Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-28 / 99. (3651.) szám
vvoj api utó 40, vaoturukp. Jeremiás Jankee, hollywoodi filimnindenható és vezér elgondolkozva ült a dolgozószobájában, amelyben rajta kivül csak egy szerfelett csinos titkárnő ült az asztalon, ahonnan formás lábait igényesen lelógatta. — A németek bevezették az általános védkötelezettséget — mondta átmenet nélkül a film" király. — Nekem is azonnal el kell rendelnem az általános mozgósítást! 1 A titkárnő nem értette, bár már hozzászokott Jeremiás Jankee ficánkoló gondolatmeneteihez, amelyeknek rendesen az volt a vége, hogy a film- tröszt nyert. Ezúttal azonban megharagudott a vezérre, mert az nem akarta észrevenni a formás lábakat és német védkötelezettségről, tehát egy fölötte unalmas témáról kezdett dumát, aminek a filmhez nem volt köze, ellenben sejtetni enged- te, hogy a vezér ráunt a titkárnőre és valószínűleg már utánpótlást szemelt ki. Nem igy volt. A vezér és trösztelnök magyarázatba fogott. Elmondta, hogy most indult el Hollywood legnagyobb filmüzlete, mert Európában a háború elkerülhetetlen. Az államférfiak tanácskoznak, ellenben az országok fegyverkeznek, — európai betegség, mondta a vezér szájszegletének gúnyos rángásával. Hollywoodnak azonnal a tettek mezejére kell lépnie, ha nem akarja a legnagyobb chancot elveszteni. — Újszerű, hogy úgy mondjam, tankszerü fí'.mfelvételi gépek százaira van szükségünk, hogy a harci mozdulatokat a modern filmtechnika minden vívmányainak megfelelő tökéletességében szemléltessük Amerika milliónyi mozilá- fogatéival és fel kell készülnünk a távolba látás eshetőségeire is. Most itt a plasztikus film, amely éppen a hadászati események felvételeinél pompásan kifuthatja a formáját. Szóval elérkezett az az idő, amikor el kell rendelnem a mozgósítást és pedig haladéktalanul! További fejtegetéseiből kiderült, hogy Jeremiás Jankee bízik a közeli háborúban és hogy már régen átgondolta ezeket az eshetőségeket, amelyek a filmszakmában valóban nem mindennaposak. A titkárnő ellenkezett. Miután meggyőződött arról, hogy nem fenyegeti veszély és a vezér változatlanul őt szereti a filmhárem nagy bosszúságára, érdekesnek találta a német védkö- tdezettséget és elmagyaráztatta magának az ügy állását, valamint azt, hol is fekszik tulajdonképpen Berlin, amelyről már annyit hallott, hogy ott is készülnek filmek. Később azonban csodálatosképpen komolyra fordította a szót: — Nem egészen értem, — mondta és leugrott az asztalról. — Ha Európában tényleg nagy háború készül, akkor nem lehet egyszerűen film- üzletről beszélni! Nekem volt egy barátom, aki a világháborúban be volt vonulva és Európában küzdött néhány csatatéren. Egyébként súlyosan megsebesült és most gyakran görcsökben fetreng, amelyekről nem tudják megállapítani, mi okozza őket... A filmmindenható csak nézte a titkárnőt. Meg volt lepődve ezen az érzelgőségen és egészségesen vörös arca, valamint nyílt kék szeme ezt el is árulta. Hát egy háborús rokkantnak vájjon mi köze a film tröszthöz, kérdezte kelletlenül, miköz cen tradicionálisan fehér amerikai haját le- simitotta. Csodálatosképpen a titkárnő nem hagyta ennyiben a dolgot és minden veszéllyel dacolva ellentmondott az erkölcs nevében* Hol a fenéből meríti az erkölcsöt, akarta most megtudni a vezér, de a titkárnő már túl volt ezen a stádiumon; — Egyszóval százezrek halála csak üzlet? A vezér újra mosolygott. Tetszett neki, hogy milyen kedves ez a lány ilyen nagy ártatlanságban. Lám, nem is tudja az ember, mi rejtőzik egy vamp maszkja mögött! Milyen kedves és jóleső az ilyen felfedezés! Barátságosan megveregette a lány kipirult arcocskáját és jókedvűen elmondta neki a nagy tippet. Az európaiak verekedni akarnak és gyilkolásra készülnek, ki tudja, milyen bolond eszmék kedvéért. Ezt az amerikai filmipar nem nézheti tétlenül. Európa ugyan cáfolja a híreket, de az amerikai filmipart nem lehet becsapni és ma már nem állunk úgy, mint amikor a világháború kitört. Akkor Hollywood nem volt és ami volt, nem volt felkészülve a nagy eseményre. Megsúgta a lánynak, hogy néhányszáz különleges felvételi gép elkészítésére parancsot adott. Ezek a gépek úgy vannak megszerkesztve, hogy semmi sem kerüli el a figyelmüket és röntgenhez hasonlóan egy gázháboru minden fellegén át könnyedséggel rögzítenek meg minden eseményt. Ez azonban csak az előfutár ja Hollywood mozgósításának, mondta most már leplezetlen büszkeséggel a vezér. Felelőssége teljes tudatában nagy öszszegért megvásárolt egy olyan technikai találmányt, amely repülőtámadásokat, a levegőben való üldözést, bombavetéseket és hasonló természetű dolgokat, amelyek Európa különlegességei, nyomon tud követni és az amerikai moziközönség csekély néhány centért abban a helyzetben lesz, hogy úgy élvezhesse végig a modern háborút, mintha a harctereken lenne — minden veszély nélkül! A lány csökönyös maradt és izgatottan ecsetelte a borzalmakat, ahogyan volt katonabarátjától hallotta, Sőt, amikor a vezér felszólította, hogy foglaljon újra helyet az asztalon és lógassa le formás lábát, ennek határozottan ellenszegült és tovább feszegette a kellemetlen témát. Mégis csak lehetetlen az ilyen üzleti cinizmus, hogy a filmipar egy háborúból is ilyen üzletet csinál... — Igazán sajnálom, — felelte erre mélyen rezgő rcszvétteljes hangon a vezér és vörös arca mintha valóban egy árnyalattal szomorúbb lett volna, hogy ennyire tévedhettünk egymásban! Hollywood mindenek felett! Ez ellen nem érvelhet okos ember, hiszen mindnyájan Hollywoodnak köszönhetjük mindenünket. Nem lej Óriási választéki Legolcsóbb iraki j Pausz T., KoSlce Üveg — porcellán — villanycsillárok! Modern képkeretezés, üvegezés llllll!lll!lllllllllllilllllllllillllllllllllill!lllllllllllllllll!llllllllllllll!ll|ll||||||illlllllllllllll|j||||||||||||||||||||||||||!ilill||l!iII||||||||||||||||||ÍI||||j| Telefon 2423 Alapítva 1833 » ! hetnék az Astra-tröszt elnöke, ha egy kis európai háborún fennakadnék és olyan felvételi alkalmakat szalasztanék el, amilyenekre a legmodernebb stúdióban nincs lehetőség ... — De hiszen nem is lesz háború! — kiáltott fel a titkárnő, — Nem lesz háború! Ezt mondja mindenki, ♦ ♦ Hollywood azonban mégis készül rá? Hollywood akarja a háborút? ,,. A vezér belátta, hogy itt minden szó felesleges, ez a lány valami szekta karjaiba került és elvesztette ép eszét. Nehezére esett, mert szerette a csinos vamp-et, de gyorsan határozott. Hivatalos arcot vágott, gép elé parancsolta és diktálni kezdett: — A hollywoodi Astra-filmtröszt minden más filmvállalkozást megelőzve olyan felvevő gépeket állíttatott elő, amelyek a közeli európai háború legrejtettebb mozzanatait is megrögzitik. Eddig többszáz ilyen gép készült el és néhány tucatot már elindítottak Európába, hogy azonnal megkezdhessék munkájukat, ha erre szükség lesz. Mivel korszakalkotó találmányról van szó, a tröszt remélj, hogy az amerikai közönség néhány centért végignézheti majd mindazt, amit a modern háború kitermel. A tröszt nem kiméit fáradtságot és pénzt, mert jelszava, hogy a közönséget ki kell elégíteni.,. Másnap egy sereg amerikai lapban jelent meg ez a kommüniké és tőlük vette át az európai sajtó. A kis titkárnő pedig másnap megkapta a felmondást és amikor kifizették, rögtön el kellett hagynia az igazgatósági épületet. KÉT TÖRTÉNET Irta: Kosztolányi Dezső ŐSEMBER A politikus már órák óta szórakoztatott azzal, hogy a jövő remény télén és sötét s rövid idő alatt valamennyien el fogunk pusztulni. Udvariasan bólongattam. Közben mindenfélére gondoltam. Arra is gondoltam, hogy mit szólna e kései leszármazottjaihoz az ősember. Minthogy képzeletem eléggé élénk, a következő másodpercben már meg is jelent az ősember Kopogtatás nélkül rontott be a szobáiba, meztelenül, szőrös mellel, kiugró pofacsontokkal. Mihelyt megpillantott bennünket, felénk rohant. Kezében dorong volt. Azt hittem, hogy mindkettőnket nyomban agyonüt és megesz, de nem tette. Látta, hogy az asztalon ennivaló van. Az ősember nem híve a vérontásnak, csak akkor, ha feltétlenül szükséges. Ennélfogva inkább lerágcsálta a sonkacsülköt, bekebelezett egy fél cipót, meg egy jókora darab sajtot, az ezüst papirosával együtt. Szuszogva telepedett le közénk, egy karossz ékbe. A politikus nem vette őt észre. Két okból. Először azért, mert nem volt a választója és ő csak a választóit veszi észre. Másodszor azért, mert képzeletbeli alak volt és a képzeletbeli alakokat csak az veheti észre, akinek képzelete is van. Tovább sopánkodott. Amig a gyümölcsízt kente vajaskenyerére, igy folytatta: — A romlás, kérlek, föltartóztathatatlan. Olyan világos ez, mint a kétszerkettő. Végűink van. Olvastad, mi történt Kínában? Hallottad, ihogy Japánban a kereskedők máglyán égetik el az igazgyöngyöket, mert nem akarják olcsóbban piacra dobni? Tudod, hogy Brazíliában a kávét mázsaszáimira döntik a tengerbe? Ne csodálkozz tehát, hogy ilyen termelési rend mellett mindnyájan tönkremegyünk, lerongyolódunk, elvérzünk, elevenen megrot- badunk és éhenhalunk. Élhenhalunk — ismételte és beleharapott vajaskenyerébe. Teáját kibörpintette. Megevett még néhány vajaskenyeret, sajtos és halas zsömlét, három csokoládés-fánkot, rágyújtott egy szivarra és kétségbeesetten meredt maga elé. Galambszürke ruhája zsebéből kivette zsebkendőjét. Meglörölte sáppadt homlokát. Az ősember, ki eddig tátott szájjal hallgatta őt, felém fordult. Alig észrevehető neandervölgyi kiejtéssel ezt kérdezte: — őrült ez? — Dehogy. — Akkor hülye? — Dehogy. — Hát micsoda? — Államférfi, — feleltem határozottan. — Mért vagy róla ilyen rossz véleménnyel? — Azért, — szólt az ősember — mert azt (mondotta, hogy éhen hal, pedig két pofára izabált, hogy vérzik, pedig kutyabaja sincs, hogy lerongyolódott, pedig a legújabb tavaszi divat szerint öltözködik, hogy a helyzet kibírhatatlan és tűrhetetlen, pedig láthatóan ragyogóan érzi magát. Aki igy beszél, vagy őrült, vagy hülye, vagy képmutató. — Nézd, — csitibgattam az ősembert. — Te ezt még nem értheted, ő szóképeket használ. Nem olyan önző, mint például te. Részvétből, rokonérzésből sajnálja a szenvedőket. Hasonlít ahhoz, aki fogorvos-barátját várja a várószobában, ahol csupa dagadt arcú beteg van és noha nem is sajog a foga, savanyú arcot vág, szájába szorítja zsebkendőjét, a többiek iránti udvariasságból. — Ebből meg lehet élni? — Néha kitünőbben, mint a legszennye- sebb önzésből. — De miért nyafogott Kína, Japán és Brazília miatt? Mi köze hozzá? — Ezt is megmagyarázom. Te még — bocsáss meg — sokkal alantasabb szellemi és erkölcsi fokon állasz, semhogy ezt rögtön megérthetnéd. A világ azóta egy lett. Öntudata itt lüktet a fejünk búbján, éjjel-nappal. Voltakép nincs és mégis van. Legalább is szenvedünk miatta. Úgy, mint a köszvényes ember a rég levágott lábától, melynek idegei esős időben még mindig föl-fölnyilalnak. A kínaiak, japánok és brazíliaiak tyúkszemét mi is érezzük. — Ennyire szeretitek egymást? — Azt nem mondhatnám. Inkább ügyelünk egymásra, számon tartunk mindenkit, hogy ne árthassanak nekünk, hogy ne éheztessenek ki, hogy ne indíthassanak ellenünk háborút. — Legalább sikerül ezt elérnetek? — Azt se mondhatnám. De mindig tudjuk, hogy milyen veszedelmek környékeznek. Ez is valami. — Szóval féltek attól, ami van és attól, ami nincs, azoktól, akiket láttok, és azoktól, akiket nem láttok, a leendő éhínségektől, járványoktól és háborúktól, a távollévő kínaiaktól, japánoktól és brazíliaiaktól. Nem éritek be azzal, hogy önzők legyetek és boldogok, néhányan, hanem mindannyian boldogok akartok lenni. De senkise boldog közöttetek. I Akkor mi mégis okosabbak voltunk. Mi, amikor verekedtünk, verekedtünk és egyszer haltunk meg, amikor meghaltunk. Ti azonban állandóan meghaltok. — Lehetséges. De az, amiről te beszélsz,' az állati öntudatlanság volt, inüveletlenség. — És mi az, amiről te beszélsz? — Az emberi öntudat és műveltség áldása. Az ősember elszontyolodott. Enni szeretett volna még valamit. De a politikus mindent fölifalt előle. Csak az üvegszelencében hagyott meg néhány kockacukrot. Az ősember megette. Utána az üvegszelencét sokáig nyaló-j gáttá, majd beleharapott és azt is elfogy asz- * Te tóttá, valamivel lassabban, mint a cukrot, de époly jóízűen. Aztán, úgy, ahogy jött, eltűnt. AMERIKAI BARÁTOM I. Hat-hét évvel ezelőtt összeismerkediem eg^ rokonszenves, amerikai fiatalemberrel, aki Pesten töltötte a nyarat. Becsből összerakható csónakján evezett le a Dunán. Mézszőke haja volt, kihajtott apacsinge, villogó, fehér foga. Egy társaságban mutatkoztunk be. Néhányszor meglátogatott bennünket. Mi is őt, egyszer. Mindössze ennyire emlékszem. Azután elutazott. Kicseréltük névjegyünket. Megígértük, hogy majd Írni fogunk egymásnak, de nem irtunk. II. Múltkor levelet kaptam egy pesti szállóból. Egy másik amerikai irta, aki szintén itt időzött, a feleségével. Nagyon sok amerikai van a világon. Mézszőke barátomra hivatkozva kérdezte, mikor tehetné tiszteletét. Közölte, hogy szegről-végről rokonok is. Közben tudniillik mézszőke barátom megnősült, de el is vált s ő — a levél Írója — az én mézszőke barátom elvált feleségének a sógora. III. A kapcsolat kissé távolinak, lazának látszott. Azt feleltem, bármikor készörömest vendégül látjuk őket, már csak azért is, hogy halljunk valamit barátunkról, de ebben a pillanatban egész családunk náthalázban fekszik. Azt hittem, ezzel az ártatlan hazugsággal mindennek elvetem majd a gondját. IV. Tévedtem. Egy hétre rá az amerikai szeretetreméltó levélben aziránt érdeklődött, vájjon felépültünk-e? Én hasonló szeretetreméltó levélben nyugtattam meg, hogy egészségesek vagyunk, mint a makk s a hét végén meg is hívtam őket teára. V. Akkor azonban tényleg valamennyien ágynak estünk. Lehetetlen volt betegséggel előállni. Ez pimasz hazugságnak látszott volna. Megtelefonoztam, hogy sürgősen el kellett utaznunk. Most már azonban szégyenkeztem. Magam jelentkeztem. Hosszú, bocsánatkérő, alázatos levélben rimánkodtam, hogy jöjjenek el, maguk tűzzék ki a napot, az órát, nekünk mindegy, okvetlenül várjuk őket. Megérkezett a várva várt válasz: vasárnap délután hatra ígérkeztek. VI. Én a külföldiekkel mindig udvariasan viselkedem. Szeretem őket és szánom. Idegennek lenni valahol szinte szervi hiba. Messze a hazámtól én is úgy érzem magam, mint egy nyomorék. Ide-oda botladozom, nem ismerem az embereket, a szx)ikásokat, a szavak és kifejezések napi árfolyamát. Bűnbánóan, vezekelve vártam vendégeimet. Csakhogy aznap nyakig ültem a munkában ... Egyre boldogabban, lázasabban dolgoztam. Kétség- beesetten tekintettem a rohanó mutatókra. % Ida: Vleu&auec PM _____— a » itóxuHíKiiAk’*
