Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-31 / 25. (3135.) szám

1988 immár 81, hedí. 3 Szanatórium BELLEVUE Karlsbad továbbra is üzemben marad. Mindet) belbeteg és üdülésre szóróit számára. Szabad orvosválasztás. Paosálarrangements Machinációk Brődír Endre mandátuma ellen Prága, január 30. Kurtyák Iván, a ruszin auto­nóm földműves szövetség váratlamiil elhunyt vezé­rének utódja a perta«mwi.t’i>»a — mint már jelentet­tük, — a jelöl thétán második helyen eaerepló Bródy Endre ,a Ruakij V'ieötnik főszerkesztője* Az auto- ncim földműves szövetség az 1929. évi vákuazloson közös Métával ment a cseh nemzeti demokrata párt­tal!, amely a ruezimszkói választói kerületben a je­löltlista harmadik helyen Dnagula ukrán emigránst, íögimtnáziuimi igazgatót jelölte. Kortyaik Iván el­halálozásával most a cseh nemzeti demokraták minden erejükkel erra iördtszenek, hogy a ruszin autonóm földmüves'pártot megfosszák mandátumá­tól és saját jelöltjüket hozzák be a parlamentbe. Maohináctiöjmkat arra aJapitjálk, hogy az elhunyt Kurtyák után kővetkeaő jelölt neon. adott revereá- iisfc. a nemzeti demokrata pártnak, így tehát annak nem tagja és a mandátum meg nem illeti. Nem hisszük, hogy a cseh nemzeti demokrata páirt eme érvelése komoly mérlegelés tárgyát is képezhesse, de Bródy Endrét előbb mindenképpen be kell! hivni a parlamentibe és csak azután támadhatná meg e mandátumát a Kramár-párt a választási bíróság előtt. Hgdlk Jinos grófot vitatottéiig meg képviselővé e magyarországi tornai kerületben Budapest, január 30. (Budapesti szerkesztősé­günk telefonjelentése.) A Puky Endre lemondá­sával megüresedett tornai választókerületben tegnap volt képviselőválasztás. A nemzeti egy­ség pártjának jelöltje vitéz Szabó László volt, vele szemben Hadik János gróf lépett föl pár- fconkivüii ellenzéki programmal. A választáson Hadik János gróf 140 szavazattöbbséggel győ­zött. Vitéz Szalay László 3055, mig Hadik Já­nos gtóí 2195 szavazatot kapott. Daladier megbízást kapott az uj francia kormány megalakítására Hétfő estig befejezi tárgyalásait — A szocialisták kormánybatépésének kérdése — Herriot, Paul-Bonccur, Chautemps az uj kormányban Páris, jan-uár 30. Daladier, a francia radi­kális szocialisták egyik vezére, vasárnap megbízást kapott Lebrun köztársasági elnök­től as uj francia kormány megalakítására. A dezignált miniszterelnök hétfő estig meg akarja alakítani kormányát Daladiorröl a közvélemény tudja, hogy rendkívül határo­zott és energikus személyiség. Kijelentette, hogy a lehető leggyorsabban akar cseleked­ni. A legnehezebb kérdést, amit a dezignált miniszterelnöknek meg kell oldania, az, váj­jon megnyeri-e a szocialista pártot a kor­mányba való hivatalos belépésnek vagy sem. A szocialista frakció ma délelőtt tiz órakor ülést tartott és délután folytatta tanácskozá­sait Daladier pontosan körvonalozott pro­gramot mutatott be a szocialistáknak, akik e program alapján hozzák meg döntésüket. Természetes, hogy a szocialista frakció a párt legutóbbi pártkongresszusának határo­zata alapján a maga részéről szintén határo­zott feltételek betartásához köti a kormány­ban való részvételét. Követelésed közé töb­bek között a következő pontok tartoznak: a fegy verkezési kiadásokat azonnal teteme­sen csökkenteni kell, a bankok titkait nyil­vánosságra hozni és gondoskodni a bankok ellenőrzéséről, bevezetni a heti negyven­órás munkaidőt, a biztosítás államosítását, továbbá a bányák, a vasutak és az egyéb közlekedési eszközök államosítását. Politikai körökben ezekután biztosra veszik, hogy a tárgyalások ismét eredménytelenül fognak végződni a radikális szocialisták és a szocia­listák között, mint az már többször megtör­tént, és Daladier a parlamentiben csupán a szocialisták esetről-esietre való támogatására, de nem a kormányban való részvételére szá­míthat Daladier egyébként tárgyalt Herriot-val, PauJ-Boneoúrral és Ghautemps-nal. Mind a három politikus kijelentette, hogy hajlandó belépni a kormányba. Herriot kikötötte, hogy a külügyi tárcát nem vállalja s igy kiil- L/,) miniszter újra Paul-Boneour lesz, Chau­temps a belügyminisztériumot kapja nneg, Herriot pedig az igazságügyi tárcát. Ezenki- j viil Herriot lesz Daladier helyettese. A mi­niszterelnök megtartja a hadügyi tárcái is. Egészen ni nemzeti típust kell kialakítani, amely íténi a sirskiziisii gondolatát — mondotta Gömbös Debrecenben Bethlen Istvin és tSőmhős miniszterelnök nagy beszédei a nemzeti egység pártjának debreceni zászlóbontásán Az influenzajárvány 19 íé-iki méreteket öltött Angliában London, január 30. Az angliai nátbalázjár­vánv méretei kezdik megközelíteni az 1918— 1919-iki végzetes járvány méreteit. London lakosságának körülbelül tizenöt százaléka ágybanfekvő beteg. Oxíordban kisegítő rend­őröket kellett a szolgálni ellátására felfogad­ni, Liverpoolban 180 rendőr és 350 villamos­vasúti alkalmazott, L&edsben pedig 305 villa­mosvasúti és 144 postai alkalmazott betege­dett meg. A kaszárnyákban, gyárakban és egyéb nagyobb üzemekben naponta többször kötelező íorokoblöge'ést írnak elő. Több iei- cesteri gyár alkalmazottai közt a náthaláz megelőzése végett naponta kétszer rumos te­jet-oszt ki. Tauntou városkában kisegítő sír­ásókat kellett alkalmazni, mert valamennyi sírásó megbetegedett náthalázban. A Gibral­tárba érkezett Valfant csatahajó fedélzetén is kiütött a járvány; az egyik fütő meghalt, több tengerészt pedig tüdőgyulladással kórházba szállítottak. — Budapesti jelentés a magyar—csehszlovák ve­gyes döntőbíróság hágai tárgyalásáról. A budapesti Magyarság .jelenti Hágából: A magyar—csehszlo­vák vegyes döntőbíróság most Hágában a békepa- iotában ülésezik. Elnöke Sckreiber volt svájci mi­niszter, magyar tagja Székács, csehszlovák tagja Hóra. A bíróság számos magyar panasszal foglalko zik, amelyeket a csehszlovák földreform ellen ter­jesztettek elő. A panaszokat a biróeág a tiianoni szerződés és a párisi egyezmények keretei között tárgyalja. A panaszttevők magyar nagybirtoko­sok. A nemzetközi alap megbízottjának kijelentése szerint az alap nem rendelkezik kellő anyagi erő forrásokkal ahhoz, hogy a párisi egyezmények ki­kötései alapján fedezze azokat az esetleges fizet­ségeket, amelyeket a bíróság kiszabhat A magyar ügyvédek ennek következtében felkérték a bíró­ságot, hogy a tárgyalást szakítsa félbe és igy a magyarok a csehszlovák földhivatallal tárgyaláso­kat kezdhessenek előnyösebb megegyezés érdeké­ben. A per legérdekesebb ügydarabja a Wenc-k- beimekc. A csehszlovák megbízott azt hangoztatja, hogy a Wenckheimek javainak a csehszlovák ál­lamra történt átruházása a párisi egyezmény értel­mében nem tekinthető kényszereladásnak mert a panaszttevők javaikat szabadon adták el a cseh­szlovák államnak 1923-ban és 1926-ban A biróeág Ítéletét nagy érdeklődéssel várják a többi államban is. Ha. a biréság elfogadja a magyar kormány ál­láspontját, akkor Franciaország és Olaszoiszág, amely államokat a párisi egyezmények köteleznek, kénytelenek lesznek körülbelül 5XA millió frankos különleges tartaléktőkét letétbe he’yezni. Ebből fizetik a bíróság által esetleg megítélendő kárté­rítéseket. Debrecen, január 30. A nemzeti egyiség párt­ja vasárnap délelőtt tartotta záönlóbontó nagy­gyűlését Debrecenben és azon Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen Ist­ván gróf, Debrecen képviselője, nagy beszé­deket mondottak. A nagygyűlés megnyitása után Bethlen István állott föl szólásra. Kijelentette, hogy meggyőződése teljes erejével támogatja Göm­böst Nem azért jött, hogy szembeszálljon az ellene emelt vádakkal, hanem hogy foglalkozzék a miniszterelnöknek az ország előtt kifejtett prog­Szenvedő nőknél a természetes Ferenc JózseF keserüviz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülést idéz e’ö és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szer­vekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalko­tója Írja, hogy a „Ferenc József" víz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. ■fMWwm—«ra——i—■miui—nLniiui ramjával. A miniszterelnök konkrét programja gazdasági ée politikai részre oszlik. Az ország mai válsága a világgazdasági vál­ság következménye, amely egyedül belpoliti­kai eszközökkel nem szüntethető meg. A magyar ellenzék egyes patentirozott papagá­lya! folyton azt állítják, hogy a Bethlen-kor- mány politikája az oka a mai helyzetnek. Az ország 99 százaléka most már látja, hogy ez az állítás nem igaz, mert a válság gyökere a világgazdasági válság és az államháztartás egyensúlyának megingása ezen bajnak következménye. A mai világban a szabadkereskedelem irányának vége és azért az a föladatunk — mondotta Bethlen —, hogy belehelyezkedjünk az adott helyzetbe, ehhez alkalmazzuk cselekvéseinket, amely nem lehet más. mint hogy szorosabb összeköttetést keressünk olyan nagy ipari államokkal, amelyekkel szorosabb gazdasági viszonyt teremtve, képesek leszünk mezőgazdasági terményeinket elhelyezni. Amíg ez nem történik meg, gondoskodnunk kell minden eszközzel arról, hogy a magyar gazda cl ne pusztuljon, ez azonban az államháztartás kereteinek szűkítésével aligha lehetséges. Meg­győződése szerint lehetetlenek oly intézkedé­sek, amelyek a költségvetés 30—40 százalékos csökkentésére vezetnek. Az adóvégrehajtások' terén kímélni kéül az egyes adófizetőket, továb­bá rendezni kell a kartell kérdést, megrögziteni a mezőgazdaság adósságait, a kamattételeket pedig olyan alacsonyan kell megszabni, hogy a gazdák azt elbírják. Bethlen ezután a kormány politikai program­jára áttérve, kifejtette, hogy Magyarország a trianoni szerződés következtében a második mohácsi csatát vesztette. A mai viszonyok kö­zött helyre kell állítani a nemzeti egységet úgy, ahogyan ezt a miniszterelnök kivánja megvaló­sítani. Bethlen után Gömbös miniszterelnök emelke­dett szólásra. Megköszönte Bethlennek iránta tanúsított bizalmát, majd kifejtette a nemzeti munkaterv jelentőségét és a nemzeti munka­terv 95 pontiához hozzáfüzta a 96. pontot, mely igy szól: türelem. A semmittevés, a mozdulatlanság hangozta­tásával — mondotta a miniszterelnök — le­het bennem az úgynevezett erős férfiút kompromittálni és engem arra késztetni, hogy oly diktatórikus eszközökhöz folyamod­jak, amelyeket az ellenzék állandóan elitéi. Nem vagyok hajlandó az ellenzék elgondo­lása szerint dolgozni, mert sokkal fontosabb a szolid munka, mint a gyors munka. Az ország számára a mai napon elhozom a nemzeti munkaterv 97. pontját, amely igy szól: lelkiismeretesség. Vigyázni kell arra, hogy a po­litikai agitáció során ne a szenvedélyekre, ha­nem az észre támaszkodjunk és ne juttassunk senkit oly hangulatkörbe, amely rombol akkor, amikor épitőmunkára van szükség. Programom egyik sarkalatos pontja a nemzeti öncé’uság át- érzése és átélése annak, hogy mindnyájan esz­közök vagyunk a nemzet szolgálatában. A lel­kiismeretességnek kell érvényesülni a közélet minden vonalán. Határozottan állítja, hogy miniszterelnöki ki­nevezése óta Magyarország tekintélye külpoli­tikai tekintetben megszilárdult. A miniszterel­nök ezután az árkérdésről beszélt és kijelen­tette, hogy a kormánynak oly politikát kell folytatni, amelynek eredményeképpen alacso­nyabb árak alakuljanak ki. A költségvetésről szólva, hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy nem akarja a költségvetésnek mindenáron való lefaragását, de az államháztartás egyensúlyá­nak biztosítására szükség van. Igen fontos programpontja a kormánynak a közigazgatás korszerű újjáalakítása. A mezőgazdaság érde­kében meg kel! szervezni a mezőgazdasági hite­lek és a mezőgazdaság értékesítésének kér­dését. — Egész uj nemzet nevelésére van szük­ség. A múltból mindent meg kell tartani, ami jó és egészen uj nemzeti típust kell kialakí­tani, amely átérzi a sorsközösség gondolatát és alázatosan alárendeli magát a nemzet nagy pcéljainak, — fejezte be beszédét a miniszterelnök. Bethlen István és Gömbös Gyula beszédét a nagygyűlés viharos tetszéssel ás tapssal fogad­ta. A nagygyűlés után az Arany Bika-szálló éttermében 600 terítékes ünnepi ebéd volt. Gömbös Nyíregyházán Nyíregyháza, január 30. (Tudósitónk telefon­jelentése.) Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délelőtt a nemzeti egység pártjának nyíregy­házai zászlóbontásán vett részt. Hatalmas be­szédben fejtette ki kormányprogramját és tü­relmet kért annak végrehajtására. A titkos vá­lasztójogról kijelentette, hogy ha ez meg is volna, az sem segítene a mezőgazdaság nehéz­ségein és az adózási bajokon. örnaga híve a titkos választójognak, bár nem az úgynevezett általános, egyenlő titkos vá­lasztójognak, de kótyagos ember az, aki ettől várja és ebben látja Magyarország jövendő boldogulását. Ilyen kótyagos fejű emberek után mentünk 1918-ban, — mondotta. — Eldobáltuk fegyve­reinket és íme a mostani helyzet lett a követ­kezménye. Vegyék tudomásul az izgatok, hogy amíg miniszterelnök vagyok, 1918 nem ismétlődhet meg. Ne spekuláljon itt senki politikai beszre, én politikai hoszt akarok, felfelé akarom vinni a nemzetet és rácsapok minden kézre, amely ön­zőn és lelkiismeretlenül útját állja ennek a mun­kának. Tudom, sokan fognak támadni és han­goztatják majd, hogy nincs érzékem az alkot­mány iránt. Az én politikám többet ér, mint az a demokrácia, amelyben Kun Béla és társai elő­kelő szállójukban kacsát ettek, a nép pedig fá­zott és éhezett. Majd a revízióról szólva ezeket mondotta: Reméljük, hogy a világ hatalmasai, akik a trianoni békét megalkották, békés eszközök­kel velünk együtt és szomszédainkkal is harmóniában, lehetőséget nyújtanak a reví­zióra. Puyi mandzsuim elnök az északkinai monarchia restaurálására törekszik? London, január 30. Shanghaiból érkezett jelentés szerint Csangszueliang pekingi marsall elfogató parancsot adott ki Kung herceg, Fuyi mandzsuriai köztársasági elnök unokatestvére ellen. Csang marsall szerint Kung herceg több- heti pekingi tartózkodása alatt titokban politi­kai tárgyalásokat folytatott több illetékes té nyezővel az északkinai monarchia restaurálása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents