Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)

1934-06-24 / 143. (3474.) szám

8

Antii sokan tx&ntudnak

Ida: Heu&aue

Ez a cím most legújabban sok napilapban jelentős szerepet játszik. A közönségnek tetszik a tudományosan felcicomázott játék azzal, amiről azért derül ki, hogy valóban nem tudta, ónért gondosan az van összeválogatva, amit a ráneménő ember valóban nem tarthat a fejében és nagyon mulatságos megtudni, hogy Magdeburg városában a gyermekek egyetlen nyáron 1,500.000 cserebogarat szolgáltatták be a hatóságoknak, vagy, amit Anton Kuh állapit meg legutóbb, hogy a párisi nő erotikus igényei nem nagyon különböznek egy közepes német városban lakó nő ilyen természetű igényeitől. Ha a más- félmillió cserebogarat összeboronáljuk a nők erotikus igényeivel, még homályosabbá és érdekesebbé válhatunk és a kissé már levi- lézlett keresztrejtvény helyébe uj formuláját illeszthetjük a mulattatásnak.

Amit sokan nem tudnak, — rendben lenne, ha nem lenne úgy, hogy amit sokan tudnak, nem tudják, vagy mindig akkor felejtik el, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá. Ennél is érdekesebb, hogy amit kevesen tudnak, rendszerint közkincs számba megy. Ilyen esete van a világnak például Plátóval, akiről csak azok, akik komolyan olvasták, tehát igen kevesen, tudják, hogy semmi köze ahhoz, amit sokan tudnak róla: a plátói szerelemhez és a platonizmushoz. Semmi, vagy pontosan annyi, mint a cserebogaraknak a nőd erotikus igényekhez. Áll tehát az eset fordítottja és igaz, hogy amit sokan tudnak, az nem igaz, viszont pedig amit sokan nem tudnak, az igaz, de nem fontos. Fontosnak azt tartják, amit sokan tudnak, például a plátói szerelmet, annak ellenére, hogy nem igaz. A tudásnak és a tudatlanságnak ilyetén való közös értéknevezőre való összehozásából kiderül, hogy a tudás körül valami nincs rendjén, mert különben nem történhetne meg, hogy most újabban a cserebogarasan jelentéktelen tudást tálalják fel a hivatásos mulattatok, ahelyett, hogy érettségit rendeznének azzal a sokat ígérő címmel, hogy „Amit kevesen tudnak ...“

tudjuk, mikor és hol? Hiszen tudásunk any- nyival gyarapodott, nem ismerünk távolságot és megoldhatatlan feladatot, mért van mégis úgy, hogy senki sem leli a baj nyitját és nem tudja kimondani a Szezám, nyílj meg! varázsszavát? Nagyon hiszem azt, hogy azért, mert mindenben a cserebogarak és a nők erotikus igénye közt keresünk kapcsolatokat és minden lehető és kombinálható résznek igen nagy figyelmet szentelünk, csak az egésznek nem, tehát annak, amit csak kevesen tudnak és sokan még akkor sem ismernek fel, ha kiböngésszük számukra a/ -'!e! lexikonjából.

Nem én döntöm el. hry a \-hoz a sokakhoz tartozom-e, akik ■ ;u tudnak, vagy

azokhoz a kevesekhez . ,i keveset lényegesen tudják, de g• e reá és különösképpen akkor eszmélek rá r... do.an, milyen jó nem tudni, ha az uj mulattatok elébetánják a sokaknak mindazt, amit nem tudnak, de amit tudniuk kellene. A gyors felejtés nemcsak a boldogtalan szerelemnek a legjobb ellenszeré, de az élet minden pillanatában orvosság lehet. Ford meséli, hogy az első tiz dollárt úgy kereste, hogy tanonc korában elküldték egy gyárba. Illedelmesen várt az előszobában, amikor berobogott a tulajdonos, aki azt hitte, hogy a tanonc az 6 alkalmazottja és ráförmedt, hogy meri ide betenni a lábát, takarodjék, el van bocsátva és mi a bére. Mikor Ford tiz dollárt rebegett, odadobta neki a pénzt és elkergette, még mielőtt Ford megmagyarázhatta volna neki, hogy nem is az ő alkalmazottja, hanem... Szóval, nem a magyarázaton múlik, hanem azon, hogy az adott pillanatban tudásunk ne juthasson szóhoz és ha idegen előszobában tartózkodunk, ne a magunk igazát hajtogassuk, amelyre tudásunk feljogosít, hanem ismerjük el villámgyorsan a másik tudásának nagyobb jogosultságát; a tiz dollárt. Ez is ahhoz tartozik, amit csak a heveseit tudnak, de nem található azokon a listákon, amelyek azt mutatják be, amit sokan nem tudnak. Nem csodálom, hogy ezzel a tiz dollárral Fcid a világ leggazdagabb embere lett: nem kell tudni a cserebogarakat és a női erotikát, de igenis tudni kell, milyen beérkezést jelent sok esetben egy erőteljes kirúgás.

Nem kell tudni, amit sokan nem tudnak. Higyjék el, hogy ez az uj játék pillanatnyi tudatlansági zavart palástol. A káosz akkor fog isimét kozmoszba formálódni, ha elfogadjuk a tiz dollárt és hallgatunk. A tiz dollárnak hiába magyarázod, hogy nem tudja, amit sokan nem tudnak... Vedd tudomásul, hogy mindent tud és ennélfogva sokkal többet a lexikonok minden tudásánál és azt is, hogy ha a cserebogarakról és a nők erotikái igényeiről írsz, egyedül csak a tiz dollárra gondolsz. Fordnak nem kellett keresztrejtvény, ő tudta, hogy a tíz dollár: parancsolat.

REIF

bútorgyár

B. BYSTRICA

Tel. 170.

^ Állandó kiállítási

„Jííe^kaBunk mindennap

és feltámadunk"

Irta: Egri Viktor

Bátor és okos ember, aki elfelejti, amire nincs szüksége, de tudja, amire szüksége van. Johannes Müller, a zseniális német fiziológus egyszer valami nagyon komplikált folyamatról tartott előadást. Az előadás végén hozzálépett egy fiatal hallgató és valami nagyon egyszerű kérdést intézett hozzá. Müller, a nagy tudós egy ideig hallgatott és a hallgatók azt gondolták, hogy belesül a dologba, de egyszerre csak igy szólt: „Ma szerda van. Arról, ami Önt érdekli, szombaton fogok előadást tartani. Jelenleg nem tudom a választ.“ Egész életéből és tudományos munkásságából kiderül, hogy ez nem volt kifogás és nem akarta zavarát ily módon palástolni, hanem valóban igy volt és nem is lehetett másként, mert ha valamivel foglalkozott, ezt oly száz- százalékos nekiszentelessel tette, hoigy minden mást elfelejtett, azaz nem tudott mást, csak azt, ami foglalkoztatta. — Ez a titka az igazi tudásnak. Tehát nem az fontos, amit sokan nem tudnak, hanem fontos, hogy pontosan tudjuk, amit tudnunk kell. Ha ma szerda van, nem gondolok a szombatra, minden szerdának úgy megvan a maga tudása, mint minden szombatnak, — és Johannes Müller tagadhatatlanul derekasabb munkát végzett, mint ama fiziológusok ezrei, akik szerdán is tudják a szombati anyagot, de éppen ezért soha sem tudják a lényegeset.

Nagy baj, hogy sokan nem tudják, amit a kevesek tudnak és a kisebbik baj, hogy nem tudják azt, amit valóban nem tudnak, de ami minden lexikonban fel van jegyezve. Többé- kevésbé ma mindenki szakember és specialista, és helyesen mondja Capek egy írásában, hogy a férfi végzete az ostobaság, mert szakembernek születik. A szakember nem tudja, milyen lényegesen és döntően fontos nem szakembernek lenni, mert a szakma csak arra való, hogy fenntartsa azt, aki cél: az embert. A szakember azonban fordítva cselekszik és emberi mivoltának teljes súlyával azon van, hogy tökéletes szakemberré képezze ki magát, miközben nem az emberen, hanem a szakmán van a hangsúly. Mindenki csak a magáiét tudja, senki a másét, és ezért kellemes a játék: „Amit sokan nem tudnak." Túlzottan felhalmozódott a tudás, és az ember a sok részlettől nem látja az egészet, fától az erdőt. Néhány év óta harangként kondid egy kérdés minden tudás feletl: Valahol elromlott az élet, mért nem

A zsolnai gyorsban emlegette egy úti társ a szektát. Utazó volt. v asszak maibeli, sokat járt tuhiau a V Iára-szoros in. a Fehér Kárpátok morva lejtőin, de maga még nem látott szombatost. Nem is törődött velük, csak kuriózumként em’egette őket. Szombat tartó morva parasztok és kisiparosok lesznek, ennyi magyarázatot adott még u-travalóul. Ha érdekel az életük, ezálljaik át Teplieen Vsetin felé. ott találhatóik néhány szombatost a környező falvakban.

Vsetimbői! lomha autóbusz visz a hegyekbe. Nincs eoik kapaszkodó, az utak szűk völgyeken futnak át és olajban nára festett faházak szorulnak a dombokra tiszta szegénységükkel. Nincs ennek a tájnak az a varázsa és regé- nyessége, mint a szoroson tolnán, a szeszélyes Vágvölgye szurdokaiban. Kopott erdők nyomják a hegyek tömpe orrát, valami egyszerű tisztaság árad mindenről, mely nem tud megragadni és lenyűgözni, mert egyszerűségében sem momumertál is.

Egy eldugott kis faluban találkoztam a szombatossal. Délid ő volt, a falu melletti késgyárból jöttéik a munkások, kantonba tért, aki mesz- szebb lakott., a falubeli ment az otthonába, ha nem várta családból! az ebédeskosárrak

Megszólítom az egyik munkást. Eligazitaina-e valamel yik ez ómba ttart óh o z ?

— Ott megy a mi élőmunkásunk, az is adventista, — mondja a munkás és odaezófl a feljebbvalójához:

— Pán Martin, ez az ur beszólni alkar magával.

Érzem, rém lelhet igy megrohanni az embert.

■ Valahogy értésére kell adnom, hogy nem puszta kíváncsiság hozott ide, hogy most vallassam és kutassak az életében. Jegyzetkönyvemet a zsebemben hagyom, nehogy elriasszam és óvatossá tegyem feleleteiben. így aztán hamar fei- •mólegszilk. Az otthonáig jó negyedóra az ut, aat eldiskuráljuk. Felemlitom, hogy Erdélyben

is élnek szombattartók, azok az igazi szombatosok. Oh igen, már ő is hallott róluk, a magyar testvéreikről, de ők itt- mások, ők adventisták.

— Adventisták? — kérdem. — Nem a morva fehér testvérek leszármazottai?

A fejét rázza. Erről a szektáról! alig tud valamit. Fehér testvérek régen nincsenek, ők év- rői-évre gyarapodnak.

— Mennyien vannak adventista testvérek?

— Itt, a faluiban élünk vagy harmincán, — feleli. — A szomszédban, Jablunkán is van húsz testvér, meg Ra.tiboron kettő-három.

Elmondja, hogy mindenfelé szétszórtan lesznek többszázan. bátortalanul ezerig növeli aztán a számot. A prédikátoruk Mezerlesen, a közeli városban lakik, a test ámen tömi papi tizedet kapja tőlüik.

Később hallom a jakiunkat postán, hogy elsején a legtöbb munkát ennek a papi tizednek beszolgáltatása adja, Kereskedő tiszta nyeresége tizedét küldi és vendéglős, ácsmester csakúgy lerója papi adóját keresetéből’, mint munkás a heti béréből.

— Nem túlságosan sok ez a tized? — kérdem. — Ha a szombatot szenteld és csak öt napig dolgozik, nem esik nehezére a sovány •bért azzal az adóval megkurtitani?

— Be kell érni a legkevesebbel is. uram, — mondja, — Vannak, akiknek ernnyiük sincs. Aztán nem minden a papé a, tizedből, ö tartja fenn az imaiházat és a fölöst szétosztja az Ínségeseknek.

— Ha a szombatot tartják, mennyire keresztények, — rohanom meg hirtelen.

Emberem enyhén mosolyog. Kék szeme csupa ártatlan derű és jóság.

— Adventisták vagyunk. A mi egyedüli bibliáink a.z ótestnmentum, annak parancsai szerint, élünk. Az Isten a hetedük napot, a szombatot szentelte pihenőnek, azért tartjuk a szom——Mgw——MM—* j

batot és várjuk a Megváltót, hogy mánk virradjon Isten országának hajnala.

Beszéde papossá válik, elveszítette közvetlen, főldizes egyszerűségét és hivő hangjában a prédikátor pátosza cseng, ami annál zavaróbb, hogy olajos munkászuhbonyban, törődötten ‘bandukol mellettem.

— Az apja is szombatot ünnepelt? — kérdezem, hogy közvetlenebb vallomásra bírjam.

— Már a nagyapám. Fiúról-fiúra száll a hitünk, ez a mi örökségünk.

— Ki volt itt az első adventista?

— Azt nem tudom. De régen volt. Lehet ötven vagy hatvan éve, hogy az első ameriká- nus itt járt.

— Hát amerikai volt az első prédikátor, a szektiaaílapitó?

— Amerikai volt, Wilhebn Műfemek hívták.

Többet nem tud a szektaalapitóról. Müliler- nek mondja a Miller nevű pittsburgi babtista prédikátort és 1844 május elsejére mondja az Ige első kihirdetését. Nincsen lexikeni tudálékosság benne és amikor további kérdésekkel szorongatom, a paphoz utal, nagyon okos ember, ő majd felel nekem

— Nem szeretem a.z okos embereket, csak a bölcseket szeretem. — mondom.

— Akkor a mi prédikátorunk bölcs. Mert- az okos ember az eszével gondolkodik, a bölcs a szivével.

— Iskolázott ember?

— Nem volt iskolája, kérem. Munkás volt. a gyáriban, ahol én dolgozom, de sokat olvasott, gyönyörűen beszél.

Nem lehet a kérdésnek szociális oldalát feszegetni, nem lehet megbolygatni ennek a hivő léleknek áhitatos 'békéjét holmi szkeptikus megjegyzéssel, nincs-e a nagy lélekíordiilás mögött az anyagiasságnak valami árnya? A hivő Isten ujját látja abban, hogy társa egy nap otthagyta a munkapadot, kiválasztottként talárt öltött és a biblia szavaival felel az élet kérdéseire. Oly nehéz a lélek békéjét meglelni, ez az ember megtalálta.

Ami az életük külsőségeit illeti, abból kerek és tiszta képet kapok. Vallásuk gyakorlása háborítatlan és a (gyermekek iskoláztatásával sincs baj. A falusi tanító elnézi a szombati mulasztást és magánórákon repetába gyerekekkel. A városban persze már nehezebb követni az „írás parancsát".

Próbálok tovább nyomulni az emberibe, tuh jutri a felületen, mi szülte ezt a külön utat, kényelmes örökség-e ez a lelki béke, vagy ma,r- dosó vívódások szüleménye? De fel kell hagynom a harccal, kérdéseim értetlenül peregnek le az emberről. Bibliai egyszerűséggel hisz, kétely nélkül és maradéktalanul, a vérében van és az idegeiben, az izma rostjaiban, harc nélkül szerezte, úgy kapta, mint a szivét és az agyát, A munkán, a hiten és a családon túl nincsen semmi. És az élet berendezéseiből csak annyit tud. amennyi munkájához, hitéhez és családjához tartozik. Nem látja, hogy körülötte égő romhalmaz a világ, fut valami kivédhetetlen barbarizmusba. Egy mosolya van: aki nem gondol a lélek békéjére, azé sohasem lehet Isten országa,

— A szombaton fcivül milyen ünnepet tartanak? — térek át valami köznapibb kérdésre.

— Ünnep minden nap. amit Isten nekünk ajándékoz.

— Hát a karácsony, a pünkösd, ezeket nem ünneplőik?

— Nekünk se karácsonyunk, se pünkösdünk. Nincs erre parancs a bibliában.

— Husvétjnk sincs? Hiszen ez a feltámadás ünnepe!

— Miért volna- hűévé tünk? Az ember naponta bünt-bünre halmoz, estére bűnösként tér nyugvóra és reggel uj emberként feltámad. Meghalunk mindennap és feltámadunk!

Odaértünk az otthonához. Tiszta faiház a domboldalon. Az udvaron pöttömnyi gyerek. Azt hiszem, az unokája. A kislányom, mondja az ember. Most jobban megnézem, ötvenesnek gondoltam, pedig harmincöt sincs, olyan gond- nyüt-te, a szája foghíjas és vértesem ajkad véneik. Az élet nehéz és kemény megpróbáltatásokat ró a hívőire.

Búcsúzóul kezet rázunk. Gyengéd tapintású és erőtlen, a keze, mintha nem is volna munkásé. A szemét még egy darabig rajtam felejti. Olyan a szeme, mint az udvaron játszadozó kislányé, tengerkék és derűsen csillogó. Ezek a szemek mintha nem is tudnának ráncokról, aggságról és halálról. Meghalunk, de feltámadunk, beszélik ezek a gyereke zeniek. Befelé néznek...

1984 junfus 54, vasárnap.