Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-20 / 289. (3102.) szám
itt&a dooefflibor 20, kedd. TOtMGAh/ V1AC» W\R* M1 RbAi^ Cl > c Spori^ A jól végzett munka domborodott ki a déli kerület első közgyűlésén l&rsekujvár, december 19. (A PMH sporrteaer- keeztejétőL) A QbAF—MLSfe legifjabb kerülete, déli kerület vaeárnap tartotta rendes évi közgyűlését Érsekújváréit, a kerület szókihelyéii. A köe- gyütósifc szokatlanul nagy érdeklődés kísérte. Ott voLtek majdnem ez összes egyesületek kiküldöt- teL, az egész tiszt iikar és számos érdeklődő, úgyhogy, amikor Weisz Gyula elnök a közgyűlést megnyitotta, a Nemzeti kávéházi különterme zsúfolásig télve volt. A CsAF—MLSz-t hivatalosan Kohut Pál nemzetközi előadó és Guttmann Sándor központi tiiitikár, a bémk testületét pedig Keszlcr Dezső képviselte. Weisz Gyula élnők üdvözölte a központ ás a BT kiküldötteit, majd uivős beszédében vázolta az elmúlt óv eseményeik Ezután Lamport L«ó a kerület előadója olvasta fel évi jelentését, amelyben részletesen, számadatokkal alátámasztva ismertette a kerület tevékenységét. A jelenlevők nagy figyelemmel hallgatták a szakszerű ée tárgyilagos x^feráiiumo't. A közgyűlés Le topért Leó kerületi eilŐadónak a kitünően meg- 6aerkeezte.it jelentésért és ambiciózus munkájáért jegyzőkönyvi köszönettel adózott. Majd Kohut Pál nemzetközi előadó a központ üdvözletét tolmácsolta. Beszédében hangsúlyozta, hogy aa uj kerület minden tekintetben elismerésre méltó munkát végzett s a központ elismerését a legteljesebb mértékben kiérdemelte. Különösen nagy érdemeket szerzett a déli kerület azzal, hogy a falusi kis egyesületeket megszervezte, ezen a téren úttörő munkát végzett A nemzetközi előadó elismerő szavait lelkes tapssal fogádla a közgyűlés, ami után áttért a jövő i évi költségvetés tárgyalására. Hosszú vita után elfogadták a hivatalos büdzsét, amely 13 ezer koronát irányoz elő a kiadásokra. A gyűlés folyamán többek között felszólalt Neumann Albin dr. (Gailénrta) és Guttmann Sándor központi tiitíkár, idd a szövetség refonmtervoit ismertette és bejelentette, hogy Kohut Pál nemzetközi előadó indítványára a szövetség a jövőben természeibbemi segélyben (labda, felszerelés) része- sátt a kisegyesületieket. A kö^yülés Guttmann Sándor bejetenteBÓt kitörő MkeoedésBol vette tudomásuk Lelkesen ünnepelte a közgyűlés Boros Bélát (Léva), akit szerencsekivánatokkal balmostak el abból az alkalomból, hogy város bíróvá választották. Boros Béla, akinek oroszlánrésze van a déli kerület megteremtésében, uj elfoglaltsága miatt nem vállalhatta el ismét a kerületi kapitányi tisztséget, hangsúlyozta azonban, hogy a kerület képviseletét a szövetségnél továbbra is vállalja. A közgyűlés ezután elfogadta a pénztáros jelentését, majd különböző javaslatok tárgyaláséra került a sor. Azután kérdést intéztek Kohut Pál niemzeitiközi előadóhoz, hogy a szövetség milyen álláspontot foglal el a DAC- nak azzal a szándékával, hogy át akar lépni a nyugati kerületbe, Kohut Páll ezonnal válásáéit és ki'jeieuiteíte, hegyez a kérdés csaik a régi kerülettel egyetértésben oldható meg. Úgy tudja, hogy vaunak a nyugati kerületben egyesületek, amelyek át szeretnének lépni a déli kerületbe, igy tehát adva van annak a lehetősége, hogy ezt ez ügyet esetlegesen kompenzációs alapon oldják meg. A napirend utolsó pontyait a választások képezték. A közgyűlés a következő uj vezetőséget választotta meg: Elnök: Weisz Gyula. Társelnök: Lóránd Mihály. Alelnökök: Szabó Kálmán, Reiiner András dr. Előadó: Iximport Leó. Kerületi kapitány: Mandl Oszkár. Pénztáros: Pintér Sándor. Ellenőr: Wöiisiz Sándor. Jegyző: Sláger Árpád. A választmány tagjai: Kurozweil Gyula, Halász Jóatef dr., Rózsa Pál HoOop József, Szabados Lajos, Löwy László, Wollner Lajos, Thuróczy Vilmos. Általában véve a közgyűlés végig nnélitóság- teljes lefolyású voflit, a felszólalásokat tárgyilagosság és magas nívó jellemezte s miniden p fEanatban kifejezésire jutott, hogy uj kerületben komo-ly munka folyik. Boros nyerte az eperjesi aszlali-tennisz versenyt A budapestiek győztek a párosversenyben is Eperjes, december 19. (Tudósítónk telefon jelentése.) Szombaton és vasárnap folyt le az Eperjesi Torna és Vivóegylet által ren- d-eziett nemzetközi asztali tennisz verseny, amely minden tekintetben fényesen sikerült- A benevezett krekkek mind eljöttek és a pompás küzdelmek során megmutatva az asztali tennisz minden szépségét, sikerült a közönség érdeklődését is felkelteni, amely a döntő mérkőzések alatt már lelkesedéssel nézte a szebbnél szebb mérkőzéseket. A versenyek hőse a budapesti Botos volt, aki a favoritoknak számitó Kelent és Ko- lárt elég könnyen 3:0 szettarányban győzte le. A szombati bemutató mérkőzések előtt a versenyzőket Duchon polgármester üdvözölte, majd Szepesházy Bertalan, az ETVE elnöke mondott buzdító szavakat. Vasárnap kora reggeltől késő estig tartottak a selejteI ző versenyek és est© 9 órakor került sor a döntőikre, amelyek számos meglepetést hoztak. Boros az első csoportban verte Kelent és Kolárt is, a második csoportban pedig a budapesti Magyar a bécsi Flussmannt verte ki a döntőből. A döntő mérkőzésben Boros állott fel Magyar ellen. Boros megnyerte a döntőt is és igy első védője lett a vándorserlegnek. Harmadik Kelen és Flussmann lettek. A férfipárosban a budapesti Boros-Magyar pár győzött a prágai Kelen-Kolár pár ellen, mig harmadik a Flussmann-Malecsek pár lett. A szlovenszkói játékosok számára kiirt versenyben, ahol negyvenen indultak, a tehetséges Vaj- dicska (ETVE) lett az első, második Kain (Ungvári TK), mig harmadikok Jónap (Kassa) és Miklós (Ungvár) lettek. A Vasas, a magyar II. liga őszi bajnoka a Magyar Kupában legyőzte a Budai „it“-ei A Ferencváros keltős győzelme Marokkóban Budapest, december 19. (Szerkesztőségünik telefon1 jelentése.) A*budapesti II. o?z á!yu bajnokságot vasárnap fejezték be. Az utolsó meccsen az ETC mérkőzött a Rákospalotával és azt 7:0 (2:0) arányban legyőzte. A Rákospalota csak 9 emberrel állott ki és igy valószínű, hogy a meccset törülni fog1. Vasas 13 11 1 1 40:10 23 2. Phőbus 13 9 4 — 38: 9 22 3. Bak TK 13 9 1 3 38:18 19 4. Taxisok 13 8 2 3 35:10 18 5. Eta FC 13 7 3 3 32:22 15 6. Vác FC 13 6 3 4 27:16 15 7. SaNFC 13 7 2 4 51:18 14 8. Drasohe 13 5 3 5 26:31 13 9. Budafok 13 5 — 8 29:36 10 10. Csepel 13 4 2 7 24:36 10 11. Shell 13 4 2 7 13:37 10 12. Droguisfcák 13 3 1 9 17:42 7 13. Rákospalota 13 1 — 12 1:89 2 14. Bőrösök 13 — — 13 2: 8 — Barátságos meccsek: Hungária—Sorokfiér 8:1 ják. Rákospalofit pedig kizárják a további bajnoksági küzdelemből. A II. liga őszi bajnoka igy a Vasaá lett, amely vasárnap a Magyar Kupa selejtezőjében a Budai 11-et 4:8 (1:2) arányban legyőzte. A II. osztály végállása az őazi fordulók befejeztével: (5:0). — Újpest—Nemzeti 4:8. — Kispest—BEAC 6:2 (3:1). A Ferencváros szombaton Babaiban mérkőzött egy kombinálttal, amelyet 11:1 (7:1) arányban vert meg. Vasárnap a Ferencváros Casablancában Marokkó legjobb csapatát, az Union Sportive Ma- rocaint 2:0 (1:0) arányban győzte le. * Herendi Artnr kitüntetése. Budapesti szerfkesz- tŐBégünik .jeleníti: Herendi Artúrt, az Újság sport- szerkesztőjét 40 éves újságírói jubileuma alkalmával az OTT a testnevelési nagyarany éremmel tüntette ká. Ez az első eset, hogy a kitüntetés újságírót ért. mert eddig e legnagyobb eportlkitün- totést kizárólag eportfórfiaik kaptáik. A Moldva jobbparíja legyőzte a bapartot Prága, december 19. A munkainélkültek javára rendezett vasárnapi jótökonycélai mérkőzés meglehetős meglepetést hozott. A Moldva jobbparti' csapatok kotnbináltja (Bohemians—Liben—Viktória | Zsizskor) 2:1 (1:1) arányban legyőzte a Slavia—j Sparta baloldali teamet. A 2500 néző eUőtt a Spairta- pályán lefolyt mérkőzés tipikusan egyéni játékot! eredményezett. A baloldallá csapat gyönge teljesítményt nyújtott, mig a jobboldaliak legjobb emberei a Boheaniens Bejblja és a Prágában debütáló Kocsis volt. A vezetőgölt a Slavia—Sparta kombináltalak Svoboda szerezte meg amit ez első félidő végén Rubin egyenlített 'ki A győztes gőlíl a második félidőben Bejbl beadásából Meduna rúgta. Serlegmérkőzések: CsAFC—SK Nusle 4:3. — Ceeohie Kariin—Sparta Mitíhle 2:1 CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI EREDMÉNYEK. Tcschen: DFC Prága—DSK 3:2. Szombaton este villanyfény mellett lejátszva. — Saaz: DSV— Teplitoer FK amatőr 7:0. — Pilsen: Viktória— Teplifzer FK profi 3:1. — Karbbad: KFK—DSK Ne-ude-k 7:1. — Asch: DSV — Sportibrüder Asch 6:1. CSEH CSAPATOK TUBÁN. Az LTC legyőzte az oxfordi egyetemistákat Prága, december 19. Prága szombati és vasór- ; napi jéghokki vendége az Oxford University csa- 1 pata volt. Mindkét nap az LTC ellen Játszott, amely , szombaton 5:2, vasárnap pedig 1;0 arányban gyö- | zött az angol diákok ellen. Kikapott a kanadai jéghokki csapat Párisban Pária, december 19. Mintegy 12.000 néző előtt j mutatkozott be szombaton este a párisi téli stadionban a kanadai Edmonton Superiors jéghokki csapata. Ellenfele a Párisban élő kanadaiakkal megerősített francia válogatott volt, amely a világbajnok felett 3:0 arányban szenzációs győzelmet aratott. A meccs meglehetős durva volt, egy ven- dégjátékos a birót is inzultálta. )( Són ja Hennie Zürichben vendégszerepeit a GraBshoppers—Akadémiai EV jéghokki mécte szünetébetm A jégliokikii m előbbi csapat 5:0 arányú győzelmét hozta. SPORTHÍREK A prágai DFC Beuthenben (Németország) az ottani 09 klubtól 1:4 (1:8) arányban súlyos vereséget szenvedőt!. A beutheaii csapatot a bécsi WLeeer trenírozza, minit látható, sitkenrefl. A DFC becsütetgólját Brcssani lőtte. A prágai Viktória Zsizskov St. Briexben a Stade Brioehinit 6:0 (2:0) arányban fölényesen győzte le. A brünni Zsidenice a franciaországi Alisban az Olympique Alésientől 4:3 (1:2) arányban vereséget szenvedett. A francia bíró elnyomta a brünni csapatot. Külföldi eredmények Becs; Nicholson—Crisana Nagyvárad 4:3 (3:1). Nemzetközi mérik őeés. — Barátságos meccsek: Vienna—Libertás 4:1. — Rapid—Austria 6:3. Szombaton lejátsavn — Wiener SC—Libertás 5:4. D-cnau—Nicholson 4:0. Nagy meglepetés. — WAC —Hieteing 12:2. — S’.ovan—Gersthof-Wahriíng 2:1. Grác: Crisana Nagyvárad—Grazer team 3:2 (1:0). Vasárnap. Németország. Berlin: Hertha BSC—Luckenwalde 7:1 (2:0). BSpV. 92—Norden Nordweet 4:2 (2:1). Minerva—Bewag 2:3 (1:0). Viilktoria—Sp<an- dauer SV 1:1 (0:0). Weddiing—Tennie Borussia 1:1 (0:0). — DéLnémeíország: WaJldihoI Mennheáan— SpVgg. Fürth 0:0. Hanaiu 93—Eintmacht Frankfurt 1:2. Bayera München—SpVg. Landshut 10:1. München 1860—SSV Ulrn 2:0. John Regeneburg— Wacksr München 1:1. FC Ptorzheitn—K/ickers Stuttgart 3:3. Sttritgarter 9C—VfB. Stwttgart 2:2. Karleruher FB—SC Freitburg 6:1. Phőtnix Korteruhe—Frankomé 5;o. ASV Nümberg—Würaburg 04 8:1. — Leipzig: Spie’verein.igung—Fortnina 1:0. VfB. Leipz!g—Qhemnitaer BC 2:1. — Drezda: FC Brandenburg—Dresdner SC 1:4. Riisaer SV—Ring Greáiing 1:1. )( Párisi serleg. CA Paris—US Boulogne 0:1, FC Hayamge—Olnb Framjaiis 0:4, CA Müihlhaueen —Olymp. Marseille 4:0, RC Stnassburg—SC Fivois 1:0, Lonlent Sport—Red Stur Olympique 2:5, Stade Bordelais—FC Suebe 0:9, AS Cannes—FC St.. Lud- wig 4:0. — Nagyváradi 4C—Red St>ar 4:2. Góllövők: Kovács (3), Bódéié. )( Beigrád bajnokságát a BSK nyerte meg, amely a döntőben a Jugosilaviát 3:0 (1:0) arányban győzte le. A meccset a budiapiesti Boa-onkay bíró kÖBmegeiégedésre vezette. )( Az olaszországi bajnokságban a vezető FC Nápoly 1:2 arányban kikapott a Rómától. Meglepettet kelt az FC Torino veresége, amelyet 3:4 aranyban a Milánói FC-tól szenvedett el. Egyéb eredmények: Triestína—Lazao 2:1, Bari—Padova 1:0, Juvemtus—Amibrosdana 3:0, Pro Vorcedli— Genova 1:0, Palermo—Pro Patria 2:1, Fiorentina —Gasaile 3:0, Bologna—Alexandria 4:0. )( A londoni lokalderby a Weethaim és a Tobtem- ham között 45.000 nézőtt vonzott szom.baton. A Wesiham eldöntetlenjé»vel kijutott a veszélyes zónából. Az Alisénál győzőit és hatalmasan előretört a vezetésiben. Részletes eredményeik: I. angol liga; Aston Viilla—Blackburn R. 4:0, Bolton W.—■ Shefifields W. 3:0, Chejsea—Manchester C. 8:1, Huddersfield T.—Arsenal 0:1, Leicesler C.—Birmingham 2:2, Liverpool—West Bromwich A. 2:0, MuddHesbrough—Leeds Un. 0:1, Newcastle Un.—■ Derby Co. 0:0, Portsmouth—Sundeirland 1:8, Shef- field Un.—Everton 3:2, W ölve rhampton—Black - pool 2:3. — II. liga: Bradford—Nőtte Co. 3:4, Bumley—Swainsea Itown 1:2, Ohartton Athl.— Southamptan 2:0, Grlm®by T.—Fulham 1:0, Manchester Un.—Lincoln C. 4:1. Notldngham F.—Mill- wall 0:0, Oldlhain Aithl.—ChesterfieM 2:0, Ply- moutih Árg.—Port Vale 3:1, Presten N. É.—Bradford C. 1:4, Stoke C.—Bury 2:3, Tottenhain—West Ham Un. 2:2. — Skócia: Aberdoen—Queens 3:4, Ayr United—Celtic 0:1, Olyde—^Monton 2:1, Dun- dee—Slirlingehdire 3:0, Fal kink—K'iilmannock 2:2, Motherweil'l—Cowdenibeath 2:0, Rangé rs—Ham Hton A 4:4, St. Johestone—Hearts 2:1, St. Mirren— Aird‘nieouiane 7:1, Third Lanairk—Pantiok Tbistle 0:3. )( Svájci nemzeti liga. Gresshoppers—FC Zürich 7:2, Conoordia Basel—Young Fellows 1:2, Yonng BoyB Bem—Uránia Genf 5:2, FC Aeran— Etedile Canouge Genf 2:2, Laiusanne Sport®—FC Basel 2:2, Seirvette—FC Óhanx de Fonds 8:1, FC Riel—Nordelenn Baeel 3:1, Lüguoo—Bhie Stábra Zürich 1:0, )( A CsAF vasárnap tartotta meg rendkívüli közgyűlését, amelyen elfogadta az uj professzió - nista szaibá’yoikiajt. — A módosi tásokat résTÍetesen ismer iertni fogjuk. )( Pelle István első szereplése az ollmpiász után Budapesten vasárnap folyt le a BTC diisztornóján. Pelle mellett a bécsi Liesl Freitag kisasszony ragadtatta el a közönséget-, amelynek soraiban József főherceg te Auguszta főhercegasszony is megjelent. )( A Magyar Atlétikai Szövetség egyelőre néni tölti be az ügyvezetői tisztséget. Budapestről jelentik: Megírtuk, hogy Szerelemhegyi Jenő dr. lemondásával megüresedett a MASz ügyvezető tisztsége, amelyet azonban egyelőre nem töltenek be. Szereleimheigyi dr. munkakörét ugyanis megosztották egymás között a szövetség vezetői s a vidéki ügyek intézését Sátrán alelnöke vállalta, az adminisztrációs ügyek vezetését pedig Bodánszky al- elnök te Bajó főtitkár vette át. )( Amszterdamban Kastejn kisasszony a 400 méteres hölgyuBzásiban 6:38.4 perc alatt uj vdflág- reileordjot állított fel. ){ Anglia tenniszezői Délafrikában 2:3 arányban vereséget szenvedtek. A találkozás szenzációja Perry veresége volt, aikit Kirby 7:5, 6:3 arányban győzött le. )( A Magyar Vízi póló Kupa elődöntőjében az UTE az MTK-áít, a MAC pedig a III. kerületet győzte le 4:2 arányban. )( Belgium. TSV Lyra—Racing Gént 3:0, Bor ohem Sport—Láerscfoe SK 0:3, Racing Mecheln— Amtworp FC 1:5, Darieng Brüsszel1—Beerschot AC 1:0, Union St Gillies—CS Brugge 1:0, Standard Lüttich—Racing Brüsszel 4:1, FC Brugge—FC Mecketem 1:2. — Akaikéit hívnak a hegyeit, a hó és a sport, azok ne feledkezzienek meg arról, hogy a PMH utazási osztálya külön télisport akciót vezetett be. Mindem télisportra nézve készséggel nyújt felvilágositást. A január 14-i oortinai télisporl utazásra ajánlatos mór karácsony előtt jelentkezni. A szeplő eléktelenití a legszebb női arcot, azárt használjon * *Juno“ krémet, használata után arca üde és báreony6ima lesz. Megrendelhető Dr. Flittner J. gyógyszertárában. 1 tégely „Juno“ krém 10.— Kő, 1 „Jnno“ szappan 6.— Ké Banská Bystrica. KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Automatatelefon 3529 Fő-ucca 69., I. em. NY1TRA1 szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 15 f. — Mcthod-tér 3, POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon 27-87. Lőrinckapu-ucca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralja-ucca 7/2. * VÍZUMOT Magyarországba. Romániába, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap" pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu ucca 17„ II. (Central passage.) Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállai juk. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága 11^ Panská al. 12., 111. em. eszközli.