Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-11 / 8. (3118.) szám

1933 január 11, szerda. Egy szlovák „ankét” mcti*§®i suroi *«■*Arva pá| Egy szlovák újságíró, aki néhány hét óta egy ótátrafüredi szanatóriumnak a lakója, a minap vakmerő ankétre határozta el magát. A szanatóriumban csupa cseh vendég időzik s ez az ujságiró az egyetlen szlovák közöttük. Ami­dőn rájött, hogy a többieknek némileg furcsa nézeteik vannak Szlovenszkóról és a szlovákok­ról, eltökélte magában, hogy utánajár a dolog­nak s kitapintja egyenesen a forrást, amelyből értesüléseiket merítették. S ami aztán történt, az már úgy hangzik, mint egy kesernyés éle. Az oknyomozó ujságiró betelepedett egy tíz­tagú társaságba, amelynek minden egyes tagja — egynek kivételével — középiskolai képzett­séggel bir. Ahogy beszélgettek s ahogy vitat­koztak, az igazgató-tanitó a hivatalnoknővel, a zenész a színésznővel, az építész a gyárossal, •a földbirtokos a tanítónővel, szóval, ahogy már egy tátrai szanatórium terraszán, vagy társal­gójában egy intelligencia tekintetében meglehe­tősen egyenlő elosztású, összeszokott társaság debattálni szokott, a ravaszdi ujságiró hirtele- nében szlovák ankétet rendezett közöttük. Csak úgy mellékesen & célját be nem vallva, körkérdést intézett a társaság tagjaihoz: Ki az az élő szlovák iró, akit a társaság ismer? Nyil­ván abból a természetes föltevésből indult ki, hogy egy nép kultúrája az irodalmában doku- m-en tál ódik a leghozzáférhetőbben. De a vála­szok, amelyeket kérdésére kapott, számára vá- ratlanok voltak. Sem a tanító, sem a tanítónő, sem a gyáros, sem a földbirtokos, sem az épí­tész, sem a zenész, sem a színésznő, sem a hiva­talnoknő, senki sem tudott megnevezni egy élő szlovák írót. Hogy föladatukat megkönnyítse, az ujságiró föltette a második körkérdést: Hal­lottak talán egy Milo Urban nevezetű emberről? De a válaszok megismétlődtek, csak az egyik felelet hangzott a következőképpen: „Urban? Hogyne, az egy dijlbirkózó!“ S aztán ezt egy másik társaságban is megerősítették, végül pe­dig az építész, aki. úgy látszik, nagyon törhette a fejét még az első kérdés fölött, kibökte, hogy talán Hviezdoslav egy élő szlovák iró. S a többi kérdésre adott válaszok is rendkí­vül érdekesek voltak. A fiatal tanítónő csak el­dalolni volt képes azt, amit a szlovák irodalom­ról tudott, ugyanis elénekelt két szlovák nép­dalt 6 aztán elhallgatott. És a földbirtokos nem tudta megmondani, hogy a szlovákok mennyien vannak. különvatóeágát, a szlovákoknak ezt a büszke és féltett pluszát, azzal a megföliebbezhetettem ér­veléssel, hogy ami a szlovák népi élek ben saját- szerű, illetve a cseh néplélektől elkülönböző, nem egyéb egyrészt rudimentális vonásnál, más­részt pedig a magyarokkal való évszázados együttélés okozta' lelki kereszteződés kiküszö­bölendő következményénél. S ez a fölfogás magyarázza meg azt a tényt is, amit a szlovákok érthetetlennek találnak, hogy a csehek alig képesek fölismerni és kü­lönválasztani a szlovenszkói nemzetek népi ele­meit, alig tudják megkülönböztetni a szlovák és magyar karaktert. Hogy egészen lentről, a szür­ke köznapi életből vegyünk példát: csak azokra a sokszor fölpanaszolt esetekre gondoljunk, hogy szlovák embernek, ha prágai kávéházban szlovák lapot kér, a Prágai Magyar Hírlapot nyomják a kezébe s ne feledkezzünk meg azok­ról a szlovákokról sem, akiket Prágában bizony gyakran üdvözölnek németül, abban a hiszem- ben, hogy magyarok. Mondhatnék, hogy ezek jelntéktelen jelenségek, sőt kicsinyesség bizo- nyitgatni velük, de az apróság nem mindig jel­lemzi csupán önmagát. Azonban mélyrevésett nyomát találjuk ennek a cseh irodalomban is. Vancura ama regényé­ben, amelynek ezirányu tendenciáira már volt alkalmunk régebben rámutatni, éppen a ma­gyar—szlovák szimbiózis szerinte káros követ­kezménye az uralkodó elem, a témavezető ve­zérszóban. Mig azonban Vancura a szlovákok és csehek etnikai különbözőiségéből, illetve a szlovákok és magyarok kölcsönös egymásra­hatásából induktív eljárás utján a maga mód­ján levezette a csehszlovák probléma mibenlé­tét s etikai problémává igyekezett egyszerűsí­teni, addig Karéi Capek tovább ment és miután fölismerte a szlovenszkói nemzetek népi elemeit, Öeezevegyitette őket lombikjában, nyilván ab­ban a meggyőződésben, hogy együvé tartoznak és kárt nem tesznek egymásban. A Lidové Noviny most fejezi be Capek „Hor- dubal“ című regényének közlését. Hordubal egy amerikás ruszin, aki odakint a bányákban törte magát s nyolc éven át küldözgette haza a dollárokat. Aztán hazajön, de a felesége és a gyermeke idegenül s a béres sunyi ellenkezés­sel fogadja. A többit nem kell elmondani: a szlovenszkói és ruszinszkói amerikások örök tragédiája, falubeszédje, hallgatag, konok, vi- selős asszony, kikergetett béres és Hordubal erőszakos halála. Ez a szimpla história, amilyet a szlovenszkói lapok évente tucatszámra közöl­nek, alkalmat, adott a nagy cseh írónak, hogy a meseszövés terhétől megszabadulva, egy tipi­kus falusi sorstragdédia alakjain megcsillogtas­sa kivételes és . lenyűgöző tehetségét. De ami regényét szerfölött érdekessé teszi — elsősor­ban és talán kizárólag számunkra —, az az a körülmény, hogy ez a munka, amely jólismert típusokat vetít, folklorisztikusan nem helyhez- kötött. Capek maga irta regénye elé, hogy írása, nem akar folklorisztikáé regény lenni. Típusokat rajzolt meg, amelyek Csadcától Hueztig mindenütt fölbukkannak a csendőrörsi jegyzőkönyvekben s az esküdtszéki tárgyaláso­kon s nem volt rá oka, hogy cselekményét vala­mely határozott helyre fikszálja. Kollektív szlo­venszkói és ruszinszkói parasztregény a Capek könyve és mert kollektív: néprajzi elemei is kollektivek.' Szlovák, ruszin, magyar nevek nyüzsögnek benne, szlovák és ruszin kifejezé­sek békésen megférnek két egymás mellé ren­delt mondatban s ami a legcsodálatosabb: nem zavarják egymást. Nincs egységes nyelve a Ca­pek regényének, alakjai hol középszlovák fordu­Influenza torokgyulladás £ és meghűlés ellen véd a Jsanflavm’' PASZTILLA latokkal beszélnek, hol pedig keleti szlovák, vagy szlovákba, ruszinba átment magyar ruszin kifejezéseket használnak, de ahogy beszélnek, ahogy élnek, ahogy gondolkodnak, szenvednek és cselekednek, Csadcától Husztig s Orlótól Kis- baktáig igy élnek, szenvednek és halnak az em­berek, szlovákok, magyarok, ruszinok egyaránt. Kollektív regény a Capek regénye, de nem le­hetne az — mindenütt fölbukkanó paraszttragé­dia dacára sem —, ha az életforma nem lenne mindenütt ugyanaz azon a darab földön, ame­lyet Prágában a „köztársaság keleti részé“-nek neveznek. S ezért nem kellett annyira meglepődnie a fü­redi szlovák újságírónak, amikor rögtönzött ankétjét befejezte. Amit Capek objektíve meglá­tott, azt nemzettársai csak szubjektive látják és amig a szlovák néplélek megmarad mai ki- szélesbült teljességében,amig a szlovákok plusz­nak fogják tekinteni, addig a csehek nem isme­rik el, csupán jeienvalóságát, de nem ítélik meg neki mai formájában a szuverenitásra való jo­gát. S mint a tátrai társaság is bizonyítja, egy promiszkuitáeban elferdült nemzeti lélek irodal­mával fölösleges, nemde, addig ismerkedni, amig meg nem .,tisztul" az a lélek, ki nem egyenese­dik s át nem festődik egy újfajta színnel. Ez a conditio síné qua non. Addig csak népdalok vannak. Maionsek miniszter: „Minden famonopéüuzn ellen leszek, Szlovenszkó érdekel kell, hogy védelmezve legyenek” I szlovenszkói fairdekeSfek monsirekOldöttsége Prágában Trapl miniszter:' „1 ftettGdés csak'"' élvben van meg11 Ez volt az ankét eredménye. Köröskörül szikráztak a Tátra hófödte csúcsai, alant a völ­gyéiben szálfákat görgettek, hogy talán messzi országokba szállítsák Őket, ahol majd papir ké­szül belőlük, amelyre rá fogják nyomtatni Milo Urban regényeinek újabb német, vagy szlovén kiadását s a lelkes és elragadtatott spanyol és orosz kritikákat, de a tiztagu társaság csak ült a terraszon és havon, hegyeken, faóriásokon, exótikus tájon kívül nem látott egyebet. Szlo­venszkó a tíz ember szemtükrében ma is csak egy behavazott, elégikus táj, amelyben száza­dokkal ezelőtt elakadt a fejlődés szekere. És ebből nem engednek. Dohát ez egyáltalában nem fontos s végered­ményben talán nem is meglepő. Sokkal nagyobb meglepetés érte volna a kiváncsi újságírót, ha nem a szlovák irodalom iránti érdeklődésükről, hanem a szlovák népjellem és néplélek mivoltá­ról faggatta volna őket. Mert akkor megkapta volna annak is a magyarázatát, hogy miért él számukra Hviezdoslav még ma is és Milo Urban miért föltétlenül dijbirkózó. * A szlovákok Szlovenszkót külön etnikumnak érzik s a csehek is hovatovább annak érzékelik, csakhogy ellenkező előjellel. Nemcsak Szloven- szkó, de még Ruszinszkó is mindinkább egysé­ges etnikai területté rajzolódik ta paszta lat ok- befolvásolta fölfogásukban: a „köztársaság ke­leti részé“-vé. És valahol ezen a ponton is ke­resendő a csehszlovák kérdés egyik gyökere: mind a szlovákok, mind a csehek Szlovenszkót külön néprajzi területnek tekintik, amelynek különleges elbírálás dukál. Mig azonban a szlo­vákok autonóm politikai keretben akarnak ér­vényt szerezni a különleges elbírálásra való jo­guknak, mondván, hogy éppen a különvalósá- guk az, amely az autonómiára följogosítja őket, addig a csehek erre a különvalóságukra való hivatkozással tagadják meg tőlük az autonómia jogosultságát, mondván, hogy mindaddig nem élhetnek politikai autonómiában, amig ez a kü- lönvalóság fönnáll. A szlovákok ugyanis határozott plusznak te­kintik népi sajátszerűségüket, nemzetnek érzik magukat a nemzetek sorában, külön élettel, másoktól megkülönböztető ismérvekkel, elvá­lasztó karakterisztikonokkal. De a csehek, mi­után fölismerték, hogy nem csupán a kulturális és civilizációs fok-különbség az — amint eleinte hitték —, ami a szlovákokat elválasztja tőlük, hanem a népi sajátszerűség, egy megközelithe- tően körülhatárolható etnikai differencia is, ha­marosan mínusznak kiáltották ki a szlovákok Prága, január 10- Ma délelőtt a földműve­lésügyi, kereskedelmi és pén zügymini szté- riumban megjelent a szlovenszkói és ruszin- szkói fakeres kedeilem képviselőinek kül­döttsége, hogy tiltakozzék az ellen a terv ellen, amellyel az állami erdőgazdálkodást elárusító központ keretébe® akarják újjá­szervezni a Körner-cég közreműködése mel­lett. A szlovenszkói és ruszinszkói szövetsé­gekhez csatlakoztak a pozsonyi és prágai kereskedői grémiumok, továbbá a csehszlo­vákiai faszö vet kezetek szövetsége. Mivel Hodza földművelésügyi miniszter csak holnap fogad, a küldöttség először Ma- tousek kereskedelmi miniszter elé járult. Elsőnek Petrovicky képviselő szólalt fel, aki éles szavakkal kritizálta az uj tervet, amelynek megvalósításában a csehszlová­kiai fagazdálkodásra nézve veszélyt lát. Utána Fritz dr. képviselő beszélt, aki hang­súlyozta azt a veszélyt, amelyet a terv külö­nösen a szlovenszkói gazdaság szempontjá­ból jelent s rámutatott arra, hogy az uj ter­vet az illetékes szlovenszkói hivatalos helyek meghallgatása és a szlovenszkói érdekel­tek megkérdezése nélkül dolgozták ki. Annak a nézetének adott kifejezést, hogy a szlovenszkói fagazdálkodást csakis szloven- szkóiak intézhetik, sohasem azonban Prágá­ból- Nem lát garanciát a Körner-oég által in­tézendő kereskedelmi vezetésben sem, mely cég semmilyen garanciát nem nyújt a szloven­szkói fagazdálkodás felvirágoztatása szem­pontjából. Farkas dr. szenátor rámutatott az effajta monopolizálás nyomán várható súlyos szo- eu b következményekre. Ezután konkrét adatokkal bizonyítgatták, hogy az uj terv nem eredményezheti sem a re­mélt pénzügyi hasznot, sem pedig a fa­piac általános konszolidálását, hanem sokkal inkább egyetlen oég kockázat- mentes milliós üzletét jelenti. Matousek miniszter válaszában rámutatott az uj társaság létrejöttének előzményeire. Hivatkozott arra, hogy a tervet és kidolgozását egyedül a föld­művelésügyi minisztérium számlájára kell írni, ellenben őt kész tények elé állították, noha ismételten aggályainak adott kifejezést. El­lenvetéseire arról biztosították, hogy csak ez a terv virágoztathatja fel az állami erdő- gazdálkodást és ezzel az összTakereskedel- met, amihez a Körner-cég kiterjedt, külföldi organizációja szükséges­A delegáció ekkor rámutatott arra, hogy ez az eladási szervezet egyáltalán nem lé­tezik és a Körner.cég semmilyen külföldi fiókokkal nem rendelkezik, minélfogva a kiviteli üzletben ugyanarra az útra van utalva, amelyre a többi exportőr. Matousek miniszter erre meglepődött s azt válaszolta, hogy ezt az uj momentumot újabb vizsgálat tárgyává fogja tenni. Megígérte to­vábbá, hogy a magáévá teszi a magán-fak ere sk ed elem kívánságait s a fagazdálkodás monopolizá- lására irányuló minden kísérlettel szembe­száll. Trapl dir. pénzügyminiszter a parlamentben fogadta a küldöttséget s több mint egy óra- hosszat hallgatta a faérdekel lék óhajait, pana­szait és követeléseit. Előtte is a t^rv ellen nyit,atkozlak az érdekeltek. Trapl miniszter válaszában kijelentette, hogy az állami erdő- gazdálkodás elárusító központjának térvét a minisztertanács december 22-i ülésén elv­ben elfogadta, de a végleges, szövegezés még nem kész. Trapl miniszter élőt! is kijelentették a jelen­lévő törvényhozók és a magánfakereskedelem képviselői, hogy a terv Szlovenszíkő és Ru­szinszkó érdekeit erősen veszélyezteti, azon­kívül felhívták .a miniszter figyelmét arra, hogy a Körner-cég nem rendelkezik afelett az eladási szervezet felett, amelyre a tervbeveti eladási helynek szüksége lenne. Trapl mi­niszter erre élesen azt válaszolta, hogy nem felel meg a vakságnak, mintha az uj társaság átvenné a Kömer-cég eladási szervezetét. Azonkívül kijelentette még, hogy a Körner- cégre vonatkozó uj momentumokról személye­sen fog újabb információkat szerezni. A mi­niszter végül megígérte támogatását a kül­döttségnek a tervbevett társaság végleges megalapozásánál azzal, hogy a Szlovenszkói és ruszinszkói fagazdálko­dás érdekeit féltéíOenül védelmezni fogja. A küldöttség holnap Hodzsa miniszter elé járni. Lángokban áll egy finn erődítmény Hét kaszárnya rommá égeti Helsingfors, január 10. A Helsingforstól 16 tengeri mérföldnyire léró Mac Elíiot erődít­mény, amely Finnország egyik legnagyobb erődítménye, tegnap este lángbaborult. A tűzvész kitörésekor heves hóvihar dühöngött lehetetlenné téve az eredményes oltást. A lángok ellenállhatatlanul terjedtek és rövid idő alatt hét kaszárnyaépületet martalékul ejtettek. A borzalmas tűzijátéknak rengeteg szemlélője volt, akik rémüldözve látták az erődítmény falai közül felcsapó emelet- magas lángnyelveket s hallották a robbaná­sok sorozatát- Már a kora reggeli órákban a hóvihar csillapultával az oltás eredménye­sebben haladt előre.1 a tűzvészt azonban rréo mindig nem sikerült teljesen elfojtaná. » «i | §■ C|2kCa aIjkZSitjMJklf I felkérjük azokat az igen tisztelt Előfizetőinket, akik ttlSZttdl IJS'öSCstlifflICIsöim ■ az előfizetési díjjal hátralékban vannak, vagy az ese­dékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összegei postafordultával kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk.

Next

/
Thumbnails
Contents