Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)

1934-02-11 / 35. (3366.) szám

IS

'KWGAlAVVGitAR.HIRlJSE

jjg4jehraár ^ 11^ raMntxp

Ezt a kérdést nem a köznapi kíváncsiság sugallja, amely-több, mint háromszáz esztendős késedelemmel, mohón kutat a nagy ember pongyolájának redői között és sóváran szimatolja a költő rejtett pénzügyeit, kölcsönügyleteit, adásvételi szerződéseit és kis csir- kepöreit.- Shakespeare életében a pénzkérdés sohasem volt közömbös. Két darabja: „A velencei kalmár*4 és „Athéni Timon“ a pénz körül forog, a költő kezeirását nem megőrzött darabjainak eredetijéből ismerjük, — mert egy írott sora sem maradt ránk — hanem csakis peres aktákból és hivatalos iratokból.

A közfelfogás mindig húzódozott a pénz és poezis normális összefüggéseitől. Schiller híres versében az Úristen felosztotta már a földet, amikor utolsónak és elkésve megérkezik a költő. Elálmodozta az időt, mig a többiek a hasznuk után jártak; a földön már nincs számára hely, de nyitva áll a mennyország, ahová mindig felálmodhatja magát s ahol az Ur mindig szívesén látja az ő legkedvesebb mostohafiát. Ez a megszokott és elfogadott nézet a poétát különválasztja a pénztől s az egész kérdéskompiexaiimot már előzetesen abba a gondolatkörbe helyezi, hogy költő és kereset fordított arányban állanak egymással. Mennél kisebb a kereset, annál uagyobb a költő és ha egy költő éhe ahal, könnyen kerül a zseni hírébe, mint a tehetséges Ghatterton, aki tizennyolcéves korában meg,mérgezte magát, mert nem volt mit ennie.

A szépen kereső költőt nem nézi jó szemmel a világ és Shakespeare ellen, kevéssel a halála után, egy kortárs. Thomas Randolph, már azzal a váddal lépett fői, hogy pénzért irta színdarabjait. Sőt Alexander Popé, a költő és kritikus, vagy inkább kritikus és költő, aki még kisebb és még nagyobb volt, mint a magyar Gyulai Pál, a l&-ik század elején ugyanezt a vádat versbe faragta a kései utókor számára;

Shakespeare, ki minden szín lapról leiharsog,

Egyetlen, isteni s amit akartok:

Haszonra tört, nem hírre, a magasban,

S lett önnönmaga ellen halhatatlan.

Tehát pénzért alkotott s nem dicsőségért. Romantikus szempontból a vád helyt is állhat, kivált ha kissé mélyebben bocsátkozunk bele Angliai Erzsébet korának egész lelk'üle- tébe. Aki a színpadnak dolgozott akkor, eleve nem számított költőnek. A színdarabot nem tartották irodalmi műnek, nem is ítélték könyvbe méltónak s amikor Ben Jogson Works címen kiadta a színdarabjait, mindenki nevetett rajta. Lope de Vega spanyol költő, akinek több mint 500 színdarabja maradt reánk, szintén azt mondotta sajátmagáról, hogy regényeit ambícióból irta, színdarabjait csak pénzért s igazán nem rajta múlt, hogy regényeiről már nem tud a világ s Lope de Vegét ma csakis színdarabjai után irtja költőnek. Shakespeare már korán és fiatalon költőnek számítóit, de nem „Romeo és Júliáért**, vagy a „Szentivánéji álomért**, hanem mint „Venus és Adoruis** és „Lukrécia** szerzője, továbbá mint divatos szonettiró, akinek „haagzatkái** (igy nevezték a szonettet a nyelvújítók) másolatokban forogtak a leguribb kezek között s amelyekről azt mondották, hogy „cukrosak**. A szó ma nem hízelgő, ebben a vonatkozásban nem is kellemes hangzású, de akkoriban a cukor újdonság volt, mindennél drágább, mindennél édesebb s így az összehasonlítás egyértelmű volt a legnagyobb dicsérettel. Shakespeare ezeket a „költői müveket**, amelyek beléptijegyül szolgáltak neki az irodalomba, minden valószínűség szerint akkor irta, amikor a pestis miatt másfél esztendeig zárva voltak a londoni színházak s bár az egyikért állítólag 1000 font jutalmat kapott Southamptontől, az ő grófi pártfogójától és barátjától, nemsokára teljesen hátat fordított a „költészetnek** s kizárólag a színpadnak szentelte magát. A költő, akitől sokan azt várták, hogy túl fogja szárnyalni Spenzert, a Ttindérkirálynő szerzőjét, beérte azzal, hogy túlszárnyalja elődjét és mesterét, a drámaíró Marlow-t s nem is képzelte magáról, hogy akár mint költő, akár mint drámairó, mindenkit túl fog szárnyalni, aki előtte volt és utána következettShakespeare azonban színész is volt, jő színész, sőt jól fizetett színész. Ez kétségtelenül megállapítható azokból a szini jelentésekből, ahol az ő neve mindig első vagy második helyen szerepel, tehát vagy Barbage előtt, vagy Barbage mellett, aki az ő III. Rikárdja és Hamletja volt s a kor legnagyobb színpadi sztárja. Angliában akkortájt valósággal tombolt a szimházjárvány s nem anekdota, hanem igaz valóság, hogy egy u tszéli haramia vezér — Gamaliel Ratsey — negyven shillingért egy londoni vándortársulattal eljátszatta magának Hamletet. (Másnap az egész tisztelet- dijat visszarabolta a színészektől, de ez nem változtat a tényen, hogy épugy szerette a színházat, akár Erzsébet királyné.) A színész, ha egy nagyur védőszárnyai alá bujt, libériát hordott ugyan, hiszen maga Shakespeare is viselte a skarlátpiros köpönyeget, mint I. Jakab színésze, —■ de egyébként tejben-vajban fürdött s egy akkori színész kijelentése szerint úgy élhetett, mint „a gentleman of great Iiving**. (A libériát sem szabad mai szemmel néznünk, mert akkoriban úgyszólván minden-1 A költőre, aki 21- 22 éves korában ment ki libériát hordott. Az orvosok csak feketé- J szerencsét próbálni Londonba, súlyos anyagi

ben járhattak, hölgyek inasai csak zöldiben, nemesemberek inasai kékben, a püspökök sárgában, a polgárok barnában.) Nem csoda, hogy a különböző egyetemekről egyre-másra szabadultak el a legkülönb diákok s felcsaptak színésznek. Shakespeare társulatának legkomolyabb ellenfele és versenytársa Jolin Alieyn, mint színész, jelentékeny vagyont szerzett s már negyvennyolcéves korában visszavonulhatott a színpadtól, mint egy hatalmas földbirtok ura, amely neki évenként, mai magyar pénz szerint, több mint hatvanezer pengőt jövedelmezett. így értendő, hogy Shakespeare —- túlfeszített munkája mellett is — csak legutolsó éveiben hagyott fel a szi- nészkedéssel, pedig mint drámairó és a Globe sziruház főrészvényese is nagyon szép összeget keresett. De mint színésznek volt legnagyobb a jövedelme. Nem volt kapzsi ember, a fennmaradt hiteles adatok szerint inkább költekező volt s hogy mégis törte magát a pénz után s mindenáron vagyont akart szerezni, ennek okait egészen másutt kell keresnünk.

Shakespeare szülei eredetileg gazdagok voltak, legalább is nagyon tehetősek, az anya ősrégi nemes törzs ivadéka, az apa is jó családból való; a házaspárnak tekintélye és pozíciója volt Straifordban. Jöttek aztán a súlyos esztendők, rossz termések, gazdasági válság, fokozott adók. Shakéspeareék elszegényedtek s az öreg Shakespearet utóbb már annyira szorongatták a hitelezők, hogy elrejtőzött az emberek elől s még a templomjárást is abbahagyta.

KERESZTREJTVÉNY

30. Tervezte; X—y. Megfejtés} határidő; február 21Vízszintes sorok: 1. A nyil irányát követve: Pe- fcőfi-dithyramibus vége. 13. Bogas-ikerszava. 14. Ebbe is vetnek. 15- Ajk költői jelzője. 16. Azonos betűk. 18. A dédapa dédapja. 21. A 44. és 81. véghetői. 28. Azonos betűk. 23. Id- pénz. 25, Magyar ruhadarab. 28. Sportnem. 30. Ilyen nt is van. 31. óizlandi monda. 33. Nemes latinul. 35. Okos kutya. 36. Rag. 37. örsiben közepe. 39. „A bolygó bol- landi“ nőalakja. 40. 3.14. 41. Id. névelő. 42.

. . . homo! 44. Ritka id. ny. 45. Olasz folyó. 46. Hant közepe. 48. Népszerű francia regényíró. 50. Értekezlet. 52. „Bíró ur“ monogr. 53. Éjszaka id. ny. 54. Olasz férfinév. 55. Német neve fon.: cett. 56. Köziek, vállalat monogr. 57. „Hogy volt!“ olaszul. 58. Asszonynév-képző. 59. Viktor Ernáiméi felesége. 61. Amerikai náboh, 63. Kettős mássalhangzó. 64. M. L. 65- Üres nagy hely. 67. üres kis hely (ma!). 68. Vájjon idegen nyelven. 70. Személyes névmás. 71. A művészek népszerű jelzője. 73. Személyes névmás. 74. Vagy kutya. 75- Francia írónő álneve. 77. Vérével táplálja fiókáit. 79. Monda, angolszászul. 81. Mágnás-család. 82. Törvény idegen nyelven. 83. Sejt (ige) kihalt szóval. 85. A 18. egyik foka. 86. Tél mássalhangzói. 87. Görög névelő. 80. Ilyen bér ’S van. 91. Fonetikusan ilyen a falevél. 92. Híres primadonna volt. 94. Magyar víz. 96- Megszólítás.

Függőleges sorok; 1. A nyíl irányát követve: az „Alagút**, a „Bűn és büukődés** és „A cseléd fia" szerzői. 2. Mássalhangzó, kiejtve. 3. Villany- körte. 4, Faj, id. ny. fon., 5. A régi es., 6. Dal mássalhangzói- 7. Folyadékon képződik. 8. Fönévképzö.

9. Névmás. 10. Kicsiny. 11. Ellen . . . svéd írónő. 12. Sár mássalhangzói. 17. Zeus kattyualakbKii szerette. 19. Most légy . . . Domokos! 20. Világrész latinosán. 22. Ilyen sportok is vannak. 21. Latin névmás. 26. Francia prepozíció. 27. Az első német köztárs. elnök. 28. Ilyen violaszia is van. 29. Mássalhangzó. 30. Idegen névmás. 32. Tiroli üdülőbe y. 34. A futóba]noknak van! 35. Régi ürmérték. 38. Kiváló építészünk volt. 40. Francia regényíró. 43. Német angyal. 45. Fa-faj, régi helyesírással. 47. Az első ittas ember. 49. Az előbbi fordítottja. 51. A 33. magyarul, magánhangzók nélkül. 52. Zenei felhang. 59. . . . Tamás iró. 60. Korallsziget. 61 A bételdió cserjéje. 62. Id. pénz. 66 • . ■ nség (nincs mint enni). 69. ókori bálvány- 71. Bridge-müszó. 72. Étel is. gyáva is. 74. Nők réme, pedig ártatlan benne. 76. Mássalhangzó. 77. Ludolff-féle szám. 78. Igenév-képzö. 80. „Szolgálaton kívül** német. röv. 88. Zenei röv. 90. Borbély véri. 92. Qu. főnét. 93 A 88. Zenei röv. 90. Borbély veri. 92. Qui. főnét. 93. A köztársasági elnök nevének vége. 94. Gyermek így utánozza a mozdonyt. 95. Disznótorban tormával eszik az . • - ját. 96. Publicista monogr. 97. Engem, idegen nyelven.

★

A 28. kérésztszórejtvényünk megfejtése; Vjzszint.es sorok; J. Kisfaludy Károly 36. Izsó Miklós- 80. Lehár, Bartók, Kodály.

Függőlegei sorok; 14. Jászay Mari. 17- Blaba Lujza. 98. Erkel.

feladatok nehezedtek. Két háztartása volt, egy Londonban, egy odahaza; mind a kettőt fenn kellett tartani, azonfelül abban a vidéki városban, ahol született s amelytől elszakadni nem tudott és nem is akart, vissza kellett szerezni az egykori tekintélyt és pozíciót. A fennmaradt peres dokumentumok s minden okmányok között a legfontosabb: Shakespeare végrendelete, — tniimd egy irányba mutatnak és Shakespeare magánéletének egész programját egyértelműen jelzik: Nemesi

címert szerezni — „non sans droit** — vagyont gyűjteni, elsőnek lenni Stratfordban s ott zárni le az életét s nem Londonban, amely csak a költő hazája és otthona lehetett és nem a magánemberé. Alhány aktát föl tudtak kutatni évtizedek alatt, azokon Shakespeare mindenkor úgy szerepel, mint stratfordi nemesemben Megszerezte New Piacén a városnak rangban és értékben második házát s az utolsó évek folyamán részt vett a város összes közügyéiben. Amit Londontól kapott, mind odaadta Stratfordnak. Prospero, mint igaz, vidéki nemesember vonult vissza az ő szép- fekvésű, idillikus és egészségtelen szülővárosába, ahol egy igazi kincse volt, Zsuzsanna nevű leánya.

Talán nem tévednek azok, akik snobiamust hajlandók látni Shakespeare egész magatartásában. Ez a felfelé iparkodás a társadalmi létráin, a külső elismerésnek és megbecsülésnek ez a lázas keresése bizonyos oldalról nézve még komikusán is hathat, de gyökerében és valójában tiszteletreméltó, sokszor nagyszerű s az angol polgári léleknek mindenesetre igen erőteljes megnyilatkozása. A „respectability** századok során sem halványodik el az angol életben. Eleven háttere van és erkölcsi fedezete. A belső felelősségnek ez a külső arca, tehetségmek, érdemnek, derékségnek társadalmi pecsétje. Frank Har- ris Shakespearet más viszonylatban egyenesen „snoto“-.nak nevezi; én ezt még akkor sem érzem súlyosnak, ha igaz,* mert a snobság Angliában társadalmi intézmény évszázadok óta és ha a snobok maguk közé sorozhatják Shakespearet, igazolva vannak az idők végéig.

Shakespeare pénzt akart keresni, de nem magáért a pénzért, önálló, független, gondtalan és tisztelt akart lenni, az ő pénzkeresése mögött a polgári öntudatnak és a polgári léleknek legmélyebb értéked állnak munkában. Szonettjeiben világosan kimondta, hogy szimészvoltát lealázónak érezte s az is bizonyos, hogy kényszerítő okok nélkül nem akart pártfogóra szőrűink Sir Sidney Lee, a legh’üvösebb és leghivatalosabb, de tailán mégis a legkitűnőbb Shakespeare-életrajz írója a legpesszimisztikusabb és legreálisabb számítások alapján próbálta meghatározni Shakespeare jövedelmét, amely 1599-től fogva (ekkor épült a Globe-szinház, amelynek társ- tulajdonosa is volt) jelentékenyen megnövekedett. Mint színész, ekkor már mai értékben valószínűleg 150 ezer koronát keresett évenként, mint szerző ugyan alig keresett többet 30—35 ezer koronánál, mert a szerzők egy összegben kapták meg a honoráriumukat s legföljebb, siker esetén, övék volt vagy a második, vagy a harmadik előadás tiszta jövedelme. De Shakespeare a stratfordi tizednek adóbérlője is volt, ottani házai is jövedelmeztek, kamatra is kiadott pénzt s a színházi osztalékokhoz járult még az udvarnál vagy az egyetemek csarnokaiban tartott külön- és díszelőadások tiszteletdija. Ha nem lehet is szóról-szóra elhinni Ward stratfordi lelkész följegyzését, amely szerint Shakespeare több mint félmillió koronát költött évenként, — a túlzás mégis csak túlzás és nem önkényes kitalálás s nem jár oly messzire az igazságtól.

A romantikusok kulcsa tehát nem nyitja fel a zárat. Valaki lehet a legnagyobb költő s egyben a legnagyobb praktikus. Shakespeare- ben a jó üzletember egyesült a legnagyobb költővel; ez a tárgyilagos igazság. Egyik nem befolyásolta a másikat, egyik nem ártott a másiknak. Shakespeare nem a darabjaiban üzletember és nem az üzletkötéseiben poéta, — ezért sikerülhetett neki mind a két téren, amit akart, ő nem a Schiller költője, akinek csak a fellegek fölött van helye, ő az a költő, aki, amikor nem költ, a földnek a polgára és biztosan áll a maga lábán. És hogy ebből a dilemmából némely Shakespeare-kutatók úgy akarnak kiszabadulni, hogy megtagadjátk Sha- kespearetől a szerzőséget s Bacontól kezdve úgyszólván öt évenként más-más szerzőt fedeznek fel a müveiben vagy a müvei mögött, ez is csak Shakespeare mellett bizonyít. A teljesen kiegyensúlyozott, teljesen normális költő gyanús jelenség azok szemében, akik a költészetet morbid dolognak tartják s a költőtől ma is rendellenességeket követelnek. Ezek ugyanazok az emberek, akik például nem értik Arany Jánost s azt hiszik, hogy' költészet ée józanság összeférhetetlen dolgok.

Mennyi pénzt keresett Shakespeare ?

Ma: HEVESI SÁNDOR