Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)

1933-11-05 / 27. szám

193Ű^ov«nb0r^^vasáraa^ EGY POLGÁR VALLOMÁSAI Irta; MÁRA/ SÁNDOR Színházba és moziba, ha nem feltétlenül kitünően fizetett írókat tartanak erre a célra. muszáj, lehetőleg nem járok; untat. Nevesebb szerzőink darabjainak bemutató előadásairól gyakran távoztam azzal a kinos és feszengő érzéssel, hogy méltatlan helyen pocsékoltam néhány drága órát az élet becses, ritka ide­jéből. Általában minden és mindenki hama­rább elszórakozhat, mint az úgynevezett szó­rakozóhelyek mutatványai, házmesteremmel töltött félóra különb műélvezetet nyújt ne­kem, mint a „neves szerző legújabb vigjátéka, mely társadalmi életünk néhány fonákságát'4 mutatja be a színpadon. Nincs programom az életre, de azt vettem észre, hogy amig az em­berekkel szemben támasztott igényeim sokkal szerényebbek most, mint voltak tiz év előtt, addig mesterségemmel szemben támasztott igényeim egyre finyásabbak, nagyzolóan, csaknem kielégíthetetlenül magasak. Á köny­vet, mely nem árulja el az első oldalon, hogy mestermünek készült, sutba hajitom; a szín­darabot, amely a közönség Ízlését és az ügy­nökök szempontjait hajhássza, a harmadik jelenetnél otthagyom és eltávozom a színház­ból. Ehhez végre is jogom van. Az élet ret­tenetesen rövid, s nem látom be, miért kell csak egyetlen órát is belőle kontárok, vagy féltehetségek müveire fordítanom, mikor odahaza a könyvespolcon zsenik várnak, akik az élet egész tétjét feltették arra, hogy „el­szórakoztassanak44. Ha nagyon unom magam, a „Vihar“-t olvasom, vagy valami más „lek­tűrt44, Moliére-t, vagy Goethe-t, vagy Arany János egyik Shakespearc-forditását. Ezen a héten színházban kellett töltenem egyik estémet, Zilahy Lajos legújabb darab­jának „A tizenkettedik órá“-nak két felvo­nását láttam. A darab szándékai tisztessége­sek. Megcsinálása rendkívül primitív; de nem úgy primitív, sajnos, mint a remekművek, ha­nem úgy primitív, hogy az iró, ahol nem birja szusszal, könnyed akar lenni, s mond valami banalitást. Eayik szereplő, egy züllött ügyvéd, mikor megkérdik, hol tett szert pénz­re, talán megölt valakit, igy felel: „Nem cn, hanem a védencem.“ Nviltszini tapsot kapott a következő mondat: „Egy becsületes német s egy becsületes francia hamarább megértik egymást, mint egy becstelen német és egy be­csületes német." Ezekután — bocsánatot kérek a szerzőtől s a színháztól, lehet, hogy a leg­nemesebbet akarták, amire módjuk van, — felmentve éreztem magam, vettem a kalapom és távoztam a színházból. Mit kezdjek ezzel a szemlélettel? „Szakértők44 azt mondják, az ilyen olcsó ágyulövések nélkülözhetetlenek színdarabban, mert „ez a színpad.44 Hát le­het, hogy ez a színpad; de engedjék meg, hogy mint eddig, tisztelettel ezután se kér­jek belőle. Zilahy darabjáról egyébként nincs jogom kritikát írni, mert, mint említettem, nem is láttam végig. Lehet, hogy az utolsó, harmadik felvonásban még jóvátesz mindent; ezt én már soha nem fogom megtudni. Nincs jogom vitatni az iró szempontjainak jóhisze­műségét. Remekművet írni végül is rendkívüli teljesítmény, egy században egy,két zseninek, ha sikerül. A színházak nagy üzemek, melye­ket táplálni kell drámai anyaggal, s be kell érni általában a szelidebb minőséggel; már az is tiszteletreméltó, ha az iró lemond az ol­csó szórakoztatás filléres eszközeiről, s kor­társai lelkiismeretét akarja ébresztgetni. Ez történik Zilahy darabjában is. Ennek a so- kat-vitatott darabnak „drámai magja44 alapo­san meglepett. Amit láttam belőle, ennyi: munkanélküli, családos hivatalnok elkesere­désében elhagyja kedveseit, s világboldogitó programmal elindul az emberiség megmenté­sére. Elmélete, hogy az emberiség egynegyede rablógyilkos gazemberekből áll össze, akik kifosztják és tönkreteszik a „tisztességes em­bereket44; modern Taigetoszról álmodik, ahol a közjó érdekében kivégzik a társadalom el­lenségeit, mintegy ötszázmillió embert, s aztán rövidesen és hosszú időre rendbejön majd minden . . . Hát ez egy kicsit naiv, még szín­padon is; nem is elméletnek naiv, hanem szín­padnak. Zilahy, mikor éppen nem ir darabot, valószínűleg maga is sejti, hogy nincs „abszo­lút tisztességes44 és nincs „reménytelenül al­jas44 ember; az ember, minden ember, néha tisztességes és néha aljas... A darab tenden­ciája lelkesen pacifista. Erről a pacifizmusról lenne néhány szavam. A kritika — a darab alkalmas heves polémiákra — egyhangúan ki­emelte a szerző bátorságát, mellyel elitéli a háborút. Nem kívánom Zilahy tói, hogy bát­rabb legyen, mint amilyen. Olcsó és gyáva szószátyárság hősies állásfoglalást követelni egy írótól, amig az ember maga nem dobott bombát. S egyáltalán, érdemes-e, bárhol, bár­mikor, bombát dobni? . . . Egyszóval, az én igényeim számára elég bátor Zilahy. De hő­sies kiállásának visszhangja mégis meglepett. Mint mond Zilahy a „tizenkettedik órában44? Azt mondja — függetlenül a naiv Taigetosz- elmélettől — hogy ő megmondja, aszongya, ő nem tesz lakatot a szájára, ő kimondja, ha agyonverik is érette, hogy aszongya: a há­ború aljas, pimasz, erkölcstelen és nem kívá­natos vállalkozás, s az is utolsó, rongy em­ber, aki háborút akar. A nézőben elhül a' vér... Kimondja, mert nincs az a földi hata­lom, mely egy irót visszatarthatna a nagy, uj, s végső igazságok kimondásától, hogy neki nem kell a háború, a rosseb egye meg, mert nem a háború jó és erkölcsös, hanem a béke, no meg a tisztességes emberek . . . Hozzáteszi még, mindenesetre, hogy nem minden háború erkölcstelen; csak a hóditó háborúk azok, de például az „elnyomott népek szabadsághar­cait44 már elismeri és jogosnak tartja Zilahy, Hát ezek tiszteletreméltó, kifogástalan szem­pontok. Helyes és bátor az is, hogy elitéli a háborút általában, s nagyon érdekes az is, ahogy jogosnak és jogtalannak minősít egyes háborúkat.. . Ismétlem, én nem kívánom Zi- lahytól, hogy életében valaha is „bátrabb 44 le­gyen, mint volt ebben a darabjában; de meg­lepett e bátorság visszhangja. A sajtó oldalba- bökte egvmást és tiszteletteljes félhangon dör- mögte: ez igen, ez már döfi . . . Egy iró úgy. és akkor és annyira „hősies44, ahogy jólesik' neki; én ugyan az irói hősiességet inkább az irodalmi mü minőségétől követelem meg. Még nem kicsiség, ha valaki „kimondja44; nincs egyszerűbb, mint reggeltől estig hősiesen szint vallani az élet mellett és a halál ellen, s kegyetlenül és őszintén arcába kiáltani az emberiségnek, hogy a pimasz ember, megkö­vetem, nem érdemli meg, hogy éljen, csak az erényes, egészséges, tisztességes ember érdemli meg az életet, akármit mondanak is. Tudja' isten .. . engem érdekel a pimasz ember is, s főként az, hogy miért pimasz az istenadta? De a visszhang, mely Zilahy hősiesen bátor pacifista kiáltását a háború ellen és a béke mellett elismerte: ez érdekesebb, mint maga; a kiáltás. Ilyen szerények lettünk? Vagy igy megfogytak hőseink? Budapest, novemberben. A legegyszerűbb ember is izgat, érdekel, de az iró, aki csak érdekes, vagy középszerű, fe­neketlen unalommal tölt el, ásitásra ingerel. Mit kezdjek vele? Félve irok színdarabot, — a legnagyobb élmény darabot irni, — s egy­előre ott tartok, ahol félesztendő előtt, tudni­illik sehol. De valamit megtanultam közben a magam bőrén: a kortársi szinmüirodalom feltétlen gyanakvással tölt el. Kik ezek a „termékeny szerzők44, akik esztendőről eszten­dőre megajándékozzák a közönséget,. a szín­házi világot egy-egy alkotással? Kik ezek a titánok, ezek az egetverő zsenik, akik képe­sek reá, szezonról-szezonra kirázni írógépük­ből egy „eredeti háromfelvonásost44, mint a gyárak egy uj rádió-, vagy autó-modellt? Színdarabot irni a legnagyobb irói teljesít­mény, csaknem lehetetlen. A zseni is csak őrült pillanataiban vállalkozhat reá. Az iró és a mü között ott van a színpad, — ki bir ezzel az akadállyal? A színpad, az: idegen emberek, kellékek, más dimenzió, valami le­győzhetetlen. A világirodalomban mindössze tizennégy remekművet ismerek, melyek meg­birkóztak a szinpaatal, s olvasásuk, vagy meghallgatásuk után nem kell szégyellnem magam: két Aristophanes-, öt Shakespeare-, két Moliére-szindarabot, Crommelynck „Cso­daszarvasáét, Ben Johnson „Volpone“-ját, Molnár „Liliom“-át, a „Cornevillei haran- gok“-at, a „Nebánts virág“-ot és Strindbeg „Álomjátéká“-t. Szinpadi remekmű az, me­lyet cselédem éppen úgy megért, mint én, s a gróf a proszcéniumpáholyban, cselédem a karzaton s én lenn a földszint zsöllyéjében egyazon alkalommal nevetünk, vagy sírunk előadásközben. Csekélység . .. 4= Ezért nem járok színházba. Moziban, isten­bizony, elalszom. Láttam, tiz év előtt, Stiller „Erotikon“-ját, majd a „Caligari“-t, később a „Potemkin“-t, Chaplin összes filmjeit, s legutóbb Londonban, a magyar Korda ren­dezésében egy csodálatos színészi teljesít­ményt, egy Laughton nevű angol színészt a „VIII. Henrik magánélete44 cirnü filmben. Ezek az alkotások sejteni engedték, hogy mi lehetne a film ... A többi, amit láttam, egy technikai találmány jóvoltából, mind csak „kolosszális44 volt, „gigantikus44, vagy bűbá­jos, vagy egymillió dollárba került, s szer­ződtették hozzá a Csendes Óceánt... szóval elaludtam, amig néztem. Nem, akkor már in­kább egy nővel beszélgetek, vagy kávéház­ban ülök és nézek magam elé; az is mulatsá­gosabb. A mozit otthagyom a hangos híradó után, s a színházat az első nyiltszini taps után, mely egy-egy zseniális dialógus élcröp- pentyüit jutalmazza. Tudok beszélgetni Sha- kespeare-el, s tudok beszélgetni egy hordár­ral. De nem szeretem a zseniális élcröppen- tyüket. Hallom, Bécsben már három hét alatt előállítanak egy darabot, teljesen készen, a legjobb kivitelben, nagyobb ügynökségeink Cigarettával a szájában lépett akasztóin alá a csendbrgyilkos hulváhibányász Szombaton reggel hat órakor végezte ki a „névtelen’ bíróság fogházának udvarán Dzierzawa Rudolfot csehszlovák hóhér a mahrisch-ostrai Mór. O&trava, november -4. A csemdőrgyij- kos huiliváki bányamunkás kivégzéséről a csehszlovák távirati iroda a következő hiva­tali oe jelentési adta ki: Ma reggel hat órakor a mahrisch-ostraui kerületi bíróság udvarán végrehajtották a halálos ítéletet Dzierzawa Rudolf 32 éves hul- váki bányamunkáson. Dzierzawa eddig tíz­szer volt büntetve. 1932 február 8-án Dyr Ottokár csendőrőrmester rajtakapta a mun­kást egy tolvajláson és le akarta tartóztatni. Dzierzala előrántotta revolverét s közvetlen közelről föbelőtte az őrmestert, aki holtan esett össze. Dzierzawa letartóztatása után az­zal fenyegetőzött, hogy ha még egyszer sza­badlábra kerül, egy második csendőrőrmes­tert is agyon fog lőni és fenyegető módon viselkedett az öt kísérő csendőrzászlóssal szemben. Mahriseh-Ostrauban ez az első ki­végzés a kerületi bíróság fölállítása óta. Hivatalos megállapítás szerint az államfor­dulat óta 48 csendőrt öltek meg hivatásuk teljesítése közben, ezek közül hatot Morvaor­szágban és Sziléziában. KIVÉGZÉS TELJES CSÖNDBEN Az ítélet végtrelhajlásáról szóló jelentés tci- jeseti meglep efós szerűen érkezett. Mint isme­retes, D/zierzrawát 1933 február 24-én ítélték halálra az oe iráni esküdt-bírósági tárgyaláson, amelyen Tesar bírósági főtanácsos elnökölt. Az elítélt védője semmiségi panaszt nyújtott be a legfelső bírósághoz, amelyet 1933 junius 2.7-iki dátummal elutasítottak. A védő ekkor kegyelmi kérvényt adoitt be a közitársasági elnökhöz ée a kérvény sorsa hónapokon ke­resztül bizonytalan volt. Egv nappal a kivégzés előtt, november 2-án érkezeit meg a kabinetiroda értesítése, amelynek értelmében Masaryk elnök sza­bad folyást enged az igazságszolgáltatásnak és nőm gyakorolja kegyelmi jogát. Ezzel a halálraítélt sorsa megpecsételődött. A tegnapi nap folyamán érkezett meg Ostrauba az álfami hóhér két segédje társa­ságában, az ígazságügyminisztérium egyik tisztviselődével együtt. Érdekes körülmény, ■hogy a hóhér nevét a hatóságok, nem is közölték. Ennek magyarázata az, hogy a régi állami hóhér, Broümarsky, hivatalbaIé(pésekoir túlsá­gos népszerűségre (törekedett, nyilatkozatokat és interjúkat adott. Akkoriban őzt az eljárást nem tartották méltónak e hivatáshoz és. Broumarskyt csakhamar elbocsátották állá­sából Azóta a hóhér kinevezéséről és szemé­lyes körülményeiről semmiféle közlemény sem jut nyilvánosságra. Az i gazs ágügyjirúni aztér ium tisztviselője megjelent a máhris-ch-ostraui kerületi bírósá­gon és közötte a prágai hatóságok intézkedé­sét, amely szerint a'Z ítélet szombaton reggel hajtandó végre. Az intézkedések értelmében a legnagyobb csendben történtek meg az clő­Iliim Amikor arcszine fakó, szürkéssárga is tekintete bágyadt, amikor s-zomorn, nyo­mott lián gúlát és nehéz álmok gyötrik, amikor epepangás, gyomorfájás, fölfuvó- dás és fejnyomás kínozzák, olyankor taná­csos néhány napon át reggel éhgyomorra 1—1 pohár természetes „Ferenc József44- keserüvizet inni. Az orvosok azért rende­lik a FERENC JÓZSEF-keserüvizct oly gyakran, mert ez sok esetben a rosszullét okát gyorsan megszünteti és az egész szer­vezetet fölfrissiti. A FERENC JÓZSEF- keseriiviz gyógyszertáraliban, drogériák­ban és fűszer üzletekben kapható. készületek és csupán egész csekély számú hi­vatalos szemófy kivételével senki sem tudott semmit a kivégzésről. Első eset volt ez, hogy a sajtó képviselői sem vehettek részt az ítélet végrehajtásá­nál. Tegnap este megjelent a kerületi bíróság ta­nácsa, amefy az Ítéletet kimondta, Tesar el­nökkel az élén Dzierzawa cellájában. Jelen voltak Blecha, a kerületi biróság elnöke, és dr. Safek védő is. Az elnök közölte az elítélt­tel, hogy kegyelmi kérvényét etutasitótták cs hogy a kivégzést szombaton reggel hat. óra­kor hajtják végre. PONT HATKOR... A halálra ítélt bányamunkás meglepő nyu­galommal! vette tudomásul a , kedvezőtlen hirt. Merev tartással hallgatta végig az elnök szavait, majd enyhe lemondó mosoly futott át az arcán és legyintett kezével. Nyugafimát akkor sem veszítette el, mikor a biróság képviselői eltávoztak a cellájából. Vacsorára kedvenc ételeit kérte és az elké­szített ételeket nyugodtan, jó étvággyal fo­gyasztotta eb Kevés bort ivott és igen sokat cigarettázott. Az est folyamán meglátogatta a lelkész is, de az elszánt ember egyedül akart maradni. Az asztal mellett ült a cel­lában, állandóan cigarettázott, lefekvésre nem volt kedve. Reggel hait órakor kopogtattak cef.lájá/n, á törvényszéki orvos és a lelkész érkezett a fog­házőr társaságában, hogy Dizierzawát utolsó útjára kisérjék. Az eilitÓlt- ekkor is teljes nyu­galmait muta'toitt és csak kényszeredett moi •súllyal válaszolt a lelkész és az ügyvéd vi-: gasztaüó szagaira. Lekisérték a biróság udva­rára, aihoil már az éjszaka folyamán a hóhér utasítása szerint elkészítették az akasztói át,- Az akasztói,a egészen sima, széles fadeszka, amelyet fél méter mélységben erősítettek meg a földben. A halálraítélt bányamunkás az utolsó ciga­rettával a szájában lépett a fogházudvarba és a cigarettát akkor is tovább szívta, mi­kor az ügyész újból felolvasta előtte a ha­lálos ítéletet. Néhány perccel negyed hét után az átlam- ügyész átadta az elítéltet a hóhérnak, aki gyorsan és higgadtan teljesítette kötelessé­gét. Tiz perc elteltével’, a törvényszéki orvos jelentette, hegy az elitéit meghalt. A holttes­tet azonnal levették az akasiztófáró’., egysze­rű fakoporsóba ették és elszállították. A kivégzés helyét az eljárás egész tartama alatt erős rendőrkordon vette körül, amefy idegen embert nem engedett a hely' színéhez közeledni. Iíét óra elmúlt, amikor a városban az első emberek megtudták a hirt, hogy megtörtént a<z első kivégzés Mahriseh- Ostrauban. A hir futótűzként terjedt el a vá­rosban és egész napon át izgatottan tárgyal­ják az emberek a kivégzés részleteit. A KIVÉGZETT BÁNYAMUNKÁS ELŐÉLETE A harminckét éves Dzierzawa fiatal kora dacára rendkívül kalandos életen ment ke­resztül. Eleinte .munkás volt Freistadtban, az üzemből azonban elbocsátották. Dzierzawa ekkor Franciaországba ment és néhány é^ eltelte után visszatért Csehszlovákiába. Itt nem talált munkát, átment Lengyelországba, de nyugtalan vére újra Franciaországba ker­gette, ahol belépett az idegen légióba. Szol­gálata alatt két Ízben is súlyos beteg volt. Mi­kor ideje kitelt és elbocsátották az idegen lé­gióból, Franciaországban csavargóit hosszú ideig és közben teljesen elzüllött '. Az orvosi elmevizsgálat Dzierzawát értelmes, szellemileg teljesen egészséges embernek mi­nősítette, akinek feltűnő tulajdonsága a ha- zudozás. ísnB ... 5

Next

/
Thumbnails
Contents