Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-17 / 212. (3322.) Második kiadás
II. ■VM^-AVagVAR-H I !LAI> 1933 december 17, vasárnap* i iiiiiinii«wini"iin iiirwrrninfififflrMBg”WM Derék po-gár^szoii-y. a halálos ágyán legalább bizton tudhat’;*., hogy moet már seri.ki vitássá nem teheti, hogy ő igazi arisztokrata. Mikor — fö’gazdagodott birkásgazdák utóda t— leányát Franciaország egyik legősibb nemzet eég ü mágnásához. Reré de Béarn grófhoz sikerült nőül adnia, úgy érezte, hogy magasra- törő lelkének minden álma valósul meg e napon. Csodálatos valami a születési arisztokrácia, a tiszta faj. a telivér nemesség vonzóereje a p!ebére! Még oly öntudatos polgárság között is. minő a francia; még oly százpercentes republiká- !ban is, ahol egv élő bankdirektor száz lecsúszott. gróffal fölér. s ahol a nemesi címer nem állván törvényes védelem alatt, minden par- ketfáncosnő tetszés szer,int válogathat a góthai almanach legpatinásabb nevei között. Egy Béarn grófnő . .. Istenem, vallásháborúk! liliomos zászlók, ódon manoire-ok és lovagtornák micsoda komprimált illata terjeng e név körül; micsoda vágyak és micsoda étvágy- gerjesztő ábrándok — — hiszer még a tatár- mártásos biifszteket is ,.á la sáncé de Béarn“ név alatt hirdetik minden előkelő francia vendéglő étlapjai! De e ragyogó lumen igen homályos válóperben csendült ki rövid esztendők múltán. Re ne. Béarn utolsó grófja, egyébként, kiszolgált lo- vaskapitány. ezentúl a szegény nemes életét volt kénytelen élni a kies montecaríói bércen, ahol. festetbajuszu vén sas. zord aggsáeát megosztotta a kéklő tengerpart és a zöldelő rulettmezőnyök között. Neje. a grófnő, pedig visszaváltozott Mme. Martiné Bébague-gá, minden további cím mellőzésével. Édesanyja az arisztokratikus Rue St. Dominiquen vásárolt számára egy gazdátlan grófi palotát, aho’ a két hölgy nagyon hitbuzgó életet élt s temérdeket áldozott különböző katolikus alapítványok jótékony céljaira. Az erény jutalma tartósan nem maradhatott el. S minthogy Mme. Béhagne forró vágya a Vatikánban sem maradhatot sokáig titok, eljött ama ragyogó nap is, amikor Bóhaguené csöndesén gazdálkodó férjének pusztájára a következő sürgönyt küldhette: „Monsieur, Ön ezentúl gróf!... Béhague grófnőé* A derék ember ugyan e nem mindennapos táviratra ugyancsak sürgönnyel válaszolt: „Madame, Ön eddig is bolond volt... Béhague, birkásgazda**, hanem azért gróf és grófnő csöndes egyetértésben nyugszanak a családi kripta reneszánsz faszádja alatt... Az uj estélyi ruha — Vasárnapi divatfevéi — „Elől magas — hátul mély!11 így hangzik a legújabb szabály, amelyhez az estélyi ruhák kivágása igazodik. Természetesen, mint minden szabályt, ezt is a kivételek tömege kiséri. így, az „elől magas — hátul mély ...“ kivágások mellett még a „second empire11 és a „car- ré decoletté11 variációk is engedélyezettek, ügy a vál-lak alá csúsztatott vállpántos ,second empire11, mint a vállakat és a hátat teljesen fedetlenül hagyó „carré decoletté11 a kifogástalan, gömbölyű váltakkal rendelkezőknek alkalmas kivágás-megoldás. A „carré duolette11- variációnál a könnyen előfordulható balesetek elkerülése végett strasz-nyaklánccal vagy szalagpánttal erősitik meg a nyakban az elkeskenyedő elejerészt. E nélkül lecsúszhatna — miután a ,carré decoletté11 variációnál még a keskeny vállpántokat sem alkalmazzák. A legtöbb idei estélyi ruhán kis puffos ujja- kat látni. Uj keletű divatszabály, amelynek csak annyi az előnye, hogy uj, amellett „jól öltöztet és szélesíti a vállakat — igy a csipőt keskenyebbnek tünteti fel — amellett fiatalossá teszi még az agyongyöngyözött nagy toaletteket is. Magától értetődően — az apró, tenyérnyi széles ujjak kivitele és diszitése komplikált. Gyakran — hogy sokat le ne takarjanak — a vállaknál és a karra eső részen kisebb-nagyóbb kivágásnak nevezett hasítással készülnek. A merev, sötét szinü moáre és taft ruháknak gyöngyözés a disze. A kivágás körüli részt és a sima ujjakat opálfényü, gömbölyű gyöngyökkel varrják tele olyan sűrűn, hogy a kivarrás messziről a fényes gyöngypáncél benyomását kelti. Újra feltámadtak1 az idén a félig feledés homályába merült steppeli is. Az elegáns párisi és bécsi kollekciók estélyi ruhái már mind kígyózó uszályokkal készültek. A pár hónappal ezelőtt még a praktikusért és csak a kényelemért rajongó hölgyek ellenvetés nélkül fogadták a mindennek, csak kényelmesnek vagy praktikusnak nem nevezhető ötletet. Ma már olyan magától értetődő ügyességgel mozognak uszályos ruháikban, mintha — a régi praktikus ideálokat nem ismerve — mindig hasonló szabású toalettet viseltek volna. Természetesen, az 1933-as sleppek ez idő szprint még nem érték el az udvari bálokon viselt elődeik nagyságát. A meghosszabbítás — egyelőre — még elég diszkrét és olyan ügyesen szabják, bory járni is lehet ^elei Vagy elkeskenyedő szirén-farok a formája vagy kétolóit omlik alá. Párisi kreátoraink azonban neU elégedték meg az 1890-es óvek divatjáig visaanonö ' kirándulással, még a klasszikus. görögWalakat is felelevenítették. Az 1890-es usxlyt, az ógörög drap Ír ozásokat, a „second erőire11 kivágást és a biedermey er eredetű uj ruhákat meglepő összhangba hozták egymássá szinte uj divatot csináltak! A régi ötletekbe átdolgozott uj estélyi ruhák feltűnőén jó!sikerültek: dekorativek, nőiesek s annyira szépek, hogy nem is fognak beleilleni az ideifarsang szürke lehetőségei közé. A tollboák divatja viszont a köztmultból ered. A tavalyi „Shangai-express11 filmben Marlene Dittrich egy fekete kakas tóból készült végnélküli, valóságos boa-oonstikto*ba burkolódzva csavarta el az utitársai, afom-a- dalimárok, a fehér és a sárga gentlerannokinak .a fejét. Ez a széditő eredmény és. a film sikere a szárnyasok vesztét jelentették. Mert reájuk terelődött a figyelem s ina struceok, paradicsommadarak, sasfiókák, de főleg jámbor háziszárnyasok esnek a Marlene kezdeményezte divatötlet áldozatául! Színekben a szabály feketét diktál de a kivételek szerint ezen kivül még az eperpiros, mandulazöld, barna is engedélyezettek a söté- tebb árnyalatok közül. Világosabbakból az or- chidearózsaszin, opálkék, halványsárga és gyöngyszürke vezetnek. Első pilanatba.n tanácstalanul áll az ember a. sok lehetőséggel szemben. De mint mindenben, itt is — különösen az estélyi ruhák terén — arra kell ügyelni, azt kell választani és viselni: ami a legjobban illik! Radványi Magán. Barlanglakot| és íecskeíészek- tulaj (Ionosok Komáromban A komáromi erődítmények »íit'iai« a téli hó alatt — Ahol arisztokratának számit, akinek száraz rBzséje van Komárom, december hava. A komáméi vasúti töltés mögött hatalmas hótakaró epi be a mezőket és a katonai kincstár tor léiéit. A régi erődítmények sárgáspiros vonla összeolvad a hóval, az egész tájék elhagatolt, siralmas. A külvárosok talajvizes ,,'e- lencéje11 most befagyott, itt csuszkáinak a szakad tcipőjü szegén ygyerekek, erre vm a Kisér, a töltésen túl a Singellő, amely év sokszor szerepel a rendőri krónikában: miit-. ka ez már nem is Komáromhoz tartozni,! rendezetlen, világtól távoleső kis falunak tűnik, ahonnan éjnek idején szenet lopni jártaik az emberek, a közeli vasútállomás vágóijaihoz. A LE NEM BONTOTT „FECSKEFÉSZKEF Komárom perifériájának rengeteg elhagy üt tett helye van, mintha a város környéki egyenesen arra rendelletett volna, hogy meg születése pillanatában elhagyatottá váljon, Hiszen milyen messze van a benei dűlő is, uj házaival, még távolabb a partosujtelepi szegénység, orvos, iskola, gondozás, munkí nélkül, de mindezek között a legborzalma sabb, szinte apokaliptikus méretekkel mérhető hely az erősitméuyek környéke, ahol az emberek már nem is házakbai, hanem barlangokban, a szó valódi, módjuk bátran; hollywoodi értelmében vtt sötét tanyák mélyén laknak. Azért mondjuk, hogy hollywoodi, meri eak amerikai filmrendező fantáziája tud panr- maséból és festékből hasonló menedékheye- ket építeni. Ez a vidék már csak iroddmi értelemben mérhető: orosz írások jutnai az ember eszébe, Gorki j, Dosztojevszkij, itt megszűrd a társadalmi mérce, ide a sajnáht is csak fáradtan érkezik. E vidék társadalma két részre oszlk; a föld felett lakókra és a földalattiakra. A föld felettiek az arisztokraták. Az íirődit- mények oldalához tizével-huszával „rajasztot- ták“ kis házaikat, baromfióljaikat, — ki tudja, honnan vették az építőanyagot? . Ha már nem kérdezi senki. Néhány esztendővé’ ezelőtt a katonai kincstár meglepetve vette észre ezeket ez elburjánzott fészkeket, le is akarta romboltatni, de ki merte volna vállalni a szociális felelősséget s ki tudott volna uj otthont adni ezeknek az embereknek, akik nehezen ösiszetákoltak vagy hatvan házat, odaragasztva az erődök oldalához, olyan helyeken, ahol katonaság már régen nincsen s ahol az erőd legfeljebb arra jó, hogy megakassza a város fejlődését, hogy romvároshoz tegye hasonlóvá Komárom bejáratait s hogy idétlen kis fecskefészkek támaszául szolgáljon. A „WERKEK“ SÖTÉT TITKA A fecskefészkek tulajdonosai ezeken a végeken az ai-isztokráták. A hosszú, sok-soik kilométeren keresztül húzódó várfal belsejében azonban még sokkal sötétebb rejtelmek vonnak, itt laknak az erődök szegényei. Aki idehurcolkodik, az valóban lemondott a vi'ág hivságos örömeiről, annak se munkája, se egészsége, se jó bútora, se rendes ruhája, betevő falatba* a Nagy Kerék ezekkel éppen lefordult. Fagyos rögökön megyünk, dülőuton. A fecske fészkek elmaradnak, unalmas, egyhangú várfal-rész következik, majd ott, ahol a várfal kanyarodig s két erődmüvet egy kerek bástya össze ka ■!. a kapuban néhány didergő nő beszétet .. „lraíikál“ és sfcemügyre veszi az idegeneket, akik rászánták magukat erre a messzi útra. Végrehajtó ide nem jön, legfeljebb orvos, városi ember, jótékonysági küldött, vagy rendőr. Úgy teszünk, mintha egy meghatározott személyt keresnénk— Szerdahelyi ur itt lakik? — kérdezünk olyan nevet, amely itt valószínűleg nem fordul elő. Szerencsénk van, mert ilyen nevű ur valóban nem lakik itt. A szomszédasszonyok rögtön összedugják a fejüket, találgatni, hogy haisonlónevü lakos akad-e a „Werkekben“? Szerdahelyi nincs, de van Sziroíka, hát ha az esetleg többet tud, meg kellene kérdezni. A széles ' bástyaudvaron felhangzik Szirotkáék neves többén is, előbutelkannak füstös ajtónyitásokból s csakhamar, benne vagyunk a diskurzus és egyúttal az érdekldés középpontjában. Három-négy éve annak, hogy azok, akiknek lakásuk nem volt, errefelé kezdtek húzódozni. Felfedezték, hogy a régi katonaság által elhagyott erődítési épületek belseje alkalmas lesz tanyának. Először csak egy-két vállalkozó akadt, később seregestül jöttek, ma már egész társadalom lakifc itten, a „Werkek népe“. Tanyáik „belső fecskefészkek11. A bástyák hatalmas, sötét belső helységeit, — amelyek olyanok, mint óriási, nyirkos, zegzugos ka- vernák, alig-aüg megvilágítva kicsiny törésekkel, — birtokba vélték. Jobb helyekért lelépési dijat is fizettek. Hogy mégis elkülöníthessék egymást, belül, a sötétben, apró kunyhókat ragasztottak egy- egy ablak elé. Kezdetlegesek, szegények ezek s fülkéit, némelyiknek közepén várfal- omladék megy keresztül, másikat kipadlóztak már, füst, korom, mosóteknő gőze, gye- reksirás, lehellet párája, ételszag keveredik itt össze a nyirkossággal.* A lakók igen szívesek. Most már egyik lakástól a másikig hurcolnak, mindenüvé be kell menni, mindent meg kell nézni: egy helyütt a nyomorral, az angolkóros gyermekkel dicsekednek, másutt a határtalan gazdagsággal, amely felhalmozott rőzsecsomóban, valódi petróleumlámpában, döngölt agyag- padlóban és épkézláb székekben jut kifejezésre. Egy helyütt a gazdagság megdöbbentő szele csap meg: annyi fahasáb és rőzsecsomó van felhalmozva, hogy egész télre elegendő, mellette fűrész, kapa, fejsze, szerszámok tárháza, külön rekeszt ve kis konyha, edényekkel s egy szoba, határtalanul rendes. Ez a legszebb „lakás" az egész kavernáhan. Csak egy baj van, — panaszolja a ház asszonya, nem vagyunk megesküdve az urammal, mivelhogy az én uram Szibiriába eltűnt és nincs holttányilvánitva. Ámbátor, — folytatja, — ettől a mostani emberemtől is szívesen elválnék, mert nem valami barátságos hozzám, ha megjön a rossz ideje neki... Egyik ajtón ki, a másikon be: a nyomor, százféle változatban. Egy apró, szomorú kis szoba közepén magával tehetetlen, angol- kóros és agybeteg gyermek torz arca, az ágyban vörhenyes gyerek lázas sírása, — micsoda élete lehet ennék az anyának, — a másik odúba most jött haza két iekolásgyérméik. Külön kirándulás innen mindennap az iskolába menni, ilyen fagyokban csoda, ha épségben megérkezik mindegyik. Az idén a jőté- líónysági konyhák nem működnek nálunk... A két vérbajos ember, aki összeházasodott s akiknek gyermekük van s akik tudnak saját betegségükről, de közömbösen viselik, mint akiknek minden mindegy már, — nem is kuriózum itten, ahol annyi a betegség és a ragály. Nem nyoniortanya ez, hanem büntanya. Közösen lopnak s elosztják a zsákmányt, szenet, baromfit, fát, élelmet cipelnek haza, a gyermekeket koldulni küldik, külön városrész, külön társadalom, ez itten, önmagukat közösítették ki, csupán az iskolásgyermekek a hírnökeik és követeik és azok, akik munkáért járnak a városba... Különben rájuk borult a hótakaró, a fagy. messze-messze vannak még a vasúti töltéstől is, olyan messze 1933-tól, hogy az már nem is valóság ........ Re gény!! Szombathy Viktor. Kassáról jelentik... 1. Amikor e sorokat Írjuk, ismét cseng a szerkesztőségi telefon, (isten tudja, hányadszor már) és egy ismeretlen hang kérdezi, megindul e a Prágai Magyar Hírlap. Megnyugtatjuk, hogy vasárnap délelőtt a szokott időben ünnepi számmal kopogtatunk be hozzá, mire önkéntelen sóhaj tör fel ismeretlen barátunkból: — Hála Istennek! Megható volt az a nem szűnő érdeklődés, mellyel különösen az utolsó hetekben kerestek fel bennünket ismerősök és ismeretlenek napnap után és egyre türelmetlenebbül követelték rajtunk a Prágai Magyar Hírlapot Most láttuk csak igazán, milyen közel férkőztünk közönségünk szivéhez, mennyire hiányoztunk, menynyire kellünk továbbra is. És ez ad erőt nekünk a további, még nehezebb munkához. Egyik olvasónk még külön a lelkünkre kötötte: —- De a regényfolytatást se felejtsék el, ahonnan abbamaradt! Nem felejtettük el. íme, átadjuk a nekünk talán kétszeresen ünnepi számot és a regény is folytatódik tovább... 2. Az utóbbi hetekben a Kazinczy-társaság vitaestjei keltenek minden tekintetben egyre megérdemeltebb feltűnést Kassán. Az ötletet annak idején e sorok írója vetette föl s most Gömöry János főtitkár agilis jóvoltából életre keltek ezek az annyira szükséges összejövetelek, melyeknek előadói asztala világnézeti különbség nélkül rendelkezésére áll mindenkinek s amelyeken mindenki bátran kifejtheti nézetét a felvetett kérdésekről. Egyetlen feltétel: hogy amit mond, az nivós és napi politikamentes legyen. Eddig Gömöry János, dr. Pfeiffer Miklós és dr. Ungár Jób tartottak érdekes és értékes előadásokat napjain!; legaktuálisabb problémáiról és minden alkalommal nivós, tanulságos vita kerekedett az elmondottak nyomán. A komoly művelődés eszközei, főként: a jó könyv, egyre elérhetetlenebbek lesznek, ezért is különösképen figyelmébe ajánljuk a kassai helyi millión túlmenő színvonalú előadásokat. 3. Ha már a fentebbieknél tartunk, a kassai szlovák színház csütörtökön mutatta be Halász Imre „Egy csók és más semmi** című vígjátékét, amely példátlan budapesti sikere után a legjobb utón van a világsiker felé is. A fordító a darabot Prágába transzponálta. 4. Ugyancsak csütörtökön esett le Kassán az első komoly hó a síelők hatalmas örömére. Vasárnap hajnalban egész transzportok indultak a közeli és távoli sitelepek felé, a Kárpátegyesület pedig a Csermelyben ingyenes kurzust kezdett a kezdő síelők számára, Hubay Bálint irányításával. (—béri.)- *^i?Á*y* ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNY A bíró: Az a vád maga elten, hogy megverte a feleségét. Beismeri a tettét? A vádlott: Beismerem. A bíró: Akkor hát nem is szükséges, hegy a feleségét kihallgassam. A vádlott: Nagyon kérem a tekintetes bíró urat, hogy csak tessék kihallgatni! A bíró: De minek, mikor maga beismerésben van? A vádlott: Csak tessék megnézni*, legalább as enyhítő kői élmények szempontjából. * »
