Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-08 / 55. szám
8 1933, december 8, péntek. Köiaűzdaság Hüsch Andor naiv akciót indított a szlovenszkói bányák ullószeroezósóre Technikai és gazdasági lehetőségek — Beszélgetés a Szepes- ség képviselőjével Szfovenszkó közgazdasági föilenditésének praktikus lehetőségeitől Tátraszéplak, december T Xditech Andor, a S-zepesiség nemzet,gyiiléisi •képviselője a parlament népjóléti és egészségügyi bizottságának tárgyalásai folyamán, az elmúlt héten nagyszabású akciót kezdőménye- zeiit a szlofvensizkói ejinómnilt bányaüzemek életre kelté se érdekében, mely a kormánykörök- ben is mély vtesz'hangioít keltett. • Szlo'V'ensákó nyomorának egydik jelentős tényezője a bánya,ipar kényszerű 'beszüntetése, mélyet eddig' érüheteiíilan közönnyel szemlélt a kozmányhatalom, holott társadalmi ezemipoait- hol a inrunkainélküliség mesterséges tenyésztésével a legelső problémának k.inálkozpfct Kt Szlovenszkón, melyet a .kormánynak ■ eddig is meg kellett válna már oldani. Ez ináig ,nem történt meg, bár erre éppen Nitsch képviselő mutatott rá minden utóbbi parlamenti beszédében, mlndázinyiis'zór igen tá;rgydióg'Ois formában. Sokezer ember maradt kenyér nélkül a sztovenszkói kiterjedt bányaüzemek beszüntetésével. Nitsch Andor képviselő jelenleg a tátraszép- laki Gubr-sz-a naéórin’miban időzik, ötből alkalmunk volt beszélni a kérdésről.-A következőket mondja munkatámunkniak: —. Páriám önti előtérj esetésemben az a széni- pónt vezetett, bogy minte mindenkor, iíuciist is rámutassak arra a tarthatatlan helyzetre, melyet a szlovénszkói egykor virágzó bányaipar beszüntetése jelent közgazdasági,' államháztartási-és-szociális vászon ylatoddbari. — Igyekeztem kellő megvilágításban- a'-' mi* niszierek elé tárni, a követ-kez-ményeket, mélyeket sóba eddig kellőleg nem mérlegeltek s most, amikor a költségvetési tárgyalásök folyamán a münikanélküliiaég siökmiíliós terheinek megszavazásáról kellete dönteni, akitíuáli^sá vá-11 njra megmohdá&í, hogy a Iegkinálkozóbb és lég erkölcsösebb megoldás az, bogy életrekeltik azoknak a kincseknek feltárását, mely Szlovenszkó földjében maradt, ‘Sf a .bányaipari a régi méretekben kenyénsz-erző területté teszik újra és a sokezer segélyezett munkanélküli kezébe segély helyett rnunka- alkalmat adnak. —- A kérdés azért kínálkozott most sürgősnek és került előtérbe, újra, mert néhány jelenség mellett nem lehetett egyszerűen napi- >rndre térni, melyek ennék;.a speciálisan'szia- venszkói ügynek elodázását eredményezik újra. — Ezek a jelenségék pedig a következők: AZ OROSZ ÉS A SZLOVENSZKÓI VASÉRC — A külügyminiszter örvendetesen, számolt he arról, hogy az orosz külpiacaink ebben az évben egy milliárdos rendeléssel javította meg külkereskedelmi mérlegünket, majd néhány nappal később egy másik jelentésből kiderült, hogy ez az egymilliárdos orosz rendelés nem sgyéb azoknál a géprendeléseknél, melyeket Oroszország hosszúlejáratú váltókra és a dömpingáron szállított vasércek kompenzációjával bonyolít le, 'Az ellen-számlára juttatott orosz vasérc Dan- zigon át Máhrisoh-Ctetrau/ig kevesebb fuvarté- tellel érkezik, mintha a vasércet Margitealva állomásról szállítják a witkowitzi vaskohókig. Ennek egyenes következése az lett,hogy a Berg és Hüttenwe-rke és a witkowLtei vasművek (Rotschild érdekeltség) birtokában levő ércbányák is kénytelenek voltak üzemeiket beszüntetni. Tehát, amikor a külügyminiszter arra hivatkozik, hogy külkereskedelmünk javult, a másik oldalon a legszoomotrubb romlást idézik elő, melynek folyományaként újabb sokszáz munkás kenyerének pusztulása az üzleti plusz. Ennek a szomorú üzletkötésnek utolsó drámai jelenete a Má- riahutai bányaüzem beszüntetése volt, ahol 6G0 munkás vesztette el kenyerét. — A másik jelenség, hogy mi a külföldi gazdasági kapcsolatokkal szerződött barátainknak a robbantószereket, a bányairpor fontos keltekét, 50 száz lókkal olcsóbban juttatjuk, mint a mi bányáink számára kapható. S mjg itt min d-ent elkövetnek, hogy egyes iparágaink a puiztul-áö utján egyre szükebb lehetőségeket nyújtsanak Szlav.en$zkó népének a megélhetésre, idegen érdekeket támogatunk, ahelyett, hogy iáimnak a lakosságnak teremtenénk-munkaalkalmat, mely lakosság az ipari vidékeken évsizázdok óta generációról generációra megtalálta a tisztességes megélhetését. — Ha a kormány komoly szándékkal a vasúti viteláijból a szlcvenszkói iparnak 58 százalékos refakciákat nyújtana, vagy ha a kormányzat, mint a robbanószereknek kizárólagos monopóliumbirtokcsa ugyancsak 58 százalékos árkedvezményeket adna, mint a barátságos Jugoszláviának, akkor a mi bányaiparunk újra a népjólét és közgazdaságunk komoly tényezője lehetne. A „MONTANIA*' — Senki el .nem vitathatja, hogy a. vasérc kitermelése a-z államérdek teérnpoutijából milyen fontos e minthogy bŐAmlkedünk a néma bányák testében rejtőző vasércekben, hibáztatható az a politika és államgazíiálkodási rendszer, mely a magunk erejének kihasználása helyett támogat ja a külföldi érc behozatalát, mivel a legsúlyosabb szociálellenes lépést követi el a kormányzat az ország lakosságával szemben. Ha egyebet mám tud, vagy nem akar a kormány, el kellene rendelnie legalább a ktil- és belföldi érc 50 százalékos keverését. Az írj bányamunkák felvétele egy nép réteg nyomoméinak megszüntetésével, ,a bányavidék lakosságúnak segélyezésiével jár. — Feilendüline a megánércbányászaí:,’' a bányafia és a villanyáram ftegyasziáse, fellendülne a vasszereit) ipar, a szerszámgyáraik uj munkához jutnának, a mezőgazdaság uj elhelyezési területekhez jutna és a legpriimitiyebb viszonyok között szinte csodálatos módon élő munkás és családija újra fogyasztója lehetne mezőgazdasági produktumainknak. — Rá kellett mutatnom ez alkatommá 1 arra, bogy a Szepesség egykor virágzó rézbányászata ma kiaknázatlanul hever, Igaz, hogy ma olcsó külföldi .rézzel fedezzük a .szükségleteket, de jöhetnek idők, amikor ezek a beszerzési források clzárulnak és a csehszlovákiai piac s a fémipari termelés réz nélkül marad. Szakértők tzárjoiitása szerint igen olcsón lehetne előállítani réztormelésünket, mely a híres szepesiségi rézbány ásza tat ismét virágzóvá tehetné. Folyamatban is van egy alakuló részvénytársaság alapítása „Mcntania*1 névvel, melynek egyelőre sikerült félmillió korona értékű jegyzést szereznie. Ez az összeg azonban nem elegendő. Ezért' a kormánynak kellene segitőkezet nyújtani olymódon, bogy a részvénytőke ötven százalékát a kormány adná, mint azt közhasznú viUamos- 1 árvaságoknál teszi. (—) Középeurópai fakonferencia Budapesten a magyar piac ellátásáról. Prágai jelentés szerint Budapesten középeurópai fakonferenóiát terveznek. A fapiaci érdekeltségek nemzetközi bizottsága á folyó év nyarán megtartott prágai kongresszusán megállapodási tervezetet dolgozott ki it középeurópai faexportállamok között a magyar- országi piac faellátása ügyében. Ezt a megállapodási tervezetet akarják most végleg tető alá hozni a budapesti fakonferenciá,n, amelyre Csehszlo-. vákia, Jugoszlávia, Ausztria és Lengyelország küldik ki megbízottaikat. (—) A budapesti nemzetközi mezőgazdasági kongresszus előkészületei. A XVI. nemzetközi mezőgazdasági világkongresszusra, amelyet jövő évi június 13—20. között tartanak Budapesten, állandóan számos külföldi delegátus jelentkezik. Ez- időszerint körülbelül 600-ra lehet becsülni a kongresszuson résztvevők számát. Az összes európai államokon kívül a tengerentúlról az Egyesült Államokból, sőt Kínából is jönnek résztvevők. A nemzetközi mezőgazdasági kongresszussal egyidejűleg még más négy nemzetközi kongresszust i$ rendeznek Budapesten, nevezetesen a nemzetközi mezőgazdasági szakoktatás kongresszusát, • a .eukorrépatévmelök nemzetközi szövetségének konferenciáját, az okleveles gazdá- szok nemzetközi szövetségének közgyűlését és mint Augelini, a nemzetközi mezőgazdasági hitel- ügyi kongresszus főtitkára bejelentette, ennek a nemzetközi intézménynek is ugyanakkor lesz Budapesten a kongresszusa, amely- a IV. nemzetközi mezőgazdasági .hitelügyi kongresszus lesz. (—) Amerikai tőke aknázza ki az orosz arany- és platinabányákat- Moszkvából jelentik: A Washingtonban kötött orosz—amerikai megegyezés eredményeképpen az amerikai tőke máris kezd mind nagyobb mértékben belekapcsolódni .Szov- jetoroszország 'iparosításának müvébe. A szovjetkormány most fejezte be tárgyalásait egy amerikai pénzcsoporttal, amely hajlandónak nyilatkozott arra, hogy részt vállaljon az orosz arany--és platinaipar kiépítésében. A tanácskozások eredményesek voltak s itteni értesülésünk szerint az orosz arany- .és platina-kitermelés és feldolgozás kiépítésére vegyes társaság alakult kétmillió dollár alaptőkével. Az amerikai csoportban egyesült cégek szállítják a gépeket és. biztosítják általában az orosz arany- és pjatiuaipar műszaki színvonalát. Az amerikai csoport élén Bobro'w ezredes áll. í—) Fizetésképtelenségek. A következő szlo- venszkói fizetésképtelenségeket jelentik: Csavajda József kertész Pozsony. Nagyszombati u., aktíva 23.400, passzíva 116.038 korona, fölkínált kvóta 45 százalék. — Stangl. Sámuel és Klein Jenő, a Stangl-cég tulajdonosai Pöstyén, aktíva 78.139, passzíva 63.568, fölkínált kvóta 100 százalék. — Szedmák József technikai és elektrotechnikai üzlet- és - javitómühelytulajdonos Puhó, aktíva 18.455, passzíva 40.022, fölkínált kvóta 45 százalék. — Papsa András szabómester Pozsony, Kollár ú. 19, aktíva' 8696, passziva- 18.340,. fölkínált kvóta 45- százalék. — „Kamen“ Szlovenszjiói Kőbánya és Útépítő R. T. Pozsony-Rózsahegy, aktíva 1.66, passzíva 2.03 millió K. I iliwilllfMI JJzsde CSEHSZLOVÁKIA AZ EGYETLEN IPARI ÁLLAM, AHOL NEM CSÖKKENT A MUNKANÉLKÜLISÉG Prága, december 7. A munkanélküliségnek az idényszerinti várt növekedése bekövetkezett. Novemberben Csehszlovákiában 692.100 munka- nélküli volt a tavalyi 608.810 és a két év előtti 337.650-nel szemben. A hivatalos kimutatás sze. rint Csehszlovákia az egyetlen ipari ország, amelyben a munkanélküliek száma a mulit véhez viszonyítva nem csökkent. Technikai okok gyöngítették a prágai értéktőzsde irányzatát Prága, december 7. A párnapi szilárdabb irányzat után a részvénypiac ma elgyöngült és _ a tőzsde hangulata az érdektelenség jegyében állott.. Ennek oka főleg technikai okokban rejlett, miután holnap ünnep,-, szombaton pedig rövid tőzsdenap, majd vasárnap újból szünet lesz. ,Ma csupán néhány jelentéktelen.-likvidációs vásárlást eszközöltek, amelyek árgyöngülést idéztek elp. A tartózkodó hangulathoz nagyban hozzájárult a Cseh-Morva" újabb 40 koronás esése, miután ez a részvény ismét a köntremin akciójának körében állott. Kellemetlenül hatott a Poldi-részvények gyöngülése is. A tőzsde dr. Trapl pénzügyminiszter expozéjára fkédvezöen reagált-és elégtétellel ■ fogadta a szénárak leszállításáról szóló hirt. Üzletnyitáskor az árak még tartották magukat, később azonban kévés forgalom fejlődött ki és igy több érték vesztett. ■ A Skoda 6, Bánya és Kohó 15, Poldi 3, Déli Vasút 60, Cseh Kereskedelmi 10, Ringhoffer 15, Schöl- ler 25, Malom és Sellier 1Ö, Aussigi Vegyi 5 koronával gyöngült. A beruházási piacon' is lényegtelen volt az üzleti forgalom. Az állami értékek egynéhánya 20 filléres nyereségre tett szert. Exótákban is' üzlettelenség volt, csupán a CC-járadékok tartottak. A devizapiacon a londoni és a newyorki kifizetés javult. A tengeri szilárdult a pozsonyi terménytőzsdén Pozsony, december 4. (Pragoradio.) A. mai terménytőzsdén az árak nagy része változatlan maradt, csupán a tengeri szilárdult. A következő érákat jegyezték: 80—83 kgos bttza 126—128, 78 kgos búza 122—123 (gyöngült), 72— 73 kgos rozs 70—80, válog. árpa 80—82, Ila árpa 74— 77, merk. árpa 70-73, ipari árpa 68-69, takar* mányárpa 68—69 40-43 kgos zab 69—71, szárított Duna-tengeri ab uszály Pozsony-Komárom 40—41, Duna-tengeri el vámolva és megadóztatva ab uszály Pozsony-Komárom 86—87, szárított Duna-tengeri ab vagon Pozsony-Komárom 45—47, szárított Duna-tengeri elvámolva és megadóztatva ab vagon Pozs.-Kom. 91—93. szlov. uj tengeri 76—78, cinquantino 105—112, köles ab uszály Pozsony 58—60, Viktória-borsó 145—155, zöldborsó 93—97, cseb-morva lencse 250—260, fehérbab 105—110, lóbab 75—85, nyári bükköny 95—100, repce 155—160, kék mák 500—510, holland kömény 650—675, lenmag 155—163, mustármag 285—310, vörös lóhere 850—1050, fehér lóhere 500—700, lucerna 650—750, rózsa-ételburgonya 47—52, sárga-burgonya 35—40, fehér burgonya 32—34, Woltmann- burgonya 30—31, Woltmarm ipari burgonya 24— 26, boszniai szilva 89-85 kgos ládában 410—420, 95—100 kgos ládában 380—390, 110—120 kgos ládában 360—-370, 110—120 kgos zsákban 320—330, szlovenszkói dió ab ieladóállomás 600—650, ru- szinszkói dió ab feladóállomás 550—600, jugoszláv dió 580—630, román, dió 600—700. dióbél 1800—1950, hagyma 60—65, fokhagyma 100—110, búzadara • 230—235, búzaliszt OHH 220—225, búzaliszt 0. 210—215, búzaliszt 1. 200—205, búzaliszt 2. 180—185, búzaliszt 4. 152—157, búzaliszt 5. 122—127, 6. 97—107, 7. 37—92, 7>? 75— 80, 65 % -os rozsliszt 120—125, karolinarlzs ab Pozsony 300—325, burmarizs 2. 125—135, bu- zakorpa 54—55, rozskorpa 54—55, buzatakar- raányllszt 68—70, rozstakarmányliszt 60—65, félédes laza szlovenszkói széna 31—33, íélédes préselt szlovenszkói széna 36—38, savanyu laza szlovenszkói széna 20—23, savanyu préselt szlovenszkói széna 25—28, laza takarmányszalma 8J~JU, préselt takarmányszalma 13—15, laza alomszalma 7—9. préselt alomszalma 12—14, jugoszláv sertészsír 1050—1100, magyar sertészsír 1080—1130 K. 4* Húspiac. A prágai húspiacon a következő árakat jegyezték: Birka 5.50—10, borjú belföldi 6—7, Prágában, vágott 6.25—7.50, néhány .darab 8.—, vidéken vágott belföldi sertés 7.75, kivételesen 8, Prágában vágott belföldi sertés 8.25— S J5, belföldi hízó S^O—8.40, szalonna 9—9.60, bárány 8—9, .kecske 7.50—9.50. Marhahusárak '• Ökör eléje'6—9, hátulja 6.50- 40.50,- tehén eléje 3:50—7, hátulja 5—8, növendékmarha egészben 5.75—6 korona. A vásár közepes volt. ■r Pozsonyi állatvásár. Pozsonyból jelentik: A mai állatvásárra 171 darab szarvasmarhát hajtottak fel: és pedig 89 ökröt-2.50—4.75 koronás árban, 22 bikát 2.90—3.80, -35 tehenet 1.75—4, 25 növendékmarhát 2—3.90 koronás árban. Azonki- vül 18 malacot hoztak a piacra, amelyből.csak egy pár kelt el. 200 koronás-árban. Sertések a piacon nem; voltak: + Lóvásár. Prágából jelentik: A mai: lóvásárra fölhajjtottak 39 lovat. Ajánlottak vágóhidra való lovat 300—1100 koronáért, a könnyű és nehéz igavonó lovak árai hiányzottak. A vásár kedvteleu volt.-1- Nyugodt a budapesti terménytőzsde. Budapestről jelentik: A mai terménytőzsdén gyönge üzlet mellett az irányzat nyugodt volt A következő árakat jegyezték: Búza márciusra 7.73^— 7.74, májusra 7:86—7.89, rozs márciusra 4.82— 4.84, tengeri -7.73—7.74. A prágai értéktőzsde árfolyamai Prága, december 7. Nemzeti Bank 42ö(V— Aussici Veeyi 742‘— Dux—Bodeubacb 765'— SelJier et Bellot 1340"— Práara—Dux 8fi0‘— Cajbornndum ISO*— Északi Vasat 337.V— Könitrshoü S3.V— Cukoripar 662'— Podoíi 525‘— Schoeller 1610*— Zettlitzl 680*— Horvát Cukor 7(.*— Cseb—Morva Gép 1293'— Nestomitzi 5'4n-— Brtinn! Gép 68'—‘ ScbSnpries'en 377*— Kinehoffer 440'— Aussiari Finomító S45‘— Kosm Textil 152'— Krizsik f,9ö’— Északcseh Szén 820 — Prásrai Malom 1200'— Nyusratcseh Szén 298'— Anollo 330'— Bérc u Hiitten 1215'— Brosrhe I75n*— Prásai Vas fi3S'— Kolini Szesz 1740'— Pozsonyi Kábel 456'— Orion jfgt.-— Inwald f»7*— Solo 7Í2'— . Olleschaui 506*— Tejipar 112 *- ' A prágai tőzsde deviza- és valutajegyzései Prága, december 7. Devizák Valuták pénz áru pénz áru > Amszterdam 3356— 1"6 ' - 13S3'— 1359 — Béos , 474 25 47V75 389'50 392'iO Belfrrád 46'14 46*39 42*80 43'20 Bfrlin 8(‘3’7ó 806*25. 801' 0 805 50 Brüsszel 467 40 463'6Ö 456*— 46á'— Budapest 5.89 75 591*75 468*75 47: *75 Bukarest 2( ‘05 20*25 19'1> 19*40 Isztambul 16‘15 16-Í5 14'35 14*65 Zürich 6)1*62 * 683*62 &5r2S 654*25 Kopenháíra 491*50 494*50 478*- 48 * — Kiszabon )02*— 102*80 —— ü0"'1.0? 1(0*15 llÖ'íö 109*50 110*50 Sjdrld 275*— 2/7*— 268*50 271*50 £őma'. 177*60 178*40 177*65 178*85 Newyork 21*70 21*80 21*30 *> | *50 563*50 556*50 553*- '55r131*85 132*25 131*70 132*30 JSS JSZ 'aT8° 878*25 380*23 ' 38Ö*2ö 083*25 (—) Az 1933. évi jövedelmi adó bevallási határideje. A vezérpénzügyigazgatóságok hivatalos közlése szerint az 1933. évi jövedelmi adóbevallásokat jövő év január elsejétől február végéig kell az illetékes adóhivataloknál beadni. Az erre vonatkozó nyomtatványok a dohánytőzsdékben kaphatók. + Üzlettelen a budapesti értéktőzsde. Budapestről jelentik: • Tőzsdenyitáskor intervenciós vásárlások történtek, később a tőzsde megnyugodott, majd zárlat felé teljesen staguált. Az árfolyamok lényeges változást nem szenvedtek, a beruházási piacon barátságos volt az irányzat. + Cukorpiac. Prágából, jelentik: A mai cukorpiac nyugodt volt. Nyersár.ujegyzés Aussig loko 55.875—56. + Nyugodt a bécsi értéktőzsde. Bécsből jelentik: A kuliszban, tekintette! a holnapi ünnepre, nyugodt üzlet indalt. Egyedül a Féltén gyöngült. A korlátban az egyes magyar értékek megszilárdultak, csupán az Általános Magyar Kőszén gyöngült. A beruházási piac üzletiden volt. ‘teldős szerkesztő: Schoeller Pál. Kiadó: Zeitungé ve rlage- u. Druckinduetriegee. Kelleru.Co., Moravská Oetrava. Ujeágbélyeg használata 87.559-111-83. ez. a. engedélyezve. Nyomásért felelős: J. Stoll*. % H3Ü&