Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)
1934-01-12 / 9. (3340.) szám
T?I«<^A^<jí%AR-HIRliAt» ^954Janu^J^^ntel^ A telefonszolgálat hiánya miatt meghajt egy elgázolt ember. Komáromi tudósítónk jelenti: Ács Károly kolozsnéiraaii gazdát elütötte a vonat. Súlyos sérülései támadtak, amelyeken akkor lehetett volna legjobban segíteni, ha Komáromba telefonálhattak volna mentőkért Tekintettel arra, hogy Komáromban csak meghatározott időben van telefonszolgálat s a déli órákban éppen telefonszünet volt a vonalon, a mentőket nem tudták idejében értesíteni s mire megérkeztek, már csak eszméletlen állapotban szállíthatták be a kórházba, ahol ki is szenvedett. — Befejezést nyert a nagyszombati Bridge- Club háziversenye. Nagyszombati tudósitónk jelenti: Az országos bridzs-saövetség kötelékébe tartozó nagyszombati Bridge-Olub a napokban fejezte be bajnoki háziversenyét. A háziversenyen öt csaipat vett részt. Győztes a nagyszombati Bridge-Chib bajnokegyüttese lett-, amely Magram, dr. Matzner, Menczer és Kempf felállításban négy: lejátszott mérkőzésiből nyolc pontot szerzett. xx Budapestre érkezve a keleti pályaudvarral szemben a PARK-NAGYSZALLODABAN megtalálja kényelmét. Leezálütött árak. E lap előfizetőinek 20% engedmény. — Kémkedési ügyet tárgyalt a kassal bíróság. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A kerületi bíróság Lastoveczky-tanácsa ma tárgyalta Bures András sátoraljaújhelyi építési vállalkozó, valamint annak testvére, Bures László ás Tamás János lastóczi vasúti fütő kémkedési ügyét. A vádirat szerint Bures András összeköttetésben állott a sátoraljaújhelyi magyar hírszerző osztállyal, ahova adatokat küldött öccse és Tamás János utján. A tárgyalás mindvégig zárt volt. Az ítéletet nyilvánosan hirdették ki. Eszerint Bure6 Andrást a bíróság bűnösnek találta és ezért őt háromesztendei fegyházbüntetésre ítélte. A másik két. vádlottat a bíróság a vád alól felmentette, mert elfogadta azok védekezését, hogy nem tudták, mit visznek át Ujhelyre. Az ítélet ellen az ügyész felebbezést jelentett be. — A sikkasztó titkár szökése elnökválságot okozott a párkányi járási ipartársulatnál. Párkányi tud ősi tónk írja: A párkányi járási ipar- társulat titkára — amint már jelentettük — jelentős összegek elsikkasztása után megszökött. A társulati pénztárnokhoz intézett levelében 18.000 korona elsikkasztását ismerte be, mint azonban az első, gyorsan lefolytatott vizsgálat megállapította, az elsikkasztott ősz- szeg jóval, nagyobb ennél, sőt a járási tűzoltó- szövetség és az égyes szakosztályok pénzéből íb tekintélyes összegek hiányoznak. Az ipar- társulat választmánya rendkívüli ülésen foglalkozott az üggyel és rendkívül heves hangú bírálatban részesítette a társulat elnökségét a hiányos ellenőrzés miatt. A választmány elhatározta, hogy felkéri a járási főnökséget, mint felügyeleti hatóságot, hogy a legapróbb részletekre kiterjedő vizsgálatot indítson és ameny- nyiben az elnökség bármely tagjáról kiderül, hogy mulasztás terheli, ellene bűnvádi feljelentést tesz. Az anyagi felelősség kérdésében még nem döntött a választmány, egyelőre annyi történt, hogy az ipar társulat, sok éven át volt elnökének, Urbán Ferencnek lemondását elfogadták és az uj elnökválasztást a vizsgálat lefolytatása után összehívandó rendkívüli közgyűlésre bízták. 35 Epe- és májbetegségeknél, epekő és sárgiar eág eseteiben a. természetes „Ferenc József4 ke- serüviz a hasi szervek működését élónkebb tevékenységre serkenti. — Tizenöt év előtt történt gyilkosság ügyében nyomoz a zohori esendörség. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Maokowics Tamás hatvanbárom éves aobori gazdálkodót és feleségét, a 46 éves Mackovios Annát ma erős csendőri fedezettel szállították be Pozsonyba az államügyészség fogházába. Az idős házaspár ellen az a gyanú merült fei, hogy még 1919-ben az álla mfordulatoi követő zavaros időkben eltelték láb alól Vendel nevű, akkor 29 esztendős fiukat. A fiú siketnéma és gyengeelméjű volt s igy nagy teher volt a szülőkre. Különösen pokolivá vált az élete akkor,amikor Mackovics 1918-ban má •odszor nősült és a ma vele együtt letartóztatott nőt vette el feleségül. A mostohaanya tvalóban mostohán bánt a fiúval. Mackovics Vendel 1919-ben egyszerre eltűnt és a szülők nem tudták megmondani, hogy hova tűnt és hol van, A csendőrség névtelen levél alapján •lett figyelmes a házaspárra. A gyanú szerint a szülők éjjel hívás közben gyilkolták meg fiukat, azután a holttestet kivittek a mezőre és óit elásták. A esendörség most ásatásokat folytat azon a helyen, ahol a holttestet eejtik. Eddig azonban még nem találtak semmit. A letartóztatottak tagadják a szörnyű, bűntettet, de arra sem tudnak válaszolni, hOjgy gyermekiek hova tűnt el. Találkozás Sven Hedinnel Mongoliában A híres tudós kereskedelmi utakat keres Kína és Oroszország között — Interjú antilop-gulyás mellett egy mongol faluban A „Pesti Napló4* Mongoljában tartózkodó munkatársa irta az alábbi érdekes riportot. Tsin-Pöng (Mongólia), december. Ponyvasátramban, midőn éppen pefcróleumlámpásómat tisztogattam (már csak unalomból is), mongol szolgám jelenti, hogy a Yurta (mongol falu, mely csak sátrakból áll) egyik' futárja akar velem sürgősen beszélni és engedjem meg, hogy sátramba bejöhessen. (Itt az a szokás, hogy mielőtt valaki egy idegen sátorba belépni Óhajt, erre a sátor tulajdonosától engedélyt kér.) Azonnal rendelkezésére álltam, mert attól tartottam, hogy a közelben garázdálkodó kínai banditákról akar velem egyet-mást közölni. Peb-Ctou Liang belépett sátramba ée izgatott hangon közölte velem, hogy ma délben a Yurta főnökéhez (a sátorfáin legidősebb mongolja) Kwei-Hwa-Tingból futár érkezett azzal a hírrel, hogy holnap egy nagy fehér ember érkezik a Yurtára. A hírnek igen megörültem, mert már hónapok óta nem láttam „fehér1* embert. Bármennyire is faggattam, képtelen volt megmondani, hogy ki a bejelentett vendég. így hát nem tehettem mást, mint hogy türelemmel vártam a „nagy fehér embert11. Másnap korán reggel keltem ée „sátorházamban'1 alapos takarításit végeztem. A „falakra11 tibeti és mongol szőnyegek kerültek, a földre bárány- és antílopprémeket terítettem, hogy lakásom barátságos képet mutasson. Puskámat magamhoz véve vadászni indultam. Fiatal antilop „került pnska- osövem elé. Egy lövéssel le terítettem a szép vadat. Szolgámmal együtt hamarosan készen voltunk az állat megtisztításával ée most már izgatottan vártam, hogy vájjon ki tévedt. Mongollá Tsin- Pöng jurtájába? Délután egy óra körül érkezett meg sátram elé egy Fond-teherautó. A soffőrtől megtudtam, hogy Sven Hédin, a híres ázsiai utazó fog rövid időn belül a yurtára érkezni. A soiffőrt, egy chanbini oroszt, „szobámba11 invitáltam és forró teával kínáltam meg, természetesen rum és cukor nélkül, mivel ezek a dolgok itt Mongoljában beszerezhetetlenek. Beszélgettünk. Egyszerre csak motorberregésre lettem figyelmes. Sátram alacsony nyílásán kidugtam fejemet és egész autókaravánt láttam közeledni. Csakhamar sátram előtt volt az egész expedíció. Egyik zárt Plymouth kocsiból négy európai ur szállt ki. Következett a bemutatkozás. Az első j Sven Hédin volt, aki bemutatta a társaságában lévő urakat. Egy meleg kézszoritás és üdvözlés után a sátramba invitáltam az expedíció európai tagjait, mig a többieket, számszerint 14-et, a „falu11 lakossága közt osztottam szét. Vendégeim kényelembe helyezték magukat, én pedig szolgámmal eltűntem, hogy valami „meleget11 adhassak enni vendégeimnek. A lenyúzott antilopból és magyar paprikából- kitűnő „magyar-gulyást11 készítettem, amit egy lábasból „kanállal11 éa a földön ülve fogyasztottunk el. Hogy a magyarosan főzött gulyás menynyire Ízlett, az abból is kitűnt, hogy az egész elfogyott. Vendégeim el voltak ragadtatva főttemtől Bor is akadt az egyik autóról és kedélyes hangulatban telt az idő. Ebéd után vendégeim Sven Hédin kivételével a yurta megtekintésére indultak. Ekkor megkértem a tudóst, mondja el, hogy mi járatban van? Kérdésemre elmondta, hogy a kínai központi kormány bízta meg az expedíció vezetésével, amelynek főfeladata, hogy olyan utat találjon, amelyen könnyen és rövídebb Idő alatt lehetne Urgával (Oroszország) és Turkesz- tánnal a kereskedelmi kapcsolatot megteremteni, mivel a mai tevekaravánokkal folytatott kereskedelem hosszadalmas, fárasztó és költséges. (Pekingiből Turkesztánba tevén „osak“ 6 hónapig tart az ut.) A nankingi kormány autóutakat akar építeni és ebből a célból bízták meg Sven Hedint, aki Ázsia e részeit a legjobban ismeri, hogy pontosan határozza meg az útvonalat, ahol az építkezés a legkönnyebben végrehajtható. Az expedíció munkáját nyolc hónapra tervezték. Sven Hédin a munka elvégzéséért a kormánytól előre 50.000 dollár tiszteletdijat kapott, valamint a szükséges felszereléseket is megkapta Privát életéről nem igen akart nyilatkozni és minden szavát harapófogóval kell kivennem. Hosszas kérésemre elmondja, hogy 1863-ban Svédországban született és először 1897-ben vezetett expedíciót a Góbi sivatagba Családja Stockholmban él, ő viszont Pekingben, 36 év óta él Kínában és azóta csak 4 ízben volt Európában. Állandó tartózkodási helye Peking. Ha nincs utón, reggel 5 órakor fekszik le és csak délután 2 órakor kel fel. Ekkor ,-alaposan megreggelizik11, átnézi napi postáját és az újságokat, sétál és látogatásokat fogad vagy végez. Este 10 órakor vacsorázik, utána szobájába vonul és reggelik dolgozik. Ilyenkor senki sem zavarhatja. Naponta 15—20 feketét iszik meg és GO—80 amerikai Oamel-ciga- rettát szív ©1. Az európai politikáról nem volt hajlandó nyilatkozni Közben az expedíció három tagja visszaérkezett. Beszélgettünk. Vacsorára Sven Hédin vendége voltam. Különféle konzerveket fogyasztottunk és miután a-z expedíció reggel útnak indult, a földre vetett „ágyakon11 mind az öten hamarosan elaludtunk. Másnap hajnalban az expedíció útra készen állt Indulás előtt dr. Sven Hédin egy dedikált fényképet nyújtott át nekem és csak arra kért hogy ne írjak róla olyan dolgokat, amikről ő nem nyilatkozott.. Ezt meg is ígértem. Ezután pedig egy meleg kézszoritással és egy good htokkal búcsúztam el a kiváló tudóstól és az expedieió tagjaitól. Dr. Sz. B. — Halálos votnajtgázolás miatt föl tétel esem elítélték a nagygéresi pályaőrt. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai kerületi bíróság tegnap tárgyalta annak a halálos vonat- gázolásnak az ügyét, amely. 1932- szeptember 2-áo játszódott le a nagygéresi állomás közelében. Simon László nagygéreei gulyá® a gulyát hajtotta át. a pályatesten, amikor egy gyorsvonat közeledését jeleztek és Haluska János pályaőr leengedte a sorompókat' Azonban a gulyással együtt közel nyolcvan marha a vágányokon rekedt, mire a vasúti őr ismét felhúzta a sorompókat, hogy az állatokat át tehessen hajtani. A gulyásnak sikerült is az állatok túlnyomó részét lehajtani a töltésről, csupán három tehén került a gyorsvonat kerekei alá, melyek azonban a gulyást is halálra gázolták. Az ügyészség emiatt gondatlanság vádját emelte a pályaőr ellen, mivel nem tartotta be az előírásokat, melyek szerint a sorompókat a vonat közeledése előtt öt perccel le kell engedni. A tárgyaláson a pályaőr azzal védekezett, hogy a sorompókat a jelzés után rögtön lezárta s osak azért emelte fel újra. művel látta, hogy a pályatesten nyolcvan marha rekedt vissza, melyek könnyen a vonat kisiklását idézhették volna elő- A bíróság azonban bűnösnek találta a pályaőrt és feltételesen három hónapi fogházra ítélte—- Elítélték az autónak ki uem térő érsek- újvári szekeres gazdát. Nyitrai munkatársunk jelenti: A kerületi bíróság szerdán tárgyalta Bakó János érseikujvári gazda ée Bilisioz Sándor gépkocsivezető bünperét, akiket, azzal vádolt az államügyészség, hogy vigyázatlanságukkal karambolt okoztak, melynek során Blau Gyula kereskedő súlyosan megsérült. A tárgyalás során megáliipitást. nyert, hogy Bakó szekéren igyekezett a város felé és vele szemben robogott Bilisicz tebengépk©árija, A gépkocsivezető integetett a gazdának, hogy térjen ki, Bakó azonban neon törődve a figyelmeztetéssel, nem tért a szabályos oldalra, s igy történt a karambol, mely a gépkocsit súlyosan megrongálta. A bíróság a tanúkihallgatások alapján a gépkocsivezetőt felmentette, a gazdát viszont 14 napi fogházra és .pénzbírság" na ítélte. Az itétet jogerős— A nagymányai gyilkos merénylet a bíráséig előtt. Nyitrai munkatársunk jelenti: A múlt év november 13-án történt a közeli Nagymáuyán, hogy Andrásik József megleste régi haragosát, Csajkovics Albertét és egy kaszával össze-vissza szabdalta, úgy, hogy a szerencsétlen ember életveszélyes sérüléseket szenvedett. A merénylet elkövetése után a tettes elmenekült, Csajkovics a kórházban hetekig lebegett élet-halál között, végül mégis felépült. Röviddel később vérmérgezés jelei mutatkoztak rajta, mire ismét kórházba kel- Itt szállítani. Megállapítást nyert, hogy a vérmérgezést a kaszás támadás okozta- A nyitrai kerületi bíróság előtt szerdán tárgyalták az ügyet. A letartóztatott merénylő beismerő vallomást tett ás azzal védekezett, hogy tettét erős felindulásban követte el, hogy mg- toroljon egy rajta esett sérelmet. A súlyos állapotban fekvő károsult a tárgyaláson nem jelenhetett, meg, £ így az ügyet elnapolták. TekinttteJ arra, hogy Csajkovics állapota válságosra fordult, nincs kizárva, hogy az ügy az eéküdthirőság elé kerül. — Agyonütötte Hit, mert ügyetlen volt. Becsből jelentik: Az alsóausztriai Auerstha/l- bam Fellner Péter pékmester fadoroaggal f©j- besujtotta hnszonnégyéves fiát. mert a fiatalember disznóölésnél ügyetlenül viselkedett. A fiatalember azonnal éles fejfájásról panaszkodott, alig néhány perccel később pedig elvesztette eszméletét és meghalt, mielőtt orvosi segítség érkezett volna. A pékmestert letertóz- tattói. Elektromos érzékszervek A leg>:zöruyüibb csapás, ami csak embert sült- hat, az, ha elveszti két legfontosabb érzékszervet! a látást, meg a hallást. A süket úgy érzi, mintha láthatatlan, tapintathatatlaii üvegfalaik emelkedtek volna maga és a külvilág közé, melyeken át mindent lát, de semmit sem hall. Nem hallja embertársai beszédét, az ucea lármáját, a természet hangjait és nem élvezi a zene szépségeit sem. És a vak! Soma még szörnyűbb, mert örök éjszakába burkolva kell tengődnie, csak annyit érzékel az életből és a természetből, amennyi fülén és ujjal- nak kifinomult tapintó hegyén keresztül értelméig hatolhat. A színeik, az alakok varázslatos, tarka pompája, a világ minden látható szépsége örökre zárva marad a vak előtt. Az érzékeitől megfosztott ember minden nyomom iákok között a legszánalomraméltóbb. A tudomány erőfeszítése, hogy az elveszett hallást, vagy látást visszaadja, eddig csődöt mondott, vagy csak nagy ritkán s egyes, kivételes esetekben sikerült. Látókká tenni a vakokat és hallókká a süketeket: erre a mai tudás nem képes. Talán a jövő orvosai rájönnek majd a bibliai osodatétel titkára. De a tudománynak már ma is hatalmáiban áll, hogy bizonyos körülmények között pótolja az elveszett érzékeket. A villamosság ezer csodálnak együk legnagyobbika, hogy a süket, vagy lega'ább is: igen rosszul halló ember számára is hallhatóvá teszi a hangot. Ha a halló idegek épek, csak éppen a dobhártya sérült meg, azért még hallgathat rádiót a beteg. Gsak persze nem hangszórón, de nem i® közönséges fejhallgatón. Hcnem olyan telefonszert! szerkezeten, amit — szájába, fogai közé kell vennie. A hangrezgéseket ekkor fogain s a jó hangvezető koponyacsontokon keresztül érzékeli. Újabban olyan szerekezettel kísérleteznek, amivel állítólag a siketémák is eléggé jól megértik a beszédhangokat A készülék neve, „teletaktor14, elárulja, hogy itt a hangrezgések közvetítése tapintás uitján történik. Siketnéma gyermekek tanítására szokták többnyire használni. Az oktató mikrofonba mond egy szót s egyidejűleg nyomtatott táblára mutat, ahol ugyanaz a szó olvasható. A beteg kezébe fogja az elektromágnese® rezgőszerkezetet s kifinomodott tapintásával érzékeld a membrán rezgéseit. Ilyen módon fcudatábnn összekapcsolódik a sző-keltette rezgésbenyomás annak nyomtatott képével s gyakorlattal idő múltán odáig viszi, hogy pusztán tapintással „hallgathatja" a beszédet. Az érintkezés persze csak mikrofonon át történhetik, a teletaktor segítségével b a siketnéma kezével „hallgatja11, amit a mikrofonba mondanak neki. Hasonló eljárással megpróbálták már, hogy vakok számára érzékelhetővé tegyék a nyomtatott írást. A nyomdatott szöveg sorain végigfutó fénysugár fotocellát vezérel, az pedig bonyolódott re- lais-k és kontaktusok segítségével, minden egyes betűnél annak Braiille-ábécébeM mását tlja a vak tapogató ujjai aló. A Braille-irás betűi tudvalevőleg kidomborodó pontok kombiációijából állanak, amint tehát a nyomatatott szöveg elsiklik a fotocella előtt, a vak úgy követi ujjával a zau torna (ikusan alájakerülő pontsorozatokat s ezzel folyékonyan olvassa a szöveget. De van olyan készülék ie, mely az egyes betűk által kiváltott fény-impulzt sokat hagrezgéeekké alakítja s ezek azután hangszóróban hallhatók. Ha a vak megtanulta az egyes betűknek megfelelő sajátos hngot, tisztán he'lás után „olvashat". Ez a boszorkányos masina tehát a sző valóságos értelmében „felolvassa1 neki a könyvet, vagy újságot. Mindezek az egyébként tagadhatatlanul sze’le- m-es szerkezetek természetesen éppoly kevéssé kárpótolják az embert elvesztett érzékszer. e ért, imát ahogy a mükar, vagy a müláb sem pótolh tja sohasem a hiányzó végtagot, akármilyen agya űrt fortélyossággal eszkábálta ts össze fából és vrc-ból a műszerészi leleményesség. De ha elérhetővé nem is, legalább megközelíthetővé teszik a szeren sétien nyomorékok számára a hallás és a látás előnyeit, szépségeit és élvezeteit, melyeket különben, elpusztult érzékszerveikkel, végkép s menthetetlenül elvesztettek volna. — Betörés a nánai egyházi birtokon. Párkányból írja tudósítónk: A közelmúlt napokban álkulcsos betörők hatoltak be a nánai egyházi birtok magtárába, és onnan 2000 korona értékű búzát loptak el A lopott gabonát a tolvajok ezekérre rakták ée beszállították Párkányiba, ahol valószínűleg elrejtették vagy ^tőkésítették- Az uradalom följelentésére a esendörség tegnap Nánáo letartóztatta Gál József és Tarr Géza ottani lakosokat, akiket a betörés elkövetésével gyanúsítanak. Mindkét-* tőjüket, beszállították a párkányi járásbíróság fogházába. — Leforrázta magát egy hároméves leányka, Nyitrai munkatársunk jelenti: Tegnap délután eszméié tton állapotban súlyos égési sebekkel szállították be a nyitrai kórházba Tóth Valéria 3 éves üzbógu kisleányt, aki a konyhában játszadozva egy forró vízzel telt edényt borított magára- A scerenosétle® leányka egész testén másodfokú égési aebeked szenvedett. 6