nélkül, tapintatosan, szinte szemérmesen, annak a bonyolult gentleman-ségnek szellemében, amely tudja, hogy adni, „jónak lenni" mindig kicsit ripacs-szerü, s a legveszedelmesebb emberi mozdulatok egyike... A szanatóriumban nagyjából jól bántak velünk; az éjjeli ápolónő, akit az első éjszakákra megfogadtunk, élt Lola kimerültségével és éjjel mindent ellopott a szobában; persze, nem mertünk szólni neki, s éjszakára újabb csalétkeket helyeztem el a fiókokban, hadd lopja nyugodtan, csak ne bántsa Lolát. A „szanatórium", ez a villaszerű, emeletes ház a Montmartre csúcsán, valamikor bordély, vagy találkahely lehetett; a szobák beosztása, az ajtókon elfelejtett email-névjegyek — „Ginette", „Nina“ és „Juliette" névjegyei — s az a penetráns, olcsó parfümszag, mely áthatotta a folyosókat, félreérthetetlenül bizonyították, hegy az épület már régebben is közegészségügyi célokra szolgált. Az orvosok és az ápolónők, ha éppen ottartózkodtak a szanatóriumban, szívesen kezünkre jártak; de este hétkor mindenki elment a dolga után, s megtörtént az is, hogy éjszakára teljesen orvos és ápolónő nélkül maradtak a napközben operált, súlyos betegek, s ha nagyon jajgattak, a házmesterné főzött nekik teát. Első napokban kissé meglepett ez a házirend. Otthon és Németországban általában tartottak jeget a szanatóriumokban, s éjszakára nem hagyták felügyelet nélkül a frissen operált betegeket, Az egyik orvos, akivel beszélgettem erről, csodálkozva hallgatott meg, s azt mondta, nem érti aggályainkat, ezek olyan „német dolgok". Máskülönben kedvesek voltak, segítettek is, ha éppen ráértek és eszükbe jutott.

Két hét múlva Lola hazaköltözhetett a szállodába. Ez a két hét uj • emberekkel, barátokkal ajándékozott meg, akik aztán elkísértek később is életünk egy szakaszán át. Lola nagyon gyönge volt és félt. Végre csakugyan „történt valaSzappan

mely nemcsak tisztítja, hanem

védi az arcbőrt és szépít i I

A Leton szappan gondos tanulmányok eredménye. Krém szerit habja az áréra úgy hat, mint a balzsam. A legkényesebb bőrünk is bátran használhatják, annyira gyengéd. Az alábbi módon esténként használva a Leton szappant már a kővetkező napos* észleli az arc színének meglepő változását, mely frissebb, tisztább színe leányossá, rózsaszínűvé válik.

Szabály: Esténként mossa arcát a Utón szappan krémszerű babjára!. E gyengóúen baló krómoz babot hagy la arcán néhány másnapéi dg. Diána öblítse /& M melegvízzel, utána közvetlenül hidegvízzel Ez az egész Mésnao reggel friss, bársonyosan üde arc fogja a tükörben mosmyogva üdvözölni.

Ára: Ke 6’Fölerakat: D, ENGEL, Bratislava, Vcnturská 12 és Masarykovo f

mi" Parisban. S mintha , csak ezért, utaztunk volna ide, hogy Lola megbetegedjen, megoperálják, s most, hogy mmdezen túlestünk, ilyen eredményes párisi tartózkodás után. odébb is állhatunk. S csakugyan, szomorúan és dideregve, csomagolni is kezdtünk. Láttuk Parist, történt valami... Egy téli reggd utrakdtünk. Olaszország felé, hazafelé,

(Jövő vasárnap, folytatjuk.) .. ,

A lavina megölt a Tátrában egy szepesbétai

Poprád, április 6. A Magas Tátrában ismét halálos lavinaszerencsétlenség történt. Barlangijáét fölött, nem messze Zártól, Gréb Edit sze- pesbéíai urileány siezés közben omló hórétegre futott. Lavina indult meg és magával sodorta a mélységbe a szerencsétlen nőt, aki kétségtelenül holtra zúzta magát A holttest felkutatására azonnal expedíció indult, amelynek segítségére Poprádról egy szakasz katona érkezett Az

óriási szélvihar és hófúvás a mentők munkáját úgyszólván lehetetlenné teszi. A fiatal nő tragikus halála az egész vidéken óriási megdöbbenést keltett, mivel rövid idő alatt ez a második halálos turistaszerencsétlenség e helyütt. Mint ismeretes, a közelmúltban, ugyancsak Barlangliget környékén szerencsétlenüljárt Budzák zári vezető, akinek holttestét máig sem sikerült megtalálni.

Idóreviziós bizottság (sendőrsegédleltel — az adóigazgató lakásón

Prága, április 6. Rendkívül ritka esetről számol be a prágai Národní Stred mai száma. A tudósítást teljes terjedelmében, hű fordításban alább közöljük:

— A Brünn melletti Tisnov adóigazgatási főnöke, dr. Vávra M. a múlt évben adóügyi kézikönyvet adott ki. Miután az ilynemű működéshez a fölöttes hatóságok engedélye szükséges, dr. Vávra is kért engedélyt s azt meg is kapta, de azzal a föltétellel, hogy neve a könyvön nem szerepelhet. A könyv tehát megjelent más név alatt. A kitűnő kézikönyvet rövidesen szétkapkodták. A pénzügyigazgatóságra azonban feljelentés érkezett, hogy dr. Vávra a könyv kiadásából eredő hasznát nem jelentette be megadóztatás végett. Az ügy megvizsgálására dr. Vávra lakására a pénzügyigazgatóság külön revíziós bizottságot küldött ki, amely a tényállás megállapítása végett a helyszínre valóban ki is szállt.

Dr. Vávra megtagadta a bizottsággal való tárgyalást, mire a revíziós bizottság eltávozott, de még egyszer visszatért — csendőrkészültségi segédlettel,

hogy dr. Vávra adóigazgató lakásán küldetését elvégezze, Dr. Vávra így sem akart tárgyalni

a bizottsággal s arra hivatkozott az adóügyi kézikönyv szerzője, hogy

adóügyekben a csendőrnek a lakásban semmi keresnivalója nincs.

A bizottság dolgavégezetlenül tért vissza Brünn- be s a pénzügyigazgatóságon nyomban jelentést tett az esetről azzal, hogy

dr. Vávra eljárásával közbotrányt okozott, mert a járókelők a zajra és vitára megállották a ház előtt.

Dr. Vávrának még ugyanazon a napon kézbesítette ki a pénzügyigazgatóság a felfüggesztő határozatot s megindította ellene az adó kihágást eljárást.

így a Národní Stred.

Az eset országszerte nagy érdeklődésre tarthat igényt. Ugyanis fontos elvi jelentőségű kérdésről van szó s kívánatos volna, hogy az ügyben a legfelső közigazgatási bíróság is megmondhassa a véleményét, mert remélhető, hogy az érdekelt adóigazgatási főnök oda is felviszi ügyét. Máris nagyon jellemző a dologban, hogy állásétól „közbotrány" okozása miatt függesztették föl. nem pedig amiatt, hogy ,.hivatalos ténykedést akadályozott volna meg". Ami Igen nagy' különbség.

7