Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)

1933-06-29 / 146. (3256.) szám

Hugenberg bukása Prága, junius 28. Irtózatos tévedés áldozata lőtt Hugenberg, a német nemzeti párt, talán az okos és ravasz Papén is, de nem lehetetlen, hogy az egész régi formájú kapitalizmus, ami­kor — Papén mondása alapján — azon a vé­leményen volt, hogy Hitler nemzeti szocializ­musa és Hugenberg nemzeti pártja „egyazon gyökerű fának két ága“: közös életű és közös rendeltetésű naciaonalizmus. Az események be­bizonyították, hogy a két párt két külön gyö­kerű és két elütő természetű fának egy-egy ága volt, s hiába ölelkeztek az egymás közelébe ültetett fák lombjai a levegőben, hiába voltak egyformán zöldek, a különféleség hamarosan kitűnt, amikor a kieszikkadt talajba ültetett kisebbik fa száradozni, halványodni kezdett a televénybe ágyazott hatalmas másik fa elsor­vasztó árnyékában. A talajtalan Hugenberg-fa tegnap végleg elszáradt. Erőit kiszívta Hitler terebélyesedő fája. Ha Heüferieh, Westarp gróf és Hugenberg egykor hatalmas nemzeti pártja lezüllésének okait keressük, nem hess égethetjük el magunk­tól azt a gondolatot, hogy ez a párt tényleg életképtelen volt. Hugenberg képviselte, Né­metországban a reakciót és a kapd tál izmust, annak régi, háboruelőtti individualista és a né­pet semmibe sem vevő formájában. A naciona­lizmus legfeljebb eszköz volt előtte, eszköz egy nemzeti előjogokba burkolt felsőréteg kiváltsá­gainak konzerválására, eszköz egy vezető kaszt imperializmusának kiépítésére. Hugenberg nem értette meg, hogy létezhet egy nacionaliz­mus, amely tényleg a nemzetért — a;z egynyel­vű, egyku'lturáju, egy célú,, egyörömü és égy- bánatu kollektivumért — dolgozik, s nem abban látja célját, hogy konzerválja az előjogokat. Hu­genberg eszköznek látta a nacionalizmust: olyasvalaminek, amivel a régi módszerek érin­tetlenek maradhatnak, lehetőleg visszatérhet a császári Németország, a kapitalizmus meglévő és a kiváltságosoknak előnyt biztosító formá­ját, módszerét, működési rendszerét nem éri gáncs és újra fötvirradhat a német imperializ­mus napja, Hitler célnak látta a naciaonaliz- must: előtte egyre ment, hogy minő eszközök­kel biztosítható a német nép jóléte, vájjon a régiekkel, vágy az ujakkal-e, vájjon a kapita­lizmussal, vagy a szocializmussal, csak a cél valósuljou meg, a nép, a nemzet jóléte és nagy­sága. Amikor arra a véleményre jutott, hogy a 'kapitalizmus mai rendszere nem alkalmas többé a nemzet megmentésére, habozás nélkül a kor­szerűbb szocializmus eszközét fogadta el, s ma ugyanolyan módszerekkel építi föl a nemzeti államot, amelyen anódszerek a gzovjetállam fölépítésénél egy Ízben már erőteljesen szere­peltek. Hugenberg reakció volt, Hitler nem az. Va­lahogy úgy kell néznünk Hitlerre és példaké­pére, a sokkal zseniálisabb és tisztább Musso­lini re, mint a 16. század nagy vallási forron­gásaira nézünk. A nacionalizmus ebben a ha­sonlatban a katolicizmusnak felel meg, a szo­cializmus a forradalmas reformációnak. A régi- stilii katolicizmussal szemben a tizenhatodik században hatalmas erőre lendült az uj életstí­lus, a reformáció. Az a katolicizmus, amely semmibe vette az uj formát, akkor megtorpant, ellenben hatalmas fejlődés indult, meg ott, ahol Loyolai Szent Ignác a katolicizmus megmenté­se érdekében átvette a reformáció friss, fiatal eszközeit, s ellenfelét a saját fegyverével tá­madta. Ami akkor a katolikus ellenreformáció volt, az ma a nacionalista ellenszocializmus. Hitler és Mussolini formája, de semmi esetre Hugenbergi, aki csökönyösen kitart a régi for­ma^ mellett, mint a XVÍ. században az olaszok is soká kitartottak az ellenreformáció friss ka­tolicizmusa helyett a renaissance-katolicizmus mellett és a XIX. századig bűnhődtek érte. Hugenberg bukásának elvi oka a korszerűt­lenül értelmezett nacionalizmus kívánása volt. A külső ok más, de ugyancsak jelent enyhítő körülményt. Hugenberg és pártja az individuális hagy kapitalizmus — nem társult tiszta szán­dékkal Hitlerrel. Azon a véleményen volt, hogy a. rendelkezésére álló pénzzel laesan-lassan kor­rumpálhatja majd a nemzeti szocialista mozgal­mat, mint ahogy a nagytőke pénze sok helyütt megadásra kényszeritett már diadalmasan in­duló mozgalmakat. Hugenberg és Papén saját Hugenberg letűnt a politikai porondról Németország megszűnt pártállam lenni A nemzeti párt beolvadt a nemzeti szocialista párba — Az ui német költségvetés hivatalos adatai — Papén Párnában — Hitler a hatalom csúcspontján Most a cesiirusn körül sorra Berlin, junius 28. Napók óta jeleztük, hogy líugembeirg és Hitler között tarthatatlanná vált a viszony és a nemzeti párt vezére, aki eddig a nemzeti párt és a nemzeti szocialista párt koalíciós német kormányában miniszteri tárcát viselt, kénytelen lesz lemondani, mig pártja beolvad a nemzeti szocialista pártba és Hitler egyeduralmával véget ér & január óta tartó koalíciós viszony a két nemzeti alapon álló német párt között. A régóta esedékes esemény tegnap a késő esti órákban bekövet­kezett. A nemzeti párthoz tartozó szervezetek feloszlatásával tarthatatlan helyzetbe került Hugenberg benyújtotta lemondását Hinden- burg köztársasági elnöknek. Hindemburg a lemondást kénytelen elfogadni, mert a német nemzeti front, amelynek vezére Hugenberg volt, önként elhatározta föloszlását és beolva­dását a nemzeti szocialista pártba- Hitler ez­zel elérte régi tervét, a „Totalitatsstaat“-ot: Németországban ma egyetlen párt van ural­mon és az ellenzék megszűnt létezni. A bajor néppárt valamennyi vezérének letartóztatásá­val kikapcsolódott a politikai életből, az ál­lampárt mandátumait tegnap délelőtt semmi­sítették meg, a szociáldemokrata párt, a kom­munista párt s a többi párt régóta halott s egyedül a büszke centrumpárt létezik még, de napjai, illetékes körök kijelentései szerint, ugyancsak meg vannak számlálva. Hitler visz- szavonibatatlanul Németország egyedüli urává vált. A nemzeti szocialista párt sajtóirodája már tegnap este közölte, hogy a német nem­zeti front vezetői az Adolf Hitlerrel való tár­gyalás után barátságos szerződést fogadtak el, amelyben bejelentik önállóságuk megszün­tetését és Hitler Adolfot elismerik a német nemzeti front vezérének. Hndenburg döntött Berlin, junius 28. Meisner államtitkár szer­dán reggel Hugenberg lemondási kérvényé­vel Neudeckbe, Hindemburg keletp orosz orszá­gi nyaralóhelyére érkezett. Meisner azonnal jelentkezett az elnöknél, aki előtt részletesen ismertette Hugenberg lemondásának okait. Hindemburg döntését a délutáni órákban tet­ték közzé. Hugenberg utódjának személyéről holnap vagy holnapután döntenek Neudeck- ben, amikor Hitler kancellár külön e célra Berlinből a köztársasági elnökhöz utazik. Hitler neudecki utazása kizárólag Hugen­berg szabaddá vált miniszteri tárcája betölté­sének kérdésével áll kapcsolatban. Hugen­berg a birodalmi közélelmezési tárca minisz­tere volt és utódjaként régóta Walter Darét, a nemzeti szocialista párt mezőgazdasági szakemberét emlegetik. Daré valamennyi me­zőgazdasági szervezet élén áll és inár hóna­pokkal ezelőtt szembekerült Hugenberg kon zervativ mezőgazdasági politikájával, A többi nemzeti párti miniszter Hugenberg után ter­mészetesen szintén lemond, de tárcáiknak be- í töltéséről egyelőre nem történt intézkedés. Egy párt, egy vezér, egy akarat Berlin, junius 28. A félhivatalos Conti iro­da Hugenberg lemondásával kapcsolatban a következő kommentárt adja ki: „A német nemzeti front elhatározta önkén­tes felosztását és Hitler Adolf, mint a nem­zeti szocialista párt vezére, baráti kezet nyúj­tott a nemzeti szocialista pártba beolvadt nemzeti pártnak. Kedden délelőtt a kormány elhatározta az állampárt működésének betil­tását s mivel a német néppárt valójában rég­óta nem létezik, a többi párt pedig a centrum kivételével ugyancsak beszüntette működé­sét, gyakorlatilag Németországban ma egye­dül a nemzeti szocialista párt létezik- A ba­jor néppárt szintéin akcióképtelen, Németországban a mai napon véget ért a pártállam rendszere, A nemzeti szocialista párt főcéljának a vég­zetes differenciálódáshoz vezető pártállam megsemmisítésiét vallotta s ezt a célt a párt most elérte. Amikor az egységes nemzeti szo­cialista német munkásfront átvette a keresz­tény szakszervezeteket, a centrum annyira meggyöngült, bogy nem válhat veszedelmes­sé a nemzeti szocialista párt számára. Egyéb­ként Bertram bíboros, a katolikus egyház részéről többször hajlandóságot mutatott ar­ra, hogy közeledjék a nemzeti szocializmus­hoz. Számos katolikus vezér belátta, hogy a cen- trumpárt létezése fölöslegessé vált és a nemzeti szocialista politikusok többizben tárgyaltak a centrumpárti politikusokkal aj centrum feloszlatásáról. Egyelőre csak elméletileg volt szó erről a| kérdésről, de a közeljövőben könnyen prak­tikus megvalósulásra kerülhet sor.“ „a képmutató kapitalista réteg képviselője*1 Berlin, junius 28. Hugenberg lemondása és a német nemzeti front önkéntes föloszlása jelenti a mai reggeli lapok szenzációját. A Hugenberg-lapok tartózkodóan Ítélik meg a helyzetet. A Völkisdher Beobachter ellenben diadalmaskodó hangot üt meg s bejelentik, hogy ezek után a centrumpárt kerül sorra. A marxista pártok a lap szerint sorra meg­szűntek létezni, a német nemzeti párt beol- van a nagy nemzeti mozgalomba, s most egye­dül a centrum áll a nemzeti szocialista párt­tól távol, amelynek céljait terméketlen értel­metlenséggel szemléli. A nemzeti szocialista párt minden ellentállást legyőzött és le fogja győzni a centrum ellentállását is, — írja a Völkischer Beobachter. A Tagliche Rundschau szerint Hugenberg a képmutató kapitalista társadalmi s^uper- struktura főképviselője volt s ennek a ka­pitalista társadalomnak nincs többé létjogo­sultsága. A Deutsche AHgemeine Zeitung rámutat Pa­pén tévedésére, aki azon a véleményen volt, hogy a német nemzeti párt és a nemzeti szo­cializmus egyazon gyökerű fának két ága- Ez nem felel meg a valóságnak, mert a hitle- } rizmus a polgári pártok mégsem mis késére I törekszik. Hugenberg pártjának végórái elér- j keztek. Optimista hivatalos adatok az uj költség vetésről Berlin, junius 28. Hivatalosan jelentik a lémet fővárosból: A német kormány kedden végleg letárgyalta és elfogadta az uj német íölteesretést. amelv július elsején lép életbe. Az uj költségvetés szerint az állami kiadások az uj költségvetési évben 5,927.499 050 márkát tesznek ki, azaz 1 milliárd 650 millió márká­val kevesebbet, mint az elmúlt esztendőben. céljaikra kívánták felhasználni az átütő .erejű mozgalmat, hogy majd később, ha elérték a célt, könnyűszerrel megszabaduljanak tőle. De ez alkatommal ismét valóravált Goethe bűvész­inasának mondása: „fölidéztem a szellemet, de nem tudok szabadulni tőle.“ A -nemzeti párt tö­rököt fogott Hitlerben. Nem számított a nem­zeti szocializmus belső potenciájával, a két nagy vllágeszme, a nacionalizmus és a szocializmus bármennyire zavaros, fle kétségtelenül mégis j meglévő (és Hugenberg bukásával beigazolt) 1 kapcsolatának erejével, a saját kapitalista fel­fogásának a világ krízisben végleg tarthatatlan­ná vált anakronizmusával, s nem számított a ’hitlermozgafcm • gyorsaságával és energiájával sem. Nem volt idő Hitlert kapitalista alapon •korrumpálni, s a német nagytőke nem használ­hatta föl a nagy sietségben biztos fegyverét, 'amely például a bankárkihallgatások bizonysá­ga szerint Amerikában eddig mindig el tudta i'émi céljait. Hugenberg balkezes nagytőkés volt, 1 elbukott, s vele együtt pártja is. A cég felszá­mol, nem kár érte. Akárhogy tekintünk Hit! erre és mozgalmára, akármi a felfogásunk, a nemzeti szocializmus módszereiről és céljairól, Hugen­berg és a zsákuocába futott nagytőkésrendszer, >a valódi és a leplezetlen reakció bukása fölött nem kell könnyeket hullatnunk, mert Hugen­berg megbukott, de a nacionalizmus él, a ka­pitalizmus régi formája gyengének bizonyult, ‘de uj formák jönnek elő, amelyek biztosítani tudják a nemzeti jólét és a nemzeti élet zavar­talan és békés kiteljesedését. Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága IL. Panská ulice 12. évre 76, havonta 26 Kő; külföldre: évente 450, ^4 SzloV6TlSzkÓÍ és tTLSZÍnSzkÓÍ ellenzéki pártok 11. emelet. — Telefon: 30311. — Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. .. .. • •] ' Prága IL, Panská ulice 12. Hl emelet A képes melléklettel havonként 2.50 Kő-val több politikai napilapja Telefon: 34184. Egyes szóm ára 1.20 Kő, vasárnap 2,—Kő. SŰRQÖNYCIM: HÍRLAP. PRAHA

Next

/
Thumbnails
Contents