Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)

1935-03-31 / 77. (3629.) szám

1935 március 31, vasárnap. ^RXGAlA\\G^A&HIRLAI> 7 HARMADIK FEJEZET 1. Párisi tartózkodásunkat három hétre ter­veztük. De aztán hat évig marad kink. Az első hónapokiban sorra laktuk a Vaugi- rard-ucca Latin Negyedbe torkolló szakaszá­nak fogadóit. Ezek a szállodák piszkosak vol­tak, büdösek, toprongyosak és korhadtak. Reggel borszesszel melegítettük a tejet, s has- haj ló-izü póteso kóládéval édesítettük. — „E l e s c a“ volt a neve ennek a pótléknak, s Lola valamelyik mozi bírd elésben fedezte Fel előnyeit: fürge mozgó rajzok mutatták be Dupont urat, . amint reggel sietségében „Elesca" pótlékot hint a forró tejbe, elége­detten szörpöli az utálatos folyadékot, s hasát veregeti örömében. Németországban, ahol hivatalosan miimdenki pótlékon élt, a való­ságban soha nem fanyalodtunk ilyen utála­tos tápszerekre. De az „Elesca“ olcsó volt, s Lola minden sou-t fogához vert. Németország­ban mindig kitűnő hotelekben s tábornokok özvegyeinél laktam, fényűző lakásokban, ahol az élet összes tárgyi kellékei dús választék­ban sorakoztak rendelkezésemre; Parisban szekrény sem állott a szobában, ruháinkat a bőröndökben őriztük, vagy fogasra akasztot­tuk s lepedővel takartuk le. A mosdóból állandóan dögletés kanális-szag párolgótt fel. A „folyó meleg viizet“ hirdették ugyan a foga­dósok, s drágán meg kellett fizetni, de a való­ságban csak reggel és este folyt a csapból egy kevés meleg viz. Valamilyen avas. rossz­ízű szegénységiben éltünk. Ebédelni a Boule- vard Saint Gerraain egyik mocskos korcsmá­jába jártunk, ahol eltették másnapra a törzs­vendégek asztalkendőit, s így takarítottuk meg a mindennapos „couvert" árát. Ebben a vendéglőben ló'hus beafsteaket is mértek, förtelmes mőcsingot, s rossaminőség’i főzelé­ket, sütőporral készült tésztákat szolgáltak fel. Húszán ültünk egy asztalnál, a „pommes frités“, a sütött krumpli plajbüzében párolód­tunk, a helyiség végében, nyitott tűzhely láng­jainál, minden középeurópai elképzelést meg­haladó mocskos szakács-dresszben sütötte egy izzádV ember á ló-pecsenyét. Ha elhagytuk a helyiséget, órákon át párolgóit még öl­tönyeinkből az áporodott olajbüz. Fogadóról fogadóra vándoroltunk. Egyik piszkosabb volt, mint a másik. Az első idő­ben valóságos piszok-komplexumom volt Parisban, szüntelenül mosakodtam, a Szent Mihály úti kávéházakból napjában többször hazaszaladtam kezet mosni, mert úgy tetszett, minden ragad, amihez hozzáérek, s a kávé­ház .mosdófülkéje úgy festett, mint egy vér- hasas katonákkal megrakott háborús szanitéc- vonat klozettje. A legtöbb fogadóban, ahol megszálltunk, órákba tellett, amig a háziak elszánták magukat a megrendelt fürdő készí­tésére; afféle külföldi „eh i eh i“-nek, boga­ras és szemtelen eredetieskedésnek nézték higiénikus igényeinket, A vendéglőkben és a kávéházakban a klasszikus fürésaporban gá­zoltunk, mellyel felhintették a padlót, gondo­san, hogy a piszok kárba ne vesszen.' Minden „más" volt, miníahogy tanultuk, elképzeltük. Megrettenve éltünk Parisban. A franciák be­szédjét sem nagyon értettük, hadarva beszél­tek, s válasz helyett legtöbbször csak udva­rias zavarban bólogattunk. Vonatkozások nélkül éltünk a városban, nem ismertünk senkit, középeurópai idegen akkoi még ritkán meiészkedett a diadalmas Parisba. Franciát egyáltalán nem ismertünk. Egy magyar festőt ismertünk csak, néhány rajzolót és diákot. Ezek a Montparnasse-negyed müvészkávéhá- zaiban lebzseltek. De e kávéházakat, ahol két világrész „-bohém'4 söpredéke tanyázott nap­hosszat, gyűlöltem. Inkább a diáknegyedben loptam a napot, a Luxembourg-kert kör­nyékén. Az első időben minden elképzelést meg­haladó módon, szemérmetlenül unatkoztam Párisban. Ezt az unalmat nem váltottuk be egymásnak: minden reggel fogadkoztunk, hogy ma „megnézzük Párisi", s bizonygattuk, milyen kellemes itt, s milyen igazunk volt, mikor otthagytuk Berlint és ellátogattunk ide... Minden reggel egyedül indultam Pa­risnak, Lola otthon maradt, mosott és vasalt, mert a mosoda-számlákat nem bírtuk kifizet­ni, s különben is agyonklórozták a párisi mosoda sok finom fehérneműinket. Mindentől szenvedtem ebben a városban. A kettős firan- :ia ágyat is utáltam; de bizonygattuk egy- násnak. hogy ez a szép, az intim és igazi... Clső időben kilelt a hideg és csalánkiütést aptam, ha testem hozzáéri a keményre kló- Dzotl francia ágynemühöz. Lola otthon mo­sott délelőtt, villanyos vasalóval vasalt, míg a fogadóban észrevették az áram-pazarlást és botrányt csaptak. Aztán elindult ő is, dél felé, „megnézni Párisi". De legtöbbször csak a Szajna balpartján maradi, a régi negyedben; a Cluny-muzeumiig meiészkedett, vagy a Bon Marcbé-áruiház kirakatai elé, megbámulta a „párisi ujdouság"-okat, leült a Luxermbourg- kertben s ott nézelődött, amig delet ütöttek az órák a Pantheon mögött. Akkor lesétált a vendéglőbe, ahol a gyanús húsokat sütötték, leült a papir-kendövel terített asztalhoz s ott várt reám. I-gy éltünk, hónapokon át. Én nem is merészkedtem ilyen -messzire. Reggel elmentem hazulról, leültem a Szent Mihály-boulevardon egy kávéház elé, találom­ra rendeltem valamilyen színes, szeszes italt, amilyet borvirágos orrú franciák fogyasztot­tak körülöttem, vásároltam egy francia újsá­got, néztem az ticcát s igy unatkoztam délig. Biztattam magam, hogy Párisban vagyok, itt mindem más, minden „európai", csak itt igazi a művészet, az irodalom, csak itt élnek ma­—aw mii iin gaskulturáju polgárok, s. mindenki megnyerte a lutrit, aki itt.élhet és a franciák között él­het. A „D e u x Magot s‘‘ kávéházban dél­utánonként „híres embereket" mutogatott a .magyar festő, — hírességek ott pipáztak a szomszéd asztalnál, idejárt Derain, a festő, Duhamel, az iró, aztán névtelen nagyságok, a ,Tdada"-korszak primadonnái, s a szür­realisták, akik szürke alapon fekete pontot festettek végtelen műgonddal. Áhítattal ül­tünk árnyékukban. Még Lola is -megszeppent, pedig ő az embereket általában orruk formá­ja, kéztartásuk vagy hanghordozásuk szerint ítélte meg. Ebéd után Lola hazament, s én estig néztem a temetéseket a szemközti templom kapuja előtt. Meleg ősz volt. Poko­lian unatkoztam. Olvasni sem volt kedvem keveset értettem franciául, s restelltem szó­tárral betűzni a párisi kávéházban a francia könyveket. Berlinben mindennap „történt valami". Párisban nem történt semmi... Néha átmentünk délután a nagyboulevard- ra, a Szajna jobb-partjára, megálltunk a Ma­FORRÁS deleine templom oszlopai, vagy egy áruház forgóajta előtt, — de aztán megszeppentünk, odébbsoimipolyogtunk, nem mertünk belépni sehová. (Évekbe tellett, amig bemerészked­tem a Louvre-ba.) Egyszer elmentünk az operáiba, Lola. otthon eszkábált össze vala­A franciáknak is valóságos reveíáció Mécs László költészete Egy párisi magyar beszámolója a Prágai Magyar Hírlap számára a szSoveraszkói költő európai sikeréről a ■ ■ PáriSt március 27. A berlini egyetemen tartott költői estje után Mécs László Erdély tiz városában lob- bantotta lángra a szivek legnemesebb érzé­seit. a szeretetet. a jóságot, a megértést, ko- vászositotta kereszténységükben és magyar­ságukban a lelkeket, egységbe forrasztotta a sziveket. Négy hétig tartott fáradságos körútja korunk e Tinódi Lantos Sebestyén­jének. de ez a körút egyben diadalut is volt számára, a költő-apostol diadalutja. Befeje­zésül nem Királyhelmecre indult pihenni, hanem már régebben elfogadva a párisi ma­gyarok meghívását, Nyugat nagy metropo­lisa, Páris felé indult. Eljött hozzánk, hogy itt is kovászositson, világítson, melegítsen, lángra lobbantson nagy emberi érzéseket magyarban, franciában egyaránt. A párisi magyar Mécs-esthez előfutárnak még Nagy- szebenből küldtek kis üzenetet e sorok író­jához : „Szeben szép élménye vesse világát egészen Párisig ! Hogy előre hajnalhasa­dásként jelezze Mécs napjának közeledését. Sok szeretettel köszöntünk Mindnyájatokat, akik Párisban várjátok azt a napot, mely számunkra oly sok örömet hozott." Vártuk is ám Mécs Lászlót, szívvel, szeretettel ! ! A Párisi Magyar Katolikus Misszió januári teáján dr. Molnos-Müller Lipót, a Francia- országi Magyar Tanulmányi Központ igaz­gatója nagyszerű előadásban ismertette előre Mécs László költészetét s mondhatom, hogy az utóbbi hónapok és hetek munkájá­ban első helyet foglalt el a Mécs-estek elő­készítése. „Annyi szeretetet adtak mindenütt", — irta nekünk Erdélyből Mécs László, — ! hogy száz esztendeig sem tudnám leimád- j kozni." Hát nem ! Mécs László is tévedhet!! E szavaiban tévedett. Nem a megnyilatkozó szeretetben, s azt hiszem, hogy ezt az er­délyi testvérek nevében írhatom, hanem ab­ban a „száz esztendeig sem tudnám leimád­kozni" nyilatkozatában. A szeretetet, mely­ről irt, ő váltotta ki a szivekből azzal, hogy elsősorban ő adott, öntött sok szeretetet. Régi axióma, hogy csak igazi szeretet tud szeretetet szülni. Aki ad, az kap. Azoktól, akikhez elment, a szeretet, mely feléje meg­indult. csak piros szeretetszive harangkon- gatásának a visszhangja volt. A szeretet vi­zeinek zsilipjeit ő emelte fel, a szivek gyuj- togatója ő volt. Mécs László semmiféle sze­rétéiért sem adós. hiszen először ő adott. Ezt mondhatjuk róla Erdélyben, Prágában, Budapesten, Berlinben, Kaposváron, Helme- cen és Párisban egyaránt. Szive jött előtte előre követnek és ezért vártuk őt oly nagyon Párisban, ezért készültünk itt három Mécs­estre, Akartuk, hogy a magyar testvérek közül minél többen hallgathassák a szereíetharang kongását, hogy Mécs László szivének me­lege,- fénye sok, elhagyatottságban élő párisi magyarhoz eljuthasson, szegényhez, gazdag­hoz és hogy a magyarokat oly kevéssé is­merő franciák nagy tömege ez alkalommal előnyösen ismerhesse meg a magyar lélek és a magyar nyelv, gazdagságát. Mécs László, nekünk, magyaroknak ugyanis több mint költő. Ne értsen félre senki, nem aka­rom. a. b.yzautinizmus. .személyi kultuszát üznú >— de nem tudok megfelelőbb szót ta­lálni,. Mécs László nekünk próféta. Egyben az európai irodalomban is több mint egy színfolt, ő uj utat jelent. Okvetlenül szükség volna jó francia fordítású Mécs-verseskö- t-etre, mely közkézen forogjon. Ma már az eddigi fordítások nyomán látjuk, hogy a franciáknak valóságos reveíáció ez a költé­szet. Monseigneur Chaptal. az idegenek püspöke Párisban, alig pár órával előbb nyi­latkozott előttem Mécs László verseiről. S ha ő nem talált más szavakat például a „Parancsolj, Fenség" (Sa Majesté, l’Enfant), a „Királyfi három bánata" (Les trois chagrins du prince) versekre, mint, hogy ezek csodá­latosan, elragadóan szépek és mély tarta­lommal felitettek, — ha a Párisi Katolikus Egyetem pro-rektora, a szeminárium rek­tora, a kispapok a legnagyobb elragadtatás­sal beszélnek arról a néhány Mécs-versről, melynek fordítását olvasták vagy hallot­ták, — ha a Société de Poésie művészei a legnagyobb lelkesedéssel igyekeznek hü interpretálok lenni, mert átértik . e versek szépségeit, ha a fordításokon, időt nem ki­méivé, oly sok kiváló francia irodalmár dol­gozott, — mindez csak azt bizonyítja, hogy a francia lélek megérzi Mécs költészetének mélységeit, általános emberi vonásait, a so­rokban lüktető életet, szeretetet, erőt. A sziveknek az az összemelegedése egy estén, a telkeknek ez az őszinte, nyílt kitá- rulása, mely a szavakat itta, szívta volna éjfél után akár reggelig is, az a frenetikus taps, mely minden egyes verset kisért. az a nagyszámú magyar testvérközönség, melyet Mécs László neve hozott össze március 23-án este a párisi Magyar Házban, szinte, példa nélkül való, A világhírű Institut Gatholique konfe­renciatermében március 26-án délután Mécs László tiszteletére rendezett ünnepségen a védnökséget. Mgr,. Baudrillart rektor, a Francia Akadémia tagja vállalta. A termet- megtöltő előkelő francia közönség és a pá­risi- papság élvezettel hallgatta Mécs ajká- róf a magyar szó muzsikáját és a Société - de. Poésie tagjai által elszavalt fordításokat. _ií Ez alkalommal a bevezető francia ismerte­tést kitűnő összefoglalásban P. Orovits Mi- , hály pannonhalmi magyar bencés tartotta. A párisi sajtó mind fokozottabb érdeklődés­sel ir a nagy magyar költő párisi útjáról, sőt a „La croix" mint Páris vendégéről be­szél Mécs Lászlóról. A Magyar Tanulmányi Központ fáradha­tatlan igazgatója, dr. Molnos-Müller Lipót és tagjai nagy lelkesedéssel és energiával készültek a pénteki (a harmadik) Mécs­estre, melyet a Sorbonne 700 személyt befo­gadni képes Richelieu-előadótermében. tar­tanak meg. Az estre a francia értelmiség ki­válóságai Ígérték meg részvételüket és kü­lönös érdekessége talán az lesz, hogy —• tudomásunk szerint — ez az első alkalom, mikor magyar költő tiszteletére á Sor- bonne-on estet rendeznek s hogy egy költő fehér szerzetesi ruhában mutatkozik be ott, Dr. Kozma Ferenc, párisi magyar katolikus lelkész. A LA SORBONNE (Amphífhéfitre ;;Rfchelieu) Le VENDREDI ' 29 MARS 1935. á 20 h. 45 SÉANCE DE POÉSIE e n I h o n n e u r de LADISLAS MÉCS P O É T E HONGROIS A Sorbonne-on rendezett Mécs-est francianyejvü meghívójának első oldala Egy polgár vallomásai írja: Mára! Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents