Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-29 / 24. (3134.) szám

8 •pra:gaiA\ag^arhirlai?__

____________________________________

Má

r megint a fiatalság

’ Irta: SCHÖPFL1N ALADÁR (Budapest)

Az egyik ablakunkon le talált szakadni a gördülő függöny. Csák egy napig volt leszakadva, mert másnap már bec&öúgetet-t a lakásba egy fiatalember, igazolta 'magát és ajánlkozott, hogy szakértőén megjavítja a függönyt, csekély'pénzért. El is készült vele. egy óra alatt. Közben beszélget tó in vele, tetézett nekem a fia, kikérdeztem az életéről. Megtudtam, hogy teh- nológiai iskolát végzett, aztán műszerész lett egy nagy műhelyben, tisztességesen keresett, rendesen élt, dé a múlt év elején elvesztette az állását, hiába járt hónapokig uj állás után, kicsi megtakarított. pénze már elfogyott, nem maradt egyebe, mint néhány szerszáma. Ekkor nyakába vette a várost kis szerszámos ládájával.

— Most olyan vagyok, mint a régi világban a vándor üvegesek. Az ablakokból élek. Figyelem az uceán az ablakokat, ahol leszakadt ro'ettát látok, oda fölmegyek és fölajánlom szolgálatomat. Itt-ott megesik, hogy más igazítani való is akad, a vízvezetéken, villanyon, rádión, hát akt is megcsinálom.

Aztán csöndes mosollyal hozzátette:

— Úgy élek, mint á veréb. Az uccából.

—- És meg tud igy élni? — kérdeztem.

A fiatalember a vállát vonogatta.

— Valahogy. Néha nincs szerencsém, egész nap járom a várost és nem jutok semmihez. Néha reggeltől estig dolgozom és szépecskén keresek. Csak.az a baj, hogy félretenni alig tudok valamit. Ha egy kicsi kis tőkét gyűjthetnék, mindjárt tudnám, mit csináljak.

Az volt az érzésem, hogy ez a fiatalember a mai kor igazi gyermeke. Ösztönösen megérezte, mit kivan ma a fiatal emberektől a fánkszakadt

talembernek, aki azon gyötrődik, hogy nem tudja megtalálni elhelyezkedését az életben. Nyilván ilyesfélére gondolt Lázár Andor, a magyar igazságügyminiszter, mikor a minap egy interjúvoló ujsági tűnőnek az. ifjúság problémájáról beszélt. Egész izgalomba jőve azt fejtegette, hogy az intelligens ifjúság rosszul van nevelve, a család, a társadalom hibás szelleme neveli rosszul. Mindenki csak állást akar, valami helyet, ahol fizetést lehet kapni, akármi keveset. A fiatalok nincsenek arra nevelve, hogy önállóak legyenek, megküzdjenek az élettel, energiával, találékonysággal menjenek az életbe, maguk teremtsenek maguknak valami egzisztenciát, ha kell, a semmiből is. Rámutatott az igazeágügyminlszter az amerikai és angol ifjak példájára, akik, ha elvégezték gz iskoláikat, neun protekciót, családi összeköttetést, s ezen a réven állást keresnek,' hanem körülnéznek, hol és hogy kezdhetnek valamit önállóan és elmennek a föld legmesszebb tájaira, akár az óceán szigeteire is, ha valami jó alkalom kínálkozik.

A magyar fiatalság erre nincs berendezkedve. A pesti fiú már akkor is el van keseredve, ha vidékre, vagy éppen faluba kell mennie állásba s számüzüttnek érzi magát. A társadalmi elő- itélét még mindig rangsorban tartja a különböző munkanemeket s egyes munkákat, mint úriemberhez méltatlanokat, elutasít. Kevéssé van az a szellem is, hogy a munkát váltogatni lehet aszerint, hogy melyik nyújt több kilátást. Magyarországon, ha valaki jogot végzett, alig tudja elképzelni,- hogy mást is végezhessen,

mint hivatalnoki, vagy ügyvédi munkát.

Rengeteg sokat beszélnek és Írnak ma az ifjúság kérdéséről. Nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon. Magyarországon persze ismert okokból sokkal súlyosabb a helyzet, mint a gazdag, nagy nemzeteknél. Próbálnak is Magyarországon tenni egyet-mást, kreál- nak valami tessék-lássék állásokat, de olyan keveset, hogy a probléma még csak nem is enyhül tőlük. Sőt nöttön-nő és bonyolódik, hiszen minden év uj ifjúsági évjáratot hoz, amely újra csak állást akar kapni. S ez nem is incidentális, a háborúból fakadt viszonyokból adódott probléma; a háború előtt is már megkezdődött, anélkül is fölvetődött vo’na, csak persze kevésbé súlyosan. Szóval szerves, az államok s a társadalom berendezkedéséből adott probléma ez s csak szervesen lehet megoldásához közeledni. Kezdődni kell ennek a családban és az iskolában: a gyermekeket önállóságra, energiára, bátorságra, kezdeményező képességre, invencióra kell nevelni. Nyílt agyú és szivü ifjakat kell a világba bocsátani. S a társadalom szellemének is meg kell változni, lehántani magáról a jobb időkből maradt előítéleteket, szabad szemmel, bátran kell szembenézni a dolgokkal, minden kényeskedést félretéve. Minden apa tartsa szem előtt, hogy a fia sokkal-sokkal nehezebb harcra van kényszerülve az életéért, mint ő maga volt s ehhez kell az ivadékot hoz- záedzeni. Olyan ifjúság kell, mint az én szerelő- legényem: aki elindul és megkeresi a munkát, kikutatja az embereknek valami uj igényét, vagy szükségletét, amely talán nem is vált még tudatossá és ott próbál va’ami boldogulást. A sült galambokat mi öregek már régesrég megettük. A mai fiatalok arra kényszerülnek, hogy ügyesen cserkészve fölkutassák a galambokat, lessék meg és lőjjék le. aztán maguk is koppasz- szák és, süssék meg őket. Máskülönben nagyon fölkopik az álluk.

idő. Nem volt munkája, nem várt, amig a munka hozzájön, hanem ő maga indult meg a munkát megkeresni. Utánament a munkának. Kikutatta, hol van rá szükség és odament. Fölfedezte a maga mesterségének egy uj lehetőségét. Van benne pszihológiai ösztön, egy kis emberismeret. Megérezte, hogy az emberek szeretik az apró hiányokat, amelyek a háztartásban minduntalan előfordulnak, elhalogatni, nem küldenek azonnal a műhelybe, ha a roletta leszakad, a vízvezeték . gumija kikopott, a rádió gyöngébben szól. Ha ellenben jelentkezik náluk valaki, akkor mégis csak inkább rászánják magukat, abban a hiszemben is, hogy az ilyen vándor mesterember olcsóbban dolgozik.

Az én fiatalemberem olyan benyomást tett rám, hogy kemény gyerek, előbb-utóbb meg fogja keresni azt a bizonyos kicsi tökét és boldogulni fog.

Ezt a leckét még kell ■'tanulni minden mai fiarágk-osarával együtt? Persze, hogy elküldheti. Nem akar venni. De. ha én küldöm el: én bizonyára nem tudok. Ha ő felejt el a zenének borravalót adni, — hát egyszerűen kissé. feledékenynek tűnik fel, én azonban hasonló esetben el akartam bliccelni a dolgot és a jazzdo- bös gúnyosan rámköszön, hogy alászolgája, nagyságos ur. Mindezek együttes eredménye legalább napi öt pengő, az ö javára. De ez még mind semmi.

— Semmi? — hebegtem egyre szédültebben...

— Semmi — dörögte barátom, a Nagy Gondolkodó. — Mert ez csak a dolog társadalmi vonatkozású része. A legfontosabb azonban a gaz- daságpol tikai oldala a gazdag ember és a szegény ember közötti óriási különbségnek. Ha ugyanis a gazdag ember csinálni akar valami üzletet, akkor a saját pénzén csinálja. A szegény ember azonban kölcsönpénzén. A gazdag ember nem fizet kamatot, a szegény ember fizet. Legalább tíz százalékot. Következőleg a gazdag ember minden üzletén már eleve tíz percenttel többet keres, mint a szegény. Nem szólva arról, hogy a szegény embernek manapság nem is ad kölcsön senki egy vasat se, még a legmagasabb kamattételek mellett se. Mert tegyük fel, hogy én most azt mondanám neked: légy szives és adj nekem kölcsön tiz pengőt... ! ■

■— Akkor én nem adnék — mondtam hirtelen és határozottan.

— Miért? — kérdezte barátom, a Gondolkodó, kissé csalódottan.

— Hát csak azért, mert nem akarok az útjába állói a meggazdagodásodnak.

— Amennyiben? — hebegte a barátom, bizonyos neheztelő zavarral.

— Amennyiben, ha éh nekem most odaadom a tiz pengőt, te élmény és elvacsorázod. Ugyanakkor a gazdag ember se vacsorázik el többét és igy az a.ráhy egy a százhoz lenne az ö javára. Míg. ha nem adok neked tiz pengőt, akkor ahogy én a te vagyoni viszonyaidat ismerem, semmit sem fogsz vacsorázni és igy az arány végre egyszer legalább tiz-null lesz a te javadra. És te magad mondtad, hogy ez a meggazdagodás egyetlen útja. Na, Isten veled, kedvesem — mondtam jöakaratu mosollyal és faképnél hagytam a barátomat.

Már csak valami olyat hallottam masain után úszni a kávéház füstjében, hogy egy bizonyos valaki még meg fogja ezt bánnni, de nem tudom határozottan, hogy ez a jóslat nekem szólt-e.

Kiléptem a kávéház kapuján és — mint ahogy ezt a. történetét egy rendes irddalmi Ígértekkel ellátott noye.il airó végezné * beleolvadtam az ucca ködébe.

Nagy vagyonok a levegőben

Emberek, akiknek sikerül Irta: BENEDEK KÁROLY (Páris)

Halló Fák már? R. C. Gál! éti olasz mérnök

Manok-es .erben egy láthatatlan alagutat akar építeni rád iósug,arak bál a levegőben a föld körű., hogy a repülőgépek ezen a mesetune- len járják útjukat rádiófelvevővel a pilóLa füle mellett, hogy egész utón hallgassa a jóváhagyó zúgást, ha jó helyen jár és a rossza ó morgást, ha nekimegy az algut falának. A jó ég tudja, hogy mennyit törte magát istenadta olasza, mig elfogta ezt a feltűnő ötletet, mely világhírt és nagy vagyont hozzon- Vájjon fog-e sikerülni neki?

És PiíSSyfoot Jancsinak sikerű ni fog-e vájjon a híresség és meggazdagodás, amiért csipke-partedliket osztogat a hölgyeknek be- lehimzetí felírással: „Ne csókoljanak meg! Egészséges akarok maradni.’4 Szerencse, hogy Parisban nem hódit ez a divat, máskülönben teljesen megakadna az amugyis nehezen lebonyolítható forga om minden uocán az örök csókolódzás miatt. Mert melyik férfi tudna eilentállani egy szép nőnek, aki már a távolból avval ingen.!, hogy p-t „nem“ szabad megcsókolni . . .

Mindez nem egészen nevetni való. Nem egy ember vivta ki igy vagy még ilyené bbiil teljesen sikerrel a sikert

Két leégett gentleman kigyóbőrrel kereskedik ...

itt vannak mindjárt tisztelt barátaim, Vou- sa és Lagaudin, az importőrök. Nagy üzletük van a belváros valamely rejtett uccájá. bán. A legérdekesebb üzleték egyike. Dakairi majom bőrüket kapni ott legjobb kva itásban, malgáse toll-legyezőkel, mik soha sem érzett i,latokat lehelnek, gnuszarvakat, szalmakalapokat Zambeziből, középamerikai gaviálbő- röket, dajakfaragványokat, csiszolt jadeköveket és csodás hímzéseket Tahitiból. Sok minden egyebet is, amit nem tudnék igy hamarjában felsorol ni, de amik látszólag fantasztikus rendetlenségben töltik be a Vouga és Lagaudin furcsa raktárait. '-Mindehhez- persze pénz kell. Sok pénz. Külön ügynökök dolgoznak nekik, Mexikótól a Tüzföldig. nyugatindiai és kelelázsiai szigeteken és csak a jó Is. ’on tudja, hogy hol mindenütt. Pedig nem régi az egész vállalatuk és nem mint milliomo- 'sok fogtak bele.

— Leégett gentlemenek voltunk akkortájt -- meséli Lagaudin ur — próbáltunk már kii önbözőket együtt és külön-külőn, mint kalandvágyó fiuk beutaztuk a gyarmalvilágoi és tapasztalatokban gazdagodva, de egy fillér nélkül tériünk vissza Pátisba. Kezdeni kellene valamit, mondtunk egymásnak és miután a érkülönbözőbb hivatások fölölt szemlét tartottunk, abban egyeztünk meg végre, lévén társamnak egy kis homályos

szobája, pont a City koÜpén azonban, hogy gyarmati ritkaságokat fogunk eladni gazdagabb páris laknak. Magunknak is volt egy és más furcsa emléktárgyunk, amit áruba bo- osatháttuük kezdetben és ismertünk a kü.vá- rosokban egész sereg színes alakot, kiknek beszéltük a nyelvét és gondo.tuk, hogy ezek biztosan hoztak magukkal hazulról egy. s más furcsaságot, amit majd olcsón eladnak nekünk, hogy mi annál drágábban adjuk tovább.

— Az üzlet megindult és mondhatom, nagyon csendesen mendegé.t. A színesek szívesen jöttek, pénzt koldultak serényen, nagyon szépeket tudtak ígérni, de valóságban nem igen hozlak eladható dolgokat. Különösen egy néger pasas feküdt rá amugyis sovány pénztárcánkra, aki rendkívül szépen tudott hazudni. Végül már annyival tartozott nekünk, hogy mérgemben megfenyegettem, hogy följe entem csalás miatt, ha nem fizet; el fórja vesziteni állását, mint csaló és vissza fogják küldeni hazájában, ahonnan jó okból kellett volt pedig menekülnie. A szenecsen jobban megijedt, mint magam is gondoltam és rövid napokkal rá legnagyobb bámulatomra több társával egész zsákerdő alatt görnyedve jelent meg. Hogy legyek kegyelmes, hogy fel ne jelentsem az Istenért, hogy neki nincs pénze fizetni, de addig is, amíg pénze lesz, árut hozott. Micsoda áru?

— „Szányolcvan darab legszebb kigyó- bőrt!“ Hát aztán mi a szent hét csudát csináljak vele? Talán kabátokat varrassak kigyó- bőrből? Hogy ő azt nem tudja, de hogy a Massza furcsaságokat keres és hogy hát ez nagy furcsaság. A négereket kiruglam és a kigyóbőrök ott maradtak a raktárban

Hogy miért jó do'og drágának lenni

— Mondtam már, hogy az üzlet inkább csendesen mendegélt. Fölöttébb csendesen. Annyira, hogy egy délután, miután végig- unalkóztuk a hivatalos órákat megint egy- -szier a sötét kamarában, a fényes bulváron arról kezdtünk óvatosan beszélgetni, hogy becsukhatnék esetleg a boltot. Az úgynevezett raktár úgyis tele van üressel. „Legfeljebb a kigyóbőrök méláznak benne”, mondta a társam csípősen, mert rossz néven vette a néger pasassal kötött hitelű aeleimet. A Madeleine- nél voltunk ekkor és befordultunk a rue Royale-ra. Egy nagyon mondáin cipésznek van itt az üzlete és megakadt a szemem a reklámján: „Nálam 850 frankon alul cipő nem kapható!” -— Látod — mondta n táráain — ez egy ember, akinek sikerül. Ez nem olcsón ad jót, mint mi ketten, hanem drágán ad rosszat és azt irja ki hivogatónak, hogy ő

1933 január 29, vasárnap.

drágább mindenkinél. Legtöbb chance-a a nonszensznek vau ebben a világban. — Hallod-e — mondom, ha ez az ember a non- szenszböl él, ez megvehetne a kigyóbőrüu- ket . .

És megszületett a kigyóbórdivat

— Bemegyek az üzletbe. Mondom: Egy pár cipőt szeretnék. Elém tettek Isten tudja mennyit, de én csak leintettem Nem ilyet, mondom. KigyóbőrcipöH Nagyon felröffeú-ek mindnyájan, mert még nem hallottak 1 yet. Előhívták a tulajdonost és avval azután komolyan beszéltem. Bizalmatlankod olt egy kicsit, de mikor én felkiná.tam neki bizományba az egészet és csak -azt kötöttem ki, hogy ha beválik az üzletág, mástól, mint tőlem nem fog venni, akkor belement. Megcsináltatott egyetlen párat csatogalónak és kitette a kirakat közepére: „Autentikus déMrF ai Irigy óbor a kigyóvadász bizonyítványává. Ára 1250 frank”. A Dolly Jenny vette meg tánc- cipőnek . . . Vett mindjárt még egy tucatot: uszóruhát csináltatott belőle és Dean viliében haLatlan furoreje volt vele.

— Nyolc nap múlva a boltos már sürgősen kért erer darab kigyóbőrt, miután kifizette az első száznyolcvanat. Az egész világ kigyó- bőrcipőt akart hordani. Aztán jöttek a kigyó- bőr-tárcák, a kigyóbőr-ridikütök, a kigyóbőr. övék. Hiszen tudja, hogy évekig kígyó kört hordott az egész vl ág. Ez a névtelen néger száznyolcvan kigyóbŐre volt az üzleti alapunk a tőkénk, amiből az egész nagy export- és riikaságüzlet kinőtt . . .

A Miss Maad csoda-ircnla

Vagy például a Cutox-körömfehéritő,

I mely a világ egyik legjobban kelendő áruja. Nyolc frank cO-be kerül darabja és egyedül Franciaországban 5 mii Ló darabot adtak el belőle nyo*c hónap alatt. Nem csoda: egyetlen szer, melytől igazán és tartósan ragyogó fehér lesz a köröm. Uj találmány. Az amerikai Cuiex-nek azelőtt is vo.t egész sor körű mi ehér itője, mind drágábbak voilax és egy sem volt ínyen. Hogy ez az igazi megszülethetett, azt a Miss Maud művészi érzékének köszönheti a világ.

A kékszemü miss Maud gépirónő volt C-u- texnél. De minthogy az üzleti feveek gépelése eléggé száraz és mechanikus mesterség, a kékszemü miss, kiben volt érzék.magasabb dolgok Iránt; üres idejében akvarelít festett. Egy reggel alighogy az üzembe érkezett, valami miatt behívatta a főnök. Mi-kör kiadta neki az utasítást, megakadt a szeme a nő formás kezén.

— Melyik botocskánkat használja kisasz- szóny, hogy ilyen fehér a körme? — kérdezte.

— A hármas számul — felelte elpirulva a miss.

— Lehetetlen — csóválta a fejét a főnök, — én is azt használom: nem ilyen jó az.

— Ma az igaz, egyiket sem használtam — vallotta be elfogultan a kisaszony. — Elaludtam reggei-, nem volt időm a manikürözésre. Mikor hirtelen be tetszett hívni, hogy ne jöjjek piszkos körömmel, a fehér akvarrelice- ruzám hegyével tisztítottam meg a körmöméi.

— Micsoda gyártmány az a cezúra?

— Faber, természetesen. Az egész világon egyedül Faber gyárt fehér akva-reliceruzát.

Ezért az útbaigazításért miss Maud a főnökétől ezer do.lárt kapott . . .

— Mennyibe kerül maguknál egy ilyen ceruza? — kérdezte a Cutex-gyár tulajdonosa az amerikai Fabert.

— Olcsó dolog ez: hármat adunt tiz centért.

— Tudja mit, szó lítson nekem ilyet — egy milliót. Csak azt kötöm ki, hogy ezentúl másnak mint nekem ilyent nem adhat el. Én megveszem az egész termelést korlátlanul.

A Faber-embernek szöget ülőit fejébe a dolog. ,

— Ilyen feltételek mellett csak háromszoros árért adhatom — mond fa.

De a másik nem ijedt meg: megf’zette az uzsoraárat szívesen. Szerződést írtak és rövidesen megjelentek a hasonlithatatlan Cu- tex körömi ehéri tő óriás reklámjai. Amerika után Európában is. Franciaországban 5 millió darab kelt el nyolc hónap alatt dnrabon- kéiít nyo'c frank 50-érL Minden midinett, minden parasztlány, minden gyári munkásnő Cutex ceruzát használ, hogy a körme fehér legyen. Az amerikai vállalat súlyos milliókat szerzett ezen a ceruzán . . .

FRANCIA HUMOR. Két gazdag gyerek beszélget az iskolában:

— Az én papámnak annyi pénze van, hogy nem Is tudja mit kezdjen vele.

— Az semmi. Az én papámnak annyi pénze van, hogy még a irtbmám se tudja mit kezdjen vele.