Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-06 / 278. (3091.) szám
4 ^^gaiMag^arhirlaö Brutalitások a szolyvai műé hitközség elnökénél eszközölt adóvégrehajtásnál Munkában a repülöbizottság — Megvasalva vezették e!6 Spiegel hitközségi elnök s egyben agrárpárti főkorifeus feleségét Munkács, december 5. (Saját tudósítónktól). A Munkácstól nem messze fekvő Szolyva község lakosságát döbbenetes adóbehajtása esetek tartják napok óta izgalomban. A helyszínen vizsgáltuk meg a kirívóbb eseteket, melyek közül a legibotrányosabbat az alábbiakban közöljük. Spiegel József ezolyvaá fakereskedő részére november 24-én árverési hirdetményt kézbesítettek. Az árverést 8129 korona erejéig december 1-re tűzték ki ellene. Spiegel, aki a ezolyvaá zsidó hitközségnek elnöke, e egyébként is úgynevezett tekintélyes, a közügyekben jártas, a politikai hatóságok előtt befolyással bíró ember (ő szervezte be a községben és környékén — még pedig az anyapártra nézve igen „kedvező* eredménnyel — a cseh agrárpárt zsidó frakcióját), nem ijedt meg az árverési hirdetménytől. Pénze ugyan nem volt, de bízott összeköttetéseiben. És bízott főként abban, hogy az illetékes pénzügyi fórumok által :s elismerten jó, sőt mintaszerű adófizető volt egész az utolsó két évben bekövetkezett rendkívül válságos időkig, amikor már nem volt képes minden előirt adóját pontosan megfizetni, bár gazdasági erejéhez mérten ezekben az években is fizetett. Még aznap felment az adóhivatalhoz, ahol azonban azt a választ kapta-, hogy most revízió van, itt van Balzac dr., a legfőbb revizor (a repülő- bizottság főnöke), — jöjjön hétfőn (november 29-én), akkor majd megtárgyalják a dolgát. A november 29-én történt egyezkedéskor az adóhivatal a hátralékos adótartozás 50 százalékának tüsténti lefizetését kívánta az árverés elhalasztása ellenében. Spiegel felajánlotta, hogy a neki adós Kolena és Társa cseh építési vállalkozó cégtől, amelynek viszont az államkincstár tartozik jelentős összeggel, hoz egy cédái ást 4800 koronáról, fogadják el ezt részletfizetésképpen. Ebbe az adóhivatal nem ment bele, ellenben Öerny adóhivatali főnök és a referens által aláíróit s hivatalos pecséttel ellátott nyilatkozatot adtak Spiegelnek arról, hogy december 14-ig elhalasztják az árverést, ez időpontig azonban köteles Spiegel 4129 koronát készpénzben lefizetni, mig a fennmaradó 4000 korona megfizetésére további halasztást kap. A megszorult adóalany ebbe belenyugodott Időköz-ben a hitközségben elterjedt a híre annak, hogy a repülőbizottság Szolyván van s hogy december első három napjára 60 szigorú árverést tűztek ki Szolyván, nagyobbrészt zsidó kereskedők ellen. A pénztelenül álló kereskedőkön leírhatatlan megrökönyödés vett erőt 8 elhatározták, hogy anyagi lehetetlenségük dokumentálására november 30-án délelőtt nem nyitják ki üzleteiket. Ez az egyébként csöndes demonstráció azt eredményezte, hogy Luczák Adolf ipartársulati titkárt, továbbá Goldsteln Miksa kereskedőt s később még egy harmadik adóalanyt őrizetbe vettek állítólag adófizetés elleni izgatás gyanújával terhelten. Az letartóztatottak hozzátartozód a befolyásos Spiegelhez fordultak közbenjárásáért, aki a kérelemnek készséggel eleget is tett s felment a községházára, ahol a letartóztatottak voltak, hogy interveniáljon érdekükben. Mialatt azonban ott időzött, egyéb, legkevésbé sem várt eset játszódott le éppen az interveniáló Spiegel portáján. Távollétóben ugyanis két végrehajtó és négy csendőr jelent meg Spiegel házában s a hivatalos írásban kapott fizetési halasztás ellenére a szobák berendezését elszállításra kezelték csomagoltatni. Spiegel felesége egy törékeny idegzetű, szeuzibilis, nagyintelli- genciáju nő, — kétségbeesetten futkosott, jajgatott, könyörgött, de hasztalan. A végrehajtó közegek csendőrfedezeí mellett tovább folytatták munkájukat. Köz-ben megérkezett a házigazda is, akit küldönc ' értesített arról, hogy mi megy végbe otthonában, amíg ö mások ügyében interveniál. Spiegel kivette zsebéből a fizetési halasztást tartalmazó írást ,(az árverést különben is eredetileg sem november i 20-ra, hanem december 1-re tűzték ki), felmutatta \ azt az egyik végrehajtónak, kjjelentvé, hogy ő az abban megszabott feltételeknek a legpontosabban eleget fog tenni, ne csináljanak tehát nála felfordulást. A végrehajtó , azonban nem hederitett az Írásra a követelte a teljes hátralékos összeg azonnali kifizetését. Erre Spiegel legalább egy félórai halasztást kért, hogy az adóhivatalban személyesen tárgyalhasson. A végrehajtók ezt nem adták meg. Azt mondták, ott a lelefon, intézze el a-z ügyet be- 1 lefon utján. A telefonhívásra viszont az adóhivatalban azt felelték, hogy ezt az ügyet telefon ut- < ján nem lehet megoldani, menjen fel Spiegel sze- « mélyesen. Ilyen előjáték után jutott el az adó - hivatalba, ahol egyenesen Balzánhoz fordult. Balzán válasza is elutasító volt. A felmutatott ( hivatalos halasztásra kijelentette, hogy ő arra semmit sem ad. Ha Spiegel nem fizet rögtön 50 százalékot, tovább folytattatja az eljárást. Aztán megkérdezte Balzán a jelen volt referenst, hogy n irta-e alá a Spiegelnek adott fizetési -ha- '< laeztást. A válasz igenlő volt, de 1 a megijedt adótiszt mindjárt jóvá is akarta tenni „hibáját*, s a kezébe jutott hivatalos írást összetépte. (Spiegel felszedte az őeszetépebt papirost, zsebre- vágta, későb botiakon összerakva egy másik papírlapra ragasztotta. Az igy megmaradt írás kissé hiányos, de minden lényeges kellék kiolvasható belőle). A mindig nyugodt, megfontolt Spiegelt teljesen elhagyta a türelme s ideges, kemény szavakkal és gesztusokkal tette kritika tárgyává a vele szemben tamieitott bánásmódot egy egész sereg, a,z adóhivataltól szintén elnézést, halasztást kérni akaró ember jelenlétében. Spiegel idegessége azonban mindjárt át ás vál- \ tozott ijedelemmé. Ijedtarcu futárok jöttek ugyanis utána, hogy szaladjon haza, mert a feleségét megláncolva kísérik. Remegve rohant hazafelé; útközben arról R. W. Seton-Watson, akinek írói nevét (Scotus Viator) a magyar közönség jobban ismeri, mint családi nevét, a „Lidové Noviny“ egyik műit heti számába a fenti cimmel feltűnést kelté cikket int, amely Jugoszlávia helyzetét legalább j$ oly sötét színekkel ecseteli, mint a horvát emigráció és ennek az államnak egyéb ádáz ellenségei. Fejtegeté- sei, amelyeknek legnagyobb részét mi is bátran aláírhatjuk, különö-s súllyal esnek a latba azért, mert olyan férfitől származnak, akinek nagy része van Jugoszlávia megalakulásában és akinek a szava a szlávok és a kisantant uralkodó népeinek világában ma i-s olyan tekintéllyel bír, mint amilyen tekintélye volt a delpthii orákulumnak a régi Görögországban. Évekkel ezelőtt, nemsokára egy évtizede már annak, alkalmunk volt közvetlenül hallani Scotus Viator véleményét Jugoszláviáról. Nagyon meglepett [bennünket akkor az a tényeket leegyszerűsítő szemlélet, amely- lyel az angol professzor úgy Csehszlovákia, mint Jugoszlávia helyzetét nézte. Amiként a szlovenszkói kérdést egyszerűen Srobár és Hlinka személyes párviadalának tekintette, úgy a horvát problémát is Radics és Pribi- csevics egyéni gyűlölködésére és személyi ellentéteire vezette vissza. Radiosot azóta régen leteri tették az orgyilkos golyói és Pribi- csevic-s hazájától messze eszi a száműzetés keserű kenyerét, a horvát helyzet azonban azóta legkevésbbé -sem javult, hanem ellenkezőleg, a robbanásig elmérgesedett és az egész jugoszláv állam válságává mélyült el. Seton-Watson tehát egy évtizeddel ezelőtt még egészen tévesen Ítélte meg a jugoszláv helyzetet, ami elvégre érthető, mert amiként egy apa nem szívesen tör pálcát rosszul sikerült gyermeked fölött, úgy egy férfiútól, aki élete legszebb éveinek minden lendületét vitte bele egy uj államalakulás előkészítéséibe, nem lehet várni, hogy mindjárt az első csalódások után elítélje az ő tevékeny közreműködésével létrejött államnak rossz útra való térését. Egy évtized szüntelen csalódásai után azonban Saulusból Paulus- •sá vált és olyan lesulytó kritikát gyakorolt tulajdon gyeremeke fölött, aemly mindennél jobban megmutatja azt, hogy a mai jugoszláv rendszertől már leghívebb barátai is elfordultak. Jellemző e tekintetben az is, hogy Scotus Viatornak ez az Írásműve a „Lidové Noviny‘‘-ben jelent meg, amelynek Beneshez való szoros kapcsolata közismert és ebből arra lehet következtetni, hogy a Hradzsinban is szeretnék, ha Belgrádiban megszívlelnék az angol barát intelmeit és irányt változtatnának, mielőtt nem késő. Seton-Watson cikkét, egy brünni cseh lapban volt kénytelen közzétenni, mert a szerb cenzúra a jugoszláviai sajtóban nem ad helyet közleményeinek- Ö maga panaszolja fel ezt a méltánytalanságot, amely vele megesett. „A világháború előtt — árja — sohasem támasztottak nehézségeket, hogy a Habsburg-monarchián belül találjak fórumot legőszintébb írásbeli megnyilatkozásaim és Aeh re nihal, Berohtold, Tisza és AV ekerle egész jugoszláv politikájának bírálata számára. A könyv német kiadása éppenséggel az alkotmány revíziójára vonatkozó javaslatokat foglalt magában, .amelyek talán nem vol-, értesült, hogy a feelsége már nincs otthon, mert letartóztatták. Azt sem tudta, mitévő legyen, hová forduljon, amikor hozzálópefct egy csemdőrőrmeser, s felszólította, hogy menjen vele a községházára, mert őt is ki kell hallgatná. Spiegel engedett a felszólításnak. A községházán megtudta, hogy ott tartják letartóztatott feleségét. Rohanni szeretett volna hozzá, hogy sorsa felől érdeklődjék, de megiltották a vele való beszélgetést. Jegyzőkönyvi kihallgatása után Spiegelt szabadon •bocsátották. Ez történt a három őrizetbe vett férfival is. Splegelnét fogva tartották másnap délután 2 óráig. Otthon rögtön ágynak esett részint testi sérülései, részint pedig idegeinek összeroppanása miatt. Az orvosi létlelet szerint ütéstől, szorítástól, zuzódástól származó testi sérülései 8 nap alatt gyógyulnak ugyan, azt azonban, hogy a szivre ható bántalmak és lelki megrázkódtatás következményei mennyi idő alatt gyó- gyógyithatók, egyelőre nem lehet tudni. Maga a szerencsétlen asszony, aki a lembergi egyetemen fejezte be tanulmányait, egyelőre nem tud semmit, nem emlékszik jóformán semmire. Spiegel József büntető és fegyelmi feljelentést tett az eset miatt. Az eset kínos fültünést keltett egész Kárpátalján, úgyhogy az egyik ungvári kormánylap is követeli az eset szigorú kivizsgálását, s a törvénytelenül eljáró közegek legszigorúbb megbüntetését. lak keresztül vihetők, de amelyek ellen — és ez az egyetlen indok, amiért megemlékszem róluk — soha netm lépett fel sem a cenzor, sem más politikai hatóság. Ezzel szemben ma nincs egyetlen újság az egész ,.szabad“ és „egysüit” Jugoszláviában, amely cikket közölhetne tőlem anélkül, hogy a legsúlyosabb büntetési ne kockáztatná meg; nemrég megküldték nekem egy boszniai bíróságnak három férfi felett hozott Ítéletének másolatát, akik terjeszteni merték azoknak a cikkeknek gépírásos másolatait, melyeket 1980 szeptemberében a „Lidové Noviny“-ben közzétenni bátorkodtam.” Seton-Watson el szerene menni az övéi közé, de övéi nem fogadják be őt. A magát még ma is demokratikusnak valló Jugoszlávia leghívebb barátai egyikének nem engedi meg azt, ami Wekerle Sándor és Tisza István rendszere nyílt ellenségének mindenkor lehetővé tett. Seton-Watsonnak módjában áll saját bőrén összehasonlítani a különbséget azok közöli a módszerek között, amelyeket egyfelől a „reakciós” magyar uralom, másfelől a demokratikus” szeri) hatalom a sajtóval szemben alkalmaz- Vannak, akik azt tartják, hogy a káröröm a legtisztább öröm. Nos, mi nem helyezkedünk erre a nem valami magas erkölcsi szinvonlra valló álláspontra és tökéletesen meg tudjuk érteni, ha az angol publicistának fáj az ostorcsapás, amit barátai mértek rá és amelytől ellenfelei megkímélték. A Habsburgok és a F "agyorgyeviesek monarchiája közti összehasonlítás azonban nem csak a sajtószabadság, hanem a szabadságjogok terén is az előbbi javára dől el. Seton-Watson maga is elismeri azt, hogy a politikai foglyok a régi Auszria-Magyarország- ban, igy például a zágrábi Friedjung-per 53 szerb vádlottja, talán kénytelenek voltak egy és más igazságtalanságot elszenvedni, de sohasem forogtak a legcsekélyebb életveszedelemben és sohasem voltak a hatóságok részéről tortúrának vagy testi kínzásnak kitéve. Ezzel szemben a szerb rendőrségnek szörnyű erőszakosságát a zárgrábi, belgrádi, eszéki, és szarajevói fogházakba zárt áldozataival szemben Scotus Viator Is közismertnek mondja és az angol iró a legmélyebben elitéli azt, hogy a gonoszságok egyik legfőbb szervezőjét Sándor király tavaly kitüntette, a Szrszkios-korimány pedig a belügyminisztérium egy magas állásába helyezte el. Mi ezekhez a megállapitásokhoz a magunk részéről még hozzáfűzhetnék azt, hogy Jugoszláviában mintha teljesen nyoma veszett, volna annak a lovagiasságnak, amellyel egy kormányzat ellenfeleinek is tartozik. Magyar- országon a Csemegi-kódex már 1878-ban a politikai beiintettesek legnagyobb részére nézve az államfogház intézményét vezette be ■és hogy ezekben az államfogházakban milyen kedélyes, szinte Stranss János „Bőrederé”- re emlkeztelő állapotok uralkodtak, azt minden szlovák, szerb és román, politikus, aki egy ilyen „börtönt” megjárt, nálunknál sokkal jobban tudja. Hiszen a magyar igazságügyminiszter a század elején kénytelen volt megtiltani, hogy félvilági nőket vigyenek be az állaunfogházba, annyira elfajultak a politikai fogoly urak mulatozásai és tivornyázásai. De azért a magyarok voltak a legnagyobb elnyomók, Scotus Viator maga is köteleket irt JuQoszláoio jöoője Irta: ALMÁSY MIHÁLY dsrfimlhpr (I. kftflő ellenük, Jugoszlávia ellenben a szabadság és a felvilágosodás hazája! Pardon, csak volt, mert most már Seton- Watson is látja és kénytelen a világ színe előtt beismerni, hogy mi folyik a megnagyobbított Szerbiában. „Ma —• Írja — azok, akik a korfui deklaráció, a római paktum, a genfi deklaráció jelenete mögött voltak, nem rázhatják le magukról az erkölcsi felelősségnek reájuk eső részét; nemcsak joguk, hanem valósággal kötelességük, hogy a közvéleményt óva intsék attól az irányzattól, amely Jugoszláviát magával ragadta és hogy emlékeztessék a mai rendszer birtokosait, hogy mi a szabadságért, nem pedig a rendőr államért harcoltunk és ha az ő politikájuk az, hogy nemzetközi bonyodalmakba vigyenek, úgy nem szabad a nyugati közvéle ménynél másodszor is rokonszenvet és támogatást keresniük.” őszinte, nyílt szavak eze és mintha a megbánás csendülne ki benn ír azért, hogy Anglia és a Nyugat egyéb hala másságai a világháború előtt és alatt sziiv.-' korlátlan erkölcsi támogatásukat bocsátottá rendelkezésére annak a rendszernek, amely nek ügynökei a szer aj óvói merénylet élőké szitésével a történelem legnagyobb háborúja zúdították az emberiségre és amely céljai elérése után betyárból pandúrrá lett. Scotus Viator meg is fenyegeti a belgrádi kormányt, hogy nem kap külföldi kölcsön i mert ez csak arra szolgálna, hogy tovább folytassa rossz kormányzatát és elhalásztam! a leszámolás napját. Véleménye szerint mindaddig, amíg az állam alapjait nem építik át, az az európai békét állandó veszéllyel fenyegeti. A mai jugoszláv helyzetet pedig szerinte négy alapvető probléma teszi oly veszedelmessé: a gazdasági összeom’ás. a pénzügyi romlás, az alkotmányjogi kérdés és magának az államnak a problémája is. Ötödiknek azután hozzáteszi a kisebbségi kérdést is, amelynek megoldására semmiféle kísérletet nem lesznek és amely Jugoszláviának szomszédaihoz való viszonyát annál is feszültebbé teszi, mivel a sugalmazott belgrádi sajtó tájékozatlanságában és alkotó gondolatok hiányában a mostani nehézségeket Szófia, Róma, Pest és Bées kezdeményezésére vezeti vissza, a helyett, hogy saját szemében meglátná a gerendát. Nem az első alkalom, hogy Scotus Viator kénytelen szót emelni a kisebbségek érdekében és valószínűen nem is az utolsó. Hosszú bünlaj-strom, valóságos vádirat ez a cikk, amelyet az angol publicista hosszú hallgatás után, valószínűen a marburgi per és a likai események hatása alatt ma a szerb diktatúra ellen irt, mely szerinte is csak a rendőrségre, csendőnségre és a hadseregre támaszkodik. De azt még nem akaja belátni, hogy ez a rendszer csak természetes következménye a jugoszláv állam természetellenes összetételének. Egy államban, amely annyi különböző népből tevődik össze és amely a jugoszláv egység hazug fikciójára van belépitve, egy állaimban, melyben az ura] - kodá nemzet műveltsége összehasonlíthatatlanul alacsonyabb színvonalon áll, mint a borvátoké, szlovéneké, magyaroké és németeké s amelyben a gazdasági élet. súlypontja nem a törzsre, hanem a végtagokra esik: egy ilyen államban szinte magától adódik az a kísértés, hogy erőszakos kormányzati:- próbálják összetartani a széthulló részeket. A föderáció programja, amelyet Scotus Vialor csak most ajánl, falán elérte volna célját, -ha egy esztendővel, vagy talán a Zsifkovits-kabi ti et bukása után léptették volna életbe, eb ma már — úgy látszik — ez sem hozná meg a kivánt eredményt. A mai Európa „beteg embere”, helyesebben legbetegebb embere Jugoszlávia és ha Mária királyné csöndes távozását a sajtó egy része úgy magyarázta, hogy a király asszonyt biztonságba akarták helyezni, úgy ez a magyarázat — akár [megfelel a valóságnak, akár nem — csak egyik megnyillkozása volt annak a közvéleménynek, amely Jugoszlávia felbomlását már csak rövid idő kérdésének tekinti. A spanyol forradalom is uigy kezdődött, hogy XIII. Alfonz rokoni látogatásra küldte el hitvesét. Seton- Watson is megkongatja a vészharangot, amidőn azt Írja: „A tizenkettedik óra felé közele dóink és ha megengedik azt, hogy a mai helyzet még tovább vitessék, a robbanásnak valamennyi belföldi és külföldi kiszámíthatatlan következményeivel együtt, be kell következnie.” Scotus Viator csak abban téved, hogy a jugoszláv egység fenntartását az euró pai stabilitás érdekében állónak tartja és a Karagyorgyevics-dinasztia bukását a király állítólagos korábbi érdemeire való tekintettel nem kívánja- Meg tudjuk érteni, ha ő, aki egyik szellemi úttörője volt a mai Jugoszláviának, az utolsó pillanatban észre akarja téríteni a belgrádi kis klikket, ne nem hisszük, hogy a lánzongó Horvátországot és Macedóniát egy, a belgrádi ikamarliIában kiagyalt fodor a list a rendszerrel le lehetne csillapítani.
