Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)

1934-08-12 / 183. (3514.) szám

6

__________________________________________^i^<mA\\(Asrhirlab

■M

KOTjmiinmanimMTCigány gmerdíb, clyóny Uú.ógáíuj tanár éd mád éráe&CMcycfe a roma-nemsetröl

K örmöcb ánya, augusztus eleje. A hajdani körmöd arany ma is mesés „hőség szarujáéból, a pénzverdéből kijőve t a lejtős Főtéren élvezettel nézem ennek a szép bányavárosnak a patinás arcát- Az emberi élet egy maradandó vonásának az igézete tart hatalmában. A pénzt gyártják itt a változatlan kövek között az emberek, mgy ment századok alatt mindig. Kint. a világban némely harangok is dörögve szólnak, de itt, a hömpölygő folyamok egyik kiapadhatatalu forrásánál a gépek is csengve és csobogva, bizakodva működnek. Itt még a pénz is tiszta, csillogó fehér és sárga. Annyi kéz piszkán még nem ment keresztül.

Pihenve ülök egy padón- Ez is a „maradan- dóság városa“, egy másik fajta mairadandó- ságé, a hegyek és fenyvesek hüs ölében.

Turistarulhájm, intelligens külsejű, szemüveges makrapipás férfi telepszik mellém. Megvi'zsgálgatja a teret s aztán tulnéz a házakon ő is. Gondolkodó fajtának látszik, nem gondolhat másra, mint én. És akkor történik az apró esemény, amely rövidesem közlékeny- nyé és barátságossá teszi. Két apró cigány- gyerek áll meg előttünk. Hat évesnél nem több a nagyobb, a kisebb annyi se. Meghajtják magukat, a törpébb rajkó előlép, a fejét meghajtja a hal válla felé, bal tenyerét a hegedű nyakát markoló mozdulattal görbíti befelé, a jobb karját kinyújtja és ügyes, finom kézterhűikával, 1 ehetséges csuk]ómozdulatokkal fogja és húzza és vonja a képzeletbeli vonót, Játszik, „csinálja" a nótát. Nincs hegedűje, de hegedül. Pampuskaképéből üde, tiszta hangokat fuj elő, légi hegedűjének kellemes hangja van. A lábával a kontráé, a nagyobbik rajkó a háta mögött a taktust is üti- Az is hegedül a semmi-hegedűn, kontráéi egyszerűséggel, de hozzáértéssel. Valósággal a kezük között van egy-egy elvarázsolt, láthatatlanná válit hegedű. Van, csak nem látni. A nóta végén hosszúvá nyújtja a vonóhuzást m indakettő, elégedetten állnak és csírkeülte- tő kalappal tányéroz a bakkszem prímás.

— Hát azt a nótát tudod-e? — kérdem és megmondom, hogy melyiket. Frissen elhúzzák. Hát azt a másikat? Hogyne tudnák, mikor igen. így huzatom az élelmes fekete ló- kötőkkel, akik végül koronákkal távoznak. Még annyi gondjuk sincs, hogy a hónuk alá kelljen fogndok a szerszámjukat. A kettőnek volt egy hegedűje valamikor, — mesélik. — de kellett a pénz. hát- már régen eladták Régen lehetett, a prímás akkor még öt éves sem volt. Már amott állnak a téren, kirándulók csoportja veszi körül és kacagva élvezik őket. Leleményes és tehetséges kis sérgalacsinok a földön.

*

— Érdekli önt ez a szerencsétlen nép? —

kérdezi a turistaruhás ur tőlem és még akkor nem is sejtettem, hogy egy érdekességekben bővelkedő beszélgetés indult közöttünk, amelynek során a kérdező szerepét is átvettem. Megtudtam, hogy a szerencsés véletlen K- József, gimnáziumi tanárral hozott össze, aki egy magyarországi, alföldi városban él és tanít-. Kiváló ismerője a cigánykérdésnek. Szabadságát Szlovenszkón töltötte, s mint kiderült, utazgatása alatt máris sokkal tájékozottabb az ittélő cigány nép viszonyai felöl, mint mi mindannyian. Vizsgálódásait tudományos rendszerességgel végzi, főleg a nyelvészet analízis ével, miután mint tanár is

nyelvész. De nem érdektelen a néppel, annak problémáival és élet küzd elme ivei szemben sem. Elárulja a beszélgetés folyatnám hogy a cigánykérdés összessége nagy élménye s arról ritkán szokott nyilatkozni- Fiatal bölcsész korában az egyetemem tudta meg, hogy édesanyja. — akire baloványan emlékszik, mert hal éves volt, amikor az meghalt, — egy cigányzenésznek, prímásnak volt a lánya. Édesapja, magasrangu állami tisztviselő, később törvényesítette é.s tanárnak nevelte őt. Származása szeriint félig tehát cigány, amolyan „mesztic" vagy hogyan lehetne nevezni, mondja mosolyogva. Gyönyörű fehér fogsora világit, férfias vonásai, érdekes barna arcában.

*-- Ha a vonzalom ilye^ lappangó szolidaritás-érzés 'formájában igy él a tanár úrban, frrra soha sem gondolt-, hogy nyíltan ie a cigány néphez tartozónak vallja magát.? — kérdeztem— Legföljebb olyan formában, hogy mi len- ive, ha azt tenném? De komolyain soha. Semmi értelme sem volna. A cigányság veszendő fajta, a történelmi disz Lanciában a napjai meg vannak számolva. Azok a kísérletek, amelyek önálló nemzeti egyéniségének a visszaállítására irányulnak, elsősorban azért túlinak az operett-komikumba, mert a cigányság átalakult természete ma már maga a társadalmi élet tagadása. Nemhiába az egyedüli nomádok Európában. Pedig a nyomai megvannak annak, hogy a cigány is büszke volt a nemzetiségére és eredetére. Az egész világon rom (cigány), vagy mainius (ember) néven nevezi magát, mig más embert gádzsó, vagy gadzo (paraszt) névvel iillét.

— Mig a cigányság mai életének legérdekesebb kérdései?

— Mások az ő szempontjukból és egészen

Limoselésére szorgalmasan keres okokat? ... *

— A nyelvészkedés mellett sikerült megismernem a cigány, nép életét, — látja az érdeklődésemet és melegebben fejtegeti: — Itt élnek köztünk, de teljesen ismeretlenek. Semmit sem tudnak mótük, azon kívül, hogy zenélnek nekünk és legtöbbjük visszataszítóan züllött külsejű ... Legérdekesebb pesze a nyelvük, amelynek európai tudományos irodalma van,.

— Tökéletesen beszél a 'tanár ur cigányul?

— Mindent tudok a nyelvükről. Az egész világon szétszórtan való tartózkodásuk és a körülöttük élő népek befolyása számtalan idegen szóval szaporította a cigányok nyelvét. Más nyelv megismerése sem könnyű feladat, de mennyivel nehezebb a cigányé! A cigányok az idegen szavakat a saját nyelvük szabályai szerint olyan ügyesen változtatják, hogy eredetük alig ismerhető föl. A legtöbb

1984 augusztus lg, vasárnap«

va, orosz cigányok őrizték meg, a legkevésbé a spanyol cigányok. Érdekes, hogy majdnem minden országban a letelepített és a vámdoí sátoros cigányok nyelvei lényeges eltéréseket mutattak egymástól. Az is érdekes adat, hogy a régi Magyarországon egy múlt századvégi népszámlálás szerint mintegy 75 ezer cigány volt és a cigány nyelvet kilencszáz híján százezer ember beszélte. 24 ezer olyan emberi

beszélt tehát cigányul, aki nem volt cigány* *

— A cigány nyelvészet komoly tudomány, nem valami exotikumot kedvelő dilettáns játék. Az európai tudományosság már 'évtizedekkel ezelőtt foglalkozott vele. A stockholmi tudományos akadémia már a múlt században' pályázatot hirdetett a nyelv tanulmányozásár ra. A párisii „Jnstitut" Pott német tudós „Die Zigeuner in Európa und Asien" cimü müvét díjjal jutalmazta. De a legnevezetesebb munka mégis József főherceg 1888-ban megjelent „Romano osibákero sziklaritbe“ (A cigány nyelv tudománya) cimü alapos, négyszáz oldalas munkája, amelynek egészen komoly, tudományos értéke van. A Magyar Tudományos Akadémia adta ki. József főherceg a cigány katonák között kezdte tanulmányozni a nyelvet és 36 éves munkájának eredménye egy nagy összehasonlító szótár is. A cigány nyelvvel foglalkozó tudósokkal világszerte összeköttetésiben állott a főherceg, akit a cigányok „románesz“-nek neveztek. A szlovén- szkóiakat bizonyosoean érdekli, hogy az itteni származású, Páriában élő Podlhorszkyval is levelezésben állott és vele nyelvészeti polémiája is volt. Egy félvér horvát-cigány írónő, Lenger-Mariét (Csop Mara) egyszer Algírban járt cigányokat keresni, talált ott két törzset, amelyekkel nem tudott érintkezni. József főherceg küldött neki nnbiai, török és kisázsiail cigány szó- és mond atgyű jteményt és azok' segélyével az írónő vállalkozása sikerrel is járt.

Eközben a két kis cigány „levegős-zen észt valamilyen rejtett cél megint visszahozta hozzánk. Félrébb megszámolták a pénzüket, Öb« lös nadrágzsebükbe rejtették a keresményt, aztán megálltak velünk szemben és bámultak. Mi hoztuk tán a szerencsét, elindítván érdeklődésünkkel a nagyabb forgalmat. Ismerősöm, a tanár ur ékes roma-nyelven disku- rálni kezdett velük és a gyerekek csodálkozva felelgettek. A kisebbik rajkó valami csáró- káró hangzású mondattal fordult hozzá. A tanár jót nevetett^ a gyerek kérdezte tőiéi „Mért olyan fehéres maga, mikor látszik, hogy a bandában játszik, primás-e hát?"

Sétálva megyünk lefelé a piactéren. Még sok érdekes dolgot tudok meg a roma-nemzetről- Megtudom, — és hiszem is, — hogy náluk is az egyén értéke a döntő. Maga a fajtához való tartozás még nem szégyenletes. Csak nehéz teher. Pedig nem mindig volt az igy. A régi Magyarországon a cigányoknak Mária Teréziáig külön politikai szervezetük volt, fő vajdaságaik Erdélyben kettő és aztán Léván, Győrött, Kassán és Szatmáron. A fővajdaság tisztét előkelő főnemesek viselték érdemeik elismeréséül.

Kiváló zenészek mellett más pályákon is bebizonyitotta ez a nép kiváló művelődési képességeit. Jókai Mór irta róluk, hogy volt köztük cigány tábornok is és a váci dioeoe- sisben egy cigányt plébánosnak szenteltek fel. Rácz Palinak, a közkedvelt cigányprímásnak huszonhárom élő fia között volt ügyvéd, mérnök, orvos is. Ponori Thewrewk Emii, a cigány nyelv és irodalom kiváló ismerője pedig sokszor emlegeti a cigány születésű Írókat, 'és magyar főtiszteket. Ilyen volt Lippay Balázs, hajdúk hadnagya, Bocskayde- jedelem híres hadvezére és Horváth Ferenc, aki pedig Thökölynek volt a vitéz ezredese. Ipoiysághá Balogh Jancsi volt az első cigány iró, aki nyomtatványt adott ki, a cigány imádságokat. Nagy-idai Sztojka Ferenc iskolai és „utazási" használatra a magyar és cigány- nyelv gyök-szót árát jelentette meg. Petőfinek is több költeményét fordította cigány nyelvre Boldizsár Józsi, kolozsvári cigány zenész, aki' nagy költői hajlammal is rendelkezett.

— Nálunk vannak kísérletek, — mondom végül, — hogy cigány iskoláikban és kulturális mozgalmaidban adják vissza önmagáinak a cigány népet. A népszámlálás alkalmával külön cigány nemzetiséget vettek fel. De ahogy látszik, mindez nem cigány nyelven1 történik...

— Persze, hogy nem — és evvel búcsúzunk, — éppen az, hogy a cigány népet soha senki se fogja és nem is akarja visszaadni önmagának. Még önmaga se. A szívós éké csodája, hogy még él. De jövendője olyan, mint ennek a két rajkónak a zeneszer szántja •

Darkó István.

ll&fdé’

ttösztotányi Dezsd

lés a véralkata. Azok, akik találkoztak vele; le is írták nekem. Szeme kék, haja fekete, homloka magas és boltozatos. Mégis, mikor megpillantom, valami kellemes vili anyós ság bizsereg végig rajtam, hogy ez ő és ő ilyen- Szeme nem is kék, inkább zöldesszürke, arcának pedig magasba vont, iveit szemöldöke adja meg a jellegét. A két kép — a képzelt és valódi — különböző voltában, összeütközésében rejlik az élmény boldog meglepetése. Ez az élet egyik legfőbb ingere. Valószínűleg imi is csak ezért lehet. Az olvasó vár valamit, de nem egészen úgy történik, ahogy elképzelte s ezért nem veti sutba a könyvet, ezért olvassa tovább.

*

Jegyezd meg barátom', hogy minden vasból való holmi és tárgy álarcos forradalmár. Bármilyen is a színe, a külső fedőfestéke, mázolhatták kékre, zöldire vagy sárgára, az alsó festékréteg mindig a minium és az vörös- Úgy látszik szüksége van neki erre a titkos lázadásra. Küllőmben megrozsdásodnék.

*

A remekművekben van valami csalóka. Minden összevág bennünk, szándék és eredmény, gondolat és nyelv s olyan maguktól értetődően állnak előttünk, minha öröktől fogva volnának. Ne bigyjük azonban, hogy aki ezt vagy azt a remekművet irta, nem éparny- nyira csodálkozik rajta, miiint mi. Nem a képességét bámulja, inkább a véletlen tündér i játékát, mely mindezt létre engedte jönni, Tolsztoj nem tudná megalkotni Bovary-nét, és Flaubert képtelen volna papírra vetni a Háború és béké-t. Az iirás nem föladat. Ha vizsgázniok kellene a nagy íróknak ebből vagy abból a tárgyból, valamennyiem megbuknának. Azt teszik szemünk elé, ami sok kísérletezés és balsiker után végre sikerült nekik.

*

„Az értéktőzsde kedvetlen" — olvasom- Szegény — gondolom magamban réstvevően. El fogom neki mesélni, hogy mi történt én- velem. Akkor talán maid falvi dúl.

Itt a közeli közkertben fölfedeztem egy tücsköt, amelyik esténként fólkilenctől éjfélig hangversenyez. A kert bejáratától balra egy gyopágybau van a bujóhelye. Arrafelé mindig megtalálom. Egyedül játszik, de szépen és érzéssel s műsora egész estét betölt. Ha unatkozom, átsétálok hozzá, hallgatom ezüst trilláit, művészi pizzicatoéit és staccato- it, közben pedig végtelen réteket képzelek el, vidéket, tópartot, erdőket, magányt. Köröttem egy csomó ember áll vagy üldögél a pádon s nyilván azok is rá figyelnek, hozzá jöttek ki, minthogy nekik se futja nyaralásra. Úgy mulatunk, mint akik egy szál cigánnyal hu- zatják.

*

„Sohase történik valami úgy, ahogy elképzeljük" Régi-kopott mondás, de nem tartalmatlan. A jövő csakugyan kétszer esik meg: először lejátszódik képzeletünkben, aztán a valóságban s a két kép, ha esetleg hasonlít is egymáshoz, csodálatosan különböző. Az egyikben a valóság elemei találhatók meg, melyeket képzeletünk szeszélyesem, titkos vágyunk szerint rakott össze, a másikban azonban maga a valóság varázsa érzik, rendíthetetlen szilárdsággal. Például édesanyámiékihoz utazom vidékre, amint már annyiszor, a délutáni gyorssal. Ismerem a várost, a város részét, ahol laknak, házunk minden zegét-zugát, életmódijukat és szokásaikat, ennélfogva képzeletem a mull megannyi emléke alapiján előre kirajzolja, hogy mikéipen fogadnak, lassanként kialakul bennem az a helyzet is, amikor majd feltűnik szemem előtt a kert meg a ház s úgy érzem, hogy villanyfénynél vacsorázni fognak, az egyik ablak redőnye le lesz eresztve a rekkenő hőség miatt, a kertben pedig a házmester fogja locsolni a gyöpöt. De csalatkozom. Mindig csalatkozom, mert mindig másképen van. A kapun most a vincellér éppen egy hordót tol be targoncán s mindenki körötte ált, ővele foglalkozik. Vagy egy or- vostanárhoz készülődöm, akivé] már régóta leveleztem, de még személyesen nem ismerem őt. Tudom, hogy milyen a munkássága

mások a kívülálló szemlélő szempontjából. A cigány a legsajná 1 atr, amél tóbb fajta, mindkét esetiben. Ha akad köztük, akit a maga baján kívül a roma-nemzet sorsa is érdekel, életét sírva töltheti a lélek Gangeszének a partjainál. Pedig a cigány lehetséges emberfajta- Azt mondhatnám, hogy a légit lehetséges ebbek közül való. A szociológiáinak is kitűnő vizsgálati tárgya lehetne teljes lesüllyedésük okainak a felderítése. Talán a többségben élő nemzetek hatalma tette őket főnkre, amellyel nem tudtak megbirkózni. Porosz- és Bajorország a század elején egyszerűen kitiltotta őket a területéről. Sokszor gondolok arra, hogy talán a fehér emberiség ugyanazt a gyűlő! élig növekvő ellenszenvet érzi és táplálja velük, a „fekete" fajjal szemben, amelyet az amerikai négerrel szemben, akinek a megidegen szó görög, szláv és magyar, de var sok romáin, francia, német szó is..- Sokáig különösen Magyarországom aiz volt a hiedelem, hogy a cigány nép Egyiptomból származik. E hiedelem alapján nevezi őket II. Utász ló salvus conductusa „pharaomes", de az am goil is igy: „gypsies" = aegyptii, a spanyol „gitanos" — aegyptlani.

Az első, aki a tudományt a cigányok valódi eredetiéire vezette, magyar ember volt, Vá ■1 y.i István, komáromi megyei, almás i református pap. Vályi a ieideiní egyetemen malabái tanulókkal érintkezett, tőlük vagy ezer ma- lábán' szót. jegyzett fel, hazatérte után ezekéi a szavakat közötte a győri cigányokkal é? azok megér tették. A cigányok tehát Indiáiból valók. Az eredeti ó-ólmd nyelv szabályait lég tisztábban a török-görög, magyar, ceeh-mor-