Prágai Magyar Hirlap, 1933. április (12. évfolyam, 78-100 / 3188-3210. szám)
1933-04-11 / 85. (3195.) szám
1333 április 11, kedd. Ha FILLÉRES ÁRON ófiajt FÜRDOZNI kcrjen prospektust Csízt- Jód-Bróm Fürdő igazgatóságától, Csíz fürdő (Cizkúpek) unióidéi] támadást megakasztott Mintegy negyedórád játék után támadásba lendül a Bra- tislava is és Bulla góljával megszerzi a vezetést. Ezután nyílt játék következik, a Ferencváros erős tedhniikai fölénye mellett, de a Eratislava ds sokat támad. A félidő vége előtt egy perccel Kobut a labdával a kapu felé tőr, Csuük szabálytalanul megakasztja. Tizen- egyes a BratisTava ellen, amiből Takács II. kiegyenlít. A második félidőben a várt Ferencváros fölény elmaradt. Sőt. A Rratislava a várakozás ellenére támadásba miegy át s a veszélyes helyzetek egész sorát teremti a Ferencváros kapuja előtt- A 15. percben Sors pompás góljával ismét a Bratis'lava jut vezetéshez. A gól felvillanyozza a Bratislavát, a pozsonyi csapat hallatlan lelkesedéssel fekszik bele a játékba s jóformáin teljesen visszaszorítja a Ferencvárost. A játék eme részében az volt a nézők benyomása, mintha a két csapat szerepet cserélt volna. Szinte feltartóztatás nélkül gördültek a Bratiskva-támadások, ekkor igazán pompás játékot produkált a Bratdslava. A 25. ■percben birósértés miatt a bíró kiállítja Toldit. A Ferencváros az utolsó negyedóráiban nagyon belefekszdk a játékba, de megint csak ott volt a Bratdslava védelmi triója, amely, át- törhetetlennek bizonyult. A ,40. percben újabb eredményt hoz a Rratislava támadása. Friese áttör, már csak a kapussal áll szemben, lö, a kapus kiüti a labdát, M'agzarovics ott terem és berúgja a harmadik gólt. A hátralevő öt perc már nem hoz eredményt. A mérkőzésen 5000 ember volt jelen. Bíró: Leuchter, Csehszlovákiai eredmények PRÁGA. DFC—Bchemians 2:2 (0:0), A két csapat izgalmas és nívós küzdelmet vívott. A Bohe- miane részéről Kocsis (2) gólozott, miig a RFC két gólját Stoj és Habéit érték el. — Hagibor—Vasutasok 3:7. A prágai zsidó csapat első bajnoki mérkőzése- — II. liga: Ceechie Kariin—Csechie VIII. 4:0. — Űlymipia Kisen—Slavoy Zsizskov 6:2. — Meteor VIII.—Nuslei SK 1:1. A C-sechie Karián ismét a II. liga élére került. AMATÖRBAJNOKSÁG. Sparta Kősire—Sparta Kiadom 2:2, SK Krocsehlavy—SK Zlichov 3:1, SK Rozsdelov—Zsizskovi SK3:1, AFK Koli-n—Sparta. Midiié 4:1, Roudníce—Zeizskovi team 3:2, Pra- ha Vm.—Csedne Kolin 6:2, Lysa—Csechelovan hősire 2^i CSEHNÉMET BAJNOKSÁG. DSV Saaz—DSK Brüx 0:0, Karlsbader FS—-MSK Zwodau 4:0, DFK Komotau—Sportbrüder Bensen 3:0, FC Éger—DFK Falkén au 2:2, Sparta Karlebad—DSK Neudek 7:2, Sportbrüder Éger—DSV Aech 4:3, BSK Ga-bioaz—■ DSK Trautenau 3:2, DSK Gablonz—DSV Kaaden 4:2, Waraedorfer FK—DFK Reichenberg 4:3, DFC Budweiss—-Sportbrüder, Prága 3:2. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK, DFK Aussig— CsAFK, Vinohradv 4:0, SK Kladno—SK Liben 8:0, Teplitzer FK I,—TFK II. 6:2, SK Kisen—SK Ra- kovnik 5:0, SK Bata—Slavoy Proesnitz 5:2. GYORS START Nem hozott döntési a nyugati kerületi A PTE és a Makkabea meglepő veresége — Még mindig nyiit a bajnokság kérdése Pozsony, április 10. (A P. M. H. pozsonyi szerkesztőjétől.) A vasárnapi Vas—Donaustadt derbi gólnélküli eldöntetlen eredménnyel végződött, igy tehát nem tisztázódott a bajnokság kérdése. Az élcsoportban a helyzet ugyanaz, mint a múlt héten. Egyébként két meglepetést is hozott a tegnap! forduló: a Makkabea és az utóbbi hetekben javuló formát mutató PTE súlyos vereséget szenvedett. Itt közöljük az eredményeket: VAS—DONAUSTADT 0:0. A nagy endeádődésseil várt deirbyimárkőz'és, amely hivatva lett volna ez elsőség kérdését tisztásod, eldöntetlenül végződött A két csapat ádáz küzd odorét vívott. A játék elején a Douaustadt a többet támadó fél, több gólhelyzete is akad, de a csatárok egyik hibát a másikra halmozzák. A játék igen kemény és a bírónak sokszor kell használni ftitytl- iőjét. Helycsere után is a Donaustadt a többet támadó íél, de a Vas védelme résen van és igy gól nem is születik, A mérkőzés kemény küzdelmet nyújtott, amely mellett a sport háttérbe szorult. Meglátszott, hogy sorsdöntő küzdelemről van ezö. A két csapat közül a Donaustadt volt az egységesebb, Vas az állóképesebb. Egyénileg a Douaustadt- nál Szigethy, Niederekker és Rulitz, a Vasnál We- gebauer, Tuma és Babács volt a jó. Bíró: dr. Brüill. KÁBELGYÁR-MAKKABEA 4:0 (0:0 A játék Makkabea támadásokkal kezdődik, de ez csak ezalmaláng volt, mert csakhamar a Kábelgyár veszi át a kezdeményező szerepet. A második félidőben, az első néhány percet leszámítva, a Kábelgyár a helyzet ura s egymás után rúgja a gólokat a következő sorrendben: 26. pereiben Baschant, 28. percben Baschant komorból, 30. percben Zrun, 36. percben Schagerer. A győztes csapat javuló formát mutatott, legjobb emberei Baschant, Zrun és .Schagerer voltak. A Makkabeában kimos feltűnést keltett a csatársor tehetetlensége. Bíró: Jákob- EUSOS-PTE 5:1 (3:1). Az elmúlt két hét jó játéka után a meglepetés erejével hat a PTE súlyos veresége. Nagy része van ebben a hibás csapatösszeállításnak. Urszínyi gyenge kapus volt, Ménesi pedig nem való a csatársorba. Egyébként a PTE sokkal gyengébb játékot mutatott, mint az elmúlt hetekben, a Húsos viszont hatalmas javulásról tett tanúságot és a győzelemre rászolgált.. A gólok igy estek: 20. perőben Danajevics, 26. percben Poschck, 31. percben Kel- ler II. A 40. percben Berecky rúgja a PTE egyetlen gólját. — Helycsere után a 26. percben Kucsera., e 36. pereiben ismét Kucsera. Bíró: Grüníbeug. DÉLI KERÜLET KOMAROM; KFC—Dunaszerdaheljí AC 16:0 (5:0). I. oszt. bajnoki mérkőzés. Biró: Müller (Léva). Tudósitónk jelenti: Az utolsó helyen kullogó DAC mai játéka méltó volt. eddigi szerepléséhez: ügy pillanatig sem tudott komoly ellenfél lenni. Nem menti a súlyos és a bajnoki meccseken eseményt jelentő 16:0-áe gőlarányu vereséget az som, hogy a csapat csak 9 emberrel jelent meg a -pályán. A tizedik az első félidő utolsó felperesben „futott be“ — biciklin. így már nem ;ililhaitott be. A KFC mai formájában a komplett. DAC-öt is könnyen elintézte volna A mérkőzést mintegy 500 méaő előtt vezette Mülier biró, akinek könnyű munkája volt-. A DAC rögtön védekezésre eaoritkooott, ami az első tizpercben sikerült is. Utána Bognár tizenegyese vezeti be a gólok sorozatát, amelyet Cftávre 1, Kellner 2 és Rőtb 1 góllal folytat. Szünet után a DAC teljesen letörik s néha szinte percenként hullanak a gólok. Ebben a periódusban Róth 6, Keütoer 3, Csrvre és Bognár 1—1 gólt lőttek. A KFC legjobb része a csatársor volt, utána következett a fedezetser. A közvetlen védelemnek nem akadt dolga. A DAC-bóS sem lehet senkit sem kiemelni, & suűyoe vereség ellenére Is lelkesen, de tudás nékiU küzdöttek. IPOLYSÁG: IFC—Érsekújvári SE 0:0, LÉVA: LTE—VágseUye 5:3 (3:1). DIÓSZEG; Galántai SE—Diószegi SC 2:1 (0:0). A Rozsnyói SC a kassai kerület élén Rozsnyó, április 10. (Tudósitónk távirati jelien- téee.) A Rozsnyói SK bajnoki mérkőzésen az északi kerület bajnokcsapatát, a kassai Törekvést 1:0 (0:0) arányban legyőzte. így az RSC 12 ponttal a tabella élére került, KELETI KERÜLET UNGVAR: U.MTE—Beregszászi MSE 7:0 (1:0). Biró: Bl-och. Góllövők: Kában I. (3), Seidl (3) és Benes. Jók voltak: S&idl Komeaida, idleitőlieg Kotlát és Osepák. - UMTE B.—BMSE B. 1:0. SK Rusj—Ducbmmts Munkács 9:0 (6:0). Bíró: Pásztor, ü állóvők: Kobzár és Krajuók (3—3), Szu- kovszfcy (2) és Kovács,. MUNKÁCS: MSE—Ungvári TK 1:0 (0:0). Biró: Gőnczy (Kassa). A győztes gól Doozc U-eeéből esetit. MSEB.—UTKB. 4:0 (2:0). OSK Uugvár—Slovan, Munkács 0:0. BEREGSZÁSZ: BFTC—Csapi SE 1:1. Bajnoki. NYUGATI ZSUPA POZSONY: Töiténygyár—MSK Malacka 1:1. MALACKA: RSK—Pöetyérai FK 1:0 (0:0). Meglepetés. NYITRA: NyAC—Pozsonyi Slavia 6:1 (3:1). Mdud- kéit csapat gyenge formát mutatott és a mérkőzésen alig lehetett egy-két eaép kombinációs támadást látni. A Slavia védelme különösképpen csődöt mondott és a nyitnál egyébként rossz formában levő csatársor ennek köszönhette, hogy hat góllal tudta megterhelni arz ellenfél kapuját. A pozsonyi csatársor nem volt található a pályán. A gólokat Pohie (3), Bicéiébe (2) és Benézi lőtték. A pozsonyiak becsület gól ját Gazshiec szerezte egy váratlan, lefutásból az efeö félidőben, amikor a nyiírai csapat még csali egy góllal vezetett. A nyitnálak közül légéntékesebb játékot Benczi és Jurek mutatták, míg a pozsonyiaknál Piseczky és Seibetovszky. A mór- kőzéet Stefuuko gailgóci biró vezette, sok hibát követve el. A ló kenéshez? Ha kocsijától rendkívüli sebességfokozódást, rendkívüli teljesítményt kíván csekély hajtóanyag fogyasztás mellett, akkor Sphinx Special-t vegyen! Sphinx Speclal-t, az UJ hajtóanyagot piros-fehér kűtjaiből adja a VACUUM OSI CQMP&NY A- S, Szenzáció a prágai ledettpálya-tenmszversenyens Siba legyőzte az olasz Prága, április 10. A fedettpálya tenniesbajnok- EÍg vasárnapi fordulóján a csehszlovák ranglista második helyezettje: Siba 6:2, 6:3, 2:6, 8:7 ser. arányban Izgalmas küzdelem után megverte az olasz Morpnrgót, aki az utolsó szotet feladta. — Előzőleg Krásnv a feltűnően gyöngén játszó Ma- lecseket 6:2, 4:6, 6:4, 6:1 arányban késztette megadásra, — Végül exhibiciós játékban a KozseluhNovotny pár a Krasuy-MaJecsek kettői ellen 7:5, 6:4 arányban győzött, ){ Menzel Lobosiízbau vendégszerepelj ahol * jugoszláv Kukuljeviccet 2:6, 6:1, 6:2 arányban győzte le. A Menzel-Marsalek pár a Hecht-Kukulje- vics kettős ellen 7:5, 4:6, 2:6, 6:2, 6:4 arányban aratott győzelmet-, Marsalek Sovkát 6:4, 6:4 arányban verte meg. A magyar profi-válogatott legyőzte Jugoszláviát Nem változott a helyzet a magyar ligában — A Vasas a IL liga élén Belgrád, április 10. Jokeics bíró vezetése mellett nagy érdeklődés kisérte a magyarok belgrádi vendégszereplését., A meccs szép időben, azonban nagy szélben folyt le, aani — főleg a második félidőben — erősen befolyásolta a magyar támadások kifejlődését. A mérkőzés jó rész magyar fölény jegyében folyt le és 3:1 (2:0) arányban végződött a magyar profi válogatott javára. A magyar csapat góljait sorrendben Túrái, Kálmán és Eőri rúgták. A jugoszlá- vok a meccs végén érték el sikert, amikor Kra- gics beadását Timaric a tétovázó Ujváry kapus mögött könnyen a hálóba guritja. Budapest, április 10. (Szerkesztőségünk t-ele- íonjelentéee.) A Ferencváros még szombaton játszotta le esedékes bajnoki meccsét a miskolci Attila ellen és győzött 4:1 (2:0) arányban. A gólokat Székely, Toldi ég Takács II. (2) rúgták, inig az Attila részéről Zilahy gólozott. A meccs végén Zilahy lerúgta Sárosit, amiért a közönség inzultálni akarta. Sárosi súlyosabb sérülést szenvedett., úgyhogy nem tudott Pozsonyba utazni. Vasárnap az Újpest lanyha játékkal győzött a Szeged FC ellen 5:1 (2:0) arányban, Az újpesti csapat góljait Jávor és P. Szabó (2—2), valamint Sáros rúgták. A Szeged FC becsületgólja Havas 11-eséből esett, — Ugyancsak gyönge meccsen győzött a Kispest a Budai XI. ellen 1:0 (0:0) arányban Serényi góljával, Kaposvárott a Hungáriának erősen meg kellett küzdenie a két pontért. A győzelem a vitás 11-esből esett 2:1 (1:1) arányban a Hungária javára. A kiesésre álló somogyiak lelkesen küzdöttek, de Cseh II. megszerezte a vezetést, amit. Galambos pompás fejesből egyenlített ki, A második félidő 34. percében lőtte Cseh II. a problematikus ll-est. A közönség a meccs végén Boronkay bírót inzultálni akarta. “ Az I, liga helyzete a vasárnapi csonka forduló után nem változott. A Ferencváros 29 ponttal vezet az Újpest 27, Hungária 26 pontjával szemben. 4. ŰI. kerület 21, 5. Budai XI. 19, 6. Bocskai 17, 7. Kispest 14, 8. Nemzeti 12, 9. Szeged 12, 10. Attila 9, 11. Somogy 5 és 12. Soroksár 5 ponttal. A II. ligában a Vasas tisztán került az élre, mert a BAK-ot 2:0 arányban legyőzte, viszont 8 Phőbus a Taxival 0:0 arányban eldöntetlenre játszott. Egyéb II. osztály: ETC—Budafok 2:1, DFC—Szent,lőrinc 1:1, Csepel—VÁC 2:2. Az amatörbajüolíság szenzációja a bajnok Törekvés első veresége, amelyet a BEAC-tól szenvedett el. Az egyetemisták 1:0 (0:0) arányban győztek. A budapesti Nemzeti Montpellierben játszott és ott az 80-ot 3:2 (2:1) arányban legyőzte. A gólokat Bihawy és Szecsey (2) lőtték. A szövetségi bajnokságban Szegeden Délma- gyarország Keletmagya ronszágot 1:0, Egerben Északamgyarország Nyugatot 2:1 arányban legyőzte. Hollandia legyőzte Belgiumot Antwerpen, április 10. A tradicionális találkozás 40000 néző előtt folyt 1c. A hollandok győztek 3:1 (2:0) arányban. Bonzen (2) és Van Nellen a hollandok, Saeys pedig a belgák részéről volt eredményes. A meccset az angol Crew biró vezette. Hz 1933. évi Nagy Képes Naptárunk expediciős és poriókölfsége fejében 5.— (öt) boronát igen tisztelt előfizetőink bélyegekben is beküldhetik kiadőhivatalinkboz, Praha, Panské 12 ____