Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)

1933-10-10 / 6. szám

1933 október 10, kedd. 3 Minimális gólarányu győzelmek a kassai keriitel derbimérközésein Szervezik a iutballviíágbajnokságot A FIFA intézőbizottságának határozatai — Biróküldés Páris, október 9. A Rímet elnökletével Paris­ban ülésező Fifa intéző bizottság tárgyalta a jö­vő évben Olaszországban lebonyolítandó világ- bajnokság programját. Haiti és Mexikó utólagos jelentkezését tudomásul vették. Ez a két állam Kubával egyetemben képezi majd a középame- rikai csoportot, amelynek győztese Olaszország­ban az Egyesült Államok csapatával fog mér­kőzni. Elfogadták továbbá a Belgiumból, Hollandiá­ból és Írországból álló csoportnak azt az aján­latát, amely szerint ezek az államok ugyancsak olasz földön akarják a továbbjutás kérdését el dönteni. Előzőleg a biróküldő bizottság ülésezett Dr. Bauovens elnöklete alatt A bizottság felhí­vást intéz az egyes szövetségekhez, hogy 1931 április 15-ig terjesszék fel az alkalmas bírókat. A világbajnoktonnán Európa 12 legjobb futball- birója fog közreműködni. Végül különböző , technikai kérdésekről tár­gyaltak és úgy döntöttek, hogy félreértéseket elkerülendő,, minden pályamérctet méterekben fognak megszabni. Az országos amatörhajnokság elődöntője a prágai DFC és a holmi AFK győzelmével végződött A DFC gyönge játéka — Kotin a favorit DFC—Batfa Ztin 2:0 (2:0) Prága, október 9. Az otthonában 5000 néző előtt játszó prágai német csapat nem tudott meg­győző formát mutatni a morva bajnokcsapat el­len. Az átlagot is alig elérő DFC-t csak kifogás­talanul működő védelme juttatta győzelemhez, melyet a Bat‘a-csapat a második félidőben erő­sen szorongatott. A különben széteső prágai csatársor már az első félórában megszerezte a győzelmet jelentő 2 gólt Patek és Kannháuser révén. A mérkőzés vége eldurvult és a nimbufgi Siba. bíró dr. Sebillingert és a zlini Derűseket ki is állította. Kolin, október 9. AFK Kolin—SK Budejovice 5:2 (3:1). A budweisieket balszerencse ül­dözte, kapusukat már az első percekben el­vesztették és egy teljes félidőt 10 emberrel vol­tak kénytelenek lejátszani. A kolini csatárok a 30-ik percig 3 gólt lőttek Chluby, Howorka és Pospisil révén — EK Budejovice közvetlenül félidő előtt szépített Kolar góljával. Újrakezdés után továbbra is erélyesen támad az otthoni csapat — ennek eredményeképpen Chluby (11-es- ből) és Karcéra 5:1 -re emelik az eredményt, de Miohalek ugyancsak tizenegyesből javít a vere­ség arányán. A mérkőzést 5000 néző jelenlétében a kladnói Kubik vezette kifogástalanul. Gólzáporral győzött a Ligeti és a Vas a nyugati kerület bajnokságában A vasárnap meglepetése: a PTE kikapott az Admirától Pozsony, okitáíber 9. (A Napló pozsonyi sport- szerkes/ztőjé'től.) A nyugati kerületnek megle­hetősen mozgalmas vasnnapja yoit, melynek során a két bajnokjelölt, a Vá® és Ligeti fölé­nyesen intézte el ellenfeleit. A szokásos megle­petés ezúttal sem maradt el. A bajnokságban jól startoló PITE váratlanul! vereséget szenve­dett a tavaly még másodosztályú Admirától és igy kénytelen volt átengedni a harmadik he­lyet ellenfelének. A vasárnapi mérkőzésekről! a következő tudósításokban számolunk be: ADUIRA—PTE 1:0 (1:0) A két céapaut erős küzdelmet vívott, amely azonban végig a fair játék keretei között ma­radt. Eleinte a PTE volt fölényben, de csatár­sora a kapu előtt tehetetlennek bizonyult. Las­san az Admira is felfejlődik s & 25. percben Walle labdájával Varga megszökik és közelről vódhetetlen gólt £ő. Helycsere után a játék ké­pe nem változik. Eleinte a PTE támad, de rö­videsen ismét az Admira lép akcióba. A PTE átcsoportosítja csapatát, Ménessy a csatársor­ba megy előre, de ez 6em basznál is az ered­mény már nem változik. A győztes csapat leg­jobb embere Bíró volt, a PTE-ben csak a half- sor felelt meg, egyébként a csapat mélyen for­máján alul szerepelt. Bíró: Jenicsek. LIGETI—DONAUSTADT 8:2 (4:0) A Ligeti régi dicsőséges napjaira emlékez­tető stílusban játszott és minden jel arra mu­tat, hogy a csapat ezidén komoly szerepet fog játszani a bajnokságban. A győzelem értékét növeli az a körülmény, hogy Meidlánger és Vinkovics hiányzott a csapatból. A győztes csa­patban a csatársor elemében. Toronymagasság- nyira kiemelkedett a mezőnyben Müller, aki majdnem minden gólban benne volt. Agilis volt Mayer II. is. A Donaustadt nagyon vis­szaesett, a csapat lelkesen játszott, de ez min­den, amit róla mondhatunk. Nagy általános­ságban a Ligeti erős fölényben volt. A gólokon Müller (3), Mayer II., Molnár II. (2) osztozkod­tak, egy gól öngólból esett, mig a Donaustadt góljait Farba és Proks 'lőtte. Biró: Bertha. HÚSOS—KÁBELGYÁR 5:2 (5:1) | A (két csapat ádáz küzdelmet vívott és nagy­jában egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A mér­kőzést a gólképesebb és nagyobb áttörő erejű Húsos csatársor döntötte el. A vezető golf Húsos éri el Kosek révén, de Zrán góljával a Kábelgyár hamar kiegyenlít. Röviddel rá Kosek ismét vezetéshez juttatja a Húsosokat s Kellcr egyéni akcióiból még egy góllal szapo­rítja az előnyt. A második félidőben megfordul a kocka. A Kábelgyár egyre többet támad, de fölényéből nem tud tókét kovácsolni. A 7. perc­ben Zrán rúgja a Kábelgyár második gólját s az eredmény igy is marad. A győztes csapat­ban Kai ser és Czér vg-ltak a legjobbak, mig a Kábelgyár csapatából Kosek és Proks emelke­dett ki. Biró: Farkas. 400 néző. VAS—SZENCI TK 6:0 (5:0) A mérkőzés teljesen egyoldalú volt, A szenei csapat inferióris ellenfélnek bizonyult, különö­sen a védelemnek volt gyenge napja. Ezzel szemben a Vas kitűnő napot fogott ki, főleg Fürsztre vonatkozik ez, aki a csatársor telke volt. Az első félidőben a Vas már bebiztosította a győzelmet ’Fürszt (4) és Motheil góljaival, a második félidőben a Vas lefékez és mindössze egy gólt ér el, amelynek szerzője Sidó. A győz­tes csapatban a Fürszt—Motheil-balszárny nagyszerűen játszott és jó volt még Túrna is. A vesztes csapatban csak Szalay érdemel emlí­tést. Biró: Keszler. AZ OSZTRÁK BAJNOKCSAPAT GYŐZÖTT POZSONYBAN Vienna SK Bratislava 2:0 (1:0) Pozsony, október 9. (A „Napló14 pozsonyi sport- szerkesztőjétől.) Háromezer főnyi közönség volt kiváncsi az osztrák bajnokcsapat mérkőzésére az SK Bratislana ellen. A Vienna nagy csalódást keltett, minden ambíció nélkül, lélekteienül ját­szott, igazolva azt. ho-gy jelenleg teljesen formán kívül van. Nem volt jó napja a Bratislavának sem, mindamellett a mérkőzés egyes periódusaiban egyenrangú ellenfele volt a bécsieknek s ha a csatársor belső triója kevésbé lett volna tehetet­len, akkor meg is nyerhette volna a mérkőzést. Úgy a bécsi, mint a pozsonyi csapatban csak a közvetlen védelem felelt meg. Nehéz volna eldön­teni, vájjon a Rainer—iSmausvagy pedig a Dam­csik—Stastny hátvédpár közül melyik volt a jobb. JElsőuzben szerepelt a pozsonyi csapatban Pa- raba, a pöstyéniek volt kapusa, aki nem váltotta be szerepléséhez fűzött reményeket. Huibek sok­kal jobb kapus. A haifsorban egy félidőt játszott a betegségéből felépült Horky, aki elég jó volt, de kissé még félénk. Helycsere után Daucsik III. foglalta cl az ő helyét. A csatársorban csak Sorai és Maszárovlcs játéka elégített ki, annál gyen­gébb volt azonban a belső csatártrió, amely a gólhelyzetek egész sorozatát hibázta el. A bécsi csapatban a közvetlen védelmen kívül kitűnő volt Hoffmann válogatott centerhalf és Kaller, a jobb- balf. Gsohweidl kétségtelenül nagy klasszisai já­tékosadé nem nagyon ambicionálta a játékot. A Vienna első gólját az első félidő 20.- percében ér­te el Hoffmann révén, a második gólt Gschweidl lőtte a második félidő 28. percében. Biró: Kupric. TÖLTÉN’YGYÁRI SK—MAKKABEA 6:1 (2:0) A Makkabaa nagy gólarányu veresége meg­lepetés.-- ......; KS C—KAC 1:0 (1:0). Biró: Braun (Pozsony). 1200 néző. A kassai ösriválisok összecsapásából az utóbbi időben erősen feljavult KSC került ki megérdemelt győztesként. A mérkőzést eldöntő gójt Húszak lőtte a 40. percben egy a KAC kapu előtti kavarodásból. A KAC a 15. perc­ben kiállított Paszternák nélkül játszott. Ké­sőbb a biró Pásztort is leküldte a pályáról. Eperjesi TVE—Kassai Törekvés 1:0 (1:0). Biró Vértes (Kassa). — Az eperjesiek reor­ganizált csapata meglepetésszer.en legyőzte a gyengélkedő bajnokot. A győztes gól már a 9. percben esett Gaszprisin révén. — Kiemelendő Bihari jó játéka. A kassai zsupabajnokság Nagyinihály: CS Kosicc—Nagymihály 1:0. Koronrpa: Korompai Haladás—Bárt.fai SK, 3:2. Töketerebes: Töketerebesi SC—Slavia Eper­jes 4:1. Igló: Iglói AC—Gálszécsi 4:0 (1:0). Téhány: Téhányi SK—SK Roma 5:1 (3:1). Az Ipolysági SC legyőzte az ESE-t A déli kerületi bajnokság eredményei A nap eseménye az Ipolysági SC biztos 3:l-es győzelme az Érsekujvári SE ellen. KFC—Párkányi TE 3:1 (2:1). I. oszt bajnoki mérkőzés Komáromban. Bíró Lányi Géza (Po­zsony). 1000 néző. A mérkőzés egyik fél részéről sem nyújtott szép játékot , a KFC már az első liz percben két gólt ért el s úgy látszik, hogy ha­marosan több is követi. A csapat azonban várat­lanul megtorpant és most már a vendégek ve­szélyeztetnek. Dvorak révén gólhoz is jutnak. A második félidőben az . egyik PTE játékos megsé­rül és kiáll. A IvFC ennek ellenére sem tud döntő fölénybe kerülni, igaz, hogy az ellenfél körömsza- kadtáig védekezik. A 30. percben esik a harma­dik és egyúttal az utolsó gól. Gólszerzők RŐÖi (2)-és Kaigyelka, valamint Dvorak. Lányi biró na* g-yon jó. A nap eseménye az Ipolysági Sö biztos 3:1-ed győzelme az Érsekuj.vári SE ellen. . Lévai TE—Diószeg 8:0. * Köbölkuti AC—Komáromi MTE 2:0 (0:0). KE, osztályú bajnokság. Nagy fölénnyel győz a LAFC Középen Losonci AFC—Pelsöci SC tt:0 (3:0) Bajnoki mérkőzés Losoncon, amit a klasz- sz ifi ok kai jobb LAFC sétálva nyert kétszám­jegyű eredménnyel. Első félidőbén még vala­hogy, csak ellenállt a PSC, de a másodikban el­készült erejével. LAFC-mál a belső csatártrió remekelt, PSC- nél a közvetlen védelem és a balszárny tűnt ki. A gólokat Korec (5), Ferenczy (3), Bézy (2) és Tulák lőtték. Biró Gottreick (Rimaszombat) objektív. RIMASZOMBATI ME—APÁTFALUSI SC 5:1 (0:1) Bajnoki Rimaszombatban, mely a RME meg­érdemelt győzelmével végződött, bár eleinte nem bírt a feljavult ASC-vel, ASC-mél jók vol­tak: Uram, Madarassy, Bukovszky; RME-nél a közvetlen védelem és Dobó. Góllövők: Dobó és Molnár a RME, mig Hegedűs -az ABC’részéről. Bíró: Táry (Fülek). FÜLEKI TC—RAGYOLCI TC 4:1 (1:0) Bajnoki mérkőzés Füleken, nehezen szerzett, de megérdemelt győzelem. Az FTC uj emberre!!: kísérletezett balösszekötőben (Bartek), aki be-f vált. Az első félidő nagy, de eredménytelen FXC- fölényt hoz. Juracsek már a 2. percben kapufát lő.'Márkus szépen küldi a szélsőket, de azok rontanak. A 20. percben Lakatos 16-oin fauto'lja Mihók II.-t, a büntetőt Galbács belövi. 1:0. A második félidőben 15 percig nyomasztó RTC-fölény, de korneren kívül mást elérni nem tudnak. Most Fülek jön fel és Galbács a második gólt lövi. A harmadik gólt Galbács; ko-rneréből Bartek fejeli. Az utolsó gól Felt öl dy büntetőjéből esik a 40. percben. Füleknél a közvetlen védelem, Zupko és Bar-* tek voltak jók, mig RTC-nél Dautner, Hódul Lakatos tetszettek. Bíró: Sponer, aki erélyes játékvezetőnek bizonyult. PTC 11—Ftileki VSC 6:0. II. ö. ba jnoki. Tamásfalvai MSC—RME 11 3:2 (3:1). II. őszi bajnoki. <• Biztos Savoritgyözelmek Kárpátalján Ungvár: UMTE—BMSE 4:0 (1:0) Bajnoki meccs. Ferenczy (Munkács) jó biró. A gólokat Hornyák (2), Komenda (2) és Kahán (1) lőtték. UMTE—BMSE, B 3:0 (1:0). SK Rusj—CsSK Ungvár 2:1 (0:0). Biró Ratibor- szky (kassai zsupabajnokság). Góllövők: Krizs (1), Szukoxszky, illetve Jedlicska, Huszt: Ungvári AC—Hűsíti SE 2:2 (2:0). Ba­rátságos mérkőzés. Beregszász: BFTC—UTK 3:2 (2:1). Bíró Kala- fong (Kassa). Az UTK első veresége. Munkács: MSE—Csapi SE 3:0 (2:0). Bajnoki. Biró Gottlieb Ferenc (Ungvár). Biztos győzelem. - MSE B.—CeSE B. 5:0. NYITRAI AC — NAGYSZOMBATI RAPID 3:1 (1:0) Vasárnap délután rekordközönség előtt folyt le az izgalmas bajnoki mérkőzés, mely a nagy­szerű formában levő helyi csapat megérdemelt győzelmét hozta. A vendégcsapat és a me­zőny legjobb embere a nagyszombati Tomccsek volt, rajta kívül Ondruska és Kozma mutattak jó formát, mig a helyi csapatnál főleg Spevár mutatott nagyszerű formát. Bíró Martinkovics objektívon vezette a mérkőzést. Ungvár-Kassa 0:2 városközi tenniszmérkőzés Mankovics verte Gottesmannt. A verseny részletes lefolyását és eredményeit holnapi szá­munkban közöljük. Menzel Roderich á meráni verseny hőse Merán, október 9. A nemzetközi tennisz verseny utolsó napján Menzel előző napi győzelméhez a férfiegyesbajnokságot is megszerezte, mert a döntőben az olasz Stefanit 1:6 9:7 6:2 sorarány­ban legyőzte. Megjegyzendő azonban, hogy Ste- fani az első szett megnyerése után elbukott és sérülten kénytelen volt később feladni a mérkő­zést. Menzel harmadik bajnoki cimét Krahwin- kellel egyetemben a vegyes párosban szerezte meg. A női egyes Lenz-serleget Krahwinkel nyerte, meg Aussem ellen 6:3 6:l-rc. A női pá­rost Henrottin-A'damoff — Aussem-Krah ovinkéi ellen 8:6 6:2-re nyerték. A vigaszversenyt Tlo- czinski nyerte meg Artens ellen 6:4 6:l-re. Stájerország-Nyugatmagyarország tegnap Graz­ban atlétikai versenyt vívtak. Győztek a stáje­rek 55:50 arányban. Zágráb-Budapest városközi tenniszmérkőzés első napján Zágráb vezet 2?0 arányban. Bánó gyenge játék után vereséget szenvedett Palla- dától 2:6 2:6 3:6-ra; a betegen kiálló Gabrovitz Kukuljevicstől szenvedett vereséget 6:1 1:6 4:6 arányban. Magyarország 1933. évi marathoni futóbajnok- ságát Galambos nyerte meg 2 óra 46.27 perces idővel; a kassai Halia tizedik, Nyigoscsjk tizen­hetedik lett. A PRÁGAI I. PROFILIGA EREDMÉNYEI: Bohemians—Teplitzer FK 3:2 (3:0). A tepliitzioik nagyon érzik Krcsil hiányát. A győzteseknél Ko­csis és Bej-bl remekelt. Viktória Zsizskov—SK Kladno 3:1 (1:0). % zsizskovdak igen jól játszottak. Slavia—Zsidenice 3:2 (1:1). A pozeonyi Dos Br-üll kitűnő bíráskodásával 10.000 főnyi rekord­közönség előtt lefolyt meccs — amelyben Ka/ta csapata isimét alulmaradt. A brünniek eddig még nem szereztek pontot a bajnoké ágban. Sparta—SK Nachod 6:1 (4:0). A bajnokcsapat nagyszerűen játszott és pompás csatársora köny-i nyen érte cl a gólokat, a magyar Kai öcs ay (2);, öilny ■■ (3) és Braine ’ által. MAGYARORSZÁGI LIGABAJNOKSÁG A Hungária újabb veresége a magyar profiliga­bajnokság szenzációja A Hungária Kaposvárott szerepelt a Somogy ellen és 3:1 (2:0) arányban vereséget szenvedett, A kék-fehérek furcsa eredményeihez hozzá va* gyünk szokva. Újpest-Szeged 3:2 (1:0). Az újpesti stadionban nehezen győzött a tavalyi bajnok. Kispest-Phöbus 2:2 (2:0). A bajnokságban ve­zető kispestiek a meglepetések csapatával, a, Uh ö bús sál csak döntetlenül tudtak végezni. Bocskay-Budai 11. 3:0 (1:0). A jobb csatársor a debreceniek javára döntötte el a mérkőzést. Ferencváros-Attila 2:0 (0:0). A miskolci pályái! nehéz volt a zöld-fehérek győzelme. AZ OSZTRÁK PROFIBAJNOKSÁG VASÁRNAPJA Rapid—Admira 6:2 (4:1). A két élcsapat talál­kozását óriási érdeklődés kísérte. Floridsdorf—FC Wien 3:2 (1:2). Austria—Sportklub 4:3 (1:3). Az Austria 3 peré alatt egyenlített és Sindelár góljával szerenosé-i sen meg is nyerte a már elveszettnek hitt meccset. Hakoah—WÁC 1:0 (0:0). A nap meglepetése. A' tabella elén a Rapid és Admira állnak egyfős mán 8 ponttal. • Afegg

Next

/
Thumbnails
Contents