Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)

1932-11-24 / 268. (3081.) szám

ppg 1932 mvTMrihPT 24, csütörtök. t>r\gaiA\ac<^\rhi rljsp MILYEN IDŐ VARHATO Az időjárás változékony. A friss délnyugati szél- fuvás következtében a hőmérséklet emelkedett A Kárpátokban nagyobb esőzés volt —- Időprognó­zis: Jobbára felhős, enyhe, kevés csapadékkal. — Vitagyülés a prágai Prohászka Körben. E 'hó 26-án, szombaton este 8 órakor vitagyülés lesz a prágai Prohászka Körben (Caritas, Kar- lovo mám.). Előadó Spalek Lóránt (Munkáshely­zet Oroszországban). A kör ezúton is kéri az érdeklődőket, hogy az ülésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Zalabán fölavatták a hősök emlékét. Lé­vai tudósitónk jelenti: Zalaba községben vasár­nap avatták föl nagy érdeklődés mellett« ünne­pélyesen a község világháborúban elesett hő­seinek emlékét, amelyet a református templom előtt állítottak föl. Az ünnepélyt a református dalárda éneke vezette be, majd Papp József nagysárói református lelkész mondott hatásos fölavató beszédet. Az iskolásgyermekek ének­karának éneke után a község birája átvette az emlékművet a község gondozásába. Szobi End­re zalabai református tanító elszavalta alkalmi ódáját, majd Patay Miklós kisölvedi református lelkész az emlékmű fölállításának történetét is­mertette. A református énekkar a „Nyugosznak Ők“ kezdetű éneket adta elő, majd Patay Gyula alsószecsei segédlelkész szavalata után Nagy Gyula gondnok a háborús bajtársak nevében mondott köszönetét az emlékért. — 35.000 pengőt sikkasztott Budapesten egy nyugalmazott tanitóképzőintézeti igazgató. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A Damjanich merni tanitóképezde újonnan ki­nevezett igazgatója jelentést tett a közokta­tásügyi miniszténiuimnak, hogy az iskolai pénzkezelés körmi szabálytalanságokat ta­pasztalt. A minisztérium két tisztviselőt kül­dött ki a könyvek felülvizsgálására, akik meg­állapították, hogy az intézetnek nemrégiben nyugdíjazott igazgatója, Párvy Endre évek során 35.000 pengőt sikkasztott el. Párvy fel­ajánlotta, hogy megtéríti a sikkasztott össze­get, a minisztérium azonban bűnvádi útra te­relte az ügyet. — A csehszlovák külügyi intézet és a szlo­vák nemzeti tanács akciója a magyarországi szlovákság ügyében. A Prágában székelő csehszlovák külügyi intézet és a csehszlovák nemzeti tanács pozsonyi szlovák alosztá'ya csütörtökön este fél 8 órakor a prágai egye­tem bölcsészeti fakultásának nagy előadóter­mében előadóestet rendez „A magyarországi szlovákok élete** elmen. Az esten föl fog szó­lalni Auerhan I. dr., a külügyi intézet igaz­gatója, Granatier A., a szlovák nemzeti ta­nács titkára, Soorkup szenátor, a szenátus el­nöke, Slávik György dr., Krusovsky Iván és Ivánka Milán dr. képviselők­xx A Perdülő ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes] „Ferenc József“ keserüvizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának fiuk­nál és leányoknál igen fontos eredményeket köszönhetünk. — Hivatalba lépett Léva uj elöljárósága. Lévai tudósítónk jelenti: Léva város újonnan választott elöljárósága, a magyar nemzeti párti Antal Gyula vezető biró. a kommunista Gsernák Gyula elsőhelyettes és Boros Béla magyar nemzeti párti második helyettes vá­rosid ró — mivel a választás a törvény sze­rint jogerőre emelkedett — a város ügyeinek vezetését átvették. Az uj elöljáróság a hiva­tal átvétele után legelsősorban is a város vezető tisztviselőivel megtárgyalta a város legjelentősebb problémáit. Az uj képviselő- testület legelső közgyűlése e hó 24-én, csü­törtökön délután lesz, amidőn Antal Gyula vezető városbiró a közgyűlés elé terjeszti pro­gramját. — Halálos autógázolás Eperjesen. Eperjesi tudósítónk jelenti: Cservény János Szeben felé haladó autója a Dubrava alatt elütötte a 16 éves Hruby Károlyt, akit súlyos sérülései­vel kórházba szállítottak, majd mikor jobban érezte magát, elbocsátottak házi ápolásba. Másnap rosszul lett, újból bevitték a kórház­ba s ott rövid kínlódás után meghalt. — Bestiális gyilkosság Egbelen. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Kvaltin István egbeli hatvanéves gazdálkodót házának udva­rán tegnap reggel halva találták. A csendőrség letartóztatta Kvaltin István feleségét, fiát és Tejét, Bosák Bertalan gazdálkodót, akiket ma délelőtt bekísértek a pozsonyi államügyészség fogházába. Azzal gyanúsítják, hogy ők tették el láb alál az öreg Kvaltin Istvánt, a letartóz­tatottak azonban egyelőre tagadnak. — Tisztujitás az ólublói zsidó hitközségben. Clublóról jelentik: Az itteni zsidó hitközség tisztújító közgyűlésén elnöknek Blayer Berná- tot, alelnöknek Révész Artúr dr.-t, pénztáros­nak Langdorf Sándort, előljárósági tagoknak Weisz Sándort, Ehrlioh Ármint, Heoht Izidort és Einhorn Hermant választották meg. — Legénybucsuján mérgezésnek esett áldozatul egy iglaui fiatalember. Igla/uból jelentik: Folácek Ede 35 éves iglaui lakosnak ma kellett volna megtartania esküvőjét Polácek az elmúlt éjszaka legénybűceut tartott s egy nagyobb társasággal az egyik bárban mulatott. Hajnali három órakor ment haza. Hirtelen heves gyomorfájdalmat érzett s az előhívott orvos mérgezést állapított meg. Egy órá­val később Polácek szörnyű kínok között kiszen­vedett Holttestét fel fogják boncolni. A rendőrség megindította a nyomozást a szerencsétlenség Okainak földerítésére, Megvetéssel beszél szerencsétlen áldozatairól a linzi tömeggyilkos Ponyvaregényszerii, döbbenetes részletek a nőhódító és asszonygyilkos mészárossegéd bünperének lőtárgyalásáról — Még a bíróságot is íölháboritja az asszony-mészáros megdöbbentő cinizmusa Linz, november 23. Leiitgöbruak, a tom-eggyiíllkos roésaáross egé-daiek a kihallgatásé válitozatJkmuil nagy érdeklődés mellett folyik. Minthogy a hidegvérű cinizmussal! védekező vádlott állandóan durva ki- szólásokra ragadtatja magáit, nyers és leplezetlen őszinteséggel beszéli bűntetteinek s általában sze­relmi életének intiiim irtásairól, a bíróság elnöke figyelmeztette a nagyobbrészt nőkből álló közönséget, hogy aki nem akarja ki­tenni magát az arcpiritó vallomásnak, az jobban teszi, ha távozik. Az elnök figyelmeztetésének eraonlban a legcseké­lyebb hatása sem volt, egyetlen nő sem távozott el a helyéről. A bíróság egyébiránt tegnap befejezte a halsraoros asezomygyiilikos MhaflCgiajtásáit. Leitgö'b magatartása az egész kihallgatás folya­mán változatlanul ugyanegy maradt: hidegen, esufondáros durvasággal vallotta be szörnyű bűntetteit, hetykén odavetett megjegy­zésekkel vállalta áldozatai megfojtását és egész viselkedése azt a benyomást kelti, mintha kedvét lelné a bíróság tagjainak és a közönségnek rámirtgetéséhen. Láthatólag szívesen vette, ha a kö­zönség soraiból az elírok önyödée vagy a felháboro­dás moraja zúgott föl. Egyetlen fix pont marad to­vábbra is a vallomásában: ragaszkodik ahhoz, hogy a bűncselekményeket félig öntudatlan állapotban, érzékeinek beteges izgalmában követte el. A tegnapi főtángyaláson sorra vették az egyes ese­teket. Koppelmayer Máriát 1921 szeptemberében Linz közelében megfojtva találták. Az elnök kérdé­seire a vádlott a legnagyobb hidegvérrel vallja be, hogy ő volt a leány gyilkosa. Kávéházban ismerkedett meg az áldozatával és ami­kor az elindult, hogy almát vásároljon Szent-Miag- daliénában, ő kísérőijéül szegődött. Másnap újból ta­lálkoztak és megint csak kimentek almát vásárolni. Útközben az erdőség egyik félreeső helyén megte­lepedtek. A vádlott állítása szerint a leány melléje húzódott és gyöngédségekkel halmozta őt el. „Egyszerre csak elsötétedett a világ a szemem előtt, — vallja a tömeggyilkos — nem tudom, mi történt velem é3 a leánnyal s amikor magamhoz tértem, láttam, hogy holtan hever mellettem. A — A kassai Fórum-mozgó ügyében jövő hé­ten lesz döntés? Kassai szerkesztőségünk jelen­ti: A P. M. H. több cikkben foglalkozott a kas­sai Fórum-mozgó ügyével, amelyben sürgettük az illetékes hatóságok mielőbbi döntését, mivel a mozi kényszerszünete folytán a város jelentős károkat szenved. Ezzel kapcsolatban most úgy értesülünk, hogy a pozsonyi országos hivatal a jövő héten hozza meg a döntését a mozi uj koncessziójának kiadása ügyében, melyet min­den valószínűség szerint a kassai Gupa r.-t. fog megkapni. A koncesszió ugyanis nemcsak sze­mélyre, de helyiségre is szól és a Fórum-mozgó helyiségét tavasz óta a Gupa r.-t. bérli. Rajta kívül még öt pályázó nyújtotta be kérvényét az uj koncesszióra, ezek között vannak Hra- becz József és Jutkovics Farkas ungvári lako­sok is, akik megfelelő garanciákat kínálnak a városnak. A késedelmes elintézések oka — ér­tesülésünk szerint — az, ho^v a pályázók, egy kivételével, egyenesen az országos hivatalhoz küldték föl kérvényeiket és az országos hivatal előbb visszaküldte azokat a kassai rendőrigaz­gatósághoz véleményezés végett. A helyiség- nélküli kérvényezők azonban legföljebb úgy­nevezett „Ígérvényt** kaphatnak a koncesszióra és utasítást arra vonatkozólag, hogy szerezzék meg a szóbanforgó helyiséget. — A pozsonyi hadbíróság két évre eltiltott a koosmáfástól egy őrmestert Pozsonyi szer­kesztőségünk telefonálja: A pozsonyi hadbí­róság .ma érdekes ítéletet hozott egy őrmester Ügyében, akit a katonai ügyészség azzal vá­dolt, hogy egy prostituált nőt meglopott. A fő tárgyalásán beigazolódott, hogy az őrmes­ter 30—50 koronás összegeket lopott a nőtől. A biróság az őrmestert lefokozásra, valamint feltételesen tizennégy napi fogházra Ítélte. Az ítélet indokoláséiban kimondja, hogy tilos az elitéltnek két éven át olyan nyilvános he­lyiségbe belépni, ahol szeszes italokat árusí­tanak, mert különben le kell ülnie tizenoégy- napos fogházbüntetését. Az érdekes ítélet jogászkörökiben nagy feltűnést keltett. — Az oroszlán torkában. Varsóból jelentik; Egy itt vendégezereplő cirkuszban az idomított orosz- tárnokkal való produkció folyamán izgalmas jelenet játszódott le. Az oroszlánszeliditő főmutatványa, hogy az egyik nagy oroszlán száját kifeszitá és fejét a két hatalmas fogsor közé dugja. A cirkusz kö­zönségének legnagyobb megdöbbenésére az orosz­lán nem engedelmeskedett, hanem fogait belevéste a szelídítő nyakába és az csak a legnagyobb lélek- jelieniléttel tudta maigát kiezabadilami élietvsaélyes helyzetéből. Még csak annyi ereje mairadt, hegy az oroszlánt vdsszakergessie ketrecébe, azután fólté- pett nyakkal ájulltan terült ed. feleszmólés pillanatában ujjaim még a nyaka köré fonódtak.*4 Elnök: ön tehát megfojtotta az áldozatát? Vádlott: Remiéíhetőileg. (Derültség.) A boncjegyzőkönyv szerint a halál zsinegelés következtében állott be. Leitgöb tagadja ezt, ő nem vetett hurkot a leány nyakába, a zsinór csak akkor kerüíhe'tett oda, amikor a leány halott volt. Sértődötten mondja az elnök felé fordulva-: Minden lehetséges, én már egészen elvesztettem a fejem. El vagyok veszve! Elnök: De annyira nem vesztette el akkor az eszméletét, hogy magáihoz ne vette volna a leány ékszereit és boáját, amiket azután eladott. Kitűnik még, hogy a holttest arcán karcolások nyomai voltak, amikből az elnök megállapítja, hogy Leitgöb heves harcot vívott áldozatával. Lehet, erre nem emlékszem biztosan, hiszen nem voltam öntudatnál — hangzik a tömeggyilkoe vá­lasza. Az ötödik gyilkosságot 1931. novemberében követte el ez az emberbőrbe bujt szörnyeteg és áldozatául gyermekkori barátnőjét, Oderleltner Anna bábaasszonyt, személte ki. Annak idején az or­vosok szivbénuilást állapítottak meg a bábaasszony halálának okául, később Leitgöb beismerte, hogy a szerencsétlen teremtés az ő kezei között lehelte ki a lelkét, ujjainak halálos szorítása alatt. Az asszony teára hávta meg lakásába s ott gazdagon megvendégelte. A gyilkosság lefolyását ugyanúgy mondja el, mint az előző esetekben. Intimitásokra került a sor, újból erőt vett rajta a szexuális bódulat és amikor ma­gához tért, holtan hevert mellette a szerencsét­len nő. Stiieflior dr. egyetemi tanár, a büraper egyik szakér­tője itt megjegyzi, hogy Leitgöb rengeteg nőismé­résének vallomása szerint nagyon brutális ember volt s úgy viselkedett, mint egy félbolond. Ezek az ismerősök mindenre képes embernek tar­tották őt. Leitgöb utolsó kedvese, egy trafiktulajdo- nosnő nem jelenik még a bíróság előtt s val­lomása helyett jegyzőkönyvét ismertetik. Az asszony házaséietének egyik szerencsétlen intermezzo ja volt a Leitgöbbel való ismeret­sége, azóta kibékült férjével, rendes és tisz­tességes családanya letá. Ez a nő az egyetlen, akiről a bestiális tö­meggyilkos tiszteletteljes, sőt érzelmes han­gon beszél, míg a többiről, beleértve áldo­zatait is, csak megvető szavai vannak. A felolvasott vallomásból érdekes adat Uiuik ki: Leitgöb nagyon szerette az asszony három gyermekét s odaadó hűséggel gondozta őket, amikor barátnője nem volt odahaza és gondjaira bízta a kicsikéket. Az utolsó gyilkosságot a mészároséegéd 1932 február 29-én követte el s áldozata Jank Ede linzi építész felesége volt. Leitgöb hallatlan cinizmussal beszél az esetről, amivel még az államügyészt és a bíróság elnökét is föiihábo ritja. Azt állítja, hogy 1020 óta ismerte az asszonyt, akinek villája mellett egy barakban lakott Renezederné, aki szintén áldozatul esett ennek a fenevadnak. Elnök; Hát két gyilkosságot követett el egy uccában? Vádlott (büszke hanglejtéssel): Igen, ez mind az én müvem volt. Azt bizonyítgatja, hogy az építész felesége is szemet vetett rá, szívesen fogadta udvar­lását, meghívta őt légyottra s ott megtörtént a baj. Ugyanúgy, mint az előző esetekben, szerelmi mámorában megfojtotta az asszonyt. Államügyész: Hogy mondhat olyat, hogy ez a jótársaságbeli tisztességes asszony egy ilyen durva, faragatlan fickóval kikezdett volna? Vádlott: Ezt már a nők jobban tudják, hogy miért teszik. Ez az ő titkuk. A vádlott kihallgatása frappáns befejezést nyert, amikor Leitgöb az államügyész meg­jegyzésére vállrándítással mondja: És ha a fejük tetejére állnak, akkor is öngyilkosságot fogok elkövetni. Sokkal hamarabb, mint hi­szik! — Feleke zetellcnes izgatás címén elítélték a magyarországi hitlerista párt elnökét. Bu­dapesti szerkesztőségünk telefonálja: A buda­pesti törvényszék mai tárgyalásán sajtó ulján való felekeze te llenes izgatás címén Böszörmé­nyi Zoltánt, a magyar nemzeti szocialista munkáspárt elnökét két évi fogházra ítélte, a büntetés végrehajtását azonban három évre felfüggesztette. Böszörményi egyik röpira- tában a keresztény hitfelekezet tagjait a zsi­dók ellen izgatta. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint az elitéit fellebbezett, — Betörés a serkei jegyzői hivatalban. Ri­maszombati tudósítónk távirafozza: A vasár­napra virradó éjjel ismeretlen tettesek az ablakon át behatoltak a serkei jegyzői hiva­talba, felfeszi tették a kézipénztárt és abból 2325 korona készpénzt magukkal vittek. A feledi csendőr ség egy rimaszombati csendőr- osztaggal együtt kezdte meg a nyomozást a betörők után, akiknek nyomait rendőrkutyák­kal kereste. A rendőrkutyák Simon László és Simon Antal serkei kovácsmesterek laká­sánál állottak meg. A csendőrök házkutatást tartottak és tényleg mgetalálták a betörő- szerszámokat, valamint egy fadarabot is, amely az íróasztal fájából tört le, amikor azt feszegetni próbálták. A gyanúsítottak kere­ken tagadnak és a 'kritikus időpontra vonat­kozólag alibit próbálnak igazolni. — Enyhe földrengés vonult át Nyugatnémetor- szágon. Boahuimibóll jietlerarták: A mára virradó éjsza­kán NyugaitoémetoraeBágbam föfldiremg'ést észlelitek 3 egymásután három enyhébb föildilöikés rémítette meg a lakosságot, Az első lökés reggel 4 óra 8 perc, 22 másodiperdkotr ment végibe 9 csak pár piil- lamartig tartott, a második fázis azonban 13 másod­percig ijesztette aiz állmából Miriiadit lakosságot. Va­lamivel későbben, 5 óra 21 perckor miég erősebben megmozdult a fötid, nagyobb károkat azonban se­hol sem tett a föld'rengce. A bochumi földrengés­jelző állomás megáfeipitása szerint a rengés góc­pontja vailószimjüleg Hoílamidiábam., Észalkibrabant- bam volt. — Récsény mellett halálra gázolt a vonat egy gyengeelméjű asszony*. Nyitrai munka­társunk jelenti: Kedden délben Récsény ha­tárában a vasúti pályatesten egy asszony hul­lájára bukkantak. Azonnal értesítették a csendőrséget és az megállapította, hogy a ha­lott Vatkovics Emília gyengeelméjű réosényi asszony, akit a Ny Ura felé robogó személy vo­nat ütött el. Ezideig nem derült ki, vájjon öngyilkosság történi-e, vagy pedig baleset áldozata lett az asszony. Sikkasztás miatt indult meg a vizsgálat a békéscsabai „Előre* ellen Budapest, november 23. (Budapesti szerkesztő­ségünk teleffonjelenté6e). Budapesti szerkesztősé­günk utánajárt a békéscsabai „Előre** sportegyesü­let ügyének és illetékes helyen a következő infor­mációt kapta: Az „Előre** békéscsabai sportegyesii let ellen hatósági vizsgálat folyik hűtlen kezelés és sikkasztás miatt. A hatóság a maga részéről kü­lönös előzékenységének adta tanujelét, amikor az egyesületet nem oszlatta fel, hogy az egyesület sportszereplésében akadályozva ne legyen. A vizs­gálat kizárólag az egyesület adminisztrációjára terjed ki. Hogy a hatóság nem élt törvényadta jo­gával, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egyesület ma is fennáll, a feloszlatásról szóló hír tehát nem igaz. Véget ért a pozsonyi esküdtszék őszi ciklusa Pozsony, november 23. (Pozsonyi szerkesztősé­günk te lei órajelen tése). A pozsonyi esküdtszék ma délelőtt befejezte őszi esküdtszék! ciklusát Tegnap este Ítélkezett Novoszák Mihály Vága községbeli parasztlegény felett, aki haragosát, Kozmér La jóst a kocsmában hátulról agyonszurta. Az esküd­tek verdiktje alapján a biróság szándékos ember­ölés büntette miatt a gyilkos legényt tízévi fegyházra ítélte. Ma délelőtt utolsó ügyként Anger Oldricth 21 éves morvaországi kertészlegény miavai rablási ügyét tárgyalta. Az esküdtek a vádlottat rablás bűn tettében mondották ki bűnösnek, amelynek alapján a biróság Anger Oldrichot, aki visszaeső bűnös, ötévi fegy- bázra ítélte. Az ügyész megnyugodott az ítéletiben, míg a védő semmis égi panaszt jelentett be. — Tíz nápí államfogházra ítéltek egy kas­sai kommunistát. Kassai szerkesztőségünk je­lenti: A kassai kerületi biróság Móriez-taná- csa tegnap tárgyalta K rá mer Gyula kassai munkás rend törvényes ügyét, aki aki a vád­irat szerint tavaly december 28-án egy kas­sai nagygyűlésen izgató tartalmú beszédet mondott. A biróság Érámért tiznapi államtog- háara Ítélte. 7

Next

/
Thumbnails
Contents