Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-29 / 171. (3502.) szám
s ^i^gaiA\a.<Aarhirlm» J$S4^JjlijnsJ8& vasárnap. Sikeri úkw, ai&er... Ida: Heu&auet Ml A siker-pszichózis a háború befejezése után tört ki és azóta egyre vehemensebben tombol: nincs ember, aki, sikert sikerre halmozva, ne lenne egyre elégedetlenebb, és nincs, aki meg tudna állni, ha elérte, amiről sohasem álmodott. Nem tud megállni senki, — ez a mai ember tragikuma. Az élet elvesztette fontosságát, az élet a sikerért van, nem fordítva, mint hajdan, a siker önmagáért való akkor is, ha az élettel fizetni kell érte. A siker véres utakra tévedt, mert már sikerről sincs szó, hanem az emberek fölötti uralkodásról, a legszenvedélyesebb játékról. Nem a pénzszerzés és nem a jólét, vagy a fényűzés ösztökéli az embereket, mindez csak mellékhajtás, a sikert azért hajszolják, mert elvezet a hatalomhoz, és nem kell élet, amely derűs és kontemplativ, de proeul negotiis: távol a tomboló erők játékától. Van, aki még áltatja magát, van, aki még álmodik, van, aki még elhiszi, hogy csendesen boldog ember és hogy nem törekszik semmire, de ez a példány csak azért és addig van, amíg kivűl esik a hatalmi lehetőségeken és nem ismeri fel idejekorán azt a rést, amelyen át belekapcsolódhatna a sodró áradatba. Ha van ma még szerény és elvonult ember, csak azért van, mert nem találta meg azt a pontot, ahol megfoghatná önmagát, hogy sajátmagával a világot kimozdíthatná a sarkaiból, és legyen nagy vagy kicsi, legyen tehetséges vagy tehetségtelen, mindenki, aki valamiképpen bekerült az áradatba, meg van róla győződve, hogy ő az, aki kimozdítja a világot és pillanatig sem gondol rá, hogy sajátmagát mozdítja ki önönmagából. Ki hiszi el, ha vezetőhelyen áll, hogy nem ő csinálja az eseményeket? Pedig az események megszabott törvényszerűsége csinálja őt és tetteit, akár nagy ember és vezére az emberiségnek, akár gyilkos. Egy primitív korban, mint amilyen a miénk, az összes közhely diadalmaskodik derűsebb korok szub- tilis elgondolásain, és Nietzsche húsz kötetét tönkresilányitja egyetlen közmondás, mint például az, hogy vihart arat, aki szelet vet. Még soha sem volt oly nyilvánvaló, hogy művészet, filozófia és etika a nagyon kevesek ügye. azoké. akik nem akarják a sikert és nem áldozzák fel az életüket a hatalomnak. Az irodalom arisztokratikus valami, állapítja meg Babits Mihály az európai irodalomról irt történetében, és ehhez a megállapítás hoz hozzátehetjük a görög felfogás lényegét, amely szerint csak a durva tömeg hajhássza és értékeli a sikert. Ma minden óra véres szenzációt hoz, a sikerhajhászás démoniája véresen tombolja ki magát, minden élet, a legcsekélyebb is, veszélyeztetett, és ezért jogunk van arra, hogy az irodalom helyébe magát az életet tegyük: az élet arisztokratikus valami, már mint az önmagáért való élet az, amely céltalan, mint a legnagyobb művészeti és irodalmi alkotások, de amelynek önmaga szempontjából oly 6zent célja van, mint azoknak a művészeti és irodalmi alkotásoknak. amelyek századokon túl akkor is hatnak, ha soha sem váltak közkinccsé és sikerük soha sem volt: az arisztokratikus élet olyan, mint Homérosz Iliásza, Sappho daltöredékei, — senki sem ismeri őket és Sappho mégis akaratlanul híresebb, minden nagysikerűén híres írónál. Sapphonak nem volt fontos a hir a siker, a hatalom, az élet volt csak fontos, ezért lett az emberiség számára nagy költő. Önmagad számára a sikert csak akkor éred el, ha nem a sikerre törekszel, hanem az életet éled és megtalálod benne a Lét arisztokratikus alaptónikáját, a Lét szentségét és sérthetetlenségét. Világirodalom nem az a vásár, ahol a kereslet és a kínálat törvényei mérvadók, és szinte biztosra vehető, hogy aki ma sok pénzt keres az irodalommal és „nagy neve van“, holnap el van felejtve. Viszont Omar Khayyám perzsa költőnek a kormány csak most építtetett díszes menye- zetet sirja fölé, amely kilencszáz éves. Ez a kis idő meg se kottyan, hiszen valóban nagy költő volt. Talán ez az „irodalmi1* beállítottság az egyetlen helyes értékmérője az élet nek is, mert az egyéni élet épp oly egyszeri | és visszavonhatatlan, mint a termékeny zseni, é6 aki az életet arra használja fel, hogy sikert érjen el, hasonlít ahhoz az íróhoz, aki tehetségét az érvényesülésnek áldozza fel. Ma már nincs ember, aki úgy gondolkozna, mint Sokratesz, bölcs, aki még az Írásról is lemondott és tanítványára, Plátonra bizta, hogy intenzivebb életet folytathasson, ami számára a gondolkodást jelentette. Nincs ember, aki tudatosan kivonul az arénából, mert az aréna véres, és ma ellenfelét, holnap őt éri el a biztos halál. Siker, siker, siker ... Akkor is, ha a siker számtalan életet követel és végül a magad életét, mert Krouosz, aki felfalja a gyermekeit. Valóban úgy van, ahogyan az angol államférfi irta a fiának, hogy A hajnali szürkületben két lövés hallatszott. A cirkáló csendőrök megálltak: — Vadászfegyver volt. — mondta az egyik. — Orvvadászok, — feleltre rá a másik. A két marcona legény szeme ossz évid lant, aztán lassan, — óvatosan elindultak az erdő felé, ahonnét a lövéseiket hallották. A környéken egy idő óta igen elszaporodtak a vadorzók. Hol itt volt rájuk panasz, hol amott. Sok dolgot adtaik a csendőröknek. Haragudtak is rájuk a derék kakast oltások és egymással versenyeztek, hogy elcsíphessék őket. De eddig nem sikerült, mert a furfangos emberek olyan ördögien tudtak magukra vigyázni, hogy, mielőtt a csendőrök a közelükbe értek volna, már régen kereket oldottak. Majd most résen lesznek! Nagy körültekintéssel csúsztak az erdő felé. Az erdő előtt kukoricás terült el. ősz volt. A kukoricaszárak magasak voltak, eltakarták a csendőröket. A csendőrök bújtak, vigyáztak, hogy lépő lábuk alatt a leesett kukoricalevél ne csőrrénjén. Mikor a kukoricás szélébe értek, hirtelen kiléptek a tisztásra. Uramfia! A két orvvadász, Csapó József és Csordás András kezében puskával ott állt egy egy rőzserakás mellett s az erdő felé figyelt. Kezükben még akikor is füstö’gött a fegyver csöve. — Tegyétek le a fegyvert, különben lövünk! Az orv vad ászok egyetlen szóval sem védekeztek. a fegyvert szépen letették, mikor a csendőrök hozzájuk értek, annak rendje és módja szerint jó reggelt köszöntek nekik, az tán összekötözött kezekkel elindultak a csend- örlaktanya felé. A csendőrök büszkék voltak, hogy ok fogták e; a híres puskásokat. Jó fogás volt, a bűnösök nem is védekezhetnek, mert tetten érték őket. Azonkívül egy csapásra két legyet is ütöttek. Az orvvadászok fegyverében felismerték Csötönyi Ádárn va dászpuskáját. amelyet ismeretlen tettesek csak pár hete loptak el tőle. Ez hát kétszeres fogás volt. Az őrsön felvették a jegyzőkönyvet. A többi már a bíróság dolga. Az pedig kemény Ítéletet hoz, hogy a tilosba járó emberek kedvét elvegye a puskázástól... igen kevés bölcseséggel kormányoztatik a világ, de tragikomikus, hogy e felismerés ellenére az angol államférfi sem hagyta ott az arénát és nem vonult el, hogy az életnek éljen, mert az élet a kevesek, az arisztokratikus gondolkodású egyéniségek dolga és erre születni kell. A legnagyobb és legszánalmasabb sikertelenség a siker, ha az élettel kell érte fizetni. Az okosak persze legyintenek: ki vesz komolyan paradoxonokat? Legjobb esetben az Írók és művészek, akiknek az élethez való beállítottsága amúgy is paradox, mert nincs sikerük, amely hatalomhoz vezet. Szavak és fogalmak paradoxán haszontalan játéka azok ügye. akik kívül maradtak, mert gyengék és akik lemondanak, mert úgyis előre tudják, hogy a játékban elbuknak. Sappho és Omár Khayyám? Ők a múlté és a jövőé, de soha sem voltak a jelené, — mondják azok, akik nem tudják, hogy nincs jelen, és ha van, úgy csak múlt és jövő egyben. És legyintenek, mert ez az időmeghatározás már megint csak paradoxon. Mit kezdjenek vele, akik a sikert akarják még ama paradoxon árán is, hogy életükbe kerül? helyét az emelvényen, aztán intett a szolgának s pár perc múlva a terembe ballagott két bizonytalan tekintetű, csendes magyar, Csapó József és Csordás András. Arcukról látszott, hogy idegenül és rosszul érzik magukat. Megállnak szemben az elnökikel és hallgatnak. A tárgyalás elnöke most ismerteti a vádiratot s a személyi adatok megáilapitása után Kivezetteti Csordás András másodrendű vádlottat, aztán Csapó József vádlotthoz fordul: — Megértette a vádat? — kérdezi tőle s hogy a bús magyar jobban megértse, mivel van vádolva, külön is megmagyarázza neki. Lopással, tiltott fegyvertartással és orv vadászattal van vádolva. — Bűnösnek érzi magát? A szorongatott magyar őszintén válaszú; a kérdésre: — A vádat megértettem — mondja halkan, aztán hozzá teszi: — Nem érzem magam bűnösnek. — Figyelmeztetem — beszél leikére az elnök —, hogy céltalan tagadásával csak súlyosbítja helyzetét, mert a jelenlevő csendőrök bizonyítani fogják, hogy éppen akkor csípték el magukat, miikor az erdő szélén lövöldöztek. Azonkívül itt van Csötönyi Ádám tanú is, aki az elkobzott fegyverben a sajátjára ismert, amelyet a múlt hónapban loptak 'el tőle. A magyar hunyorog. Az elnök vár egy pillanatig, hogy a szavak jól a leikébe szűrődjenek, aztán tovább folytatja: — Jobb lesz hát. ha a cselekedetét szépen beismeri s akkor a királyi törvényszék ezt a beismerést enyhítő körülménynek tekinti. Csapó sógor lehajtott fejje! áll, pislog, látszik rajta, hogy gondolkozik, köhint egyet, aztár felveti fejét és megszólal: — Követem a nagyságos törvényszéki urakat, hadd mondjam el sorjában, hogyan történt a dolog. A biró bátorítja : — No, mondja! Csapó mocorog egyet, teste súlyát a jobb lábáról átengedi a balra, aztán beszédbe fog: — Úgy volt, kérem — kezdi pislogva —, hogy kint aludtam a tanyámon. Itt egy kis magyarázatot közbe vet: — Köze' az erdőhöz van a kis szőlőm, aztán most, hogy érni kezd. erősen lopkodják. Hát vigyázni kell a szegény embernek a kis terméKÉSŐILYRA Fehér hajam már egyre gyérül, — De nem élhetek álmok nélkül, Barátaim most is a rímek — Keresek most is ifjú szivet! Bár elég érdemdús a múltam E téren semmit sem okultam. A szállásom: szűk kis szoba, De várok valakit oda. Dísze itt-ott: pár szál virág, Hazajáró melódiák. Könyv, papiros, pár kedves fénykép, Úgy élek — akár egy diák! Kiskocsma, sör, pipaszó, ének, A bánat itten fehér holló — Társaságom: hozám hasonló Szürke verebek, vén legények. Hej de sok mindent megpróbáltam Ebben az összevisszaságban. De most is csak dalos a kedvem Szilárdan áll most is a lábam. A lelkem nem terheli semmi Egy volt a vágyam: jónak lenni! S a szivem most nyugodtan dobban, Érzem: bevált egy életprogram. Van most is egy kis kékruhás leány, Akinek a szeme sötét, Verset írok hozzája, hogyha Az est fátylát teríti szét. Múltkor eltáncolt egy fiúval Most lesem: Mikor táncol vissza? Én vagyok a föld kerekén A legöregebb gimnazista! FARKAS IMRE. A történetet tovább folytatja: — Alighogy pitymalott, valaki zörög az ablakomon. Kiszólok. Mondok: Ki az? Én vagyok!... Megismertem Csordás András sógorom hangját, aki hegypásztor a szőlőm kerületében. Mondok neki: — Mi baj, sógor? Azt mondja: — Baj éppen nincs semmi, azonban az erdő szélién, ahol a rőzse össze van rakva, gyanús alakok ólálkodnak. Nem tudom, mit akarnak, mit motoszkálnak a rőzse között. Jöjjön kee sógor, jó volna, ha megnéznek, hogy mit csinálhatnak ott. Magam is elfogadtam a sógor ajánlatát, fet- cihelődtem, a tanyát bezártam, aztán elmentünk az erdő szélére. Rövid szünetet tartott, köziben megvakarász- ta a fejét, aztán tovább beszélt: — Alig kezdtük a rozsét széthányni... A bíróra csodálkozott: — Hát nem egy puskát találtunk ott eldugva! Az elnök maga mellé nyúl és a bűnjelként elkobzott fegyvert felmutatja, aztán megkérdezi: — Ez volt az? Csapó József közelebb lép az emelvényhez, nézi, szemléli a puskát, szemével végighuz a csövén, aztán az agyán. Majd nagysokára kivélek edi: — Ez volt! A bíró visszateszi helyére a fegyvert és szól: — Hát aztán? * 1 A vádlott folytatja: — Azt mondja erre a 6Ógor: Hallja-e *kee sógor, be kellene vinni a községházára ezt a puskát. Mondom: — Be is visszük! — Aztán megnéztük, hogy töltve van-e... Hát töltve volt! Mondom a sógornak: — Sógor, töltött fegyvertől már sok baj esett... Jó volna kiereszteni belőle a töltényeket. Azt mondja erre a sógor: — Megtehetjük. — Úgy is tettünk. A csövet feltartottam, aztán a két töltényt kieresztettem belőle... Azonban a durranásra odajöttek a csendőrök, aztán nyakoncsiptek bennünket. Elgondolkozott, mintha azon tűnődött volna, hogy a vallomásából nem felejtett-e ki valami érdemlegeset, aztán felvetette a. fejét és széleset pillantott: — Ennyi az egész! Szóról-szór a ugyanígy vallott a másik vádlott. is, a bíróság bizonyíték hiányában felmentette őket. Csapó József nem szólt semmit, mikor azonban kiértek a. törvényszék épületéből, titokban a sógorra pisiantott és megszólalt: — No lám! A csendőrök a hajukat, tépték. A tárgyalás napja elérkezett. Reggel kiilenc óra volt. A 'bíró urak bevonul-J sere.-///----Cs apó József meg a sógora Irta: Nyáry Andor taik a tárgyalási terembe, az elnök elfoglalta %
