Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-01 / 148. (3479.) szám
12 AZ UJ NEMZEDÉK ÚTJA A szellemi dolgozók anyagi válsága Irta: Estóli Gyula (Prátía) fvzmHÁzKönW-KüLTaRA „Hegyország hangja" (Szlovák költők versei — Darvas János fordítása) Nemrégen illetékes szakköröktől hallottuk a helyzetjelentést, hogy minálunk a krízis túljutott a tetőponton s ezentúl már lassú, de fokozatos javulást lehet remélni. Nem célunk, hogy ezt a nemzetgazdasági helyzet alapján kiadott jóakaratu megállapítást teljes egészében cáfoljuk. De ha tárgyilagosan és javitani- akarással tekintünk a hétköznapokba, le kell vonnunk a következtetést, hogy a válság — ha egyes gazdasági ágakban a különleges intézkedések folytán enyhült is — más, egészen speciális területeken tovább terjed. Utalok itt az intellektuel-oeztály újkeletű anyagi válságára. A XIX. század eleje éta periodikussá vált gazdasági válság legelőször a gyáripari termeléssel közvetlen kapcsolatban lévő munkás* és tőkeszegény kisiparos-osztályt veszélyeztette. A szociális kérdés ezért a köztudatban sokáig ennek a két társadalmi rétegnek kérdéseként szerepelt. De már a háború előtti időkben érezhetővé vált az agrárválság. A háború után a gazdasági krízis harmadik gyűrűje kiterjedt a szellemi dolgozók osztályára. (Itt meg kell jegyeznem: ha a helyi adottságok módosító hatásait leszámítjuk, látjuk, hogy e téren minden ország alapjában véve egyforma fejlődésen esett át.) Eleinte csak egyes szakoknál mutatkozott a zavar és részletválság jellegével bírt. Ilyen volt, amikor még az elhelyezkedés a legtöbb gazdasági ágazatban simán ment, de már egyes ágazatban, például a gépészeti és eléktromérnöki szakban, a kész embereket nem tudták foglalkoztatni. A jelenség csakhamar elterjedt a szellemi munkásság többi területére s ma már a kérdés komoly vita tárgya nemcsak Csehszlovákiában, hanem a körülöttünk levő többi országokban is. A krízist előidéző tényezők közül először azt a tényt kell felemlítenünk, hogy az utolsó évtizedek alatt az intellektuelek száma rohamosan megnövekedett és most már fölülmúlja azt az átlagot, amelyre még egy gazdaságilag egyensúlyban lévő társadalomnak is szüksége' tehetne. A jelenség egyrészt az általános kulturális fejlődéssel, másrészt a világgazdasági helyzettel magyarázható. A kulturfejlő- dés vonalát követve, látjuk, hogy a szellemi pályák iránti érdeklődés az uj kor szellemi velejárója. A céhrendszer és társadalmi berendezkedése az „iparos", még elérhető eszményképét állította a társadalmi ambíció központjába. A kora-polgári kor festészete zsánerképeiben ott látjuk ezt az ideált — a tömegambición kívül eső, kezdettől fogva kiváltságos helyet foglaló és igy el nem érhető főnemesi életideál mellett. Megindul a törtetés a céhipari osztály felé. A céhrendszer bukása után megáll ez a folyamat. De már ekkor kialakult az uj társadalmi ideál: a „tanult ember" eszménye. De már ez is az eddigi kulturfeilődés eredménye. Verulámi Bacon, az angol filozófia reprezentánsa már a XVIII. században megállapítja: „a tudomány hatalom". A francia forradalmat bevezető fel világosodott írógárda az emberi tudást emeli mindenek felé. Ennek hatása alatt állítja fel a párisi csőcselék (a „sans culotte“-ok) áz „Ész istennődének oltárát. (Amelyre ugyan — ízlésének megfelelően — egy uccai nőt helyez.) Az emberi észt és szellemi képességeket megtestesítő ideál, az „intellektuel" igy különböző utakon bár, de egész Európában a tömegek törekvéseinek központjába kerül. Az uj kor embere az értelmiségi pályák felé fordul. A folyamat ekkor még egészséges volt. A minden téren erősödő államnak és magán- gazdaságnak szüksége volt a képzett emberekre. Az utóbbi évek leforgása alatt a helyzet lényegesen megváltozik. Az általánosan leromlott gazdasági helyzet az alsó rétegeket fel- örli. A megélhetés kérdése az ugy-ahogy még anyagilag biztosított értelmiségi pályák felé szorítja az egyedeket. Ez még jobban megindította az áramlást a szellemi munkásosztály felé. De ilyen körülmények mellett az egykori eszményi életideál 'kényszerideállá lett olyan értelemben, hogy az emberek jórésze most már főleg az anyagi lezülléstől való félelem által hajtva, képezik magukat és törtetnek fölfelé. Élesen rögzíti le e folyamatot Huszti József „A diplomások szelekciója" cimü cikkében (Magyar Szemle 1934 május): „A háború után szinte hihetetlen mértékben megduzzadt a középiskolai, az egyetemi hallgatók s ezzel kapcsolatban a diplomát szerzettek létszáma. Ez a jelenség eleinte nem okozott különösebb gondot, sőt egyideig rózsás optimizmussal hajlandók voltunk benne a kulturális felsőbb- ség egyik bizonyítékát látni. De nem kellett hozzá másfél évtized sem s kénytelenségből ráeszméltünk, hogy az értelmiségi pálya felé özönlés nemcsak kulturális 'kérdés, hanem az egész társadalom szerkezetét felborulással fenyegető, alapjában véve rendkívül bonyolult belső rétegeltolódás." Ez történt az egyik részről. Másrészt ugyanebben az időben megcsappant a betöltendő állások száma. A nehéz gazdasági helyzet rá- kényezeritette az államokat a kiadások csökkentésére. Racionalizálódott az államháztartás, egyszerűsítették az adminisztrációt. így minimumra csökkent a betöltésre váró állami állások száma. Sőt olyan területen, amelyet a krízis különösen érintett, uj hivatalnokok félvétele teljesen megszűnt. A magángazdálkodás ugyancsak a fent említett okokból csökkentette az alkalmazottak létszámát. Itt a helyzet annyiban lett kritikusabb, hogy — amig az államnál a már egyszer felvett munkaerő az általánosan megállapított fizetésért dolgozik, — a magánvállalatoknál alkalmazottak kénytelenek sokszor éhbérért vállalni a munkát. A helyzetet még inkább lerontja és a szellemi munkások részéről a magasabb bérigényt lehetetlenné teszi a szinte nevetségesen csekély fizetésért munkát vállaló női munkaerő, aki sok esetben fizetését csak a családi jövedelem kiegészítésére forditja és igy az alacsony bérrel megelégedhet. Ezekből az eredőkből jött létre a szellemi munkások válsága, amiről ma már naponta olvasunk. A beteges állapot megszüntetésére minden ország megtette a megfelelőnek látszó lépéseket. A legelső intézkedés, amellyel az állam a már meglévő munkanélküli tábort ki akarta elégíteni, az volt, hogy állami állásokat igyekezett szervezni. Ez sikerült is vagy azáltal, hogy kevésbbé használható munkaerőit nyugdíjazta, vagy teljesen uj kisegítő állásokat hozott létre. Tökéletlensége a kezdeményezésnek. hogy anyagiak miatt ez az elhelyezés nem lehetett nagyszabású, vagy pedig az állások voltak gyöngén dotáltak. Más oldalról a magángazdálkodásban a helyzet tovább rosszabbodott és igy fokozatosan tovább csökkent az újonnan felvett munkaerők száma. A másik mód, amivel az értelmiségi pályák tultömöttségét meg akarták akadályozni, a vizsgáztatások szigorítása volt. Megindult a középiskolai és az egyetemi szelekció. A vizsgaeredmények rohamosan leromlottak. Nem mintha a tanulók tanultak volna egyszerre rosszabbul, hanem, mert eredményeiket szigorúbban kezdték elbírálni. Az erős szelekciónak védői és ellenzői vannak. Mellette hozzá fel, hogy ily módon megszűnik a protekció a vizsgáknál és eltűnnek a kegyelemből átengedettek. Pedagógiai szempontból viszont a rendszer erős kritika alá esik. Terhére írják az emlékezet túlterhelését, hogy agyontanultságot okoz, csökkenti a produktív készséget akkor, amikor túlságosan fejleszti a receptív szellemi erőt. Összegezve a mondottakat, mindkét fent- emlitett akció nem hozta meg a kívánatos eredményt. A megszigorított vizsgáztatási rendszer százszázalékos eredményt könyvelt el a képesítés terén, de az iskolákból készen kikerült egyedek sorát kellő arányban nem ritkította meg. Amíg ugyanis a továbbtanulás teréről kiszorult egyedek a praktikus pályákon nem tudnak elhelyezkedni, addig a tömegek kétségbeesetten vetik reá magukat mindnagyobb számban a továbbtanulásra. A szelekciónak is van határa, A tanári kar, ha csak a legjobbakat is válogatja ki, oda jut, hogy még mindig fölös számban lesz kénytelen bizonyítványt, illetőleg diplomát adni a jelentkezők kezébe. Különben is ma, amikor az elhelyezkedési lehetőség a minimumra csökkent, elképzelhetetlen, hogy a kiválogató rendszer lépést tartson a leromlott szociális adottságokkal. Az itt felsorolt okok következménye az, hogy a szellemi munkások anyagi válsága — ha a rendkívüli intézkedések által átmenetileg enyhült is — alapjában véve emelkedő tendenciát mutat. Ez azért történik, mert — mint e tanulmányból is kitűnik — itt nem elszigetelt jelenséggel van dolgunk, amit önállóan lehet megoldanunk, hanem az intellektuelek szociális kérdése az általános gazdasági krízis függvénye. A tényleges javításnak sem felülről, a meglevő baj ideiglenes enyhítéséből kell kiindulnia, hanem helyzetváltozást itt is csak az általános gazdasági helyzet javulása és javítása utján lehet elérni. A Kazintozy-kiadásban jelent meg ez a kis kötet, amelyre nagy szükség volt és amely missziót teljesít: a szlovák költőket kiemeli nyelvhatáraik keretéből és egy újabb akció- rádiuszt biztosit számukra, ezenfelül pedig a szlovák-magyar együttélés szellemi eredőjét mutatja be, ha nem is teljesen, de talán legszebb formájában. Mert ezekből a fordításokból kiderül, hogy a magyar lélek nagy hatással volt a szlovák 'költészetre. Ez a régebbi szlovák poézisben fokozottan érvényesült, de Darvas János lelkiismeretesen kiválogatott antológiája mutatja, hogy ez a hatás egyre tart. A szlovák versek minden eredetisége mellett felzeng bennük Ady, mint ahogy tagadhatatlan, hogy aki Szlovetnszkón élt, mint magyar iró soha sem szabadult e föld ritmusától és regionális különlegességétől. Hiszen éppen ez a kölcsönhatás mutatja meg az eredetiség valódi és életképes erejét. A huszadik század szlovák lírájából akar ez a kis könyv Ízelítő lenni, mondja a fordító előszavában. Az összképen van a hangsúly, nem pedig az egyes költőkön. Az agyondicsért „szláv melankóliát" uj életformákat kereső, sok hangú harcos líra váltotta fel, a Ma lázas muzsikáju költészete. A Tátra és Vág fiainak valósághona és vágyvilóga egyben ez a kis antológia-. „Napestig nap süt, mégis oly nedves apáim földje. századokon át jobbágyok könnye hullt e rögökre, tűzhetsz, tüzes nap, e könnyek most is fájnak örökre." így a melankólia, amely ismeri a futó felhővel együttfutó végtelen bánatot. De ismernek már a fiatalok uj világokat, igéretföldek csodáit és szárnyalnak feléjük, táj felé, „amelyet soha el nem érünk" és amely ezért szép és ígéretes. Az uj világ 'prófétájának szakálla forradalmi zászló gyanánt leng majd a szélben és akkor majd elvenek és holtak felkelnek, hogy kövessék... Itt a hit, amely legyőzi a melankóliát és lávásan uj költőket dob ki az életbe. Nagy szolgálatokat tett Darvas János a magyar irodalomnak, hogy ezekkel az uj tehetségekkel megismertette az olvasóközönség szélesebb rétegeit, mert a magyarul megszólaltatott szlovák költők mindegyike elbírja a magas iskola mértékét és szellemi érteleimben szükség volt rájuk, nemcsak hazájukban, de az egyetemes költészetben is. Szlovenszkó hegyeinek és levegőjének, folyóinak és városainak kivetítése ez a könyv, de egyben néhány olyan szlovák költői egyéniségé, amelyeknek meg kellett szólalniuk. Darvas János ezt a feladatot ugv oldotta meg, ahogyan Goethe megköveteli: irás- tudásos tehetségét párosította a legnagyobb gonddal és szorgalommal. Aki az eredeti verseket ismeri, megállapíthatja, hogy jobb fordítást nem lehetett volna adni. Viszont, aki az eredeti verseket nem ismeri, úgy olvassa őket, mintha magyar eredeti versek lennének, és ez a legbiztosabb kritériuma az adekvát értéknek. U fiai költések? Mondjuk inkább: átköltések a magyar nyelvbe. Sokszor nyeri megállapítást, hogy erre csak költő képes. A költői nyelv nem tárgyilagos, hanem egyénien szimbolikus, és a szimbólum zenei átélése csak a szerencsés pillanatok ajándéka. Darvas János ezziel az ajándékkal nem bánt könnyelműen, hanem a nyelv metafizikai súlyának megfelelően sokáig egy szellemi tető alatt élt vele, amiig hozzányúlt a megformálásához, azaz, amíg az intuíció helyébe óvatosan és felkészülten a gondos szorgalmat helyezte. Az eredmény: a szlovák költők tökéletes zengésű magyar megszólaltatása. A kis kötet mögött sok a tanulmány, fáradozás, jóakarat és tudás. Tudjuk, hogy az egyszerűnek ható nyelv csak tökéletes munka árán érhető el és ami Darvas fordításainál azonnal megkap, éppen az egyszerű nyelv, amelynek minden sora dór oszlop. Darvas könjjvón keresztül azonnal megszeretjük Szlovenszkót, — ha ilyen tökéletesen angolra fordítanák ezeket a verseket, a távol Anglia nagyszerű benyomást nyerne Szlovenszkóról. Darvas János ezért a munkájáért, amelynek értékét népi szempontból nem lehet eléggé megbecsülni, a Re viczky-pály adijat kapta. A könyv előszava hangoztatja a magyar-szlovák együttélés testvériségét. Szebben ezt nem lehetett volna kifejezésre hozni, mint ezekkel a magyar fordításokkal, amelyek — tulnan. minden politikai zsibvásáron — a ikét nép lelkét polifon módon szólaltatják meg. A szép illusztrációkat Nyiresi Tichy Kálmán rajzolta. A könyv tipográfiája példaadó. Olyan könyv ez, amelynek minden szloven- szkói ház .polcán a helye, ha igaz, hogy a költészet sűrített életvalóság. n. p. Évi közgyűlést tartott a pozsonyi Magyar Szinpártoló Pozsony, junlus 30. Csütörtökön este tartotta a Sriovenszkói Szinpártoló Egyesület tevékeny pozsonyi csoportja évi rendes közgyűlését a tagok szépszámú részvétele mellett. A közgyűlést dr. Aixinger László helyi elnök nyitotta meg, majd az ő lemondása következtében dr. Bacsák Kálmán országos társelnök, a pozsonyi csoport uj elnöke vette át az elnöklést. A lefolyt, egyesületi éviben kifejtett, működésről szóló jelentést dr. Prenghy Árpád titkár terjesztette elő, aki rámutatott arra, hogy a szlovenszkói magyar színészet 1928 óta került válságos helyzetbe, amikor a szinpártoló véleménye ellenére megszüntették az egyke- írüietes rendszert és fenntartották az évadok sérelmes beosztását. Fokozza még a színészet helyzetének súlyosságát a nem csökkenő gazdasági válság és a nyugati kerületben a színigazgató népszerűtlensége, valamint előadásai színvonalának kifogásolható volta. Ebihez járul az a körülmény, hogy a kiváló magyarországi művészek itt alig vendégszerepelhetnek, s ezeknek nagy művészetét fájdalmasan nélkülözi az itteni kulturszomjas magyar színházlátogató közönség. Mindezek a körülmények természetszerűen kihatnak a szinpártoló propaganda-munkájára is. A pozsonyi szinpártoló változatlanul követeli az évadok beosztásának megváltoztatását, a szi- oikancessziónak megadását, s az előadások szin vonalának emelését. A nagy helyesléssel egyhangúan tudomásul vett titkári jelentés előterjesztése után Lamos József pénztáros számolt 'be a csoport pénzügyi helyzetéről. Jelentését tudomásul vették és a felmentést egyhangúan megadták. A tisztujitás során alelnökök lettek: dr. Lü- ley György és Fornheim Zsiga, ügyvezető al- elnök Taubimger Ernő, titkár dr. Prenghy Árpád, pénztáros Mindszenthy Béla, ellenőrök Sdhügerl Sándor és Janson Jenő, jegyző Tamás Lajos. A harminctagiu választmány nagyjában az eddigi tagokból alakult meg. Kentsek György és Prenghy Árpád indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavazott Aíximger lelépő elnöknek, aki közel kilenc évig vezette nehéz körül menyek között a helyi csoport ügyeit és Lamos József lelépő pénztárosnak, aki szintén évekig fáradozott önzetlenül az egyesület érdekében. Dr. Neumann Tibor javaslatára a közgyűlés újra leszögezte, hogy a mostani pozsonyi színi előadások színvonalát nem tekinti megfelelőnek és Bállá Lioi produkcióival sem látja biztosítottnak a magasabb, tiszta művészi Színvonalat. Szóba került nnég, hogy Földes megállapodás ellenére még mindig szed elővételi dijat és hogy jelenleg társulatában ■nincsen primadonna. Mindezeknek és egyéb kifogásoknak Földessel való megtárgyalására három tagot küldött ki a közgyűlés, amely végül dr. Bacsák Kálmán elnök előterjesztései alapján szervezeti és propaganda-kérdéseket vitatott meg. %
