Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-11 / 59. (3390.) szám

1964 március 11, vasárnap.

öFiK£í$s$KS5®8a^aöi|

Hz utolsó oárur Szlooenszkón

Zamoysky gróf restauráltatta a lublói várat, sok milliót épített Ruzsbach-fürdőbe « Hol maradtak a királyleány kincsei? * Miért nem jön a volt spanyol király Lublóra?

Irta: Kerecsényi Antal

Ó-Lubló, március eleje.

(Kiküldött munkatársunktól.) A zipserek országa és a lengyelek földje között akkor lett az eszményi vonal a gránic. mikor az örökös pénzzavarokkal küzdő Zsigmond király a „XIII Szepesi Városok“-at zálogba adta lengyel kollégájának. Négyszáz esztendőig lakta a lengyel kormányzó Lubló várát, négy évszázadon át fuvarozták a zipserek portékáikat a lengyel városok piacaira, a lengyelek meg év századokon át édesgették a szőke szásznőket hitvesi nyo- szolyáikra. Ez a szoros kapcsolat a két nemzet között akkor se lazult meg, mikor a magyarok asszonykirálya összekaparta a sok véka bá- zsiást s visszaváltotta a szepesi XlII-at. A po- dolini takácsok tovább is a lengyel asszonyok habtestére szőtték patyolatvásznaikat a lublói kékfestők pedig a lengyel falvak' kedvelt mintáit pingálták vásári áruikra. Még a Poprád folyó se változtatta meg irányát s mind a mai napig vigan csörgedez Lengyelország felé. A lublói várnak is mindig lengyel főur volt a gazdája s mikor a Lubomirszky harcegek eladták szepesi uradalmaikat az öreg Zamoyezky grófnak, a lublóiak boldogan újságolták: az uj urunk is a régiek közül való.

Az öreg Zamoysky gróf már életében úgy intézkedett, hogy idősebb fia Pod-Zamcét kapja, mig fiatalabb gyermekének, János grófnak, otthona Lubló legyen. A nevelésüket is eszerint irányította. János mellé egy nagy pap pedagógust, aki azóta püspöki méltóságot tölt be. kérte íöl. János gróf (aki lengyel állampolgár) iskoláinak elvégzése után diplomáciai pályára lépett s Madridban a lengyel követségnél teljesített szolgálatot. Itt ismerkedett meg Alfonz spanyol király húgával, Izabella de Bourbon infánsnővel. Zamoysky-János, akinek családja a me- dializált fejedelmi családok közé tartozik, egyenrangú kérőként léphetett fel a spanyol udvarnál. A király a két szerelmes házasságához meg is adta a beleegyezését s a fejedelmi házasság megkötése után az ifjú férj lemondott diplomáciai állásáról s feleségével Lublóra költözött.

Az ifjuasszony első időben meg se látta a lublói kastély kopottságát. Boldog volt, mint akármelyik polgárleány, akit szive választottja vezet oltárhoz. Később azonban megrökönyödve állapotitta meg, hogy a dicső várrom, a kastély kopott, düledező, az uradalmi fürdő középkori, a birtokok pedig valóságos Patagónia. — Az erélyes asszony erre kezébe vette az uradalmi ügyek intézését. Először is restauráltatta a lublói kastélyt, fejedelmi berendezést hozatott külföldről, újjáépítette a régi ház lovagtermeit, kápolnáját, Ruzsbach-fürdőn pedig olyan szállót, éttermet és strandfürdőt csináltatott, melynek messze földről csodájára jártak. Az infánsnő invesviciós terveinek csak kis részét valósította meg, amikor az a kis tüpénz, amit esküvőjén családjától kapott, elfogyott. 10—12 milliót épített be a fürdőbe,- meg a kastélyba a grófné s több, mint negyven millióra rúgott az előirányzott költségvetés. Ekkor azonban egy kis baj történt. A jó spanyol hidalgók egy kis névtelen forradalmat csináltak s eltanácsolták királyukat, Alfonzét. A király vagyonának mozdítható részét kimentette külföldre, de ingatlanai, az egész Bourbon-vagyon a forradalmi köztársaság kezében maradt. így lett Izabella infánsnő fejedelmi vagyon is máról-holnapra spanyol állam- tulajdon. Gazdasági invesztíció, építkezés egyszerre megszűnt s a lublói kastélyban nap-nap után jelentkeztek a hitelezők.

A Poprád völgyében, ahol az emberek úgy szeretik a legendákat, uj mese született, ami szállt szájról szájra s bejárta az egész Tátra- alját, sőt rákerült az újságok hasábjaira is. A spanyol király rengeteg kincse, arany- és ezüst- Aarhái, tenger drágaköve, műemlékei, az ötvösművészet remekei kocsiszám érkeztek Lublóra s a vár lovagtermeiben halmozták fel a sok-sok drágaságot. Ezer, meg ezer milliót őriznek Lub- Jó várában, — mesélték a Poprád völgyében s Írták a Hearst-lapok, — és ennek a rengeteg kincsnek egy része Izabella infánsnő családi örkösége. A spanyol exkirály is jön Lublóra, — adták a hirt tovább, — még ugyan nem lehet tudni állandó -tartózkodásra-e, vagy csak néhány napra, mig a kincseket elosztják a húgával, de annyi bizonyos, hogy Zamoyskyék akár mind a XIII. szepesi várost megvehetik a drágakövek árán, ami az ő részüket képezi.

Erre a hitelezők is elhallgattak s ha Lubló felé vették útjukat, a világért se merték volna a zsebükben lapuló számlákat- prezentálni a titokzatos kastélyban.

Sajnos, a mai világban a legendák rövidéle- tiiek. A spanyol királyi kincsek meséjének tarka szálaiba is csakhamar belemarkoltak a bankok s egyéb, romantikára nem hajló rideg üzletemberek 6 kitűnt-, hogy a mesés vagyon bizony csak mese és a spanyolok gyakorlatias exkirálya nem a lublói várba, hanem biztos és jól kamatozó értékpapírokba helyezte el a vagyonát, amit a forradalmárok kezei közül megmenthetett. Izabella infánsnő, aki nem tudta, hogy bátyja királyi szénája milyen rosszul áll. — ott mentette ki vagyonát Spanyolhonból g nehánymilliós tüpénzen kívül elveszett mindene. Ez a rideg valóság ismét feluszitotta a hitelezőket a Zamoy- sky-vagyon ellen g a perek egész légiója ind- dult meg a várur ellen. Zamoysky Jánog gróf először fizetésképtelenséget jelentett s egy éves moratórium után 100 százalékos kielégítést Ígért hitelezőinek. A hitelezők elfogadták a gróf ajánlatát. Az egy év eltelt, a várur azonban nem fizethetett.

A hitelezők most arra kérték a grófot, engedje át nekik Ruzebaeh-ftirdőt, a környező erdőbirtokkal együtt s ennek ellenében még fennmaradó adósiságaira fciz éves moratóriumot adnak. Ruzsbach-fürdőn kivül a gróf birtokai még 1200 hóid erdő és szántó Alsó-Ruzsbachban, 180 holdas hobgarti birtok, Pilhon 1500 hold, Mni- zek 1000 hold, a lublói vár ég kastély. A hitelezők Ruzsbach-fürdőn még egy modern szállót akarnak emelni, a fürdő körül pedig amfiteát- rumszerüen a nyaraló villák százait akarják felépíteni. Ennek a villatelepnek termeit már el is készítették s bemutatták a grófnak. A gróf a hitelezők ajánlatát kereken visszautasította 6 határozottan kijelentette, hogy Ruzsbach-für- dőt át nem engedi. Inkább lemond a birtokairól, de a fürdőt nem adja oda soha. A fürdőhellyel úgy neki mint feleségének messzemenő tervei vannak. Mihelyt megkapja Spanyolországból felesége vagyonát, Ruzsbachot Közép- európa legszebb és legexkluzivebb fürdőjévé építi ki. A hitelezők viszont a gróf ajánlatát utasították vissza, mert az összes birtok gazdálkodása passziv s csak több milliós befektetéssel lehetne a szántókat feljavítani, az erdő- gazdálkodásnál pedig csak 20—25 év múlva lehet hozadékra számítani. A makacs hitelezőket most a gróf azzal fenyegette meg, hogy csődöt kér maga ellen s utasította ügyvédjét, hogy a csődujitási kérvényt nyújtsa be a biróságnál.

A Zipser Bank, mint főhitelező, Ruzsbach- fürdőre zárgondnokságot kért, a kérelemnek a bíróság helyt is adott s zárgondnokot nevezett ki Ruzsbachra. Minden jel arra vall, hogy ötmilliós adósság miatt dobra kerül rövidesen az a Zamoysky-vagyon, melybe az utolsó néhány év alatt több mint tíz millió koronát invesztált tulajdonosa.

A Poprád völgyében azonban mindezek ellenére szentül hiszik, hogy Lubló várában mesés kiesek vannak felhalmozva s a várur csak azért perlekedik hitelezőivel, nehogy elárulja a kincsek létezését s rablók támadjanak a várra. De nemsokára eljön Lublóra a spanyolok királya s kiadja húgának a fejedelmi örökrészt. Akkor aztán hegyen-völgyön lakodalom lesz a Poprád mentén.

Kaláoka uram papiraizmái & a többi örömök

Irta: Szombathy Viktor

Az elmúlt héten SZ’MKE-ügybem bolyongtunk a Duna mentén, egy hosszu-hosszu faluban. A művelődés helyibeli „korifeusaival41 volt találkozónk, részint a kis eszterigiályos műhelyben, résziint utána az egyik vendéglő hideg termében. Végigsüvitett a termen a dunai, jeges szél, megrázta az ajtókat s éjjel mellényt kellett ölteni a dunna alatt is, hogy ki ne fagyjon az emberből a lélek.

Javarészt álldogáltak az emberek a kocsmai asztal mellett, néhány öregebbje 'üldögélt, két deci bor mellett, fülre húzott süvegben és hallgatták a mondókát, amelyet városi ember szavalt a kultúra* hasznairól, — néha e városi ember azt hiszi, hogy Domki- hóte-hancot folytat a közönyösség szélmalmaival, a kultúra küzdelmeit tekintve, — általában mégis elhitték, amit a városi ember jé- akarattal mondott nekik, különöskép azért, mert a városi ember nem volt végrehajtó, sem gépügynök s igy bizalma volt az egybegyűlteknek a városi látogatóval szemben.

A beszéd után azonban elnökválasztásra került a sor és itt már megmutatkoztak a nehéz feladatok: mint rendesen, úgy most is, a megjelentek húzódoztak mindenféle tisztség viselésétől. Amilyen nagyon szeret szerepelni a fiatalság a műkedvelői színpadon, olyan erősen vonakodik szerepet vállalni az idősebbje a tisztikarban.

— Máj mi csak egyszerű tagok leszünk ... — vallotta ki az egyik süveges, — minek nekünk állás.

— De hiszen jó állás az elnöki, alelnöki, nem jár sem miféle munkával.

Ebben a pillanatban megszólal egy szép- .bajusizu ember, aki eddig csendesen szürcsölgette a borát:

— Ilallya, lassanként megállni se tudunk már ebben a nagy jó állásban!

Mindenki ráinknéz, aztán a szólóra, végül is nagy nevetés robban ki. A szószóló hamiská-j san mosolyog, felveti a fejét s szembenéz velem.

így ismerkedtem össze legújabb öreg barátommal, Kalácska József dunaradványi illetőségű harmindholdas, többgyermekes, hadviselt barátomuramimal. Kalácska uram isimét egyike azoknak, akiket két kézzel keresünk, hogy a tőrőLmetszett magyar ember szava-já- rását, gondolatkörét általa minél jobban megismerhessük. Tiltakozom is, hogy költött alaknak vegye valaki, Kalácska uram olyan élő valóság, mint a többi magyar ember s Kalácska uram értelmes beszédjével már a fél noteszem tele van.

Azonnal egymás mellé is telepedtünk, kölcsönösen megrendelt két-két decik kíséretében, ahogyan illik.

— Jó szavajárása van, Kalácska uram, — mondom neki a megjelentek általános boldogsága közben, — ilyen emberrel szeretek én összebarátkozni.

— Le vannak már szedve pedig a hunjaim, — keseredett el Kalácska uram egy pillanatra, de újra felvidult, amint a várakozóan villogó szemeket meglátta s ebből biztatást merített újabb beszélgetésre, — de azért még kiszolgálnék két rádiót én is ...

Ettől fogva éjifélig el sem engedtük egymást. ő beszélt, mi meg hallgattuk s mondhatni, élvezettel.

Szeretném az olvasót becsempészni ilyenkor a kis kocsmai szobákba, vagy a parasztszoba függönyei mögé, élvezze, szeresse ő is ezt a magyar beszédet, ezt a vidám, kedves gondolkozást, amely az élet bajai, pőréi, harcai dacára sem engedi letöretni magát s amely ujra-ujra napsugárral önti el az ember lelkét. Pedig nem mondott Kaláicska uram sem vicceket, senupedig nem igyekezett azon, hogy jómondásokkal tömje a hallgatóság fejét. Szó került mindenről, különösen az utszéli vándorokról, a drótosokról, az ablakosokról, a „mindenárusokról44, a hajcsárokról, az „oroszokról44, — akik idegen nyelvvel vándorolnak a dunamenti falvakon keresztül, — a koldusokról, minden csavargó népségről, amely ide-oda húz, vándorol, éjjeli szállást kér, istállóban alszik, agyonveri egymást s amelyik Radványon mind megtalálja Ka- lácska uramat. Mert, hogji-hogjj nem, eapeis aj

Siesta Pensio a Magas Tátrában.

A Magas Tátra legszebb pontján. Napos fekvés, gyönyörű kilátás. Teljes pensio négyszeri étkezéssel 45■— korona

Bővebbet:

SIESTA PENSIO O-TATRAFÜRED

TELEFON STARY- SMOKOVEC 23

vándorok mind Kalácska uramnál találnak, éjjeli szállást, istállójában alszanak, ott ve-f szekszenek, ott . pihennek s mint Kalácska; uram büszkén megjegyzi, még soha semmit sem loptak el. Minden faluban van egy-kéll jóember, akinek háza táján az országúti ván-l dorok pihenést találnak s ahogy Kalácska uram csendesen beszél róluk, uj világ tárul elibénk, városiak elé, más világ, melyet nem is ismerünk s amelynek képe csak ilyen Kalácska Józsefek előadásából villan egy-egv szempillantásra elénk.

Szinte uj felfedezés, mintahogy a Kalácska Józsefek minden szava friss újdonság. Mert közben ilyen talpraesetteket mond:

— Tudja, van nekünk egy Mártonunk a faluban,, amolyan Márton, akivel nem lesz se több, se kevesebb a falu, az is ott alszik az istállómban. Berukkol a Márton egyszer katonának, azt mondjuk neki az egzecér- placcon: Hallod, Márton, veled sem vagyunk többen, csak sűrűbben ...

Az ember elcsodálkozik, milyen finom meghatározása ez a felesleges embernek. De mond Kalácska uram mást is. Például;

— ügy vagyok vele, mint az egyszeri menyasszonnyal, akinek vőfélye voltam. Meghívtak lakodalomra, igen jól mulattunk volna, csak éppen, hogy a menyasszony nem tudott táncolni. Ringatom erre, léditoim arra, de a menyasszony lába nem léip sehogysem rendesen. Végre is a menyasszony, nagy szégyenében aszongya nekem: hallod-e, lassabban táncoljunk, mert gyászolok ...

No, ami nevetés erre az emlékre megrázta a kocsmaszobát, elég lett volna szélviharnak. Kalácska uramnak tetszik s siker. Egyre jobban belemelegszik a beszédbe, de mindvégig olyan illedelmes, finommodoru, hogy a szálé- j nők hányivetibeszédü fiai tanulhatnának tőle illemet s tisztességes beszédet. Két óra hosz- j szat beszélgettünk Kalácska urammal, de egyszer sem bicsaklott ki a nyelve rossz felé.

Hogy mi mindenről volt ottan szó, késő éj- J félig, sok lenne elmondani.

— Pedig, ha ráncra húznák az egész falut, nincs annyi bajuk, mint énnékem, — vallja be Kalácska uram a bánatos igazságot, ámde a következőkben újra fellendül a kedve, amivel „úgy van, mint a sültei plébános a misével. ha magyarul prédikál az is jó, ha németül szaval, az is jó ..

Elővette „duplacsövű, jó kétlovas“ pipáját és úgy füstölt a levegőbe.

— Pedig nem vagyok fiatal, készülünk már az ólomlakodalomra, a húsz évre... — vallja be az éveit s azzal búcsúztunk nagy barátsággal, hogy „amikor az uj tavaszi nóta, az eketaliga kereke elkezd csikorogni, akkor vége a kultúrának falun a téli havazásig ..

Ebben is búcsúztunk el, ámde ma megjelent személyesen a komáromi Kultúrpalota félhomályos előcsarnokában.

— Ridíkült nem hordok, mert ehhe a vi- selethe nem is való, inkább fehir szalvétával járok, — kopogtatott be nagy örömre Kalács- ka uram az ajtón s mindjárt be is jelentette, hogy törvényben járt, ennek köszönhetjük a látogatását.

Megnéztük, mi könyveket vihet haza olvasni és mi újságokat. Aztán, hogy ő is adjon valamit, necsak én, el évette az Íróasztali ollót, papirost kért és furfangos figurákat vágott ki nagy gonddal a papirosból.

— Ezt tessék megint összerakni, — vetette fel a fejét büszkén, amikor kész volt a kivágásokkal. Papiros-tréfa volt, bizony nehéz munka volt a négyszögek összeillesztése.

Fényes befejezésül kivágott két csizmát, amely egy táviródréton utazik haza. A drótot is kivágta papírból s a feladat az volt, hogy szakítás nélkül kell levenni a csizmát a drótról. Küszködtem, bajlódtam vele, nem ment.

— No, majd ha jövő -héten bejövök, megmutatom, — vette kalapját, botját Kalácska József uram s nagy vidáman otthagyott a papír- csizmákkal. S még visszaszólt az ajtóból:

— Lesz játéka egy hétig, aztán máj újat adok, csak bíbelőd jön vele!...

így ment el, egy nagy fejtörőt hagyva maga mögött: mi lesz a csizmákkal.

Most már várnom kell c^-két hétig, amíg megtanít a levételre ... *

9