Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)
1934-05-13 / 109. (3440.) szám
1334 májiiis 13, vasárnap. 17 <T^<SgMA<AaR.HTRLaP jFmmmrimmmmmmmmmmmmammmmmmmmtmmmmimm ASSiőnttŐX ÍAPAA Május margójára Édesanyámnak és minden Édesanyának A minap egy társaságban arról folyt a szó, hogy mi a legméltóbb a „legszebb" jelzőre. A ■vélemények megoszlottak. Volt, aki a napfölkel tét, más, aki a napnyugtát találta a legszebbnek. Voltak, akik a vihart, a háborgó tengert, a csillagos holdas éjt. Külön-külön, kik a tavasz virágbaborult üde szépségét, a nyár forróságát, az ősz érlelő gazdagságát, a tél tiszta hófehérségét. Olyan ez, mint a fehérbe öltözött menyasszony tiszta, sziizi mosolya, _ mondotta valaki — én ezt tartom a le gszebbnek. Mások lehurrogták. Már ennél szebb maga a menyasszony mosolya- És tovább folyt a vita. Előhoztak mindent, amire valaha kimondták a szép jelzőt- Elvitathatatlan, _ mondotta egy komoly férfi — hogy a kisgyermek üde mosolyánál nincs szebb. Ezt vitatták most. De nem sokáig. Nyílt az ajtó s belépett egy gyönyörű nő, — a társaság középpontja — megkésve persze, a vitázók nyomban körülvették. Az előbbi téma be lett fejezve. Hazaérkezve, eszembe jutott a délutáni beszélgetés. Azt mondták: a tél tisztasága és a tavasz iidesége van ebben a tudattalan mosolyban. És sok hála. Hálásan mosolyog szülőire, mert amit lát, ragyogás, szépség, szemeinek szokatlan valami, ösztönszerüleg érzi, hogy nekik köszönheti mindeztA gyermek mosolya szép, mert öntudatlan és hálatelt, de nem a legszebb éppen azért., mert öntudatlan. De van mosoly, amely magában foglalja a tavasz tideségét, a nyár forróságát, az ősz gazdagságát, a tél fehérségét. Anyánk mosolya! Mely szebb a szépnél, szebb a gyönyörűnél. A legszebb. Mert a „legszebb"* több, mint gyönyörű. Hogy gyönyörű, ezt mondjuk akármire, egy kedves kiskutyára, egy csinos hölgyre. Ezzel naponta találkozunk, a „legszebb" ilyenekre nem illik. Ezt ösztönösen érezzük, mert nem mondjuk. A „legszebbébe! nem dobálódzunk. Ez a fogalom nem elérhetetlen, nemcsak a kiválasztottak kapták. Csaknem mindenkinek megadatott. Ez nem az olasz tengerpart bűbájos szépsége, nem délibáb, nem a magas bércek komor, vagy a háborgó tenger félelmetes szépsége. Több ennél, mindennél. A legszebb. Az anyák mosolya. A gyermek mosolya szép, mert öntudatlan, az anyáké a legszebb, inért tudatos. A gyermek a nagy világosságot látja, a napsugarat, a ragyogást. Az anya ismeri a fájdalmakat, a sötétséget, az éjszakát is. Tudja, hogy szivétől szakadt magzatja csak egy ideig az övé, amig az élet el nem ragadja. _ Talán a kéz, mely most az arcát, a haját simogatja, egyszer ütésre emelődi'k, a száj, mely még csak gagyog, egyszer szitkokkal illeti, ő ilyenre nem gondol, mosolya éltető napsugár. Ettől kap fényt a gyermekmosoly, ezért olyan édes. Nagy költőnk, Mécs László egyik versében azt mondja, hogy az édesanyák szemében mindenki királyfi. v Hát, ha mi mind királyfiak vagyunk, akkor az, ki az életnek adott, királynő. Igen, édesanyák, ti mind királynők vagytok! Legyen bár fejeteken királyi korona, vagy kopott fejkendő, királynők vagytok! Koronátok anyaságtok. g ha nem is vagytok előkelőek, nem ismeritek a társasélet szabályait, ha nincs finom modorotok, a szivetek, lelketek előkelő, fönséges, mert a királynőik ilyenek. Ha a munkától megdurvult a kezetek, arcotok nem ápolt s tele van az élet-szántotta ráncokkal, a legszebbek vagytok, mert anyák vagytok j Nem szegyenlitek igazi arcotokat, mert méltóságtól! nem engedi, hogy vásárolt álarcot öltsetek! Mi, gyermekeitek, szakítottuk le arcotok rózsáit. Tövisnélküli rózsák esek s mi mégis hányszor szúrtuk meg sziveteket a hálátlanság tövisével! Arcotok rózsáiért lábaitok elé rabunk mindent, ami szép és gyönyörű van e világon. Májust, a hónapok királynőjét minden virágával. Azt a sok, sok jót, amit ezenkívül adtatok, engedjétek meg, hogy kéréssel köszönjük meg: Mosolyogjatok ránk, édesanyák, királynők, _ mert csak addig vagyunk királyfiak, inig anyánk mutatja az utat, miig van számunkra mosolyotok! Mezey Mária. Május Í3s Az anyák napja EgQ szem cseresznye Iria: lílés Endre Korai cseresznye volt. HanjnaLban vette a parton. S most ott pirosiott kosarastul a friss piros retek és a fiatal hagyma között. Rózsás uj burgonya és vaniliaszin spárga büszkélkedett a közelében. De büszke volt ő maga is. Ha körülnéz igy a kosarai közt, szép kis pénzt ér ez a bolt. Igaz, hogy csak olyan pinceiedé. Kicsi is, hat lépcső is vezet le. De János telepen aranyat ér ez a Hely. Maholnap itt a sok nyaraló. S ha itt vannak, nem kelt már félteni öt. Érti a módját, hogyan keld velük bánni. Még az asézonyifélénél is jobban érti. Felnéz. Egyszerre rosszkedvű lesz- Még mindig itt áll ez a kopodtiruháju, szürkesapkás férfi? Kezében legyezőiformára kinyitott levélpapírjaival. Észre sem vette- Azt hitte, már elment. Már Fá sem néz. Elutasítóan int. — Nem! Mondtam már, hogy nem veszek. Hagyjon békén ... A szürkesapkás sem tekint fel- Mereven a cseresznyés kosarat nézi- De talán nem is tudja, mit néz. Egészen reménytelenül kezdi újra: — Csak e.gy csomagot... Könnyes-fátylas a hangja, amint kínálja a levélpapírjait. — Egy csomagot tessék csak .. # — Mondtam már, nincs szükségem levélpapírra . •.- Ha nincs is. a szürkesapkás keze megremeg, — ha nem is kell most... talán késő bb... És nem mozdul. Még mindig itt van. Vár. Hát--, mit csináljon vele? Miért nem megy már? Megmondta, hogy nemi Nem és nem! Kitegye? Nem akar goromba lenni... Talán beteg.. • Ilyesforma. A keze is reszket. Arcán forradás... És ő nem durva ember. Szive is van. Igazán van. Ha néha bele is feledkezik az üzletbe. De azért van. És ... és talán vehetne is. Egy csomagot. Ebből a le védpapiPbő'l. Jusson valami ennek a szegény nyomorultnak is. A szürkesapkás mintha csak olvasná gon dülatait. Közbesiir: — Olcsóin adom ... csak egy csomagot-. - pár fillér ... Olcsón adja . -. pár fillér ... Megtorpan. De ha mondja, hogy nem kell. Nem! S miért éppen levélpapírt? Miért azt? Ha másról volna szó. vett volna, feltétlenül vett volna .már. Sajnálja ezt a nyomorékot. De levélpapírt? Kinek Írjon? Amikor alig tud. Éppen a nevét. — No, gyerünk jó ember, gyerünk Isten hírével. És a szürkesapkás még mindig nem mez dúl. Látnivaló, hogy nem adott még el semmit. Mindenhol elküldik- így küldik ed, mint itt. A lelkiismeretüket azzal nyugtatják: „majd máshol". Ki tudja, evetbe ma ez, az ember? És tegnap? Mégis vehetne... Már nyúl is a fiókba valami kis pénz után. De ebben a pillanatban orvul és alattomosan megnevezhetetlen rossz iz lopakodik a szájába. A reggeli szalonna ize- Erősen avas már. Egész télen itt állt. az üvegbuira alatt- Nem vették, És most ö eheti, Mint egy lenyelt. kőbánya, úgy fekszik a gyomrában. Rosszkedvű lesz. Avas szalonnát eszik reggel, azt eszi ebédre is, vacsorára is, míg csak el nem fogy, — s holmi levélpapírokra dobálja el a pénzét? Egyszerre erélyes és határozott lesz. — Nem veszek! Nincs szükségem rá! Értette? Nincs szükségem... Elmehet! És feláll, mintha ő is menne. A szürkesapkás szeme .megrebben. Itt az utolsó pillanat. Valami megvert, tapadó rémülettel könyörög még: — Csak egyet.., Éppen, hogy én is eladjak valamit... Ebből élek ... Csak egy csomagot •.. Még semmit sem adtam el... És mintha megint sírna: — Olcsón adom... De ő csak áll. Maga sem tudja, miért niem enged ennek a rimánkodásnak ? Nem! Még int is: hogy nem! — Egészen olcsón, — sir tovább a szürkesapkás. És egy utolsó kísérlettel odatorpad a cseresznyékhez. — A legutolsó áron... Annyi hasznom sincs rajta, mint egy ilyen szem cseresznye... Egy szem cseresznye. Érzik a szaván, hogy igazait mond. Annyi haszna sincs. Egy szem cseresznye. • • Hohó! Mi köze másvalakinek az ő cseresznyéihez? Kéne, ugy-e? Most már nem! Most már azért sem! Durván, kifelé iáit: — Mondt am.., De nem folytathatja tovább, a lépcsőkön árnyék suhan le. Már áll is valaki a nyitott ajtóban. Kő 6— Ke 9*— Kő 5 — Minden drogériában, lllatixartárban át gyógyitarfárban kapható. Raktár Csabtzlovák kCrfártarág tzámárai Praha-Smichov, Dlvltova a. 1. A váíópörök legfőbb oka Az elmúlt három év statisztikája szerint aránylag és viszonylag Amerikában folytatták le a legtöbb válópert. Ez még a leghangosabb válópörök botrányaihoz szokott cinikus amerikaiakat is gondolkodóba ejti. Tárgyalnák, szónokolnak, tanácskoznak: mi lehet ennek a szégyenteljes állapotnak a legfőbb inditó- Oka? Az újságok körkérdéseire érkezett .magyarázatokból a következő egyik legérdekesebb választ hámozom ki egy Qhio-államibeli lapból: Mrs. Ralph Weebe, a KansasJJity-beli Commerce Trust. Company hivatalnoknőjének megállapítása szerint a legtöbb embernek, különösen a gyengébb nem tagjainak, fogalma sincsen a pénz valódi értékéről. Ha gyermekkorukban megtanulták volna sajátmaga mivoltában becsülni a pénzt, sok minden kellemetlenségtől szabadulnának meg. Az a hatesztendős gyermek, aki a pénzt öntudatosain tanulja meg kezelni, aki teljesen tisztában van azzal, hogy mit ér tiz cent és mit ér egy dollár, a legtöbb valószínűség szerint el fogja 'kerülni a válópör-bíróságot vagy a szegényházat. A helyes nevelés egyik Legfőbb követelménye, hogy minden gyermekben ki kell valamiképp fejleszteni a felelősségtudatot. Még pedig elsősorban a pénzre vonatkozó felelősségérzést íjj A legtöbb szülő minden további gondolkodás nélkül könnyen ad serdülő gyermeke kezébe öt-tiz oentet. Anélkül, hogy annak viszonylagos belső értékére figyelmeztetné gyermekét. Nem gondolja meg, hogy ezekkel a kioktatás nélkül" adott, — bár minimális értékű öt és tiz centekkel esetleg a gyermek egész életét elronthatja, mert kiöli belőle a felelősség érzetét s kineveli, naggyá növeszti benne a könnyű pénz fogalmát. — Kezét csókolom •.. És egyszerire édes és derűs a hangjaV evő! A szürkesapkás érzi, — vége, ö mehet. S megy is. Vontat ottan húzza maga után a lábát. Fölfelé a lépcsőkön. Mint az ólomgolyós gályaraJbok. A kosarak közül az ember gyorsan előrejön. Már bizalmasabban, üzleti nyájassággal. — Kezét csókolom, tessék parancsolni, nagyságos asszony. '— Hogy a cseresznye? Jó már? — A legfinomabb. Ma reggel vettem. Tessék, nézni, milyen ropogós! — Jó? — A hang finnyás, válogató és hitetlen. — Nem savanyú? — Ez? Savanyu? — A férfi méltatlankodva húzza föl szemöldökét. — Ez? De az asszony kezéről lekerül a keztyü. A legpirosabb, legnagyobb szemet óvatosan kicsi ppenti. Már az ajka között is van. Beleharap. — Bnrr! Hisz ez még méreg! — Kiköpi a magot. — Rétesre akartam, de majd csak a jövő héten •.. És húzogatja is föl a keztyüjét. Megy ki. Az ember is visszaül a kosarak mögé. Majd feláll. Mérgelődés nélkül, de igen erélyesen sarokba rúgja a kiköpött, huscafatos cseresznyemagot. Ez már az üzlethez tartozik. Az ilyen cseresznyeNem érdemes bosszankodni miatta. De amint a mag koppanva a falhoz perdül: valami nyilalást érez. • Éppen csak egy pillanatra. Maga sem tudja, — csak a cseresznye miatt?
