Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)

1932-11-27 / 271. (3084.) szám

rlai>

1932 november 27, vasárnap.

KÜLÖNVÉLEMÉNY

A DOLGOZÓ NÖ

iuj darabjának egy esellemes, de frivol „bemondásé val" és aat mertem állítani, hogy nő ma még nem képes arra, hogy egyazon este cikket Írjon és táncolni menjen. E napokban levelet kaptam egy újságíró kolleganő tői, akit személyesen nem, csak cikkeiből van szerencsém ismerni, levelében szives bizonyságot tesiz állításom helyességéről és igazolásul elmondja saját .élményét, hogy egyszer valóban cikket irt és táncolt ugyanazon este, de sem a cikk, sem a tánc nem sikerült. Hogy miért nem? A hölgy udvariasan azt írja, hogy ezt én jobban tudom, mint ő. Ebben erősen kételkedem, inkább azt gyanítom, hogy a hölgy nem vállalja a dolgok kimondását, ahogy ma még kevés hölgy vállalja. Pedig nyugodtan ki lehet mondani: a nő ma még nem tud dolgozni, ha arra gondol, hogy egy-két óra múlva táncolni megy és már nem tud jó lélekkel táncolni, ba arra gondol, hogy egy órával azelőtt rossz munkát végzett- Ilyenkor nagyobb adag narkotikumra van szükség, jobban bele kell kábulni a munkába és egészen a távolba kell vetíteni azt, ami a lelket tartja a nőben — a reményt.

A remény pedig egyszerűen az, hogy a dolgozó nő szorgalmas munkával annyit fog keresni, hogy rendesen megél belőle, any- nyit fog keresni, amennyi tekintélyes kamatját képezi egy tekintélyes tőkének. A becsületes, de szegénysorén fiatalember pedig, aki tisztességes szándékkal „házhoz áH“, aki azelőtt is nehezen nősülhetett, de a mai időkben már éppen nem nősülhet hoiMégegyszer. Azt hiszem, ez a téma még sokszor aktuális lesz. Jelenleg azért aktuális, mert az elmúlt napokban itt a köztársaságban történt igen komoly támadás a dolgozó nő ellen. Az állami tisztviselőket érő fizetésleszállitásnak régóta vajúdó tervében merült fel az az ötlet, hogy az olyan házas- társaknál, akik mindketten állami tisztviselők, a nő fizetését aránytalanul nagy mértékben szállítják le, „indokolt" esetekben egészen ötven százalékig. Ez a terv, amely azóta szerencsésen megbukott, eszünkbe juttat egy másik hasonló természetű támadást, amely évekkel ezelőtt Budapesten érte a dolgozó nőt. Akkor a nagybankok hoztak határozatot, hogy leépítik minden olyan női alkatmazottukat, akinek férje ugyanabban gz intézetben van alkalmazva.

Ez a támadás sem sikerült. Pedig látszólag mind a két tervnek volt valami szociális indokolása a mai munkanélküli világban, amikor családfenntartók vannak kereset nélkül. És mégis: mindkét esetben, amelyről éppen tudok, elementáris ellenkezés söpörte el gyorsan — és nagyon helyesen! — ezeket a látszólagosan jól megindokolt terveket.

Ismétlem: nagyon 'helyesen. Mert államháztartási és munkanélküliségi enyhülések sokkal kisebb méretűek és sokkal kisebb jelentőségűek ahhoz az igen égető és igen jelentékeny mai szociális kérdéshez képest, amelyet derékban találnak az ilyen támadások: szabad-e, érdemes-e a nőnek háztartáson kívüli munkát végeznie.

Ha a nő csak a puszta megélhetésért dolgozik, akkor merészen azt mondjuk, hogy nem. Ha csak a mindennapi kenyeret jelentené számára a munka, és minden egyebet, reményt, jövőt, női létének teljesülését elvenné tőle, akkor érthető és igazolt volna, ha a nők visszariadnának a becsületes munkától. Az ilyenfajta támadások a férjezett dolgozó nővel szemben egész erkölcsi berendezkedésünk alapja ellen irányulnak, ezért omolnak össze az első percekben.

Egyik előző cikkemben, amely a dolgozó nőről szólt, éppen azt igyekeztem megértetni, hogy a nő'csak akkor képes érdemes munkát végezni, akkor képes felvenni a harcot a férfivel a munkapiacon, ha teljes lélekkel beleadja magát a munkába. Ezért a százszázalékos odaadásért a nő rendkívül sokat áldoz és ma még nagyon keveset kap. Úgyszólván semmi egyebet, csak a reményt. És ezt a reményt akarják elvenni tőle az olyan leépítési tervek, amilyenekről fentebb szó voltMit áldoz a nő a munkáért? Eddigi érvényesülésének lehetőségeit. Óriási áldozat. A nő, aki a fajfenntartás letéteményese, természetes biológiai okokból és múltjának beidegződései következtében is, közvetlen hajlandóságokkal tendál a házasélet felé, női mivoltának természetes kiélése felé. Gondolkodása, idegrendszere, erkölcsi felfogása erre van beállítva. A természet és az erkölcs azt írják elő: a nő kössön házasságot

és szüljön gyermekeket. A gazdasági viszonyok, a góptechnika mindent tulharsogva kiáltja fülünkbe: a nő menjen munkába! A nő természetes öröme, hajlandósága mindenbe megkapaszkodik, ami az első célt jelenti, úgynevezett női fegyverei maguktól élesednek a cél megvívására. Minden idegezála öntudatlanul — szemérmességen, természetes kacérságon, flörtön, táncon, szerelmen keresztül — a cél, a gyermek felé húzza, de ő kénytelen elnyomni magában a természetes vonzalmat, mert munkába menni kénytelen. A munkában pedig csak úgy érvényesülhet, ha egészen a munkának adja macát.

Miért csak ugv érvényesülhet? Éppen azért. mert hajlandóságai a másik irányba viszik. Ha munka közben felélednek a természetes vágyak, a „női" gondolatok, természetes, kitörő erővel árasztanak el mindent és mossák alá a munka iránti érdeklődést. És női munka iránt még akkor is bizalmatlanság van. ba egvenlő értékű a férfiéval. A férri, a kiforrott férfi természetes lelki kiélése a munka, a női lélek számára a munka narkotikum — természetes hajlandóságai elnyomására Ez a narkotikum csak úgy hat, ha teljes, és vérre a hatásnak, ba az ébrenlét napsugara botor a szembe, ba megszólal a virágos rétek szellemének játékos sípja.

Előző írásomat a dolgozó nőről azzal kezdtem, hogy szembeszáll tani Fodor László

zomány nélkül, kiszámítja, hogy milyen nagyságú hozománytőkének felel meg a hölgy jövedelme és ez a kis számtant művelet sokkal nagyobb mértékben növeli háza- sulási hajlandóságát, mint az olyasmi, hogy a hölgy jól táncol, sikkesen öltözködik, szépein zongorázik, vagy akár az a körülmény is, hogy jól főz. Az egyetlen remény, amivel a nő beleveti magát a munkába, az, hogy férjhez fog menni. A jövedelme segítségével. Kerülő utón igyekszik elérni a célt, amely felé közvetlen vágyai hajtják és ezt % célt csak úgy érheti el, ha átmenetileg jól tudja elnyomni magában a közvetlen vágyakat- A dolgo-zó nő tudja, hogy a komoly munka jobban segíti a mai helyzetben .női érvényesülésiéiben, mint a legkitűnőbb szépítő szemek, tudja, hogy kenyérkereső tudománya több női sikert biztosit neki, mint a jó öltözködés, tánc és andalgás a zongoránál.

Legelemibb igénye tehát a dolgozó nőnek, hogy munkájának kamatai legalább olyan biztosak legyenek, mint a takarékban elhelyezett hozományé, hogy a keresete, amiért föláldozta női idegeit, biztos alapja legyen eljövendő boldogságának. De főleg kell tudnia a férfinek, aki dolgozó nőt vesz feleségül, hosrv a nő jövedelme semmi körülmények között sem csökkenhet a házassága által. a férfi kell hogy érezze ezt a biztonságot, mert a férfi biztonsága nélkül elhervad- nak a női lélek reményei is. Anélkül, hogy minduntalan szóba kerülne, mélyen gyökerezik az a felfogás erkölcsi tudatunkban, innen van az, hogy ilyen könnyűszerrel hiúsulnak meg támadások a dolgozó nő ellen, omolnak össze haditervek, amelyek elfogult, egyoldalú, csak pénzzel és számokkal dolgozó kapacitásaink agyában születnek.

Mert a dolgozó nő remén ve ma egyik legerősebb reményünk a jövőben.

Sándor Imre.

KOMMENTÁROK

★ ★ ★

A SZŐKE VÉNUSZ

Csehszlovákiában nem mutatnak be amerikai filmeket. A mozisok és a hivatalos körök összevesztek a hollywoodiakkal, mert az amerikai filmek német változatát nem akarják beengedni az országba és cseh változatot követelnek, ami, váltjuk be, enyhe túlzás és kivihetetlen. Ennélfogva a nagy amerikai filmeket nem láthatjuk, sem az uj Mar lene Dietrioliet, sem Greta Garbót, sem Harold Lloydot, Weissmüllert, Román Navarrot és a többieket. Humoros ügy, hogy a túlzó nacionalizmus kinövései kiszolgáltatták a cseh mozipiacot — a németeknek, a „nagy ellenfélnek", de ezen ne törjük a fejünket. A sovinizmus gyógyíthatatlan betegség. Magyar- ország megelégszik a gazdasági autarkiával s nem léptette életbe azt a hallatlan és indokolatlan szellemi autaríkiát, amely Csehszlovákiáiban megtiltja nekünk, hogy külföldi könyvet vegyünk a kezünkbe és amerikai filmekben gyönyörködjünk. Budapesten nem rettegnek az idegen nyelvtől és nem háborodnak fel, ha a mozikban külföldi hangokat hallanak. A pesti kritika nemzeti beállítottsága feltétlenül mérsékeltebb, mint a prágai kritikáé, viszont művészi szempontból szigorúbb s a filmszakmában például nem mentség, ha a film magyar, mert ha rossz, kegyetlenül levágják s a közönség visszautasítja, míg Prágában a legkétségbeejtőbb film- kísérletnek megbocsátanak, ha a szereplők csehül szólalnak meg. (Jellemző például, hogy a budapesti Nemzeti Színházban a napokban megbukott egy százszázalékosan nemzeti irányzatú darab, mert rossz volt. Prágában ilyesmi lehetetlen. A bukott pesti darab művészileg, sőt felfogásbeli lég magasan fölötte állott a prágai Nemzeti Színházban gyakran sikerrel bemutatott magyarellenes dilet tant izmusnak, — mégsem kellett, mert nem ütötte .meg a helybeli művészi mértéket.)

*

Kiéhezve és leplezetlen érdeklődéssel fogtam hozzá az amerikai filmek tanulmányozásához. A gyomrom német koszthoz szokott, de már elegem volt belőle. Elsőinek Karold Lloydot néztem meg a „Moziőrült" cimü bur- leszkiben. A régi kedves figura. Burleszket csak az amerikaiak tudnak. Nem fogynak ki a trükkökből s ha a hős véletlenül elcseréli a bűvész preparált frakkját s az előkelő társaságban, tánc közben a legfantasztikusabb élőlények és élettelen tárgyak bújnak ki zsebeiből, akkor a kacagás oly általános és oly hosszantartó lesz a közönség körében, hogy a legfinomabb és a legüdébb német kémikus sem tud hasonlót kelteni. 'Ennek a röhejnek csak a görcs vethet véget. Harold Lloyd édes ostobasága kjnierilheteilen. Sok. kitűnő német vígjátékot ismerek, mindegyiknél jól éreztem magamat, de ez az amerikai más. Nem jobb', csak más, viszont a német filmből leginkább a változatosság hiányzik s az ember örömmel üdvözöl olyasvalamit, ami végre más, mint a megszokott. A németek (illetve a filmszakma berlini lecsapódásának) humorán nevetni kell, az amerikai (a hollywoodi) humor röhögésre kényszerít. Akármi, nem lehet ellentállni. S ez jó, ez magával ragad. A német humornak gyakran ellen lehet, sőt ellen kell állni.

Az amerikai film első következménye: az ember röhög. A másik következmény, mondhatnám a fekövetkezmény: az ember sir.

Nem sir, bőg. Hollywood a végletekre spekulál, az emberi érzések elemi és ösztönös fölka varasára, a röhögésre és a bőgősre. Valljuk be, a két alapmotívum legyőzhetetlen erőforrást jelent, mert ha a film tényleg ért hozzá, a közönséget bármikor és bármivel kihozza a sodrából s az unalmat elhessegeti, ami elvégre a főcél. A röhögést a burleszk képviseli. A sírást a többi film. Hollywood erős főszerekkel dolgozik, éles színekkel s nem követi a német stílust, amely az egyveleget kedveli s egyetlen filmben mindent összehord: sirást, nevetést, humort, megindítást, öniróniát. Hollywood elválaszt: a közönséget vagy nevetésibe vagy sírásba fullaszt ja.

A Mata Hátiban, Greta Garbó filmjében az utolsó jeleneteknél, amikor a táncosnő megvakult szerelmese azt hiszi, hogy szanatóriumiban van s Garbót operálni viszik, holott a hősnő a vesztőhely felé lépked, — a férfiszem sem marad szárazon. Egyébként a film (a német változata, amit láttam) elég gyenge. Sablon s egyetlen előnye, hogy sallang nélkül, egyszerüem, világosan van fölépítve s nem annyira ángyon bonyolult, mint a legtöbb kém- és detektivfilm. Emlékeztet Gustav Fröhlich „Idegen lobogók alatt" cimü kéimnő- filmjére, amely bizonyára utána készült. A szereplők jók. Román Novarro szép, kedves és túlzásoktól óvakodó, komoly fiú. Greta Garbó nem a kor szépségideálja többé. Játszani tényleg úgy tud, ahogy senki a német sztárok közül, — de megigézn i ? Nem. Akaratlanul az öreg Pola Negri jut az ember eszébe: nagy technika, óriási színésznői kvalitások, de a hájnak 'és üdeséignek vége van. *

Nagy film, ragyogó film Marlene Dietrioh „Szőke Vénusza". Természetesen az utolsó jeleneteknél itt is sírva fakad a mozi. Az in- dítőok amerikaiabb: a gyermek. Egy amerikai diáik Európáiban 'megismerkedik a fiatal német színésznővel (Marlene), akit később elvesz feleségűi. A diák kémikus lesz, kisérK

m gM <7® ^ na a jelszó még mindig! !T ^ Helyenkénti vagy teljes

masszázs Iliiül

az amerikai hájmentesitö ,,ADDO“ törv. védett krémmel való egyszerű bedörzsölés által bebizonyithatólag két hétem belül.

Kis tégely egyes testrészek számára 35.— Ke Nagy tégely az egész test számára 60.— Ke Szétküldést csak utánvéttel eszközöl az ismert szépségápolónö Mme ADÉLÉ M DOLEJS, Praha, Václavské nám 28-.

létezés közben a rádiumsugarak megbontják szervezetét, hosszú és drága európai gyógykezelésre van szükség, hogy rendbe jöjjön. Pénz nincs, a férfi, a nő s csodakedves gyermekük szegényen élnek Newyorkban. A nő visszamegy a színházhoz, hogy pénzt keressen s mint „Szőke Vénusz" lép föl. Megismerkedik egy becsületes, tisztességes, nemeslel- kü milliárdosgyerekkel, aki kisegíti. A férj elutazik. A nő és a milliárdosím egymásba szeretnek, de szerelmük szomorú és á'meneti: a gyermek a nőt visszafüzi férjéhez. A férj korábban érkezik, mint kellene, mindent megtud s a nőt elkergeti, ámbár Marlene bűnbánóan vissza akar térni hozzá. (A miL- liárdosfiu bánatában Európába bujdosók). A férj követeli a gyermeket az asszonytól, aki nem adja és megszökteti. Nagy üldözés következik Amerikán át, mig végre a teljesen lezüUött Szőke Vénusz kényszerből átengedi fiát a férjnek és keservében tovább züllik. Elérkezik a mélypontig: részeges uecai no, akinek szive időközben azonban hirtelen .megkeményedett és uj felemelkedésében kegyetlen, számító démon lesz. karriert épít ki s nagy színésznő Párisiban. Itt találkozik hajdani milliárdos barátjával, akinek életét szét- dulta szerelmével. Páratlan jelenet, ahogy a két kiégett, csalódott ember hidegen és közömbösen találkozik, holott egymás miatt ment tönkre. Páratlan jelenet, ahogy Marlene elénekli a francia mulatóban a „minden mindegy" énekét. A szőke Vénusz gyermeke után sóvárog, a 'milliárdos hazaviszi s a kitünően fölépített utolsó jelenetben (a milliárdos fiú fásultan távozik) a gyermek ismét összehozza az apát és az anyát.

Richardson óta az angolszászok értenek a legjobban az érzelgősséghez. A németek a szenti mentái i zmust gyakran elrontják öniróniájukkal, az amerikaiak nem, mert komolyan veszik, mint ebben a filmben is. Bűn és esztétikai időtlenség az érzelgősség? Talán nem. hisz Goethe egyik legkiválóbb müve, a „larmoyante" műfaj örök mintaképe. Inkább azt mondhatnánk, az érzelgős műfajok akkor ■lépnek föl, ha a kor végleg beleszáradt a formalizmusokba és a cinizmusba. Rousseau érzelgőssége és a romantika megváltotta a klasszicizmus merevségébe és a Voltaire-i iróniába merült meddő világot, — a mai Amerikában is érzelgősséggel győzik le a cinizmust és az „üzleti szellemet." A szenti- mentalizmus méreg, de ellenméreg. Az uj Marlene-film ebből a szempontból annyira amerikai, mint Dreyser vagy Sinclair Lewis bármelyik müve. Ennyi hamisítatlan és biztosan ható szenti mentái izmust csak az amerikai film tud teremteni. Bemutatja a szivek végső kiszáradását, a nagy-nagy csömört, a fájdalomban el fásult és elvadult embereket, akiket csak egyetlen „drogue", méreg tud meggyógyítani: az a szenti mentái izmus, ami a filmben a gyerekkel kapcsolatban tör át a felszín kérgességén. Tudjuk, hogy az érzelgősség a tömegéket tényleg meg tudja gyógyítani Amerikában és másutt is. Lásd a Vémisz-film hatását.

És Marlene? Gyönyörű, kitűnő, jobb mint valaha.

(Budapest.) Szvafkó Pál.

Iván Gall:

ősz

Az ajtón megint unalom, gyász kopog, ködlepte hegyek merednek az égnek, a billentyűkön már hideg ősz lépked, s az őszi szél bús gyászdalokat zokog.

A kókkadó fej mély gondokba réved, józan színek közt ábránd elkopott, a szív valahogy fájósán dobog, s legmélyén sóhajt rejteget a lélek.

Mindennek vége, minden büszke vágynr' a szüretünk meg, ó, milyen szemernyi, " nem éri meg az egész életárát.

Hideg van, s fejem kezdi dér belepni,

már itt az árnya élet alkonyának *

és hő kezet, jaj, nem nyújt senki, senki.

Szlovákból fordította: Darvas János.

— A legvérszomjasabb kínai bandave^ér: egy csinos fiatal leány. Londonból jelentik: A kantoni bíróság egyik bfirtöncellájában várja a fenve-re tö halálos Ítéletet. Fang-Hua-Ping, egy huszonkétéves csinos kínai leány, a logvérszomjasabb rabóvezér. Pályáját mint népiskolai tanítónő kezdte, de négy év előtt háromszázfőnyi rablóbanda élére állt., mellyel Swato-w-tartomány parti városait pusztította. Kegyetlensége közismert volt. Első terrorista tette saját családjának kiirtása, volt, beleértve agg szüleit is, pusztán egy öncsőnek kegyelmezett míg. aki belépett bandájába.

6