Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)
1933-02-12 / 36. (3146.) szám
<i>i»:gaiMag^arhi rlxp EMBER ÉS VILÁG írja: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ TAPS Fiatalember áll a terem fényárjában, fönn a dobogón. Kezében hegedű. A művész, akii Játékával elragadta hallgatóságát. Hajlongva ikösziöngeti a tapsokat. Már több ízben kijött az oldalajtón, de a lelkesedés nem lohad. A közönség minduntalan hívja. Magmámoro sódik salát tetszésétől, isti akarja őt fáraszt and, össze akarja törni, le akarja venni lábáról. Olyasmiit kapott tőle, hogy vissza kell adnia a kölcsönt. Ez a sndár ifjú — frakkban és lakkcipőben — egy óriással birkózik. A tömeg támadja. ő védekezik. Mosolyog, menlekezik. Kiveszi zsebkendőjét s törölgeti homlokát. Már hegedülni szeretne. De nem engedik. Még mindig nem volt elég. Páholyból figyeltem ezt a visakodást. Amikor — nem tudni hányadszor — uira megjelentik, a taps úgy orkánlik, mint eddig még soha. Hömpölyög, tombol és dörög, félelmesen. Ettől egy pillanatra maga is megriad. Valamit el is sápad. Azt érezheti, hogy élet- veszélyes belépni ilyen viharba. Lassítja lépteit. Óvakodva, féloldalt közeledik a dobogó lámpafüzére felé. Arcát egy kicsit elfintorítja, mint aki dagály idején az esti tenger embermagasságu hullámaival barátkozik, fürdés előtt. De aztán beleveti magát a szeretet óceánjába, hagyja, hogy emelgesse, ringassa és paskolja, hogy tajtéka gyönge arcába förccsenjen, hogy végigkorbácsolja derekát, mellét, lábait, kezeit. A tenyerek lármája öblösödlk. Zeneietlen zörej. Jutalom a zene simaságáért. Mégis milyen édes muzsika a művész fülének. Tapsolnak az öregek és fiatalók, a férfiak és nők, a szakértők és bot fülűek. Még a ze- netudősiitók és ajtónyitogatók is tapsolnak. Sót még a szabadjegyesek is tapsolnak. Tapsolok 'én'is, ahogy a többi. Mindenki tapsol. De mégsem. Egyszerre észre veszem, hogy ott lenn a balföldszint negyedik zártszéksorában nyolcan-lizen tartózkodnak az ünnepléstől. Figyelem őket. ölbe tett kézzel ülnek. Nézik á tüntetőket, a műsort, mint va- Mmd- színjátékot-,- mely- távolán tőlük. Olykor összesúgnak. Az általános mámortól nem tudnak megrészegülni. Mint egy szigeten vannak együtt és szárazok maradnak. Nem tapsolnak. Ismerem őket, ‘anélkül, hogy ismerném. Ezek a művész rokonai, a család. Egy deres- hajú hölgy, akinek ég a füle életének legszebb, legnevezetesebb napján, egy szakállas öregur. lázasán a boldogságtól és fáradtan, fiatal leányok különféle szinü selyemben, virággal, cukorral, egy alhadnagy is, díszruhában és kisfiúk ünnepien megfésülve, kimosdatva. Valamennyien zavartak. A „Józsi44 — gondolják — vagy a „Jancsi41. De nem tapsolnak. A művész „legjobb barátjai44. akik titokban azt kívánják neki, bárcsak a villamos alá kerülne s levágnák egyik karját — lehetőleg a jobbat — tapsolhatnak és tapsolnak is, majd kireped a tenyerük, de ők nem tapsolhatnak, mert a hozzátartozói s leginkább szeretik azt, akit még egyre ünnepel a közönség. Helyzetük félszeg voltát maguk is érzik. Nekik csak az tetszhetik, hogy másoknak tetszik az, ami bizonyára .nekik is tetszik, ügy kell viselkedniük, mintha nem is tetszenék. Milyen jól is esnék egy kicsit tapsol- niok. Főleg az anyának. Szegényke a félkesz- tyüs tenyerét nézegeti vastag szemüvegén át. Nyilván viszket. Nagyságos asszonyom — kiabálok oda neki, gondolatban — tapsoljon, a jó Isten áldja meg, ne szégyelje, hogy kedve telik abban a gyermekben, akit hajdan szive alatt hordozott s ön is tapsoljon, tisztelt bátyám, abban a vidékies szaionkabátban, a kedves fiának, alhadnagy ur, ön is a bátyjának, kislányok és kisfiúik ti is mindannyian a „Józsi“-naik, vagy „Jancsidnak. Hogy ez nem illendő? Csaosiság. Csak természetellenesnek lenni illetlenség. Hogy az önök tapsa feltűnő volna? Tévedés:’ Éppen ezzel az úgynevezett jómodorral, ezzel a finom, ellenzéki különvéleménnyel tüntetnek. Hogy a szerénység is ezt parancsolja? A szerénység csak akkor parancsol ilyesmit, amikor mások egyáltalán nem tapsolnak, de az önök tetszésnyilvánítása úgy elveszne itt, mint a tengerbe néhány csöpp harmat. Önöket pedig fel- üdítené. Hiába szavalgatok nekik, konokul kitartanak álláspontjuk mellett. Sajnálom őket. Sokszor sajnálom a szereplők hozzátartozóit. Ha rokonuk megbuikik, nem fütyülhetnek a többiekkel, ha sikert arai, nem tapsolhatnak a többiekkel. Mindig csak szégyenkeznek. Érdemes lenne felülvizsgálni a művészi ái&ze- j mérem illemtanát. A szerzőket sem értem, akik darabjuk előadásakor nem mernek tapsolni a színészeknek. Még a költőket sem értem, akik félnek összeverni tenyerüket, amikor valaki az ő versüket szavalja. Attól tartanak, hogy tapsukat félreérthetik. A tapssal bajos kifejezniük, hogy csak az előadóknak szél. Mások esetleg azt hihetik, hogy tulajdon munkájuknak tapsolnak. Hát aztán? Azok a megvetendő írók, akik olyasmit adnak ki kezeik közül, ami nem tetszik nekik. Kinek tessék, ha nekik nem? Én sohasem néznék meg oly darabot, sohasem olvasnék 01 oly költeményt, melynek nem az Írója tapsol elsősorban és leglázasabban. #wvwvww\A<iwwvvwwwwwyxA#wwvvvvvvvwyvvvvwvvyvvvvvvvvwvi MÉCS LÁSZLÓ! A JÁTÉKBÁBU FELLÁZADT Neked játékszer, baba kellett, szegény, póruijárt cimborám: Most térdepelsz a kályha melleit borsón s a bánat-kintornán bút nyikorogsz a szobazugban, fejeden papucs-koronával, lelkeden tüzes boronával. Neked játékszer, baba kellett, csak úgy dagadt a férfi-melled, midőn játszottál mézes tészta ujjacskáival, vagy piskóta lábát becézted, — lelket, észt a babában nem keresve, mint a legtöbb elődöd Ádám óta. Neked játékszer, baba kellett Nagy, mámoros távasz-lehellet rózsásan k (kilőtt agy velődön, az égen bárányfelhők úsztak, volt gyári kulcsod és felhúztad, „kiing, Gang4* a sablon-dallam mondta, hogy ő a legfőbb jó a földön. Azt hitted akkor, mindig igy lesz, hogy ildomos és mindig vig lesz a játékszer és édes ajka azért van, hogy számodra rajta piruljanak puháeska eprek s hegy éjjel-nappal, télen-nyáron zenélje: „kiing és klang, szeretlek**. — Most fellázadt a játékbábu s nyakadra ugrott, mint a vámpír: Te mozdulatlan nézed bárgyú szemmel (inig gőgöd porhanyós:) hogy kelt ki a szép pillangóból a hernyó, az angyal-gubóbdl a szörny: a leendő anyós! Lelkedet tüzes boronával véresre sebzi pergő nyelve, fejeden papucS-kcTonával, a bánat-zúghan térdepelve élsz, szád parancsra bókái, csókol és mindörökre eleged van a legeslegjobb földi jóból! Neked már véged. — A tanulság: ki nősül, a szerelmi jussát ne a játékszerben keresse! Ember legyen az Erzsi, Julcsa, kinek van lelke, ahhoz kulcsa szive: S maga mellé szeresse a férfi-álmok magasába! Einstein filozófiai nyolc pontja Irta: Neubauer Pál Nem maradt meg a kaptafájánál, alki kiderítette a relativitást, annak ellenére, hogy ez a kaptafa a világszemlélet tudományos megalapozása és megelégedhetett volna vele, hogy egy csapásra harmóniát teremtett ott, ahol a diszharmónia még a politikai életnél is sokkal nagyobb volt. Sokáig ellenkezett és szerény állhatatossággal megmaradt annál, hogy fizikus, akinek semmi köze a filozófiához, de végre is beleesett abba az emberi hibába, amelytől senki sem szabadul, aki világhírű és akitől egyre csak szenzációs és meglepő gon dől a tóikat várnak: beállt filozófusnak. Itt derült ki, hogy a természettudományi zseni, a ki a Newtonok és Gaussok fajtájából való. — füiszter, aki el- avultan kétkrajcáros bölcseséggel árasztja el a világot. Einstein nyolc pontba foglalta hitvallását és ezt a nyolc pontot lemezek formájában gramofónok százezrein és rádión keresztül áruba bocsátják. Egy percre meg kell állni ennél a bői esés égnél, hogy okuljunk belőle. Nincs szabad akarat, ez az első pont. Elkésett megállapítás, mert a filozófia Pláto óta nem ismer szabad akaratot a kauzális életben és a deterministák harca az indeíerministákkal ma olyan valami, mint a római kard küzdelme a modern tankkal, vagy a harmincésfe 1 eese 1. Az etikai' szabadakaratról a cikk végén szólunk. „A szabad akarat hiánya elnézővé tesz más emberekkel szemben és megóv attól, hogy komolyan vegyem embertársaimat41 — második pont. Nem kell hozzá nagy bölcseség, hogy ne ve-, gyem komolyan embertársaimat, sőt ha léha és egoista vagyok, ez annál gyorsabban és hathatósabban sikerül, viszont ha nem veszem őket komolyan, nem tudok velük szemben elnéző lenni, mert ők nem nézik el nekem, hogy nem veszem őket komolyan és ezen az sem segit. hogy mint filozófus szemmel tartom a szabad- - akarat hiányát és vele azt, hogy az emberek nem önszántukból rosszak, nem a saját akaratukból, hanem mert ilyenek természettől fogva és más akaratra nem tudnak szert tenni. Mindenki valahogyan és vadamennyire függ a másiktól — ez a szabadakarat szocialógiai deter- 1 mináltsága, de éppen ez óikból arra kényszerültem, mint egyén, hogy igenis nagyon komolyan vegyem őket. Az Éi-nstein-féle pont. olyan fényűzés, amit csak a független ember engedhet meg magának, független ember pedig nincs és még az sem független, aki senkitől sem függ, mert önmagától mindenki függ. Ez az utóbbi megállapítás a legmegkötöttebb függőséget jelenti. „Tiszteletben tartom az egyént és kiirthata-t- Lan ellenszenvvel fogadok minden ©erőszakot44 — harmadik pont. Nem veszi ugyan komolyan az embertársat és tudja, hogy nincs szabad akarat. sőt ezért hajlandó elnézni és megérteni az emberi komiszságokat, de tiszteletben tartja az egyént, a személyiséget. Nem veszi komolyan, de tiszteletben tartja — gyönyörű példája a legegzaktabb ellentmondásnak, az erkölcsösen színezett álarcos frazeológiának. Nem szólva arról, ho^y vagy személyiség és egyén: akkor szabadakarat. mint az egyénnek Kant értelmében vett előfeltétele; vagy szabadakarat hiánya és ■akkor az egyéninek a természet egyetemleges mozgás-energetikjába való felolvasztása (Goethe). „Sohasem törekedtem kényelemre vagy fényűzésre. sőt le is becsültem azt44 — és: „Szenvedélybe pacifista és antimilitarista vagyok és visszautasitok minden nacionalizmust, még akkor is, ha a hazafiság álarcába öltözik.44 Kényelem lebecsülése magánügy, különösen akkor, ha az ember berlini kényelemben él, mint Einstein, nem ebédel sáskát, mint a pusztai próféta. nem öltözködik végső hiányosan, mint Gandhi és nem alapit az afrikai négerek számára Lamibaréneben kórházat, mint Schweitzer. Lemondok minden fényűzésről egy berlini villa és egy megalapozott élet kedvéért —, hiszen már rég rájöttem, hogy a szegénység és a nélkülözés egymagában még tíém boldogít: vagyonra is szükség van. Pacifista vagyok, amíg rendesen megélek és mint. antimilitarista erkölcsileg elitélem a háborús embermészáriást. Sajnos, mint gondolkozó lény és zoon politi- kon tudom, hogy békés életemmel, azzal, hogy a magam számára öklözök ki egy darab békét a természetből és a társadalomból, szükségképpen háborút viselek sok embertársammal, akiknek a kenyerét úgy veszem el, hogy ügyesebb és ravaszabb, erősebb vagyok náluk. Nem tisztelhetem az egyént a mindenki harcában mindenki ellen, ha nem is törekszem kényelemre, csak puszta megélhetésre és ha szenvedélyesen szeretem a békét, pillanatra sem feledkezhetek ■meg róla, hogy embertársaimmal háborús viszonyban élek, mert ők is arra a békére vágynak, amely csak a háború és a nyertes háború révén-érhető eL Ha vissza is utasítanám a nacionalizmust, akkor is, ha a hazafiasság álarca-. ba bújik, Aristotelesre kell gondolnom, aki maradéktalanul megállapította, hogy az ember társas lény és mint ilyen csak államiba tömörül len tud élni. Páneurópa? A vegyész elemekkel dolgozik, képletekkel, amelyek nem ellenkeznek és mégsem tud mindenféle elemet egy vegyülő tbe tömöríteni. Minek rámutatni mindarra, ami embert az embertől végzetesen elválasztja ég örökre elkülöníti? „Előnyben részesítem a demokráciát, bár tisztában vagyok a demokratikus formák gyengéivel és hiábival44 — és: ,Az emberi közönség két legfontosabb sarkpontjának mindig a szociális összhangot és az egyén gazdasági védelmét tartottam!44 Nos, Masaryk, a praktikus politikus „felfegyverkezett demokráciáról és humanizmusról44 beszél. Ennél a szociológiai tételnél megértem a felfegyverkezettséget, de nem értem meg vele egyidőben kimondott demokráciát és humanizmust. Humanizmus, fegyverrel a kezében, ülésre készen. —, beismerése annak, hogy a másik humanizmus egy idő múlva történelmileg igazolhatóan halálos biztonsággal meg fogja támadni az én humanizmusomat és ez ellen védekeznie kel! minden humanizmusnak, hogy — —• humanizmus maradhasson egy meghatározott földterület és nép számára. „Ami néked egy porszem, nékem egy világ;44 ami neked humanizmus, az nekem a leggyiikosabb harc. Én nemcsak a demokrácia gyengéivel és hibáival vagyok tisztában, hanem minden emberi életberendezkedés gyarlóságával és nem részesítek előnyben semmit, a demokráciát leg- kevésbbé, mert ezt a szót szimpatikussá csak az teszi, hogy álarc és nem hatalmi ököl, mint mondjuk a császárság, .nem vallja be, hogy erőszak nélkül a széthúzó erők összefogása lehetetlen és szaval, mint az, akinek nincs hatalma. Ha a demokratizmus igazi hatalomra, kerül, senki sem tudja megkülönböztetni a vele legeiientétesebb formáktól. Tisztelettel megkérdem Einsteintől, hol van demokrácia: Amerikában, Angliában, Franciaországban? Van hatalom, van töke, vannak gazdasági érdekeltségek és van háború, ha békésen nem megy tovább; WilSom, Kitohener, Clemenceau?. Vagy talán a kommunizmust gondolja Eeinetein? 9 Csekát és Sztálint? Azonfelül pedig Einstein szenvedélyes cionista, azaz zsidó szempontból nacionalista; mégis szénvedélyesén visszautasít minden nacionalizmust. Antimüitarista — ó, •pedig a szegény palesztinai zsidóknak véres küzdelmet kell folytatniuk az arabokkal, akik azt mondják, hogy az a föld az övék. Nincs szabad akaratuk ezeknek a gézengúz araboknak, nem tartják tiszteletben az egyént, mert szerintük a zsidók rém tisztelik az arab egyéneket, ha Palesztinába jönnek azzal a szándékkal, hogy ott. ők legyenek az urak, övék legyen a föld. Hiszen ha csak egyénről és akaratról, nacionalizmusból és fényűzésről lenne szó! Sajnos, arról van szó, amiről Einstein megfeledkezett: kenyérről, megélhetésről, szőkébb egyéni és tágabb állami formában. És mert a kauzális életben megnyilvánuló szabadakarat hiánya következtében mindenki maga állapítja meg, mit ért megélhetés és mit fényűzés alatt, Sir Basil Zaharoffnak ig igaza van. Relatív szempontból persze. Azt pedig, hogy természettudományosán minden igazság és törvény relatív, éppen Einstein bizonyította be. Az ember és az emberi társadalom is csak egy darab természet, tehát minden emberi és állami igazság és törvény szintén relatív. Csak nem veszi ki Einstein az embert az egyetemleges vilit lg,mozgásból és nem biztosit neki külön helyet? Mert ezzel zárulna a kör és ellentmondana bölcseeége első pontjának, amelyből a többi következik és azt jelentené, hogy van szabadak arab Nincs szabadakarat és ezért: 1) nem tudok elnéző lenni embertársaimmal szemben, hanem védekezem; 2) Törekszem a lehető legszebb kényelemre, mert más is törekszik- erre és joggal; 3) Tiszteletben tartom az egyént — három lépésnyi távolságból, közelebb nem engedem magamhoz, hogy kényszeritsem a magam egyénisége tiszteletben tartására; 4) Pacifista vagyok, amig a militaristák megengedik nekem ezt fényűzéséé világszemléletet; 5) Nem értek demokratizmus alatt valamit, ami más államformáktól különbözik; 6) Szociális összhangot megkötött akarat nem tud megteremteni, szabadakarat pedig, az erkölcs forrása, Einstein szerint nincs; 7) Azouos az egyes számú tétellel: nincs szabadakarat. Végül egy saját tétel: Van szabad akarat és ennek a kifijezési formái a vallás, a művészet, a filozófia és a szeretet. Persze csak a keverek sámára. Ezért nem lehet áruba bocsátani a bölcseség eme lemezét. 1 Felkérjük azokat az igen tisztelt Előfizetőinket, akik lm CtfSHl 110 Ifis IMllS IC m az előfizetési díjjal hátralékban vannak, vagy az esc. déhes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a top küldését be kelljen szüntetnünk. mummxiumuimcjmá \ 6 1933 február 12, T&gárac?.
