Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)

1935-01-06 / 5. (3557.) szám

-r----------~MA.<AflRHlRLaR

UB

BBBBHHIinMBBHnnHHBnKliTR!

1935 január 6. vasárnap.

Mtkos őseidéin át

Irta: H ungaricus Viator

Kívülem két szerzetes szállott csak ki Át hős kikötőjében, Daphniban. Gyalog és öszvérhá- ton. egyirányban vezetett utunk, mivelhogy «.«o>n<bam üjgörögnél egyebet nem értett, nem neszéit a két istenadta, s hasznos társalgásra úgysem nyílt volna alkalom, nem igen bántam, hogy egy mellékösvénynél hangtalan búcsú nélkül tűntek el, torony iránt vágtak a hegynek.

Óvatos Lábú öszvérem, s óvatlan beszédű öszvérhajcsárommal egy misztikus világ miszr tikus őserdejében, hajnali öt órakor magamra maradtam.

A torzonborz képű öreg hajcsárban szerencsére kellemesen csalódtam. Miután fiatalkorában amerikai hajókon matrózkodott, ám számtalan év óta mint idegen- és szamárvezető Átíhosíban teljesít szolgálatot, jól-rosszul, bár inkább rosszul, több európai nyelven fecseg.

Rövid ide-oda próbálgatás után az angolban állapodtunk meg. Elhanyagolt külsejével ellentétben meglepő természet ad la józan ésszel birt. Egy-két cigaretta, korty ital segitségével sok mindent lehetne belőle a három órai ut alatt, előtanulmányként kiszedni.

Meg-meg kellett azonban időnként állnunk, az öszvér két oldalára szíja zott csomagjaim között sehegysem tudtam elhelyezkedni, pod- gyász fölé terpesztett lábaim nem állták a kényelmetlen helyzetet, más megoldás felől kellett gondoskodnom, hogy elviselhetővé tegyem a máskülönben gyönyörű utat. Miután úti plédem ej, a hajtott orrú nyereg két kiálló fája közé ágyaztam, 6 lábaimat féloldali lógatva, csomagjaimat egyensúlyozás céljából a;z öszvér hátának másik oldalára kötöztük, mint kényelmes karszékben helyezkedtem el a most, már puhává varázsolt nyeregben.

Hihetetlen mennyiségű és súlyú terhet képesek az áthosi öszvérek a legképtelenebb utakon fel-alá cipelni. S mivelhogy a zeg-zu- gos hegyszakadékok között nemcsak hogy autó, de még közönséges szekerek részére sincsen kocsiul, az egyes kolostorok és a kikötő között minden közlekedést és szállítást kizárólag öszvérháton bomyoílitanak le.

Csodálatosan szép júniusi reggel vélt. Mint karácsonyfákra szállt aranyifüst, kelő nap arany párájában fénylett az erdő, csillogott a lomb, hajnali szellő simogatására reszketett

az ezüáítilevelü nyárfa, hajlongtak a pineák, nyíló m ír tus szagától bolondult a levegő, e a sürü erdei bozót közé rejtőzve megszólalt az erdők hajnali muzsikája. Csacsogott., csiripelt, csattogott körülöttünk a százféle dalra hangolt erdei jazz, s valahonnan messzetávotből finom- hangú harangszó csengett...

❖

— Messziről érkezett aiz ur? — szólalt meg a majomképü öreg.

— ügy kél napi járásnyira innét.

— Akkor hát aligha paripaháton tette meg az utat.

— Pedig azon, de vas pár ipaháton.

— Mi ott magukfelé az újság, háborúskodnak még az emberek?

— Nem igen. Hogy nem érdemes, — mondják.

— Pedig a háború életet, mozgást jelent. Átilosban csak imádkoznak, esznek és alszanak az emberek- Kedvem volna megint háborúsdit, mozgást látni, mint ifjúkoromban, vagy félszáz- év előtt.

— Nem jobb itt kendnek? — csend, béke veszi körül, odakünn pedig marják egymást, az emberek, s akkor boldogok, ha felebarátjukat pusztulni látják.

—- Jól beszél az ur, s bár nincs egészen úgy, — ám legyen. Béke sehol sincsen, s ha másfarmáo is, mint odaát, e szent kolostorok falain belül is,csiak emberek élnek- A többit kitalálhatja maga is.

— Pedig úgy látnám, mindenük megvan, hogy megelégedettek legyenek. Majdnem munka nélkül teremt minden jót és hasznosat ez a paradicsomi félsziget- Isten közelében és szolgálatában békés boldogságban élhetnek.

— Az ember azonban nem nyugalomra, boldogságra, hanem örökös harcra született. A boldogság kitárt, kapuja előtt vakon elsiet, s mindig ülj gyötrődést, fájdalmat, küzdelmet keres.

—■ S ennyi bölcsesség dacára mégis itt maradt, k?nd? . . ,

— Családom kipusztult, hat fiamat megették a háborúk, nincs senkim és semmim, öreg vagyok, mihez kezdjek, e szent kolostorok között. uj nagy családra leltem, — s csak ha néha-néha idegen vetődik közénk, tör ki belőlem a külső világ utáni vágy, rágja szivemet

az emlékezés, pedig én már csak itten fogom befejezni életem.

♦

Beszédes kísérőm szentimentálissá váló filo- zófálgatását más irányba próbáltam most terelni. Érdekelt volna, — mielőtt a kolostorok kapuját átlépem, — © szerzetesvilág keletkezéséről, belső életszokásairól, életfelfogásáról is egyet-mást megtudnom. Óvatosan kellett, persze, eljárnom, nehogy érdeklődésem tapintatlan kíváncsiság látszatát kelts©. Még Szalo- nikiben figyelmeztettek, hogy túlsókat ne kérdezősködjem, a szerzetesek nem jó szemmel nézik a kíváncsiskodó idegent, magasaöbren- dü élethivatásukat megmagyarázni, szokásaikat a külvilág emberének megérteni úgyis alig lehet. S az is lehetséges, hogy minden idegenvezetőnek megbízatása van; kísérőm ellentanulmányt végez rajtam, s a Szent Szi- nodus központi székhelyére, Karyasb© érkezésiünkkor .részletes jelentést fog tenni beszélgetésünk anyagáréi. Általános dolgok iránt kezdtem csak érdeklődni, a szerencsére éis véletlenre bízván, hogy talán a szent színfalak mögé is sikerül betekintést nyernem, a szerzetes köztársaság rejtélyesnek h iresztelt ártatlan titkaiból is majd megtudok valamit.

*

maam& ** w, vimraiuájra—

Átthost a kereszténység első évezredének első felében pogány ok lakták. Erdőben lomb* sátorból készítették templomaikat, & a. sziget déli csúcsán kétezer méter magasságig emelkedő Áthos begy tetején Zeus tiszteletére szikláiba faragott oltárt emeltek, harci fogy* vereik győzelmére gazdag áldozatokat mutattak be a pogány Hadúrnak.

Éjjel-nappal lobogott oltárukon a tűz, óriási szálfák lángjátékával adtak jelt, küldtek egymásnak messzevidőkre hitt. Trója elestél, hajt más hegycsúcs máglyáin keresztül Áthos közvetítette Mykeuavel.

\ legjobb Áthos-ismerő, Grizebaek németi tudós megállapítása szerint pontosan 6400 lábnyira emelkedik a hegy közvetlen a tengerből, Június közepetáján napnyugtakor ha* íalmas árnyékát egész az égéi tenger közepén fekvő Litmnos sziget Myrina nevű városkájának piacára veti.

Régi legenda szerint a világ végét Áthos hegyének tengerbe omlása fogja az emberiséggel előre tudatni. Hét teljes év fog még az emberek rendelkezésére állani, hogy magukba szánjanak, bűneikből megtérjenek,

! Aki hinni fog — üdvöaül, a hitetlenek elká-r- hoznak.

(Folytatom.)

Az egyetlen Prohászka-vers

Esztergomban egy családi albumban fedezték fel a halhatatlan főpap egyetlen költeményét

Esztergom, január eleje. Az esztergomi Széchenyi Kaszinó két év múlva ünnepli alapításának századik esztendejét. A százéves jubileum alkalmából a, kaszinó történ étét megírja, dr. Éttér Jenő, városi tiszti főügyész, aki az egész Esztergom életének száz évét felelevenítő munka előkészítésére már megkezdte a.z adatgyűjtést. A városnak kiválló historikusa kutató munkája közben néhány nap előtt nagyon érdekes felfedezést tett. Egy régi, családi albumra bukkant, amelybe a. felesége néhai rokonának, Mattyasovszky Lajos nyugalmazott, primási irodaigazgató házánál megforduló vendégek Írtak emléksorokat. A könyv lapjain sok nagy név, sok érdekes írás sorakozik egyórás mellett, de , a legérdekesebb mindenek között egy rövid vers, amiely alatt Prohászka. Ottokár neve olvasható. Negyven év előtt irta

a. könyvbe Prohászka a verset, amely az egyetlen költemény, amely a nagy szellem után megmaradt. Minden írásában költészet ragyog. de vers hiányzik a. Prohászka-irodalomból. Most, a. régi album lapján végre felcsillog az eddig hiába keresett Prohászka-költemény. Cim nélkül szólnak hozzánk költő lelkére vallva a. kővetkező sorok:

A könny hazug, a. szó sivár,

Jól tudom én, hogy rám mi vár: Valóság lesz minden remény S a. fájdalomból költemény;

Oh, milyen üdv, ó, mennyi fény A végtelenben élek én,

A könnyeken s a, harcon át Zengem a. Megváltó dalát:

Küzdj s ne féld az enyészetet.

Hogy megtaláld az életet.

Örökre!

Esztergom, 95 okt. 19.

Prohászka Ottokár.

A vers, amelyet dr. Éttér Jenő az esztergomi Magyar Sionban tett. közé. kedves ajándék a. néhai nagy püspök sok hívének.

SZENT KONSTANCIA

KÁPOLNÁJA földeLgYéön?I

(58)

A háború utolsó éveiben a vén huszár egészség© nagyon megromlott. Egész gyerekessé vált'az aggkori ma ráz mustéi. Mindenáron követelte a harctérre való kivezénylését. Ha máshová nem, hát valami had táp-alakulathoz. Végre megjött a kiküldő parancs, vele az őrnagyi kinevezés. Ki is ment az őréig, eljutott Tanúsig, ahol még mielőtt szolgálati beosztást kapott volna, két nap múlva csendesen elszend érült.

LXXVIII.

VÁLÓPER.

Az apró piszkolódásokban, amiben a kereset kifogyhatatlan volt, szint© felismerhető volt Klári néni és Malvin stílusa. Hiszen igaz, ők adták az adatokat. De azért nem kellett ölcet igen megszólni. Egy hét múlva ott voltak Lucsén, fehér kalácsot enni s hátizsákmányolni. amit lehet. És szolgáltak viszonzásul friss pletykákkal. Hogy Janival egy vonaton Jött, a szibériai felesége. Hogy két szobában laknak a Vörös ökörben —• de az egyik szoba teljesen fölösleges. Látták a gyereküket is. Cuki, kis baba. Olyan., mint Palkó, csak kisebb. Malvin még hasonlóságot is talált a khartveti nő és Juci arcvonásai közt, aminek Vz nem örült valami nagyon.

Nagy Sándor esetét az asszonnyal, a niuntoá- «?al, a gyerekkel, a csörgés bottal, érdeklődéssel hallgatták. Klári néni szörny ülködött, Malvin jót nevetett rajba. De azt a finom fölényt. amellyel ez az egyszerű, faragatlan, tanulatlan parasztember ez esetben az erkölcsi és társadalmi konvenciónak megfelelt, de a naját igazságérzeténék ítéletét is megtartotta

épségben, — egyikük se.fogta fel.

Az ügyvéd, akihez Juci fordult, epebajos, savanyu ember volt.

— Majd körülnézünk. A kolléga magát viszonyba keveri az egész katona temetővel. Persze ez jő, mert ha bizonyitani nem is lehet: cáfolni sem. Én ugv nézem, ez a nagy lárma arra jó. hogy eltakarjon valamit. Az igazi okot. Egy jó, zaftos viszontkeresetre valót.

— Nem akarom toldani a piszkolódást.

— Nem? Kár. De meg a tartásdij miatt, kellene!

— Nem szorulok rá. Ezek után hamarább elmegyek szolgálni, mint hogy attól az embertől valamit elfogadjak.

— Jó. Hát mi a célja akkor?

— Mielőbbi, jogerős, bontó Ítélet!

— Hát ez a legjobb s a legolcsóbb is.

Olcsónak éppen nem volt. mondható. É’s jó? Ha két oldalról pofonverték volna, nem lett volna keservesebb Jucinak annál az Ítéletnél. Beigazolt, többrendbeli házasságtörés... Eltiltották a férje neve viselésétől... Házassági hűség és kötelesség súlyos megsértése...

Az a legkisebb baj volt, hogy az összes költségek viselését rásózták. Azt Sugár Pál fizeti. A hadiikölcsönszel vény ékből telne

ugyan, de ahhoz nem nyúl senki.

A bíróság — elfogulatlan, igazságos, magyar emberek — Janiban a háború keserveit szenvedő katonát látták. Juci iránt az itélő- biró nem viseltetett valami különösebb ro- könszenwel. Ő volt annak a végzetes sakkpartinak a vesztese. De az Ítéletnek és különösen a megokolásának éles, elitélő, csaknem megvetést kifejező fogalmazására döntő volt az az elárult kémjelentés, amely Janinak majdnem az életébe került. Nem volt ugyan bebizonyítva, sőt, még maga az állítás is olyan burkolt volt, ami kizárt minden bizonyítási szándékot. Különösen azt nem állította senki, hogy Juci készakarva, vagy pláne gyilkos szándékkal tette volna ezt. De a sorok közt ezt. ki lehetett érteni. És maga a puszta gyanú, a lehetőség elég volt arra, hogy a szörnyű háború elvesztésén mérhetetlenül elkeseredett közhangulat a legizzóbb gyűlölettel forduljon mindazok ellen, akiket a katasztrófa előidézésében a legkisebb felelősség is terhelhetett. Ennek a közhangulatnak a kifejezője volt ez az ítélet. Másnap már bent volt az újságokban Jani házassági híre.

Juditot egy dolog izgatta mérhetetlenül: Hogy Palikát el vehetik tőle. Hogy tartásdijat nem ítéltek neki, azzal nem törődött. Anyja halála óta szinte magától értetődő dolog volt, hogy átvette apja háztartásának vezetését.

Sugár keserű büszkeséggel vigasztalta.

— Ne búsulj. Attól a piszok embertől ne kérj, ne várj, ne fogadj el semmit. Van, amiből megéljünk. A föld föld marad, ha a bankó megannyira le is csúszik.

— A. hadikéicsöneid megvannak ugyan, de

hogy biztos légy: a birtok felerésze anyád

nevén volt, hát miint egyedüli örököse, te vagy benne az úr. Megélhetésedet nem tőlem kapod, hanem az a sajátmagadé. Egy kicsit kevert világ van, az igaz, de azért valahogy megússzuk.

Az igaz, hogy egy kicsit kevert világ volt. Kétségbeejtően kevert.

LXXIX.

KEVERT VILÁG

Mint amikor egy sereg rakoncátlan, rossz, \ásott kölyök abba a helyzetbe kerül, hogy megbosszantsa tanárait, úgy viselkedett a szétzüllött hadsereg. Annyit erőszakolták a fegyelemmel, hogy most aztán kimutatta, hogy ez az egy nem kell neki. Elsősorban a vadászterületekre vetették magukat. Akárcsak a francia forradalom idején. Sugár már

ki se járt Bodakra. A télre tervezett kislucséi stráf is elmaradt, mert nem volt mire vadászni. A Mannlicber-golyók azért fütyültek mindenfelé, ha másra nem: ürgére, varjura

lövöldöztek, nem gondolva arra, hogy a messzehordó fegyverek golyói kilométereken veszélyeztetlek minden biztonságot.

Németh Bandi jött a temetés után egy hétre, részvétlátogatásra.

— A parkom százesztendős fáit a szemem láttára vagdalják ki. A fácánosomban szól a puska, fütyülnek a golyók napestig. Különösen este, mikor a fácánok elülnek s fatetö- kön. A nyuhukat ldmakszlizták az utolsóig. Este meg belövőid őznek az ablakomon! - panaszkodott keservesen.

— Majd megjön az eszük. öt. esztendei szenvedés után természetes, hogy garázdálkodnak egy kicsit. Mig el nem unják! — biz falta Sugár.

— Barátom, ha ezt várjuk: meg is ette a fene! A csendőrök mutatkozni sem mernék. A kormány csupa csirkefogóból áll... Közben minket, urakat megesz a csőcselék!

— Az én népem nem csőcselék! Itt nem is volt, nem is lesz semmi baj. Hogy a bodaki őzeket kilőtték: igaz. De majd nőnek újak. Nem olyan nagy eset.

— De a cselédeim maguk hordják széjjel a szénát, szalmát — krumpliverem, répasánc, mind az ördögé.

— Ha nem akarod, hogy széthordják: adj a népeknek! Nézd, a legtöbb raunkásféle nem aratott, nem kapált semmi télire valót. Nem csak az idén, de már évek óta, amióta oroszok dolgoznak mindenütt. Láttái azóta részes aratót, harmados, vagy feles kapást.? Most megszűnik a hadisegély, késő ősszel jöttek haza. Miből éljenek egész télen? Ha segítesz rajtuk, nem kell féltened az életedet ...

FoáyUft^ok.