Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-03 / 51. szám
4 KOLTO KERESTETIK Irta: MÓRA FERENC Lehet annak vagy tiz esztendeje, hogy levelet kaptam a most már néhai Taruay Alajostól, a finom és nemes zeneköltőtől, aki különben a Zeneakadémia népszerű professzora is volt. (Hogy egyik szavamat a másikba ölt- sem, nem minden finom és nemes zene- költő népszerű professzor. Szegény Kacsok Pongrác például a legrettegettebb inkvi- zi torok közül való volt. Elvből szigorusko- dott, még akkor is, ha a szive tele szaladt könnyel, vagy nevetéssel. Egyszer ebből megható történet is lett. Egyik tanítványát, persze leányt, rajtakapta egyszer szegény Gráci, hogy egész óra alatt babrál valamivel a paciban, az előtte ülő háta mögött. Egypárszor rákopogott, aztán idegesen rákiáltott: — Mivel játszik maga ott? Rögtön hozza ide! A bűnös odakeszegelt a katedrához és lenyn.itott fejjel nyújtotta át a zsebóráját. — Ezt igazgattam. Nem az órát. Az óra födelének a belső lapjába igazgatta bele valami ragasztó- szerrel Kacsók Pongráemak újságból kivágott arcképét. Gráci becsattan tolta az órát és komoran adta vissza a bűnösnek. — Az iskola nem arra való, hogy itt ilyen szamárságokkal lopják a napot. Takarodjék a helyére, — édes fiam!) Tehát levelet kaptam a népszerű zene- professzortól, arra kórt, engedjem meg, hogy megzenésíthesse egy versemet, amely évek óta zsong a lelkében és most már ki akar szabadulni belőle. Kassán olvasta annakidején, valami szépasszony kézírásában, aki kimásolta valamelyik újságból. A zeneszerzőt annyira megfogta a vers, hogy nem tudott többet szabadulni tőle; most már szeretne túlesni rajta, körülbelül kész is vele, csak éppen az én szerzői engedel- mezn kell hozzá. Idáig a dolog rendben is lett volna. A költő dalának a zene a szárnya és a Tar- nay mester szárnyával röpülni nagy tisztesség. Adtaim volna is én az engedőimet két kézzel, — csak az volt a baj, hogy a mester a megzenésítendő szöveget is mellékelte. Úgy kezdődött, hogy: sőt most már elmúlt Tarnay Lojzi is és nyilván elvitte magával az ismeretlen köl- tőjü vers muzsikáját is, —- de a szajna- parti selyemkendő megint itt fekszik az asztalomon. Már mint a vers gépelt kézirata. Sörónyj Sándor küldi Budapestről, aki fiatal zeneszerzőnek Írja magát és érthetőnek találja, ha én nem ismerem. De biztosra veszi, hogy ország-világ meg fogja ismerni a nevét, lia megengedem neki, hogy a versemhez muzsikát csináljon. Hát az sokszor megesett velem, hogy gazdátlan, kutyák hozzám szegődtek és fájt is értük a szivem, mikor a kapunik!>an el kellett őket topognom magamtól. Az is elég gyakran megesik, hogy a magam ebével találkozom a más pórázán, hol szépen fésült vers, hol gubancos próza alakjában s annak én mindig örülök, ba. van olyan jótétlélek, aki pártját fogja a jószágomnak, ha egy szóval nem mondom is senkinek, hogy észrevettem. De már olyan jó ember mégse vagyak, hogy azt, is szó nélkül megálljom, ha egy gazdátlan vers szegődik hozzám. Tessék jelentkezni, tisztelt költőtársadalom! Nem kell félni, ebből csak dicsőség lesz, azt pedig el lehet bírni, — nagyobb ba.j nem lesz. Nem olyan szöveg ez, mint a Falu Tamás Halott erdő-je, amihez szintén Tarnay csinálta halála előtt pár évvel a muzsikát, olyan rekviemeset, ami épp úgy a szívbe m EMBER ES VILÁG Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SASFIÓKOK A sasok gyöngéd szülök. Mohával, levéllel bélelik fészküket ezek a harcias madarak. De mihelyt fiókáik fölnövekednek, éles köveket, szögeket, hosszú tüskéket csempésznek oda, hogy szépszerévcl kitessékeljék őket. A családi otthont barátságtalanabbá teszik, mint magát a külső világot, hogy a kicsinyek megbarátkozzanak az élettel. Micsoda bölcs nevelők a sasok. ZENEKAR Őrzöngö zenekar csinnadrattáz néger hangszereivel. Nincs mód, hogy megszökjem a pokoli zenebona elől. Nincs mód arra sem, hogy ők abbahagyják mert már közel egy órája fáradhatatlanul dübörögnek. Kétségbeesésemben azzal a gondolattal játszadozom, hogy lassanként lelövöldözöm a zenekar tagjait elvenként, amint a céllövő „szedegeti le“ a fákról a verebeket. Előbb a kövér cs lármás dobost veszem célba. Találok, de a többiek elszántan folytatják, mintha mi se történt volna. Utána a karmester hull le, majd a zon- gorás s a két klarinétos is elterül, vérébe fagyva. A zene egyre vékonyodik. Végül a szakszofonost némitom el, aki ulosó pillanat- taig halált-megvető bátorsággal fújta. Csak ekkor borul ram a megváltó csönd. MÉRTÉK Arra, hogy valaki milyen művész s eredetisége mekkora fokú, nincs föltétien mértékünk. Ha munkáit másokéival vetjük össze, vagy a kortársakra való hatását figyeljük, csalatkozhatunk megítélésében. Azt se hihetjük, hogy majd a múló idő tüneteti fői és szökkenti szemünkbe értékét, mert az* idő gyakran hűtlen sáfára a rábízott kincseknek. Nekem azonban van erre egy egyéni s eléggé megbízható ellenpróbám. Amikor egy költő igazi jelentőségéről kell meggyőződnöm, lehunyom a szemem s képzeletem minden hevével azt igyekszem elképzelni, vájjon tnilyen űrt hagy hátra, ha egyáltalán meg sem születik, vájjon milyen hézag támad érzelmi életünkben, gondolkozásunkban, műveltségünkben, ba nem jön létre ez vagy az az alkotása, ez vagy.az az alakja, ez vagy az a költeménye. Néha — nagyon ritkán — a légüres tér, a semmiség vesz körül ilyen kísérletezésnél Akkor az illető lángelme. Néha csak hiányérzet fog el, fájdalom, vagy sajnálkozás. Akkor az illető tehetség. Néha pedig — leggyakrabban — semmit sem érzek. Akkor az illető csak ilyen vagy olyan tollforgató, nem teremtőerő.. VIDÉK A nénikének volt egy kétszobás lakása, konyhával, kertes udvarral. Évtizedekig lakott itt. Tavaly hosszú készülődés után elhatározta, hogy lakását átalakíttatja, az egyik homályos lakószobából konyhát csinál, világos konyhából pedig lakószobát. A terv sikerült. Mindenkinek, aki megfordul nála, büszkén mutogatja lakását, hogy az ujjat összevessc a régivel s a látogatók ámuldozva jelentik ki minden alkalommal, hogy mennyivel jobb így, mint amúgy. Én is ezt ismételem, ahányszor meglátogatom. Múltkor azonban egy amerikai barátommal mentem hozzá, aki életében először járt Európában. Ő nem ismerte ezt a házat sem újabban, sem azelőtt. A néniké lehangoltan beszélgetett velünk, aztán hogy eltávoztunk, egy ablakmélyedésbe ült s érezve minden dolog viszonylagosságát és hiúságát, lassan sirdogálni kezdett. TŐKE ÉS KAMAT Bizonyos idő múltán mindenkinek több ismerőse, barátja van a földben, mint a föld felett. Azok, akikre hajdan ráköltötte szerete- tet, megszöktek előle, s hűtlenül magukkal vitték a földbe ezt az aranytőket. A hitelező azt reméli, hogy ez ott lenn csöndesen kamatozik. Egy darabig még ténfereg itten. Aztán ö maga is utánuk megy, hogy fölvegye a kamatot. Hogy is mondják ezt üzleti nyelven? „Fut a pénze után“. Valahol a Szajna parton Találtam egy selyemkendőt... Hát ezt bizonyosan költő irta, de az a költő nem én voltam. Nem is emlékszem rá, hogy valaha hallottam, vagy olvastam volna ezt a verset. Meg is Írtam a mesternek, hogy énnálam rosszhelyen kereskedik, Olyan tiszta, bájos ez a vers, mint egy szép kis gyerek, akivel úgy van az ember, hogy nem bánná, ba ő volna az apja, de hát vállalni mégse vállalhatja, mikor nem az. Én sohase jártam versben a Szajna- parton, a Cigány tónál kezdtem és a Tiszánál végeztem. Aztán ha jártam volna is, az én múzsám nem hagyogatott volna el se- lyemkendőt, csak olyan parasztos kana- vászt, de azt is nagyon meggondolta volna, mert ismer bizonyos felsőbb hatóságot, amely szigorúan számon tartja a zsebkendőket (Ámbár elveszteni még mindig jobb őket, mint betintázni. Mert az elveszést ismeretlen tettesekre lehet fogni, de a betintázásért személyesen felelős az állítólagos családfő.) Persze gyorsan elfelejtettem az egész ügyet, annál gyorsabban, mert közben, hála Istennek, végérvényesen leszoktam a versírásról is. Annál nagyobb volt aztán a meglepetésem, amikor évek múlva bekopogtat hozzám egy abbé-fejű elegáns márki, azt mondja, hogy ő Tarnay Alajos, előhúz a zsebéből egy kéziratot és leteszi elém az asztalra. — Vállalod-o már? Megnézem: hát még minidig a Szajnáid arton talált selyemkendő. — Dehogy vállalom. — Gondoltam, hátha csak megfelejtetted, de azóta eszedbe jutott és ráismertél az édes gyerekedre. — Nem, nem vagyok én olyan sokgyc- rekü ember, hogy no tudnám őket számon- tartani. Aztán meg minden irka-firkáját elfelejtheti az ember, de a versét nem. Ez más, mint a próza, A prózának fölületesen van a gyökere, mint a fenyőfának, a vers mélyen gyökeredzik, mint az akác. Azóta megint elmúlt egy-kót esztendő, A ReicU-pir mnl tórívolósdn 11 kommunista párt fegyveres felkelésinek elfikészltésérfil tanúskodtok Március első napjaiban önmagától omlott össze a vörös front Lipcse, december 2. A Reícbstag-per mai tárgyalásán több kommunista tanút hallgatott ki a bíróság a kommunista fegyveres felkelés megszervezésére vonatkozóan. A vizsgálati fogságból elővezették ZLmmermann kommunistát, aki egy kommunista roham csapatnak volt tagja ajz Óriás-hegységben. A tanú habozó válaszokat ad az elnök kérdésem, amire az elnök elébe tárja a vizsgálóbíró előtt tett vallomását Ztmrneirmainn végül is bevallja-, hogy egy Lutz nevű kommunista vezetésével, rendes katonai formációkba voltak szervezve az Óriás-hegységben a kommunista párt tagjai, a rohamcsapatok szabályos katonai gyakorlatokat végeztek és egy alkalommal Lutz azt a kijelentést tette, hogy fegyverekről is gondoskodni kell« mert a legközelebbi jövő eseményei szükségessé teszik, hogy a kommunista munkásság fel tegyen fegyverezve. Az ő (kérd ősére Lutz a®t. felelte, hogy a párüvezetőség elrendelte az álita- lániois felkelést ós ezt, csak fegyveresen lehet végrehajtani. Egy másik kommunista tanúval- tamásában azt igyekszik bizonyítaná, hogy a rohamosapatak fegyverei nem az általános felkelés céljait szolgálták, hanem a munkásság önvédelmi fegyverei voltak. Torgler tesz ezután észrevételeiket az elhangzott tanuvaóliömá- sokra, a, vizsgálóbíró megjegyzi ezekkel 0® észrevételekkel kapcsolatiban, hogy Torgler állandóan úgy igyekszik feltüntetni a dolgot, mintha a fegyverkezés az egyes hefyiesoportok egyéni akciója lenne, holott a rendőrség különösen a határvidékeken tekintélyes fegyverraktárakat leplezett le. A kommunista fegyverek nagyrét*** állítólag • csehszlovák kommunisták szállították Németországba. Kart Löser tana beismeri, 'hogy egyszer harminc revolverből és nagymennyiségű ommició1933 december 3, vasárnap. markol, mint a vers. Beledidereg az eartbér, mikor a költő felkiált, hogy minden halott levélhez egy külön pap álljon s a hervadt halottnál külön prédikáljon. — Elég, Lojzi! —- dörrent bele a muzsikába, dalba egy felvidéki nemes ur, akinek a török világból maradt kúriáján Tarnay melódiái röpködtek az udVarra feketedő éjszakába. — Nem akarom többé hallani a! Halott erdő-1. — De hát mi történt? — döbbent meg ai mester. — Az, hogy az egyházközségi elöljáróság, amely áll a papból, kántorból, barangolóból, ötszázkilencven pengő egyházi adát vetett ki rám. Most már gondold el, mi lenne abból, ha minden falevélre egy pap jutna! Egy falevél nem maradna az égés® domiummumból. bál átló fegyverküldeményt kapoitt aa óriása hegységben vörös rohamosizta.g. A bíróság előtt in ég több kommunista tanú tesz vallomást, akik kivétel nélkül azt vallják^ hogy január végére általános sztrájkot tervezett a kommunista párt, amely tulajdonképpen a kommunista forradalom kiindulási pontja lett volna. Benitzke nevű munkás előadja, hogy a sziléziai kommunista csoport vezetői az ő lakásán februárban ülést tartottak, ahol megállapított* Iák, hogy a kommunista forradafioim győzelme biztositosi'tva van, ha minhemiká megtéezá a kö-t tolességét. í A kommunista párt vezéreinek letartóztatása lett volna a jeladás az általános felkelésre. A tanú előadja, hogy a kommunista párton belül mega'akitották az úgynevezett „tömegvéde- lem,, szervezetét, ennek a szervnek tett volna a feladata, hegy a vezérek letartóztatása után a. pártot a forradalomban tovább vezesse. A tanú vallomása szerint minden előkészületet megtettek a iörnadiaJ.iom kirobbantásóra, a breslaui pártvezetőség például március harmadikára a vörös rohamosztagok próba- mozgósítását rendelte eL Az utolsó tanú Pooks nevű volt berlini rótta* mifita, aki azt vallja, hogy március negyedik kén a nemzeti szocialisták fáklyás felvonulá&ai alkalmával kellett volna a rohamos-apátoknak akcióba lépni. Kézigránátos támadást készítet* tok elő a nemzeti szocialisták eltan. A megjelölt napon a vörös rohamisták várták a jel* adást, ez azonban késett, később az uecára nyomultak, ahol találkoztak néhány vezetővel, de jozek se tudták, hogy mi tevők legyenek, 025 emberek bazaseéteditek és elhatározták hogy „ilyen színházba®*4 többé nem vesznek részt. A tanú szerint már véglegessé vált a kommunista front felbomlása. CSEND Falunk folyondár futja be, Zöld abroncs ö a házon. Bekukkantgat az ablakon. Hogy békénkre vigyázzon. Lelkűnkben boldog csend lakiig El nem lophatja tolvaj. Oly halk, hogy le sem írható, Csak be nem mártott tollal. Falu Tamást „Jaross Andor nyilatkozata a szlovák néppárt tartomány gyűlési „exodusáéról’* című, lapunk november 29-i számában megjelent tudósítás utolsó szakaszában azt irtuk, hogy „A törvény értelmében az országos elnök ur 15 napon belül köteles összehívni a tartománygyülést, amikor <1 szlovák néppárt magatartásán fog múlni az, hogy az 1934. évi országos költségre- tést tető alá lehet-e hozni, vagy sem”. E tudósításra vonatkozóan Jaross Andor tartománygyülési képviselő annak ?negállapítását. kéri, hogy a tudósítás utolsó szakasza helyesen a következőképpen hangzik: „A törvény értelmében az országos elnök 15 napon belül köteles összehívni a tartománygyülést, amikor a szlovák néppárt magatartásán fog múlni az, hogy az 1934. évi országos költségvetés milyen módozatok mellett hozható totó alá”. Jaross Andor megállapítása szerint a közölt szövegtől való eltérés annyiban lényeges, mert a „milyen módozatok mellett” kitétel azt akarja kifejezésre juttatni, hogy a szlovák néppárt kivonulása folytán beállott határozatképtelenség után összehívandó tartománygyíilés a költségvetést illetőleg jogosult lesz a törvény értelmében akkor is határozni, ha összes tagjaiból nőm kétharmad, hanem azok fele lesz jelen.
