Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-01 / 76. (3407.) szám
24 1934 április 1, vasárnap. Milliók és életek lepkéért Fantasztikus értékű éjjeli molyok, ritka óriáslepkék a brazíliai őserdők mélyén a hálók; ruganyos acélszalagokra feszítik őket s természjetesen a legkülönbözőbb színekben állítják elő őket, alttól függően, hogy éjjeli vagy nappali vadászatról van-e sző... Ha a lepkefajta szárnya túl érzékeny, egészen különleges hálót használunk __Azután itt van a lepkehálók rudjainak kérdése; e célra csak a legerősebb bambusznád használható és még abból is csak az olyan, amelynek a vége teljesen elvékonyodik e mégis, a legnagyobb csapásokat., legnagyobb suhintásokat is kibírja. Ha egy ilyen rúd a döntő pillanatban eltörik, ez esetleg egy egész expedíció sikerét Titokzatos interjú a világ legnagyobb lepkevadászexpediciójának vezetőjével « Hihetetlen összegeket emésztenek fel a nagy múzeumok iepkegylifteményei London, március 30. Az expedíciók korát éljük! Sóba annyi emberfeletti vállalkozás még nem indult halált megvető útjára, mint éppen napjainkban. Az expedíciók célja: az emberiség ismereteinek fejlesztése, uj földrészek ki'kutatása, hatalmas, uj áliatgyüjteméuyek összehordása, megismerése. Főképpen ezek az utóbbi vállalkozások hihetetlen kitartást és tudást kívánnak. Az oroszlánok, elefántok, krokodilu- sok, vízilovak és az Isten tudja még, milyen vadállatok világában valósággal mindennapos a hősi, tudományos önfeláldozása a legértékesebb emberi életeknek. De ki hallott már arról, hogy a világ legártatlanabb, legköny- nyedebb, íegjátszibb állatkájának ismeretlen fajtáiért is fantasztikus méretű, csodálatos felkészültségű expedíciók indulnak a világ legismeretlenebb, legnagyobb veszedelmeket rejtő vadonaiba, dzsungeleibe és bizony, sokszor, sóikkal nagyobb veszedelmek közé kerülnek, mint a legkockázatosabb sarki expedíciók résztvevői. Sőt, még az életüket is többször áldozzák fel a tudomány oltárán... Londonból a közeli napokban indul útra a világ eddigi legnagyobb tudományos lepke- vadász-expediciója. A lepkét vadásszák!. t. nem különös ez? És komoly — de milyen komoly! — expedíciót indítanak felkutatásukra és elfogásukra. Amikor először hallottam erről az egész dologról, nem akartam hinni a fülemnek. S amikor tovább kutattam aziránt, hogy hol és hogyan is tudnék érintkezést találná az expedíció vezetőjével, valami olyan elzárkózásra találtam, amilyent legkülönösebb, legizgatóbb riportjaim alkalmával sem tapasztaltam. A termésietkutatok kedvence Végül is odáig tudtam fejleszteni a dplgotr hogy meghívást kaptam a londoni Strand-ie, egy kis ház második emeletére, ahol — szinte eskü alatti fogadalom mellett — megmutattak s elmondottak nekem mindent egy olyan unikumiszerü emberi vállalkozásról, amelyről még —- álmodni is fantasztikus lett volna. Az alábbiakban, anélkül, hogy informátorom ne vét leírhatnám, mindent elmondok, amit magam is — bevallom — a legnagyobb érdeklődés mellett hallgattam, néztem végig s foto- grafáltam le: A lepke a termés zetkutatókiiak valóság' gal dédelgetett kedvence. Dr. Adalbert Seitz, a világ legnagyobb lepkekutató tudósa például már kerek busz esztendeje él a lepke- kutatásnak. Korszakalkotó munkájában, a „The Macro-Lepidoptera“-ban, feldolgozza minden létező lepkefaj monográfiáját. Eddig húsz hatalmas kötet jelent meg munkájából s még legalább ugyanennyi meg fog jelenni belőle. — Ezt csak azért szögeztem le előre, — mondotta informátorom, — hogy lássa: mit jelent lepkéikkel foglalkozni, lepkét kutatni. A leghorzáférhetetlenebb tudományág minden létező tudományok között. És hogy tudhat egy ilyen tudós egy ilyen óriási munkát megírni, megszerkeszteni? Csak úgy, ha a nagy lepkeexpediciók eredményeire támaszkodik! Ilyen expedíció már rengeteg volt és még rengeteg lesz... A legegzótikusabb országok legelka.gyatotta.bb vidékein találni a legszebb, legkáprázatosabb, legszindusabb, ismeretlen lepkefajtákat. Az expedíciók javarésze Brazilia és Dél-Amerika ősrengelegei- be, Afrika legsötétebb belsejébe, a South Sea Island-okra, vagyis a déltengeri szigetekre indul lepkekutatás céljából. Természetes, hogy ezeket az igen drága — sokszor minden más expedíciónál sokkal drágább — expedíciók szervezését csak komoly, nagy összegekkel lehet finanszírozni. Ez az oka annak, hogy javarészét a világ nagy múzeumai támogatják, ezek között is elsősorban — a British Museum, amelynek a lepkegyüjtepiénye páratlan az egész világon & amelynek önfeláldozása ezen a téren szinte, határnélküli. Itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy a mi expedíciónkat nem a British Museum szervezi. — A világ egyik legnagyobb kutatója "és lepkevadász-expedíció vezetője, a lepketudomány/. yalóságoe .,3yrd admirálisa", angol ember volt — Mr. Barnes. ő, mint természettudós. magángyűjteményt teremtett s amikor szenvedélye messzeragadta, otthagyott minden egyéb tudományágat, foglalkozást és csak lepkék gyűjtésével, lepke-expediciók szervel ésével és vezetésével foglalkozott— A mostani expedíció Brazilia őserdejébe indul, eddig ismeretlen lepkefajok felkutatására. Olyanokéra, amelyek létezésére már utalásaink vannak, amelyeket meg kell találnunk s amelyeket — meg is fogunk találni, bár soha, senki nem látta még eddig őket közülünk, A természet tévedései és kincsei •— Sok ritka és drága lepke van. Egyike a legdrágább, majdnem azt mondtam legkeresettebb fajtáknak a Birdwing Butterfly. Egy szép darabért nagy múzeumok ma is adnak nyolcvan—száz fontot. De a lepkéik ritkaságát és magas értékét sokszor nem a faj ritkasága adja meg, hanem a természet szeszélye. Egy- egy „természeti tévedés14 óriási értékűvé varázsolhat egy egyébként közönséges lepke- speciest. Hogy világosabb legyek: ha valamely közönséges lepkefajta például kék színben ismerete® és valaki véletlenül rátalál ebből a fajtából egy sárga darabra, ez sokkal többet ér és tudományos szempontból sokkal nagyobb érték, mint akármelyik perui őserdő madárnagyságu lepkeóriása.. A természeti tévedés, a „freak11 az, amit a lepkevadász-expedíciók valósággal hajszolnak és csodálatos, újabban aránylag sokat találnak is! — A mostani vállalkozás teljesen magánjellegű. Ez is bizonyítja tehát, hogy nemcsak nagy múzeumok foglalkoznak ilyesmivel, de magános személyek, nagy gyűjtők is. S természetes, hogy egy ilyen különös tudományágnak nagy az irodalma is! Legalább háromezer kötet foglalkozik a világ minden nyelvén lepkékkel! Ide tartoznak természetesen azok a könyvek is, amelyek nemcsak lepkékről, de molyokról is Írnak. Ezek a könyvek egy olyan csodálatos világ kapuit tárják fel az érdeklődő szeme előtt, amilyenről eddig fogalma sem lehetett. Az expedíció titkai —- Egy ilyen expedíciót, mint a mienk, hónapokig tartó, igen gondos tudományos előkészületi munka előz meg. Ez persze hihetetlenül hangozhat azok előtt, akik gyerekkorukban a kalapjukkal fog dós Iák. el a lepkéket. Megpróbálom vázolni, miből is áll egy ilyen tudományos lepkevadász-expedíció felkészülése unikumszerü útjára: — A lepkét hálóval fogják. A hálóknak azonban olyan óriási változata áll az expedíciók rendelkezésére, amilyen puskákban -- egyetlenegy vadászexpedició rendelkezésére sem állhat! A legkönnyebb, de mégis a legerősebb szitaszem anyagból készülnek ezek tönkreteheti! r Éjszakai vadászat — Éjszaka azonban nemcsak hálót haszná= lünk, hiszen a legtöbb esetben mi magunk sem látunk; ilyenkor egészen más fegyverekhez nyúlunk. A nagy, éjjeli lepkék elfogására mindenekelőtt használjuk az úgynevezett „Sugaring mixture“-t, egy különleges cukor- készitményt, amellyel a fák oldalát kenjük be- A nagy éjjeli lepkéket ez a különös cukorszag magához vonzza, neki repülnek a fáknak és lábukkal hozzáragadnak... Innen azután óvatosan leszedjük őket. — Az óriási éjjeli molyok fogására egészen más módszerünk van. Kiteszünk az őserdőben, gazdagabb molyterületre, egy hatalmas fehér táblát. Ezt messziről reflektorokkal megvilágítjuk. A különös, fehér, foszforesz- káló fény azután magához ragadja, magához vonzza az éjjeli molyokat, amelyek nagy erővel repülnek és csapódnak, neki a táblának és azután lehullanak. A lehullás pillanatában elalélnak s hosszú percekig meg sem tudnak mozdulni. Mi azután, igen óvatosan s megfelelő eszközökkel összeszedjük őket. A lepkék szakszerű megfogása külön tanulmányt érdemel. Lepkeszárnyat nem lehet csak úgy megragadni, mert elveszti himporát s már nem ad többé tökéletes képet, anyagot a vizsgálatra; erre a célra külön pinzettáink vannak, nagyobb változatban, mint a legelső sebészprofesszornak. Ütemes, könnyű lépésben « ®« — Kekünk kint a szabadban, az őserdőben, rögtön meg kell kezdenünk a lepkék konzerválását is. Egy-egy lepke teljes kikészítése és száradása eltart egy hónapig, mindennap másutt ütjük fel tanyánkat, a konzenválásí folyamat alatt lévő lepkéket mindig magunkkal kell vinnünk, még pedig valami egészen ütemes, könnyű lépésbem Máíhahordó bennszülötteinket erre külön M kell oktatnunk. Ha vége a kikészálésnek, mozgó latooratőriu- műnk átváltozik mozgó múzeummá s most * már muzeális értékű darabjainkra kell félve vigyáznunk. A világ igaza nagy lepkegyüjtőá egy-egy ilyen nagy expedíció visszaérkezését igen nagy izgalommal várják. A kirakodás azután talán még az előkészületeknél is tovább tart. Ha nem vigyázunk ilyenkor, vége lehet, elpusztulhat egy élet, esetleg egy korszak egész tudományos búvárkodása ...! Lóránt Mihály. ■SnBBSMWWKÍKHMÍ roeezalólag csóválta a fejét: •— Ej, apukám, ej, olyan vagy, mint Jancsika! Hát minek kellene? A tanár ezt is kérdezni fogja., de nincs bent a könyvben, azért kellene. Te is jártál gimnáziumba, te biztosan meg fogod tudni mondani. Jánosban még mindig bugyborékolt a ' jókedv, azért hát komolykodó képet erőszakolt magára, és úgy felelte: — Ezernyolcszázba,tvanban, kisegér ült katlanban, ámde jött a nagymama, onnan is kizavarta. Ugy-e, jól mondtam? A leányka homlokán szélesebbre terültek ráncok. Megszokta ugyan, hogy János néha nég Jancsikánál is nagyobb gyerek, de most •comoly feleletet várt, mert az apjára úgy tekintett, mint aki mindenre felelni tud neki. — Ej, ej, most ne játssz, aranyos apukám, mondd meg, tudod-e, vagy nem tudod? János még mindig mosolygott, de azért főéit: — Ezernyolcszázötivenötben ért véget, 1856 március ló-én kötötték meg a párisi békét, sós, meg vagy velem elégedve? A leány még mindig nem hitt János szádnak. — Komolyan mondod, apukám? — A legkomolyabban! — Honnan tudod, hogy akkor ért véget? — Mert te kérdezted! — Ki tanított téged a történelemre, hogy v‘:(í most is tudód? Jários arcán végigtuhant az emlékezés. Szelébe visszaült a kisdiák ok szeretet, és úgy ‘ionét,a ki a nevet: — Tóth Sándor igazgató ut. — Arról már mesélitek Ugy-e, az, aki sírt., amikor a történelemnek neki kedvenc fejéze- teiről mesélt nektek? — Az. A leányka elhallgatott. A könyv fölé hajolt, és úgy látszott, mintha, elgondolkodnék- Tállá® tovább tanult már, de János nem fürkészte, mert lassan kiment a szobából. Most a konyha került a sóira. János fölemelte a fedőt, úgy szíttá magába a eonkallíla- tot. Nagyon szerette a gyomrát, mintha egyenesen magyar parasztnak született volna- Most, hogy az illatos gőz tel északi dta a torkát, száját, megcsiklandozta az orrát és úgy játszott vele, ingeirkedő kedvvel mondta az asszonynak: — Ez a sonka sem éri meg a busvétot! Az asszonya nézett rá, tudta, hogy mit jelent a megjegyzés, és minden harag nélkül mondta: • — Igen ám, de a föltámadási körmenet után kóstoljuk csak meg. Rendes katolikus ember addig nemi eszik húsételt. — Szegény embernek mindig böjtje van — ingerkedett János. — Akkor eszik húst, ha, van neki. Én bizony nem várom meg a föltámadást, mert nagyon éhes vagyok. De azért csak kiment a konyháiból is, és megfeledkezett a sonkáról, amit úgy sem tudna megkóstolni a gyerekeik nélkül. Odakint már hajlóban volt a délutáni nap, és a két rózsafa. dideregve hajtotta le a fejét. Érezték, lio-gy nemsokára éjszaka lesz, és a nappal melegét kétszeres bosszúsággal fogja meghazudtolni. Jancsika inég mindig a golyóvá.1] játezotb János ott állt fölötte, elnézegette, amint a gyeTak lehajol és nagy szuszog ássa! pöcköli, terelgeti a nagy lyuk felé a színes golyókat,, ő is így pöeköigette Palával, aki most dunántúli körorvos, meg Lacival, áld állatorvos Hajdúböszörményben. Néha összevesztek, akkor egyszerre kapták föl a golyókat, de pár perccel rá, megint buzgón ' hajoltak a földre és megbékélten játszottak tovább. Még mosd, is szívesen el játszogatna. Néha, amikor a hivat,altfőnök hosszú előadásokat tart neki az előírásokról és hivatalnokok szolgálati szabályzatáról, szeretné tőle megkérdezni: — Hát maga sohasem golyózott, sohase volt kisgyerek? De a főnök szagom arca tele lesz ránccal, s egy-egy jószándékkal csinált munkáját érdes szóval igyekszik elgáncsolni. Néha abbamarad a numkakedve, olyankor ott ül az asztalra, hajolva, és gyerekkorának színes álmait teregeti az itatóspapír fölé. Sóik színes szappanbuborék 'kavarog fent a hivatali szoba levegőjében, sóik színes üveggolyó hangja cseng a kemény- fa asztalon, és ilyenkor úgy belemei-egszik a. régi játékba, hogy majdnem hangosa® elkiáltja magát-: — Én" vagyok a, második! Igen, persze, mindig csak a, második maradt. A gyerekkori játékokból kinőve is csak második tudott, lenni, mintha sohase kívánkozott volha az első sorokba. De hiszen az, első sorokat sohasem keresik fel a szerény,' de talán rátermett emberek. Há t csak l egyen a második. talán a harmadik' vagy a, tizedik, hiszen (u égész élet a gyerekkori' golyózásnak foiy- te+fe, minden vésztekig ti nyereség egyetlen nagy lyukban fog végződni, melynek hivatalosa® megállapított nagyságát minden sírásónak pontosan kell tudnia. Nagy elégedettség aranyozta be egész valóját. A •közeli templomból éles szóval hangzott a húsvéti kerepelő. A harangok már Rómában vannak, talán ott hevernek a. Vatikán város faladnál, körülnézik a kerteket, megbámulják a furcsa egyeuruháju pápai testőröket, és onnan visszatérve, magukkal hozzák az igazi békesség, meleg, húsvéti szellőjét. • Amikor aztán nagyszombaton reggel ujjongó örömmel újra belekiált milliónyi harang az emberek szivébe, elérkezik az igazi, emberi megújhodás ünnepe, sok kis élet lángja magasra lobban és részt kér az egy-két napra való emberré föltámadás egyszerű öröméből. — Apukám, nézd csak, megint elvesztettem egy üveggolyót — hangzott feléje a gyerekszájból a keserű panasz. — Megint vesztetten®, édes, jó aipukám! És János odahajolt a gyerek fölébe, könnyes szemeit a szeméhez emelte, úgy vigasztalta, komolykodó, öregesen balzsamos szavakkal: — Apulka is veszített sokait, kisfiam. Nem baj, majd visszanyered még, nem baj... A tavaszi szellő utoljára lengette körűi a, tágas udvart A kereplő még mindig figyelmeztette az embereket, talán annak szavából fakadt az a. méleg, ami most a húsvéti szellőből 'búcsúzáé előtt újra kibuggyant. És. a. búcsúzó meleg mintha rámosolygott volna Jancsikára. Janóéra, az egész világra, hirdetve messze földön millió embernek a, haragot, temető, magának enyhülő kétnapos föltárna dást«,, r
