Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-12 / 57. szám
1933 december í*, ketm. a-í.KasifjeaTh«agaia»gvA vitáé fegnagyobb technikai forradalma előtt? A világűr energiáját állítja az emberiség szolgálatába az amerikai tudós találmánya Sztratoszféra sugarak fogiák hajtani a jövö gépeit Newyork, december A nagy amerikai föltaláló, Nic.olas Tesla, Edison egykori riválisa, azt a föltünéstkeltö közlést bocsáj- totta világgá, hogy sikerült oly motort konstruálnia, amelyet a kozmikus energia hajt. A világűr kihasználatlan energiájának fölhasználása radikális forradalmat idézhet elő az egész fizikában, épp úgy, mint a Watt és Stephenson által fölfedezett gőzi erő forradalmasította annakidején az egész technikát. Ha valónak bizonyul Nieolas Tesla gépének használhatósága, úgy olyan perspektívák előtt állunk, amelyek egy uj technikai kor eljövetelét jelentik. KI A FÖLTALÁLÓ? Tesla közlését nem kísérte volna olyan érdeklődés, ha adatait nem igazolták volna egészen megbízható szakemberek kijelentései. Tesla maga is egészen jelentékeny föltaláló, aki az elektrotechnika területén világhírrel bír. A sokoldalú váltóáram ipar szót- választhatatlanul összeforr Tesla nevével. A napjainkban rendkívül fontosságra jutott magasfeszültség kutatása és annak eredményei is nagyrészt az ő működésének köszönhetők. Ilyen körülmények között nagyon érthető, hogy az egész világ fölfigyelt Tesla bejelentésére és mindenki kiváncsi a nagy amerikai találmányának részleteire. Rengeteg újságíró kereste föl Teslát, aki azonban eleinte nem fogadta a sajtó képviselőit és csak néhány nappal ezelőtt volt hajlandó arra, hogy interjú keretében ismertesse a kozmikus eneriga által hajtott motor működésének elveit. NYILATKOZIK A FÖLTALÁLÓ Tesla kijelentése szerint találmányának jelentősége abban van, hogy / gépi erőt lehet kifejteni valamely fűtőanyag alkalmazása nélkül. Már harminc évvel ezelőtt elméleti kutatásokat végzett Tesla a Röntgen-sugarak és a kozmikus sugarak alkalmazásáról és ettől az időtől fogva azzal foglalkozott, hogy elméleti tapasztalatait praktikus alkalmazhatósággá változtassa. Mely kozmikus sugarakat akar Tesla fölhasználni? E tekintetben is teljes bizonytailanság uralkodott eddig, inig most Tesla szenzációs fölvilágositást adott erről is. Magaslati sugarakról van szó, tehát ama kozmikus sugarakról, amelyek a levegő magasabb rétegeiben különösen erősek, de az első rétegekben is kimutathatok. Mint ismeretes, Piccard tanár cs követői e sugarak fölkutatása és tulajdonságainak megállapitása végett vállalkoztak a sztratoszférarepüíésre. Tesla már időköz- men megtalálta e sugarak technikai föl- használásának módját is. A sztratoszféra-sugarakban óriási energia van. Százszor erősebb e sugarak szilárdsága, mint a rádiumsugaraké és keresztülhatol több méter vastag ólomtömegen is. Ezért felsőbbrendü X-sugaraknak is nevezik őket. Tesla véleménye szerint e sugarak forrását nem a tejút távoli részeiben, sem távoli álló csillagokban kell keresni, hanem a napban. A MOTOR: GYÁRTÁSI TITOK A gép szerkezetéről és a módról, mely az energia fölhasználását lehetővé teszi, Tesla érthető okokból mélyen hallgat. A motorból, amelyet az amerikai föltaláló fölfedezett, az erőt drót utján, vagy drótnélküli utón lehet őtvezetni más gépekbe. Lehetséges az is, hogy a föld bármely pontján erőközpontokat létesítenek, amelyekből az energia szétosztását drót nélkül lehet végrehajtani. MEGELŐZTÉK MARCONIT — Már ebből a tényből is látható találmányom jelentősége, amely elsőnek teszi lehetővé nagyméretű munkaerő drótnélküli továbbvezetését. E probléma is, mint ismeretes, hosszú idő óta foglalkoztatja Marconit is, ő azonban nem tudott praktikus eredményhez jutni. Az energia továbbvezetése se egyformán nappal és éjszaka. A most megnyílt erőforrás fölhasználása függetlenít bennünket a széntől, gáztól, petróleumtól és egyéb anyagoktól! Eredeti tervem szerint a föltárt energia fölhasználása csak nagy méretekben fizetődéit volna ki, de az azóta javított tervezetek lehetővé teszik, hogy kisebb központokból is rentábilisan láthassuk el energiával a gépeket. Nem akarok próféta-szerepben tetszelegni, (le megjósolhatom, hogy c találmány Belgrád, december n. Nagy ünnepélyességgel várta a bolgár királyi pár vonatát egész Jugoszlávia. Caribrod határállomástól kezdve minden állomáson a hatóságok fejei hivatalosan üdvözölték a király áthaladó vonatát és valóságos zászlóerdőben úszott a belgrádi pályaudvar, amikor két óra negyven perckor a bolgár udvari vonat befutott. Sándor király, Mária királyné, Pál herceg, Olga hercegnő és a kormány összes tagjai az Epekő-, vesekő- és hőlyagkőbetegségek, valamint azok, akik hugysavas sók tul- szap áradásában és kösz vényben szenvednek, a természetes „Ferenc József“ keserü- viz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorijait, számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségek- nél iis ajánlják. A Ferenc József keserűviz gyógyszertárakban, drogériákban és fü- szeriizletekben kapható. udvari váróterem előtt állottak és amikor a királyi szalónkocsi megállóit a piros bársonyszőnyeg előtt, Sándor király előrelépett A két király átölelte és megcsókolta egymást, úgyszintén a két királyné is. majd bemutatták a kiséret tagjait. Ezután Boris király Sándor király kíséretében ellépett a pályaudvaron felállított diszszázad előtt és „Isten segítsen benneteket, hősök/“ kiáltással köszöntette a katonákat. A királyi vendégek ezután Sándor király és Mária királyné kíséretében udvari díszkocsiba szálltak és a királyi palotába hajtattak. Végig az útvonalon katonaság állott díszsorfalat és a közönség zsiviózva éltette a királyi vendékeket. Vasárnap este vették kezdetüket a nagyjelentőségű politikai tanácskozások. Előbb Musanov miniszterelnök tanácskozott Szrszkics jugoszláv miniszterelnökkel, azután Sándor és Boris királyok folytattak több órán át tartó bizalmas eszmecserét. Mindkét uralkodó viselte ez alkalommal azokat a magas kitüntetéseket, amelyeket a látogatás alkalmával egymásnak adományoztak. A belgrádi sajtó rendkívül meleg hangon üdvözli a bolgár királyi párt és hangsúlyozza, hogy a megegyezésre mindkét országnak szüksége van. Olyan megegyezésre kell törekednünk — írja a Pravda — amely nem zárja ki, hogy harmadik állam is csatlakozhasson. A belgrádi tanácskozások sem területi, sem kisebbségi kérdéseket nem fognak érinteni, de az kétségtelen, hogy a bolgár-jugoszláv viszony a kölcsönös őszinte barátság útjára lépett. Sándor jugoszláv király vadásza- lói rendezett Zimony melled Boris király tiszteletére Belgrád, december n. A bolgár király tiszteletére Sándor jugoszláv király Zimony mellett udvari vadászatot rendezetett, amelyen a bolgár király egász kisérete résztvett. A vadászaton megjelentek a jugoszláv politikai élet előkelőségei is. A zimonyi vadászatot nagy vadászszerencse kisérte, a vadászok sokszáz nyulat és fácánt lőttek. Szrszkics jugoszláv miniszterelnök ma villásreggelit adott Musanov miniszterelnök tiszteletére, a villásreggelin megjelentek a jugoszláv kormány tagjai feleségeikkel együtt, valamint a bolgár király egész kisérete. KÉRJÜK igen tisztelt előfizetőinket, hogy előfizetési dijaikat a megküldött postabefizetési lapon kiadóhivatalunkhoz beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás álljon be. — Két nemzetközi autóut vezet át Szlovenszkón. Prágából jelentik: A nemzetközi megállapodások szerint az európai államok összesen negyven nagy nemzetközi autóutat építenek Ezek közül öt Csehszlovákián át vezet összesen 1725 km hosszúságban. Az utak közti! eddig 1200 km-t elkészítettek. Sziovenszkó a 29. számú nemzetközi útvonalat építi, ■ amely Ipolyságon indul ki és Rózsahegyen át Trsztenáig tart, ezenkívül a 37-es útvonalat, amely Prágából jövet Csacánál lép Sziovenszkó területére és Zsolnán, Rózsahegyen, Eperjesen, Kassán, Ungváron és Munkácson át Beregszász közelében hagyja e! az országot. ESéfixeltési árak: 1 hónapra 18.— Ke 14 évre 54.— Ke Külföldi @3öffiz@$és£ ellj: Magyarországon 1 hóra 25.— Kg. — Németország és Románia 1 hóra 32.— Ké. — Olaszország és Amerika 1 hóra 43.— Ki. — Leu- gyciország, Ausztria és Jugoszlávia 1 hóra 20.— csehszlovák korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Moravska Ostrava 3, Benesova 5. Telelőn: Moravská-Ostrava 97221. Sürgönyeim: Í!SÜ SECT - PAViLLON prAsa, rybnA ul KONYHA Kény este 7 órától 12 Ki attrakció; műsor Moravska Oürava 3.-O— Pőrével megke/,*"dtek az Pm‘pi játékok. Pozson* i .dósitónk Írja: Mint mír • ígyobl> cikkben beszámoltunk pár héttel ezelő arról, hogy a Pozsony melletti Főrévben felelevenítették a 7 év olőtti ..ünnepi játékokat'. Már a múlt vasárnap játszottak először és tegnap, vasárnap másodszor. A németnyelvű előadások a főrévi evan gélikus templomban folynak. Előadták az első emberpár bűnbeesését és Jézus születését. Előadás előtt Benyov3zky Károly pozsonyi német újságíró tartott beszédet a zsúfolt templomban, kifejtette, hogy ne várjanak színházi előadást, ez népi művészet, egy darab kis kultúra, amely a maga primitív, egyszerűségével hat. Az előadás 3 órától 6-ig tartott. A templom fütve van, a \:eu- ratih elöl autóbusz indul vasárnaponként délután > órától kezdve. Az ünnepi játékok január 6-ig tartanak minden vasárnap. Belépődíj nincs, csak önkéntes adakozás. — Karácsonyi vásárok Kassán. Kassáról jelentik: A különböző katolikus egyesületek nagysikerű karácsonyi vására után, melyet november ll-től 19-ig rendeztek meg a Schalkház nagytermében, most tartotta karácsonyi vásárát- a kassai evangélikus nőegylet is a malomuoeai volt pol gári leányiskola termeiben. A vásár, amely december 5-én nyílt meg, s 11-én, vasárnap, zárult, hasonlóképpen szép sikert és anyagi eredményt hozott az egyesület szociális munkássága céljára. A református nőegylet viszont csak két napos karácsonyi vásárt rendezett ezidón szombaton és vasárnap. A befejező napon mindkét vásáron szórakoztató műsorok és kitűnő büffék várták a közönséget. — A szlovenszkói magyar iskoláiéra vonatkozó német nyelvrendelet félreértés következménye? A magyar pártok képviselői közül — mint Pozsonyból jelentik — többen közbejártak úgy Dérer iskolaügyi miniszternél, mint az iskolareferátuson c magyar reálgimnáziumban a német nyelv tanításának betiltása ügyében. Mint értesülünk, a miniszter kijelentette, hogy a rendelet félreértés következménye és ahogy visszatér Prágába, azt meg fogja változtatni. Remélhető tehát, hogy a pozsonyi magyar reálgimnáziumban rövidesen újból megengedik a német kisebbségi nyelv tanítását. — Ismét redukálják a kassai villamosvasút alkalmazottainak fizetését. Kassáról jelentik: A kassai közúti villamosvasút alkalmazottainál tavaly vittek véghez jelentős fizetésredukciót s a vállalat igazgatósága most ismét tizenöt százalékos fizetésredukcióra készült. Az alkalmazottak megfellebbezték ezt a határozatot a vasutügyi minisztériumhoz, mint felügyelő hatósághoz. A minisztérium az alkalmazottak képviselőivel való tárgyalások után csak ahhoz járult hozzá, hogy a havi ezer koronáig terjedő fizetéseket három százalékkal, az ezer koronánál magasabb fizetéseket pedig öt százalékkal redukálják. A redukció január 1-én lép életbe. íhEÜ 5 következtében technikai forradalom előtt állunk. Mint az eddigi ilyen forradalmak, ngy ez sem gyors tempóban, hanem hosszú idő alatt és számos étappban fog csak lebonyolódni. Feletiilmi Dombival fogadták vasárnap lilsritffiais a kattír Slralfi sirt *«A &oBg&r-íu90scláv vlssony a Ec4Mcs&bcös« éssiette barátság útjára léceit11