Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)

1934-02-18 / 41. (3372.) szám

<EM<0aMAo^SS$E«®

A LATHATATLAN TETT

GRANDGUIGNOL

Agái doktor egy nappal korábban, mint tervezte, érkezett meg a bécsi orvoskongTesszue- róil, ahol a hipnotizmusról tartott előadást, „Mindenki hipnotizálható, — mondotta •előadásában, — de senkit sem lehet hipnotizálni arra, hogy post hipnoticus szuggeszcióban olyan cselekedetet, mondjuk, bűntényt, kövessen el, melynek elkövetésére öntudatának állapotában alkalmatlan lenne". „Illetve elképzelhető, — de ezt már csak az előadást követő vitáiban mondotta, — hogy olyan ártatlannak látszó cselekedet végrehajtására kényszeritsük a médiumot, amivel az egy harmadik személynél bűncselekmény elkövetését idézi elő . és mivel a hipnotizált amnéziáé állapotban cselekszik, cselekedetének indító oka soha sem fog kiderülni. A láthatatlanul működő tettes, az egész bűncselekmény értelmi szerzője, örökre ismeretlenségben marad."

Kellemes nyáréjszaka volt, amikor Agát doktor kilépett a keleti pályaudvar füstös üveghombárjából, az érkezési oldalon s az autótaxik táborát elkerülve, kezében könnyű, kis bőrönddel, gyalogosan indult a lakása felé. Mély és szisztematikus lélegzetvétellel cserélte ki tüdejében a vonatfülke emberpárás és szénoxiddal telített kénfüstös levegőjét. Szinte mosdatta a tüdejét és mosolyogva gondolt arra, hogy félóra múlva otthon, a langyos zuhany alatt pórusait Í6 megszabadithatja a testére rakódott izzadságrétegektől. Mindezt azonban nagyon halkan, nehogy felébressze Annit, aki ilyenkor rég alszik már. Hanem majd hóira preggel, amikor Anni ébredezni szokott, pizsamában beoson hozzá, leül az ágy szélére és belemosolyog az álmosan nyiladozó szemekbe: Anni, Anni! Nagy korkülönbséggel nősült, de boldogan élt a feleségével, már közel két esztendeje. Remélhetőleg, még messze van attól az időtől, amikor az életerők fáradása válaszfalat vonhat házastársi életükbe. Nyugodtan és bécsi előadása sikerének kellemes- emlékeitől is derülten lépegetett a háza félé, melynek palatetőzete már átfehérlett a fasor lombjai közt. Bizony, nem minden férjnek lenne ajánlatos, ■ ilyen váratlanul toppannia be több napi távoliét után. Életének .remek kiegyensúlyozottságához nagymértékben hozzájárult az a pompás tudat is, hogy Anni csak őt szereti és se azelőtt, se most nem szeretett még más férfit rajta kívül.

Már belépett a kertkapun, amit gondos resz- telenségge! nyitott ki és csukott be maga után. Közben az asszony ablakára esett a pillantása. — Mi ez? — kérdezte magától és megállt. A leeresztett sárga redőny, mint nagy és lomha szemhéj takarta el az ablakot. Ejnye, hát mi lelte ezt az Annit? Mind a ketten szenvedélyes hitterjesztői voltak a természetes életmódnak és télen-nyáron a szabad levegő áramlásának tették ki hálószobáikat, a kitárt ablakon át. És most még a redőny is le van bocsátva sűrűn. Talán valami baja van Anninak? A ház csend'es nyugalmán semmi sem vallott arra, hoigy Anni beteg lenne. Valami még sincs rendben, annyi bizonyos. Homloka komoran összeráncolódott, aztán kisimult ismét, amint visszaút ásított magáiban egy váratlanul felbukkanó gondolatot, Erről szó sem lehet. Anni derűs és nyílt jellemétől semmi sem távolál- lóbb. mint az orozvahiit!enség kétszínű és megszégyenítő sikátorcselekedetei. Az esetleg bekövetkezhet, hogy majd egyszer eléje áll, nyíltan és szem tő!-szembe... No de ez az idő még messze van. Szóval, ez nem. Dohát akkor mégis mi?

Csak annyit kellett volna tennie, hogy hali- kan benyit a lakásba, az asszony szobájáig és meg,gyújtja a villanyt. Agát doktor azonban analitikus elme volt, aki szerette a következtetések deduktív játékát és nem mozdult a helyéből. íme, adva van egy képlet néhány ismeretlen tényezővel. Próbáljuk megkeresni az ismeretlent az ismertek alapján. Makacsul té- pelődve állt az ablak előtt és egyre a leboesá- tott redőnyt nézte. Mért van leeresztve, mért van ma leeresztve? S egyszerre a lécek haj- ezálvékony hézagai között, mint hosszú, izzó sodrony, kigyulladt *a fény. Majd újból elsötétedett és kigyulladt ismét. Már föl akart kapaszkodni a földszintes ablak párkányára, de akkor megmozdult a Tedőny s a lécek táguló hézagai között kitóduló fény mozgó. létrás árnyékot vetett a földre, mely felfelé futott sebesen és eltűnt az egyéb árnyékok között.

Doktor Agát Örkény télén mozdulattal hátrább lépett és az épület sarkánál meghúzódott. Tomboló kíváncsiság hideglelése gyötörte, de még mindig neon merte hinni azt, amit már gyanított. Bangóikat hallott és árnyképeket IáIrta:

tott, melyek az ablakból kiözönlő fény négyszögébe rajzolódtak. Két női kar széttárta az ablakszór nyakat és mélyen kihajolt egy kusza női fej. Anni, Anni! Még látta az elforduló testnek kieebbedő árnyékrajzát, aztán uj árnykép rajzolódott a pázsitra vetített életnek csodálatos, kegyetlen mozivásznára. Férfi-fej. sok haj, mintha oroszlánsörény lobogna a szélfuvósban. Az is kihajolt s a hangja is hallatszott: Anni! És bentről a válasz: Édes. Ismét uj két páros jelenét, premier plán, mint a felvö- násvégek nagy jelenteinél a moziban. Egymáshoz ér két arcéi, ös szét apadnak az ajkak. Imbolygó, fekete gomolyaggá válik az egész, ■melyben nem lehet egymástól ímegkülönböz- j tetni a fejeket. Percekig tartó csók. Végre ki-! bontakoznak, a férfi erősen fejébe húzza a kalapját és ugrásra készen felkapaszkodik az ablakra.

Agát doktornak csak egy lépést kellett volna tennie s a karjaiba hull. Nem, ez igy túl egyszerű volna, mondotta magában. Belül vacogott és keményen összeszoritott fogakkal lesett és vári. A férfi már a földre éri, visszaintett az ablakba és árnyéka eltakarta az ablakból kivetített másik árnyékot. Aztán a kertkapuhoz ment, kinyitotta kulccsal és gyors léptekkel eltávolodott az éjszakában. Az orvos világosan és kétségbevouhatatlanul felismerte a festőt, aki tavaly készítette el Anni arcképét.

Még várt egy darabig a fal mellett lapulva. Hallotta, amint halk, lomha dudolással fel- alá járt odabent az asszony. A fürdőszobából áthangzott a zuhany sziszegő csobogása. Aztán ismét léptek, zuppanás az ágyba. Valami kattant, elaludt a fény s az ablak két szárnya tárva maradt, mint máskor. Percek múlva hallaná lehetett a jóllakott és álomba fáradt szervezet egészséges lélekzetvételét,

Akkor Agát kilépett az uccára s a legközelebbi telefonfülkéből felhívta Annit.

— Anni szivem, én beszélek a pályaudvarról, mert nem akartam, hogy ijedtséget okozzak váratlan éjszakai érkezésemmel. Egy kolléga megbetegedése miatt ugyanis már ma megtarthattam előadásomat s utána azonnal vonatra ültem. Tiz perc alatt otthon vagyok.

Éberen figyelt a membránba s úgy tetszett, mintha a visszafojtott rémület liorkanását hallotta volna onnan, aztán édes, kacajos bugását a megszokott hangnak:

— Csacsi, kedves csacsi Mihály. Mi történt volna? Legfeljebb megijedek, hogy utána annál jobban örüljek magáinak.

Odahaza megcsókolta a feleségét, aki olyan szenvedélyességgel ölelte magához, melynek Agát doktor máskor nem tudott volna ellent- álloi. Most azonban kibontakozott az ölelő karokból. Fáradt az úttól, le akar feküdni. És átvonult a lakás másik végén lévő hálószobájába.

Alig várta, hogy reggel legyen. Másnap szokatlan gyorsasággal futotta át idegosztályán a kórtermeket s kevéssel tizenegy óra után autóba ült és elvitette magát a festő lakásához.

— A közeli napokban házasságunk második évfordulója lesz — mondta a festőnek olyan szívélyességgel, mely nyomban eloszlatta azt a döbbenetét, amit váratlan megjelenése felidézett — és ebből az alkalomból arcképemmel szeretném meglepni Annit. Természetesen önre gondoltam kedves mester, aki Apui portréjával messze felülmúlta mindén várakozásunkat.

S mivel a munka sürgős és ő kevés szabad idővel rendelkezik, arra kérte a festőt, hogy azonnal lássanak neki. A festő eltölt egy nagy vásznat, beigazitotta a müteremablak kék függönyeit, s felkérte az orvost, hogy foglaljon helyet az emelvényen. Doktor Agát engedelmesen elhelyezkedett a magastámláju fotelben. A festő közelguiritott egy állványt az üres vászon hófehér síkjával s keverni kezdte a festéket. Közben fanyarul gondolt arra, hogy sokért nem adná, ha ezt a megbízást elháríthatta volna magától. Nincs megalázóibb, mint bizalmat fogadunk el valakitől, akit a háta mögött, orozva, kizsákmányolunk legbecsesebb javaiból. Alig tudta rászánni magát, hogy az orvosra nézzen, s mialatt az halkan, a hanghordozásnak zsiblbasztó egyhangúságával beszélt valamiről, ő a festéket keverte, a vásznat igazgatta, s olyan elfogultságot érzett, hogy a ripacs-gőg és misztikus átszellemültség póza is levált az arcáról, amit a fehér mumkakabáttal együtt magára öli a legtöbb művész, hogy fokozza a munkájának rendkivüliségéről alkotott hitet. ELfogódott

Szitnyai Zoltán

volt és zavart. Végre az orvosra emelte tekintetét s egyetlen biztos mozdulattal vászonra kente ennek a különös és. szögletes arcnak körvonalait. Aztán a szemléibe nézett. S most úgy tetszett, hogy a két szem mély üregeiből láthatatlan sugarak nyúlnak feléje. A homlokcsont párkányával sötéten árnyékolt szemüreg olyan volt, mint valami barlang, különös, kékszinü fény izzásával a mélyén. S ez a fény egyre nő, közeledik, már itt lobog a fehér j vásznon .:. Szólni akart, hogy ne ilyen közel,! méltóztassék az emelvényen maradni... De már szólni sem volt ereje, kezéből kihullott j az ecset s a szeme lecsukódott.

Aztán talán órák, de lehet, hogy csak per- j cek múlva, amikor felébredt valami neszre, | mintha az ajtót csapták volna be erősem,! csodálkozva meredt a vászonra, melyről két | szem kékes fénye lobogott rá az arc körvona- j Iának középpontjából. És semmi más. És az i emelvényen sincs senki. Érthetetlen, hiszen még az imént mondott valamit az orvosnak, j Végigment a műtermen és a lakáson. Senki.! Furcsa, hiszen ő maga bocsátotta be az elő-: szobaajtóin. Hová lett? Vagy álmodta az égé-1 szét? De akkor, hogy került ez a két szem a; vászonra?

Agát doktor csak vacsorára tért haza. Csevegő kedvében volt s a bécsi kongresszus lefolyásának történetével szórakoztatta az asz- szonyt. Épügy, mint máskor, amikor sikert aratott valahol s hiúságának jól esett Anni elismerő szavaiban s hitvesi rajongásának mosolyában megfürdenie. Vacsora után gyöngéd karolással átkisérte Annit a hálószobájába. Neki még egy betegét kell megnéznie az intézetben, de legkésőbb egy óra múlva ismét idehaza lesz.

— Hja igaz, Anni, — mondta már távozóban — tegnap, amikor a kertkapuhoz értem, egy férfit láttam ólálkodni a ház előtt. Valami obskúrus alakot. Az volt az érzésein, hogy keresztül akart mászni a kerítésen. Rá is kiáltottam: mit keres itten? Felém fordult s egy pillanatra tisztán láttam hosszú, vörös haját és vörös szakállát. Aztán gyorsan sarkonfor- dult és futva tűnt el az éjszakában. Tulajdonképpen könnyelműség is Anni, hogy nyitott ablaknál alszol, hiszen akárki bemászhat ide. De ha már nem tudsz leszokni erről, amit nagyon megértek, legyen veled valami védelmi eszköz is fiam.

És a hálószekrény.ve odatette a revolverét.

Anni mosolyogva vo nógatta a vállát. Ö ugyan nem fél, de ha Mihály ennyire aggódik, hát csak maradjon itt ez a fegyver. Nem feküdt le mingyárt, álmodozva ült a karosszék- ben s az előző estére gondolt, amit a kedvesével együtt töltött itten. Micsoda szerencse, hogy Mihály nem egy órával hamarább érkezett haza. Vagy talán őt látta meg a kerítés előtt? Nem, erről szó se lehet, hiszen neki se vörös haja, se vörös szakálla nincsen és a legkevésbé se lehet ráfogni, hogy obskúrus külseje lenne. Ellenkezőleg, csupa ápoltság és gondozottság a puha angol szövetekben és selymes érintésű ingekben. Azért mégis csodálatos szerencse őrködött fölöttük, hogy mire Mihály idetelefonált, a festő már rég nem volt a házban. Ezentúl óvatosabbnak kell lenniük. Holnap isimét együtt lesznek, de majd a műteremben. Lehunyta a szemét és jó borzongás boldog, lomha mosolyával gondolt erre. így ült sokáig s mire az órára nézett, már éjfél felé járt az idő. Mihály szokása szerint most se pontos. Nem is vár reá tovább, kímélni akarta magát. Levetkőzött, lezuhanyozta testét langyos vizzel és bebújt az ágyba. Eloltotta a villanyt. Akkor, a szoba sötétjében, eszébe jutott, amit az ura mondóit arról a vörös emberről. Tulajdonképpen nem is okos dolog ez a kitárt ablak, mint valami nyitott kapu, bármely gyanús alak tossz szándékai számára. Elég lenne az is, ha a le- bocsálott redőny rései közt engedné be a levegőt. Ej mit, ő nem fél és különben is nem a Bakonyban laknak, hanem előkelő villanegyedben. M)e azért közelebb húzta a revolvert a hálószekrényben. Pillanatok múlva elnyomta az álom.

Valami neszre riadt föl, ami nyomban utána még élesebben ismétlődött az ablak felől. „Ki az?" kiáltotta rekedten s egyszerre páni félelmet érzett. Eszébe jutott a vörös ember. Felült az ágyban és belemeresztette szemét a félhomályba. Valami mozdult s már tisztáin látta, hogy emberi kezek kapaszkodnak meg az ablakpárkányon. „Ki az?" ismételte másodszor is s anélkül, hogy választ kapott volna. Bozontos fej árnyékképe bukkant

1934 február 18. vasárnap.

Legszebb ez akkor

Szemed tükrében Más táj, más vidék,

Szeretnélek csak Egyszer látni még.

Megliajtni mélyen Előtted magam,

S utánad nézni Hosszan, hosszasan.

Nem is kellene,

Hogy reárn tekints,

Legszebb ez akkor,

Ha értelme nincs.

Falu Tamás.

fel az éjszaka hokívilágos hátterében. Anui a csengőt kereste, de ideges uijjai nem találták, a lámpa, amit meg akart gyújtani, felborult s ujjal hideg érintéssel rátaláltak és megtapadtak a revolver acél testén. Az ablakiban már egy ismeretlen férfi állt s az arcára csapódó külső fényben, vörösen csillogott a szakálla. „Megálljon, vagy lövök!" kiáltotta Anna, de lehet, hogy nem is kiáltott s csak neki tetszett úgy, mintha kiáltott volna. A férfi meg leugrott az ablakból, de csak egy lépést tehetett, mert Anni kezében eldördült a fegyver, kétszer egymásután. „Anni!" kiáltott fel e* ismeretlen férfi és a szivéhez kapott. Aztán villámsebesen megpenderLUt a tengelye körül s mint egy darab fa, végigvágódott a sző* nyegen.

Agát doktor, aki a kertkapu közelében állt az egész idő alatt, megnézte óráját és csöndes elégedettséggel állapította meg, hogy pont éjfélkor történt, amint ő akarta. Pár pillanatig még várt. A feszült figyelés csöndjében tisztán hallotta egy test tompa zuhanását. Akkor belépett a kapun.

Közben a cselédség is felriadt és Anni szobája felé sietett. Doktor Agát az útjukat állta. Hagyják. Valaki fusson a legközelebbi rendőrért. Telefonáljanak a mentőknek, vagy esetlen- a morgue is jó lesz. ő maga belépett Anni szobájába és felgyújtotta a villanyt. Az asz- szony az ágyban ült s mintha még mindig félne, görcsösen szorongatta a revolvert.

— Mihály, az a vöröshaju ember... — mondta vacogva.

Az orvos a férfi fölé hajolt. Már nem volt benne élet. Körülötte vér és vér. Úgy látszik, mind a két lövés halálos volt. Megfordította a holttestet, lerántotta fejéről a vörös parókát és szakállt s eifehéredett, vérző arcát Anni felé mutatta, mint maga is nem várt körülményről értesülne ugyanakkor:

— Anni, hisz ez a festő!

Anni a rémület liorkauásával az arca elé kapta mind a két kezét. Aztán ráborult az ágyra:

— Nem, e* nem... jaj Istenem ... — és görcsös sírás rázta a testét.

Az orvos már ott állt mellette és nézte. A kielégített bosszuszomj gyönyörének kemény és kegyetlen mosolya volt az arcán.

— Sajnállak, Anni, igazán sajnállak. Egyik éjszaka megcsalod az uradat, a másikon megölöd a szeretődet. .. Ez bizony még neked is sok egy kissé.

S egyedül ő tudta, csak ő, hogy az igazi, a láthatatlan tettes személye örökre kiderítetlen marad.

— Kristóf Lajos pápai kamarás ünneplése. Szép és bensőséges ünneplésben részesítette a napokban a nagymihályi esperest kerület papsága s híveinek sokasága Kristóf Lajos vásárhelyi esperes-plébánost abból aiz alkalomból, hogy pápai kamarássá nevezték ki. A főoltár körül elhelyezkedett kerületi papság és a hívek nagy tömege jelenlétéiben olvasták fel a kinevezési okmányt, majd pedig dr- Ottó Alajos pápai kamarás, nagyinihályi plébános üdvözölte az ünnepeltet. Ékes szavaikkal sorolta fel aiz uj kamarás érdemeit, melyeket az hit- buizgalmi, tanügyi, szociális és karitatív téren szerzett- Mély meghatottsággal válaszolt az ünnepelt dr. Ottó szavaira és hangsúlyozta, hogy csak a szeretet az eredményes papi munkálkodás titka. A „Te Deum" elhangzása után a kerületi papság segédletével hálaadó szentmisét oelébrállt az ünnepelt, amit az iskola feldíszített nagytermében további ünneplés követett. Itt a község elöljárósága, a tantestület, a hívek, az iskolai növendékeik és a Kristóf Lajos alapította hitbuzgalmi, szociális és karitatív egyesületek képviselői üdvözlőitek az ünnepelt esperest, aki köszönő szavaiban további közös és kitartó munkára hivta fel a megjelenteket. A pápai himnusz eléneklésével ért véiget az emlékezetesen felemelő ünnepély.

8