Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)

1932-12-11 / 282. (3095.) szám

4 ^ÍBXGM-TVVAGfeARHlBIi^f KÜLÖNVÉLEMÉNY LEMONDÁS Olvasták, ugy-e, hogy Rothschild Lajos báró lemondott a 'bécsi Creditanstalt elnökségéről? A közvéleményt erősen foglalkoztatták a lapok és valószínű, hogy a közvélemény is szívesen foglalkozik a világeseménnyel. Publicistáink­nak újból sikerült fölállítani a szellemes hason­latot, mondván, hogy vau születési arisztokrá­cia és pénzarisztokrácia, vannak Mén kegyel­méből való fejedelmek és a készpénz kegyel­méből való fejedelmek. Lajos báró már komoly király volt a Rothsohild-dinasztiában, úgy ne­vezték: I. Lajos. Főleg a pénzemberek nevez­ték igy, de azért a tisztelet, amely egy uralko­dó családot Övez, széles gyűrűket vetített az egyszerű polgárság 6zéles vizeiben is. Azok az idősebb hölgyek, akik fejből tudták elsorolni az összes főhercegnők és főhercegek házassági és ezen kívüli viszonyait, gyermekeik számát, ne­veit, nemét és évkorát, ugyanilyen pontos jegy­zéket vezettek az Európában szerteágazó Roth- schild-dinasztia minden tagjáról. A Rothschild- romantika a legjobb utón haladt, hogy veteked­jék a Habsburg-romantikával, szinte csak mü- fajbeli különbségék voltak a két család nép­szerűsége között: a Habsburgok életéről, amely bővelkedett drámai eseményekben, főleg regé­nyeket írtak, a Rothschild-család élete, amely akármilyen sebes ivelésü, de mégis csak egy polgári föllendülés aránylag nyugalmas történe­te. inkább a szindarabirókat ihlette meg. I. Lajos bárónak rendes udvartartása és fe­jedelmi passziói voltak és vannak. A lapok azt írják, hogy műgyűjtő és sportember, különösen szívügye a ponnylovak tenyésztése. Mikor egy­szer Budapestre ment pénzügyi tárgyalásokra, macával vitte a ponnylovakat is, hogy kipró­bálja őket a margitszigeti lovaspólópályán. Amiben nincs is semmi hiba. A hiba abban volt, hogy pénzügyi tárgyalásokat is folytatott. Lo­vaspóló, hajtóvadászat, műgyűjtés, irodalom­pártolás. szinházalapitás: ez mind megbocsát­ható a pénzdinasztiák második, de főleg harma­dik nemzedékében. Rejtélyes dolog ez: a pénz­gyűjtő családok második, legkésőbb harmadik generációja már nem ért a mesterséghez, nem­csak, hogy terjeszteni, erősiteni, de megtartani is alig képes a fiatal ős pozícióját. Egyetlen mód van rá, hogy megtartsa, nem az uralmat, de a külső fényt, az, hogy nem foglalkozik a pénzzel, a megszerzett vagyon kezelését elővi­gyázatosan rábízza hozzáértő, hajlamos, első- generáeióbeü emberekre, ő maga pedig komo­lyabb dolgok után néz, amikben kisebb rizikó­val jár az amatőrség: ponnylovakat nevel, mű­vészetet ápol, esetleg üz saját személyében, vagy pedig, ha nagyok az ambíciói, vállalkozik is o területen, színházat, kiadóvállalatot, lapot alapit... Akármennyibe is kerülnek ezek a. költséges passziók, nem rendíthetik meg a va­gyon alapjait, mert a pénz hatalmát csak a pénzzel való közvetlen foglalkozás rendítheti meg. Az egyszeri gazdag ember azt mondotta a fiának: „Költhetsz mindenre, ami jól esik. Mu­latságra. nőre, borra, utazásra, csak egytől óv­lak: ne ülj le kártyázni.“ A második Rothschild- generáció apái, úgy látszik, elmulasztották, hogy hasonló meggondolást! tanácsot adjanak gyermekeiknek: „Fiam, ne foglalkozz pénzüz­letekkel/4 Milyen lelki okok akasztják meg a pénzszerzést a harmadik, de sokszor már a má­sodik generációban? Vannak foglalkozások, amelyeket hosszú nemzedékeken keresztül ered­ményesen folytat ugyanaz a család. Van ko­vácsmester, akinek tizedik nagyapja is kovács volt, de nem hiszem, hogy akadna bankár, aki­nek dédapja Í6 az volt. Vájjon mi az, ami pusz­tít? A gazdagság, vagy a foglalkozás? Való­színű, hogy az utóbbi. A gazdagság megmarad­hat sok nemzedéken keresztül is, ott, ahol — földbirtoknál, vagy egyetlen üzemnél — pro­duktív foglalkozás és munka kényszerül ki be­lőle, de elenyészik, felőrlődik, szétrobban ott, ahol — hiába hajt produktív gépeket ez a pénz — csak a pénz kezelése és szaporítása a cél. A pénzzel, mint cikkel való foglalkozást nem bírja a második, vagy harmadik nemzedék. A szerencsés unoka lehet komoly képességű em­ber, de inkább legyen akár amatőr a művészet­ben, inkább adjon ki folyóiratot, vagy játsszék színházat, csak ne foglalkozzék' közvetlenül pénz által való pénzszerzéssel. Példát tudok rá, hogy a pénzszerző apa fia rendes összege­ket keresett irodalmi és művészi vállalkozások­kal, de súlyosan ráfizetett egyetlen pénzüzle­tére, mikor az inflációs pszihózis- idején ö is megpróbálkozott valutaspekulációval. Áz egyik Rothschild két évvel ezelőtt szín­házat alapított Parisban. Állítólag ráfizet, de semmiesetre sem kerülhet neki annyiba, mint amennyibe I. Lajos királynak került a Crcdit- anstalt. Aki különben becsülettel távozott a hadszíntérről: föláldozta saját vagyonának nagyrészét, sőt igénybe vette családjának kül­földi tagjait is, amint ezt megható szavakkal ecsetelik a pénzvilág udvari tudósítói. I. Lajos visszavonul a bankéletből, nem prezideál többé igazgatósági üléseken és közgyűléseken, nem ír alá jegyzőkönyveket és nem vesz a kezébe váltóblankettát. Csak a csekkfüzetét tártja meg. ezt is kizárólag a maga nyugalma érdeké­ben! Ponnylovakat fog tenyészteni, amihez ko­moly hajlandósága van és — Isten adja! — talán még keresni is fog rajtuk. Ha komoly haj­lama van a ponnylovakhoz, könnyen lehet­séges. Ha hajlama van. Van, akinek lótenyésztéshez van hajlama, van, akinek festéshez, Íráshoz, or­vostudományhoz, kovácsmcsterséghez. Ezek rendes, egészséges hajlamok. Minden munka lehet egészséges ' hajlam kielégítése, még ha ■pénzszerzés is az eredmény. A fontos az, hogy a munka ne legyen azonos a pénzszerzéssel. Á lelki és testi kielégülést a munka adja meg, a pénz csak a nyugálmat és megélhetést: ez vol­na a természetes állapot. Az ember, sajnos, nem mindig a hajlamának megfelelő munkát végzi; van, aki beletörődik ebbe, van, aki nem, de azok, akik nem tudnak beletörődni és ciniku­san mondják, hogy csak a pénzért dolgoznak, — nem tudnak komoly eredményt elérni, nem tudnak komoly pénzt szerezni. MerPkovés pénzt szerezhet az is mellékesen, aki szive szerint való munkát végez, de komoly pénzt szerezni csak az tud, akinek komoly hajlama a pénz­szerzés, mint munka. Természetellenes hajlam ez, megszállottság, görcsös szenvedély, amit egy rosszul fölépített világ kimérája kelt. Ez az egészségtelen hajlam nem tarthatja magát nem­zedékeken keresztül. Borbély, vagy asztalos, vagy orvos lehet a hetedik unoka is, ha meg­van a tradíció és a hajlam a családban, de a pénzgyüjtés mániája olyan betegség, amelynek baktériumai önmagukat pusztítják, tehát nehe­zén örökölhető. Jobban teszi a Rothsöhild-fiu, ha be sem lép apja irodájába, hanem elmegy tigrisvadáezatra, vagy verseket ir. Több örömmel és nyereség­gel csinálhatja, mint ha apja megrögzött szivé­nek óhaját követi Sándor Imre. TAMÁS LAJOS! SZEGÉNY, ELŐTTED ÁLLOK Ki pla&ztronba, ki rongyokba bújtatja testét. Jut neked bundára, kutyára, fürdőire, ékszerre. Más szalonnát ebédel és este éhségét űzi Egy tányér leves. Szegény, előtted állok. Olyan meztelen a lelke, Amilyen hideg körülötted a világ. Nem segélyért könyörögsz., csak munkáért, Hisz két kezed van, Gyermeked van, Egészséges a tüdőd és az izmod. Szegény, téged foglalnak dalokba, Terólad zeng a költészet, A te sorsodat bontják ki harci zászlónak, Az irgalom húrját érted pendítik meg, Teérted halt meg Krisztus. Mégis: a nyomor egyre nagyobb lesz, Mégis: nevet a gazdag és marad a könny. Évezrek óta semmit se tanultunk. ‘ Ó, szegény, szégyenlem magam előtted, Mert puha ágyban hálok és meleg szobám van* Meg kellene osztani veled lakásom, de nincs erőm. Ruhámat neked kellene adnom, de én fáznék. Már nevedet se merem ajkamra venni, Hisz vétkezünk ellened mindnyájan. Mindnyájan vétkezünk, akiknek többje vau, Jaj, többje van, mint neked. Az öregség joga Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest) Gerhardt Hauplmann uj darabjának főpró­bájáról jövet egy velem körülbelül egykorú, tehál évekre már öregnek számitó irólánssal beszélgettem. Meg vo’tunk rendülve, a drá­mának megvolt ránk az a hatása, ami re­mekműveknek szokott lenni: akaratlanul is, önmagunkra vonal közt álluk, azokat a mo­mentumokat emeltük ki a magunk számá­ra, amelyekbe a mi é'etünk 'kapcsolódik be­le. A barátom, mikor a Margit-kidra ériünk, igy szólt: — Barátom, ez nagyon keserű dolog. Eb­ben a mostani világban minduntalan azt ér­zem, nekünk, öregeknek már nincs jogunk élni. — Nem vagy még öreg. Fiatal vagy, testi és szellemi erőid teljesen épek, mit akarsz? Én tiltakozom az öregség ellen- A mi ko­runkban csak az öreg, aki beleg vagy aki akar öreg lenni — mondtam én. — Ez igaz vo’l, amit mondasz, valamikor, réges-régen, húsz év előtt. De igaz-e ma? Akkor mi természetesnek, az élet törvényé­nek tekintettük, hogy öeregek is vannak, él­ni, dolgozni akarnak, pozíciójukat tartani. Az ősz haj nem jelentett kiküszöbölést az élet­ből. Mi fiatalok elismertük az öregség jo­gát. a harminc-negyven éven át végzett mun­ka érdemét s az ebből származó jogcímet a további munkára. Nem nézlünk úgy az öre­gekre, hogy: még mindig itt vagytok? Mit kereslek még itt? Menjetek már a pokolba. ~- Túlzód a dogot. Ennyire talán mégsem vagyunk­— De majdnem ennyire. Barátom, hidd el. ha fiatal emberek közé kerülök, feszélye- zetlnek érzem magamat. Mintha lelkifurda­lást éreznék, hogy még megvagyok. A fia- la’ok. ba udvariasságból vagy kényelmesség­ből úgy tesznek is, mintha tisztelnék szür­külő hajamat, — a szemükből mintha szem­rehányást olvasnék azért, mert vagyok és el­foglalom azt a helyet, amely őket illeti. — Ez csak a te érzékenységed. Hiszen, te úgy tudom, népszerű vagy a fiatal társak kö­zött. Ma mindenkiben van több-kevesebb , Mi n derwertigkeiisgetüh 1“- Nálad ez ebben az érzékenységben fejeződik ki. — De nem egészen alap nélkül. Nézd, nincs nap, hogy ne olvasnál valahol cikket a fiatalság jogairól. Majdnem minden ilyen cikkben, ha fiatal ember irta, kimondottan vagy kimondatlanul benne van az a gondo­lat, hogy a fiatalok azért nem tudnak boldo­gulni, mert az öregek még itt vannak. — Nagyon egyszerű dolog vo’na. ha min­den hatvanon felüli ember otthagyná az Író­asztalt, letenné a tollat vagy a ka’apácsot, hazamenne a pult mögül, akkor a fiatalság­nak nem volna semmi baja. Csakhogy akkor ezek a fiatalok mit kezdenének az Öregek­kel? Eltartanák őket? Tudod, hogy hama­rabb tart el egy apa tiz fiút, mint tiz fiú egy apát. — Ez éppen a baj. A dolgon nem lehet se- giteni- Az öregek hidegre állításával csak az történne, hogy a baj áthelyeződnék az egyik oldalról a másikra- Clausen tanácsosra eb­ben a darabban az egész csládja, a gyerme­kei. a veje, a menye úgy néznek, mintha a tulajdonuk volna, mintha élete munkájának minden eredményéről ők diszponálnának, még a személyéről is. Pedig hetven évével is többet ér, mint ők együttvéve. Miért? Csak azért, mert öreg. Valamennyien ilyen C'ausen tanácsosok vagyunk, öregek és öre­gedők. A nyomunkban lépő ifjú nemzedék nem ismerj el a jogunkat, hogy a miénk le­gyen, ami a miénk. — Apák és fiuk, öregek és fiatalok ősi konfliktusa — ez már közhely — soha se volt olyan éles, mint ma. De amit le mopdasz, az tulajdonképpen nem is ez a kontaktus vagy legalább nem csak ez. A birtokban levők konfliktusa a birtokon kívül maradottakkal. Emlékezzél vissza, mikor szörnyű volt a la­káshiány, emberek családostul vagonokban laktak, vagy meghúzódtak nyomorult odúk­ban, — hogy nézett az ilyen boldogtalan la- kásnéíküli a boldog la'kástüajdonosra? Hogy törte a fejét, nem lehetne-e kitúrni a jó la­kásból és a helyére te’epedni. így vagyunk ma is. Nem lehel tagadni, az idősebbek még jobb időkben ki tudtak maguknak vívni bi­zonyos pozíciókat s ezeket tartani is tudják. Akik hoppon maradtak, pozíció nélkül, azok irigykedve nézik őket, mint a nyomorgó a vendéglő ablakán belül dusl a kódúkat. És lesik, hogyan lehetne őket 'kiszorítani a po­zíciójukból s helyükbe ülni. Akinek rosszul megy a dolga, az könnyen jut arra a gondo­latra, hogy azért rossz neki, mert a másik­nak jó. A barátom finoman elmosolyodott. — Észrevetted-e, hogy mi féltünk a fiata­loktól? Nem mintha különbnek tarlanók őket magunknál, mert ha vannak köztük kü­lönbek, vannak silányabbak is. Azért fé­lünk tőlük egyszerűen, mert vannak s mert úgy vannak, ahogy vannak. Gondolj arra, hogy annak idején mikép viselkedtek ve­lünk szemben az öregek. Közömbösek vol­tak, ha nem éppen rosszindulatuak- Olyan tiszteletet vártak el tőlünk, hogy haragra gerjedlek, ha valamiről más volt a nézetünk, mint az övék. Milyen nehéz volt akkor fia­tal embernek az öregek közó bejutni, mi­lyen feszélyezetíen ültünk akkor is közöttük, alig merhettük szóra nyitni a szánkat. Mi mai öregek szinte bocsánatkérően állunk a fiatalokkal szemben, mintha a kegyeiket ke­resnék. Ahol és ahogy csak tudjuk, támogat­juk őket, segítünk nekik, persze nem sok eredménnyeL Ők meg ezt magától értetődő­nek tartják, szinte kutya kötelességünknek, ame'yért nem is jár köszönet. Kicsit hetykék ezek a fiatalok velünk szemben, az bizonyos. — Ez a te eseted, amely nem általánosít­ható. Te érzékeny ember vagy, tudod érez­ni nem csak a magad baját, hanem a másét is. Téged nyugtalanít a fiatalok sorsa, tehát nyugtalankodol a saját helyzetedben is. De jói tudod, nem minden öreg ember olyan, mint te. Vannak még ma is elegen köztük, akik közönnyel vagy éppen rosszindulattal nézik a fiatalokat, mintha ellenségnek te­kintenék őket. — Megmondom neked, mi nyugtalanít leg­jobban. Ma divatban van generációról beszél­ni. Öregebb generáció, ifjabb generáció és a többi. Ma sokan úgy érzik, mindenki egye­temlegesen felelős midenért, amit az a gene­ráció csinált, amelyhez tartozik. A világ mai szörnyű bajainak végső oka a háború- Már pedig ezt a háborút a mi generációnk csinJ- ta. Én ezért érzem a felelősséget a mai fia­talokkal szemben. — Megint a tulérzékeny fele’ősiség érzésed. A háborút nem is a mi generációnk csinálta. Történelmileg a mi apáink generációja csi­nálta. Kitörésekor csaknem kivétel né kül az akkori öregek voltak az uralmon. A mi ge­nerációnk csak végig küzdötte és szenvedte a háborút. De az akkori öregeket sem egé­szen igazságos felelősségre vonni- A háborút — most már ez tisztán látszik — nem csinál­ták, hanem csinálódott. Nemzedékek so:án felgyülemlett érdekek, indulatok, gyűlő kö- dések, elfogultságok csiná Iák. Nemzedékek felhalmozódott robbanó anyaga tört ki. Eb­ből lett a háború. — Lehet. Nem tudom. De annyi bizonjros, hogy mi már nem tudunk azzal az önbiza­lommal, azzal a százszázalékos bizionság ér­zéssel öregek lenni, mint a mi apáink. Fé­lünk az életkorunktól és félünk a fiatalság­tól. — Mert semmiben sincs százszázalékos biztonság. Biztos ma a vagyon? Biztos a tu­lajdon joga? Biztosak a társadalmaik? Biz.os álta'ában a társadalmi rend? Nem ingado­zik-e körülöttünk minden? A franciák jel­szava: a sóourité. Hát van valahol sócurilé a világon. A barátom kapujához értünk­— Mit csináljunk hát, öregek? — kérdezte fé’ tréfásan. Én azt feleltem neki: — Mit csinálhatunk? Dolgozunk tovább. Mindhalálig. Nagy gond most a Jézuska, de nem is olyan nagy, csak elkeli menni az ASOBA, BRATISLAVA, Köztársaság tér 8. ahol az asztalokon 3000 különböző áru, I, 2,5 és 10 Ke árakban van kirakva. Napon­ta fél Pozsony van ott. Nézzen be ön is!

Next

/
Thumbnails
Contents