Prágai Magyar Hirlap, 1934. december (13. évfolyam, 217-221 / 3548-3552. szám)
1934-12-28 / 219. (3550.) szám
4 >prxcaiMa(Aarhirlai> l&M december 28, péntek. MŰSORON KÍVÜL írja: MARÁI SÁNDOR A búvár Puha ütést érzett, kissé féloldalra dűlt, 6 megadta a jelzést, hogy talajt ért; megállt a hajó- osonk közelében és körülnézett. A viz nem volt különösebben mély itt, talán tiz-tlzenkét -méter. Félhomályban járt melyet megszokott már, lámpa nélkül is meglehetősen eligazodott. Az ólomcsizmákban óvatosan mozgott fel és alá néhány lépést, nézelődött, nem volt még kedve munkához látni. A csákányt kihúzta övéből, megnézte, tegnap kicsorbult, mikor a kazánház ajtaját feszegette, este 6zólt is a műhelyben, köszörüljék ki, de persze hozzá 6em nyúltak. „Semmiben nem bizhat az ember" — gondolta mérgesen. — „Persze, ott fenn okoskodni, kritizálni, azt tudnak a kolléga urak. S hogy mit tudsz te, mondják, csak lemegy kényelmesen a mélybe, ott sétifikálsz, merengsz, egy kicsit fűrészelsz, s aztán feljösz, mint aki jól végezte dolgát, mint a primadonna, aki tapsot vár, amíg mi fenn gürcölünk, a műhelyben, az irodában, add:g ő a mélyben mereng és állítólag keres valamit... Ezt mondják.“ Rosszkedvűen megállt, lassan emelté a csákányt, belevágta a propeller oldalába. Valamilyen örvény, áradás járhatott erre, félkézzel megkapaszkodott a hajó korlátjában. Az oxigént is nehezen kapta ma, már hetek óta mondja fenn, hogy rossz a vezeték, cseréljék ki, de ezeknek hiába beszél az ember. Persze, redukálni, az általános helyzetre hivatkozni, azt tudnak! De ki törődik azzal, hogy rendesen kapja-e az oxigént?... Igen, szemre és kifelé az attrakció, a vezérigazgató néha külföldi vendégeknek is bemutatja mint afféle idomított fókát, 6enki nem bírja olyan 6okálg lenn... de mit tudják ezek, hogy milyen áron bírja? S a túlórákat nem fizetik meg Ma is a házi perpatvarral kezdte a napot, Jolán panaszkodott, hogy a beöltözést nem számítják a munkaidőbe, s ezen a címen levontak a múlt héten hat pengőt, ö nem szól, bánja Is ö, vonják te. Leült a hajó karfájára, a világosság felé bámult, szép, meleg idő lehet odaföun, reggel, mikor a villamossal utazott, a külvárosi házak kertjében észrevett már néhány virágzó gyü- i mö-lcsfát. Ezek a szédülős, koratavaszi napok ... jó lenne járni egyet ilyenkor az uj erdőben, leülni egy padra, cigarettázni, olvasny gondolkozni. De még örülni kell, hogy itt ülhet a mélyben, szívhatja a ros-sz oxigént, s hogy j őt küldték ki erre a kis munkára; vacak j munka, szóra sem érdemes, banál s napi eset, J persze más lenne, ha bizonyítani tudná,hogy van valamilyen biztosítási csalás is mögötte a mótort délután mindenesetre kienveii a gépházból és felviszi, talán kiderül valami, azzal lehetne esetleg egy kis extrát keresni. Valahogy nem volt kedve ma a munkához. Csak ült és bámészkodott. Utolsó időben gyakran meglepte ilyen különös fáradtság. Erről nem szólt senkinek, feleségének sem, s a legkevésbé persze fenn az irodában. Még csak az kellene, hogy megtudják! Minősítése kifogástalan, tizenöt éve dolgozik a társaságnál, tudják róla, hogy soha nem kapott a bizto-s’tó társaságoktól személyes borítékot, s akármilyen mélybe leküldhetik egyedül, nem ame- rikázik odalenn, nem lopja az időt; gyors munkás és jól bírja a nyomást is. Bizalmi feladatokra használják, mondhatnak akárm't, hogy a Tarczali gyorsabban es ügyesebben fűrészel, biztosabb a fogása, s érdekesebb az anyag, amit felhoz... na igen. Tarczali mindig a mutatós anyagot keresi össze, s különben is, fűrészelni már nem olyan nagy eset, de naig az ember eljut oda, hogy megközelíti az anyagot, csákánnyal és ólomkörömmel... s tüdővel és idegekkel, mindig odafigyelve, s ez a különös nyomás, az idegen elem, amelynek zúgását néha éjszaka is hallja... könnyű nekik, ott fenn a levegőn! Igen, talán még a bányászoknak is köny- nyebb, lenn a földben; ez valahogy mégis az ismerős elem, az ember kissé otthon van a földben. S nincs az a szorongó, kísérteties csend, az ember nem hallja a saját szavát És jó a repülőknek, ezeknek a nyílt, könnyű, szabad telkeknek, munka közben mégis látják a földet és levegőt szivnaik, s tisztességesen is fizetik őket. S a levegő, ez is az ember eleme, az igazi. Csak ő ól itt, ebben a másik anyagban, ebben a hig ellenállásban, ebben a mozgó félhomályban, melybe reggel beköltözik, s aztán nem hall és nem lát többé a világból, csak amennyit a fejbura ablaküvege mutat, s néha elúszik homályos libegőssel valamilyen ismeretlen élőlény... s ez a siket, csend, ez a magány az idegenben, ez a nesztelen sürgésforgás! Biztos, az idegek me-gsinylik ezt a különös atmoszférát. Elhatározta, hogy brómot szed majd. Nincs semmi baj, mondta, s a csákánnyal lomhán sújtott égy riadtan menekülő hal után. Ez a mesterség ára, ez a fáradtság. Végre is, az ember búvár, vagy nem az. Ugyan hány búvár él, hány igazi, hivatásos búvár él a világon? Ajkát biggyesztette: kevés, nagyon kevés... Amit igy hallani néha, exotikus naturalistákról, a ceyloniakról, akiik képzettség és felkészültség nélkül buknak a mélybe, oly kevéssé megbízható. s különben is, módszeres és lelkiismeretes kutatás nélkül mit ér az egész mesterség? Alapos munkát C6ak módszeresen, a megfelelő tréninggel, s tökéletes segédeszközökkel lehet végezni. Sajnos, rengeteg a kontár. Ma úgy jelentkeznek már búváraink az emberek, mint régebben állam- hivatalnoknak ... aki egyszer fejest ugrott az uszodában, már azt hiszi, elmehet búvárnak. Gúnyosan nevetett. Most már ideje lett volna munkához látni: az idő ritka és drágia idelenn; már zug a füle s azt a nehéz nyomást érzi mellében. Hát igen, kezdjük, gondolta... Szétszedem a mótort és felviszem, hátha kiderül, hogy biztosítási csalás az egész, e akkor dicséretet kapok a társaságtól... ez 6zép szentáció lenne! Apró munka, de hát ilyen apró munkákkal telik el az étet... ma egy elsüllyedt propeller, holnap valamilyen iprom'nensebb vízi bulla, kővel a derekán, a napi anyag, ami éppen akad... hát kezdjük. Lomhán felállóit, előhúzta a fűrészt, s imbo- lyogva nekiindult a haiánház felé. Nem látott Ha Pozsonyba lön, ne mulassza ei meglátogatni az újonnan átalakított / / / PARK KATEBAZAT Séta-tér 12. szám jól, meggyujtotta a lámpát. Hat pengőt, gondolta mellékesen, van lelkűk levonni azt a hat pengőt. Szeretett volna kiköpni, de nem tudott; vizben . nem tehet köpni. Már a kazánház ajtaja előtt állott, mikor mégegyszer felnézett a fény felé: valami húzta fel ma, idő előtt; aztán körülnézett, bámulta a rozsdás alkatrészeket, s egyszerre mérhetetlen csodálkozás fogta el. Igen, most majd dolgozik egy-két órát idelenn, aztán felhúzzák, hazamegy... rendes búvár, jó a minősitése, hogyne. De erről volt szó, annakidején? — Tulajdonképpen — mondta hangosan, mert megszokta, hogy a viz alatt hangosan beszéljen — annak idején ... Amikor elszántam erre a mesterségre magam... Valami egészen mást akartam felhozni innen, alulról... Homályosan emlékezett, hogy másképpen képzelte el. Valami mást akart felhozni, nem vizi hullákról adni hirt, s összekaparni rozsdás vackokat, 6 kis panamák, biztosítási csalások leleplezéseit; valami mást, talán valami kincset, amilyet még nem is látott senki odafönn. Nyugtalanság járta át, mikor erre a kincsre gondolt, melyet nem talált meg, s valahogy nem is keresett igazán soha... Mindig másról volt szó, 8:etni kellett, s a túlórákat nem fizetik. S ez most már mindig igy lesz; még jó, ha akad minden napra egy vizi hulla. óllomvállát nehézkesen felvonta, s arra gon- holt, hogy vizben simi sem lehet. Aztán sóhajtott egy mélyet az oxigénből, neki illesztette a fűrészt a kazánház ajtajának, s egyenletes mozdulatokkal, lelkiismeretesen do-lgozni kezdett. SZENT KONSTANCIA KÁPOLNÁJÁBÓL™ ■Regényüiak ezaptemlber 21-ig megjelenít részének rövid tartalom — ismertetése: Nagy János pozsonyi kávés feleségül veszi Sugár Jucit, Sugár Pál telekk önywezető volt csallóközi földbirtokos lányát. Jani a kávéházát Kons tanoda néni örökségéből rendezte be. aki pénzét eredetetileg templom- vagy kápolna építésre szánta. A fiatal párt a káivéház vendégei, köztük Linderumayer Tádé, a tipikus pozsonyi patrícius polgár és Németh Bandi, az agglegény csallóközi dzsentri ünnepük. Már az első nap kitűnik Jancsi ellenszenve a kávéházi üzlet ellen 8 az a szándéka, hogy Stancd néni kívánságát teljesülve, lehetőleg a visszaszerzemdő kielncséd birtokom, felépíthesse Szent Koetanoia kápolnáját. 1913; a háború előreveti árnyékát. Juci Mttl- ler főhadnagyot, a kávéház egyik törzsvendégét akaratlanul megsérti Lindenmayer felrvi-lágoisi- tása után a mernetszáz adával Boszniába induló tisztnek, elégtételül, ibolyacsobrot ad, amit a pletyka fölkap. A tisztikar hálás, meghívják Janit és Jucit tiszti tenn.iS(Zpályára, 1914 június; a szerajevói gyilkosság mozgósítása, Jani mint tartalékos hadnagy bevonul. Juci a változó, ingadozó gazdasági helyzetben küzd az egyedül reámefhezedő üzlettel, amit még adósság is terhel Sugár Pál, hogy ősi birtokát visszaszerezze, Berger Mónival, mint névleges társsal ennek neve alatt hadász állításba kezd, amiről a sebesül ten hazatérő Jani bizonytalan alakban, a pletyka utján értesül, amit ápolónője, Fejesmé Kern Malvin szállít, Karácsonyra Sugárnak sikerül visszaszerezni a kisüléséi birtokot, amiből Juci is kap egy kis házat, telket s ezen elkezdi Kon- etancda kápolnájának építését. Jani gyógyultan bevonul, majd lucsi tartózkodás után, mely mely alatt alkalm a Jucina van megismerkedni az ottani káderbeii tisztek meglehetősen lediér életével, kimegy a harctérre. Juci már maga végzi a kasszáé kisasszony dolgát, főpincére, Károly ösztönzésére „animálja" a vendégeket, köztük régi tiszt-ismerőseit. Scibrattner főhadnagy egy ilyen muri után éjjeli zenét ad neki, amiből nyilvános botrány lesz. Müller ezá- zádos diszlábogatást tesz az asszonynál, bocsánatot kérni, s kirobban köztük az észrevétlenül kifejlődött szerelem. Jani hadifogságba esik Konstancia kápolnáját felszentelik, Müller elesik. Juci az üzlettel nem bir; kénytelen eladni, a ká vóházat hűtlen fizetőrpinoérének, Károlynak. Fiával együtt Kisluoséra költözik. Janii Szibériából Biffrirozott lapot küld, melyben jelzi az orosz bomlást. Juci elviszi a bécsi hadügyminiszter h.ir- szerzőosztályára. Ridegen fogadják, szigorú tátitok tartásra kötelezik, Juci Béceben találkozik Gábris hadnaggyal, Jani könnyelmű bajtársával, aki mint félkarú rokkant tért vissza a háborúiból. — Dudákat. A Mészáros Rozikáék lufijaikat! — No, csak ugorj föl hamar! Haza viszlek anyádhoz! — Igen, de a bakra! Én leszek a kocsis! Sugár nevetett. — Ez a kocsi furcsa kocsi. Elől is bak, hátul is! A többi gyerekek már észrevették a homokfutó farához kötött őzbakot. — Nínd a, ősz! Mekkora! Víres a pofájo! Meglőtték! Úgy ám! Puskávú! A falu felől Juci jött gyalog. Alkalmasint a fiáért. Arcát, karjait, meztelen lábszárait a nap jól megbarnitotta. A falusi koszton egy kicsit kitelt, olyan, mint egy jóravaló falusi ténsasszonyhoz illik. Lábán fatalpu szandálféle, mint mindenkinek ebben az időben. Amióta sorsa szorosabb kapcsolatban van a szüleiével, valamivel myugodtabb az élete. Kis telkén baromfit nevel, kecskéje is van, amit maga fej s ha eszébe jut, önállósága féltékeny megóvása mellett át-átmegy anyjához. Az aztán ottfogja ebédre, vacsorára, gyerekestől. De a gyerek átmegy az anyja nélkül is; kiszagolja, hol főznek jobbat. Különben végigjárja a falut, a Mészárosék íelsővégi kunyhójától a Deutsch Salamon alsóvégi szatócsboltjáig, de még azon is túl, mint valami szabadjára eresztett kis csikó. Félteni nem kell; az országút két kilométernyire van s itt csak egy fogat jár ügetve: a Sugár Pál nagyságos űré, az pedig nem gázolja el. A többi elől meg el tud szaladni a saját, negyedfél éves lábain is. Egyébként a gyerek nincsen felügyelet nélkül; annyi a dajkája, ahány asszony lakik Kislucsén. Szeretik a kis Pali ifiurat, vigyáznak rá. Aggodalma azért volt elég Jucinak igy is. Janitól már tiz hónapja nem kapott levelet. A legutóbbi hir, amit a Vöröskereszttől kapott, az volt, hogy: Megszökött. I Most aztán csak vár. Várja az urát. A pozsonyi bútorokkal berendezte a lakását, i Rendben tartja. Jani ágyát a magáé mellett I minden este megveti, kikészít számára mindent, hálóinget, papucsot. Ha egy különösen szép barackot, körtét szed le a fáról, azt a megromlásig tartogatja Jani számára. A kamrájában elrakosgatja, ami egy kis lisztet, zsirt szerezni tud, hogy legyen, ha Jani hazajön. Jani ruháit, fehérneműjét kirakosgatja he- tenkint egyszer szellőzni, hogy a csallóközi földszintes lakások jellegzetes szekrény- szagát be ne vegyék. Palikát minden este imádkoztatja az apjáért. Várja az urát. De azt is tudja: lehet, hogy hiába várja. Magába- tekintve nincs tisztában a dologgal. Valamikor azt hitte: meghal Jani nélkül. És most meghízott. Étvágya jó — jól is alszik. Az általános, háborús izgalmakban, szüleinek gazdasági válságaiban, a csataterek és borzalmaik elképzeléseiben, és részben látásában is kiveszi részét az ő idegzete is. De Jani? Fogalma sincs arról, hol lehet. Talán már nem is él. Megszökött, de haza nem ért. Ha hazajön: örülni fog neki. Még azt is tudja, melyik ruhájába öltözik, mit főz neki, ha ebédre, ha vacsorára ér haza. Ha pedig nem jön — Istenem, ez a falusi élet az ő ebugatá- sos, madárdalos, méhzöngéses csendjével olyan, mint a Létbe vize. Ahol a sorsukat élik az emberek, nem az életüket. Ahol természetes, magától értetődő dolog a napok egyformasága, a helyzet adottsága, ami kizár minden iniciativát. Már az étlapban is szorosan tartja magát a lucséi szokáshoz: Hétfő: gombóc. Kedd: Füstölthus főzelékkel. Szerda: Táska. Túrós, vagy darás. Esetleg rétes. Csütörtök: főtt marhahús. Péntek: Csikmák. Túrós, darás, vagy mákos. Szombat: Kása. Vasárnap: sülthus, édestészta. És ha Jani megjön: akkor is csak igy lesz. Vagy másképp. Földművelő környezetéből ráragadt a fatalizmus. Ha jó a termés: jó. Ha elveri a jég, hát elveri. Mindennapi dolog úgy az egyik, mint a másik. A világról sem tud más képet alkotni, mint a saját szemszögéből. Nem érti, ki, hogyan képes még hadakozni?! Hiszen az emberek már mind, kivétel nélkül halottak, nyomorékok, vagy Isten tudja, hol kódorgó, szökött hadifoglyok. Hát ki tud még és kikből, hadsereget állítani, vezetni? Megy, a Palikát hazahozni a libagyepről. Esetleg elfenekelni ott a helyszínén szeretettel, ha megint lyukas a nadrágja. De az már ott ül az öregapa kocsija bakján. Büszkén hajtja a lovakat. Persze, igazándiban a muszka Mikulás kocsis fogja a gyeplőt. Sugár felvette Jucit maga mellé. örül a vadászember, ha az olyan élményét, mint egy szép, hatos bak lövése, minél hamarább kitálalhatja valakinek. — Mindjárt, ahogy átváltottunk az öreg- vizen, a szabályozási kőtöltésen túl, tudod, ott van egy egész kis bügecs, ahol a csorda nem jár... Aztán elmesélte a szegény őzbak kimúlását, töviről hegyire. Juci nem élvezte az elbeszélést, összeborzadt tőle. Azokra az életvidám, egészséges emberekre gondolt, akik úgyszólván a szeme- láttára pusztultak, vagy nyomorodtak el. Szinte érezte a golyó éles, csontot törő bevágását, amint apja szenvedélyes vadászra valló részletességgel elmondta az egészet. — Kapitális, öreg. hatos bak! De szerencsém is volt, hogy lelőttem, mert a sülyi erdőszélen ott leselkedett egy toprongyos alak, valami katonaszökevény-féle, egy rozsdás Mannlioherrel. Holnap szőlők is a főbírónak, azaz hogy most, mindjárt, a csendőröknek. Ahol jönnek éppen! A kakastollasok egy kiéhezett, piszkos csavargót kisértek, akiről cafatokban lógott a katonaruha. Bilincsekbe kötött kezei véresek voltak; az egyik csendőr rozsdás, véres szuronyt vitt a kezében. Sugár ráismert a csavargóra. — János, Cs>éfai János, hát te még élez? — Bár ne élnék! — felelte az komolyan. — Élni él még, tekintetes uram, de már nem sokáig. Hamar elintézik a katonaszökevényt manapság, ha még hozzá gyilkos is! — szólt a csendőrőrmester. —- Gyilkos? — Az bizony, még pedig kettőa. — Hogy-hogy? — Hazaszökött az ipse, mert valaki irt neki valamit. Itt lappangott hetekig, aztán megölte a feleségét, meg annak a szeretőjét, ha ugyan az volt igazán. De most már gyerünk! Mars előre! Nem diskurálhatjuk végig az egész járást. Alásszolgája! Megtaszitotta a foglyot a puskatussal, hogy keservesen felnyögött bele. Aztán mentek, az ut kanyarulata elnyelte a szomorú menetet. „ — Ismertem ezt az embert. I’atonyi. Jóitv
