Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)
1933-02-12 / 36. (3146.) szám
1933 február 12, vasárnap. ^RKGMtMACfc®-HlRTj^í» KOMMENTÁROK ★ ★ ★ A régi és az uj Wagner Richárd (A zeneszerző halálának ötvenedik évfordulójára) 'A bajor erdők éjszakájában négy fáklyás lovas száguld. Mögöttük nesztelenül! hatalmai batár, a kocsiban hátradőlve a Tristánnak öltözött Második Lajos bajor király. Földöntúli! arccal Wagner-mel ódiákat dudolgat. Évek óta nap-nap után megjelenik az elhagyott erdőkben ez a szellem-fogat. A király öt év óta nem látta minisztereit, de fényűző palotáiban egyedül hallgat Wagner-operákat. megjátsza a nagy germán hősök életét s amikor a müncheni parlament küldöttsége eljön, bezáratja a várkaput. Nem akar mással élni, csak Wagnerrel, vagy Wagner szellemével. A zeneszerzőt régen „Lolus“-nak nevezik az udvarban, ama Lola Montez mintájára, aki tönkretette Második Lajos atyját. A férfi Lola a gyűlölt kurtizánnál százszorta veszedelmesebb. Nem végződhetett jól a nagy, természetellenes szerelem: egy szép napon a király Lohengrin kosztümben, a nagy áriát zengve belesétál és belevész a starnbergi tóba, a vÍzben maga alá nyomva orvosát, Gud- den doktort. így szerették Wagnert annakidején. S hogy gyűlölték! Az Engadin hegyei között ül s a gleccserekkel beszél Nietzsche, az uj kor legnagyobb filozófusa. Fantomokkal hadakozik s a fantom-világ közepén a fődémon áll: Wagner Ri- chárd. Valamikor szerette és meg én eke* te. Azután egyre marcangol óbb kérdéssé vált lelkében a zeneszerző: tényleg földöntúli jelenség, vagy kókler, varázsló, hamiraelni patkányfogó? Szemfényvesztés! — ordít fel bölcs hányatott leikéből a hirtelen belátás. Wagner ellen fordul. Gigászi küzdelem kezdődik: Nietzsche szája habzik, keze megremeg, tintatartókat csapkod a képzelt Wagner felé. Agya elborul Lajos beleőrült. Annyira szerette Wagnert. Nietzsche beleorülb Annyira gyűlölte Wagnert. * A múlt század utolsó harmadában a közvélemény ily szélsőségesen tudott állást foglalni a démonnal szemben s ritkán fordult elő, hoay szeráfikus emberek nyugodtan s mégis őszintén szerették, mint Liszt Ferenc, vagy nyugodtan és mégis őszintéin gyűlölték, mint Hanslick. a bécsi zenekritikus. Ma megváltozott a helyzet. A kor distánszot kapott Wagnerhez s a legmélyebb szeretet sem lépi át azokat a bölcs korlátokat, amelyek körülhatárolják a műremek élvezésének módiét. Ma Wagner művészet: tetszik, lelkesedünk érte, semmi több Kikapcsoltuk életünk praktikus be'olyásolói közül. Valahogy úgy vagyunk vele, mint a múzeumokban látható an- j tik edénnyel: csodáljuk, mint műremeket, de nem jut eszünkbe, hogy együnk belőle. Az! antik edény elragadtatásunk ellenére nem szolgálja többé azt a célt, amire készült, a Wagner-zene sem szolgálja a célt, amire készült. Wagner óriásit akart teremteni. Gesammt- kunstwerket, az ember erkölcsi és szellemi életének megrefnrmálóját. Nagyot, egységeset, amint megváltja a világot, első-sorban a germánságot. A krisztusi allűrök csődöt mondottak, s ami megmaradt: kiesett, pazar drágakövek az elveszett császári koronából. Bábel tornyának felséges romjáig. (Törmelékek, üvöltötte róluk Nietzsche, a századvégi déca- deuce rayyovő csillámai, nem naiv erő hanem rafinált idegizgalom).. A mai Wagner nem világprobléma többé, legfeljebb zenei kérdés. A nagy muzsikus uj felfedezői, akik gyakran nem is germánok, hanem románok, mint Toscanini. mosolyogva kikapcsolják a wagneri totalitásból az elvetélt világmegváltás motívumait s kihámozzák belőle a tiszta zenét s azt manifesztálják. A sors micsoda j iróniája: a programzene feltalálójából a legtisztább és a legkörülbástyázottabb abszolút zenét elemezték kiA kor újfajta beállítottsága Wagnerhez szemet huny a humorosnak tartott drámai fölépitmény fölött s a zeneiességet nézi. Ez természetesen meghamisítása az eredeti wag- neri elképzelésének. Sebaj! Ma a „második wavnerizmus" korát éljük. Spenfirler nevezte „második vallásosságnak* azokat a késői korokat például a mai Kínát, ahol a vallás megszűnt eleven, démoni hatóerő lenni, ellenben bekapcsolódott az állam és a -társadalom gépezetébe, elmaradhatatlan, szigorú formalizmussá vált s minden ember követi anélkül, hogy hévül erezné malasztját A mai második wagner izmus is csak a szép formát, a lelkesen csodált műremeket szereti és é1- vezi Wagnerben, aki nem mai ászt és nem élő csira többé. És nem öl többé. * Valamikor másképp volt. Az 1870-ben újra megszületett német nacionalizmus és az, ami Vilmos császár Németországa lett, elképzelhetetlen a wagneri ideológia alátámasztása nélkül- Végeredményben Vilmos császár ugyanolyan wagneri alak, ugyanolyan elérhetetlen vágyakkal áthatott wagneri hős, mint Második Lajos király, csak Vilmos szenvedélyével nem ön-magát sújtotta le, ha- ue-m a népét. Év számokkal igazolhatjuk Wagner és az uj német kor kapcsolatait. A zeneszerzőt harminc évig kinevették Németországban. Senki sem értette s 1870-ben már hatvan felé járt, mikor még szegény bolond muzsikusnak számított- A Meistersinger 1870 április elsején lármásan megbukott Berlinben. „Ha a zene büdös volna — ordították az emberek — senki nem bírná ki ezt a bűzt*. „Elénekelt pofonok* szelleme^kedett Han-s* lick. — Egy év múlva, 1871 májusában, ugyanabban a berlini színházban, ugyanaz a közönség, amely előbb exaltáltan tüntetett a darab ellen, exaltált mámorral fogadta s reggelig ünnepelte 'Wagnert. Pedig az elmúlt évben nem maradt ideje a művészettel foglalkozni: háborúi viselt. Éppen ez az! A háború átnevelte a német esztétikát. Előbb nem értette a wagneri alakokat. Most Kaiser Wilhelm-t látta, ha Wagner Wota-nt mondott, egy daliás küraszirt Paris előtt, ha Lohengrin megjelent a színen, Sig- fried mezében Moll-ke jutott eszébe s valamennyi titán megjelenésekor Bismarckra gondolt. Ha a zene fülsiketítő erővel hirdette a germánság diadalát s a színpadon föilszö- geziék a német tölgyre a sasos elmert, a közönség emelkedett lélekkel gondolta: igen, megremegtettük Párisi, legyőztük a világ valamennyi Telramundját. A zene a nagy nemzeti élmény aláfestésének számi thalott, mint ahogy a tibeti lámák hosszan, elnyújtva éneklik az imát, hogy beleringassák magukat a szent hangadatba. Wagner a fiatal birodalom kuéiamusánk egyik módszere volt, az imperialisták a tükörképüket látták benne, elképzelt hatalmukat, nagyságukat. Wagner a német nacionalizmussal győzött s alapjában véve csa-k akkor került oda. ahová való: a salakmentes művészetbe, amikor a világháború után-megszűnt a germán nacionalizmus agresszivitásaMa Wagner tisztán zenei probléma. Megszoktuk s minél jobban megszoktuk, annál jobban tetszik. Kétféle zene van: az egyik, Schlauer ur komor sötét éjjé! Sch!au urra! jár szerte-széjjeh Schíau ur felordit hirtelen: „Pénztárcámat — jaj — elvesztettemé* De Schláuer szól; „Ne kiabáljon, Van Pertrixem! Egy percig várjon. Akárhol van valami az éjben; Egy perc s ott van mára Pertrix-fényben,*1 S valóban a tárca — egy pillanat — Ott ragyogott a Pertrix-fény alatt! A NAGYIGÉNYÜEK ELEMEl amely felénk jö-n, a másik, amely tőlünk megy. Ez az utóbbi a slágerzene, a gassea- hauer. Amikor először halljuk, nyomban nálunk van, tetszik, de minél többször halljuk, annál távolabb kerül tőlünk, unjuk, utáljuk s a végén, ha már nagyon messzire jutott, fölháborodva visszautasítjuk. Az előbbi, a fe-i lénk jövő: a komoly zene. Amikor először halljuk, nagyon messze van, még idegen, visszautasított, de minél többször halljuk, annál közelebb kerül, rohan felénk s végül a keblünkre öleljük. A zene akkusztikus probléma: abszolút harmónia nincs s előttünk minidig az a harmónia, amit a fül megszokott s ahogy megszokta. Sokáig tartott, amíg a Beeiho ven-harmónia, mely újszerű volt, diszharmóniából harmóniává szokódott és sokáig tartott, amíg Wagner zenéjével ugyanez történt. Hogy Wagnert megszerettük és beillesztettük mai legnagyobb zenéink közé, azt a német nacionalizmus lelkesedésének köszönhetjük, ámbár ez a lelkesedés zeneileg föltétlenül anticipált volt. Az emberek nem értették, vagy félreértették Wagner zenéjét, de éltek-haltak Wagnerért, mert a wagneri célokban és elképzelésekben a maguk gigászi megújhodása szimbólumát ismerték fel. A tiszta zeneiességet elsőnek Nietzsche látta Wagnerben- Ezért vetette el fölháborodva a kor tételét, mely erőt, egészséget, erkölcsöt látott a mesterben. Az erő imperializmus, az egészség hencegés, az erkölcs erkölcstelenség — hangoztatta Nietzsche 6 Wagner merő dandyzmus, décadence. Csak a muzsika, ez a raffinált, tulfinomult instrumentum művészet benne, a láz tündöklő virága, a gyenge ember vágyának eposza, álomkép, a szférák muzsikája. Ha ma Toscaninit halijaik, aki elhagy Wagnerből minden fölöslegeset, ha Tristan nyitányát vezényli s oly bujáu, oly laszcivan, oly törékeny, fáradt finomsággal hozza ki a mü Lényegét, hogy szinte az erkölosrendészet közegeit kívánnék mozgósitani, akkor belátjuk, hogy Nietzschének volt igaza és nem Vilmos császárnak. Szvatká Pál. A lelkészegyesSIet lévai gyűlése az összes egyházaié együttes föllépését Javasolja egy lefizfis szerv vetélésével — A reform §9 - 89 milliós Károsodást jelentene a református magyarságra nézve Léva, február 11. (Saját tudósítónktól.) A barsi református egyházmegye lelkészi egyesülete pénteken Léván gyűlést tartott s az uj iskola ja vas lattal foglalkozott. Az ügyet Holló Géza ujbarsi lelkész referálta, aki nagy Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzéz, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság, a természetes „Ferenc József" keserü- viz használata által igen sokszor megszüntethető^ Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a „Ferenc JózseF-viz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A „Ferenc József* keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. figyelemmel fogadott előadásában kifejtette, hogy a javaslat kegyelemdöfés akar leuni a felekezeti iskolák számára- Hogy ez egyúttal a magyarságra is végzetes csapás, azzal mindenki tisztában van, legelsősorban a törvénytervezet alkotói maguk. A közösség szempori tjéből a terv jelenthet ugyan bizonyos előnyöket is, de aránytalanul több a hátránya. A felekezeti iskola nélkülözhetetlennek való nyilvánítása gazdasági szempontból az iskolaépület,, telek és felszerelés elvesztését is jelenti, a legkisebb egyházban is minimálisan 80—1.00-000 korona károsodást s azonfelül az egyháznak évi 1—10.000 koronáig menő megterhelést-. A maroknyi szlovenszkói és ruszinszkői református magyarságnál minimálisan 50—80 milliós érték elvesztéséi jelentené. Az előadó kifejtette még, hogy a törvénytervezet gazdasági szempontból úgy a közönségnek, vagyis a népnek, mint az egyházaknak, de elfogulatlanul nézve a tanítóságnak is rettenetes megterheltetést jelent- Az előadó a törvénytervezetet mind magyar nemzeti, mind világnézeti szempontból egyaránt veszedelmesnek látja, de veszedelmes továbbá azért is, mert látszatra*, papiroson szinte minden jogot meghagy, csak éppen a jogok gyakorlását teszi lehetetlenné. A törvényjavaslat szerkesztőinek alibije, hogy ők nem sértik az egyházak iskolafenntartói jogát, miattuk az egyház akárhány iskolát tarthat fenn, létesíthet tantermet stb., mindent, amit a magyar állam idejében csinált — ha bírja a saját erejéből! Ez az egyik s legfontosabb jogfosztás a törvénytervezet- bem. De ugyanilyen hamis alibi keresésen nyugszik az uj javaslattervezet második alapgondolata: a felekezeti Iskoláknak magániskolákká való degradálása- Amiért nekünk harcolnunk kell, az elvileg: iskoláink nvilvános jellege, gyakorlatilag pedig: az államsegély. Az értekezlet határozati javaslatában megállapítja, hogy a református egyház kezdettől fogva jogának és Istentől reánibázott kötelességének tartotta híveit nemcsak a templomban, hanem az iskoláiban is oktatni és nevelni. Ezen jogát és kötelességét megszakítás nélkül lelkiismeretesen töltötte be mind a mai napig s ezen jog a változó idők és kormányok alatt soha kétségbe nem vonatott. Megállapítja, hogy az egyház iskolái mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az azok ellen intézett minden támadást és joglosztási kísérletet a leghatározottabb vallá ss élel emnek minősít. A lelkészegyesület a törvénytervezetet sérelmesnek találja általában minden egyházra nézve. Kimondja, hogy ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése ellen minden ren. delikezésre álló eszközzel harcolni fog, mert ellentétben van az érvényben levő s az állam által elismert egyházi törvényekkel és ellentétben vau az egyházaknak a béke- szerződésben és a kisebbségi jogrói szóló nemzetközi egyezményben biztosított jogaival. A lelkészegyesület felkéri az egyetemes konvent elnökségét, hogy haladék nélkül lépjen érintkezésbe az összes többi hitfelekezetek vezetőivel }) törvénytervezet elleni küzdelemre egy közös szerv alakítása érdekében. A lelkészegyesület fölkéri a konvent elnökségét, hogy az egyház jogainak véd óiméra tegyen meg minden szükséges lépést, nem riadva, vissza még a népszövetséghez beadandó panasztól sem, mert i't. az egyház léiéről ■ vagy nem léiéről van szó. 5
