Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-12 / 182. (3292.) szám
4 1933 augusztus 12, »zounbat „A tisztességes kereskedő sohasem lehet árdrásitó!" Otven esztendővel ezelőtt alapította meg üzletét Késmárkon Kossuth Lajos katonájának Ha és életének legnagyobb sikere az volt, hogy ezt az örök igazságot boltjának pultja mögött bizonyította be az árvizsgáló bizottság elnökének Késmárk, augusztus 11. Késmárkon, a macskatfejü kövekkel teleszárt főtér elején, szemben a városházával, áll egy öreg ház. Régi Írások mesélik, hogy egykoron Thököly Imre itélőmesterei szolgáltattak igazságot a sárgára meszelt kúriáiban, aminek az alapjait ötszáz évvel ezelőtt .rakták Jé. A frontja már ;uj, nemes egyszerűségében is díszes és én,, valahányszor errefelé v is zen el az utam, mindig órákat töltök el az öreg házban. Előfordul az is, hogy fönn csavargók a Magas Tátra égben yuló bércei tövén és lelki szükségét érzem annak, hogy leugorjak ide félnapra és elbeszélgessek a fatemplom városában az öreg ház gazdájával: Hartmann Izidorral. Isten megengedte, hogy ez a kevésszavu, okoebeszédü öreg ur tisztes kort érjen meg a legjobb egészségben és tanúja legyen munkája eredményének is: Hartmann bácsi tavaly múlt hetven- esztendős, tizenkét gyermeke van, négy fia és nyolc leánya, öregségére nincsen más tennivalója, mint hogy öröm telten szemlélje családjának virágzását, visszatekintsen a múltba, melynek sok-sok emlékét mentette át egy szebb időből a gazdasági viharok háborgásáltól fölszántott sivár, bubánattal teli jelenbe. Újságokban még nem igen írtak a Hartmann bácsiról és én tisztelettel 'bocsánatát kérem most, hogy toliamra veszem a nevét. Az alkalom önként kinálkozik hozzá: most van kereken ötven esztendeje annak, hogy a zemplén- megyei Monokról, ahonnan egykoron útnak indult egy bizonyos Kossuth Lajos nevezetű fiatal jurátus, hogy nevét beleírja a históriába, útra kelt a monoki mészárosul est er fia. Az apa Kossuth katonája volt, élete végéig hordta azt a sebet, amelyet ott kapott valahol a hegyek között egy orosz pikától, a fiú a magyar kereskedelem katonája lett. Harcolt, sokszor megsebesült ezen a küzdelmekkel ékes harcmezőn, de diadalmaskodott mindig és szűk pátriájának keskeny határain túl is nevet szerzett a mesterségének. Ötven évvel ezelőtt pontosan ötven forint volt a fiatal Hartmann bácsi posz- tókabátjának belső zsebében, keskeny firmatábláit festettek akkor Késmárkon és a keskeny firmatáblát a fiatal Hartmann Izidor maga szögezte ki oda, ahol most aranyos hetükből a fiai nevei is sorakoznak a cégtábla márványán... Üzletének bejárata, mellett szemben ül velem Hartmann Izidor és az elmúlt ötven esztendő emlékeiről beszél, öt decennium: hosszú idő. Rengeteg emlék. Könnyes lesz a szem, sokszor megcsuklik a szava annak, aki ibeszél... Ötven év alatt embernyi emberré nőttek azok, akiket hintában dajkáltak és ötven év alatt de sokszor kisértük ki a temetőbe azokat, akik nahető — valami képet alkosson magának egy 'kereskedő rezsijéről. Az elnök ur eleinte unalmasan hallgatta a diktál ást, egyszer aztán fölfigyelt, érdeklődni kezdett és én — elértem a célomat. Diskurálni kezdtünk, ceruzát, papirost nyomtam a kezébe és megkértem: számolja ki velem együtt, mennyi sok kiadása van a kereskedőnek a portékára, amíg az a gyárból a vevőig jut. Az, aki azt mondja, hogy a bevásárlási ár és az eladási ár közötti különbözet a kereskedő haszna, sohasem volt egy kereskedő műhelyéiben. Adó, alkalmazottak fizetése, boltibér, világítás, fűtés, illetékek, portó, nyomtatvány, rekláim, biztosítás, szállítási költségek, megmaradt és el neon adható áru értéke: mindez egymásután került a barátom papirosán a rubrikákba és a végén az árvizsgálóbizottság elnökével számitattam ki, hogy mennyiért adhatom én a portékámat, ha tisztességes polgári hasznomat meg akarom találni. Az eredmény olyan volt, hogy a barátom meglepetten kiáltott föl: ,.ez ívből örülök, hogy eljöttem ide, mert meggyőződtem arról, hogy: tisztességes kereskedő áohasem lehet árdrágító!" — Ez az én életem egyik legnagyobb eredménye, — mondja megindultan Hartmann bácsi, akinek sikerekben gazdag ötven esztendejét megaranyozta az emberek elismerése. Nagy érdeme, hogy a világhírű szepességi lenvásznat Ő vezette be Amerikába, egyik fia ina is az Újvilágiban él. Üzlete ma forgalomban, áruban eléri egy nagyvárosi áruház rivóját, három fia intézi a cég ügyeit, de az öreg ur 'korán reggel ott van már a pultok mellett, maga szalad a postáért, minden vevőjéhez van egy kedves szava és méltán büszke arra, hogy ötven évvel ezelőtt ő vezette he Késmárkon a „szigorúan szabott14 árakat. Ebből az elvből a eég ma sem engedett. Paál Jób. Nagy sikerrel végződnek Magyarország római és bécsi tárgyalásai Budapest, augusztus 11. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Rómáiban a>z olasz— magyar kereskedelmi tárgyalások a Legkedvezőbb mederben folynak. Sikerült a delegátusoknak a magyar búzaexport mennyiségére nézve megálJaponi. Az egyezmény szerint Olaszország másfélmillió métermázsa búzát vesz át Magyarországtól, mégpedig a világpiaci buzaparitás fölött. Magyarország ezzel szemben olasz ipari készítményeket vesz át, azonkívül fokozni fogja behozatalait az olasz déligyümölcsből. A magyar—osztrák kereskedelmi tárgyalások csütörtökön az éjjefli órákban fejeződtek be. A tárgyalások eredményéről Kállay és St.ock inger miniszterek nyilatkozatot adtak a sajtónak. Kállay kijelentette, hogy a tárgyalásokat a legteljesebb egyetértésben folytatták és a legkedvezőbb eredménnyel zárták le. A meg- á kapod ásó k ér tel méhen Ausztria az eddig előirányzott mennyiségen fölül még félmillió mázsa búzát vesz át Magyarországtól kedvezményes vámtételek mellett. Magyarország pedig 5000 vagon tűzifát hozat be Ausztriából. A péntekre kitűzött miniszter tanács, amelyen Fabinyi és Kállay miniszterek számoltak volna be a bécsi, illetve a római tárgyalásaikról, a két miniszter távolléte folytár elmaradt és csak a jövő héten tartják meg. Fabinyi Tihamér tárgyalásai a. jövő hétén nyernek 'befejezést és a miniszter csak akkor ■tér vissza Budapestre. Fabinyi Mussolini meghívására részt vesz az óceánrepülő Balhéé k ünnepélyes fogadtatásán. „Sok álmatlan éjszakán visszasírtam azt az időt, amit Jókai nagyságos uréknál töltöttem"... Beszélgetés Géni nénivel, Jókai Mór öreg szakácsnőjével, aki most Magyarszőgyénben, faluvégi kis viskóban tengeti életét gyon-nagyon a szivünkhöz nőttek... És ahogyan hallgatom a Hartmann bácsi okos beszédét, valahogyan úgy érzem, hogy: ez az üzlet, a portékával telt pultjaival, plafonig fölszaladó polcaival, mozgalmas életéivel és benne az öreg Hartmann Izidorral, beszélő fejezet a magyar kereskedelem történetéből... Az évek során sok kitüntetés érte Hartmann Izidort, aki a háiboruelőtti időkben .megalapítója és hosszú időn keresztül elnöke volt az OMKE .késmárki fiókjának. Tagja volt Szepes- vármegye törvényhatósági bizottságának, egyik vezetője az EMKÉ-nek. polgártársai bizalma mindenkor vezető pozíciókba állitotta. A kitüntetéseiről nem szívesen beszél, akkor boldog, ha küzdelemben gazdag, eredményes életének egyes etappjairól esik a szó. Sokat, hosszú órákat beszélgetünk el egymással az elmúlt ötven esztendőről, az öreg ur históriái azonban valahogyan nem vgló.k a nyilvánosság elé. Meghitt 'barátsága kiváló államférfiakkal: valahogyan már a múlté. Életének ■legérdekesebb történetét azonban mégis meg kell Írnom. — Az ér üzleti elvem mindig az volt — meséli Hartmann Izidor —, hogy legjobb dolog a világon a tisztesség. A kereskedő igazi tőkéje ■a maga egyéni és üzleti tisztessége. Ennek a nézetnek fanatikusa lettem. Soha az életemben senkit nem tudtam gyűlölni, nekem csak barátaim voltak. Sok nagy ur tartozott a barátaim' közé. Ennek köszönhettem, hogy megtörtént •nálam a következő história: — A háborúban, de különösen a háború utáni ■időkben az emberek között tombolt a gyűlölet. Sokan akadtak, akik hangzatos jelszavak kedvéért uszítottak a kereskedők ellen. Átvizsgál ó- bi zott súgok alakultak szerte a világon mindenfelé, és sokan, talán túlzott j,gazságérzetből, de kevés szakértelemmel hamar készen voltak az ítélettel: a kereskedő uzsoráskodik, árdrágító. És ezek nem fukarkodtak a szigorú Ítéletek kiszabásával sem. Ebben az .időbér történt, hogy késmárki üzletembe beállít az egyik ilyen ár- vizsgálóbizottság elnöke, nekem kedves bará- tom. Én az irodámba invitálom és megkérem: bocsásson meg nekem, ha pár percig néhány halaszthatatlan üzleti ügyemet intézem el. Lediktáltam néhány levelet, átrevideáltam pár számadást, mindezt azért tetteim, hogy barátom — mennyiben ez néhány perc alatt elérMagyarszőgyén, augusztus 11. (Alkalmi tudósi-j tónktól.) Fülledt, forró nyári délután. A nap olyan melegen tűz az égről, hogy az emberről nemcsak j a ruha, de még a bőr is lekivánkozik. Az elvisel- ! hetetlen hőséget csak fokozza a bokáig érő falusi J por, melyben most nem nagy élvezet taposni. A kötelesség azonban kötelesség, különösen, ha a statisztikai hivatal kiváncsi természete miatt azt kell összeírni, hogy hány sertést tenyészt az ország egyik eldugott faluja. E mondat miatt ne essék sértés az alábbiak szereplőin, de a riportnál néha nemcsak a riport maga, hanem az is érdekes, hogy miképpen jutott az ember a riporthoz. Az összeírás prózai munkája alatt egészen máshol járt az eszem. Arra gondoltam, hogy Magyar- szögyénben lakik Jókai Mór öreg szakácsnője, akivel nemsokára szemtől-szjembe elbeszélgethetek a nagy magyar mesemondóról. Hiszen ki tudna többet mondani róla, mint az, aki évekig élt a legközvetlenebb közelében, tanúja volt hibáinak, erényednek s a hétköznapi kereteken felül álló Jókai Móron kívül, ahogyan mi ismerjük, volt alkalma elégszer látni a hétköznapi Jókai Mórt is. Képek rajzottak fel bennem, amíg odaértem a falu szélén szerénykedő kis házhoz, melyben az öreg szakácsnő lakik. Kárpáthy Zoltán, Garanvölgyi Aladár, Tatrangi Dávid, Berend Iván és Jókainak megannyi más halhatatlan regényalakja éledt fel bennem, azzal az intenzitással, hogy diákkorunkban hatottak ránk és valamennyien őket választottuk példaképünkül. Azóta megtanultuk, hogy az ideális Kárpáthy Zoltánok, Tatrangi Dávidok, Garanvölgyi Aladárok csak a Jókai regényeiben léteznek, de a megalkotójuk megérdemli, hogy megilletődéssel lépjük át még a volt szakácsnője szegényes küszöbét is. Géni néni, ahogy a faluban nevezik az öreg szakácsnőt, egy egészen szegényes kis házban lakik a falu legszélén. Hangosain köszöntőm rá a jóestét, amikor odaérek s a sir szélén álló öregasszony az első pillanatban bizalmatlanul mér végig. Talán adóvégrehajtónak vagy efélének gondolt, bár még a rosszakarat sem foghatná rá a nyomorúságosán élő öregaszonyra, hogy valami baja j« akadhatna az adóhivatallal, vagy szerény személyemmel, aki most a statisztikai hivatal jóvoltából a falu sertéseit Írom össze. De azért az illendőség kedvéért felteszem a kérdést: — Hát van-e sertése nénikém? Rám csodálkozik két szürke izemével, amelyben ■ máris ott alkalmatlankodik két reszkető könnycsepp : — Már hogyis volna nekem, kérem szépen. Miből is étetném, amikor jómagámnak alig van ha- rapnivalóm. Azaz... kérem, mégis van. Van egy disznó fiam, aki jobbsorsra jutva, 'teljesen elfeledkezett rólam. Erre szinte távafolyamként tör ©lő az öreg asszonyból a siránkozás Hallgattam és vártam, mikor osap át arra a témára, amiért fölkerestem voltaképpen. Pár perc múlva minden átmenet nélkül a dolog velejébe vágott: — Nem mindig voltam ilyen nyomorúságban. Még a szivem is belesajog, ha visszagondolok arra az időre, amikor a nagyságos Jókai Mór uréknál szolgáltam. Szemmelláthatóan büszke erre az időre. Könnyei lassan felszáradnak, sőt beszéd közben a visszaemlékezések fölélénkitő mosolya is felragyog a.z öreg, csupa-barázdás arcon. Csak úgy ömlik belőle a szó: — Nagyon szép idő volt az, talán igaz sem volt Nagyon szép lakásban laktak a Jókai nagyságos urék Pesten, de még a lakásnál is szebb volt a Jókai nagyságos ur felesége, Laborfalvi Róza. Szerette Í6 nagyon a Jókai nagyságos ur, még a lelkét is odaadta volna érte. Áldott jó ember volt, otthon is sokszor tréfálkozott, nem hiába mondották tréfás embernek. Ez a jó természete sosem hagyta el, még a rosszabb kedvét is tréfálkozásokkal takargatta. Gyönyörű békesség élt abban a házban, öröm volt ott lenni idegennek, vagy hozzátartozónak. Sosem történt meg, hogy egy rossz szót mondtak volna nekem. Igaz, hogy meg is szolgáltam becsülettel ezt a jó bánásmódot, mert úgy viseltem gondját ennek a két drága jó embernek, hogy még az apámét, anyámét, sem tudtam volna különbül. — Emléke nincs tőlük, Géni néni? — Volt nekem, kérem, több emlékem is tőlük. A legkedvesebb emlékem volt egy könyv, melyet Jókai nagyságos úrtól kaptam sajátkezű aláírásával. Mikor eljöttem tőlük, akkor adta ide azzal, hogy jól őrizzem meg és senkinek se adjam oda. összecs ók oltani az áldott, jó kezét és eltettem a könyvet. Bár sose hagytam volna el őket, nagyon megsirattam, hogy eljöttem és ők is engem. Nem is mentem volna el, de, tetszik tudni, menyasz- szony Voltam. A Dukony elcsavarta a fejemet. Igaz, hogy szép legény volt, derék, nagy legény, de azért sokat szenvedtem. Sok álmatlan éjszakán visszasírtam azt az időt, amit a Jókai nagyságos uréknál töltöttem. Mégis, amikor meghalt az uram, majd a szivem szakadt meg utána. Egyedül maradtam, a fiam elkönyörögte tőlem a könyvet is, a krokodilbőr pénztárcát is, meg a többi dolgokat, amiket a Jókai nagyságos úrtól kaptam. Azóta sem láttam a siamat. Most pedig látja, nyomorgok, egyedül, az emberek könyörülete6&é- gére utalva. De azt hiszem, már nem sokáig. Nemsokára megássák ez én síromat is. Nincs nekem már keresnivalóm ezen a világon. Közben egészen be esteledett. De azért még az est szürke fátyoia sem tudta egészen eltakarni a Géni néni könnyben fürdő két öreg szemét. Mikor elköszöntem tőle, még sokáig nézett utánam a pitvarajtóból. (sz. i.) Gserkészleoél a oilágjamboreeröl Amíg a jámboré© első hetében a széditöeo sok látnivaló közepette csak a külszínt, a eser- készteehnikát. figyelhette meg a látogató, amiig ■a fiuk közötti érintkezés majdnem kizárólagos formája csak a csendes volt, addig most.lassanként föltárul a szellemi rész is. Ba.rát.kozás közben felszínre kerülnek a bensőbb, egyéni gondolatok és érzések. Megrázó sorsok tárulnak ■föl és fölnyilik a cser kész lélek legszélesebb skálája. HONTALANOK OTTHONT TALÁLNAK Séta közben egyszerre csak ..Russia11 fölirásu táborkapu ©lőtt állunk. Hogyan lehetséges ez? — mikor Oroszországban nincs cserkészet? Orosz emigránsok tálbora ez, ahol a Magyar- országba és Jugoszláviába menekült oroszok 'fial élik cserkészéletüket a cári sas szimbóluma alatt. De akadtunk hontalanra az örmények között is, akit szintén a bolsevizmus vérárada- ta késztetett menekülésre hazájából és már 10 éve Párisban ék Talán számukra a legnagyobb élmény a jamboree, ahol a kiüldözettek is testvérekre találnak. a világító láng Mély benyomással távoztam legutóbb a lengyel öregcserkészek tábortüzétől is. ahol a leg- megkapóbbak a végső akkordok voltak. Mikor a tűz már csak pislákolt, lengyel, angiol, magyar nagy körben a kialvó láng körül- hullott térdre az esti imához, majd mindenki egy-egy darab kialvó hasábot vitt magával, hogy azt ©1 tegye és azzal gyújtsa meg legközelebbi tábortüzét. Föl tartott karral köszöntöttük a bevont lobogót, fáklyafény és kürtharsogás között léptünk ki a táborkapun. Kiléptünk a sötétbe, de a bensőnkben mindegyikünknek visz- szamaradt egy világító láng és sokáig éreztük még kezünkön a búcsúzó nagy körkézfogás melegét. KÜLÖNÖS CSENZS De tág tere van a vig ötleteknek is. A legutóbb egy kis magyar cserkész legújabb angol barátjával ruhát cserélt. Igazi cserkészi elemé- nyességgel szerzett valahonnan egy eleven egeret és nekiindult a kalandnak. A sors a pesti társaság egyik ismert hölgy tagját vezette ■elébe. — Ohangeü — kiáltással szaladt hozzá és annak várakozóan kinyitott tenyerébe beleejtette az egeret. Hogy ezután villámgyorsan eltűnt, azt mondani talán fölösleges. BŰVÉSZEK Bámulatos mennyire sokoldalúak a fiuk! Az egyik magyar táborban tökéletes kötél táncos végzi délelőttönkint a próbáit. A legnagyobb nyug a lommal ül kis székén a kifeszitett sodronykötélen és eszi a maga előtt tartott asztalról tízóraiját. A másik rendkívül ügyes bűvészmutatványokkal szórakoztatja a tábortüzek közönségét. A rendes nagy zenekarok mellett majd mindegyik táborban külön kis zenekarok alakultak ki. TELEKI PÁL SZAVAI A magyar cserkészet legnagyobb elismerése csendült ki Baden-Powell keddi búcsúszavaiból, amikor gróf Teleki Pál és Papp Antal nyakába akasztotta a legmagasabb cserkészkitün- tetést, az angol ezüst farkasrendet. Teleki Pál a következő szavakkal adta tovább a megtiszteltetést a magyar cserkészek ezreinek: — A zászló rúdnak is a fokára szokták erősíteni a szalagokat, bár a.z talán nem a legerősebb része a zászlónak. Az egész rúdnak kell erősnek, kitartónak és rugalmasnak lennie. Ez a rúd vagytok t.i fiuk. A sikert azonban nem szabad megállásnak követnie, hanem a jövő munkájában a mostari jamboree tanulságát kell fölhasználni a további fejlődésre. * Aki a magyar cserkészek felkészültségét, munkabírását és igazi cserkészlelkülétét ezekben a napokban látta., az biztos abban., hogy ez a fejlődés be is következik. Erre az iga.zi cserkészi!©] kületre csak egy epizódot, említek még meg példaképpen. Egy kiadós eső valamelyik kirándulásion alaposan megtépázta a kis őrsvezető kalapját. A jamboreera újat kapott. Magával akarta vinni a régit is, hátha, valamelyik szegényebb társának nincs kalapja és annak odaadná. Édesanyja azonban úgy vélte, hogy a kalap rossz időben még jó szolgálatokat tehetne és kár elajándékozni, de a fiú igy válaszolt: — Anyukám, hát milyen t inál átok. nagyoknál a testvéri szeretet? ifj. Aixinger László.
