Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)

1932-11-20 / 265. (3078.) szám

1932 november 20, vasArnap.

Komáromi:... Elképzelhetetlen nosztalgiával vágyom vissza szlovenszkói szülőföldemre

Beszélgetés az egyszerű zempléni mumhás nagy Havai 25 éves írói jubileuma alkalmából — »Ha Ssien segiS, jövőre iöikeresem szlovenszkói

Budapest, november közepe. Nem fogok túlozni, ha azt állitom, hogy rövid újságírói működésem egyik legkedvesebb interjúja Komáromi Jánossal esett, Rádai-uocai otthonában, ahol alkalmaim volt megismerni egész családját. A kedves, bájos feleségét, Soltész Miklós légényemi'hályi földbirtokos leányát és a gyerekeket, akik a Komáromi- novellák révén régi ióismerőseink. Ágnest, a mosolygó, barna szemű kisleányt és a kó- péságairól híres Jánost, aki csodálatosképpen mozdulatlan, komoly arccal ült szemben a gyorsírás labirintusába mélyedt né újévei, amikor benyitottunk a gyerekszobába, Azt hiszem, ezek után a Prágai Magyar Hírlap olvasói is szívesebben fogadják, ha Komáromi, a művész, az egyszerű történetek kristálytiszta mesélője, az életéről, karrierjéről fog beszélni, holmi magasröptű esztétikai fejtegetések helyett. Ezt különben is egy ilyen fiatalon elért nagyszerű jubileum alig elcsendesedett ünnepsége után elképzelni sem lehelne. De, ha lehetne, akkor sem volna rá kapható, amint azonnal ki is jelentette.

Komáromi János világa, hiába nagy művész, mégsem széles e világ, hanem a mi kedves hegyes, vöigyes szlovenszkói kis világunk. Hiszen a legtöbb regényének tárgya szlovenszkói vonatkozású. Éppen ezérí minden szlovenszkói magyar bizonyára örülni fog a nagy író bensőséges, meleg szavainak, melyekkel szülőföldjéről emlékszik meg. Azokról a festői szép szlovenszk ' i tájakról, | ahol szenvedő és mégis felejt ehet-Ilon gyér- j mekkorát töltötte s amelyek most pompás j festmények alakjában néznek le rá meleg j pesti otthona falairól.

És most átadom a szót az írónak, beszéljen helyettem ő, közvetlen, őszinte hangjával, melyet úgy megszoktunk és megszerettünk könyveiben. Meséljen a „Harangoz a mull*' "és „Az Ő5diák“ Mudrooy Sándoréról, — akiben önmagát rajzolja, gyermek- és diákéveit, jubileumáról és szlovenszkói ünnepléséről.

Gyermekkori emlékek

— Negyvenkét évvel ezelőtt születtem Mál- cán, egy szlovenszkói kis faluban, olt ahol az öt folyó összefolyik és a síkságot akkor még itl-ott zúgó nádasok borították. Gyermekkorom szomorú és küzdelmes volt, azért mégis most, az elmúlt idők távlatában szépnek, fe- lej keletiemnek tetszik. Édesapám -szegény- sorsú munkásember volt, anyám mély-érzésű, költői lelkű asszony, gyönge vállaira nehezedő súlyos életküzdeieramel, amit én, a gyermek teljesen átéreztem és igyekeztem, amint tőlem telt, megosztani vele.

— Küzdelmes gyermekkori emlékeim közül különösen kettő van, amelyre még ma is élénken emlékezem. Az egyik, mikor apám nj munkahelyére, Legényére mentünk utta- lan-utakon, szörnyű hófúvásban. Ez a kép mindég előttem áll. A másik, amikor családom nagy bajban volt és én, a hót éves gyermek vállalkoztam arra, hogy elmegyek segítségért anyai nagyapámhoz, Balog Györgyhöz, Molyvára, amely huszonhat kilométerre esett tőlünk. Sötét este lelt, mire odaértem, de mégis megtettem a hosszú utal. mert nem volt más választás, nem volt aki menjen. Jóska öcsém négy, kíshügom mindössze egy éves volt. Mikor beléptem, nagy volt a meglepetés nagyapám házában, mire édesanyám öccse ős sógora azonnal útnak indult, hogy meg vigye a hirt szerencsés megérkezésemről. Ezt, egyébként ,,Harangoz a múlt4* családi vonatkozású munkámban meg is írtam.

Az első siker

—• Azután elkerültem iskolába, a sárospataki kollégiumba, ahol diákéveimet töliötiem. Majd fölkerültem Pestre az egyetemre, ahol irogatni kezdtem 1807-ben írtam meg a

legelső munkámat, amikor is a Magyar Turisták Egyesülete országos turista-pályázatot hirdetett, amelynek az első diját én nyertem meg „Gyalog az alföldén44 című pályamunkámmal. Ez annak idején lapokban is kijött és mostanában a Géniusz kiadásában is meg fog jelenni. Bőtől az időponttól számítják a jubileumok

Oí hősi halott...

— Azután megindult iniuden szépen, de köziben kitört a háború. Közvetlen családomból kilencen vonultunk be, közöttük én is a k tiroli császárvadász-ezredbe. Kilencen vonultunk be és csak négyen tértünk vissza . . . — bólint szomorúan, de a következő pillanatban már derűs arccal folytatja különövS, alig érthető, halk modorában. Közöttünk az a két kedves rokonom is, akikről egy érdekes, jellemző kis esetet mondok el magának.

A zempléni család

| — Zemplén-megyében, Nagymihály alatt,

; Cseh községben lakik anyám nagyobbik húgának a férje, Vajda György csordás, ugyancsak ott. él anyám kisebbik bugának a férje, Szopkó Mihály paszulycsösz, akiktől nagyon szerettem volna egy-egy fényképet szerezni- Irtani hát Miska öcsémnek őrmezőre, — aki ott igen derék géplakatos — hogy kérjen tőlük fotográfiát és küldje el nekem. Ez azonban nem sikerült, mert Miska öcsém visszairt, hogy a rokonok megtagadták kérésemet, nem hajlandók képet adni, mert nem akarják, hogy én csúffá tegyem őket. Kijelentették, hogy ők nem komédiások, nem pojácák, akikből gúnyt lehessen űzni. Ugyanis időközben tudomásukra jutott, hogy már foglalkoztam velük némely írásaimban és ezt erősen rossz néven vették. Természetesen ők nem tudják azt megérteni, hogy amit én tettem, az nem gúnyolódás, csupán a valóságnak

Miért tetszenek a férfiaknak legjobban

a szőkék?

Nem mindég volt. így, Arnig a nők nem ismerőik a világos haj speciális ápolását, inkább ellenkezőleg volt. Hajuk eölétos, színtelen, kifejezéstelen volt.

Azóta azonban, amióta a csak szőkék számára- szoló speciális SYS ehamp-oot feltalálták, n.igv változás történt. Hajuk világosabb lett és gyönyörű arany színben játszik — SYS-BLOND ett. Csak ekkor jöttek rá a férfiak, hogy a szőkék tulajdonképpen a legszebbek és SY’S-BLONI) lett a legújabb divat.

Ma már minden szőke, aki ad valamit külsejére, aranyszínű baját hetente SYS shainpoova] mce»a és sokan vannak kik, a SYS shampoónnak köszönhetik boldogságukat.

SYS fshampőo ma már mindenütt kapható egyszeri hajmosáshoz 2 Kö-s ég háromszori hajmosásra 4.Ő0 Kc-s csomagolásban. Óvakodjon a különböző utánzatoktól, amiket mint „ugyanolyan jót'1 kínálnak fel.

őszratéhangu megírása. Családomban egyébként én vagyak űz egyetlen szellemi munkás.

A szlovenszkói föld szerelmese- Örül a szlovenszkói ünneplés nők? — töröm meg a hirtelen beállott csöndet.

— Mint egy gyermek úgy örülök neki, hiszen még ma is kiéért körülöttem szülőföldem felejtehetetlen emléke, ahová elképzelhetetlen nosztalgiával vágyom vissza. Ha Isten segít, jövőre meg is látogatom szülőföldemet és fölkeresem szlovenszkói barátaimat: Mécs Lászlót Királybei rnecen, Rácz Pált Ungvárott, Vozári Aladárt Munkácsom, Szouibathy Viktort Komáromban, Sziklay Ferencet Kassán, Tamás Miskát Beregszászban és Jankovics Marcalit Pozsonyban, akiket addig is szívélyesen köszöntök.

— — Mit szól hozzá, hogy a szlovenszkói magyarok még most is magukénak tartják?

— Boldoggá tesz ez a kedves ragaszkodói és vau is benne valami, hiszen a legtöbb munkám szlovenszkói tárgyú, így a: Tilinkó, Jegenyék a szélben, Esze Tamás, Régi szerelő, Zug a fenyves, Vidróczky, Hé, kozák, Régi ház az országúinál, Az ősdiák, Ordasok, Szülőföldem -szép határa, Harangoz a mull

ütöm felesi JHémúÉ

föi&ó j£of€>$

l

Azon a nyáron néha órákon át kintálítam a tőkés tetején. A messzeséget néztem, a távoli jegenyéiket, a fehér felhőké'}., a szürkeségbe vesző fényt, amik mind, különös, rejtelmes, hívogató hangokat küldtek felém.

Anyám egy napon oda i« szólt Rózsának, a n agyné néninek— Mi baja ennek a gyereknek?

Meg rezzen teán. Később odamentem a

ti agyné nénihez.

— Add ide a kihajtóé ingemet.

Nagyn-éném rá m tekintett.

— Minek?

— Át akarok menni Jolánékhoz.

— Átní ehetsz így is.

— Tornai ngben nem megyekRózsa megmosdatott, rámádba a kihajtós ingemet, akkor homlokon csókolt.

— Aztán, mire apád hazajön, akkorra itthon légy.

— Akkorra itthon leszekMár futottam is.

Jolőnék szemben laktak velünk. Amikor a házuk elé értem, belesel kedtem a kerítésen 3 kertjükbe. Jolán éppen rezedát tépdesett

Halkan odakiáltottam neki:

■ — Jolán?

Felemelkedett. Felémifordult.

— Ki az?

— Én vagyok Itthon vagy?

— Itthon.

— Mit csmálsz?

— Rezedát szedek.

Szd idtarn- Bevágtam magam mögött a kaput, barmo-san beköszöntem a néniéknek s perc múlva ott álltam Jolán előtt.

— Itt vagyok.

Jóién végietek intett rajtam .

— Fölvetted a kihajtó® ingedet?

BW-uRam.

— FölJolán el biggyesztette a. szájait.

— Kár voltEgyszerre lehűltem. Nem tudtam mit. mondatni. Igazság szerint Jolán a menyasszonyom vol t. Úgy beszél lük meg, ha megnövünk, elveszem és egész nap krémet eszünk- Egy idő óta azonban folyton hencegett velem. sőt. legutóbb azt is kijelentette, ha tudni akarom, hát tudjam meg, ő nem fél tőlem.

Zavartam, megszégyenítve néztem rá most is- Akkor béhajlitottani a karomat é& odatartottam elébe— Fogd meg, milyen kemény! — mond íam fenyegetően.

Hátrál épeit.

— Nem fogom.

Láttam, megijedt— Akkor gyere a töltésre — szüí'.uv; enyhébben.

— Nem megyek.-— Gyere- Mutatóik valamit.

Habozott.. Küzdött magával.

— Mit?

— Nem tudom megmondani- Majd meglá- tod.

Haiványfebér arca egyszerre földerült Széniében csillogott a fény.

— Jó! -.. — szökött előre— Utánairamodtam. Amikor utolértem, átöleltem. A karomra hajtotta a fejét. A szivem egyszerre megtelt ismeretlen édes melegséggelAz imént megijedtél, ugy-e?

Nevetett. Közelebb bujt hozzám.

— Megszerettem volna ölbe kapni, hogy lehunyva a szememet, futni kezdjek vele. messze, a jegenyék felé, a felhőkbe, hogy belevesz- ,szóink az égbe.

A szivem hangosan vert. Meggyorsítottam a lépteimet.

— Siessünk.

Fölértünk a töltés tetejére. Elvonta magát tőlem.

— No, mutasd— Várj. Fordulj előre.

Előreifordult.

— TessékBalkarom mai átfontam a nyakát, jobb- kezemmel elmulattam a végtelennek i el sző mező felé.

— Látod ott azt a jegenyét.*?

— Látom— Hát azt a tanyát?

— Azt. is,

— Hát azt a. kis fehér' felhőt?

— Azt is.

— Akkor hunyd be a szemedet.

— Behunytam.

—- Szorítsd ide, ide a melledre a kezedet

— Odaszorjtottam.

— Most vegye] egy mély lélegzetet.

— Vettem- Keveset vártam.

— Mit érzel?

Jolán újból lélegzett.

—- Semmit.

Az én keblem feszült. Usry tetszett, mintha szállottam volna a magasság felé.

Ebiben a pillanatban halk lehelet hullott ránk.

— Én úgy érzem, mintha ángyai volnék- Főinvitoltam a szememet. Kicsi Mária állott előttünk.

ők mellettünk laktak, de én haragban voltam vele, mert ő árult el berniünket, amikor legutóbb befőttet, loptunk a kamrából. Odaléptem hozzá:

— Ki hívott ide?

Kicsi Mária csöndes mozdulattal eresztette le a karját- Rám emelte búza virágkék szemét.

— Láttam, amikor idejöttetek — mondta halkan.

Hármában bocsánatkérés rezgeti. Áthúz-1 eott rajtam, most .megmutatom Jolánnak, ki vagyok.

ősszeszoritottam a számat 1

— Miért árultál be a. múltkor? — szegeztem a tekintetem kicsi Máriára.

Ajka .megvon-aglőtt— Én nem árultalak be nézett rám merően.

— Hazudsz!

— Nem hazudok.

Jolán vörös arccal kiáltott oda:

—: De igenis hazudsz!

A karom meglendült

— Ne! Nesze! Árulkodj máskor is... — ütöttem arcul teljes erőmből kicsi Máriát

Térdre esett. Sápadtan emelkedett föl

Nem szólt, nem sirt, csak nézett, csöndesen, hosszan, néma, szomorú esdekl essek

Azon az estén soká aludtam eí.

II.

A hót végéin Jolán a karomba csimpaszkodott.

Ezen hely a BRISTOL SZÁLLODA Budapest

rés.zére vaa fenntartva. @

Figyeljük az itt megjelenő további hirdetéseket)

7

y wi -n-' «