Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-24 / 143. (3474.) szám
6 „934 jimitts 24, vasárnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY A VAROS Adósságom volt, amelytől megszabadultam. Súlyos adósság volt, nyomasztó adósság, néha se nappalom, se éjszakám nem volt tőle. A város ... Úgy éreztem, le kel! tudnom ezt az adósságot, hogy visszaszerezzem hitelemet saját magam előtt, hogy boldogulni tudjak, hogy megint egyenes irányiba jussak a könbefutko- sás'ból. Más pszih iá terhez mehet ilyen elnyomott konfliktussal, de hova menjek én, akinek a papiros a pszichiátere. Próbáltam apró pénzben törleszteni az adósságot. — nem ment. Próbáltam kis novellában, kis cikkben kiadni magamból a betegséget: mindig csak epe jött, de bent maradt a betegség gyökere és tovább termelte mérgét... Elolvastam Márai Sándor emlékeit a városról, legújabb könyvében, Egy polgár vallomásaiban. gázol a körülményeken, amire a polgár ereje nem futja. Nem érvényesüléeről van szó, csak kibontakozásról. Márai, a szerencsés polgár, távolról sem érvényesüli úgy, ahogy megérdemelné, ahogy 'bontakozik. Egy előző könyvén kívül eme uj könyvében érzem, hogy nagy iró, hogy közötte és az élet között nincs semmi közvetítés, függetlenül, önállóan áll -az éllettel szemközt, amelyet felfedez és leleplez. Egyeten dolog. amit tanult, az irás mestersége, de ezt oly feltűnés nélkül gyakorolja, hogy észre se vesz- szü'k. Akár kép is tehetne, amit csinál. A hatás egyforma, mert megrenditően művészi. Márai sikerült Írásainak döbbentő mélysége és távlata van, ha pedig néha rosszkedvűen ír, olyankor fokozott az irásmüvészet, nagyobb a mesterségbelli gond és eltűnik a távlat. E könyvét, amelyről szó van, szívesen irta. .egyetlen sora sincs, amelyen a folytatás ég összekötés kényszerűsége volna érezhető. A titkok, amelyek másnál szétszakadnak és eltorzulnak a tudattal való küzdelemben, tiszta formában folynak szét a papiroson és mögöttük nemcsak egy osztály távlata, hanem emberi távlat van. Nem mesterségbeli szabályok szerint összefüggő ez a kép, nem sima nagyitó egy csoportozat fölött, hanem sokszögű kristály, minden oldala máskép nagyit és más távlatot mutat. Csak Írójáról mutat egységes képet- — ennyiben mémoire a mai divat szerint — de a környezet ég körülmények, melyeket bemutat, nem miljőrajz, hanem teülőn- külön miniatűrök, külön-külön • művészi mondanivalóval, ábrázolással és — főleg — távlattal Távol áll attól, hogy véleményt mondjon és ha itt-ott úgy látszik, mintha az olvasóval akarna véleményt formáltatni, mögötte érezhető erősen a művészi igazság, a magas és békés szemlélődés. A művész a háttérben őrködik fölényesen és egy-két gesztussal helyreüti a hibát, ha va uiméi vet- a felelőtlenül napi munkát végző iró elkövet. Az irómesterembernek nincs itt más szembeötlő szerepe, mint itt-ott ■egyenletesen cukrot szórni a pidulára, aJhoi túl keserű. Az iró inémóire-t akart Írni, áhogy ez ma szokásos, a művész, a primér, hunyorított és írás közben megfogta az iró kezét. így történt, hogy egy korrajzban a kor figurái helyett emberek unokái és ősei láthatók. Nem csoda, hogy a város és az ott eltöltött ifjúság képei kap* ták meg a kivételes ragyogást, hiszen ezek sáv** ták be legmohóbban a fényt. Számomra — remélem — döntő élmény ez a könyv. Föltárt egy képet számomra meglát- Ihatóan, képet, amelyet eddig az indulatoktól nem láthattam meg. Megfoghatóan, valóságosan kezembe adta a követ, amely nyomott: ime, ez az, ami gyógyulásod útját állja.. Nézd meg: anyag. Nem éles és nem sima. Nem könnyű és nem nehéz. Ha ez nyomott, dobd el. Ha ez volt a teljesíthetetlen adósságod, — le van tudva. Nincs okod a sérelemre, mert itt vannak a sérelem motívumai, az élet színes kavicsai, amelyek mögött néha furcsa, ijesztő képek láthatók, de amelyekkel — mégis — csak játszani lehet. SÁNDOR IMRE. Márai egyetlen írását sem tudom itészi szemmel nézni, az övéit a legkevésbé, Írásain keresztül szemlélem őt, mint betegtársamat, aki gyógyulóban van. míg engemet íeménytelenül lekötöz a betegség. Mintha egyforma fertőzéssel kerültünk volna -egymás mellé a kórházban, az egyik állapota javul, szervezete leküzd te a kórt. már csak vendégként időzik az orvos közelében, rekonvaleszoens. a másik beteg pedig rc- mény tel énül sorvad és irigykedve nézi szabaduló társát. De a másik gyógyulása ismeretlen belső erőket mozgat meg a reménytelen betegben is. felszabadul egy Ie’kizár és alóla előtörnek a szervezet gyógyító erői. Ilyen hasonlattal próbálom a könyv keltette érzéseimet adni ét? lehetetlennek tartom, hogy a hasonlat a tehetség és siker szintjének képzetét keltse az olvasóban. Egészen másról van itt szó. Egy polgár vallomásaiban Márai lerajzolja a város öreg házainak keresztmetszetét. Családi képződményeknek látja, ezeket a házakat, amelyek úgy épültek befelé, ahogy a család gyarapodott. Ha a család egy férfitagja megnősült, uj szárnyat építettek számára az udvarban, így terjedt a ház hosszúságban, anélkül hogy a ház külső frontja bővül volna. Az iró valóságban látja a valóságot- és pontosan hihetjük neki a személyek megfogóan érdekes, mélyre sugárzó lelkirajzát is. Ezeket a házakat én is láttam éppen elég sokszor, de fejlődésük valóságos, belső struktúráját most ismertem fe1 először Márai közléséből Eddig úgy láttam ezeket a házakat, mint keskeny, kémény szérű menedékeket, amelyek széles védőoidalukkal feküsznek az örökös szél elé és lakóinak igy nyújtanak védelmet az állandóan zord időjárás eilen. Nfcm láttam én a családok épülését, rétegeződ és ét ezekben a házakban, csak meghúzódó polgárokat láttam, akik télen fülvédővel és felhajtott prém- gall'éros. prémbéléses kabátban jártak a kitáruló folyóvölgy förgetegében és ugyanilyen bizalmatlansággal óvakodtak telekiben is minden külső szélitől Márai belül élt az ódon házak falán, még ha modern házban lakott is, én pedig kívülről, vendégként szemléltem a várost, amelyben talán több időt töltöttem, mint ő és amelyben ódon. keskeny, vastag,falu háziban volt első lakásom. Elhatározó évetek előéltük le ott, a lélek fertőzése ugyanonnan származik, a gyógyulás mégis az övé, a folyamat szabályosan halad előre, virágosán terebélyesedik az „analízis”, amely Márai oeuvre-jét jelenti. Tizenegy éves koromban kerültem a városba, amelyben Márai született. Mindvégig vendég voltam azon a helyen, ahol irányt vett életem sora, pillanatig sem szűnt meg a lázadás bennem az ítélet ellen, amelyben nem tudtam megnyugodni. Ha meg fogom tudni mondani, hogy miért, az lesz a gyógyulás. De Márai könyve hozzásegített a diagnózishoz Egy polgár vallomásai — valóban azok. A lázadó polgár vallomásai, aki megtalálta a visszavezető utat — ivem a boldogságot, mert ez használhatatlan cikk az iró számára —, kénytelen vagyok azt mondani, hogy szerencsés körülmények között. Lázadása a, család ellen családi asszisztenciával történik, kivonulása a családból — családi kísérettel. Volt korszak, amikor elképzelhetetlen volt másfajta iró, mint gazdag feudális család tagja, vagy ilyen család pártfogoltja. A polgárság mer szűkült szemléletében már mm elég a jómód sem, hogy a polgári család tagjaiból iró válhassók. a tehetségen kivid szerencsés körülmények is 'kellenek. A proletársarjnak, amelly edzett, harcos, társasági formákkal nem törődő, sokkal könnyebb dolga van a művészettel. Az erő, minden művészet alapvetője, benne szuny- nyad m kibontakozva legtöbbször mindent kihoz, amit kihozhat. A proletár Creje keresztüliA GRÓFNŐ, KÉT NAGY EMBER KÖZÖTT Tudori értekezés (Budapest.) Ez csak egy tudori értekezés ez' a kedves kis könyv, amit most Párisból kaptam ajándékba születésnapomra, de ép kapóra jött ebben a percben, miikor Budapesten a Liszt- ünnepeik véget értek. A magam számára ezzel a kis könyvvel még tovább tart az ünnep ... A címe ennek a doktori tézisnek: Balzac és a szláv világ. A „szláv világ”, — egy nő. Ezért helyesebb cime volna,: Balzac és az orosz grófnő. Még ennél is helyesebb címe volna: Balzac, az orosz grófnő és Liszt Ferenc. Valóiban ez volna a leghevesebb cime. Mert igazában ez a kis tanulmány, eddig ismeretlen feljegyzések és naplójegyzetek alapján, azzal a romártikus viszonnyal foglalkozik- ! amelyben Balzac, HanSka grófnő és Liszt Ferenc voltak egymással. Ebben a háromszögben, meg kell vallani, Baizacé a legszomorubb szerep, ő lévén hármuk között a legkiválóbb ember, nem is meglepő. hogy az övé a tegszomorubb szerep. Majdnem húsz évig szerette a grófnőt, meglehetős távolról, ami annál kínosabb lehetett számára, mert a maga vaskos szenvedélyessé- gével egészen közelről] kívánta szeretni! Húsz- évi imádat után, végre egy nap elnyerte a nőt, — egy pár hónapra! Mert az ilyen hosszú epe- |dés. az olyan vaskos szenvedéiyessöggél párosulva. amilyen a Balzac szenvedélye volt, rendszerint végzetes hatású. Balzac 'belehalt férji boldogságába! Biztosan sokat szenvedett ettől a szerelemtől amíg meghalt. Nagy emberismerete mellett, nem volt egészen tisztában a grófnővel. Any- ryi grófnőről irt, de ezzel nem volt tisztában. Nehéz is volt tisztában lenni véle. Ez a Hanska grófnő borús lelkületű, vallási ködökkel telített hölgy volt, amellett könnyen befolyásolható, ingadozó természet. Voltaképpen nem is tudta, hogy mit akar, noha sokat imádkozott. Voltaképpen azt sem tudta egészen biztosan, hogy szereti-e a nagy írót vagy sem? Szláv leikével, mint egy zárt kebeUyel állott a világ s a dolgok előtt. A szomorú az, hogy amennyire szeretni tudott, inkább Liszt Ferencet szerette volna, mint Balzacot! Csak éppen, hogy Liszt Ferenccel ez olyan reményteler dolog volt! Tudniillik Liszt mindent akart egy nőtől, amit egy nőtől csak akarni lehet, sőt még azt is, amit egy nőtől nem lehet, viszont ő nem adott semmit egy nőnek. Legalább is nem lelki és erkölcsi érteleimben, Például nem volt. még legizzóbb perceiben sem, házaeságigérő. Számtalan nővel volt dolga, köztük nőkkel, akiket szívből szeretett is, akiktől gyermekei is voltak, de egyiket sem vezette oltárhoz. Nagyszerű ember! Igazi szabad. nagy művészember! Semmi nem kötelezte a saját gyönyörén kívül. Romantikus természete. minden polgáriasságtól mentesein, csak úgy látta szépnek a nőt, törvényen és szabályokon kívül. Hansfka grófnőt se vette volna e! soha. Nyilván innen van, hogy heves udvarlása ellenére, a grófnő, annyi sok grófnővel ellentétben, nem adta oda magát. Liszt különös előszeretettel viseltetett, grófnők s általában arisztokrata hölgyek iránt. Legmagasabb zenei művészete, a. legmagasabb Irta: SZOMORY DEZSŐ szférákba szárnyalt szívügyeiben is. Fejedelmi ■lénye szerette a hierarchiákat. Itt, sajnos, ebben a kivételes esetben, nem volt szerencséje. Nem is az erkölcs s a vallásosság adott erőt Hanska grófnőnek, hogy ellentáliljon egy olyan művésznek, akinek lábaihoz grófnőik és hercegnőik szinte végzetszerűen lerogytak. Nem 'is az a körülmény tartotta vissza az úgynevezett bai lépéstől, hogy a Balzac menyasszonya lévén, nem illik más férfiúval szorosabban barátkoznia.. Ami nemes szivének erőt adott, egyszerűen az a kispolgári, vágya volt, hogy férjhez akart menni. Már pedig azt tudta, hogy Liszt nem veszi él. Hogy Liszt a világ minden kincséért nem nősül. Nem olyan ember. Világ- szemlélet és életfelfogás tekintetében, ez a grófnő s ez a művész két ellentétes pólus volt. No, de hogyan találkozott ez a két ellentétes pólus? Hogyan került Liszt Hanska grófnőhöz? Hogyan juthatott ez az egyaránt nagy művész és veszélyes hóditó ilyen közel egy menyasz- szonyhoz, aki amiellett még grófnő is volt, — dupla veszély! mert dupla kisértés! Egyenesen elképesztő, hogy maga Balzac küldte el hozzá egy ajánlólevéllel! A legmelegebb ajárlósoTokkal, mikor Liszt Párisból Szent-Pétervárra utazott hangversenyezni. Annyira bízott a nőben, a menyasszonyban, a grófnőben, ez a nagy emberieméről Liszttel jó barátságban is állott.. Tudniillik Lisztnek volt pénze, Balzacnak nem volt. Lisztnek volt hitele, Balzaonak nem. Úgynevezett szívességi váltókat irt alá Balzacnak, fejedelrnd készséggel, — a váltóikon Hanska grófnő is rajta volt! Szóval ez az egész társaság igy össze volt boronáivá, — váltókon! Ehhez az ajánlólevélhez azonban, készített Balzac egy másik, úgynevezett „kísérőlevelet”, mely egyenesen a grófnőnek ment. Ebben ezt írja: „Olyan hálás vagyok Lisztnek a váltó aláírásáé rt, hogy Langeais hercegnő című novellámat neki ajánlottam. Azonban magunk között, meg kell mondanom: ez a Magyar kicsit komédiás, talán jóhiszemű komédiás, én legalább azt hiszem, hogy jóhiszemű. Fenséges előadóművész, csak Paganini hasonlítható hozzá, —• de az alkotás zsenije nem adatott meg néki. Hogy csakugyan az legyen, amit müveinek vele, az kellene, hogy egyszerre Rosstei és Liszt legyen. Cteak akkor fogja igazán megítélhetni, ha Chopint is hallani fogja játszani. A Magyar egy ördög, — a Lengyel egy angyal.” Egy másik levélben ezt írja a grófnőnek: „Nagyon óvatos legyen, ha Lisztnek ir, mert. nem tudja, milyen rossz híre lett. Szégyellem az ajánlásomat.” Megint egy másik levélben, 1843 december 14-én: „Ha Lisztnek felel., nagyon tartózkodón és hidegen írjon, hogy elmenjen a. kedve a levélírástól.” Ugyanakkor Hanska grófnő „szivszorongva” várja Liszt Ferencet. Szivszorongva., a. vőiegé- • nye sűrű levelei és intelmei után! Igazi nő! Igazi orosz grófnő! Amellett milyen kitűnő Írónői „Jönni fog ez a kivételes ember, — irja a, hölgy, eddig ismeretiéin napló jegyzeteiben, — ez az élő dicsőség, ez a tüneményes lény! Egészem oda voltani. mikor végre, az inasom jeleníti: Monsieur Liszt! Do milyen bántó ez a Monsieur egy ilyen név előtt, amelynek varázsa és tündöklése nem bírja el ezt a meghatározást.” Milyen igaza van a grófnőnek! De mit mondott volna, ha véletlenül, magyar nő létére, ezt a bejelentést hallja az inas ajkaitól: Liszt ur! Ez még borzasztóbb lett volna. „Tényleg szörnyű az, — folytatja a grófnő, — ahogy ebben a szomorú életben, a durva valóság megütközik a törékeny költészettel. Ahogy a szépség s az eszmény tegtündéribb képeit, a közönséges és pozitív dolgok felborítják majdnem minden percében életünknek .. Aztán Liszt portréját rajzolja meg: „Középtermetű, sovány, sápadt, — inkább dultarou, mint sápadt. Korrekt vonások, sárgás tetet, a homlok sem tulmagas, a.szemek is inkább fénytelenek, — amig hirtelen kigyulladnak a szellem tüzén s szikráznak, mint a gyémánt.” De ami a grófnőt elragadja. — mi ragad el- egy grófnőt? — az a művész száíjformája, az a gyönyörű rajz és kontúr, ami megalkotja ezt a szájat! „Van ebben a szájban, — írja, —■ valami olyan gyöngéd, olyan édes, olyan szeráfi- kue vonás, hogy amikor mosolyra nyílik, az ember az egeket érzi... A ké t szeme s főleg a homloka ennek a nagy művésznek: a bukott angyal két szeme s homloka, % gonosz ösztönök, kéjek és vétkek alacsony világa. De az arc alsórésze 6 főképpen kimondhatatlan mosolya, az már az angyal, a tündöklő angyal s minden, ami szép és nemes dolog van ezen a világon! Az ember érzi, micsoda benső küzdelmei tehettek, amig végül, majdnem mindem esetben, sajnos, a gonosz győzte te a jót”. Miről beszélgettek? Természetesen legelőször is Balzaicrói. — Azt akarták, hogy összevesszünk, — mondta Liszt. — Sokan jöttek hozzám azzal a híreszteléssel, hogy a Beatrix című regényben, nem éppen hizelgöleg vagyok megrajzolva, mint Conti zeneszerző. Csakhogy én eben a Contiban, nem ismertem magamra. Nem fogadtam el a portrét, — tette hozzá, a szerelmeitől s dicsőségétől ittas ember fölényével. Később, Hanska grófnő, finoman megrójja Madame d‘Agoült. miatt, akit a művész otthagyott. Liszt igy felelt „Legyen nyugodt. A jövőben okosabb leszek. A legközelebb, ha megszöktetek egy nőt, a férjét is viszem.” Amivel azt akarta mondani (már egy készülő esetről lévén szó), hogy a férj ép olyan bolondja, mint a feleség. — A veszélyes az, — irja Hanska grófnő. —• hogy minden vétkes dolgot úgy tud mondani, hogy az ember megbocsátja neki. Olykor ijesztően erkölcstelen kiszólásain inkább mosolyog az ember, semmint elítéli őket. Az ember úgy érzi, neki szabad, neki minden szabad. Hogy ez csak egy gyermek, egy nagy gyermek a maga életével. Hogy ez egy 'Wteráeág. amit sodor a szél.. Liszt mindent próbált. Azt is mondta: — Magának azt mondják, ugy-e, hogy én egy bohém vagyok! No, ugy-e, ezt mondják! — Nekem nem mondanak semmit. Én a. maga lelki oktatója akarok tenni. Liszt rém igy értette ezt. Nagyon jól tudta, hogy annál nincs reménytelenebb dolog, mint miikor egy nő, mégha grófnő is, azt mondja az embernek, hogy a. lelki oktatója akar tenni. Nem hiszem, hogy megbánta volna váltó zsír ál ási szívességeit, mint. Balzac a maga ajánlatát, miért ennél nagyobbszabásu ember volt. Csak éppen hamarább utazott el, semmint gondolta volna. —o— r
