Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-05 / 81. (3633.) szám
1935 április 5, péntek. 11 . K5ZCiA7iPAgfA<5n . 500 millió korona értékű uj 4 százalékos pénztári utalvány kerül forgalomba Prága, április 4. A pénzügyek igazgatósága és az állami hitelműveletek céljából alakult konzorcium között a kiegészítő hadfelszerelési program finanszírozása érdekében megállapodás létesült. Malypetr miniszterelnök és Bradáö nemzetvédelmi miniszter nyilatkozata szerint hadfelszerelési célokra kereken egy'milliárddal nagyobb összeget fordítanak. A bankkonzorcium kijelentette, hogy a hadfelszerelési program első felét olyképpen hajlandó finanszírozni, hogy 500 millió korona összegben nj 4 százalékos pénztári jegyeket vesz át. E kincstári jegyek a Csehszlovák Nemzeti Banknál tetszés szerinti időben hivatalos kamatláb mellett diszkontálhatók. Érvényük időtartama három hónap s érvényük bármikor további három hónappal meghosszabbítható. Az e tranzakció révén nyert összegeket a jórészt már teljesített hadseregszállitások kifizetésére fordítják. A hadfelszerelési program második részének finanszírozásáról későbbi időpontban tárgyalnak. A pénzügyek igazgatósága ezzel egyidejűén megállapodást kötött a bankkonzorciummal a május 1-én és a julius 1-én lejáró állami kincstári jegyek érvényének meghosszabbítása kérdésében. Májusban 654 és júliusban 55 millió korona értékű állami kincstári jegy válik esedékessé. 609 millió korona értékű kincstári jegy 5 és 100 millió korona értékű kincstári utalvány 5K százalékkal kamatozik. A lejáró kincstári jegyeket egy, illetve két év múlva esedékessé váló százalékos uj kincstári jegyekre cserélik be. A kibocsátás feltételei azonosak a februári emisszió feltételeivel. Az egy év múlva esedékessé váló kincstári jegyek prémiuma 100 koronánként 0.40 s a két éveseké 0.90 korona lesa. Hegrendszabályozzák a villamosmüveket Prága, április 4. A villamosmüvek ellen az utóbbi időben köztársaságszerte különböző akciók folytak, hogy azokat az áram árának leszállítására birják. Ismételten panaszt emeltek az érdekeltek a kormánynál i$. E panaszoknak tulajdonítható, hogy a kormány immár rászánta magát a villamostársaságok meg- rendszabályozására, amennyiben a fölhatalmazást törvény alapján rendeletet adott a villamosmüvek tevékenységének ellenőrzéséről és szabályozásáról. A törvények és rendeletek gyűjteményében 48. szám alatt most megjelent rendelet fölhatalmazza az országos hivatalokat arra, hogy valamennyi villamosmü „méltánytalanul magas" áram árát meghatározzák a az árkérdés szabályozása érdekében bekérjék a vállalat kalkulációit és esetleg ellenőrizzék a vállalat tevékenységét. Á közhasznú villamostársaságok rentabilitásának ellenőrzését és tevékenységének felügyeletét megszigorítja a kormány, A rendelet a termelés és az értékesítés ökonomizálása érdekében lehetőséget nyújt a közhasznú villamosmüvek ftízió utján való egyesítésére. Az 1936 végéig érvényben maradó rendelet följogosítja a kormányt, hogy szükség esetén megtiltsa a határokon túlra való áramszolgáltatást, illetve hogy határontull telepek csehszlovákiai területet lássanak el árammal. (Csehországban nem szállítják le a répa árát és nem csökkentik a termelési hányadot) A cukoripari vállalatok és a csehországi répatermelők között megindult tárgyalások a répatermelőik teljes győzelmével értek véget. A megállapodás értelmében a réipa ára és a termelési hányad nem változik. A répatermelők csupán arra kötelezték magukat, hogy minden leszállított vagon répa után 100 kg.z denaturált nyerscukrot, vágy 100 kg. répából készült takarmányt természetiben vesznek át. (Kihirdették a söradó leszállításáról szóló rendeletet.) Jelentettük, hogy a kormány a söradót a sör minőségének megfelelően literenként 5 fillérrel 41 fillérre, 6 fillérrel 54 fillérre, illetve 15 fillérrel 65 fillérre mérsékelte. A rendeletet most közli a törvények és rendéletek gyűjteménye. A kedvezményes adótételek csupán azokra a sörgyárakra vonatkoznak. melyek a csehszlovákiai .sörgyárak kollektív szerződését magukra nézve kötelezőnek ismerik el. (Megalakult és vámvédelmet kér a zólyomi „Montania4' rt.) Zólyomban most tartotta alakuló közgyűlését a Montania bányászati rt. Az uij vállalat nyomban megalakulása után a rézvám fölemelését kérte a kormánytól és erre vonatkozó törvényjavaslatot nyugtatott be a szenátusban. (Megjelent a habzóbor adójáról szóló törvény végrehajtási rendelete.) A habzóbor adójáról szóló törvény végrehajtási rendeletét közli a törvények és rendeletek gyűjteménye. A rendelet szabatosan meghatározza a habzóbor fogalmát, irányelveket tartalmaz az eladásra és fölsorolja az adómentesség eseteit. Négyféle adójegy lesz: 4, 7.50, 8 és 15 koronás. (Az állami birtokok és erdészetek vezetősége 23;05 millióval passzív.) Az állami birtokok és erdészetek 1934. évi mérlege 23.05 millió korona passzivumot mutat ki, Az előző évek adataihoz v:szonyitva a passzívum csökkent. 1933-ban 36.59 és 1932-ben 56.35 millió koronás passzivumot eredményezett az állami birtokok és erdészetek vezetőségének gazdálkodása. (Lanyhul a holland forint.) A mai prágai devizapiacon London 0.65, Alexandria 0,50, Li- szabon 0.75, Kopenhága 5, Oslo 5, Stockholm 4, Helsingfors 0.45 és Newyork 0.04 koronával megszilárdult. Amszterdam -2 koronával gyöngül (Meghosszabbították a kisgazdák forgalmiadó vallomásának benyújtási határidejét) A pénzügyminisztérium a kisgazdák forgalmi- adó vallomásának benyújtási határidejét május 15-ig meghosszabbította. A kedvezmény csak azokra a gazdákra vonatkozik, akik 100 ka- tasztrális holdnál nem nagyobb birtokon gazdálkodnak. Az a dó vallomás olyan forgalomra vonatkozik, melynek adóját régebben átalá- nyositották a kisgazdák számára. (Ismét csökkent a dohányjövedék bevétele.) A csehszlovák dohányjövedék március folyamán 128.5 millió koronát bevételezett. Ez év első három hónapja során a dohányjövedék bevételének összege 367.55 millió koronát tett ki. Tavaly márciusban a dohányjövedék M6.95 és a tavalyi év első három hónapjában 400.67 millió koronát vett be. A dohányjövedék az idén márciusban 83 (tavaly 116) és ez év első negyedében 213 (254) millió koronát fizetett le az államkincstár számára. (Korlátozzák a burgonabehozatalt) A hivatalos lap mai száma közli a földművelésügyi miniszter rendeletét, amely szerint 1935-ben Olaszországból, Magyarországról, Jugoszláviából és Spanyolországból szabadon lehet burgonyát importálni Csehszlovákiába. Hollandiából, Németországból, Kanadából, Lengyelországból és Ausztriából burgonya eszik a földművelésügyi minisztérium előzetes engedélye alapján importálható. A földművelésügyi minisztérium csak bizonyos fajták számára ad behozatali engedélyt. A burgonyabehozatal korlátozásáról szóló rendelet a burgonyaárak leküzdésére vonatkozó intézkedések közé tartozik. (Magyarországon 369 millióra emelkedett a bankjegyforgalom.) Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a március 31-i kimutatás szerint a március 23-i forgalommal szemben 55.4 millió pengővel 369 millióra emelkedett. Az emelkedést az ultimóval kapcsolatos váltóbenyujtások, valamint a zsirószám- lákról történt kifizetések idézték elő. A váltóbenyujtások összege a váltóesedékességek összegét 23.9 millió pengővel haladta meg. Az állami zsi- rószámlákról 30.4 millió pengő, egyéb számlákról 0.4 millió pengő kifizetés történt, úgyhogy a zsirókövetelések állománya összesen 30.8 millió pengővel csökkent. Az érékészlet váltópénzérmek forgalombahozatala következtében 2.3 millió pengővel apadt. Az Egyéb követelések 0.4 millió pengővel emelkedtek, .ellenben az Egyéb tartozások 2.5 millió pengővel csökkentek. ~ / * Bécs az ui valutakontremin központja Prága, április 4. A nemzetikőzs valuifcapia/oofccm olyan jelenöégek mutatkoznak, amelyek erősen emlékeztetnek a frankkontremin, a spekulánsok számára feledhetetlen korszakára. A spekulációé világ fantáziája lefelé irányul és határidőre kínálja a svájci frankot, a hollandi forintot abban a várakozásban, hogy ezek a valutáik lényegesen visszaesnek. A francia frank komtre- minálásába® annakidején elvéreztek az infláció hősei, hatalmas és könnyen ezemzeitt vagyonok omlottak ös&ze, művel tulajdonosai a francia ■frank letörésére spekuláltak. Poin<ca/ré azonban kenesatilühiurata. i&záaitótdfiiai- kat, stabilizálta a frankóit és a kontreminőrök jórésze azóta sem tud talpra- állni, nem tudja elveszett vagyonát vűsszaszereizni. Most a belga frank leértékelésével kapcsolatban elérkezettnek látják az időt az arany valuták megtámadására. És éppenséggel nem meglepő, hogy a svájci frank és a hollan- landi forint ellen irányuló kontremin egyik központja: Bécs. Az osztrák infláció bankárjai, közöttük a bécsi Kneddtanstalt sok ismert vezéralakja müliárdo- kat és müliiárdokat veszített annakide jén a ürank- konhremámen. És ugylátsziik, hogy a cisnifos kudarc szomorú emlékét az idő. már eltemette és bár Ausztriában korlátozott valutaforgalom van érvényben: de Bécs módot talált az újabb értékrombolási kísérletre. Ausztriában az utolsó napok folyamán erősen emelkedett az úgynevezett „report", amit a svájci frank és a hollandi forint után fizetnek. Svájci frankban 8 százalékos kölcsönpénzzel történtek üzletkötéseik, hollandi forint után 4 százalékos a kölcsönpénz. A francia franknak lényegtelen a ioporttétele, általában a francia frankhoz csak óvatosan mer hozzányúlni a világspekuláció, egyszer már megégette maigát. Sőt a párisi tőzsdén állandóan emelkednek a részvények, főleg a belga tőke menekül francia értékekben. De emellett hatalmas arányú amanyforgalom ás fejlődött ki, naponta mintegy 30.000 kilóra becsülik a francia aranypiac forgalmát. A valutapiac mai eseményed semmiben sem Igazolják a világepefculáció előkészületeit, & svájci frank változatlanul tartja pozícióját, (A külkereskedelmi forgalom a vasúti kimutatás tükrében.) Február folyamán 27.876 kocsirakomány áru érkezett külföldiről Csehszlovákiáiba. Ezzel egyidejűén 30.279 vagon áru került Csehszlovákiából külföldre. A tranzitóforgalom leszáimitásu után a tavalyi év azonos szakáihoz viszonyítva a behozatal 260 vagonnal és a kivitelé 1559 vagonnal emelkedett. Gyomor és bélzavaroknál, hasüregben vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egykét pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a hosszú idő óta fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszer- tárakban, drogériákban és füszerüz- letekben kapható. (A göluicbányai ipartársulat közgyűlése.) A göluicbányai járási ipartársulat e napokban tartotta meg évi közgyűlését Walko János elnöklete mellett. Az elnök évi jelentése beszámolt a gölnievölgyi iparosok és kereskedők nehéz helyzetéről. A jelentés kiemeli, hogy a Vöröskőmargitfalvai vasút építése csak látszólag enyhítette a helyzetet, mert a munkások nagyobb része idegen és így családjaiknak küldik haza keresetüket. A bányászat teljesen pang, csak az egyetlen szo- molnokd kőbányáiban dolgoznak. Az évi mérleget és a folyó évi költségvetést terjesztették ezután elő, majd megejtették a választásokat. Elnök Dirner Rudolf városi elöljáró lett, he f ?ttese Walko János kereskedő. A választmány rendes tagjai: Király István Adolf, Sípos Albert, Zavatzky Bernét (Szomolnok), Dirner Pál, Schneider Márton (Svedlér), Vojtek József és Zavatzky János (Remete). Póttagolt: Kantira Mihály, Salzer Pál, Mester Bálint (Szomolnok), Lumnitzer Sámuel, Or- delt Ferenc (Svedlér), Schneider Ferenc (Remete) <és I mling János (Szomolnokhuta^, Mit kapunk a valutákért? Prága, április 4 100 pengőért 444.50 100 schillingért ...... 456.50 100 zlotyért ........ 450.50 100 lejért ................................... 15.70 10 0 márkáért............ 901.— 10 0 dinárért .............................. 53.55 100 svájci frankért.. 772.— 10 0 francia frankért.. 157.75 10 0 belga frankért ..... 394.— 100 Hráért................. 202.40 1 amerikai dollárért .... 23.55 1 angol fontért ...... 114.625 Mit fizetünk a valutákért? Prága, április 4 Ké 100 pengőért ....... 447.50 100 schillingért ...... 459.50 100 zlotyért .............................. 453.50 100 lejért ................................... 16.— 10 0 márkáért ....... 905.— 100 dinárért ....... 53.95 100 svájci frankért....................... 775.— 100 francia frankért ..... 158.35 100 belga frankért ..... 396.— 100 líráért ................................... 203.60 1 amerikai dollárért .... 23.75 1 angol fontért......................... 115.625 (Á prilisban nem változik az állatvám.) Az állatvám, valamint az állati termékek, a vaj. és a zsir behozatali vámja ebben a hónapiban nem változik. (Görögország húsz százalékkal korlátozza a bevitelt.) Athéniből jelentük: A görög kormány jiu- •liirufi 1-től kezdődőé® uj belhiomaltáli rendszert alkalmáé. Az első félév behozatali! kontingensét 20 százalékkal leszállítják. (Anglia tiltakozik a román beviteli tilalom ellen.) Bukarestből távratozzák: A bukaresti angol követ tiltakozó, jegyzékeit adott át a román kereskedelmi minis zteiméfe, amiért Romániáiba- nem engedtük meg az angol áiruik behozatalát. A követ a tiltakozó jegyzék szövegét elküldte a királynak ie. (Jugoszlávia külkereskedelmi mérlege aktív.) Belgrádból jelentik: A jugoszláv vámvezérigazgatóság statisztikai adatai szerint Jugoszlávia bevitele február hóban 246.75 millió dinár volt, amivel szemben 237.39 millió dináros kivitel állott. A februári külforgalom mérlege ezek szerint 9.36 millió dinár beviteli többletet tüntet fel. A* első két hónap bevitele 510.11, kivitele pedig 505.17 millió dinárt ért d, s Így az első két hónap mérlege 4.9 millió dináros passzívummal zárult. (Megszüntetett kényszeregyezségi eljárások.) A következők ügyében lefolytatott kényszeregyezségi eljárások befejeződtek: Rakovszky Ernő cipőkereskedő, Szered és Redlich Samu épitésianyagkereskedő, Pozsony, Valy 1. — Lé- wy Irén, a „James Léwy‘‘ cég tulajdonosa, Ligetfalu, Heinrich Alfonz vendéglős, Poprád, Bányász Géza kereskedő, ótátrafüred és Müller Móric vendéglős Ujtátrafiired. (Lengyelország gazdasági helyzete.) Varsóból jelentik: A lengyel állami Gazdasági Bánik és a Konjunktúrakutató Intézet jelentése szerint februárban az ipaT részéről nagyobb szüikeéglet nyilvánult meg pénz iránt, amelyet azonban a bankok nagyobb hitelnyújtásai következtében nem tudtak teljesen kielégíteni. A betétek növekedése némileg csökkent. A mezőgazdaság helyzetében semmi jel sem mutatott a javulásira. Az llpami termelés csupán az idényszerii hatásoknak megfelelő keretek között mozgott és a januári helyzetihez viszonyítva mintegy 5 százalékkal emelkedett és csak valaimüvel volt jobb a mu.lt év fe»b- íruárinál. A ezénkivitel további csökkenését némileg ellensúlyozta a belföldi jobb elhelyezési lehetőség. A vaskohók erősen korlátozták termelésüket. A fémfeldolgozó iparban már érezhetőin vált a meginduló építkezési tevékenység, s ugyancsak megélénkült a textilipari tevékenység. A textilipar termelési megélénkülésének legtöbb hasznát egyes vegyi iparágak látták. Az idény 'kezdetével megélénkült a mütrágyapüac is és ige® nagy elhelyezési lehetőségek kin átkoz tok. A kereskedelmi forgalomban mindezek ellenére alig lehetett valamirevaló változást ész revemül. (Kényszeregyezségek.) Mende Géza, az „American Büffé“ tulajdonosa Selmecbánya. Kényszeregyezségi gondnok dr. Fráter György ügyvéd Selmecbánya. Az első tárgyalást május 14-én tartják a Selmecbányái járásbíróságon. A követeléseket április 29-ig kell benyújtani. — Érti Lajos vegyeskereskedő Igló. Kényszer- egyezségi gondnok dr. Schwartz Izidor ügyvéd Igló. Az első tárgyalást május 7-én tartják az iglói járásbíróságon. A követeléseket április 27- ig kell bejelenteni. (Csőd.) Markovits N.-né, szül. Herskovits Szerén magánzó Tőketerebes. Csődtömeggondnok dr. Perényi Béla ügyvéd Tőketerebes. Az első tárgyalást április 15-én tartják a kgssai kerületi bíróságon. A követeléseket május 3-ig kell i bejelenteni.