Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)

1933-11-01 / 24. szám

1933 november 1, szerda. 3 Bevezetik a hadmentességi adót Az áiianti tisztviselők tanácskozásai a kormány nyal a Sizetésssőkkentés kérdéséről Prága, október 31. Az állami tisztvise­lők megbízottai, a koalíciós pártok szakszervezeteinek képviselői és a kor­mány hosszabb tanácskozásokban fog­lalkozott a tisztviselők fizetésének sza­bályozásával. Több kérdésiben megálla­podásra jutottak. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy a jövő évi költségvetésben a személyi kiadásoknál tervezett 438 milliós megtakarítást hajlandó 409 millióban megállapítani. 38 milliót hadmentes. ségi adó bevezetésével fogják fedezni. A pénzügyminiszter visszavonta azt a javaslatát is, hogy a tisztviselők műkö­dési pótlékát a tisztviselők lakhelye szerint állapítsák meg. Továbbra is megmarad a mai jogi állapot s a mű­ködési pótlékot a hivatal székhelye sze­rint állapítják meg. Ezzel szemben az állami tisztviselők beleegyeznek abba, hogy a működési pótlékot két állami szol­gálatban levő hásasiárs közül csak az egyik részére űzessék. A 'Kellog»paktufh vemzmla? Á japán kormány távolkeleti viláckonferem ivoikeieti világkonferenciát akar egybehívni Tokióban Szenzációs fordulat állott be .Ispán politikájába Berlin, október 31. Tokioi lap jelenté­sek szerint Araki hadügyminiszter a ja­pán kormány tényleges feje a sajtónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormánynak egy nemzetközi konfe­rencia egybehivását fogja javasolni. A konferencia, amelyre valamennyi mérv­adó hatalom mgebizoíijáí meghívnák Tokióba, a következő négy kérdésben döntene: í, A Távol Kelet békéjének biztosítása. 2. A flottaegyezmény meg­változtatása. 3, A Kellog-paktum reví­ziója a keletázsiai helyzetre való tekin­tettel. 4. Egy Oroszországgal való meg nem támadási szerződés megkötése. Ennek a tervnek a megvalósítása min­deneseire lényeges változást idézne elő Hitier november 12 után ül külpolitikai aktivitást keid A francia sajtó aggodalmai — Újabb hírek Hlndenburg lemondásáról A nem házas állami tisztviselőik kor­pótlékának a leszállításába is hajlan­dók belemenni a szakszervezetek, azon­ban a minisztérium által kívánt 25 szá­zalékos arányt nem fogadják el. A mi­nisztérium hajlandó az arányszám fö­lött tovább tárgyalni. A tisztviselők tiz százalékos leszállítást ajánlanak. A mi­nisztérium az előléptetések szünctelte- tétését kívánta, ehelyett a megállapodás értelmében az előlé­pettek az évi fizeiéstöbblet feléről le fognak mondani előléptetési taxa cí­mén. Továbbra is vitás kérdés marad az egész probléma központi kérdése, a tulajdonképpeni fizetésleszáilitás. Az eddigi számítások szerint a terve­zett leszállítás minden illetmény í százalékos csökkentésével volna egyenlő. Az állami tisztviselők azon­ban az egyenes vonalú általános le­szállítást elutasítják és progresszív csökkentést kívánnak. A progresszió módozataira nézve a kor­mány a hét folyamán fog határozni. Mussolini Hiüerröi Paris, október 31. Az 1933 című francia folyóiratban Mussolini érdekes nyilatkozatot tesz a bolsevizmusról és a nemzeti szocializ­musról. Kijelenti, hogy a bolsevizmust napról napra jobban gyűlöli. Gyakorlatilag a bolsc- vizmus meghiúsult. A nemzeti szocializmus programjáról megemlékezve Mussolini kije­lentette, hogy Hitler huszonnégy pontja za­varos és kétértelmű. A „szocializmus44 és a „nacionalizmus44 fogalmait nem szabad ösz- szekeverni. A szocializmus zárt és pontosan meghatározót fogalmat jelent, amelyből sem­mit sem lehet elvenni és semmit hozzátenni. A. szocializmus elvetendő és rossz és ártalmas voltán még az sem segíthet, ha a nacionaliz­mus fogalmával i.gyekezzük fölhigitani. A szocializmus veszélyes és zavaros volta nem gyengül a nacionalizmussal való összekap­csolással. alapján áll és Románia semmi körülmények között sem rokonszenvezhet ezzel a politiká­val. Az uj német kormány ezenkívül fölve­tette a fajkérdés jelszavát, amelynek a térhó­dítása Romániára nézve azért is veszélyes lenne, mert megbontaná az ország egységét. Éppen ezért Romániának a mai Németország­gal való együttműködése teljesen lehetetlen. Lehetetlen már csak azért is, mert a novem­ber 12-i választás fenyegető háborús veszélyt rejt magában. Németországnak négy évre van szüksége a felfegyverkezéshez, Franciaország­nak viszont tiz hónapra van szüksége ahhoz, hogy megerősítse keleti határait. Az „Ada- verul44 szerint Franciaország semmi szín alatt se fogja karbatett kezekkel nézni Németor­szág felfegyverkezését. A román lap szerint a november 12-i német választások Francia- országot döntő lépésre kényszeríthetik Német­országgal szemben. . A francia szocialista párt kizárja Renaudei pártját Paris, október 31. A francia szocialista párt főbizottsága hétfőn és kedden a francia párt­ban bekövetkezett pátszakadással fog foglal­kozni. A bizottság fölszólította a párttaná­csot, hogy zárja ki a szocialista pártból azt a huszonnyolc szocialista képviselőt, aki Rc- naudellel az élén az elmúlt hét keddjén a Da- ladier-kormány mellett szavazott. Azok el­len a képviselők ellen, akik tartózkodtak a szavazástól ugyancsak fegyelmit indítanak. Renaudei hívei hétfőn ülést tartottak, ame­lyen az uj párt vezére megindokolta, hogy miért foglalt állást Daladier mellett. 01 Géniben Gcnf, október 31. A népszövetség főtit­kársága ma a következő kommünikét adta ki: Henderson, a lefegyverzési konferencia elnöke elhatározta, hogy a főbizottságot no­vember 9-re és nem november 3-ra hívja ösz- sze, mert a november 3-i terminus betartása nehézségekbe ütközik. Norman Davis ameri­kai delegátus csak holnap este utazik el Géni­ből, úgyhogy november 9. előtt nem térhet vissza. Norman Davis az éjszakát Párisban tölti, de diplomáciai tárgyalásokat ott nem folytat. Japán eddig folytatott politikájában. Amint ismeretes, Japán a mandzsu* kérdésben minden közvetítő javaslatot elutasított s ugyancsak elhárította ma­gától Oroszország közeledését egy meg nem támadási szerződés megkötésére vonatkozólag. Különösen nagyjelentő­ségű Japán lépése azért, meri Oroszor­szággal szemben való viszonya a japán kormánynak az utóbbi évben erősen el­mérgesedett az orosz kormány kinai- barát politikai miatt. Politikai körök­ben valószínűnek tartják, hogy a várat­lan fordulat japán politikájában össze­függésben áll Litvinov amerikai utazá­sával. IoosgobH araiwufstrllá aielSIa wlufilllsrst Idézhet lel liili is Amerlha Ifiiitt Farától megvonják az állami medren síeléseket P á r i s, október 31. A félhivatalos Petit Journal berlini jelentést közöl, amelyben a következőket írja: Német diplomáciai körökben az a vélemény alakult ki, hogy a november 12-i választások eredménye le­hetővé teszi Hitler kormánya számára az uj, nagyarányú bel- és külpolitikai aktivi­tás megkezdését. Nem lehetetlen, hogy Hindenburg lemond Hitler javára. Az uj birodalmi gyűlés azonnal megkezdi az uj alkotmány kidolgozását. Hitler a válasz­tás eredményére támaszkodva, még hatá­rozottabban a német nép nevében fog be­szélni, különösen Franciaországgal kapcso­latban. A kancellár a párisi kormánynak kategorikus békeajánlatot tesz olyan föl­tételekkel, amelyeket Párisban már sejte­nek, de még nem tudnak pontosan. A fran­cia külügyminisztériumban bizonyosra ve­szik, hogy Hitler november 12-e után köve­telni fogja a közvetlen német—francia tárgyalások megkezdését a lefegyverzési és a biztonsági kérdés tisztázására. A párisi külügyminisztérium nagyjában ismeri a német javaslatok szövegét, de csak akkor foglal állást hozzá hivatalosan, ha Hitler hékekövetelése ott fog feküdni a tárgyalási asztalon. Diplomáciai titkos tárgyalásokat a francia kormány eleve visszautasít. Ami­ről szó lesz, minden a nagy nyilvánosság előtt fog lebonyolódni. Ugyanakkor a pá­risi kormány minden lépéséről és Német­ország valamennyi kívánságáról értesíti szövetségeseit, különösen a kisantantálla- mokat, hogy ezek is állást foglalhassanak a tervekhez. Mint ismeretes, Franciaország a négyhatalmi szerződés kiegészítésekép­pen levelet intézett a kisantaníállamok kormányaihoz és megnyugtatta őket. E le­vél alapján a francia diplomácia Hitler vjj követeléseit is a meglévő szövetségek kere­tén belül fogja letárgyalni. A BUKARESTI SAJTÓ SZERINT FRANCIAORSZÁG HÁBORÚRA KÉ­SZÜL NÉMETORSZÁG ELLEN Bakarest, október 31. Az „Adaverul44 mai száma részletesen foglalkozik a november 12-i német választásokkal. A lap szerint a gyenge Németország nem lehet érdeke a román poli­tikának és alapjában véve Romániának nem lehet kifogása a német fegyverkezés ellem Csakhogy a mai német kormány a revízió Newyork, október 31. Kooseveltnek az az intézkedése, amely az újjáépítési hitelszö­vetkezetnek külföldi aranyértékek tömeges fölvásárlására adott megbízást, az európai pénzpiacon nagy izgalmat keltett. Különö­sen angol pénzügyi körökben néznek ag­godalommal a Fehér Ház aranyvásárlási akciója elé. Egyes körökben pedig az a vé­lemény alakult ki, hogy Amerika a világ aranykészlete fölött a csöndes ellenőrzést akarja megszerezni magának, ami mögött az arany-országok az aranystandard elleni támadást szima­tolják. A nyugtlanság úgy a párisi, mint a londo­ni pénzpiacon igen nagy, annál'is inkább, mert Roo.seveit elszánt dollárelértékteleni- tési kísérlete magával ránthatja a fontot is, ha ugyanis a dollár értékének ötven szá­zalékára esne vissza, a fonton is jelenté­keny mesterséges értékredukciót kellene végrehajtani, amire pedig! az angol gazda­sági élet egyelőre legkevésbé sincs fölké­szülve. Rocsevelt intézkedése alapján az arany- fölvásárlási akció már/ holnap kezdetét veszi, erre a célra az aiierikai kormány a Rekonstruktion Fináncé Corporation, nak egymilliárd dollárt bocsájí rendel­kezésére. A hitelszövetkezet az arany bevásárlási ér­tékét 31.93 dollárról 32.12 dollárra, tehát az utóbbi napok áremelkedésénél jóvad je­lentékenyebben emelte. A jelek szerint Rocsevelt a font elértéktelenitésére terv­szerűen törekszik, ami a londoni közgaz­dasági körök véleménye szerint heves pénzügyi konfliktusra vezethet Anglia és Amerika között. Valószínűnek tartják, hogy ha Roosevelt nem áll meg azon az utón, amin njpst elindult, már pedig való­színű, hogy ezen az utón nincs megállás — Anglia és Amerika között elkerülhetet­len a valutaháboru, ami rövidesen más országokra is át fog ragadni. így például a japán kormány, amelyet szintén igen érzékenyen érint a dollárhigi- tási kísérlet, máris megtett minden előké­születet a yen értékének leszorítására. WASHINGTONI ELLEN VÉLEMÉNY Washington, október 31. Amerikai köz- gazdasági körökben egészen másképp íté­lik meg a helyzetet, mint Európában. Pjtt- mann szenátornak, Amerika londoni gaz­dasági főmegbizottjának véleménye sze­rint Roosevelt akciója alkalmas lesz arra, hogy Anglia és Amerika között a valuta- fegyverszünet barátságos állapotát meg. teremtse. Szerinte Roosevelt akciója egy általános valutastabilizálási akció előmozgalma. ERÉLYES RENDSZABÁLYOK FORD ELLEN Newyork, október 31. A New York Hé­ráid értesülése szerint Ford és a kormány konfliktusa annyira kiélesedett, hogy Roosevelt kijelentette, hogy Fordtól az összes katonai szállításokat megvonják. Érdekes, hogy ugyanekkor elmérgesedett Ford gyártelepén a sztrájkmozgalom is és tegnap este harminc autón fölvonultak a gyár ellen a sztrájkoló munkások és való­ságos kőzáport zúdítottak a gyár épüle­te Ívre. Éfe'belépett a nárt- feloszlatási törvény Prága, október 31. A törvénj^ek és rendeletek tárában ma jelent meg 201. szám alatt a politikai pártok működé­sének szüneteltetéséről, illetve a pár­tok feiöszatásáról szóló törvény. A tör­vény a mai nappal életbelépett.

Next

/
Thumbnails
Contents