Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)
1935-02-10 / 35. (3587.) szám
1935 február 10* vasárnap* ^pi«gmA\a&^arhirlae> 17 ADY és LÉDA A szenvedély szárnyain Ady Párisba meneküí Petőfi és Csokonai sorsának árnyai elől A költő megtalálja telkét, az asszony a szerelmes férfit A nagy birkózás ■ A szerelmet megemésztik a szenvedély lángjai Prága, február 9. A Lédával való találkozás sorsfordító lett Ady életében. Ama nevezetes délután óta, melyről Révész Béla könyvében tesz vallomást Léda, Ady nem érzi többé nyugtát a nagyváradi szerkesztőségben, ahol első legény volt ugyan, de mit jelentett neki ez az elsőlegénység? Több gyötrelmet és vívódást a sorssal, mint kielégülést és szinte királyi gőgje mar- dosásainak enyhülését. Ady élte a vidéki szerkesztő életét és vívta harcait. S ezekben a harcokban — ha Fehér Dezső, akkori szerkesztője által összegyűjtött cikkeiben utánalapozunk a nagyváradi Ady Endre problémáinak — meg kell látnunk, hogy már felködlöttek a későbbi nagy küzdelmek, országos bajvivások körvonalai. De érthető, ha akkor Ady nem a szélesretárult jövő* hanem a múlt néhány nyomasztó és keserű emlékén keresztül revelálta harcos hivatását, s ha rabja is volt „a kis acélhegyü diából usnak" -— ahogy az irótollat, nagy szenvedélyét és keresztjét nevezte — nem szűnt meg aggódni a magyar költő sorsa felett. Mindig ott lebegett előtte Csokonai sorsa. Petőfi vergődése s ilyenkor maga is odaborult atyjának, a hétszilvafás családi öntudatot büszkén viselő és hirdető Ady Lőrinc ur nagy gondja mellé és bevallotta a legtitkosabb óhajt, mely ott szunnyadt e revoltáló lánglélek titkos zugaiban, — „hogy jó lett volna, édesapám, központi szolgabiróvá választódni Zilahon, kivirágoztatni a hét szilvafát és becsületet szerezni az elkoldusodott diósadi Adyaknak". Ady felfedezi Párisi A Lédával való találkozás azonban megadta a döntő ösztönzést Adynak. A vidéki szerkesztő most már tudta, hogy ki kell szakítania magát abból a ,,lápvilágból“, amelyben él. El kell szakadnia apró harcaitól és vakmerő álmaitól és megindulni azon az uj utón, amely a szabadba visz. Ady hmarosan kint van Párisban, némi ösztöndíjjal és néhány budapesti lap párisi megbízatásával zsebében. Párisi útja előtt Ady levélt irt Lédáékhoz, akiknek buzdítására vállalta tulajdonképpen az utat s ebben a levélben elmondja magáról: mit fog csinálni Párisban? „Párisba szinte kész munkaprogrammal megyek. Az első hónap az elhelyezkedésé s a magamhoz térésé lesz, mert nyilván nagyon agyonnyomóan fog énrámhatni Páris .. Párisba a vidéki szerkesztő ur érkezik* karakán ellenzéki harcos ugyan, de ennek az uj* zajló* idegen világnak hullámverésében elvesz a hangja ■ s inkább félszeg, gyámoltalan, amolyan tapogatózó fiatal ember, aki szivesen támaszkodik a feléje nyújtott karra, amely ekkor nemcsak Lédáé, hanem férjéé, Diósy Ödöné is, aki szivesen fogadja földijét, kiről annyi szépet hallott és olvasott. Ady párisi tartózkodásának első szakában Lédáék gyámkodása alatt él, de életét hamarosan kiformálja a maga módja szerint. Párisban is megőrzi azokat a nagyváradi életformákat* amelyek végzetszerűen összeforrtak lényével s Párisi inkább csak érzi* mint látja s noha mindenről pontos, sőt néha megdöbbentően éles tudósítást közöl lapjának, a „Budapesti Naplónak", alig mozdul ki a szűk körből, melyet hotelszobája, Lédáék lakása és egy-két kis borozó határol. Kiállításokról, szinházi, irodalmi, politikai eseményekről tudatja lapját, ezekhez a tudósításokhoz barátaitól, Bölönl Györgytől, Lé- dáéktól szerzi az információkat. Maga alig megy el valahová s Lédának csak az első párisi tartózkodás idején sikerül néhány nevezetesebb helyre magával cipelnie Adyt, áld nem vadászik az élményekre, nem rohan a világ rohanó dolgai után, mert hiszen a legnagyobb élményt önmagától kapja, csak hagyja zsongatóan vagy re- voltálóan hatni magára a világot. Maga naphosszat hever Lédáék díványán lapjai és folyóiratai között, vagy délutánhosszat üldögél az akkor még divatos Café de la Paix homályos mélyén és cikkeit írja. Léda felfedezi a nagyváradi szerkesztőben a zsenit Egy februári éjszakán érkezik meg Ady a Gáté de 1‘Esten. Révész Béla megírja, hogy keménykalap volt ? fején, amit különben sohase viselt, de akkor ez is annak a félszegségnek gesztusa volt, mivel a vidéki, elfogódott szerkesztő megihletetten közeledett Páris felé. Az állomáson Léda és férje várták Adyt, akit konflisba ültettek és a Rue de Levis alatt lévő lakásukra vitték, ahol már előre elkészített szoba várta egy emelettel feljebb. A konflis végigdöcögött Pórison; a századeleji Páris ez* imperiális omnibuszaival* magas-cilindcres ficsuraival és a fényárral* amely akkoriban még majdnem csak párisi specialitás volt* olyan újság* amelytől valóban elkáprázott a dunaparti vándor szeme* Ady vendégként élt Lédáék körében, ott volt akkoriban Léda kedves húga és világlátott édesanyja is, akik szivesen kalauzolták Adyt Párisban. Mutogatták neki a vidéki, szilágysági magyarnak ezt a sokrétű, ideges, ezer titokkal vonzó és taszító világot, nyitogatták előtte tikait, amolyan úri szórakozás volt ez Lédáék részéről, amivel egy majdnem barbár ifjút beemelnek a civilizáció langyos fürdőjébe* S az első tapogatózások idején Ady meg is marad annak a félszeg vendég-ifjúnak, aki hálás a vezetésért, a gyámkodásért s hálás azért, hogy egy olyan asszonynak meleg és bóditó közelségét élvezheti, akire akkor még csak felnézni tudott a kósza kaszimők, kicsi színésznők ölelő karjaiból szabaduló férfi. Léda érdekes, kulturált asz- szony volt, aki olvasgatta Adynak Verlaint, Baudelaire!, Rictust, megnyitotta előtte a modem francia költészetnek ezt a titokzatos, kábító, csodás világát és ez a feltáruló uj költői világ valóban legnagyobb, sorsdöntő élménye volt a költőnek, aki ezekben a távoli hangokban hallotta meg saját lelkének igazi hangjait is. Barátságuk , .elején Léda az, aki fölényben van Adyval szemben, aki talán inkább játékos kedvből, asszonyi szeszéllyel nyúlt az ifjú nagyváradi magyar hóna alá, de maga is megrendült, amikor megnyílni látta Ady lelkének mélységeit. Délutáni félhomályos szobában a francia költők feltáruló lelkének fényénél látta meg első sugarát ennek a váteszi léleknek. Léda maga is meghökkent* amikor szembetalálta magát a zsenivel, aki e vidéki félig ficsur, félig garabonciás újságíróból egyszerre elébe toppant Ez volt második igazi találkozásuk, ez volt sorsdöntő, tragikus egymásra bukkanása két léleknek és két szívnek ... Héjja-nász az avaron Tragikus volt ez az egymásra bukkanás, mert ekkor már jelentkeztek Adyn szerzett betegségének Irtózatos nyomai. Bölöni György írja le könyvében meghatóan, sőt drámaian, hogyan vitte el Adyt egy magyar orvoshoz, s hogyan tudta meg Ady, hogy tulajdonképpen mi baja? Ott, a párisi uceán, az orvostól jövet, amikor Ady feltépte a levelet, amelyet a magyar orvos egy kitűnő francia specialistához intézett betege érdekében, egy pillanatra egészen közel érezte suhanni maga mellett a halál szelét* Ennek a délutánnak leírása egészen odáig, mig a két magyar felmászik az Eifel-torony tetejére és Ady, aki birkózik a halál gondolatával, lepillant a zajló, fényárban úszó Párisra, az élet városára, — valóban nemcsak életrajzi érdekessége Bölöni könyvének, hanem irodalmi remekmű. Léda csodálatos méltósággal és kitartással ápolja Adyt, s most már nem azt a Párist-járó vidéki fiatalembert látja benne, aki néhány hónap előtt keménykalaposan leszállt a vonatról, hanem a tragikus embert, nagy költőt* örök eszményét minden nagyratörő asszonyi léleknek* aki egyszerre akar gyámkodni és leborulni. Amikor Ady elhagyja Parist, már örök kapocs fűzi össze őket, s noha Ady levelei, amelyeket ebből a korból repít egyre sűrűbben Páris felé, még tele vannak félszeg udvariassági formaságokkal és hangjuk még mindig csak a tisztelő barátnak a hangja, szive-lelke már örökre Párishoz van láncolva és Érmindszent, Várad és Budapest között egyre csak Páris felé fordult arccal és hittel bukdácsol. Amint teheti, ismét Párisban van, s megkezdődik a nagy regény. Most már irodalmi harcok főhőseként, tudva magáról, hogy kicsoda, felszabadulva az első félszegségek alól, érkezik Párisba. Léda és Ady között szenvedélyes, marcangoló birkózás ez, ami most kezdetét veszi, két önérzetes* erős jellem viaskodása, amelynek lázában minden gyengédség* minden érzelem felolvad és megsemmisül. Az Ady-Léda szerelem nem volt idilli viszony, marcangoló, gyötrelmes hajszája két szívnek és léleknek vagyoni, idő, kultúra és térbeli távolságokon kersztül... Ady most már az ur, s Léda minduntalan ki akar szabadulni ebből a rabságból. Megalázza Adyt, sokszor azért is, mert menteni akarja ezzel azt a különös, félszeg helyzetet, amelybe férje került Adyval szemben. De Ady érzékenysége és gőgje is fel van sebezve, s az egész barátságon-szerelmen a „Héjja-nász az avaron" hangulata ömlik el. S ennek a kergetőzésnek extázisában alig tudnak megmaradni egymás mellett, együtt utaznak el Monté Carloba, majd Váradon és Budapesten csavarognak együtt, közben Ady idegei egyre romlanak és Lédából is ki-ldrobban a távozó-asszonyiság hisztériája ... Elbocsátó szép üzenet... Később Ady egyre kíméletlenebb lett Lédával szemben, úgynevezett nő-dolgokban is. Fájdalmas nemtörődömséggel teregette ki előtte apró viszonyait. Léda nyugtalansága pedig évről-évre nőtt, végül már kis húgára is féltékenykedni kezdett, akivel Ady az ő párisi hajlékukban ismerkedett meg s vele is barátságot tartott. Sőt amikor később a kislány divatszalónt nyitott Budapesten a Koronaherceg-uccában, Adynak ugyanolyan állandó nappali otthonává vált ez a sza- lón, mint volt Párisban Lédáék hajléka. Az úgynevezett szakításra 1912-ben került sor, éppen e Koronaherceg-uccai kis női műterem kapcsán, ahová egyszer betoppant meglepetésszerűen Léda Párisból és Adyt különböző nőügyek miatt Irtózatosan lekapta. Révész erről ennyit ir könyvében: „Nő-ügyeivd belepett Ady Endre védekezett és támadott* teljesen igazságtalanul, a legvakmerőbb feltevéssel és megsértette Lédát a legsúlyosabban, női méltóságában. A megdühö- dött feltevés, a vakmerőség oly megalázó volt, hogy erre vitázó szóval már felelni nem lehetett, csak inzultussal, inzultálással*. Ady kitá- molygott a lakásból." Ezt a jelenetet követte Ady gőgös, haragos és kegyetlen búcsúztató verse, amely 1912 májusában jelent meg a Nyugatban: „Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátják még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak, S ha hitted, hogy kéll még elbocsáttatás .. .** A vers gyilkos volt, de még gyilkosabb volt a bevezetés, amellyel Ady ezt a verset útnak bocsátotta a Nyugatban: „Félned kell, ha asszonyra sokat bíztál, mert az asszony a sokat adónak, a szárnyas-férfiúnak megbocsátani nem tud még a halála után sem. Amig pedig él s téged tovább visz tőle bensőségednek parancsa, ő arra gondol, ami lényegének szimbólumos és hiányosságos tartalma. S bizony meg fogja próbálni, hogy vélt bosszújára vélten alkalmas, reprezentatív latrokat keres a te büszkeséged ellen. S nagyon imádd a benned lakó jó egyetlen asszonyt, hiú istendi Magadat, hogy röpülésedet meg ne zavarják ily nőstényi patvarkodások." Ebből a bevezetőből megtudjuk, hogy a szenvedély, mely végre széttépte a két szivet összefonó' láncot, milyen apró, kicsi, köznapi gyanúsításokat, civódásokat kavart fel e két nem köznapi és bizony nem kicsi ember szerelmében. Az utolsó akkordok Ady és Léda soha nem találkoztak többé egymással. A szakítás után egy évvel megjelent „A magunk szerelme" kötet, amelyet elküldött Ady Lédának, a kötetben bent van az „Elbocsátó szép üzenet", de a gyilkos bevezetést elhagyta előle Ady, valószinüleg békülő enyhülésének jeléül. Amikor a kötetet kézhez vette Léda, levelet irt Adynak, aki akkor rossz idegeit kúrálta Maria Gümben: „Végtelenül, halálosan, kimondhatatlanul szeretném magát még egyszer látni, egy pár pillanatra. Azt sem tudnám megmondani* miért — mondanivalóm nincsen* csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább. Talán nyugodtabban mennék . *." Lédának ezt a megható levelét megkapta Ady s úgy volt, hogy Léda Párisba készül vissza, közben Bécsben találkozni fognak, ahová Ady Mária Grünnből felruccan. Bölöniék voltak Lédával akkor Bécsben és várták a meobeszélt időben Adyt a bécsi állomáson, de Ady nem jött meg. Soha többé nem látták egymást* Léda visszarepült tépett szárnyakkal Párisba, Adyt pedig akkor már országos nevének-hirének szárnyai ragadták magukkal uj és uj viharokba. Ez 1913 nyarán történt, egy esztendő múlva rászakadt a világra a háború, Lédáék menekültek Párisból. Ady pedig érdmindszenti, majd csúcsai magányába temetkezett s többé nem tudott feleszmélni a háborús katasztrófából, amelybe beletorkolt a maga egyéni katasztrófája is, Lédáék Berlinben voltak, mikor Ady halálának hirét vették. tizenötévvel később Léda is követte Advt a halálba, s ma ott nyugszik Ady sírjának közelében, a budapesti kerepes! temetőben... A biológiai terápia nemzetközi tekintélyű vezetői nyáron Budapesten tartanak kongresszust Dr. Schimert Gusztáv főorvos előadásai a karlsbadi biológiai kurzuson Mik a biológiai mozgalom törekvései? Budapest, február 9. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Érdekes kurzus kezdődött meg Karlsbadban, amely öt napon át tart. A praktikum biológiai terápia kurzusa lesz ez és megtartása mutatja, hogy az orvosi társadalom köreiben előnyomulóban, lévő mozgalom már Csehszlovákiában is kibontakozóban van. Dr. Langhans, a kurzus megszervezője, ezeknek a törekvéseknek a legfőbb mozgatója és az ő kezdeményezésére gyűlnek össze Karlsbadban azok az orvosok, akik érdeklődnek a biológiai terápia iránt. A tanfolyam vezetősége felkérte dr. Schimert Gusztáv budapesti kórházi főorvost, a biológiai terápia egyik nemzetközi tekintélynek örvendő vezető egyéniségét, hogy előadásokat tartson. Miután itt az orvosi társadalom egy közérdekű mozgalmáról van szó, elutazása előtt felkerestük dr. Schimert főorvost, aki lapunk számára a következőket mondotta: — A biológiai érdeklődésű orvosmozgalom bizonyos előzetes szintézis aJá akarja vonni a különféle biológiai alapon kifejlődött eljárásokat, mint a vizkurákat, diétás kúrákat, vérnedv áthangoló terápiát, homöopatiát és terápiát. A régi biológiai eljárások értékei az empirikus orvostudományból származnak. Ezeknek az eljárásoknak gyakorlati értékelt akarja mozgalmunk közös nevezőre hozni, elmélyíteni és hozzájárulni tudományos megalapozásukhoz. Ennek a mozgalomnak feltétlen jogosultsága van és az orvosi társadalom egy régóta érzett szükségletének felel meg. — A múlt század harmadik decenniuma óta természettudományos alapon kifejlett modern medicina hatalmas eredményei mellett bizonyos egyoldalú fejlődést nyert. A természettudományos alap magában véve nem volt helytelen, sőt lehetőséget adott a diagnosztikának lehető legnagyobb tökéletességére; a betegségek terjedése elleni küzdelmet, a profílákszist pedig hallatlanul megerősítette. A természettudományos alapon ffejlődő medicina biztosította a sebészetnek é6 a speciális szakmáknak nagy mértékben való fellendülését. Hátránya azonban, hogy részletekben aprózódott el és igy káprázatos fejlődése mellett az árnyoldalak is mutatkozni kezdték. Épen ezért az orvostudomány vezető szellemei mindinkább ráébrednek arra a tudatra, hogy a részletekben való elmerülés az egész beteg egységesen való felismerését, kezelését háttérbe szorítja. — A különféle biológiai eljárásokat összekötő alapeszme a beteg egyénnek mint egységnek értékelése, továbbá a gyógyulási folyamatokban működő erőknek öntudatos befolyásolása* Ez a biológiai mozgalom világszerte egyre jobban előtörőben van, s nagyban elő fogja mozdítani az év nyarán Budapesten elnökletem alatt megtartandó nemzetközi kongresszus, amelyen a biológiai mozgalom sok híres európai és amerikai kiválósága jelenik meg.
