Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-26 / 20. szám
1933 október 26, csütörtök. .................. .............— ME GKEZDŐDÖTT MILANÓBAN a vérajándékozók misztikus kongresszusa A vérátömlesztés tudománya az évezredek tükrében — Medea és az egyiptomi bölcsek A vércsere, mint a kibékülés módja — A négy vércsoport és az uj foglalkozás érdek- szervezete — Áldás az emberiségre Milánó, október 25. Október 22-én érdekes kongresszus kezdődött. Milánóban: azok az emberek gyűltek ősszel akik, mint illetékes helyeken bejelentették, hajlandók arra, hogy vérüket a. tudomány és a gyógyítás szolgálatában átöntsék embertársaik beteg testébe. Nemrégiben a franciaországi „vér ajándékozók" gyülekeztek egy délfrnncia városban, most pedig olasz eszmetársaik gyűlnek össze -Milánóban, hogy az uj „szekta11 elvi álláspontját és ügyes-bajos dolgait .megbeszéljék. A kongresszus jellegéből nem hiányzik a kísérteties és romantikus szellem. Minden tárgyilagos jelentősége mellett psziholó- giallag is igen érdekes története van a vérátömlesztés tudományának az emberi kultúra tükrében. Ma már a legtöbb országban valamilyen formában szervezkedtek a vérajándékozók, a vérátömlesztés ma már egyszerű napi eseménye az orvostudománynak és a legsikeresebb operációk közé tartozik. A VÉRÁTÖMLESZTÉS TÖRTÉNETE Semmiféle más sebészeti beavatkozás nem tud felmutatni olyan változatos történelmet, mint a vérátömlesztés. A gondolat, hogy a megöregedett testet fiatal vérrel frissítsék föl, már a mítoszban is megtalálható. Ősrégi monda szól azokról az egyiptomi papokról, akik értették a módját, hogy7 vérrel fiatalítsanak meg öreg embereket. A monda szerint ők tanították ki Medeát, a varázslónői, erre a démoni művészetre. Ovidius a Metamorfózisok hetedik könyvében mondja el, miképpen fiatalította meg Medea Jázon atyját, Aesont: „...meztelen karddal nyitja meg Medea az aggastyán torkát és kiereszti az elöregedett vért és újra megtölti nedvvel és mihelyt Aeson magába szivta a torkán és a seben keresztül, újra fénylővé válik a szakák, sötét, fürtökben hullámzik őszülő haja." Határozott formában találkozunk a vérátömlesztés gondolatával a 15, században Krisztus után. Ebben az időben Olaszországban állítólag Vili. Inoeent pápán, aki teljesen elgyöngült egy betegség folytán, végzett vérátömlesztést egy zsidó orvos. Egy fiatal fin vérét vezették at a pápa ereibe. A vérátömlesztés igazi jelentősége csak akkor kezdett beigazolódni, amikor 1628-ban Wilíiam Harvey felfedezte a vérkeringést. Ekkor kezdtek a. vérátömlesztés elméletével tudományos alapon is foglalkozni. Angliában volt legelőbb alkalmas talaj a vérátömlesztés gondolata számára, mégis, ■ Franciaországé a dicsőség, hogy ott végezték először vérátömlesztést embereken. Jéan Denis, a matematika és filozófia profesz- szora, vagyis abban az időben egyúttal az orvostudomány professzora is, volt az első, aki Emmeres kirurgussal együtt véghezvitíe az első vérátömlesztést 1667 juniue 15-én. A tudósok először állatvérrel kísérleteztek, éspedig bárány- vért használtak erre a célra. Németországban az Odera melletti Frankfurtban végeztek elŐézör vérátömlesztést bárányvérrel 1668-ban. De már 1667-ben felvetette Eleholz Zsigmond. a brandenburgi herceg orvosa a kérdést, hogy vájjon nem iehetne-e kölcsönös vérkicserélés által kibékíteni és egyenlő gondolatokra hozni viszály- kodó házasíársakat és testvéreket . . . A következő évszázadokban megfeledkeztek a vérátömlesztésről, csak itt-ott esik szó róla az orvosi irodalomban. James Biundel, szülészorvos Londonban végezte 1825-ben az első vérátömlesztést. embervérre]. De úgy a bárányvér, mint az embervér átömleeztésének eseteiben igen sok szerencsétlenség történt, anélkül, hogy a sikertelenség okára rájöttek volna. Csak a 20. század elején jutottak komoly eredményre a vérátömlesztés terén. Németországban Enderlen és Hotz 1902-ben közvetlen vérátömlesztést, végeztek, Amerikában pedig Crile 1906-ban végezte az első ilyen műtétet, A módszer azonban a prakszisban nem vált be, mert, folytonos sikertelenségek történtek, amiknek okát nem tudták kiderítem. MEGOLDÓDIK A REJTÉLY Amit a néphit már a monda korában kitalált és amit évszázadokon keresztül tovább szövögetett az emberi elme, az csak három évtizeddel ezelőtt ment tudományos teljesülésbe űr. Lamlsteiner Károly bécsi orvos korszakalkotó felfedezése révén. Az orvos 1901-ben ismertette találmányát egy tudományos folyóiratban és ennek a tudósnak sikerült kideríteni a folyamatot, amely szerint a különböző emberek vére egymásra hat. 1>. Landsteiner felfedezése alapította meg a különböző vércsoportok tanát és e felfedezés tette lehetővé, hogy a vérátömlesztés valóban áldásává váljék az emberiségnek. Dr. Landsteiner, aki jelenleg hatvanöt éves és a néwyorki Rockefeller alapítvány intézetében végez kutatásokat, 1930-ban megkapta az orvosi Nobel-dijat. NÉGY VÉRCSOPORT A négy vércsoport, föl állítása forradalmat jelent a vérátömlesztés történetében. Landsteiner eredményei alapján Decnstello és Sturl-i, Jánsky és Moss négy vércsoportot állapítottak meg. Egyszerű vérvizsgálat alapján meg lehet állapítani mindenkinél, hogy vére melyik csoporthoz tartozik. A vérátömlesztés céljából praktikusan fontos tény könnyen megjegyezhető: az az ember, akinek vére az első csoportba tartozik, valameny- nyi csoportba tartozó vér befogadására alkalmas. Az az ember pedig, akinek vére a négyes csoportból való, valamennyi ember számára adhat- vért, Ezenkívül mindegyik csoporthoz tartozó emberek felvehetik az ugyanahhoz a csoporthoz tartozó emberek vérét. A csoport minőségét. nagyon könnyen meg lehet állapítani. A vérátömlesztésnél, akármilyen sürgős a beavatkozás, elsősorban meg keli állapítani a vércsoportot. A tapasztalatok szerint a legtöbb országban már túl vannak azon a. nehézségen, hogy olyan embert találjanak, aki hajlandó vérét rendelkezésre bocsátani vérátömlesztésre. Ezek az emberek rendszerint előre jelentkeznek egyes kórházakban, ahol jegyzéket vezetnek róluk, megállapítják a vércsoportjukat, néha be is tetoválják a bőrükre a vércsoport számát. VALÓSÁG ÉS ROMANTIKA Természetesen a legnagyobb gondossággal bajtják végre a vércsoport megállapítását. A vérátömlesztésnél' kárt csak esetleges vérbajosok vérének, vagy pedig meg nem felelő vércsoportéi emberek vérének átömlesztése okozhat. A vér átömlesztése különböző technikai módszerek szerint történik. A vérátömlesztések eredményei az egyes betegségekben néha varázslatosak és elkápráztatok. Felejthetetlen benyomást tesz, amikor az orvos látja, hogy a teljesen vérét vesztett beteg, akinek teste már úgyszólván teljesen hideg, aki már alig lélekzik és pulzusa sincs, a vérátömlesztés után meglepő gyorsasággal tér magához. Manapság már csecsemőknél is alkalmazzák a vérátömlesztést. Az orvosi beavatkozás tehát, amelynek eredete az őskorba nyúlik vissza, amely évszázadokon keresztül fenntartotta az érdeklődést és csupán az utóbbi három évtizenben jutott el arra a pontra, hogy biztos gyógyító eszközként használhatják, a vérátömlesztés ma már igen fontos helyet foglal el az egész gyógyászatban. Alkalmaztatása napról-napra kiterjedtebbé válik és az eredmények néha egészen csodálatosak. A fejlődés' hozta magával, hogy az xigynevezett vérajándékozás ma rr.ár valóságos hivatássá lett, sőt. néha mindennapos hivatássá. Amerikában kezdődött, a többi országokban folytatódott e foglalkozás elterjedése, minthogy az önként jelentkező vérajúndékozók számbelileg távolról sem feleltek meg.-a szükségletnek. A vérajúndé- kozáö mesterségét sok minden fenyegette. Egy időben attól tartottak, hogy a vérrel együtt vonzalmakat és hajlamokat is át lehet ömleszteni a betegbe. Egy nagysikerű regény is jelent, meg erről a kérdésről Amerikában, de természetesen kiderült, hogy az ilyen aggodalmak a mesék világába tartoznak. A vérátömlesztés iparát legjobban azonban a folytonosan haladó orvostudomány veszélyezteti. Állítólag már sikerült orosz tudósoknak hullák vérét úgy konzerválni, hogy azt későbbi vérátömlesztésre lehet felhasználni. Egyelőre még nem tartunk ennyire és az úgynevezett mesterséges vér is a jövő zenéje még. A vérajándékozóknak azonban finom ösztönük van. Ha rosszul megy soruk, egyletet alkotnak s gyűlést. hívnak össze. Ugyiátszlk a legkülönlegesebb és legnemesebb foglalkozások sem térhetnek ki e törvény alól. A vérátömlesztést még mindig bizonyos romantikus szellem veszi körül, de a valóság megváltoztatta a régi mondást, amelyet most igy használnak: „A vér különös nedv, amit. azonban vásárolni is lehet12 — A zsidó nemzeti alap pozsonyi főgyülése. Pozsonyból jelentik: Október 15-én tartotta a zsidó nemzeti alap pozsonyi bizottsága ezidei közgyűlését igen élénk részvétel mellett. A funkcionáriusok jelentése igazolta azt- a körülményt, hogy a pozsonyi zsidóság évről évre jobban méltányolja a nemzeti alap munkálkodását, amelynek célja földvásárlás és a zsidó nemzet számára való birtokba vétele Palesztinában. Ellenkező híresztelésekkel szemben mégállapitot- ták, hogy az összes funkcionárusok önzetlenül dolgoztak és a pénzkezelés is teljesen kifogástalan volt, A részt, vevők megelégedéssel vették tudomásul az erre vonatkozó jelentéseket. BÖGÉSEN Irta: Csathó Kálmán Kinn az erdőn most érik a som. Az ize fanyarul édes, akárcsak az őszi levegőé s lehullott bogyói úgy piroslanak a haraszton, mintha vércseppek volnának. Terített asztal a vadaknak. Rájár a disznó, a róka, a borz, a nyest, a güzii, a mókus és a madarak is, főleg a szajkó. Ki magvasául eszi, ki anélkül. A mókus se igy. se úgy, mert ő lefejti a magról előbb a gyümölcs Ízes busát, kiköpködi, aztán feltöri a magot és csak annak a belét csemegézi meg. A múlt héten már volt egy kis dér, de a tölgy, a cser, a bükk meg a kőris még zöldek egészen. Csak a galagonya lombja sárga és a som1 rózsa- szin. Ha ez nem volna, azt lehetne hinni, nyár van. A nappal meleg s az éjszakák langyosak. Nem szarvasbőgésre való idő. Nem is bőgnek igazán: csendes az egész tájék, csak a héjjá vijjog. Pedig az idén az a hir járta he az újságokat, hogy rövid lesz az ősz, korán fog ránkköszön- teni a tél. mert a szarvasok jóval hamarább kezdtek bőgni a szokottnál. Miért bőg a szarvas? Mi készteti ezt a máskor néma, óvatos, nesztelen járású vadat, amelyiknek a jelenléte csak akkor érzékelhető füllel, ha megriad és elugrik, hogy ilyenkor, a szerelem idején telemorogja, sőt bömbölje az erdőt? Ezen már sokat vitatkoztak a tudósok és vadászok, de eldönteni még nem tudták a kérdést. Egyik szerint, mert a teheneket hívja, másik szerint a vetélytársait fenyegeti. De lehet az is, hogy egyszerűen csak azért szó!, amiért tavasszal a madár énekel: az érzés kiárad belőle. Nem bírja titkolni s kikiáltja az egész világnak, fának, füveknek, bokroknak, patakoknak, őznek, rókának, borznak, menyéinek, szajkónak, bagolynak: „Szerelmes vagyok !“ Akárcsak a lyrai költők. Az bizonyos, hogy nemcsak egyfajta hangja van. A boldog hárem-tulajdonos, — mert a szarvasoknál a többnejüsóg divatozik, — azt bogi: „Eöö! . . . eöö . . .!“ Mig viszont, a házasulandó, a'feleséget kereső bika .azt ordítja; ..Áúú! Áúú! . . .“ Az egyébként békés és általában jóindulatú vad ilyenkor rettenetesen izgatott és ingerlékeny. Féltékenyen őrzi a teheneit, folyton hajtja őket és jaj annak, amelyik el mer maradni a többitől. Azt bizony a kegyetlen basa egy cseppet sem gyöngéd oldalbadöfcsekkel figyelmezteti rá, hogy hol a helye. A ve- télytársak ugyanis, a gyengébb és fiatalabb bikák ott ólálkodnak köröskörül és lesik, az alkalmat, hogy egy morzsa nekik is jusson, valamelyik szarvasdelnő kegyeiből. Közel persze nem merészkednek, mert hangjáról ismerik már a nagyurat és tudják, hogy erősebb náluk. Őrizkednek tőle, hogy birokra keljenek vele. De sokszor megesik, hogy olyan vetélytárs akad, amelyik nem tér ki, hanem odamerészkedik egypár dühös, feleselő bőgés után és összeméri erejét a basáéval. Aki győz, az átveszi a háremet, a másik szégyenkezve elkullog. De közben a tehenek csendesen felhasználják a kedvező alkalmat, hogy kikezdjenek a közelben le^ selkedő fiatalurakkal. A hűség ilyenkor nem számit; hiszen amíg a párbaj et nem dőlt, úgysem tudhatják, melyiknek tartoznának vele. Nálunk az idén mindebből nem volt semmi. Mármint, hogy a mi területünkön. A télen úgy mutatkozott pedig, hogy nagy szerelem fog ki- virágzani bőgés idejére, mert vagy nyolcvan tehén tartózkodott ott négy-öt. falkában, de abbéi bizony csak vagy huszonöt bizonyult állandó lakónak: a többbi átváltott más területre. Bikánk van állandóan vagy busz, köztük egypár nagyon szép és erős. Ezek október végétől augusztus végéig három-négy csapatra oszolva a legjobb barátságban élnek egymással. A szarvasbika ugyanis, ellentétben az özbakkal, társaslény. Az idősebt) őzbak mind magányos remete, a szarvasbika kaszinózó természet, amelyik a férfitársaságot kedveli. A fiatalabbak heten-nyolean élnek egy csapatban, a szarvas- hölgyekre és a gyerekekre rá se néznek. Az •idősebb bikák ketten-hárman járkálnak együtt, szintén külön az asszonyoktól és gyerekektől. A hölgyek, azaz a tehenek viszont a gyerekeket gondozzák és szintén társas életet élnek. Egy-egy ilyen társaságot, falkát, rudlif. mindig egy idősebb tehén vezet. Ha meg nem zavarják, a falka az erdőnek mindig egyazon részén tartózkodik, szabályosan betartja a váltóját, járását, úgyhogy a nap bizonyos óráiban mindig ugyanazon a helyen található. Amikor azonban a szerelmi időszak beáll, ez a rend felbomlik. A bikák, amelyeknek az uj agancsa -— mert a régit .márciusban, sokszor már februárban elvetették — julius végére megérik, ilyenkor már játékos verekedéseket rögtönöznek egymás közt. Vivni tanulnak. Ez eleinte puszta játék, de egyre komolyodik, sértődések esnek köztük, megutálják egymást és szétszélednek. Csalódtak egymásban és egyedül járnak. És akkor eszükbejutnak a hölgyek. Felkeresik őket a tavalyi helyen, elzavarják a gyerekeket a közelből és megkezdődik az udvarlás, a szerelem és a bőgés. Igen, ha kezdődik! De az idén, mondom, csak egypár morgást lehetett hallani. Hajnalban még, mikor csillagos ég alatt, teljes sötéttel elindultam, a Kutvölgy gerincén meglehetősen huzamosan bőgött egy bika, de mire felértünk és kivilágosodott, az is elhallgatott egészen. Próbáltuk megszólaltatni azzal, hogy visszabőgtünk neki, de nem felelt. Aztán megszólalt egy másik, fenn a Mihály-thegyen. Utána másztunk, de hiába: több hangot nem hallatott, nem lehetett tudni, merre van. Ekkor kezdett bőgni alattunk a Remete-völgyben egy harmadik. Ezzel már több szerencsénk volt. Mert másfélórai csúszás- mászás után sikerült a közelébe jutni és meg is látni a túlsó gerinc oldalában. Egyedül volt és azt bőgte: „Áúú . . .! Áúú . . .!“ Hanemhát bizony elég gyenge hangon, amint, hogy gyenge volt ő maga is: szép állású, de fiatal nyolcas. A vadőr rábőgött az ökörszarvval: ..Eőő . . . eőő!“ De olyan gyenge hangon, hogy a nyolcas magánál hitványabb ellenfelet sejtett a boldogan hencegő háremtulajdonosban. A bika felkapta a fejét és felénk figyelt, de nem láthatott bennünket a bokor mögött, aztán óvatosan közeledett, majd újra megállt. „Eőő, eőő!“ bőgte a vadőr. A bika újra tett egy pár lépést felénk. A vadőr odasugta: „Meg tetszik lőni?“ A hajszálkereszt már akkor rajta volt a lapockáján, de a fejemet ráztam: „Nem én! Az agancs gyenge! Olyan agancsot minek vigyek haza. amit magyarázni kell A másik, ugyancsak nyolcas bika, vagy százhúsz méterrel alattam bőgött a Dunaparton, alig száz lépésre a vasúti sintől és a mellette futó országúitól. Két tehén volt vele, amelyeknek máskor is ez az állandó tartózkodási helyük. A bika beházasodott hozzájuk és nem zavarta se a vonat, se az országúton zörgő kocsik lármája. Egy meredek sziklán hasalva néztem sokáig, de persze erre sem lőttem rá. Hiányzott a jégága. Egyébként elég jó agancsa volt, de mert tízesen alól nem akartam lőni. a golyó a puskában maradt. Ilyen furcsa a vadak sorsa. Lehet, hogy őt. magát bosszantja, bántja, hogy a jégága nem akar kinőni és nem is sejti, hogy ez mentette meg az életét. Bezzeg, ha azzal az erős tizennégyessel találkozhattam volna, amit a télen láttam egyszer s amelyik még két héttel ezelőtt is itt volt a területen! Dehát az, ugylátszik, elment, másfelé, alighanem azok után a tehenek után, amelyek csak itt teleltek nálunk. Vagy itt van most is, de hallgat? Nem árulja el, hogy hol, melyik sűrűség nyújt neki és a teheneinek rejteket? Lehet! De ez se baj! Az ember a saját bikáinak akkor is örül. ha nem lövi le őket: megmaradnak, jövőre! 4 jí®g
